Napló, 1988. október (Veszprém, 44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-18 / 249. szám
A mezőgazdászok bölcsője Az agrárdiplomások elhelyezkedési lehetőségei romlottak Beszélgetés a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem volt és jelenlegi dékánhelyetteseivel Több helyről származó, egymást erősítő információink szerint az agrár-felsőoktatásból kikerülő diplomások elhelyezkedési lehetőségei drámai módon leromlottak az előző évekhez képest. Csupán a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tuddományi Karán kiírt munkahelyi pályázatok száma felére csökkent. A témával kapcsolatban felkerestük dr. Kismányoki Tamás egyetemi docenst, aki hat évig volt Keszthelyen oktatási és nevelési dékánhelyettes, valamint dr. Husvéth Ferenc egyetemi docenst, az új tanévtől ő vette át a megtisztelő feladatot. * — Valóban nagymértékben megnehezedtek az agrárosok elhelyezkedési lehetőségei az 1988-as esztendőben? — Sajnos igen. A pályázat útján elhelyezkedő végzős hallgatók számát figyelembe véve egy főre vonatkozóan az arány az öt évvel ezelőtti 4,2-ről ebben az évben 1,1-re csökkent. — Mennyiben tudnak segiteni a frissdiplomásoknak a nagybetűs életbe történő beilleszkedéshez, megfelelő állásjuttatáshoz? — Hathatósan csak a megyei klubokon keresztül tudunk segítséget nyújtani a végzős hallgatók elhelyezkedéséhez, akik kapcsolatban vannak az illetékes megyei tanácsokkal. Ezek ösztönzésén keresztül igyekszünk befolyásolni a pályakezdőkkel szembeni fogadókészséget. — Tudomásom szerint tízegynéhány éve jól működő visszajelzési rendszer volt a végzős hallgatók elhelyezkedéséről a tanulmányi osztályon keresztül. Mennyire hatékony ez a jelen időszakban? — Ez már a múlt; ma már nincs visszajelzés az egyetemre. Éppen a közelmúltban javasoltuk a felsőbb szerveknek egy olyan jelzőrendszer bevezetését — ami tulajdonképpen korábban jól funkcionált amikor is a végzett diákok elhelyezkedésükről adatokat szolgáltatnának az anyaintézménynek. — Hogy a növekvő igényeknek megfelelő szakemberek kerüljenek ki az oktatási intézményekből, intenzív eszközökhöz kell nyúlni az oktatás területén is. Mi a véleményük az oktatási rendszerükről? - összességében az oktatás egészét korszerűsíteni kell. Nemrégiben terjesztettük fel javaslatunkat, amelyben e kérdésre kívánunk részmegoldási kísérletet tenni. Ennek lényeges vonásai: A hallgatóságnak az itt eltöltött öt év során magukban a tanulmányokban jóval nagyobb önállóságot kell biztosítani. Mindezt a megváltozott oktatási metodika, gyakorlat és sorrend tenné elsősorban lehetővé. Az oktatás rugalmasabb kereteken belül folyna. A hallgatóknak ezáltal több idejük maradna, az ismeretanyagot így saját beosztás szerint sajátíthatnák el. A keletkező szabadidőtöbblet kihasználása érdekében és az azzal való visszaélés elkerülésére a számonkérési rendszert jóval következetesebbé, és tervszerűbbé kellene tenni. Így az oktatók is jobban alapozhatnának a hallgatók által önállóan elsajátított anyagra. Ebből pedig ismeretaz következik, hogy a klasszikus tanári szerep helyett egyre inkább az „irányítói” szerep jutna érvényre. *■ — Az élet mindinkább igényelné a gyakorlatiasabb képzést, a specializálódó követelményeknek eleget tenni tudó szakembereket. Mennyiben tud az egyetem ennek megfelelni? - Az általánosabb és gyakorlatiasabb képzés azt parancsolja, hogy az alapozó tárgyakat kell erősítenünk, utána posztgraduális képzéssel fejleszthető a tudás. Egyébként a minőségi szakember-utánpótlás nemcsak az egyetem feladata, ez közös összefogást követel mind a termelőüzemekkel, mind az operatív irányítással. Úgy tűnik, egyre kevesebb a hivatásszerető, a más területeken azért még inkább fellelhető megszállott szakember. Miért fogyatkozott meg ily nagy mértékben a mezőgazdászok presztízse? Egyszerű a válasz. Az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya. Nem