Napló, 1970. március (Veszprém, 26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-15 / 63. szám
▼«Mária*», 1975. március 15. Röpülj páva. Ha lesz a veszprémi I ■■ r I ■■ , ír középpontó Kecskemét és Salgótarján után ma este Veszprémben, a Petőfi Színházban rendezi meg a magyar televízió a felszabadulási népdalverseny harmadik és egyben utolsó középdöntőjét. A televízió stábja már Veszprémbe érkezett, és megkezdte az utolsó középdöntő előkészítését. Akik rendszeresen figyelték a „Röpülj pápa..adásait, tudják, hogy az elődöntőkből a legtöbb pontot szerzett harminc versenyző jutott tovább a három középdöntőbe. Az elődöntők tapasztalatait felhasználva a rendezők úgy döntöttek, hogy külön bírálják el az egyéni versenyzők és a legfeljebb tizenkét tagú kamarakórusok szereplését. Megyénket két egyéni versenyző képviseli, Veszprémből Baráth Józsefné, Várpalotáról pedig Dobovics Judit. Rajtuk kívül Budapestről Halmos Béla, Fejér megyéből Erdélyi János, Győr- Sopron megyéből Horváth Ilona, Vas megyéből Böröcz Istvánné és Kovács Józsefné, Tolna megyéből Petróczky Ignácné, Zala megyéből Plachy Aladárné, Baranya megyéből pedig Kaszás Ágnes szerepel a középdöntőben. Három kamarakórus is fellép népdalaival a Petőfi Színházban: a bazsi női kórus, a decsi kamarakórus és a karádi női kar. A verseny rendezői a szavazást is módosították. A versenyzők nem hozzák magukkal eddig szerzett pontjaikat, mindenki tiszta lappal indul. Az egyes versenyzőkre szavazni lehet eredeti gyűjtésű népdallal, a lapunk 9—10. oldalán levő szavazólappal, s postai levelezőlapon is. A szavazatoknak legkésőbb szerda délig kell eljutniuk Budapestre, a magyar televízió címére. Az eredeti gyűjtésű népdalokra, a közönségszavazatokra kapott pontok és a zsűri pontjainak összesítése után dől el, hogy kik jutnak be a soproni döntőbe, amely húsvét vasárnapján lesz a soproni új művelődési házban. Már beszámoltunk róla, hogy rendkívül nagy az érdeklődés a veszprémi középdöntő iránt, a látványosnak ígérkező közvetítésről nagyon sokan lemaradtak. Szavazni természetesen mindenkinek szabad, és versenyzőink számítanak is rá, hogy a közönség — akár a színházban, akár a televízió előtt szurkol — ugyanúgy, mint az elődöntő után, most is támogatja őket szavazataival. A rendezőség egyébként kéri a közönséget, hogy a televíziós közvetítés miatt háromnegyed hatkor mindenki foglalja el helyét a Petőfi Színházban. Előadássorozat Tapolcán a Lenin-centenárium jegyében (Tudósítónktól) A TIT tapolcai városi szervezete és a Batsányi János Művelődési Központ rendezésében négy előadásból álló sorozat kezdődött a Lenin-centenárium tiszteletére. Az első előadást március 11-én a városi pártbizottság tanácstermében Veres D. Csaba tartotta, Veszprém megye felszabadításáról. A jövő héten „Minálunk vannak fenyvesek” címmel Tompa László előadóestjére kerül sor, bevezetőt Czine Mihály egyetemi docens, irodalomtörténész mond. A soron következő téma: Lenin és a tudományok. Előadója dr. Sasváry Lajos egyetemi tanársegéd. A záró előadást — Az élő leninizmus címmel — Csőre János alezredes tartja. (töreky) NAPLÓ is — Északdunántúli tárlat a Műcsarnokban Kilenc művész megyénkből Régóta készül budapesti bemutatkozására a Képzőművészek Szövetségének — öt megyét összefogó — Északdunántúli Területi Szervezete, örülünk, hogy a rangos eseményre a kettős jubileum esztendejében és a fővárosban, a Műcsarnokban kerül sor. Elismerést érdemelnek a reprezentatív tárlat szorgalmazói és megszervezői, külön a területi szervezet vezetői, közülük is Áron Nagy Lajos festőművész. Somogyi József Kossuthdíjas szobrászművésznek, a szövetség elnökének megnyitóját méltón kísérte élénk érdeklődés egy héttel ezelőtt — nem különben azóta a három tágas teremben látható alkotásokat. Végigszemlélve a több száz művet, úgy tetszik, találóan írja a katalógusban Kovalovszky Márta: „... az összkép egyik meghatározó eleme valami jó értelemben vett vidéki íz, a kisvárosi délutánok napsütése, mézillata, a