Vas Népe, 1989. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
Ami a híradásokból kimarad Diplomaták frakkban, népviseletben A régmúlt császári, királyi udvarainak életéről, diplomáciai szokásairól, sőt furcsaságairól számtalan történetet őriz az utókor. Napjaink diplomáciájának az a része, amely a televízió jóvoltából eljut hozzánk, előre kiszámítható, folyton ismétlődő jelenetekből áll. Az érkező politikust fogadják, ellép a díszszázad előtt, vendéglátójával négyszemközt tárgyal, dokumentumokat ír alá, sajtóértekezletet tart, elutazásakor mosolyog, integet, kezet fog. Ennyi. Emlékezzünk csak, milyen élénk visszhangot váltott ki nálunk az az eset, amikor Grósz Károly Moszkvába a menetrendszerű Malév-géppel utazott, amikor amerikai útja előtt bejelentette, hogy ruhatárát szmokinggal is kiegészíti. A fokozott érdeklődés nem véletlen, hiszen szmokingot öltött pártfőtitkárról az utóbbi negyven évben nem sokat hallott, nem sokat olvasott a világ. Dr. Hajdú Józseffel, a Külügyminisztérium protokollfőnökével a diplomáciai élet azon érdekességeiről beszélgetünk, amelyekről elég keveset tud a tévénéző, az újságolvasó hétköznapi ember. — Igaz-e az a szóbeszéd, hogy amikor az új magyar londoni nagykövet megbízólevelének átadására megy a brit királynőhöz, az uralkodó — még napjainkban is — hatlovas hiintót küld érte, s a diplomata ezen fekszimeg az utat a királyi palotáig? — Igen, igaz. Hadd tegyem hozzá: még ennél is furcsább szabályok tarkítják a svéd királyi ceremóniát, ahol a fehér kesztyűs, frakkba öltözött nagykövetnek még azt is előírják, hogy melyik kezével vegye le fejéről a cilindert, melyik kezében tartsa, és hogyan adja át az elébe siető udvarmesternek. Szabályok rögzítik, kivel kell kezet fognia és kivel nem. Visszatérve a brit szokásokhoz, már Londonban is egyszerűsödnek ezek a formaságok. Ha rossz idő van, ha esik az eső, a királyi felség nem hintót küld a nagykövetért, hanem modern, csukott gépkocsit. — A napilapokban esetenként azt olvassuk, hogy X állam új budapesti nagykövete a Parlamentben átadta megbízólevelét az Elnöki Tanács elnökének. Kérem, beszéljen részletesebben erről az eseményről. — Van olyan ország, ahol a köztársasági elnök, az államfő havonta csak egyszer fogad bemutatkozó nagykövetet. Ilyenkor az állomáshelyére érkezett diplomata várakozó listára iratkozik fel, és türelmesen várja, hogy sor kerüljön rá. Olyan gyakorlat is van, hogy az államfő egyszerre több nagykövetet fogad. Mire mindenki sorra kerül, a bemutatkozáson, néhány udvarias mondat elismétlésén kívül másra nincs idő, az audiencia véget ér. A magyar gyakorlat más. A megérkezés után 10—12 napon belül az Elnöki Tanács elnöke — távollétében a helyettese — fogadja a hazánkba akkreditált nagykövetet. Persze a megbízólevél átnyújtásáig elég sok protokolláris teendője van mindkét félnek. A hazánkba érkező nagykövetet a pályaudvaron vagy repülőtéren a Külügyminisztérium protokollfőnökének a helyettese fogadja. A megérkezés után a diplomata bemutatkozó látogatást tesz a minisztériumban a protokollfőnöknél. A beszélgetés során részletes tájékoztatást kap arról, hogyan zajlik majd le a megbízólevél-átadás. A vendég ezt követően bemutatkozik az illetékes miniszterhelyettesnek, a térséggel foglalkozó politikai osztály vezetőjének és fogadja őt a miniszter is. A megbízólevél-átadási ünnepség azzal kezdődik, hogy az Elnöki Tanács fellobogózott gépkocsiján a protokollfőnök elmegy a nagykövetért annak rezidenciájára, közlekedésrendőri kísérettel a Parlamenthez viszi. A gépkocsin két zászló leng: a magyar és a bemutatkozó nagykövet országának a zászlaja. A kocsi bal oldalán van a magyar zászló, a protokollfőnök is a bal oldali ülésen foglal helyet, a másik oldalon pedig a nagykövet utazik. A Parlament