Vas Népe, 1985. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-01 / 26. szám

A vezetőségválasztó tag­gyűlések után a kongresz­­szust előkészítő politikai munka új szakaszba érke­zik: február 2-án megkez­dődnek a pártértekezletek. E fórumok a kommunis­ták országos kitekintésű he­lyi parlamentjei, amelyek a helyi viszonyokat orszá­gos összefüggésben, a párt általános politikájának alapján vizsgálják. Ezál­tal szerves részét, alkotó elemét képezik a kongresz­­szust előkészítő általános politikai munkának. Jel­zéseikkel, konstruktív ja­vaslataikkal bekapcsolód­nak a politika alakításába, formálásába. Jelentős és felelősségteljes politikai szerepet töltenek be a pártbizottsági tagok és a küldöttek megválasztásá­val is. Mindezek folytán munkájukat a párttagság és a szélesebb politikai közvélemény részéről nagy érdeklődés és figyelem kí­séri. A pártértekezletek­nek, mint politikai fóru­moknak és a küldötteknek személy szerint is meg kell felelniük az ebből eredő felelősségnek. A résztve­vők meghatározott párt­szervezetek küldöttei, ugyanakkor joggal elvár­ják tőlük, hogy a terület, a vállalat, stb. általáno­sabb politikai összefüggé­seiben is gondolkodjanak. A pártértekezlet mun­kájában, a pártbizottság tevékenységéről szóló be­számoló vitájában fontos helyet foglal el az eltelt öt esztendő fejlődésének számba­vétele, értékelése. Politikai jelentősége van annak, hogy az elmúlt évek erőfeszítései, ered­ményei reális megvilágí­tást kapjanak. Erről azért is célszerű szólni, mert a nehézségek, a gondok lát­tán valóságérzetünk köny­­nyen eltorzulhat, és eset­leg egyoldalúan ítéljük meg eddigi munkánkat. Munkánk eredményeinek összegezésében, a jövőbeni feladatok kijelölésében is alapvető jelentőségű, hogy van mire építenünk. Az élet azt tanúsítja, hogy társadalmi életünk­nek nincs olyan területe, de nincs olyan munkahely sem, ahol ne születtek vol­na kisebb vagy nagyobb eredmények, az elmúlt évek folyamán. Ha a mér­legkészítésnél tegnapi ön­magunkhoz viszonyítunk, szinte kivétel nélkül előre­haladásról adhatunk szá­mot. S az ilyen öszehason­­lításnak megvan a létjo­gosultsága, a szükségessé­ge. Mai helyzetünket sem­miképpen sem lehet elvo­natkoztatni a megtett út­tól. Ezért ezt az összeha­sonlítást feltétlenül el kell végeznünk. Eddigi eredményeink fel­jogosítanak bennünket arra, hogy bizakodó opti­mizmussal nézzünk a jö­vőbe. Ezt tanúsítják az el­telt hónapok taggyűlései is, ahol a párttagság egy­ségesen és felelősségtelje­sen fejezte ki tettrekész­­ségét. Az eredmények és a valóságos gondok számba­vételén túl a pártértekez­letek programadó, célo­kat meghatározó felada­tot is teljesítenek. Az or­szág helyzetéből kiindulva és az általános fejlesztési célokkal összhangban vizs­gálják azokat a konkrét teendőket, amelyek helyi­leg megvalósításra vár­nak. Ez felelősségteljes és nem könnyű feladat. Nem arról van szó, mintha túl­ságosan nehéz lenne felso­rolni és csokorba foglalni a szükségleteinkből faka­dó célokat, törekvéseket. Ezt könnyűszerrel meg­tehetjük. Sokkal nehe­zebb azonban ezt úgy el­végezni, hogy megma­radjunk a reális lehetősé­gek szintjén, de azokat maximálisan kimerítsük, és ne essünk túlzásokba. A pártértekezletek fel­adatokat és célokat meg­határozó szerepének érvé­nyesítését megkönnyíti az a körülmény, hogy a párt őszintén és nagy felelős­séggel feltárta az ország mai helyzetének leglénye­gesebb jellemző vonásait. A kongresszusi irányelvek tulajdonképpen ezt az ér­tékelést összegzik, és már lényeges tapasztalatokat is tartalmaznak a változott feltételek között folyó politikai munkáról. De megkönnyíti a