Napló, 1971. április (Veszprém, 27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-01 / 77. szám
-------- 2----- Katonai lázadás Ecuadorban Aládúcolt kártyavár Napi külpolitikai kommentárunk Thieu, a saigoni rezsim tábornok-elnöke látványos sajtóértekezletet tartott a demilitarizált övezettől délre, Dong Ha bázison. A konferencia helyét valószínűleg nagy műgonddal választották ki és az egészre rányomta bélyegét a Pentagon rutinos propagandáinak rendezése. Az elnök azt jelentette be, hogy — a fogalmazás is jellegzetesen amerikai ízű dramatizálás — „öt perccel a sajtóértekezlet megnyitása előtt” amerikai helikopterek által szállított dél-vietnami egységek szálltak le Laoszban és „a támadás még tart”. Nem ismerjük ennek a most bejelentett, újabb inváziófélének a méreteit és katonai céljait, ha egyáltalán vannak ilyenek. Mi mindenesetre élünk a gyanúperrel, hogy nem katonai, hanem kifejezetten lélektani, politikai célokról van szó. Elég egy pillantást vetnünk arra, milyen körülmények között, milyen előzmények után került sor erre a színházi alapossággal megrendezett dzsungel-sajtókonferenciára. A legfontosabb előzmény a dél-vietnamiak nagy harangzúgással bejelentett első laoszi offenzívájának kudarca volt. A kudarc tényén ma már nem lehet vita — ezt a szót használja az egész világsajtó, beleértve — a Fehér Ház nagy bosszúságára — magát az amerikai sajtót is. Márpedig az Egyesült Államoknak mérhetetlenül fontos, hogy a nemzetközi közvélemény ne úgy tekintsen Thieu csapataira, mint megvert, megfutamított, Laoszból a hazafiak által kiebrudalt hadseregre. Ha ezt a most újra kialakult képet nem sikerül megváltoztatni, ez nem kevesebbet jelent, mint a „vietnamizálás” egyértelmű csődjét. Egy ilyen csőd viszont kockára teszi Nixon egész politikai jövőjét — ezzel bezárul a kör, amely legalábbis valószínűvé teszi, miért rendelték el Washingtonból ezt a második laoszi inváziót. A dél-vietnami hadseregnek valamiféle győzelemre van szüksége, akármilyen jelentéktelen sikerre, ezt akarja prezentálni most a Pentagon. Nixon egész koncepciója az, hogy a saigoni rezsimmel oldatja meg a délkelet-ázsiai „katonai feladatokat”. Ha ez nem sikerül — márpedig nem sikerül — recsegve összeomlik a választási kampány és az azóta eltelt időszak ígéreteinek egész kártyavára. Ezt a kártyavárát kellene most aládúcolni a Thieu-csapatok valamilyen — bármilyen — „diadalának”. Katonai puccs Ecuadorban Az AP hírügynökség gyorshírben továbbított jelentése szerint szerdán katonai lázadás robbant ki Ecuadorban Jose Maria Velasco Ibarra államelnök kormánya ellen. A lázadást — mint az AP írja — Luis Jacome Chavez dandártábornok vezeti, akit előzőleg eltávolítottak a hadseregből és a katonai akadémia éléről is, amelynek igazgatója volt. Chavezt, Marge Acosta Velasco hadügyminiszter — az elnök unokaöccse — távolította el. A helyzet az AP szerint zavaros. A fegyveres erők vezetésében igen súlyosak a nézeteltérések, amennyiben egyes csoportok az elnököt, mások viszont Chavezt támogatják. Ugyancsak az AP jelentette, hogy Velasco elnök állítólag maga is a hadügyminisztériumban tartózkodik, s innen irányítja a hozzá hű katonai erők mozdulatait. Viszont úgy tudják, hogy például a 600 főnyi légideszant-zászlóalj, a katonai akadémia 100 tisztje, a Port Libertad-i lövész-zászlóalj és a salinasi tüzérosztály a lázadók oldalára állt. Tűzpárbaj a Szuezi-csatorna mentén Az ENSZ tűzszüneti megfigyelői a szerdai napon első alkalommal tettek jelentést tűzpárbajról, amely egyiptomi és izraeli erők között zajlott le a Szuezi-csatorna mentén azóta, hogy a tűzszünet hatálya március 7-én lejárt. A szembenálló felek gépfegyverrel tüzeltek egymásra Az esetről, amely hétfőn történt. Ensio Silasvuo, az ENSZ tűzszüneti megfigyelő bizottságának finn vezetője tett jelentést. Ellentétes hírek Kelet-akisztánról A Kelet-Pakisztán önálló, magáért küzdő felszabadító hadsereg szerdán, kemény harcok után ellenőrzése alá vonta a rangpuri és a noahattai repülőteret — közölte .,megerősített értesülésekre” hivatkozva a PTI indiai