Vas Népe, 1987. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
Gubcsi Lajos a Jövőnk a tétről Sablonok nélkül Miiközben másról sem hallunk, mint reformról, megújulásról, gyorsításról, érezhető valamiféle tanácstalanság és elbizonytalanodás is. Régi értékek váltak megkérdőjelezetté, és a reformból egyelőre az életszínivonal stagnálása, az áremelés, a munkahely biztonságának csökkenése érzékelhető. Ezért fontos, különösen a fiatalabb nemzedékek számára, hogy a megújulás távlataival, a különösen a fiatalabb dakaival és várható hatásaival, tisztában tegyenek. Gubcsi Lajos, a Magyar Ifjúság főszerkesztője kedden délután Körmenden, a Fakombinát Ládaüzemében és a Városi Pártbizottságon arra a korántsem könnyű feladatra vállalkozott, hogy a reformfolyamat előnyeit és konkrét eredményeit fölvázolja. Elmondta, hogy hoszszú évekig nem volt összhang a társadalmi és gazdasági helyzet, és az erről szóló megnyilatkozások között. A különböző határozatok optimista képet festettek, miközben már az vált kérdésessé, hogy nem emésztjük-e fel az ifjúság jövőjét? Ezért fordult a KISZ KB felhívással a fiatalokhoz, s ez a felhívás nem hazardírozni akar, hanem komolyan gondolja, hogy történelmi sorsfordulót élünk, amiben meg kell találni a fiatalok helyét. A válság érezhető jeleit ma már botorság lenne szépítgetni vagy elhallgatni. Viszont a társadalom megőrizte élnvágyását, nem uralkodott el a válságpszichózis, ezért nem szabad beérni a bírálattal, megoldásokat is kell mutatni. Manapság nehéz előrelépésről beszélni, de az előrelépésnek vannak jelei, amelyek némilegtalán a kiutat isláthatóvá teszik. A cserearányromlás, a külső nyomás súlya alatt sem roppant össze a magyar gazdaság, ami továbbra is irányítható, kézben tartható. Új vonásként megjelent a kettős bankrendszer, az ipari szerkezetváltás, a vállalati rendszer decentralizálása, nagyobb súllyal érződik a piaci verseny. Fontos tény, hogy mozgástere lett a feltámadt munkakedvnek, legálissá vált a munkaidőn túli pénzkereset. Szükséges...tehát, hogy a hibák feltárása együttjárjon a kiútkereséssel. Naivság volna persze gyors fordulatra számítani, a stagnálás viszont oda vezethet, hogy a gazdaság és vele az egész társadalom elveszti mozgékonyságát. ★ Előadása után arról kérdeztük a Magyar Ifjúság főszerkesztőjét, hogy a KISZ KB fölhívását miképpen fogadták országszerte. — Az ifjúság érdekeinek önálló megfogalmazására eddig még nemigen volt példa, s ugyanakkor a kongresszus óta azt érzékelhettük, hogy a KISZ- tagok szinte elfelejtettek politizálni. Ez vezetőkre és vezetettekre egyaránt vonatkozik. Most azonban megkezdődöt valami. Az ifjúsági szervezet saját hibáival is szembe tud nézni. Ha ez a magatartás tízvagy akár százezer embernek politikai ambíciót ad, akkor már sikerült valamit elérni. Kétségtelen, meglepődött az ország a fölhíváson; a közvélemény ezt nem szokta meg a KISZ- től. Inkább a sablonokhoz volt hozzászokva. Tudni kell azt is: nem csupánkampányról van szó, persze arról is, hiszen páratlan volt az a teljesítmény, ahogyan a dolgozói napokat megszervezték, azonos videofilmeket láthattak egyidőben több száz, ezer helyen, s e filmek jó kapaszkodót adtak, azaz fölélesztették a szunnyadó gondolatokat. Ezzel együtt, hosszú távon , oldhatók meg a legégetőbb feladatok, s nem hetek alatt. Persze a KISZ nem abból indul ki, hogy minél roszszabb, annál jobb; ismétlem, észrevette, hogy vákuum támadt a fejekben, s hogy 1986-os novemberi határozat a fiatalok tudatának csupán a felszínéig jutott el. * — Ön miiben látja a felhívás lényegét? — Annak kapcsán ki-ki elvégezhette az egyéni önértékelését, azaz egyrészt megvizsgálhatta: milyen a saját helyzete. Másrészt pedig: a közegének, a szőkébb közösségének az állapota. S nem utolsósorban: az ország , helyzete. Ezekről még nem kérdezték meg a fiatalokat. Ki-ki mindhárom témában kifejthette gondolatait, javaslatait. S e javaslatok, — mondjuk 400 ezer ember javaslata — az ország vezetői elé kerülnek; egészen bizonyos vagyok abban, hogy megfelelő válaszokat is kapnak a felvetésekre. Voltak, vannak ellenzői az akciónak? — Mi tagadás: hallani olyan hangokat, hogy mit akar