parasztházak vakolatrajzolatai, a vidék csábító, megfoghatatlan, elomló hangulatai. S ez provincialitás, amely a barokkban és a klasszicizmusban gyakran a nagy műveknél vaskosabb, esetlenebb, de ízesebb és plasztikusabb formákban fejezte ki magát, talán most is rejt még felhasználatlan forrásokat. Anyag, élmény, forma árad kimeríthetetlenül mindenünnen, a jövendő feladat most már az, hogy mindez a kor problémáira érzékeny, korszerűbb, merészebb és minél maradandóbb művekben öltsön testet". Egyes művészekről aligha nyújthat teljes, sőt, kielégítő képet sem a kollektív kiállítás, még ha több alkotással szerepelnek is. Az ismerős képeket, szobrokat, pontosabban: ismerősök képeit, szobrait keresve, tűnődik el erről a látogató. Ugyanis szétszórva aggatták falra és paravánra a festményeket, grafikákat, így az egyes alkotók karakterének a minimális egysége sincs meg. A csoportosítás e hibáját talán a művek nagy számához képest szűk hely okozta. A rendező Baranyi Judit művészettörténészt dicséri ugyanakkor, hogy — nem kis erőfeszítéssel — sikerült minimálisra csökkentenie a zsúfoltság hatását. Ilyenformán érvényesült törekvése a változatosságra. Tudván, hogy a kiállítási anyagot sietve kérték —■ legalábbis a Veszprém megyében élő alkotóktól, akik most több más szereplésre is készülnek — természetes a szorongató kérdés: vajon ott vannak-e mind a legméltóbbak, s jellemző műveikkel képviselik-e szőkébb hazánkat? Impozáns kilencük névsora, ám, sajnos, nem teljes. Ezért a kiállított művek sem kárpótolnak, bár javának értéke kétségkívül felülmúlja az átlagos szintet. Bognár Zoltán „Antik fej” és „Kosfej” című képei a művész modern világának, friss és lényegretörő kísérletező kedvének gyöngyszemei. Csizmadia Zoltán kifejező és esztétikus rézkarcaival meg a „Katica nagymamával” olajtáblával, széles skálájú, sokrétű kifejező készségét megcsillantja, de ez nem buzog be forrásként. Hiányoznak ugyanis kerámai táblái, művészetének megismert s talán legizgalmasabb része. Bresik József — néhai Nagy Gyula mellett — az egyetlen megyénkbeli alkotó, akit a katalógus említett tanulmánya jellemez, egyebek között így: „...A házak furcsán hideg, alkonyi színéből, a fehérrel keretezett ablakokból legjobb képein valami merev fantomszerűség csap meg”. Aligha elismerő megállapítás — méltatlanul, mert a képek látszólagos változatossága, a szűkreszabott témaválasztás ellenére — paloznaki, veszprémi házak, tűzfalak, kerítések, egyenletes, személytelen elemekre bontva — a művész ismétlődő drámai látásmódja mindig tud élményt nyújtani, súlyos szerkezetük emberi melegséget áraszt. R. Kiss Lenke négy kisebb méretű szobra közül a „Párkák” — két törékeny nőalak — szépen megfogalmazott kompozíciója a bronznak és a kőnek. A „Gyerekek” kedves finomsága éppoly megragadó, mint a „Bőség” vaskos figurája és „Kis Béla” markáns portréja. Mikus Gyula, a zárkózottnak ismert művész képeiben oldódik fel. Mélyen átélve és egyre érettebben tárja fel és fogalmazza meg a Balaton páratlanul gazdag, sokszinű világát, a téli tó rejtett értékeit. A „Szigliget a Szentgyörgyheggyel” rejtelmesen izgat, lilával-kékkelszürkével. Nagy Gyula várpalotai hagyatékából két tájkép és a „Kohóban” olajtábla kapott helyet — képviselve a posztnagybányai festészetet. Szelestey László az alföldi iskola hagyományait eleveníti föl a széles ecsetvonásokkal festett „Temetődomb”-on ... A. Tóth Sándor egyetlen akvarelljénél többet vártunk... Vágfalvi Ottó négy olajfestményén és két gouche-án a tájak szelíd színpompája: a szőlőskertek, pincék, a balatoni hervadás hangulata vibrál. Kár, hogy le-lehalkul alkotó ereje, s a „Táj pirosban” izzó vörösberényi atmoszféráját más kép nem éri el Lehetett volna tehát sokoldalúbb a Veszprém megyében élő képzőművészek részvétele az északdunántúli alkotók első közös fővárosi seregszemléjén. Nem teljes az eddigi eredmények számbavétele a látottak alapján, mégis magában rejti a jövő lehetőségeit a műcsarnoki tárlat. S