hírügynökség. Ugyanakkor a központi kormány ellenőrzése alatt álló pakisztáni rádió szerdán reggel több alkalommal is hangoztatta, hogy Kelet- Pakisztán összes nagyvárosában, így Chittagongban is, az élet visszatért rendes kerékvágásába. A FISA keze a Sierra leonei puccsban Szerdán Freetownban rendkívüli ülésszakot tartott Sierra Leone parlamentje. Siaka Stevens miniszterelnök az ülésszakon beszámolt a Guineával kötött védelmi szerződés aláírásáról és a guineai csapatok behívásáról. Stevens közölte, hogy a kormány legújabb döntése értelmében a legközelebbi jövőben megalakítják a népi A parlament jóváhagyta a kormány és a miniszterelnök rendkívüli körülmények között tanúsított magatartását. Stevens azzal vádolja az Egyesült Államok Freetown-i nagykövetségét, hogy segítséget nyújtott az államcsínykísérlethez, és bizonyítékokat sorolt fel állításának alátámasztására. Elítélték Calley hadnagyot William Calley hadnagyot, a My Lai-i tömeggyilkosság egyik részesét Fort Benningaen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte az esküdtszék, amely korábban már bűnösnek mondta ki. Az ítélet nem jogerős. A katonai igazságszolgáltatási fórumok egész sora és végül a Fehér Ház akadályozhatja meg, hogy jogi erőre emelkedjék. NAPLÓ Csütörtök, 1971 április 1. Folytatja munkáját az SZKP XXIV. kongresszusa (Folytatás a 1■ oldalról.) szociális arculata. Körülbelül 30 millió négyzetméter modern lakóterület épült. „Mindezt — hangoztatta KuAz elnöklő Mihail Szuszlov bejelentette, hogy francia szövetkezeti tagok rózsát és szegfűt küldtek a kongresszusnak. A francia elvtársak — mondotta Szuszlov — ezzel a gesztussal a Párizsi Kommün 100. évfordulójáról akarnak megemlékezni és azt kívánják Lenin pártjának, hogy a béke és a szocializmus nevében sikeresen folytassa kongresszusi munkáját. A virágokat a teremben jelenlevő nőküldötteknek nyújtották át. A párt egész munkájának tartalmát a beszámolási időszak alatt a feninizmus iránti hűség jellemezte — jelentette ki Grigorij Romanov, a leningrádi terület pártbizottságának vezetője. Megállapította: a gazdasági és kulturális építés irányításában megnövekedett a párt szerepe. Közölte a küldöttekkel, hogy Leningrad, amely aznajev — elsősorban azok révén értük el, hogy állandóan kölcsönös segítséget kaptunk az ország népeitől, főképpen a nagy orosz néptől.” ország második ipari központja, határidő előtt teljesítette az ötéves tervet és kongresszusi vállalásait valamennyi főbb mutató terén. Pjotr Maserov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Belorusz KP KB első titkára bevezetőben hangsúlyozta, hogy a kongresszusi hallgatóság, de az egész szovjet nép is a Központi Bizottság beszámolójának hatása alatt áll. A belorusz kommunisták — húzta alá — teljes mértékben helyeslik a beszámolóban felvázolt célkitűzéseket, s szilárd egységben készek arra, hogy azokat meg is valósítsák. A továbbiakban Maserov bírált egyes minisztériumokat, amiért halogatják az újra haladó termelési formák bevezetését. Mint rámutatott, ezeknek a minisztériumoknak és főhatóságoknak hozzá kell szokniuk az új módszerekhez. ULBRICHT: Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára kijelentette, hogy az NSZKP küldöttsége teljességgel osztja a Leonyid Brezsnyev által ismertetett beszámoló megállapításait. Az SZKP KB főtitkára — hangsúlyozta Ulbricht — széles körű békeprogramot terjesztett elő. A szónok emlékeztetett rá: Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta azt a tényt, hogy számos állam nemzetközi jogilag elismerte az NDK-t; hangsúlyozta az európai határok sérthetetlenségét. Ez a kongresszus — jelentette ki Ulbricht — elvi jelentőségű valamennyi kommunista és munkáspárt, az összes antiimperialista erők számára. Mi — folytatta a szónok — mindig Lenin útmutatásait követtük, a szocialista és a kommunista építés tapasztalataira támaszkodtunk. Az NDK következetesen fejleszteni fogja a politikai, gazdasági, tudományos-műszaki együttműködést és a szocialista integrációt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretein belül. A jövőben is tovább erősítjük a Varsói Szerződéshez tartozó államok közötti fegyverbarátságot — mondotta. Walter Ulbricht a kongresszusi küldöttek viharos tapsa mellett átnyújtotta Leonyid Brezsnyevnek az NSZEP Központi Bizottságának üdvözlő levelét. Párizsi kommün — francia virágok Elvi jelentőségű kongresszus Szövetség a tudomány és a termelés között Külön kiemelte, hogy a szovjet tudomány csodákra kevés, de szövetségét a termeléssel meg kell szilárdítani. Ezzel összefüggésben síkra szállt a tudományostermelési egyesülések létrehozása mellett. A gazdasági reformot is ebből az alapállásból szemügyre véve kijelentette: a reform egyelőre gyengén serkenti a termelés magasabb tudományos-műszaki alapon történő fejlesztését. Ideológiai vonatkozásban elítélte mind a „bal”, mind a jobboldali revizionizmust, megbélyegezte a kínai vezetők szovjetellenes magatartását, akik kommunistának nevezik ugyan magukat, de megrá°almazzák a kommunista építés szovjet tapasztalatait. Nyikolaj Maszlennyikov, a gorkiji területi pártbizottság első titkára ugyancsak támogatta a KB beszámolóját. Mint elmondotta, a kongresszus megnyitása óta állandó kapcsolatot tartanak fenn a terület dolgozóival, akik ugyancsak szívvel-lélekkel foglalnak állást a beszámolóban kifejtett nagy célok megvalósítása mellett. A gorkii delegátus elmondotta, hogy őt különösen megragadták a beszámolónak a nép jóléttel foglalkozó részei. Maszlennyikoov erőteljesen állást foglalt a kolhozok megAVizemi tevékenységének felkarolása mellett is, kiemelve, hogy ezeket az üzemeket el kell látni felszereléssel, anyagokkal. LE DUAN: A kongresszus első külföldi felszólalója Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára volt. A vietnami küldöttet óriási ovációval, valóságos szolidaritási tüntetéssel fogadta a kongresszusi hallgatóság. Le Duan, a küldöttek üdvözlése után kijelentette hogy az amerikai agresszorok ferén és a haza megmentéséért, valamint a szocializmus építéséért vívott háborúban „Vietnam néve szüntelenül érzi a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet kormány és az egész szovjet név lelkes támogatását, óriási és értékes segítségét” A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára aláhúzta, hogy a vietnami nép feltétlenül győzelmet arat az amerikai imperialista agreszió elleni harcban. Vietnam népe Ho Si Minh elnök szent hagyatékának megfelelően a végsőkig fog harcolni a déli országrész felszabadításáért, észak megvédéséért és a haza békés újraegyesítéséért. ★ A vietnami pártküldöttség vezetőjének felszólalásával zárult a szovjet pártkongreszus szerda délelőtti ülése. A délutáni idésen folytatódott a vita a Központi Bizottság és a revíziós bizottság beszámolói fölött. A szerda délutáni ülésen felszólalt: Sarat Rasidov, az Üzbég Kommunista Párt Bizottságának első titkára Grinomi Zriotu,'an az SZKP krasznodari határterületi bizottságának első titkára és Vaszilij Mzsavanadze, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Ezt követően a kongreszszust három testvérpárt képviselői üdvözölték. Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, Edward Gierek a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkár-helyettese. Vietnam szüntelenül érzi a Szovjetunió segítségét GIEREK: Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára az SZKP 24. kongresszusának szerda délutáni ülésén üdvözölte a kongresszust, ezzel az üdvözlettel is „kifejezve azt az osztály- és eszmei közösséget, testvéri egységet és megbonthatatlan kapcsolatot, amely öszszeköti a két pártot és a két népet”. A kommunista építésnek Leonyid Brezsnyev beszámolójában kifejtett programja alkotó szellemű, lenini program — mondotta Edward Gierek, majd megállapította : „kongresszusunk befolyást gyakorol az egész emberiséget foglalkoztató problémáknak a további megoldására”. Az SZKP a forradalmi gondolat és gyakorlat örökké élő forrása. Éppen ez határozza meg az SZKP vezető szerepét a világ kommunista és munkásmozgalmában — mondotta a LEMP Központi Bizottságának első titkára, majd kijelentette: A