a KISZ, s már megint szaporította az amúgy is meglevő dokumentumok számát... Ez egy apatikus generáció, mondják mások. Mindenesetre nekünk pontosan az a célunk, hogy ismét akarjon politizálni a fiatalság, s tevékenyen vegyen részt az előttünk, — az ország előtt álló — feladatok megoldásában. — fodor — — szenkovits — emberek dédunokájáról alisták vagyunk és voltunk, nem foglalkoztunk azzal, hogy dédapám akkor, azokban a szép történelmi időkben megállta a helyét. Hogy is magyarázzam? Egy katonacsaládban természetes ez. Sokkal többet emlegettük a feleségét, mivel ránkmaradtak szép, férjének írt tevését. Megható volt abban a generációban a férj és az apa tisztelete. Amikor éppen nem kísérte el — merthogy várandósan is a táboriban volt vele —, akkor még olyanoíkat is írt neki: édes jó uram, féltetek, ahogy megfázol, már azt sem bánom, ha egy svába asszony melegítene. Így írta: svába asszony, a sváb helyett. Aranyos, nem? A leveleket nem találja Klára nénni. Pedig 1983-ban még átadta azokat Horváth Béla mezőfalvi tanárnak, aki tudományos igényű tanulmányt írt Hertetendy Miklósról. Klára néni levelek helyett most ezt a tanulmányt mutatja. A szerző ebben idéz is Békássy Mária leveleiből. 1848 szeptemberében, amikor Jellasics seregei elfoglalják Székesfehérvárt, s Mária éppen ebben a városiban van,arról számol be, hogy a lakásául szolgáló házban is horvát tiszteket szállásoltál- el. De Mária még étkezni sem ment le, mert „oly sok bánatot szereznek nékem, s a hazának ... egy nemzetet akarnak megsemmisíteni”. A levélben valóságos kémjelentést ír a megszálló csapatokról, azok garázdálkodásairól. — Ha valamilyen romantikus történetet vár tőlem, hát azzal nem nagyon szolgálhatok — tűnődik Klára némi. — Arra emlékszem, hogy gyerekkoromban rebbesgette az édesanyám: dédapám ugyanúgy jött haza Galíciából a magyar szabadságharcba, miintahogy azt Jókai megírta A kőszívű ember fiaiban Richiárdról. Mi igaz abból, hogy az édesanyja beszélte rá a hazajövetelre, mi nem?Kn tudja azt ma már? A Hertelendy család, azonbelül Hertelendy Miklós életútjának alapos ismerője, Horváth Béla nem ír erről. Arról viszont igen, hogy amikor dandárparancsnoknak Görgey Artúrt nevezték ki a Württemberghuszárok élére, a híres hadvezér az első csapatszemlén Hertelendy Miklóstól kért egy lovat. Hertelendy erre udvariasan a saját lovát adta át. Az akkor ily módon szokásos „huszárpróba”, vagyis, hogy már kezd a lóval, Görgeyre nézve jól sikerült. A történet leírója, Görgey István szerint „a ló is, gazdája, Hertelendy is tudták, hogy kivel van dolguk:beadta a nyalkát mind a kettő.” Ugyancsak a tanulmányban olvasom, hogy Hertelendynek oroszlánrésze volt 1849 januárjában a Szolnok mellettii csata győzelmében. Jól célzó tüzérei, huszárjainak vakmerő támadásait kényszerítették visszavonulásra az ellenséget. — Azt kérdezi, mi maradt meg utána? — töpreng Klára néni. — Maradt kantár, zabla, lószerszámok. Szépek voltak, átadtam őket a Savaria Múzeumnak. Megnézze csak azt a kabátot, amit azon az öregkori képen viselt a dédapám! Barna bársonyzubbony volt. Emlékszem rá, mert az első világháború idején, amikor szükséget láttunk, akkor a húgomnak készült belőle kabát. Keltett. Mesél Magyargencsről is, ahová a gyermekkori emlékek kötik. És a családi sírok. A Veszprém megyébe átkerült faluban töltötte utolsó éveit Hertelendy Miklós. Ott áll sírhantja fölött az obeliszk. Iskolások járnak ki hozzá csokrokkal. Virágokkal március 15-én. Klára néni is volt már ott ünnepségen. Mi maradt emlékül ,még a néhai Hertelendy Miklós után? Nevét utca őrzi a főváros XII. kerületében. Némethy Mária Fotó: Bognár I. A dédunoka, Klára néni a régi képek előtt. 