Napló, 1980. március (Veszprém, 36. évfolyam, 51-58. szám)
1980-03-01 / 51. szám
Nemzetgyűlési választások, túszügy Iráni események Az amerikai nagykövetséget őrző iszlám diákok beleegyeztek abba, hogy a sah bűneit vizsgáló öttagú ENSZ-bizottság, később megállapítandó időpontban, találkozhassék a túszokkal — közölte csütörtökön a teheráni rádió, hozzátéve, hogya bizottsággal tart majd Baniszadr iráni államfő is. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár szóvivője, Rudolf Szajduhar pénteken elégedetten nyugtázta a hírt. Az Iszlám Forradalmi Tanács csütörtök esti hosszúra nyúlt és meglehetősen viharos ülésén elnökének, Baniszadrnak határozott ellenvéleményével szemben úgy döntött, hogy Iránban két fordulóban — március 15-én és április 3-án — választják meg az egykamarás nemzetgyűlés 270 képviselőjét. . Gyorslista a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 1980. február 28-án és 29-én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 75. sorsolását február 28-án és 29- én Budapesten tartották meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1979. október 31-ig váltottak és 1980. január 31-én még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betétkönyvekre 978 db gépkocsit sorsoltak. Az 5000 forintos betétkönyvekre 675 db, a 10 000 forintos betétkönyvekre 303 db gépkocsi jutott. A jegyzékben szereplő rövidítések a következők: Zsiguli 2103 zs. 2103 Zsiguli 21011 zs. 21011 Skoda 120 L. s. Moszkvics 2140 m. Trabant spect. Az alábbiakban közöljük a vidéki betétkönyvek sorsolását. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a március 5-én megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyveket, vagy az azt helyettesítő „igazolást’» a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. 10000Ft 18565333m 18573605t 18007622t 18574491m 18026964t 18580035s 18028390t 185948887s. 21011 18029865s 18602514s 185574467s.210318660430m 18036890s 18611885s 18037522m 18622672m 18043701t 186428477s. 21011 18626288m 5000 Ft 18636918m 18533463s 18640785m 18539517t 18643862m 18540398s 18648950t 18548268s 18650818s 185574467s.210218651219s 18561350s 18656350t Kiállítás Kabulban az ellenforradalmárok felszereléséről A TASZSZ kabuli tudósítói beszámoltak arról a kiállításról, amelyen a helyi és a világsajtó képviselői megtekinthették az elfogott, külföldi zsoldban álló ellenforradalmároknál talált fegyvereket és egyéb bűnjeleket. A tájékoztatási minisztérium által rendezett kiállításon több száz amerikai, kínai, brit és pakisztáni gyártmányú puska és géppisztoly, több száz kézigránát volt látható. A banditák fegyverzetéhez emellett pisztolyok, kések, bokszerek és ólmosbotok is tartoztak. A Kabulban történtekről az AFP francia hírügynökség — az ott tartózkodó „nyugati megfigyelőkre” hivatkozva — azt írja, hogy a kormányellenes megmozdulások előestéjén több száz úgynevezett „szabadságharcos” szivárgott be a városba. Miután vereséget szenvedtek, „ideiglenesen menedékhelyükre vonultak vissza, de bármelyik pillanatban újra lecsaphatnak”. Az AFP tudósítója szerint ezek az elemek fizikai leszámolással fenyegették meg a kereskedőket arra az esetre, ha nem zárják be üzletüket. A tudósító arról is beszámol, hogy ezek a „szabadságharcosok” az ország keleti és déli részén, a pakisztáni határ közelében kirabolják az utazókat, elfogják a férfiakat és saját kiképzőtáboraikba hurcolják őket. (Ezek a táborok, mint ismeretes, pakisztáni területen vannak.) Abdul Madzsid Szárblund tájékoztatási miniszter azt is elmondta az újságíróknak, hogy Nangarhar tartományban az ellenforradalmárok felgyújtottak egy kórházat, Hilmend tartományban traktorokat és vetőgépeket semmisítettek meg. Egy másik tartományban pedig felrobbantottak egy villamos távvezetéket. A banditák többfelé hidakat, utakat, öntözőberendezéseket robbantanak fel. Nem kímélik az ország kulturális értékeit sem: a Jalalabad közelében fekvő Haddában kirabolták a városka világhírű múzeumát, amely az I. évezred páratlan művészeti és történelmi emlékeinek gyűjteményével rendelkezett. Felégették a város