Vas Népe, 1988. július (33. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-01 / 156. szám
az Országgyűlés ezért az energiatermelés növelésére is intézkednünk kell. A szénbányászatról: jelenleg mintegy 22 millió tonna szenet termelünk ki évente, ezen ütem mellett az ismert szénvagyon elvileg több évszázadra elegendő. Ennek egy részét azonban — ha a kitermelés költségeit az egyéb energiaimport beszerzésiköltségeihez viszonyítjuk — nem érdemes felszínre hozni. Éppen azért, hogy az eddig a szénbányászatra fordított költségvetési kiadásokat később az ipari szerkezetátalakításra fordíthassuk, és a társadalom egyéb igényeire felszabadíthassuk, a szénbányászat folyamatos támogatását a jövő évtől meg- szüntetjük. Az ezáltal keletkező átmeneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyanakkor a gazdaságosan művelhető "bányák fejlesztését az állam "segíteni fogja. A vaskohászat, nemcsak mint létfontosságú szakma, de mint az egyik legnagyobb energiafogyasztó, s mint nehéz helyzetű vállalatokkal küszködő szakterület is, megkülönböztetett figyelmet igényel. Több éves vita után ez év elején megszületett a döntés: a folyamatos támogatást itt is le kell építeni! 1991-től kizárólag a jövedelmező tevékenységek folytathatók, csak az önmagukat eltartani, fejleszteni képes vállalatok maradhatnak életben. Az átrendeződést követően 3,6 millió tonnáról 2,5—3,0 millió tonnára csökken a hazai acélgyártás, kisebb lesz és kevesebb helyre összpontosul a nyersvas-gyártás. A vegyipar számos szakágazata eredményesen működik. Többet közülük —például a gyógyszeripart, a gumiipart — húzóágazatként ismerünk. A műtrágyagyártás azonban manapság a gondjainkat növeli. Egyrészt ugyanis jelentős szerepe van mezőgazdaságunk ellátásaiban, de a műtrágya árát — bár az 1980 óta nem nőtt — a termelőik túl magasnak tartják, az „agrárolló” következményének tekintik. Másrészt viszont az iparvállalatoknak ezen az áron a gyártás veszteséges. Az alapvető gond itt nem a mezőgazdasági termelés vagy a műtrágyagyártás alacsony színvonala, hanem az ártámogatási rendszer következetlensége. Sem a mezőgazsági szövetkezetektől, állami gazdaságoktól, sem a műtrágyagyártóktól nem várható el, hogy a többletköltséget a maguk helyi közösségének terhére fizessék meg. A gépipar az az ágazat, amelyet manapság gyakran a keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyzetünk jobbrafordítása érdekében a legtöbbet reméljük és követeljük. A jövőt megtervezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgazdaság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s ennek az egymilliárd dollárnak a gazdaságossága az átlagosnál lényegesen jobb. Igaz, mint a magyar gazdaságban mindenütt, itt is jelentkeznek olyan súlyos gondok, amelyekért maga az ágazat afelelős. Vannak olyan vállalatai is, amelyek tönkrementek. Ezeknek a sorsa ugyanaz kell, hogy legyen, mint minden más ágazatban: meg kell szabadulni a veszteséges tevékenységektől, vagy ha ez nem megy, akkor — vállalva a következményeket — a vállalattól is. Az elektronikáról és a személygépkocsi-gyártásról külön is szólt a miniszter. Elmondta: az elektronika szinte minden területen meghatározza a versenyképességet, előnyeivel ma már döntően befolyásolja az élet minőségét. A magyar társadalom sem térhet ki az elektronika vívmányainak széles körű alkalmazása és az ennek érdekében végrehajtandó szerkezetátalakítási feladatok elől. Ismét előtérbe került a személygépkocsi-gyártás fejlesztése. A lakossági igények mind a mennyiség, mind a minőség szempontjából jelentősek, növekvőek, még sok évig kielégíthetetlenek lesznek, így e téren is jelentős a hazai piac szerepe. Emellett a korszerű személygépkocsik gyártása a technológiát fejlődésre készteti, a termelésszervezést kemény próbára teszi. Viszont szinte minden ipari szakma számára lehetőséget ad a fejlődést elősegítő módon a beszállításra, a