Vas Népe, 1987. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-29 / 203. szám

— A legjobbkor jönnek! — sóhajtja Glanz Lászlóné, a Felsőszölnöki Általános Iskola igazgatója. Nincs szemrehányás a hangjában, inkább mosolyog. — Szó adni szó, van még mit csinálni, láthatják — folytatja, s mutat körbe egyik kezével. Merthogy a másikban rongy van, ami­vel az íróasztalokat törülö­­gette meg az imént. Ahogy az igazgatónő, aki tagja az MSZMP Központi Bizottságának s községi párttitkár is, úgy az épület­iben lévők is — legalább negyvenen vannak — se­rénykednek. A folyosókon létráikkal ördögi ügyesség­gel mozgó festők a plafonon végzik az utolsó simításo­kat, az emeleten lányok, asszonyok pucolják az abla­kokat, a férfiak szekrénye­ket emelgetnek, tologatnak, a tetőn cserepeznek. Az ud­varon mormog a betonkeve­rő, igencsak mohón falja a járda a betont. — Kissé fáradtak va­gyunk, de boldogok — je­lenti ki az igazgatónő már az iskola új szárnyában. Eddig egyébként kilenc tanterem volt a felsőszölnö­ki iskolában. A több, mint száznegyven felsőszölnöki és alsószölnöki tanuló — het­ven százalékuk szlovén, harminc százalékuk német ajkú — ha nem is mostoha körülmények között, de nem a mai nevelési, oktatási igé­nyeknek megfelelő környe­zetiben tanult. Egyébként az alsó tagozatosok anyanyel­­­vükön tanulják a környe­zetismeretet és az éneket, az ötödikesek és hatodikosok pedig a történelmet szlové­nül és magyarul is. Ciklu­sonként szlovén, illetve né­met órából hét van. Mostanáig cserépkályhák­ban fűtöttek telente, a fo­lyosókon dideregtek a gye­rekek, a világítás sem volt tökéletes. Immár mindez emlék, éppúgy, mint a belül és kívül is már meglehető­sen tönkrement vakolat, il­letve bepiszkolódott fal. Megújult a régi szárny­a másfél millióért. Az új épület, amely szer­vesen kapcsolódik az ódon falakhoz, több, mint nyolc — egészen pontosan 8,3 mil­lióba — került. Technika tanterem, azaz műhely, fi­zika—kémia előadó, német nyelvi terem, könyvtár kap benne helyet. Szerencsére berendezésre, különféle fon­tos oktatóeszközre, fölszere­lésre is futotta a pénzből. Új a tanári szoba és az is­kolavezetésnek is van már hová tennie az okmányokat, tan­ter­veket, segédanyagokat; ezekben­­az irodákban már levegőt is lehet kapni. — A megyei tanács cél­­támogatása nélkül mindez elképzelhetetlen lett volna — vélekedik az igazgatónő, s utóbb a felsőszölnöki kö­zös községi tanács elnöke, Treiber Ödön is ugyanezt hangsúlyozza. Megemlítik a tervosztály, de a FALCO segítségét is. (Utóbbi az irodák berende­zését vállalta.) A kivitele­ző, a Szentgotthárdi Építő­ipari KTSZ dolgozóira sincs panasz, ők is hajráznak ezekben a napokban. — A szülők is megérdem­lik a dicséretet — mondja Orbán Jánosné, iskolatitkár. — A hívó szóra még senki sem mondott nemet. Folya­matosan dolgoznak, váltják egymást. Az anyukák leginkább t­akarítanaik, mint ahogyan ,a helybeli Császár Józsefné is, akinek három gyereke jár a felsőszölnöki iskolába. — András másodikos, Gabriella negyedikes, Józsi hatodikos — sorolja, miköz­ben a létra tetején áll s a felső ablakszárnyakat su­­vickolja. — Persze, hogy miattuk segítek, hiszen ne­kik lesz itt jobb. S hogy Szentgotthárd „vi­gyázó szemei” is itt vannak, bizonyítja, hogy betoppan Bauer Károly, a szentgott­hárdi városi tanács elnöke két munkatársával. — Szép! — szól elégedet­ten az elnök, miután végig­járta a termeket s hozzáte­szi : — Bár , még van mit tenni... Való igaz, akad még mun­ka bőven. Ám az igazgató­nő, a pedagógusok — ki ne felejtsük őket, mert a leg­keményebb fiziikai munkát is zokszó nélkül végzik! —, a szak- és segédmunkások, a szülők, minden rendű és rangú közreműködő igyeke­zete a garancia arra, hogy a jövő héten rendben meg­kezdődhessen a tanév Fel­­sőszölnökön. Szenkovits Péter -­­fotó: Horváth Pál Megújult a régi, szép lett az új Fogjuk meg és­­ vigyük! ' Akad még tennivalójuk a festőknek is. Bizonyára szeretni fogják a gyerekek is. Az új műhely. ' . jC\~ i /k 1J ' r r * TpQl 01UJH. Az év elején összefoglaló sorozatot adtunk közre la­punk hasábjain az AIDS néven ismertté vált új fer­tőző betegségről. Az ebben az évben bekövetkezett­­Vál­tozásokról, a megbetegedé­sekről és — talán ez a leg­fontosabb — az orvostudo­mány ellenlépéseiről beszél­gettünk dr. István Lajos professzorral, a szombat­helyi Vérellátó vezetőjével. — Miképpen alakult idén a betegség terjedésének „sebessége” és ez milyen szemléletváltozást idézett elő hazánkban? — Az utóbbi két évben tapasztalt terjedési ütem megmaradt: az USA-hoz 5, Európához 3 év az „elő­nyünk”. Ami pedig a szem­léletváltozást illeti, nálunk két ellentétes értékelés ki­alakulása figyelhető meg, egyesek jól­bagatellizálják, mások eltúlozzák a problé­mát. Az AIDS betört az élet intim szféráiba, a sze­xualitásba és folyamatosan megváltoztatja az emberek magatartását. A fertőzési veszély túl nőtt már az egyes ember problémáján, sőt az egészségügy területén is. Etikai, társadalmi,, poli­tikai és szociális kérdéssé vált. A régi időkben a pesti­sest, a leprást kiközösítet­ték, ezt egy AIDS fertőzöt­tel nem tehetjük meg. A homoszexualitás az államok­­többségében nem elfogadott dolog, ahogy a kábítószer­­élvezet sem. A nyugati vi­lágban viszont ezek az em­berek — azt a veszélyt ki­használva, amit a vírus je­lent — próbálják magukat elfogadtatni a társada­lommal. Vagyis az AIDS elleni küzdelemben va­ló együttműködésért cse­rébe legalitást, segítséget, sőt egyes esetekben külön ingyenes juttatásokat köve­telnek, mint például a ká­bítószeresek injekcióstűi. — Mennyi ma a felderí­tett fertőzöttek és megbe­tegedettek száma hazánk­ban? — Eddig, — július eleji adatot mondok .— 140 fer­tőzöttet derítettünk fel Ma­gyarországon. Közülük ha­tan betegedtek meg AIDS- ben, három külföldi, és há­rom magyar. Két magyar és egy külföldi beteg pedig meg is halt. — Mik a kilátásaink? — Tény, hogy az AIDS-et a „gyógyíthatatlan” beteg­ségek közé soroljuk, de ha gyógyíthatatlan is, nem el­kerülhetetlen. Ahhoz, hogy elkerülhessük, nagyon so­kait kell tennünk. Bízom abban, hogy kellő felvilágo­sító, nevelő munkával a járvány megszelídíthető, bár megszüntetését egyelő­re kizártnak tartom. A Vas Népében megjelent sorozat után rengetegen keresték meg az intézetet, vagy en­gem személyesen. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy sokkal többen ol­vassák az újságot, mint hisszük és az abban leírtak­nak hitele van. Másrészt én annak is tulajdonítom ezt az érdeklődést, hogy a be­tegség már köztünk is meg­jelent és az AIDS minden­kit érinthet. A beszéd nem sokat ér, a veszély közelsé­ge keslíti fel az ember elé fi­gyelmét és fogadtatja el a felvilágosító ismereteket. — Ezek szerint ebben a kérdésben nem jellemző a magyar közvélemény strucc­politikára való hajlama, amely alábecsüli a veszélyt? — Azért ott még nem tar­tunk. Pontosan azt a félel­met lehet használni, kihasz­nálni a felvilágosítás során, amit a „minden rossz, csak mássá­ történhet” önámító biztonságának megszűnése teremtett meg. Éppen ezért agresszívebb nevelőmun­kát kellene végeznünk. — Van-e már gyógyszer az AIDS talaján megjelenő sokféle betegség gyógyítá­sára? — A kutatók több oldal­ról és többféle gyógyszer­rel kísérleteznek, de vala­mennyi drága és kevés. Azonkívül mellékhatásuk miatt ezek a gyógyszerek csak szoros orvosi felügye­let alatt szedhető. Vannak ugyan biztató dolgok, de csoda, az nincs! Vakcina előállítására tallán vannak remények a gén­technoló­giában, de ez még nagyon alacsony készültségű, sok évbe telhet az alkalmazás szintjének elérése. És ha kezünkben lenne