középkori mecsetjét is. A Kabulban nemrég lejátszódott eseményekre utalva a miniszter hangsúlyozta: az Afganisztáni Egységes Népi Demokratikus Párt arra törekszik, hogy megtisztítsa az országot a banditáktól és terroristáktól. Leonyid Brezsnyev Moszkvában fogadta Armand Hammer amerikai üzletembert. Több mint ötven ország részvételével megnyílt A BVT elnökségének ülésszaka Az etiópiai fővárosban csütörtökön megkezdte munkáját a Béke Világtanács Elnöksége irodájának soron lévő ülésszaka. Több mint ötven ország, kormányon kívüli nemzetközi szervezet és társadalmi szervezet, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak képviselői vitatják meg a jelenlegi nemzetközi helyzet legidőszerűbb kérdéseit. Az ülésszak keretei között összeül a BVT emberi jogokkal foglalkozó bizottsága, továbbá szemináriumot tartanak „A művelődés, a béke és az enyhülés nevében” témáról. Az ünnepélyes megnyitó ülésen Romesh Chandra, a BVT elnöke, átnyújtotta Memgisztu Hailé Mariamnak, az etiópiai ideiglenes katonai kormányzótanács elnökének, a BVT Joliot-Curie emlékérmét. Palesztin diákok Új-Delhiben tüntetésen ítélték el az egyiptomi-izraeli diplomáciai kapcsolatfelvételt. A demonstrációt az Egyesült Államok indiai nagykövetsége előtt tartották. Bogota Tizenkilenc nagykövet van a foglyok között A Dominikai Köztársaság bogotai nagykövetségét megszállva tartó fegyveresek csütörtökön szabadon engedtek tizenhárom túszt. Előbb két sebesült férfit — a paraguayi konzult és egy perui követségi alkalmazottat — vittek el a fzentek és egy gyermek is elhagyhatta az épületet. A Vöröskereszt cserébe élelmiszert hozott a túszszedőknek, kezelésben részesítette a csoport egyik nőtagját, és elszállította annak a támadónak a holttestét, aki az épület szerdai elfoglalásakor kirobbant tűzharcban vesztette életét. A kolumbiai kormány közleménye szerint még negyvenhat túsz, köztük öt diplomáciai státusú nő tartózkodik a követségen. Az épületben lévő amerikai nagykövet azt közölte, hogy nem tizenhat, hanem tizenkilenc nagykövetet ejtettek foglyul a támadók. A fegyveresek ígéretet tettek arra, hogy hamarosan elengedik a még ott lévő öt nőt. A kormány előzőleg közölte: hajlandó tárgyalásokat kezdeni a csoporttal, mihelyt az összes nő és sebesült kiszabadult. Púja Frigyes Új-Delhiben Púja Frigyes külügyminiszter pénteken hivatalos látogatásra Új-Delhibe érkezett. A magyar diplomácia vezetője Naraszimha Rao indiai külügyminiszter meghívásának tesz eleget. Kínai pártplénum Február 23. és 29. között tartotta ötödik plénumát a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az erről szóló közlemény szerint elhatározták, hogy idő előtt összehívják a KKP 12. kongresszusát. Ezt azzal indokolják, hogy az 1977 augusztusában megtartott XI. kongresszus óta jelentős változások mentek végbe Kína belpolitikájában és a nemzetközi helyzetben. Ugyancsak szükségessé teszik az új kongresszust az állami és pártélet, valamint a gazdaság és az ideológia területén jelentkező problémák. A plénumon a KB Politikai Bizottsága állandó bizottságának tagjává választották Hu Jao-pangot és Csao Ce-jangot. A plénum döntése értelmében létrehozták a Központi Bizottság titkárságát, s ennek főtitkárává Hu Jao-pangot választották. A plénum határozatban fogadta el Vang Tung-hszing, Csi Teng-kuej, Vu Te és Csen Hszi-lien, a KB Politikai Bizottsága tagjainak lemondását és úgy döntött, hogy elmozdítja őket párttisztségeikből és javasolja elmozdításukat állami pozícióikból. A közlemény szerint, ez a döntés „összhangban van a széles tömegek véleményével”. A plénum határozatban mondta ki Liu Sao-csi volt államelnök posztumusz rehabilitálását. A határozat érvénytelennek nyilvánítja a Kínai Kommunista Párt nyolcadik "Központi Bizottságának 1968. október 13. és 31. között megtartott XII. plénumán elfogadott döntést, amelynek értelmében Liu Sao-csit örökre kizárták a pártból és megfosztották párton belüli és azon kívüli tisztségeitől. A határozat szerint „Liu Sao-csi elvtárs nagy marxista és proletár forradalmár volt, egyike a kínai párt és állam kiemelkedő