Vas Népe, 1987. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-14 / 62. szám

Gubcsi Lajos a Jövőnk a tét­ről Sablonok nélkül Miiközben másról sem hallunk, mint reformról, megújulásról, gyorsításról,­­ érezhető valamiféle ta­nácstalanság és elbizony­talanodás is. Régi értékek váltak megkérdőjelezetté, és a reformból egyelőre az éle­tszíni­vonal stagnálása, az áremelés, a munkahely biztonságának csökkenése érzékelhető. Ezért fontos, különösen a­­ fiatalabb nemzedékek számára, hogy a megújulás távlataival, a különösen a fiatalabb dakaival és várható hatá­saival, tisztában tegyenek. Gubcsi Lajos, a Magyar Ifjúság főszerkesztője ked­den délután Körmenden,­­ a Fakombinát Ládaüze­­­mében és a Városi Párt­bizottságon arra a koránt­sem könnyű feladatra vál­lalkozott, hogy a reform­folyamat előnyeit és konk­rét eredményeit fölvázol­ja. Elmondta, hogy hosz­­szú évekig nem volt össz­hang a társadalmi és gaz­dasági helyzet, és az er­ről szóló megnyilatkozá­sok között. A különböző határozatok optimista ké­pet festettek, miközben már az vált kérdésessé, hogy nem emésztjük-e fel az ifjúság jövőjét? Ezért fordult a KISZ KB felhí­vással a fiatalokhoz, s ez a felhívás nem hazardíroz­ni akar, hanem komolyan gondolja, hogy történelmi sorsfordulót élünk, ami­ben meg kell találni a fia­talok helyét. A válság érezhető jeleit ma már botorság lenne szépítget­­ni vagy elhallgatni. Vi­szont a társadalom meg­őrizte éln­vágyását, nem uralkodott el a válságpszi­chózis, ezért nem szabad beérni a bírálattal, meg­oldásokat is kell mutatni. Manapság nehéz előrelé­pésről beszélni, de az elő­relépésnek vannak jelei, amelyek némileg­­talán a kiutat is­­láthatóvá teszik. A cserearányromlás, a külső nyomás súlya alatt sem roppant össze a ma­gyar gazdaság, ami to­vábbra is irányítható, kéz­ben tartható. Új vonásként megjelent a kettős bank­­rendszer, az ipari szerke­zetváltás, a vállalati rend­szer decentralizálása, na­gyobb súllyal érződik a piaci verseny. Fontos tény, hogy mozgástere lett a feltámadt munkakedvnek, legálissá vált a munkaidőn túli pénzkereset. Szüksé­ges...tehát, hogy a hibák feltárása együttjárjon a kiútkereséssel. Naivság volna persze gyors fordu­latra számítani, a stagná­lás viszont oda vezethet, hogy a gazdaság és vele az egész társadalom elveszti mozgékonyságát. ★ Előadása után arról kér­deztük a Magyar Ifjúság főszerkesztőjét, hogy a KISZ KB fölhívását mi­képpen fogadták ország­szerte. — Az ifjúság érdekeinek önálló megfogalmazására eddig még nemigen volt példa, s ugyanakkor a kongresszus óta azt érzé­kelhettük,­ hogy a KISZ- tagok szinte elfelejtettek politizálni. Ez vezetőkre és vezetettekre egyaránt vo­natkozik. Most azonban megkezdődöt valami. Az ifjúsági szervezet saját hi­báival is szembe tud nézni. Ha ez a magatartás tíz­vagy akár százezer ember­nek politikai ambíciót ad, akkor már sikerült valamit elérni. Kétségtelen, megle­pődött az ország a fölhí­váson; a közvélemény ezt nem szokta meg a KISZ- től. Inkább a sablonokhoz volt hozzászokva. Tudni kell azt is: nem csupán­­kampányról van szó, per­sze arról is, hiszen párat­lan volt az a teljesítmény, ahogyan a dolgozói napo­kat megszervezték, azonos video­filmeket