egy meg­bízható oltóanyag, ki tudja miskorra lenne remélhető a veszélyeztetett korosztály eloltása, újraoltása?! — Olvasni, hallani olyan híreket, amelyek szerint a betegség kórokozója meg­változott. Több vírustörzs l­étezik, más betegségek je­lentkeznek? — Valóban felfedezitek olyan újabb vírustörzseket, amelyeknek terjedése ha­sonló a már ismert HIV-hez, de maga a betegség is meg­változott. Egyre gyakrab­ban az idegrendszert tá­madja meg és demenciát, agyvelőgyulladást idéz elő, de gyakran tüdőgyulladás, xeplazmózis, tbc formá­­toxaplazmózis, tbc formájá­ban jelentkezik.­­ A veszélyt le lehet be­csülni, de az eddigi tapasz­talatok alapján nagysága akkor is óriási marad. Miit változtunk mi emberek eb­­ben a kérdésben? — A félelem nagy úr! Nem múlik­­el úgy egy-egy hét, hogy 6—8 ember ne­m keresne meg, különféle agyafúrt történettel, hogy a barátjáért, rokonáért, isme­rőséért aggódik és azért kér felvilágosítást, segítséget. Sajnos volt olyan ember is a megyében, aki azt hitte, hogy HIV-fertőzött, illetve azt, hogy már AIDS-es, és félelmében a negatív ered­ményű vizsgálat ellenére öngyilkos lett. Tény, hogy hatalmas az utazók és uta­zások száma. A megye hely­zete ilyen szempontból sok­kal kritikusabb, mint vala­mely alföldi megyéé. A fel­készülés és védekezés meg­szervezése hatalmas terh­e­ket jelent néhány szakmá­ban, pedig a védekezés, a megelőzés általános kellene, hogy legyen, sőt messze az egészségügyi beavatkozást megelőzve folyhatna. A kö­zelmúltban két osztrák vá­rosban — Innsbruckban és Grazban — jártam, ahol az AIDS ellen létrehozott osztrák szervezet tanácsadó­gondozó állomásait látogat­hattam meg. Ezek a tanács­adók ott függetlenek az egészségügytől. Valami ha­sonló rendszerben nekünk is létre kellene hoznunk ilyen felvilágosító, nevelő, segítő szervezetet, még a két év előnyünkön belül. De új alapokra kellene helyez­ni, megreformálni a szexuá­lis felvilágosító munkát, a fiatalokkal való törődés, foglalkozás kérdését is. Örü­lök annak a ténynek, hogy a magyar sajtó örvendetesen megváltozott ebben a kér­désben tanúsított megnyi­latkozásaiban. Sajnos van­nak még akik csak a szen­zációt látják ebben a sú­lyos kérdésben. — A veszély, a rémhír karöltve járnak. Hallani különféle híreszteléseket a szúnyog csípés általi terje­désről, az itt tanuló külföl­di diákok potenciális fer­tőző voltáról. Mi az igazság ezekből az állításokból? — Ezek a hírek, valóban rémhírek, vagy inkább pletykák. A szúnyogcsípés nem terjeszti a HIV-vírust, mert például Afrikában a megbetegedettek korosztálya 20 és 50 év között van, vagy­is az aktív szexuális életet élőké. Ha a szúnyog ter­jesztené ezt a betegséget, akkor gyerek és aggastyán is Az AIDS elleni i­­rtelmiezés alapvető feltételei a készesül tájékozottság. Egyre ín­­bb hazai kiadvány szolgálja is naprakész információt, bőven akadna a betegeik között. Ami a Mik­edi diá­kokat, — maradjunk konk­rétan Vas megyénél --• az arabokat illeti, közöttük - e?­­Idáig egyetlen fertőzöttet sem­­találtunk. —• Hány fertőzött, illetve beteg van ma a megyében? — Ismeretes, hogy­ az első hazai AIDS betegét Szom­bathelyen ismertük föl. Azon kívül egyetlen .fertőzött egyénről van c­s tudomá­sunk. Véradóink között fer­tőzöttet ez idáig nem talál­tunk. — Mire számíthatunk a jövőben? — A terjedd-i üU:n ma­rad, ez biztos, ha e nem. változik meg hí. 'ölen emberek m.:,;:.' lu aáállása. I­. !' ezerre, védőd­í.'­ k .c nem számíthat'. ' . da­ra sem i­fi.'.’ .a, a magunk ere­je. . ellé­fiám fogalma leg­jobban a . ' I. . .mikor azt mondta: „ifi I­ám­el­­weisne­k keik­... ...i!” Jánay fii­lfi helyzet* „ifi Semmelweisnek kellene feltűnni!” Világszerte változatlanul az érdeklődés előterében, a ve­zető magazinok címoldalán szerepel az AIDS. 1987. augusztus 29. szombat

Next