vezetőinek”. A döntés értelmében megfelelő időpontban gyászünnepséget tartanak Liu Saocsi tiszteletére. Javasolja az Országos Népi Gyűlésnek az alkotmány 45. cikkelyének módosítását. Az erről szóló határozat szerint törölni kell az alkotmány említett cikkelyéből a következő szöveget: az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy „szabadon megnyilatkozzanak, teljes mértékben kifejtsék véleményüket, nagybetűs faliújságokat írjanak”. A közlemény mindazonáltal hangoztatja: „a Kínai Kommunista Párt politikája töretlenül az, hogy fejleszteni kell a szocialista demokráciát és tökéletesíteni kell a törvényességet”. Nyugodt a légkör Rhodesiában Nyugati hírügynökségek jelentései szerint a választási hadjárat nemrégi véres összetűzéseihez és a Hazafias Front híveinek megfélemlítésére szánt korábbi terrorista merényletekhez képest viszonylag nyugodtabb légkörben telt el a rhodesiai választások második napja is. Csütörtök estig mintegy 2,8 millió szavazásra jogosult afrikai őslakos több mint kétharmada adta le voksát a brit rendfenntartó erők katonái által ellenőrzött szavazóhelyiségekben. Ezzel máris túlszárnyalták a tavaly rendezett s a Hazafias Front által bojkottált választások alkalmával feljegyzett 65 százalékos részvételi arányt. Pénteken szavaznak a Robert Mugabe vezette ZANU Hazafias Front és a Joshua Nkomo irányítása alatt álló Hazafias Front fegyveresei a gyülekező táborokban. A rhodesiai rendőrség és a többi karhatalmi alakulat emberei közben kis csoportokban érkeznek a táborokba, hogy átvegyék ellenőrzésüket, mire a jövő héten megkezdődik a nemzetközösség 1300 főnyi megfigyelő kontingensének kivonása az országból. - NAPLÓ - 1990. március 1., szombat Az EGK képviseletet nyit Belgrádban Az Európai Gazdasági Közösség képviseletet nyit Belgrádban, s az év őszétől létrehozzák Jugoszlávia és a Közös Piac együttműködési vegyesbizottságát. Ezt a bejelentést az a közlemény tartalmazza, amelyet Veszelm Gyuranovics, a jugoszláv kormány elnöke és Roy Jenkins, az EGK bizottsága elnökének belgrádi hivatalos tárgyalásairól adtak ki. Közlemény az MSZMP KB üléséről (Folytatás az 1. oldalról) ellenző, békeszerető erő aktív fellépésére. A Központi Bizottság meg van győződve arról, hogy valamennyi ország, minden nép érdekének az felel meg, ha a kormányok felelősen foglalnak állást és hozzájárulnak a feszültség csökkentéséhez, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséhez, a biztonság megszilárdításához, a béke megőrzéséhez. 4. A Szovjetunió, a szocialista közösség országai folytatják erőfeszítéseiket a világ békéjét fenyegető veszélyek elhárításáért, a nemzetközi enyhülés terén elért eredmények megőrzéséért és megszilárdításáért. Ez világosan kifejezésre jutott L. I. Brezsnyev elvtársnak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének választói előtt tartott beszédében és más szocialista országok — köztük hazánk — vezető testületeinek, felelős képviselőinek megnyilatkozásaiban. A nemzetközi helyzet kedvezőtlen irányzatainak felerősödése különösen időszerűvé teszi a Szovjetuniónak, a Varsói Szerződés szervezetének ismert javaslatait, amelyek a katonai feszültség csökkentését, a különböző társadalmi rendszerű országok kölcsönös biztonságának erősítését, a bizalom növelését szolgálják. 5. A Magyar Népköztársaság szövetségeseivel együtt folytatja sokoldalú erőfeszítéseit a fegyverkezési verseny megfékezése, a békés egymás mellett élés útjában álló akadályok elhárítása érdekében. Változatlanul fontosnak tartja, hogy mielőbb életbe lépjen a SALT-II. megállapodás, megkezdődjenek a tárgyalások a fegyverzet korlátozásáról, és ne kerüljön sor az újabb középhatósugarú rakéták nyugateurópai elhelyezésére. A Varsói Szerződés országai — köztük hazánk — konkrét javaslatukkal már kifejezték a készségüket egy olyan európai értekezlet megtartására, amelynek feladata a katonai enyhülés, elősegítése és a bizalomerősítő intézkedések megtárgyalása lenne. Ilyen értekezlet mielőbbi létrejöttét a helyzet sürgeti. Továbbra is előmozdítjuk a helsinki záróokmány ajánlásainak a