bejáratánál díszegyenruhás őrség tiszteleg a vendégnek, majd az Elnöki Tanács titkárságának a vezetője kíséri a Nándorfehérvári terembe. Az elnöknek a protokollfőnök mutatja be az új nagykövetet, a bemutatkozáson jelen van a külügyminiszter-helyettes is. A megbízólevél átnyújtásakor a nagykövet rövid beszédet mond, amelyben vázolja küldetésének főbb céljait, elképzeléseit. Az elnök a beszédre válaszol, majd a nagykövet bemutatja a munkatársait. Ezután 10—15 perces audencia következik, ahol az elnökön és a nagyköveten kívül csak a miniszterhelyettes van jelen. A beszélgetés három témát ölel fel, aktuális nemzetközi kérdéseket, a kétoldalú kapcsolatok kérdéskörét, és a nagykövet terveit. Az audiencia végén a nagykövet beírja nevét az Elnöki Tanács vendégkönyvébe. Ezt követően a diplomata a protokollfőnök kíséretében a Hősök terére hajtat, és katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzza a magyar hősök emlékművét. — E beszélgetés előtt gondosan elolvastam a Magatartás, etikett és protokoll a külkereskedelemben című összeállítást, számos érdekességet tudtam meg. Például nem továbbíthatunk részvétnyilvánítást telefonon; annál az asztalnál, ahol étkeztünk, nem illik pipára gyújtani; a sárgadinnyét kiskanállal, a görögdinnyét késsel és villával kell enni. Kérem, mondjon ezekhez hasonló, a diplomáciában szokásos érdekességeket. — Kezdjük az öltözködéssel. Grósz Károly az amerikai út előtt valóban csináltatott szmokingot, de a vendéglátók nem írták elő ennek kötelező használatát. A magyar diplomáciai protokoll szabályai formális öltözék, zsakett, szmoking, frakk viseletét nem követelik meg. Sötét öltöny, zárt ing, nyakkendő az elfogadott öltözködési forma. Vannak országok, ahol a diplomaták egyenruhát viselnek. A szocialista közösségen belül ilyen állam például a Szovjetunió. Ezenkívül — főleg a fejlődő országok esetében — a diplomaták a hivatalos találkozókon, fogadásokon népviseletben jelennek meg. Vezető politikusaink külföldre utazását mindig gondos informálódás, felkészülés előzi meg. Szükség esetén kötelező védőoltást kapnak. Van ország, ahol a magas szintű találkozón, díszvacsorán szeszes italt nem szolgálnak fel, van ahol nem szokás koccintani, egy sor országban nem fagyasztanak disznóhúst. Régebben újsághírként olvashattuk, hogy az Elnöki Tanács elnöke szüreten látta vendégül a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit. Az idén elmaradt ez a találkozó? — Még régebben az Elnöki Tanács vadászatra invitálta a diplomatákat. Aztán a vadászat helyébe a szüret lépett, s ma már a szüreti találkozó is a múlté. Az ok egyszerű. Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a vezető külföldi diplomaták alaposan megismerjék hazánkat, népünk múltját, történelmét, kulturális értékeit és természetesen az jelenét is. Ezért az Elnöki Tanács — kétévenként — a szüret helyett egy-egy országrészbe, megyébe gazdag programú kirándulásra invitálja őket. Az ilyen találkozókon — a szüretihez képest — jóval több lehetőség nyílik arra, hogy a külföldi diplomaták a magyar valósággal ismerkedjenek. Legutóbb Bács-Kiskun megyébe, Kecskemétre látogattak. A megyeszékhelyen felkeresték a világhírű Kodály Intézetet, ismerkedtek a látványos fejlődésnek indult várossal, emberekkel, ezenkívül téeszlátogatás, lovasbemutató színesítette a programot. Egyébként szeretném hangsúlyozni, hogy a Budapesten dolgozó nyugati diplomaták napjainkban szabadon utazhatnak mindenhová az országban. Kiss György Mihály látnivalók nagykaputól, melyen át szépen gondozott kertbe jut a látogató, s a kertiben ... Vajon mi van a kertben, az állólámpák, s a barokkos nosztalgia-padok között? Ott bizony semmi se lenne — mivelhogy a megyeházából csak az alapfalak, s a pince maradtak meg —, ha nem épült volna a