részvételre. Ezért a személygépkocsi-gyártás — hagazdaságosan megvalósítható — a szerkezetátalakítás és (az elektronikával együtt) az egész ipar háttériparának e fejlesztése szempontjábólis jelentős és előnyös lehet. De vajon az is indokolt-e,hogy egyszerre több típus gyártását fontolgassuk? Ez ellentmondani látszik a gazdaságosság elvének. Még nem dőlt el, hogy hazánkban valóban egy vagy több típust gyártunk-e, de többfélének a honosítására törekszünk. Ugyanakkor csak ezen az ellentmondásosnak tűnő módon elégíthető ki egyfelől a lakosság kereslete viszonylag alacsony fogyasztói áru típusokból, például a ZAZ 1102 TAURIA típus közös gyártása révén, másfelől a legmagasabb színvonalú technika és az exportképesség követelménye, egy tőkés országbeli partnerrel — például a SUZUKI-val — alapítandó közös vállalat segítségével. Az ipari miniszter foglalkoztatási gondjainkat elemezve megállapította, hogy azokat nemcsak a veszteséges termelés felszámolása okozza. Ha ezen túljutunk, a technikai forradalom végigvitele és a gazdasági hatékonyságnak a fejlett ipari országokéhoz közelítése még rohamosabban fogja csökkenteni az ipar létszámigényét. Ugyanakkor az egyre kisebb létszámon belül erőteljesen megnövekszik a felkészült mérnökök, szakértőik, szakmunkások aránya, s ennél nagyobb mértékben csökken a betanított és segédmunkásoké. Társadalmunknak többféle lehetősége van a hatékony és csaknem teljes foglalkoztatás követelményeinek egyeztetésére. A legfontosabb a piac céltudatos szélesítése, de további lehetőségekkel is élnünk kell. Ma például gyakori, hogy egy-egy dolgozó több munkakört is ellát magasabb keresetszerzés céljából. Ha ugyanazt a teljesítményt és keresetet egyetlen, heti 40 órában ellátható főállásban is el tudjuk érni, s gazdasági eszközökkel — ezek közt a bérreformmal — feleslegessé tesszük a túlmunkát, a második munkaviszonyt, akkor több munkavállalónak juthat főállás. A foglalkoztatás harmadik eszközeként említhető az új üzemek építése, az ipari szövetkezetek, a helyiipar, a magánvállalkozások megtelepedési lehetőségeinek az erősítése. A munkanélküliség ellen hathatnak a szociálpolitikai intézményrendszer átgondolt módosításai is, például a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése, a gyermeküket nevelő anyák nagyobb időkedvezménye, a fiatalok tanulóidejének megnövelése. Végül, de nem utolsósorban említhető a meglévő szolgáltatások bővítése, illetve új, nálunk még nem létező, jövedelmező szolgáltatások elterjesztése. Berecz Frigyes ezután arról szólt, hogy szükségessé vált egy új, az ipar fejlődését és a szerkezetváltást jobban elősegítő gazdaságpolitikának a kidolgozása. Berecz Frigyes szólt az emberi tényezők jelentőségéről a szerkezetátalakításban, s ennek során végezetül kiemelte : " Tárgyilagosságra van szükség, s arra a meggyőződésre, hogy a szerkezetátalakítás feladata a mi dolgozóink képességeinek teljes kifejtésével megoldható, s helyzetünk ezúton ismét jobbra fordítható. Ezáltal megnyitható az út egy olyan fejlődési pálya előtt, amelyen végigjárva felzárkózhatunk a fejlett gazdaságú országok sorába. Több mint egymillióan dolgoznak az iparban. Tudják, hogy munkájuk sikerétől döntően függ az egész társadalom boldogulása és ezért érzik felelősségüket. Az ipar viszont csak a társadalom egészének megértő segítségével lehet sikeres. Elgondolásaival, eltökéltségével ezt a cselekvő közreműködést, támogató egyetértést szeretné elnyerni. A miniszter beszámolójához bizottsági előadóként Gágyor Pál (Budapest, 13. vk), az Ipari Informatikai Központ vezérigazgatója fűzött kiegészítést. Az ezt követő vitában 27-en szólaltak fel, s úgyszólván minden felszólaló javaslatot it előterjesztett. A felszólalások után az elnök bejelentette: az Országgyűlés pénteken Berecz Frigyes ipari miniszter válaszával folytatja munkáját. domb harangja deglátóinik figyelmességének jó ízét