Vas Népe, 1988. augusztus (33. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-04 / 185. szám
— Csaba! Hol az aratópálinka? — kiáltanak az aratás „gazdájának”, Zágorhidi Czigány Csabának, amikor három személyautóból kiszállnak az emberek. — Amikor régen kézzel arattunk, az is kijárt. Az időpont 1988 júliusának egyik szombatja. Kéziaratás van Oszkón. Nem dőlt le az esőtől a földre a gabona, hanem azért vetették el ezt a rozsot, hogy kézzel, kaszával arathassák le. A hét végi reggelen az oszkói fiatalok , a Hegypásztorkör tagjai kaszát ragadtak, csapót, ahogy itt mondják, kajmokot tettek rá. Gépkocsiba kerültek a sarlók és kévekötőfák. Miért a kasza nyelét fogták meg? Miért a hegypásztorok? — Az oszkói szőlőhegy pincéit is védő, gondozó falubeli fiataloknak, a Hegypásztorkör tagjainak az öreg pincék régi típusú fedéséhez zsúp kell. Kéziaratással, kézicsépléssel nyerhetnek olyan rozsszalmát, amelyből zsúpot kettőzhetnek. A kör a néphagyományok megismerésére, ápolására született meg. A kéziaratás már önmagában is ezt a célt szolgálja. Van még mit tanulniuk, de nem teljesen kezdők. Tavaly, első aratásukon már szerezhettek tapasztalatot. Az idei rózsuknak már jobb a minősége. Szerencsések a fiatalok, mert idősebb családtagjaik szívesen vállalnak segítséget a munkában, így nem ismeretlen mindenki számára az ilyen aratás. Segítségre pedig szüksége van annak, aki még nem aratott kézzel. — Mindegy, melyik nyélre tesszük a kaszát, meg kell igazítani — mondja az egyik férfi, s mutatja a legénynek a fogást: azt, hova üssön a kalapáccsal. Ha már a kajmok is a kaszán van, akkor meg ki a kaszakővel a tokmány vizéből, és meg kell köszörülni, meg kell fenni a kaszát. Itt már játszódik, melyik fiatalember kaszált már füvet, takarmányt, hiszen a fenésnél könnyen csúszhat a kéz a pengébe: olyankor sercen a vér, sőt nagyobb baj is lehet. — Megpróbálom, hogyan húz — mondja egy köszörűkövet a tokmányba sülylyesztő középkorú férfi, — az egyik apa, mielőtt odaadná fiának a kaszát. Majd arccal a rozstáblának hajlongva kaszáló fia után szól: — Aratásnál nem lehet hátrahúzni a kaszát, csak oldalt, mert akkor összedűl a rend. Az álló rozsra rávágott gabonából az egyik asszony kötelet csinál, melyre a marokszedő sarlójával gyűjti a rozsot. — Tóni kell a lábad alá! — mondja a másik asszony egy lánynak. Mert a szerepek, ha nem is érintetlenek a mai falvakban, hagyományozódnak most is: kaszanyelet fogni nem kívánt egy lány vagy asszony sem. Marokszedőnek jöttek ők, meg kötélcsinálónak, ezt pedig a férfiak nem kívánják el tőlük. Kévét már fiúk, legények is kötnek, hiszen bizony erő is kell ahhoz, hogy szoros kévét rakjanak ke- pékbe. — Kisebb vége legyen, néha derekát kösd! — hallik, újabb tanács. Ismét másnak még egyszer meg kell mutatni, hogy a szalmakötél két, végét a kévekötőfával hogyan kösse össze. — A kezed alatt szorítsd le, így megcsavarod a köté fával, hogy megpördüljön, aztán maga alá fordul a kötél. Ahol megkötöttük, azt a földre fordítjuk, így hagyuk ott a tarlón. Kérdezem tőlük, hogyan rakják össze a kévéket. Mondják, hogy kepébe. Egyraknak, az lesz a kepe. A keresztbe pedig húsz kéve jut. Egy alul, ennek a fejét vissza kell hajtani, hogy ne legyen vizes. Erre jön keresztalakban, fejét az alsó kévére fektetve a húsz kéve; végül a tetejére egy nagyobb kévét raknak, a papot, mely lábával takarja a többi kalászt. Ezt mindig fejével délnek fektetik a kereszt tetejére, s néhány szállal a rá merőleges két keresztszárba kötik, a szél el ne döntse. Ha beázik a kepe, kicsírázhat a learatott gabona, amivel