Vas Népe, 2014. október (59. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-01 / 229. szám
2014. OKTÓBER 1., SZERDA Tervezte, hogy megöleti (Folytatás az 1. oldalról.) Kigondolta, hogy megöleti a férfit, aki az ügyfele és üzlettársa is volt egyben, és így megszerzi annak vagyonát. A terveibe bevonta Sz. A.-t is, és együtt felfogadták a bérgyilkosságra M. B.-t. A bűntett végrehajtására egy balatonfűzfői ingatlant szemeltek ki, amelynek egy boncmester a tulajdonosa. Az ő feladata lett volna az épületbe csalni a vállalkozót, akit a bérgyilkos eltesz láb alól, a boncmester pedig feldarabolja és eltünteti. Ő azonban inkább úgy határozott, hogy értesíti a rendőrséget, így aztán a Terrorelhárítási Központ kommandósai tavaly április 9-én a helyszínen elfogták a vádlottakat, és megakadályozták a bérgyilkosságot. A boncmester ellen nem emelt vádat az ügyészség. A múlt heti kétnapos tárgyaláson a bíróság a sértettet is meghallgatta, és tanúk is elmondták, mit tudnak az ügyről. Egy idézett tanú nem jelent meg a bíróságon. A vádlottak védői további tanúk megidézésére, valamint a nyomozás során a titkos adatszerzés eredményének közvetlen meghallgatására, illetve megtekintésére terjesztettek elő indítványt. Ezeknek a Szombathelyi Törvényszék helyt adott, így a tárgyalást decemberre elnapolta. KRÓNIKA Mindenki csak találgat VÁLASZTÁS Az utolsó héten lépett vissza a jelöléstől a polgármester Peltzer Géza peltzer.geza@vasnepe.hu Daraboshegy A választás előtti héten lépett vissza az egyetlen polgármesterjelölt, Pass Imre. Több cikluson át vezette a községet megelégedésre, de meggondolta magát. Hogy mi lehet döntése mögött, csak találgatja a falu. Tegnap kora délután a polgármester azt ígérte, válaszol erre a kérdésre, de kérte, előtte kérdezzük meg a helyieket. Százlelkes kis község Döbörhegy, azonnal csend veszi körül az embert, amikor leállítja az autó motorját. Csak egy házból szűrődik ki zene, osztrák adó ontja a német nyelvű slágereket. Bemegyünk. Pass Zoltán lakik itt, a polgármester nagybátyja. - Nem is tudtam, hogy visszalépett a jelöléstől Imre. Jó polgármester volt, több cikluson át vezette a falut, ha indult volna, természetesen támogattam volna - mondja a férfi. Két hölggyel találkozunk az utcán, ők már hallottak a visszalépésről, de az okát ők sem nem tudják. Németh Gyula alpolgármestert otthon találjuk ebédidőben. Behív minket a házába, leülünk a konyhába, és a jövő héten itt is lesz választás, két képviselőre lehet majd voksolni visszalépés lehetséges okairól kérdezzük. Imre már régóta polgármester, pontosan nem tudom, mi a döntésének oka. Én úgy tudom, a család sem akarta már, hogy elvállalja a polgármesterséget. Az biztos, hogy közöttünk személyes konfliktus nem volt, ez nem állhat a dolog mögött. A polgármestert délután többször is hívtuk, de lapzártáig nem értük el, így tőle nem hallhattuk a visszalépés valódi okát. Családi ok, személyes konfliktus lehet a döntése mögött? Esetleg az, hogy már csak főállásban vállalta volna a polgármesteri tisztséggel járó feladatokat? Nem sikerült megtudni. A falunak amúgy nagy tervei vannak: a csatornázás lenne most a legfontosabb, de ez úgy tűnik, csak álom marad állami támogatás nélkül, hiába gyűjtöttek erre össze egy jelentősebb összeget. Pályáznak kultúrházra is, de ezt már kétszer visszadobták. Jövő vasárnap itt is lesz választás, amelyen polgármesterre nem, de két képviselőre voksolhatnak a választópolgárok: a listán Lebics Zsolt és Németh Gyula neve szerepel. Németh Gyula alpolgármester szerint nem lehet személyes konfliktus a polgármester döntése mögött Barátságban az idősekkel (Folytatás az 1. oldalról) Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a díjkiosztón jelenlévő szombathelyi nyugdíjasoknak elmondta: Szombathely önkormányzata a májusi közgyűlésén fogadta el, hogy megpályázza az idősbarát önkormányzat címet. Az önkormányzat a kötelező feladatok ellátása mellett különféle tevékenységekkel járul hozzá a méltó időskor eléréséhez, az idősek élethelyzetének javításához. A folyamatos házi segítségnyújtás működtetése, a demens idős személyek nappali ellátása, az „Idősek az idősekért” díj bevezetése, az Idősügyi Tanács hatékony működése, a „Segítő kezek program - összefogás az idősek otthoni biztonságáért” és az „Aktív időskor Szombathelyen” el- elismerése az Emberi Erőfelnevezésű programok során Mások Minisztériumának díja végzett önkormányzati munka - fogalmazott a polgármester. Balog Zoltán (balról) gratulál Puskás Tivadar polgármesternek Torna- és vívóterem is kellene Szombathely (he) Nem csak a Haladás VSE szakosztályai álmodnak a jóról, néhány más egyesület is szeretne helyet kapni a Rohonci úti új