láthattak egyidőben több száz, ezer helyen, s e filmek jó ka­paszkodót adtak, azaz föl­­élesztették a szunnyadó gondolatokat. Ezzel együtt, hosszú távon , oldhatók meg a legégetőbb felada­tok, s nem hetek alatt. Persze a KISZ nem abból indul ki, hogy minél rosz­­szabb, annál jobb; ismét­lem, észrevette, hogy vá­kuum támadt a fejekben, s hogy 1986-os novemberi határozat a fiatalok tuda­­tának csupán a felszínéig jutott el. * — Ön miiben látja a fel­hívás lényegét? — Annak kapcsán ki-ki elvégezhette az egyéni ön­értékelését, azaz egyrészt megvizsgálhatta: milyen a saját helyzete. Másrészt pedig: a közegének, a szőkébb közösségének az állapota. S nem utolsósor­ban: az ország , helyzete. Ezekről még nem kér­dezték meg a fiatalokat. Ki-ki mindhárom témában kifejthette gondolatait,­ javaslatait. S e javaslatok, — mondjuk 400 ezer em­ber javaslata — az ország vezetői elé kerülnek; egé­szen bizonyos vagyok ab­ban, hogy megfel­elő vála­szokat is kapnak a felve­tésekre. Voltak, vannak ellen­zői az akciónak? — Mi tagadás: hallani olyan hangokat, hogy mit akar a KISZ, s már me­gint szaporította az amúgy is meglevő dokumentumok számát... Ez egy apatikus generáció, mondják mások. Mindenesetre nekünk pon­tosan az a célunk, hogy is­mét akarjon politizálni a fiatalság, s tevékenyen ve­gyen részt az előttünk, — az ország előtt álló — fel­adatok megoldásában. — fodor — — szenkovits — emberek dédunokájáról alisták vagyunk és voltunk, nem foglalkoztunk azzal, hogy dédapám akkor, azok­ban a szép történelmi idők­ben megállta a helyét. Hogy is magyarázzam? Egy ka­­­tonacsaládban természetes ez. Sokkal többet emleget­tük a feleségét, mivel ránk­­marad­ta­k szép, férjének írt tevését. Megható volt abban a generációban a férj és az apa tisztelete. Amikor éppen nem kísérte el — merthogy várandósan is a táboriban volt vele —, akkor még olyanoíkat is írt neki: édes jó uram, féltetek, ahogy megfázol, már azt s­em bánom, ha egy svába asszony melegítene. Így ír­ta: svába asszony, a sváb helyett. Aranyos, nem? A leveleket nem találja Klára nénni. Pedig 1983-ban még átadta azokat Horváth Béla mezőfalvi tanárnak, aki tudományos igényű ta­nulmányt írt Her­tetendy Miklós­ról. Klára néni leve­lek helyett most ezt a ta­nulmányt mutatja. A szer­ző ebben idéz is Békássy Mária leveleiből. 1848 szep­temberében, amikor Jella­sics seregei elfoglalják Szé­kesfehérvárt, s Mária ép­pen ebben a városiban van,­­arról számol be, hogy a la­kásául szolgáló házba­n is horvát tiszteket szállásol­tál­-­ el. De Mária még ét­kezni sem ment le, mert „oly sok bánatot szereznek nékem, s a hazának ... egy nemzetet akarnak megsem­misíteni”. A levélben való­ságos kémj­elentést ír a megszálló csapatokról, azok garázdálkodásairól. — Ha valamilyen roman­tikus történetet vár tőlem, hát azzal nem nagyon szol­gálhatok — tűnődik Klára némi. — Arra emlékszem, hogy gyerekkoromban re­­bbesgette az édesanyám: dédapám ugyanúgy jött ha­za Galíciából a magyar szabadságharcba, miint­­ahogy azt Jókai megírta A kőszívű ember fiai­ban Ri­­chiárdról. Mi igaz abból, hogy az édesanyja beszélte rá a hazajövetelre, mi nem?