is magunkkal hoztuk ehhez a haranghoz. S magunkkal hoztuk az előző este fiatalos hangulatát is. Részt vettünk azon a diszkón, amely egyúttal a sportviadalokon elért trófeák kiosztására is alkalmat teremtett. Másfél ezernyi fiatal tombolt a Trentótól, mintegy 35—40 kilométerre levő városka művelődési házában. Svédasztal (vagy inkább bőségasztal?) várta a vendégeket, izgalmas zene, fényeffektusok, igazi diszkóhangulat. Ami nekem személy szerint igazán tetszett, hogy ez a pár nap igazi barátokká kovácsolta az olasz, a szlovén, a német, az osztrák és a magyar fiatalokat. Fiatalosan, igazi jókedvvel, magas hőfokon múltak el az órák a legparányibb rendzavarás nélkül. Akit első ízben vett részt ilyen, vagy hasonló nemzetközi találkozón, életreszóló élménnyel gyarapodott. De térjünk vissza a miravellai haranghoz. A rendezők és a fogadó városok vezetői felsorakoztak az emelvényen, a nyári játékokonrésztvevő fiatalok körös-körül azászlóik tövében foglaltak helyet. Elsőnek Rovereto polgármestere lépett a mikrofonhoz s mondott rövid üdvözlő beszédet. Olaszul, szlovénül, németül és természetesen magyarul is elhangzott a köszöntő. „Életünk legfontosabb eseményeit harangszó kíséri — mondotta egyebek mellett. — Az itt látható harang századunk európai történetének legfontosabb pillanataira utal, hiszen az első világháborús ágyúkból öntötték. E háború nyomán megváltozott Európa szerepe a világban, megváltozott a közösségi ember fogalma. Ma az emberek, a családok, az országok és a népek gondolhatnak a békére, szólhatnak, tehetnek érte. Ti, sportoló fiatalok, akik Európa szívéből érkeztetek és a versengés heve fűti a telketeket, halljátok meg e harang szavát, s mondjátok el társaitoknak, hogy voltatok Roveretóban, a béke városában, vigyétek el a hírét a Maria Dolens emlékharangnak, amely a ’boldog ’békéért szól.” Szívhez szóló beszédet mondott Trento-Alto Adige tartomány elnöke is a tartományi kormány nevében. — Itt, ezen a dombon, ahol most vagyunk, láthatjátok azt a harangot, amely számunkra nemzeti fontosságú történelmi jelkép. A kegyelet nevében állítottuk fel az elesett katonák emlékére — egyenruhájukra való tekintet nélkül, a béke reményében. Megyénk is, ezek a szép völgyek és hegyek is megismerték a háború pusztító viharait. A nacionalista érzelmek, az érdekből születő cinizmus durván megtaposta az emberi jogokat és az emberi méltóságot. Ezért ez a jelkép szent azoknak, akik még nem felejtették, s intő példával szolgáljon mindenkinek. Elsősorban a fiataloknak, akik egy olyan Európában reménykednek,amelyben soha többé nem folyik vér, nem lesz háború, a jólét, az emberi szolidaritás és a béke jellemzi. Mi ebben látjuk az Alpok- Adria-i játékok értelmét... Végezetül a Hősi Halottak Emlékharang alapítványának igazgatója szólt a fiatalokhoz. Kiemelte, hogy az e napokban született barátságot, szolidaritást és testvériséget hozták el a sportolók; kérte, tegyenek meg mindent azért, hogy a békeüzenetet zengő harang szava minél messzebbre eljusson. Aztán megrendült a harang, hangja átremegett a körben magasodó hegyeken; megható volt, ahogy a sokajkú ifjúság néma felállással, majd hangos tapsviharral egyesült a harangzúgással. Ezután még egy hivatalos aktus következett, amiről tegnap már írtunk: Szlovénia képviselői átvették a játékok zöld-kék zászlaját a trentóiaktól. Pósfai János Az ünnepség elnöksége. Bal szélen Mészáros Imre, megyei népfronttitkár. 