sportkomplexumban. Tegnap a HVSE jelenlegi szakosztályainak vágyait fogtuk csokorba annak kapcsán, hogy a kormánytól zöld utat kapott a 9,6 milliárd forintos stadionfejlesztési projekt. Ám néhány más sportegyesület is szívesen venné, ha otthonra találhatna az új komplexumban. A Szombathelyi Asztalitenisz Kör is benyújtotta igényét egy állandó, 300 négyzetméteres teremre, amelyben egész nap állhatnának az asztalok és bármikor használhatnák. Szarka Tibor, a klub elnöke elmondta, egy ilyen otthonra, amely minőségi előrelépést jelenthetne a munkájukban, legalább 15 esztendeje várnak. A Szombathelyi Vívóakadémia is szívesen kerülne a Rohonci útra (a jelenlegi ülőtribün alatt annak idején vívóterem volt). „De jó lenne, ha már most is egy önálló termünk lenne, amiben akkor és annyit edzünk, amennyit akarunk. A jelenlegi bérleményünknél kicsit nagyobbra, 20x14 méteresre volna szükségünk” - mondta Patócs Zsolt edző. A Szombathelyi Sportiskola tornaszakosztálya 16 évet várt egy szerekkel berendezett edzőteremre, 2006-ban utalták ki számukra a Rohonci úti munkacsarnok egy részét. Belegondolni is rossz, hogy mi történne velük, ha a megújult létesítményben nem lenne helyük. Egy picit tágasabb, 34x28 méteres teret szeretnének, ahol ki tudják alakítani a nekifutóhelyet is az ugráshoz, illetve a versenyeken is használatos új talajterületetet. „Az Arena Savaria építése előtt is megkérdezték a helyi sportszakemberek igényeit. Bízom abban, hogy ezúttal figyelembe is veszik a véleményünket - mondta Rácz Gábor tornászedző, aki egyben a sportiskola szakmai vezetője is. - Persze az igények hatalmasak, és a pénz függvényében ezeket reális keretek közé kell szorítani.” VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Csütörtökön tartja fogadóóráját Körmend (pg) - Bebes István polgármester csütörtökön 10.00-11.30 óráig a polgármesteri hivatal I. emeleti tárgyalótermében fogadóórát tart. Tűz ütött ki a terményszárítóban Felsőcsatár (út) - Egy mezőgazdasági terményszárító porkamrájában keletkezett tűzhöz vonultak tegnap koradélután a szombathelyi hivatásos és a nardai önkéntes tűzoltók. A terménytárolót ki kellett üríteni. Ivóvíz-projekt a Marcal mentén Marcal-mente (él) - Öt Marcal-menti település - köztük Szergény - hozta létre azt az önkormányzati társulást, amely részt vesz a pályázati támogatással megvalósuló ivóvízminőség-javító beruházásban. A projektet kedden dr. Kovács Zoltán államtitkár indította útnak. Marcalgergelyiben ünnepélyes keretek között lefektették a vízminőség javítását célzó távvezeték alapcsövét. további képek, információk racity Vas Népe Online Hirdetés PIGYU! RAJZPÁLYÁZAT! KEDVES FELSŐS ÉS KÖZÉPISKOLÁS GYEREKEK! A Vas Népe és a Szülőföld Könyvkiadó rajzpályázatot hirdet számotokra! Egy decemberben megjelenő izgalmas mitikus kalandregény, Sándor Zsuzsanna a CSODAFIÚ SZARVAS című könyve illusztrációjához várunk kreatív, színes rajzokat. HOGYAN PÁLYÁZHATTOK? Témához kapcsolódó pályaművel, a regény kivonata alapján. • Az alkotás lehet rajz, ceruza, tus, festmény, tempera, pasztell. (Részben vagy egészben digitális technikával készített pályaművek nem vehetnek részt a pályázaton.) • A munkákat kiállításra kész állapotban, azaz legalább paszpartu kartonra felragasztva szükséges leadni. • Egy pályázó legfeljebb két pályaművet nyújthat be. • Kérjük, hogy a pályaműveket NE HAJTSÁTOK ÖSSZE! • A pályázat jeligés, a jeligét és a pályamű címét minden egyes rajz hátoldalán jól láthatóan fel kell tüntetni. • A pályázati anyagokat kérjétek iskolátok titkárságán vagy töltsétek le online oldalunkról: www.vaol.hu • Az eredeti alkotásokat iskolátok titkárságán szükséges leadni vagy személyesen eljuttatni a hozzátok legközelebbi ügyfélszolgálati irodánkba: Szombathely, Széchenyi út 1., tel.: 94/528-288 Celldömölk, Kossuth u. 15., tel/fax: 95/422-817 Körmend, Szabadság tér 5., tel/fax: 94/410-630 Szentgotthárd, Hunyadi u. 3., tel./fax: 94/380-849 Sárvár, Árpád u. 7-9., tel/fax: 95/324-777 Szeretnénk, ha minél több bátor, a megszokottól eltérő, kísérletező kedvről tanúskodó munkákat kapnánk, amelyek ábrázolásmódban, technikában, vagy a témáról alkotott szokványos szemlélettől eltérő módon jelenítenék meg e témában kialakult véleményeteket. Beérkezési határidő: október 15. A rajzokat szakértő művészi csapat zsűrizi. A könyvbe bekerült pályaműveket értékes ajándékokkal díjazzuk, és kiállításon is bemutatjuk, lehetőség szerint az összes alkotást megyénként. A nyerteseket elektronikus levélben, telefonon és a Vas Népe online-oldalán (vaol.hu) tájékoztatjuk a díjátadás pontos időpontjáról és helyszínéről. CERUZÁRA, ECSETRE FEL! pannon ! lapok társasága V AZ összefogás? Része az művészetnek!