megvalósítását, a madridi tanácskozás előkészítését. A Magyar Népköztársaság továbbra is arra törekszik, hogy a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök alapján fejlődjenek kétoldalú kapcsolatai a tőkésországokkal. Azért tevékenykedik, hogy a politikai, a gazdasági, a tudományos-műszaki és a kulturális kapcsolatokban elért eredmények megőrzésével és fejlesztésével is hozzájáruljon a népek közötti bizalom és megértés erősítéséhez. Hazánk, a Magyar Népköztársaság a jövőben is megtesz mindent, ami tőle telik azért, hogy Európa, a világ népei tovább haladhassanak előre az enyhülés, a béke, a felemelkedés útján. A Központi Bizottság áttekintette a párt XII. kongresszusának előkészítését és megállapította, hogy az a szervezeti szabályzatnak megfelelően, rendben halad. A párt 24 ezer alapszervezetében megtartották a beszámoló és a vezetőségválasztó taggyűléseket. Eredményesen zajlottak le az üzemi, az intézményi, községi, a városi, a budapesti kerületi, a járási és járási jogú, valamint a városi-járási pártértekezletek. A párt szervezetei felelősségteljesen adtak számot az ötéves munkáról, s tárgyalták meg a kongresszusi irányelveket. A társadalmi és tömegszervezetek vezető testületei is széleskörűen megvitatták a Központi Bizottság irányelveit. Mind a pártban, mind a társadalmi és tömegszervezetekben aktív és érdemi vita folyt; az eredmények számbavétele mellett nyíltan szóltak a hibákról, a társadalmunkat foglalkoztató gondokról, problémákról is. Sok hasznos észrevétel és kiegészítő javaslat érkezett a Központi Bizottsághoz. Az irányelvekről folytatott vitában is megnyilvánult pártunk eszmei, politikai egysége. A megnyilatkozásokban kifejezésre jutott népünk alapvető egyetértése a szocialista célokban és tettrekészsége a feladatok megoldásában. Ez jól tükröződik a XII. kongresszusnak és hazánk felszabadulásának 35. évfordulójának tiszteletére indított országos munkaverseny-mozgalomban is, amely új lendületet kapott a Vörös Csillag Gépgyár Sziklai Sándor szocialista brigádjának kongresszusi műszakok szervezésére tett kezdeményezésével. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a XII. kongresszus elé terjesztendő beszámolójának és határozati javaslatának a tervezetét. A Központi Bizottság megtárgyalta a kongresszusi felkészülés további tennivalóit. Az alábbiak szerint véglegesítette az 1980. március 24- én összeülő kongresszus napirendjére vonatkozó javaslatát: 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, a párt feladatairól. Előadó: Kádár János elvtárs. 2. A Magyar Szocialista Munkáspárt Ellenőrző Bizottságának beszámolója. Előadó: Brutyó János elvtárs. 3. A fellebbviteli bizottság jelentése. Előadó: a fellebbviteli bizottság elnöke. 4. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjainak megválasztása. II. Carrillo előadása Madridban Spanyolországnak önálló politikát kell folytatnia Spanyolország bel- és külpolitikai helyzetét elemezte és a problémák megoldására egy erős kormány alakítását javasolta csütörtök este Santiago Carrillo, az SKP főtitkára a madridi XX. század klubban tartott előadásában. Ez az erős kormány — Carrillo álláspontja szerint -7 a Demokratikus Centrum Unió és a Spanyol Szocialista Munkáspárt képviselőiből állana és — egy közös megállapodás alapján — élvezné a kommunisták támogatását mind a parlamentben, mind pedig azon kívül. Nemzetközi kérdésekről szólva, az SKP főtitkára utalt rá, hogy pártja nem helyeselte az afganisztáni szovjet akciót, majd rámutatott, hogy a feszültség súlyos eszkalációja már korábban kezdődött. Előbb volt a NATO döntése újabb nukleáris rakétáknak Európában való elhelyezéséről, aminek a jelentőségét a spanyol közvélemény még nem is fogta fel. Carter elnök reagálása az eseményekre a választási kampány szükségleteiből, származik. Carrillo síkraszállt amellett, hogy Spanyolországnak azon belül, hogy a nyugati világhoz tartozik, önálló politikát kell folytatnia. III. A Központi Bizottság meghallgatta, és tudomásul vette a tájékoztatást a VI. ötéves népgazdasági terv előkészítési munkálatairól.