1988. július 1. Péntek A bírálatot elfogadjuk, de pénzt nem kértünk A megyei tanács lapunk számára nyújtott segítsége nehezen túlbecsülhető jelentőségű kérdés. Megszívleljük azokat a kritikai megjegyzéseket is, amelyek legutóbbi ülésén elhangzottak, miszerint: keveset írunk atanácsi döntésekről, röviden tudósítunk a tanács üléseiről, a kisközségek életéről pedig ritkán írunk. Nyilvánvaló, hogy ilyen okokból készülődnek a városok is lapot indítani, mert a megyei újság terjedelme korántsem tud minden igényt kielégíteni, a felgyorsult társadalmi élet minden eseményéről tudósítani. Kevésbé közismert, hogy a szerkesztőségben naponta a világ eseményeinek két-háromezer híre kerül a papírkosárba, mert a lapfelület egyelőre még nem bővíthető. Lapunk, a 76 ezer példányban megjelenő Vas Népe azonban évtizedek óta bevételeiből eltartja magát, és nem igényelte a tanácsi költségvetés anyagi támogatását. Sőt, nem tévedtünk, amikor leírjuk: éveiz óta jól fizető megrendelői vagyunk a tanács tulajdonában lévő nyomdának. Például 1987-ben összesen 22,5 millió forintot fizettünk a példányonkénti egy forint nyolcvanas, illetve kettő forint húszfilléres újságok eladási árbevételéből lapunk előállításáért. A postának pedig a lap kihordásáért, árusításáért az újság eladási árának 31 százalékát fizetjük. Érdemes arról is szólni, hogy a nyomda a papírfelhasználás hozzalékát (az újságpapír hulladékként elszámolható réssze A szerk.) 18 százalékkal számolja el lapkiadónk számára, mert szerinte ennyivel több papír szükséges lapunk előállításához. Ez naponta kereken 13 400 újságpéldány papírmennyisége. Lapkiadónk a párt vállalata, bevételei után néhány millió forint adó befizetésével is hozzájárul a kötségvetéshez. Miért hozzuk nyilvánosságra ezeket az adatokat? Természetesen nem a nyomdától, a postától, a költségvetésünktől sajnáljuk azokat a milliókat, amelyeket kifizetünk. Elismerjük, hogy a mai árviszonyok mellett ennél magasabb szolgáltatási díjakat is megérdemelnének. Mindössze azért hozzuk nyilvánosságra, mivel a megyei tanács legutóbbi ülésén a lapunkat ért bírálat mellett az is elhangzott: úgy tudják a megyei tanács anyagilag is támogatja a Vas Népét. Nos, a valóság az, hogy a tanács anyagi támogatására korábban sem, és most sem tartottunk igényt. Látszólag belső szakmai ügyek ezek, amelyekkel nem is traktálnánk az olvasót. A kérdést ilyetén felvető megyei tanácstag számára az ülésen résztvevő és a megyei tanács költségvetésének kiadási rovatait alaposan ismerő személyek mégsem adták meg ebben a „zsebbevágó” kérdésben a szükséges felvilágosítást. Ki tudja, miért hagyták szó nélkül a közefekvően téves felfogást? Csonka György Pofapénz Az üzemek, vállalatok egy része túl van már az év első felére tervezett bérrendezésen, de akadnak, olyan munkáltatók is, akik — talán bizonytalanságból — csak ezután tűzik napirendre ezt a fontos, ám korántsem könnyű feladatot. Van ahol sikerült az igazságos differenciálás követelményeinek eleget tenni,, van ahol jogos vitákat, megjegyzéseket váltott ki az emberekből a pénzosztás módszere, furcsa elve. Egy vezető ismerősöm úgy fogalmazott, hogy ezt a népszerűtlen dolgot nem lehet jól csinálni. Véleményem szerint, az előbbi kijelentés nem helytálló, mert mindent, még a népszerűtlen dolgot is tehet (sőt kell!) jól csinálni. Igazságosan, az elvégzett munka minősége és mennyisége alapján kell differenciálni. Az nem baj, ha a rosszul dolgozók elégedetlenkednek, sokkal inkább gond, ha a kiválóan teljesítők nem kapják meg az arányos ellenértékét. Egyik vállalatnál — megkerülve a demokratikus fórumokat — önkényesen döntött az első számú gazdasági vezető, így a tananyalók, a negédesen mosolygók, a mindenre bólogatók, a jólértesültek részesültek előnyben. Ezért a dolgozók — szellemesen, de találóan — a kiosztott összegeket elnevezték pofapénznek, mondván, aki jó pofát tud vágni, az kap, aki kinyitja a száját, nyíltan megmondja a véleményét, az ne is számítson egy fillérre se. Régi ismerősöm, aki a fentiekről tájékoztatott, szavahihető ember, de még ha kissé el is túlozta a lényeget, akkor is érdemes elgondolkodni rajta. A dolgozók, a demokratikus fórumok, az érdekeltek bevonása nélkül nem szabad dönteni. Érdemtelen, nem kamatozó, irritáló pofapénzre pedig sem keret, sem szükség nincsen! (Vincze) (Lakatos Ferenc karikatúrája). Mas képe |-j