­­Kn­ tudja azt ma már? A Hertelendy család, azon­­belül Hertelendy Miklós életútjának alapos ismerő­je, Horváth Béla nem ír erről. Arról viszont igen, hogy amikor dandárparancs­­noknak Görgey Artúrt ne­vezték ki a Württemberg­­huszárok élére, a híres hadvezér az első csapat­­szemlén Hertelendy Miklós­tól kért egy lovat. Herte­lendy erre udvariasan a saját lovát adta át. Az ak­kor ily módon szokásos „huszárpróba”, vagyis, hogy már kezd a lóval, Görgeyre nézve jól sikerült. A törté­net leírója, Görgey István szerint „a ló is, gazdája, Hertelendy is tudták, hogy kivel van dolguk:­­beadta a nyalkát mind a kettő.” Ugyancsak a tanulmányban olvasom, hogy Her­te­­lendynek oroszlánrésze volt 1849 januárjában a Szolnok mellettii csata győzelmében. Jól célzó tüzérei, huszárjai­nak vakmerő támadásai­t kénysze­rítették visszavo­nulásra az ellenséget. — Azt kérdezi, mi ma­radt meg utána? — töpreng Klára néni. — Maradt kan­tár, zabla, lószerszámok. Szépek voltak, átadtam őket a Savaria Múzeumnak. Meg­nézze csak­­ azt a kabátot, amit­ azon az öregkori ké­pen viselt a dédapám! Bar­na bársonyzu­bbony volt. Emlékszem rá, mert az első világháború idején, amikor szükséget láttunk, akkor a húgomnak készült belőle kabát. Keltett. Mesél Ma­gyargencsről is, ahová a gyermekkori emlé­kek kötik. És a családi sí­rok. A Veszprém megyébe átkerült faluban töltötte utolsó éveit Hertelendy Miklós. Ott áll sírhantja fö­lött az obeliszk. Iskolások járnak ki hozzá csokrokkal. Virágokkal március 15-én. Klára néni is volt már ott ünnepségen. Mi maradt emlékül ,még a néhai Hertelendy Miklós után? Nevét utca őrzi a fő­város XII. kerületében. Némethy Mária Fotó: Bognár I. A dédunoka, Klára néni a régi képek előtt. 1987.­március 14. Szombat Növények, fák megpróbál­­­­tatásai Március közepe táján té­lies a határ képe. Az el­múlt időszak szokatlanul hideg időjárása alaposan felborította a mezőgazdá­szok számításait. A tavaszi munkakezdést mindenütt el kellett halasztani, egyelőre tétlenül vesztegelnek a téli időszakban rendbehozott traktorok, vetőgépek. Az agronómusok pontosan nem tudják felbecsülni, hogy a március elejti, kegyetlenül hideg időjárás mekkora ká­rokat okozott a növények­ben, fákban. A keleti országrészben a mínusz 15, mínusz 20 fokos éjszakai hidegek „meztele­nül” érték az őszi búzave­tést, nagy kérdés, hogy mennyire tudtak ellenállni a védtelen, zsenge növé­nyek. Valamivel kedvezőbb a kép a Dunántúlon, ahol némi védelmet adott az öt—tíz centis alkalmi hó­­bunda a vetéseknek, ámbár itt is nagyobb mértékű ki­pusztulástól tartanak a szakemberek. Ebben az időszakban mást nem tehet­nek, mint rügyvizsgálatok­­kal próbálják meghatároz­ni a fagykárokat. A mód­szert főként a kertészetek­ben használják a fák, illet­ve a szőlő állapotának becs­lésénél. A rügyvizsgálatok a történelmi borvidékeken és az alföldi területeken egyaránt nem sok jóval biztatnak. Végül is azonban majd csak a következő he­tekben, a növényeik „meg­indulásánál” dől el, meny­nyire volt képes a búza, il­letve a kertészeti kultúra a regenerálódásra, megújulás­ra.