1987.március 14. Szombat Növények, fák megpróbáltatásai Március közepe táján télies a határ képe. Az elmúlt időszak szokatlanul hideg időjárása alaposan felborította a mezőgazdászok számításait. A tavaszi munkakezdést mindenütt el kellett halasztani, egyelőre tétlenül vesztegelnek a téli időszakban rendbehozott traktorok, vetőgépek. Az agronómusok pontosan nem tudják felbecsülni, hogy a március elejti, kegyetlenül hideg időjárás mekkora károkat okozott a növényekben, fákban. A keleti országrészben a mínusz 15, mínusz 20 fokos éjszakai hidegek „meztelenül” érték az őszi búzavetést, nagy kérdés, hogy mennyire tudtak ellenállni a védtelen, zsenge növények. Valamivel kedvezőbb a kép a Dunántúlon, ahol némi védelmet adott az öt—tíz centis alkalmi hóbunda a vetéseknek, ámbár itt is nagyobb mértékű kipusztulástól tartanak a szakemberek. Ebben az időszakban mást nem tehetnek, mint rügyvizsgálatokkal próbálják meghatározni a fagykárokat. A módszert főként a kertészetekben használják a fák, illetve a szőlő állapotának becslésénél. A rügyvizsgálatok a történelmi borvidékeken és az alföldi területeken egyaránt nem sok jóval biztatnak. Végül is azonban majd csak a következő hetekben, a növényeik „megindulásánál” dől el, menynyire volt képes a búza, illetve a kertészeti kultúra a regenerálódásra, megújulásra. A téli gépjavításokkal azüzemek jó részében elkészültek. A szerelőknek gondot okozott, hogy — bár általában kiegyensúlyozott volt az alkatrészellátás — a Zetor-vontatók néhány cseredarabja hiányzott a raktárakból, s a kereskedelmi készleteikből egyaránt. Többfelé a Rába traktorok egyes alkatrészeihez sem lehetett hozzájutni. Az MTZ-vontatók alkatrészeiből a kereskedelmi hálózatba az elmúlt hetekben nagyobb tételek érkeztek. Az emlék megmarad... ■ Friss még lányaink, s asszonyaink meghatott I mosolya, amellyel a tőlünk kapott apró figyelmességeket nyugtázták a közelmúlt nőnapon. Nem I hervadtak el még a vi- rágszálak sem, díszítik az otthont és sok helyütt I a munkahelyi íróasztalt. I A szép emlék csak las■ san múlik, hisz tartóztatja-marasztalja szinte erő■ vel az ember, mert jó I nála elidőzni, megpihen-I ni. Ám, mondják, hogy a fájó, a sebet ejtő emlék m még mélyebben fészkeli I be magát az ember agyá- I ba-szívébe. Ezt száműzni " onnét sajnos, nem akarat dolga. Ezen az idei nőnapon ■ amegyeszékhely egyik ■ legnagyobb, legtöbb nőt m foglalkoztató intézményé-I ben, félek, ilyen mara■ dandó keserű érzéssel vetették le fehér köpenyei-I két az ott dolgozó lá- I nyok-asszonyok, és rossz m szájízzel indultak haza. I Mögöttük volt egy munkával, fáradsággal teli műszak a maga számta■ lan megerőltető izgalmá-i val, amit a maguk választotta szép hivatás sajnos, naponta bőséggel tartogat számukra. De nem ettől volt mosolytalan a hazatérés. Attól inkább, hogy az ottani többszáz nő egyetlen percig sem érzékelhette, hogy ez a nap valamiképp mégiscsak más, mint a többi. Senki kezében nem volt egy szál virág, nem volt egyéb sem a táskában, retikülben, bármilyen kicsinyke ajándék, de még egy nőnapi köszöntő szót sem vihettek ki magukkal a kapun ... Náluk nem volt semmiféle nőnapi megemlékezés. Nem volt ünnepség, nem volt köszöntés. Pedig ha valakik, akkor ők, ezek a fehér köpenyt viselő lányok, asszonyok igencsak kiérdemelték volna ezt. De számukra ez a nap is csak egy volt a többi között. Így hát nekik nincs mire emlékezniük. Azazhogy van. Talán ők jegyzik meg ezt a márciusi napot a legtovább... E. F. Veszélyes játék Mi, idősebbek sok-sok televíziós sorozatot megéltünk már. Együtt izgultunk — annak idején s most az ismétlésnél, ezúttal gyermekeinkkel — a Tenkes kapitányának kalandjain örültünk — örülünk — a labancokat megtréfáló vakmerő tetteinek. Emlékszünk Teli Vilmos, a svájci — sohasem létezett — szabadsághősről készült sorozat vetítésére. Sajnos arra is, hogy a sok-sok újságcikk hatástalan maradt: a gyerekek által összeeszkábált nyílpuskákból, íjakból kirepült nyílvesszők kisgyerekek szeme világát kívánták a játékért (?) cserébe! S most újabb veszély fenyegeti gyermekeink látását, szemét. Heteken át sugározta az ORF Robin Hood — enyhén szólva összekuszált — történetét... Érdekes módon nem a sorozat vetítése idején, hanem most — utána — szaporodtak el a saját készítésű nyilak a fiúk kezében. Egyikük nyílvesszőjének végén — szigetelőszalaggal odaerősített —■ szeget láttam! Rágondolni is rossz arra, mi történik akkor, ha ez véletlenül valamelyik pajtása szemébe repül... Szülők, pedagógusok, nagyobb játszótársak! Előzzük meg a bajt, s próbáljuk elhárítani a veszélyt, amíg nem történik valami jóvátehetetlen! — csery — Nyitott házasság