az építőt marasztalják el. A nemek szerinti elkülönülés itt is jelentkezik, mert csak tapasztaltabb férfi épít kepet. De a lányok, asszonyok sem restek: — 10 évesen csináltam kötelet, 13 évesen szedtem a markot, 16 évesen két kasza után kötöztem. A kaszást marokba szoktuk szedni. — Meséli egy 56 esztendős asszony, miközben szedi a markot. — Úgy 62-ig volt leginkább kaszás aratás. Mikor meleg nyár volt, akkor éjjel arattunk. Reggel először megetettem a teheneket, megfejtünk és hoztam ki a reggelit. Akkor neki itt a munkának. Tényleg! Pihenő nem lesz? A „gazda” bólint, pihenő! Hiszen már van két kepére kéve. — Kévére szoktunk ülni, mindenki hozzon magával kévét! — emeli fel hangját az iménti asszony. Karéjba ülnek a megépített kepe mellé. Előkerül a kenyér, a kés és a hozzávaló. Vizes ruhába burkolt bütykös helyett demizsonból bort kortyintgatnak, öt órába sem telik, a három holdnyi rozsot a tarlón, kepében süti, szárogatja a nap sugára. Ha száraz, behordják, csépelik. Ám, most már nyugodtan alszanak, képében a gabona: learattak , hesy Fotó: Benkő S. Kaszával arató hegypásztorok 4 Has Népe kt Ez a tábor más Harmatth Lászlóés Vízi Róbertkerékpárra pattak, s alii®,több mint három óra alatt érit Szombathelyről a Balatonina. Nemirius teljesítmény ez 15 éves fiúktól. Ami pedig bizokot illett: mégi széptáborozásaik színhelyére mentek, Balatongyörökre, aholtöbb feltestdhetatlan nyarait töltöttek a Vas megyeiipari szövetkezetekgyermektáboraiban, s most, középiskolás korukban is visszahúzta őket a szivük arégi társakközé. Nem sok váltazattál van idlő,ember, pénz ama, hogy saját erőből szervezzék meg a dolgozókgyermekeinek nyaraltatását. Az ipari szövetkezeteknél ezrégi hagyomány, fontos szövetkezetpoliiiztikai feladat. Tavaly igen rossz időt fogott ki a 240 igyenek, akkor augusztusban egyetlen egyszer sem tudtak fürdeni a tóban. Ahelyett viszont igen sok, változatos „szánaszföldi” programot, vetélkedőt, vetítést, kirándulást, játékot szerveztek a gyerekeknek, a csoportvezető felnőttek. Mint Kalmár Zolltán iitábonvezette e Lmianidka, ervnek köszönhető,hogy az idén minden fovábbinélk többen jelentkeztek a táborba, nems tudtak fogadni minden jelentkezőt. Ez atábor más, mint a többi. A szervező, a Kiszöv arra törekszik, hogy minnél családiasabb legyen ez az alkalmi közösség. Ezért elsősorban nem pedagógusokat bíznakmeg atábor óriányításaival, hanem a Kinszöv dolgozói, háziast átimok felfügyelt a gyerekekre. Így kevésbé iskolás a hangulat, „elmegy” a még szalonképes vagynysáig, de nem mellékes a fegyelem. Az egyik nagyhangú fiút például hazaküldte a táborvezető. Körbenéztünk a táborban, a zalasi KISZ-esere vezetőképzőjében, ahol szinte ideálisak a körülmények a nyaraláshoz. S mivel a szülők e tíznapos nyaralásnak csak a negyedét fizetik, valóban elérhető bármelyik családnak ez a tábor. Csak két fog repült. Véletlenül.. Jó néhány hete már annak, hogy utoljára bedőltem a Romba. Kebelbarát vagyok, megbámultam hát az éjszakai műsorban szereplők mezítelen bájait. Még a combok, hajlatok, popsik és tüdőcsúcsok bűvöletében igyekeztem kifele, amikor a rendezők egy rövidnadrágos főiskolást lökdöstek ki az ajtón. Mert rövidnadrágban nem lehet bejönni. No persze e fenti történet esetén még lehet takarózni ostoba illemszabályokkal, és különben is: a tulajdonos dolga, hogy kit enged be a bárjába és kit nem. Az is, hogy kit dobat ki. De az, hogy hogyan, már nem mindegy. A (tudomásom szerint) legutóbbi esetben például két fogát és néhány hajcsomóját hagyta az udvarias bárőrzők kezében az óvatlanul betévedő. Az