tanácskozá­sok előretekintő szerepé­nek érvényesítését az is, hogy helyi vonatkozásban is tulajdonképpen a társa­dalmi élet minden terü­letére vannak kidolgozott fejlesztési elképzelések. A pártértekezleteken ezeket a kongresszusi irányelvek­kel összevetve újból ér­tékelik, s véleményezik. A kongresszust megelő­ző tanácskozások fontos szerepe önmagában is ki­vált egy­fajta ünnepélyes­séget. Amíg ez nem megy túl az események jelentő­ségét kifejező formákon, addig az elfogadható. Vi­gyázni kell azonban, hogy ez a legkisebb mértékben se korlátozza, zavarja a tanácskozások munkajel­legét. Fontos, hogy kerül­jük az üres, frázisszerű általánosságokat, amelyek mindenkinek szólnak, de amelyeket senki sem vo­natkoztat magára. A kü­lönböző folyamatokat, a politikai élet lényeges mozzanatait konkrét meg­nyilvánulásukban, előfor­dulásukban mutassuk be. A vitában is kapjanak na­gyobb megbecsülést az ilyen típusú felszólalások. A gazdasági kérdések a pártértekezletek egész munkájában minden bi­zonnyal fő helyet foglal­nak el. Ez így is van rend­jén. Az azonban már nem lenne helyes, ha a pártér­tekezlet valamiféle ter­melési tanácskozás jelle­gét öltené. Ez elsősorban azzal kerülhető el, ha a termelés és gazdálkodás politikai összefüggéseivel foglalkoznak, azt vizsgál­ják, hogy a hatékonyabb gazdálkodás milyen mó­don érinti az adott terület emberi-politikai viszonya­it, a pártszervezetek meny­nyire felkészültek az új, szigorúbb követelmények között végzendő politikai munkára, hogyan érvénye­sül a gazdasági vezetők politikai felelőssége. Az általános gazdasági helyzettel összefüggésben kerülnek napirendre a te­lepülésfejlesztés kérdései. Érthető, hogy ezek a leg­szélesebb közvéleményt foglalkoztatják, hiszen a legközvetlenebbül érintik a városok és községek la­kosságát. Politikai mun­kánk során tapasztalhat­juk, hogy az igények itt is gyorsabban nőnek, mint a lehetőségek. Nyíltan, őszintén kell szólni arról, hogy a központi fejlesztési alapok nagyobb mérvű növelésére nem számítha­tunk, éppen ezért nagyobb figyelmet kell fordítani a helyi erőforrások jobb ki­használására. Előrehaladásunknak el­engedhetetlen feltétele a pártszervezetek politikai szervező, mozgósító el­lenőrző munkája színvo­nalának növelése, a kom­munista példamutatás és kiállás. Várható, hogy a pártértekezleteken nagy figyelmet kapnak majd a pártirányítás és a pártélet kérdései. A pártértekezletek a pártdemokrácia érvénye­sítésének fontos fórumai azért is, mert itt választ­ják meg a pártbizottságok tagjait és a felsőbb párt­szervek tanácskozásainak küldötteit. Nagy politikai felelősséggel járó feladat dönteni e testületek tagjai­ról, tisztségviselőiről. Jól tudjuk, hogy nem egyszerű dolog egy olyan pártbizottsági testületet megválasztani, amely sok­féle szempontnak meg kell, hogy feleljen. Tekin­tettel kell lenni a munka­hely, az életkor, a nem, a párttagság ideje, az osz­tály- és rétegstruktúra, a foglalkozási ág, a terület szerinti képviseletre. Ez mind nagyon fontos, hi­szen politikai kérdés is. A legalapvetőbb azonban az alkalmasság, a megfelelés a meghatározott politikai célokból eredő igények­nek. Ehhez képest minden más, a testület összetéte­le is másodlagos jelentősé­gű, ugyanakkor ez utóbbi sem elhanyagolható. A kétféle követelmény ter­mészetesen nem áll eleve szemben egymással, hiszen a párttagság minden ré­tegében találhatók a párt­bizottsági tagságra alkal­mas személyek. A jelölő bizottságok minden bizonnyal nagy körültekintéssel és gondos­sággal járnak el, amikor javaslataikat a pártérte­kezlet elé tárják. Ez azon­ban nem csorbíthatja vagy kisebbítheti