kevés azoknak a száma, akik csak a diploma megszerzéséért jönnek Keszthelyre. Néhányan már az első évfolyamban őszintén kimondják az igazat. * — A nem szakemberek is tudják, a mezőgazdasági üzemekben a növénytermesztők és állattenyésztők munkaideje nem hasonlítható össze az iparéval. Mekkora a pályaelhagyók száma? Erre a kérdésre képtelenség konkrétan válaszolni, mint említettük, megszűnt a korábbi visszajelzési rendszer. Egy biztos, hogy ez a mutató romlott, habár tisztázni kell a köztudatban a pályaelhagyás fogalmát. Hajlamosak vagyunk még mi szakemberek is néha megfeledkezni arról, hogy nemcsak termelőszövetkezetekből és állami gazdaságokból áll az agrárpálya. Jelentősen szélesedett a paletta, hisz számos agrármérnök dolgozik az operatív irányításban. Egyébként míg az 1970-es években mintegy tízszázalékos volt a pályaelhagyók száma, ma ennél sokkal nagyobb. — Befejezésül a felvételi rendszerrel kapcsolatban érdekelne, létezik-e pályaalkalmassági vizsgálat, hisz — köztudottan ebben óriási tartalék rejlik a minőséget illetően. — A megfelelő objektív mérőrendszer még hiányzik intézményünkből is. Reméljük, nem kell már sokat várni. Szalay Attila Mit mutat az idegenforgalmi szemle? Előtérben a háttér A balatoni idegenforgalom ritkán emlegetett, ám nélkülözhetetlen „hátországát" immár rendszeresen vizsgálja egy bizottság, melyet e célra a megyei tanács-vb építési és vízügyi osztálya hív össze. A tavasszal szokásos kommunális szemlét az idén az augusztusi csúcsidőszakban is megismételték, s mint hírlik, jövőre őszi szemlét is terveznek. Víz mellett vízhiány Ennyi előzetes után ideje konkrétan is megszemlélni, milyen észrevételeket hoztak az idei szemlék. Nos, az első szembetűnő furcsaság, hogy a nagy víz partján a vízellátás nem kielégítő, az egész szezonra jellemző a vízkorlátozás, esetenként vízhiány is fellépett. Az ivóvízellátás fejlesztése mellett a megoldást segítené, ha a part menti üdülők és egyéb közintézmények az öntözési és egyéb, ivóvízminőséget nem igénylő vízigényüket a tóból való kiemeléssel oldanák meg. A víz mellett a másik alapvető közszolgáltatással, az árammal is baj van. A települések csak egy oldalról történő villamosenergia-ellátása növeli az áramkiesések veszélyét — ezek pedig, egyéb problémák mellett, a vízellátás helyzetét is tovább rontják. Refrénszerűen visszatérő téma a szemlebizottságok emlékeztetőiben a vasútvonal és a 71-es út közötti területek elha A strandokon a WC-használat Balatonalmádiban és Csopakon ingyenes, de viszont fizetni Balatonfürekell érte. Környezetvédelmi megfontolásból célszerű lenne mindenütt ingyenessé tenni, s a használati díjat inkább a belépőjegyek árába beépíteni. Már ahol van belépőjegy. A szabadstrandok azonban egyre inkább visszaszorulóban vannak. Egyik tanácsi vezetőnk nemrégiben nyilvánosság előtt ki találta mondani, hogy a nyagoltsága. Tavasszal meg is hívták a MÁV és a KM Közúti Igazgatóság illetékeseit, néznék már meg a „birtokaikat". Hátha elszégyellik magukat a kiáltó kontraszt láttán, ami például a Balatonalmádiban, a szépen gondozott Wesselényi őspark és a szomszédos vasútállomás környéke között van. Nos, lehet, hogy az illetékesek pirultak, de hogy nem intézkedtek, annyi szent. Látszólag nem a kommunális ellátás témája, ám a parton sűrűn felbukkanó mutatványosok látványa mellett sem mehetett el szó nélkül a bizottság. A „berendezések” megjelenése, az egész tevékenység színvonala többnyire nem méltó az üdülőterülethez, az alapvető higiéniai követelmények sincsenek biztosítva, körzetükben a közbiztonság romlik, távozásuk után a területen esett rongálások helyreállítása aránytalanul többe kerül, mint amennyi bevételt hoznak a tanácsoknak. szabadstrandok kora Nagy vihart aratott ezzel lejárt, A nosztalgiánktól függetlenül azonban úgy tűnik, igaza volt. A fizető strandok sem kifizetődőek üzemeltetőik számára, ám a jegybevétel