arabokon kívül valószínűleg minden oka örült, amikor talán másfél éve új kezekbe került a szombathelyi Romkert. A megszokott balhék, üvegtörés, székdobálás, készépítés, lánypofozás elmaradt. Az ajtónálló Haladás sportolóknak köszönhetően a balhéskedvű arabok elkerülték, s így végre éjszakáról éj Mizsalkára megtelt a (már nem romos) Romkert, nem kis hasznot hajtva bérbevevőjének, akinek tisztességes szándékairól, udvarias üzletember voltáról egyébként meg vagyok győződve. Néhány hete egy német barátainak Vas megyét bemutató fiú és a testvére is ide hozta szórakozni a társaságot. Mint említettem két foga, s ő maga is bánja. A történet nem túl lényeges, majd a bíróság kibogozza a kötözködés apró fokozatait. A nem részeg és nem kötözködő — csak a sört véletlenül kilöttyintő — társaságot végül a pincér hívására odasereglett, az európai élmezőnyben jegyzett birkózók és süftyerpelők pofozták, vagy éppen lábánál fogva húzták le a lépcsőn. A szemtanúk sze- Hail sportolta mint nem embernek való látvány volt, amit a muszklis bárőrök műveltek. A veszteséglista nem lett túl nagy: a társaságban levő két lány az eszméletét vesztette el a jólnevelt, gyengéd sportolók gavalléros csapásaitól. Már említést tettem a gyökerestől ki (illetve be-) röpült fogról, valamint a néhány marék hajról. Vér nem sok, mintegy fél liternyi folyhatott. Csekélység. A Romkert elé kidobott, kirúgott és kivert véres alakoknak aztán a bár előtti taxisok sem siettek rendőrt hívni. Viszont a küzdelem második felvonásában (ha lehet küzdelemnek nevezni egy olyan verést, amelyben az egyik fél mozdulni sem tud), a jókedélyű sportolók még a földön fekvőket is összerugdalták. A Romkert őrzői (mástalán gorillának nevezné az ilyen őröket) a rendőrségen persze mindent tagadnak. Úgy él emlékezetükben a véres este, hogy kedélyesen karonfogva vezették ki az igencsak duhaj társaságot. Talán nem alaptalanul jegyezte meg a kihallgatást vezető rendőrtiszt: a végén még kiderül, hogy a két testvér verte egymást véresre. A bárőrök csak csitították őket. A csitításnak persze vannak fokozatai. S úgy tűnik, a derék izompacsirták nem érték be egy kedélyekedvesen fülbe suttogott csitttel. Ha az agyba-főbe vertek emlékezete nem csal, rendőrt sem hívtak az ügyhöz. Igaz is, minek asszisztáljon? Az önbíráskodás nemcsak egyszerűbb és bürokráciamentesebb, de tán még némi élvezetet is okoz a másikat ütlegelőnek. Aki persze ereje biztos tudatában nem fogja vissza magát. Mostanában a tömegkommunikáció rontja a skinheadek agresszivitásáról szóló riportokat. Nos, nem kell borotvált fej ahhoz, hogy a másik embert céltáblának nézze valaki, miként ez az eset is tanúsítja, elég egy jól borotvált agyvelő is. Ezek a sorok bizonyára visszatetszésre találnak a kitűnő szellemű sportolók között, ezért sietek megjegyezni: ne fáradjanak, elöl már műfogam van. Horváth Szilárd Mai műsor Rádió KOSSUTH RADIO 4.30 Jó reggelt. — 8.00 Hírek. — 8.05 Műsorismertetés. — 8.2 V Peres, poros iratok. — 8.30 Beszélni nehéz. — 8.42 Az MRT gyermekkórusa éneked. — 8.50 Külpolitikai figyelő. — 9.00 Napiközben. — K.O0 A Szabó család. — 11.30 Weber operáiból. — 11.39 Kortársunk: Szakonyi Károly. — 12.00 Déli krónika. — 12.30 Ki nyer ma? — 12.40 Múzeumi híradó. — 12.40 Válaszoljunk hallgatóinknak. — 13.00 Klasszikusok délidőben. — 14.00 Hírek. — 14.10 Népdalgyűjtő úton. — 14.30 A Sarló.. — 15.55 Műsorajámlat. — 16.00 Hírek. — 16.05 Egri csillagok. — 17.18 Fúvószene. — 17.25 Ipargazdák. — 17.30 Tanácstalan vállalati tanács. — 17.55 TihanyiJózsef népdalfelvételekből. — 18.15 Hol