­­ A téli gépjavításokkal az­­üzemek jó részében elké­szültek. A szerelőknek gon­dot okozott, hogy — bár általában kiegyensúlyozott volt az alkatrészellátás — a Zetor-vontatók néhány cse­redarabja hiányzott a rak­tárakból, s a kereskedelmi készleteikből egyaránt. Több­felé a Rába traktorok egyes alkatrészeihez sem lehetett hozzájutni. Az MTZ-vonta­­tók alkatrészeiből a keres­kedelmi hálózatba az el­múlt hetekben nagyobb té­telek érkeztek. Az emlék megmarad... ■ Friss még lányaink, s asszonyaink meghatott I mosolya, amellyel a tő­lünk kapott apró figyel­­­mességeket nyugtázták a­­ közelmúlt nőnapon. Nem I hervadtak el még a vi-­­ rágszálak sem, díszítik az otthont és sok helyütt I a munkahelyi íróasztalt. I A szép emlék csak las­■ san múlik, hisz tartóztat­­ja-marasztalja szinte erő­■ vel az ember, mert jó I nála elidőzni, megpihen-I ni. Ám, mondják, hogy a fájó, a sebet ejtő emlék m még mélyebben fészkeli I be magát az ember agyá- I ba-szívébe. Ezt száműzni " onnét sajnos, nem aka­­­­rat dolga. Ezen az idei nőnapon ■ a­­megyeszékhely egyik ■ legnagyobb, legtöbb nőt m foglalkoztató intézményé-I ben, félek, ilyen mara­■ dandó keserű érzéssel ve­tették le fehér köpenyei-I két az ott dolgozó lá- I nyok-asszonyok, és rossz m szájízzel indultak haza. I Mögöttük volt egy mun­kával, fáradsággal teli műszak a maga számta­­■ lan megerőltető izgalmá-­i val, amit a maguk­ vá­lasztotta szép hivatás sajnos, naponta bőséggel tartogat számukra. De nem ettől volt mo­­solytalan a hazatérés. At­tól inkább, hogy az otta­ni többszáz nő egyetlen percig sem érzékelhette, hogy ez a nap valami­képp mégiscsak más, mint a többi. Senki kezében nem volt egy szál virág, nem volt egyéb sem a táská­ban, retikülben, bármi­lyen kicsinyke ajándék, de még egy nőnapi kö­szöntő szót sem vihettek ki magukkal a kapun ... Náluk nem volt sem­miféle nőnapi megemlé­kezés. Nem volt ünnep­ség, nem volt köszöntés. Pedig ha valakik, akkor ők, ezek a fehér köpenyt viselő lányok, asszonyok igencsak kiérdemelték volna ezt. De számukra ez a nap is csak egy volt a többi között. Így hát nekik nincs mire emlékezniük. Azazhogy van. Talán ők jegyzik meg ezt a márciusi napot a legtovább... E. F. Veszélyes játék Mi, idősebbek sok-sok televíziós sorozatot meg­éltünk már. Együtt izgultunk — annak idején s most az ismétlésnél, ezúttal gyer­mekeinkkel — a Tenkes kapitányának kalandjain örültünk — örülünk — a labancokat megtréfáló vakmerő tetteinek. Emlékszünk Teli Vil­mos, a svájci — soha­sem létezett — szabad­sághősről készült sorozat vetítésére. Sajnos arra is, hogy a sok-sok újság­cikk hatástalan maradt: a gyerekek által össze­­eszkábált nyílpuskákból, íjakból kirepült nyíl­vesszők kisgyerekek sze­me világát kívánták a játékért (?) cserébe! S most újabb veszély fenyegeti gyermekeink látását, szemét. Heteken át sugározta az ORF Robin Hood — enyhén szólva összekuszált — történetét... Érdekes módon nem a sorozat vetítése idején, hanem most — utána — szapo­rodtak el a saját készí­tésű nyilak a fiúk kezé­ben. Egyikük nyílvessző­jének végén — szigete­lőszalaggal odaerősített —■ szeget láttam! Rágon­dolni is rossz arra, mi történik akkor, ha ez véletlenül­­ valamelyik pajtása szemébe repül... Szülők, pedagógusok, nagyobb játszótársak! Előzzük meg a bajt,­­ s próbáljuk elhárítani a veszélyt, amíg nem tör­ténik valami jóvátehe­tetlen! — csery — Nyitott házasság

Next