a küldöttek­nek azt a jogát, sőt köte­lezettségét, hogy kommu­nista meggyőződésük és lelkiismeretük szerint cse­lekedjenek, éljenek javas­­lattevő és szavazati jo­gukkal. A jelölő bizottsá­gok maguk sem tekintik javaslataikat megfelleb­bezhetetlennek. ★ Párttagságunk és a szé­les politikai közvélemény tájékoztatására az alábbi­akban közöljük a pártér­tekezletek időpontj­ait: Február 2-án: megyei tanács, megyei rendőrfőka­pitányság, szombathelyi városi rendőrkapitányság, Cipőgyár, VASÉP, MÁV Járműjavító, Répcelak SZTV, Sárvár ÁG és MVG, Ikervár község, Celldömölk Vasútüzem, Jánosháza, Őriszentpéter és Csepreg nagyközség, Szentgotthárdi Selyem­szövőgyár. Február 6-án: szombat­hely pedagógusok. Február 8-án: Szombat­­helyi Vasútüzem. Február 9-én: Szentgott­­hárd város, Vasvár váro­si jogú nagyközség, Rép­celak és Bük nagyközség, LATEX szombathelyi Fo­nó- és Szövőgyár, Fagaz­dasági Kombinát, MÁV Igazgatóság, REMIX, Rá­ba Futóműgyára. Február 16-án: Celldö­mölk, Körmend és Sárvár város. Február 23-án: Kőszeg és Szombathely város. Kovács Gyula, a megyei pártbizottság osztályvezetője A pártértekezletek elé — Mindent el tudunk ké­szíteni, de talán gazdaságo­sabb, ha szériában gyártott termékeket vesz a vállalat. 0 # 0 — Hogyan lett Lasics Sándor asztalos a textil­iparban ? — Az építőiparban kezd­tem. Két családom volt, nem volt lehetőségem a vidéki munkára, néha egy vagy két hétig nem jártam otthon. A kisebb jövedel­met is vállalva jöttem ide, az akkori Takarógyárba 1953-ban. — Változott-e azóta az asztalosok munkája? — Alapvetően nem. De például régebben koránt­sem készítettünk annyi bú­tort, mint most. Igaz, a ré­gi irodák nem is voltak olyan jól felszereltek, mint a mostaniak. A legtöbben csak olajos hajópadló volt, amit ma már szinte mindenütt felváltott a parketta. Igé­nyesebbek lettünk, de ez így van rendjén, hiszen megtehetjük, hogy javítsuk környezeti kultúránkat. — Lépést tartott-e ezzel az értékek megbecsülése? — Sajnos, sokan nem tudják értékelni, ami jó­részt az ő érdekeiket szol­gálja. Mi, karbantartók látjuk sokszor, hogy a javí­tanivaló nem a használat so­rán keletkezett, hanem dur­vaság, nemtörődömség kö­vetkezménye. — Hogyan dolgozik az asztaloscsoport ? — Az évek során egyre többen lettünk, elsősorban fiatalokat hívtunk. Ennek az az oka, hogy a mi mun­kánk a szakma egy speciá­lis ága, amit külön meg kell tanulni. Aki például bútorüzemből jön hozzánk, tanulnia kell, mert itt sok­oldalú munkával találko­zik. Az egykori fiatalokból közben tapasztalt szakmun­kások lettek, mindent rájuk lehet bízni. — Van-e hiány asztalo­sokból? — Ismerősi, rokoni kap­csolatok révén mindig akadt jelentkező elég. Ránk nem jellemző a vándorlás. — Mi ennek az oka? — A lényeg, hogy a munka meglegyen. A mun­kához pedig kedv kell és jó hozzáállás. Néha elkel egy­­egy tréfa, a munkához hoz­zátartozik a vígság is. Én ugyanúgy viccelek, pedig a legtöbb gyerekem lehet­ne... Néha nem tetszik egyiknek-másiknak, hogy nem a szakmánkba vágó dolgot kell csinálnunk, pél­dául kocsit rakni, irodát rá­molni. Csak azt mondom: aki ezt nem akarja meg­szokni, jobb, ha ma megy el, mint holnap. — Hogyan irányít? — Mindenkit úgy kérek meg a munkára, ahogy an­nak idején velem beszéltek. „Légy szíves, menj el, és.. ” Ez a hangnem. Nem emlékszem, hogy valaha is morgolódott volna bárki az így kiadott munka ellen. Lasics Sándor otthoni kör­nyezetében is kedvenc anya­ga, a fa vonzásában él. Felesége a falumúzeum gondnoka, Lasics Sándor pe­dig kezdettől fogva irányí­totta a skanzen házainak rekonstruálását. Nem kevés alkatrészt készített az évek során, amit