talán nem várat oly sokáig magára a második, még igényesebb, választékosabb bemutatkozás. Irattal) R. Kiss Lenke: Gyerekek Bresik József: Tél A költő és a mesemondó Félszegség lassítja a látogató lépteit a gyér fényű folyosó faliszekrényei között. A betűk és a képek jól rendezett garmadája csaknem másfél évszázados epizódokat idéz a pápai református tudományos gyűjteményben. Hinné-e az ember, hogy a Dunántúl Athénjének oly fontos szerepe volt a vézna Petrovics, a mindig szorgalmas Jókai és a magas kort megért, de meg nem értett Kossuth kormányzó életében? A szem nem tudja befogni, a gondolat nem képes követni a „nagyok” pápai alkotásait. A mai diák csak megtanul egy strófát, csak végigszaval egy verset, de a színfalak mögött, az öltöztető szobák titkai népi jutnak el hozzá. Engem is Nádasdy Lajos könyvtáros avatott be az intimitások némelyikébe, és rögtön beszélni kezdett valamennyi kép a gazdag gyűjteményben ... A nagy mesemondó mindig szívesen emlékezett viszsza Pápára, a kollégiumi életre. Sokat mesélt erről a tihanyi kiránduláson, a balatonfüredi csendes estéken és így fogalmazott róla: “A pápai nagy kollégium mellett volt egy kicsiny ház, s eten egy még kisebb fehér szoba. Ennek a háznak kis szobájába szokott összejönni ezelőtt sok, sok esztendővel három diák, kiknek kicsiny volt ez az egész világ. Az Orlai Soma, a másik Petőfi Sándor, a harmadik én voltam... Mindenikünknek volt saját kedvenc szenvedélye. Orlaié a költészet. Petőfié a színpad, az enyém a festőecset... Mikor pedig ismét összetalálkoztunk, akkor Petőfi híres költője volt Magyarországnak. Orlai ihletett festész, magam ... íme szántom ezt a sok csúnya fekete betűt...” A „Képzőtársulat” nevelte a költőt és a mesemondót. Mecénások kínálták fel az aranyakat a legjobb pályamunkákért. A jutalmazott műveket az „Érdemkönyvbe" jegyezték fel. Egy tabló kampós szegei ölelik a falhoz azt a könyvet, amelyben a Szín és való — című Petőfi ballada olvasható. A 3. pápai látogatás — 1843. április 10. és május eleje — alkalmával írta Petőfi az Ida — című ifjúkori költeményt. Úgy határoztak, hogy nem a saját neve alatt, hanem ”Domanovszky” álnéven küldi be a bíráló bizottságnak. Domanovszky abban az időben már elismert író volt. Petőfi nyert a neve alatt is. Jókai is szerzett aranyakat a „Képzőtársulat” pályázatain. Csak elismerő minden sor, amit ennek az ösztönző intézménynek a tevékenységéről ír: „Áldott legyen a láng, mely utamra rávilágított!” Kossuth Lajos Baráth Józsefen keresztül került kapcsolatba Pápa városával. Féltve őrzik a pápai gyűjte- ményben a negyvennyolcas kormányzó saját kezűleg irt (és eredetiben fennmaradt) Nyílt rendeleté”-t. „... melynek előmozdítója Baráth József a honvédelmi bizottmány által a komáromi várparancsnokságtól, mint futár kiküldetvén ezennel minden hatóságok, városok s községek elöljáróinak meghagyatik, hogy a most nevezett futárt mindenütt szabadon bocsátani és útjában elősegíteni kötelességüknek ismerjék. Pest, december 29. 848. a honv. bizottmány elnöke: Kossuth Lajos.” Baráth József honvédszázados volt és katonai felszerelését a múzeumi szobában, üveg alatt őrzik. Pápáról származott és hűséges segítőtársa volt Kossuthnak. Orlai Soma festette meg portréját, melyet a gyűjteményben mutatnak a látogatónak. Nádasdy Lajos hamarjában egy halom könyvecskét szed elő a könyvtár mélyéről. Mind Petőfivel, Jókaival, a Pápán töltött évekkel foglalkozik, de bizony nagyon hézagosan. Egyik sem teljes, mindegyikből hiányzik valami, de talán együttvéve, öszszegyúrva sem adnák ki azokat az éveknek költőt, írót, forradalmárt érlelő hangulatát. Mindegyik felcsípett egy keveset s azt boncolgatta a maga módján, de teljességre nem törekedett. Közeledik a gyalogosan vándorló színész, a rakoncátlan pápai „philozoph”, majd később tüzet szító poéta születésének 150. évfordulója. Talán addigra akad valaki, aki feldolgozza, sorba rakosgatja a pápai hagyatékot. Öröme telik majd benne az olvasónak. Gárdonyi Béla