helyére egy gyönyörű szép, ,„kacsalábon forgó” iskola. Ha csak azt mondanánk el róla, hogy a tervezett időnél egy évvel hamarabb átadta a Heves Megyei Építő Vállalat, már ezzel is szokatlan dolgot közölnénk, de szépsége, a barokk környezethez simuló modernsége ennél többet érdemel. Az épület hófehér falsíkjait barnára pácolt faszerkezettek bontják meg, a gyerekeknek Jancsi és Juliska meseházát juttatják eszébe. A lépcsőház süttői márvány, a napfényben úszó tantermekben sok-sok virág, és végre, valahol ízléses képek a fehér falakon. A hatalmas teraszon akár az egész diáksereg levegőzihet, amikor a zord időjárás elveszi a kert vonzását. A stilizáltan archaikus tető üvegrészei sejtelmes fényt bocsátanak be a folyosókra. Az iskola vonzása, hangulata, légköre minden bizonnyal hozzájárul, hogy a pedagógiai főiskolákon tanuló egykori itteni diákok haza készülnek, itt szeretnének tanítani. Szügy hajdani fényes napjaiból tehát nem maradt más, csak az őrtornyok helyén álló két kis palota, ám az új iskolával kulturális központtá lett az együttes. A palotácskák egyikét a községi könyvtár kapta meg, a másikban kiállító helyiségek lesznek, időszaki kiállítások, s egy mindig látható faluszoba számára. A falu emlékeinek megőrzésére ütött az utolsó óra. Még állnak itt-ott bájos kis tetőkontyokkal a régi palóc házak, de egyre-másra ledöntik őket, még azok is, akik inkább megőriznék raktárnak, vendégszobának, ám kötelezi őket a tanács, ha felépült a kertben az új ház, a régit le kell bontani. Hogy miért, azt senki sem tudja. Pedig oly szépek, máshol védett népi műemlékek az ilyenek, de itt nem védi őket senki, semmi, holott ennek a határszéli, lakkás dombokközé épült, 1300 lakost számláló falunak sajátos hangulatát ezek adják meg. A mindenfelé épülő 4—6 szobás villák szépek, de nincs helyi karakterük, csak a legújabbak oszlopos tornácai, árkádsorai hordoznak hazai jelleget, de sajátos palóc stílusjegyeket még azok sem. Az egykori népviselet még nyomokban fellelhető, az idősebb asszonyok hordják, olyanok benne, mint az eleven kis fekete rigók, mert bár színe komor, de a rövid, röppenő szoknya mozgást, lendületet érzékeltet. A fiatalok régi, ragyogó viseletét azonban már csak a sublódfiókok mélyén nyugvó ruhadarabok, főkötők őrzik, de még megvannak s menthetők! Szügy lakosai bejárnak dolgozni a mindössze 5 kilométerre fekvő Balassagyarmatra, illetve a szintén közeli Salgótarjániba. A helyi tsz-nek is van vastárgyakat gyártó melléküzeme, munkaalkalomban tehát nincs hiány, s az otthon maradók sem restek tehénnel, hízóval, baromfival, kerttel vesződni (esténként hatalmas gulya ballag haza a legelőről); a község gazdagságát ez magyarázza. A lakosság fele szlovák, fele magyar, de közösen, együtt „palócok”, jószívűek, barátságosak, békés természetűek és igényesek. Ha már a művelődési központjuk odavonzza a turisták tekintetét (most készült csak el, az egyik épület belsejében még folynak az utolsó simítások, az iskola idén kezdte meg a második tanévet), már fogalmazódnak is az újabb remények: a kert tágas térsége szabadtéri hangversenyeknek, színjátszásnak szinte kínálja magát. A város is közel, nyáron sok itt az autós, közönség is lenne. Reméljük, hogy sikerül. Ami szép, azt nem szabad véka alá rejteni. Bozóky Éva Kastély-belső. 