beépítettek az újra összeállított ősrégi há­zakba. Még tíz centiméteres ablak is kikerült a keze alól. Példájából kitűnik: egy szakma tisztelete, szeretete is adhat az embernek ki­egyensúlyozottságot, meg­nyugvást. KT 1985. február 1. Péntek Dalosokhoz illően Nem lelkesedem az ifjúsági kórusfesztiválo­kért, az öt—tíz énekkart összegyűjtő dalos ünnep­lésért. És ennek nem a dalok az okai. A mun­káskórusok öt évenkén­ti szombathelyi találko­zóját kivéve ugyanis nin­csenek jól megszervezve a dalos koncertek. A kórusok felállása, bevonulása, kivonulása önmagában is töredezetté teszi a műsort, de ezt vállalja, elviseli a néző­téri hallgatóság. Ami azonban az ajtók, a szín­falak mögött történik, az kételyeket ébreszt a rendezvények megnyitá­sakor elhangzó nemes gondolatokkal szemben. Először ugyanis emel­kedett tartamú monda­tokat hallunk a közös éneklés erejéről, ember­formáló hatásáról, szép kórusmű következik, az­tán megtörik a varázs. Mert a színpadon kultu­ráltan, daloshoz illően viselkedő fiatalok a sze­replés után, az egyenru­hával együtt mintha a kultúrát is levetnék ma­gukról. Többé nem ér­dekli őket, hogy mi fo­lyik a teremben (történe­tesen egy másik kórus igyekszik tisztán, hangu­latosan énekelni, a kö­zönség meg próbál a ze­nére figyelni), ez a volt szereplők számára érdek­telen. Rohanás, csapko­dás, kiabálás hallatszik kintről, így volt ez nemrég a Bartók Terem­ben is, ahol a jegysze­dők, ruhatárosok előbb tapintatos sustorgással, majd hangosan, erélye­sen próbáltak csendet kérni, hiába. A dalosok kamaszokká alakultak, felügyelet nélküli, lár­más csoportokká sza­kadva távoztak. Énekkari próbával leg­alább heti három—négy órát töltenek a diákkó­rusok. Talán belefér eb­be az időbe, hogy a sze­replés utáni viselkedés­ről, a másik kórus és a közönség iránti tiszte­letről is szó essék. Ezen a tavaszon soka­sodnak a kórustalálko­zók, az ünnepi alkalmak. Nagy az igény a dal iránt, nem kevésbé a da­losokhoz illő viselkedés iránt. b. r. • ■ • Választék Nem állíthatjuk, hogy a megyeszékhely bővel­kedik olyan üzletekben, gyorsbüfékben, ame­lyekben gyorsan és ol­csón lehet elfogyasztani főtt hurkát vagy kol­bászt. Sőt még azok is megszűntek, amelyek valamikor nagy népsze­rűségnek és forgalom­nak örvendhettek, mint például a Bajcsy-Zsilinsz­­ky utcai hentesáru szak­üzlet. A meglevő üzletek, talponállók választéka kárpótolna a hiányért, már ami a választék fel­tüntetését illeti. Mert a gyakorlat egészen más. A felsorolt választékból a legtöbb helyen és az ese­tek többségében csak egy-, legfeljebb kétfajta kapható. Hurkából csak véreset adnak (pedig a májas is szerepel a lajst­romon!), főtt krinolin, szafaládé és virsli he­lyett pedig „Csak deb­receni van” válasszal kell megelégednie a „vá­logatós” betérőnek. Rit­kábban ugyan az emlí­tettek közül is fő valami a forralóban, de mivel az árjegyzékeken­­látható választék állandó szerep­lő az üzletekben, a vevő feltételezi, hogy ezekből állandóan választhat és nem csak ritkábban! Még mielőtt az illeté­kesek arra hivatkozná­nak, hogy a húsipar nem biztosítja számukra a megfelelő alapanyagot, szeretném megjegyez­ni, hogy a hűtőpultokon rendszeresen ott­ talál­hatók nyers állapotban azok az eladásra szánt hentesáruk, amelyeket a főtt áruk listáján is fel­tüntetnek. A Forgó­ közi hentesáru szaküzletben van ugyan főtt virsli is, ezt azonban csak a hot­­dog vásárlói számára biztosítják. Ha van, mi­ért csak erre a célra, ho­lott a főtt áruk tábláján is szerepeltetik! Ki tud­ja? Ha van választék, akkor abból miért csak egy-két félét lehet kap­ni? (lendvai) M M­T Nyugdíjas dala

Next