volt, hol nem volt. — 18.30 Esti magazin. — 19.05 Az Esti magazin melléklete. — 19.15 Lottósorsolás. — 19.20 Reklám. — 19.23 Az ötkarika jegyében. — 19.38 Alma és fája. — 20.21 Verbunkosok. — 20.30 Korkóstolta. — 21.00 Mózes. — 22.00 Hírvilág. — 22.30 Schubert: Bevezetés és változatok. — 22.50 Ez az a ház. — 23.00 A dzsessz világa. — 24.00 Hírek. — 0.15 Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30 Reggeli zenés műsor. — 8.00 Hírek. — 8.05 Napraforgó. — 9.00 Híreik. — 9.05 Operettkedvelőknek. — 10.00 Rivaldafényben. — 11.00 Hírek. — 11.00 Világújság. — 11.10 Térkép és útravaló. — 11.30 Balaton Rádió. — 12.00 Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10 Archívumunkból. — 12.24 A népművészeti ifjú mesterei. — 13.00 Hírek. — 13.05 Gyermekieknek. — 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00 Komolyzenei lemezlovas. — 14.15 Operettnyitányok. — 15.00 Hírek. — 15.05 Névforduló. — 15.20 Cigánydalkok. — 15.40 Veszett Nagy Sándor nyomában. — 16.20 Irving Berlin. — 17.00 Hírek. — 17.04 Szerencse, csütörtök. — 19.00 Hírek. — 19.06 A Poptarisznya dalaiból. — 20.00 Kérted — hallgathatod! — 20.25 Radiaton a korongokból. — 20.30 Slágerlista. — 21.00 Hírek. — 21.05 Egy hímedett kalandor. — 21.31 A Makám és a Profán együttes játszik. — 21.50 A Kattogó kabaré különkiadása. — 23.00 Hírek. — 23.10 Barangolás régi hanglemezek között. — 23.33 Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. — 0.15 Éjfél után. GYŐRI RADIO. 6.20—6.30 — 7.20-7.30 Jó reggelt. — 17.30 Műsorismertetés. — 17.35 Egy nap. — 18.09 Nyugatdunántúli krónika. — 18.20 Reklám. — 18.25 Hírösszefoglaló. Televízió KUfeAPfeS? 8.53 MüSdriSmertetiék. — 8.05 Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.00 Képújság. — 9.05 Tolódoktor. — 9.15 Szia, Mami. 9.45 Szünidei matiné. — 10.65 Állatkertiek 2006-ben. — 11.25 Képújság. — 17.18 Műsorismertetés. — 17.20 Hírek. — 17.25 Hamjas csatorna. — 18.10 Betű reklám. — 18.15 Tájak, városok, emberek. — 18.45 Reklám. — 18.55 Tévétorna. — 19.00 Esti mese. — 19.15 Latitósorsolás. — 19.25 Reklám. — 19.30 Híradó. — 20.00 Reklám. — 20.05 Gyémántdíjasok fesztiválja. — 20.45 A matgorpusztai domb. — 21.05 Gyere hozzám feleségül. Tévéfilm. — 22.10 Claude Leivi-Strauss. — 23.25 Híradó. 2. MŰSOR 17.48 Műsorismertetés. — 17.50 Képújság. — 17.55 Mozart. — 19.25 Správy. — 19.30 Ecranul mostru. — 20.00 Képújság. — 20.05 Senki többet? Harmadszor! 21.05 Híradó. — 21.20 Száz híres festmény. — 21.30 Tevesnort. — 22.00 Képújság. OSZTRÁK MŰSOR 9.00 Hírek. — 9.05 Pan-Opiti■kum. — 9.30 Tájak és emberek. — 10.00 Mi, emberek. — 10.30 Az ifjú férj. — 12.85 India. — 12.15 Idősek klubja. — 13.00 Hírek. — 13.15 Szünidei műsor. — 16.05 Erdei otthon. — 16.30 Gyermekműsor. — 17.03 Gadget felügyelő. — 17.25 Alkonyodik. — 17.40 Klemens és Klementina. — 18.00 Mi. — 18.30 Gazdag és szegény. — 19.30 Tv-híradó. — 20.15 Népzenei műsor. — 21.55 Nyári örömök. — 22.35 Oscar. — 0.20 Hírek. 2. MŰSOR 14.00 Sport. — 16.00 Szünidei vurlicer. — 17.00 Természetköziesben. — 17.15 A Kalahári-sivatag és lakói. — 18.00 Futball, és totó. — 18.30 Körzeti stúdiók műsora. — 19.00 Tv-híradó. — 20.15 Belfast riport. — 21.05 A Denver klán. — 21.55 Oldal pillantások. — 22.80 Tv-híradó. — 22.12 Sport. — 22.30 Charlie és a motorverseny. — 0.05 Hírek. — 0.10 Manmnix: Az utolsó fejezet. — 0.55 Hírek. Mozi Savaria: Szökevényvonat 10. 6. 8. — Hajsza szárazon és vízen 4. — Mini: Tűz van babám fél 6. — Angi Vera fél 8. — Videó: Ne hagyd magad Pitkin fél 5. fél 7. fél 9. — Kertmozi: Tiszta Amerika 9. 1988. augusztus 4. Csütörtök