1989. január 2. Hétfő Településvizsgálat Reprezentatív településvizsgálatot kezdtek a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának szakemberei. Jelenleg Borsod, Baranya, Bács-Kiskun megye számos községében, falujában tanulmányozzák a települések helyzetét és jövőjét meghatározó tényezőket, a lakosság számának, életkörülményeinek alakulását. Alapkutatásaikkal a gazdasági, társadalmi folyamatok helyi vetületeiről kívánnak képet alkotni, tapasztalataikat azonban hasznosíthatják a települések gazdái, a helyi állami szervek is. A későbbiekben az ország más megyéiben folytatják a vizsgálatot. Helyszíni kutatásaik során figyelembe veszik a nemrég befejezett statisztikai elemzéseik következtetéseit. Az ország összes településének földrajzi, gazdasági viszonyaira, szerkezetére, infrastruktúrájára, lakosai számára, fejlődési irányaira valló adatokat számba véve megállapították: az ország településeinek fejlettsége, jellege nagyon különböző. A hátrányos helyzetű apró falvakban például nincs munkalehetőség, következésképpen az intézmények, a lakosok száma csökken. Ezek a települések az eddigieknél lassabb ütemben ugyan, de fokozatosan elnéptelenednek. A fiatalok, a munkaképes nők és férfiak községekbe, városokba költöznek. Számos faluban — Vas megyében például — a lakosságnak több mint a fele (16 évesnél idősebb, más falvakban — Zala megyében például — nincs egyetlen iskolás korú gyermek sem. Lassan „elárvulnak” a tanyák is, főleg a tiszántúliak. Egyes falvakba, tanyákra városi családok költöztek az utóbbi időben, ezek száma azonban sokkal kevesebb a kistelepülésekről elvándoroltakénál. Kedvezőtlen az 5—10 ezer lakosú falvak helyzete is, ezek lakosainak száma szintén fogyatkozik. Viszonylag kevesen hagyják el az agrár-, vagy ipari, illetve üdülő jellegűvé vált nagyobb településeket. Az élet bizonyította: hatóságok, országos vagy megyei szervek nem szabhatják meg a települések fejlődését. Sorsuk alakulását a központi irányítástól független erők — helyi adottságok, gazdasági-társadalmi folyamatok, demográfiai körülmények — befolyásolják. Ezért nem lehet egységes tervek, modellek szerint fejleszteni a községeket, falvakat. Erről a helyi tanácsok hivatottak dönteni. (—) Még nem késő! Örömmel és megelégedéssel olvastam a szentgotthárdi gyermek- és ifjúságvédő albizottság felhívását, amely a lőfegyverekről és lőszerekről szóló rendelet ellen fogalmazódott meg. Meggyőződésem — tapasztalataim is ezt mutatják —, nem vagyok egyedül ezen atéren. Ha a társadalmi változásokat, az újabb és újabb jogszabályokat, rendeleteket nézzük, az a vélemény alakulhat ki az emberben, hogy minden jó, ami új, minden kell, ami eddig nem volt. Követjük a nyugatot, az úgynevezett jogállamot, bár sok mindenben igazán nem követésre méltó. Ezek közé tartozik a korlátlan riasztó- és lőfegyvertartás is. De, ha nem is korlátlan a mi rendelkezésünk, azért számtalan visszaélésre adhat lehetőséget. Egyre több helyenvetődik fel — állampolgárok és jogszakértők részéről egyaránt — hogy várhatóan, terjed a jövőben a bűncselekmények száma. .Ezt nemcsak az egyre jobban romló gazdasági helyzet idézi elő, de szerepet játszik benne a szélesedő demokrácia, a szabadságjogokkal való visszaélés is. Vegyük csak annak a fiatalkorúnak az ügyét, aki fegyverhez jutva halálra sebesített egy rendőrt, de említhetném a légfegyverrel kajakosra „vadászó” állampolgár esetét is. De nem is kell lőfegyverhez jutni, hogy a brutalitás, a bűnözés gyakorivá váljék. Hiszen egyre több a késelés, abokszer, a lánc használata. S ha még ehhez hozzájön a háztartásokban tárolt spray, légpisztoly és légpuska!? Valóban, mi a biztosítéka annak, hogy ezekhez az ártalmatlannak tűnő, de mégis veszélyes fegyverekhez nem jutnak hozzá a gyerekek, a fiatalkorúak? Hiszen nemrégen még a laktanyából is feltüntettek géppisztolyokat! Eddig a közrend és a közbiztonság megőrzése nemigen igényelte, hogy a lakosságot, is felfegyverezzék. Sőt, talán ennek volt köszönhető a nagyobb vagyon- és életbiztonság. Akinek foglalkozásából adódott, az igy is fegyverhez jutott. Félő, hogy az általános fegyvertartási jog a felelőtlen használatnak, a visszaéléseknek adna táptalajt. Ez pedig senkinek sem érdeke! (lendvai) (Lakatos Ferenc karikatúrája) Has Hope 3