Lengyelországban támadt legutóbbi nehézségeket leküzdjük, hála a szocializmussal szorosan összeforrott munkásosztály támogatásának, a Lengyel Egyesült Munkáspárt belső erejének, Lengyelország minden barátja segítségének. „Pártunk, népünk mély elismeréssel adózik az SZKP-nak és vezetőségének a problémáink irányában tanúsított megértésért, a megoldásukhoz nyújtott baráti segítségért — hangsúlyozta Gierek. Alkotó szellemű, lenini program MARCHAIS: Testvériség, szolidaritás, együttműködés — Az SZKP 24. kongreszszusa csakúgy, mint pártjuk minden kongresszusa, fontos esemény az egész nemzetközi kommunista mozgalom számára, az egész világ közvéleménye számára — mondotta Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt helyettes főtitkára. A Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet államnak a tevékenysége döntő szerepet tölt be a jelenlegi világ fejlődésében és ez megfelel a szocializmus és a béke érdekeinek. „Éppen ezért a szovjetellenesség bármilyen formában is jelentkezzék és bárhonna induljon is ki — bűntény a munkásosztály és a népek érdekei ellen. Mi harcolunk és mindenkor a legerélyesebben harcolni fogunk ellene” — mondotta Marchais. A Francia Kommunista Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja között mindenkor megvolt a testvériség, a szolidaritás és az együttműködés. Ezt soha nem tudta és nem tudja megingatni semmiféle megpróbáltatás. Mi teljes eltökéltséggel még jobban erősítjük ezt a kapcsolatot pártjaink között, amelyeket joggal neveznek testvérpártoknak — mondotta a Francia Kommunista Párt helyettes főtitkára, majd kijelentette: — Mi sokra értékeljük minden kommunista párt függetlenségének és szuverenitásának elvét. Ugyanakkor a proletár internacionalizmust minden kommunista pártnak a marxizmus—leninizmus elvein alapuló akcióegységét szent kötelességnek és egész harcunk sikere nélkülözhetetlen feltételének tartjuk. Moszkvára figyel a világ A kongresszus visszhangjából PÁRIZS Valamennyi francia lap vezető helyen ismerteti a beszámolót, s a lapok általában hangsúlyozzák, hogy az külpolitikai téren „rendkívül békés és engedékeny hangot ütött meg”. A Combat címében kiemeli: „A Szovjetunió békés és engedékeny, mert biztos erejében”s hangsúlyozza: „Az SZKP főtitkára globális enyhülési tervet terjesztett elő, amely teljesen felszámolná a konfliktusok okait és a legkorszerűbb és legköltségesebb harci eszközöket. KAIRÓ Brezsnyev — mutatnak rá a kairói lapok — elismerő szavakkal méltatta az EAK következetes békepolitikáját, a békés rendezést szolgáló kezdeményezéseit és erőfeszítéseit. LONDON Szerdán valamennyi angol lap nagy terjedelemben, néhány újság többhasábos címekkel ismerteti Brezsnyev kongresszusi beszédét. A brit tv mindhárom csatornája a Kremlből közvetlenül vett képsorokkal illusztrált hírekben számolt be a kongresszus megnyitásáról, több adásban foglalkozott a Brezsnyev-beszéddel az angol rádió is. PEKING A kínai hírközlés nem adott hírt az SZKP kongresszusának megnyitásáról. BELGRÁD A belgrádi Borba különtudósítójának jelentése alapján hangsúlyozza, hogy a Központi Bizottság jelentése az SZKP eddigi irányvonalát erősítette meg. Valamennyi lap szó szerint ismertette a beszámolónak azt a részét, amely hangsúlyozta, hogy az SZKP a szocializmus jugoszláviai erősítését és a szovjet—jugoszláv kapcsolatok további fejlesztését óhajtja. BERLIN Az NSZEP központi lapja a Neues Deutschland vastag, pirosbetűs főcíme kiemeli, hogy elkerülhetetlen a szocializmus diadala az egész földgolyón. NEW YORK Az UPI hírügynökség különösen Brezsnyevnek azt a megállapítását emeli ki, hogy a Szovjetunió szükségesnek tartja egy világértekezlet összehívását amelyen megvitatnák a leszerelés kérdéseinek minden vonatkozását. BONN A nyugatnémet kormány szóvivője, Conrad Adlers Brezsnyev beszédének a szocialista országok és az NSZK viszonyával foglalkozó megállapításaira reagálva kijelentette hogy az NSZK osztozik a Szovjetunió véleményében, mely szerint a Moszkvával és a Varsóval kötött nyugatnémet szerződések új perspektívákat nyitnak Európában.