legalább a költségeik felét így is fedezi .. . A közönség pedig a szabadstrandoktól is elvárja ma már azt a színvonalat — ápolt gyepet, kotort medret, homokozott partot stb. -, amit a fizető strandoktól. A strandok komfortjához ma már egyértelműen hozzá tartozik a telefon - a nyilvános állomások száma azonban nem kielégítő. A telefonhiány még az életveszély-elhárítást is nehezítheti, pedig nehezíti azt sok más is. Például az új viharjelző rendszer. A villogó sárga lámpák megfelelő információt jelenthetnek a vitorlázóknak, a tapasztalt balatoni embereknek, a strandolók azonban nem minden esetben érzékelik. Szükség volna helyi jellegű viharjelzésre is. A legcélszerűbb a bevált viharágyúk visszaállítása lenne. Az ideális nem reális? Hiába azonban az időbeni riasztás, a Balaton mindenképp tartogat veszélyeket is. Az augusztus 4-i hirtelen időjárás-változás bebizonyította, hogy a strandok mentőellátása sem elég hatékony. Az evezős csónakban napozó vakációs gimnazista helyett motoros mentőcsónak, szakképzett elsősegélynyújtó személyzettel — ez volna az ideális. A realitás azonban: kinek van erre pénze? De szabad-e pénzzel mérni emberéleteket? S a naivan idealistának tűnő kérdés mellé egy (a mai helyzetben) realistább: a minőségi turizmusnak nem feltétele-e ilyen „apróságok” megléte is? A látszólag szűk szakterületre szorítkozó szemlék is lám, mennyire szerteágazó témák ága-bogát kötötték csokorba! Az újságcikk kötött terjedelme ebből is csak néhány jellemző szál felmutatását tette lehetővé. Az észrevételek azonban továbbgondolásra érdemesek. Reményünk, hogy a nyilvánosság mozdulásra serkenti a nehezen mozdulókat is. Azt a közös, nemzeti kincsünket, amit Balatonnak hívnak, ne herdáljuk tovább, inkább tőkeként gyarapítsuk! Láng György Géza Mit vngyen, mit pénzért ? NAPLÓ - 1988. október 18., kedd ^ Isztambuli bárányragu, hawaii pulykamell A díszasztalhoz névnapi vendégeket vár Fehér Ottó felszolgáló, a füredi áfész, közelebbről Szövetkezeti szakácsverseny Balatonfüreden A füredi áfészes népszerű egysége, a Halászkert étterem adott otthont a nagyszabású szövetkezeti rendezvénynek, a szakácsok, cukrászok, felszolgálóik nemes versengenek. Szövetkezeti berkekben háromévente történik ilyesmi, mert fontos, hogy a gasztronómiai szakemberek összemérjék tudásukat, izgalmas, új feladatokat kapjanak, s hogy ismét megbizonyosodhassanak róla, szakmájuk gyönyörű. Lontai Egon nevét viseli szövetkezeti gasztronómiai tárasaság megyénkben, nem kis részben múlink rajtuk a szövetkezeti vendéglátás színvonala, a benne részt vevők szeretete, aminek, valljuk meg,igazi nyertese a vendég. Az idei rendezvénynek különleges aktualitása volt: idén húszéves a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége. A m magas színvonalú verseny a következő eredményeket hozta: a szakácsok közül első lett Danios Gyula, az ajkai áfész versenyzője, második Simomfalvi Alajos, a várpalotai Thuri György Munkásszövetkezetből. Harmadik helyezést ért el SÍIiga Ferenc, a berhidai Balaton-vidéki Áfész Korona éttermének szakácsa. A felszolgálók közül legjobban szerepelt Végh Tamás, aki az ajkai Tó-vendéglőből jött, második helyezett lett Vadász József, a füredi Halászkert dolgozója, s a képzeletben dobogó harmadik fokára léphetett Kiss Zsolt, aki a berhidai Koronát képviselte. Szintén a Halászkertben dolgozik Kovács Krisztina cukrász, aki a Mészöv ifjúsági díját és a Füszért különdíját vehette át a verseny után. Olvasóinknak képriportunkat ajánljuk, melyet Vida András készített. Egzotikus gyümölcsök, egzotikus hangulat. Az ünnepi asztalt Lontai Egon tiszteletére terítette Kiss Zsolt, a Halászkert versenyzője ja Akiken a helyezések múltak. Munkában a szigorú zsűri. Itt kezdődött. A konyhában Simonfalvi Alajos, a várpalotai Sport étterem szakácsa. Hogy a sütemények se hiányozzanak. Kovács Krisztina napi készítményei és díszmunkái.