Napló, 1989. augusztus (Veszprém, 45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-01 / 179. szám

Tiberino: Jó, príma! Nincs pocsékolás — Nincs olyan hét, hogy legalább egyszer ne jelenjen meg olasz kamion nálunk — így érzékelteti Turcsi József a jelenlegi helyzetet, s egyben elégedettségét. Ottjártamkor is Tiberino jött az áruért. Ő mint üzletkötő él Magyarországon, de hétvégeken általában hazautazik családjához. Kérdésemre, hogy mi a véleménye a hazai nyúlhúsról, tört magyarsággal ismételgette elismerő szavait: Jó, príma! A Hungarocoop és a Terimpex Külkereskedelmi Vállalaton keresztül öt olasz cég hosszú évek óta — másfél évtizede — biztos vásárlója a magyar (és a csabrendeki) nyulaknak. Az Egyetértés Tíz nyolcad magával ez év január elsején gazdasági társulást alakítottak, „egységben az erő” jelszavával. Hazánkban jelenleg mintegy 13 millió nyulat vágnak le értékesítésre, ennek nyolc százalékát Gyepűkajánban dolgozzák fel. Az itteni feldolgozó 1974 óta üzemel, jelenleg 85 fővel. A vágás, feldolgozás, csomagolás egy helyen történik, már háromszorosan átalakított épületben. Török Imre felvásárlást szervező agrármérnök szerint, ha egy üres placcon most valaki egy ilyen komplexumot szeretne létrehozni, százmillió forintnyi tőke nélkül nem is álmodhatna a beruházásról. Az állattartás köztudottan nem egy rentábilis tevékenységnek számít Magyarországon, mégis, ez esetben sikerágazatnak tekinthető a nyúlfeldolgozás. Hozta és remélhetőleg egyre inkább biztosítja az ágazatban dolgozók megélhetését. Igaz, 1982—84 között szünetelt a termelés, de összességében nyereségesnek értékelhető a foglalatosság. Alapvetően kialakult a vevő szempontjából egy előnyös helyzet e vonalon. A vágóhídi kapacitás, mondhatni, duplája a jelenlegi kibocsátáshoz viszonyítva. Így a csabrendeki termelőszövetkezet is egymillió darabbal többet tudna évente levágni. Nyilvánvaló a versenyhelyzet, amiből csak a minőséget produkálók kerülhetnek ki győztesen. Az első osztályú áru ott kezdődik, amikor az előírt intervallumban marad az egyedenkénti súly. Ez azt jelenti, pontosítva, hogy legalább 2,4, de maximum 3,5 kilogrammot mutathat a mérleg. Ezen súlyok alatt vagy felett már másodosztályú az áru. * * * Az olasz szakember szemrevételezi a hűtőtárolóban a portékákat, s megelégedéssel nyugtázza, kezdődhet a konténeres rakodás. - Mi van olyankor, ha nem érkezik meg a vevő és felhalmozódik olyannyira az áru, hogy tárolási gondok merülnek fel? — kérdezem Turcsi Józsefet. - Jogos a kérdés, de ez még nem fordult elő. Egyébként, ha netán egyszer mégis szembe kényszerülünk egy ilyen szituációval, akkor még mindig megszervezhető a mélyhűtés. Habár azzal több a fáradozás, nagyobb lenne a ráfordítás költsége, s a bevétel jóval elmaradna a frissen értékesített árutól. Ide kívánkozik egy megjegyzés, ugyanis egyfajta paradox helyzet figyelhető meg az olasz-magyar kooperációban. A dél-európai tengerpartokon a nyári nagy melegekben kevesebb nyúlhúst fogyasztanak, mint télen. Márpedig ekkor van viszonylagos túltermelés, így néha elkerülhetetlen a mélyfagyasztás, mivel nem esik egybe a termelés és értékesítés koordinátája. Kérdezhetné a figyelmes olvasó, mi lesz a melléktermékek sorsa? Nos, a válasz praktikus: nincs pocsékolás, mindent felhasználnak további feldolgozásra. Pár kilométerre a feldolgozótól, működik a bőrszárító. Köztudott, a nyúlbőr nem a legértékesebb prémek sorába tartozik kikészítve, mégis, könnyen eladható árut jelent a gazdaságnak. A tappancsok, fejjel együtt, a tapsik, a belsőségek, a kistimai húspépüzembe kerülnek, ahol a magas nyomáson és hőmérsékleten, speciális technológiával, sertések értékes takarmányává alakítják át a hulladékot. Szalay Attila A Hungária Biztosító is részt vállal a balesetek megelőzésében Külföldi példák alapján ezentúl Magyarországon is bekapcsolódik a biztosító a balesetek megelőzését szolgáló programokba. A közlekedési tárca gépjármű-közlekedési főosztályának kezdeményezésére rövidesen együttműködési megállapodást köt a Hungária Biztosító és a Fővárosi Tanács közlekedési intézete. Ennek alapján a két szervezet közös erőfeszítéseket tesz majd a balesetek csökkentésére, a károk megelőzésére. A hosszabb távú együttműködés első lépéseként a Hungária Biztosító — a különböző balesetek elemzéseiből szerzett - tapasztalatainak felhasználásával új gépjárművezetői tananyagot készítenek, s a már gyakorló gépkocsivezetők továbbképzésének módszerét is közösen dolgozzák ki. A tapasztalatok azt mutatják: sok baleset azért kövekezik be, mert a járművezetők nagy része nem képes a különleges helyzetekhez alkalmazkodni, elveszti uralmát a jármű felett. Az átalakuló képzésnek tehát az egyik sarkalatos pontja a vezetéstechnikai ismeretek gyarapítása lesz, valamint a normálistól eltérő körülmények közötti járművezetés gyakorlása. A fővárosban, a III. kerületi Bécsi úton, az autóközlekedési oktatócentrumban már létezik egy csúszós pálya, amelyen gyakorolni lehet a vezetést jeges úton. Ez a pálya része lesz az új oktatási programnak; igyekeznek itt minél több gépjárművezetőt megtanítani a veszélyes, téli közlekedésre. A későbbiekben a Hungaroring mellett, és több más helyen is hasonló oktatópályákat alakítanak ki, ahol a legkülönözőbb szituációkban tanulhatnak vezetni a kezdő és a haladó járművezetők. A Hungária Biztosító kármegelőzési keretéből anyagi hozzájárulást ad a hatékony járművezető-képzés elméleti és gyakorlati feltételeinek megteremtéséhez, s reklám- és propagandaakciókkal igyekszik a biztonságos közlekedésre felhívni a figyelmet. Annál is inkább érdeke ez a biztosítónak, mivel csak a Hungária az elmúlt évben 5 milliárd forintot fizetett ki különböző közlekedési károkra. Az utóbbi években egyébként rohamosan, évi 22 százalékkal növekedett a kárérték. Évente mintegy félmillió közlekedési káreseményt jegyeznek fel, ezek fele a fővárosban történik. A világon mind több országban kapcsolódnak be a biztosítók a közlekedési károk megelőzésébe, elsősorban a képzés színvonalának fejlesztésébe, ugyanis úgy vélik, s a tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a jól képzett járművezetőkkel jóval kevesebb baj történik az utakon. A befektetés tehát jócskán megtérül, mivel csökken a balesetek száma, a károk értéke. Új sajtcsomagoló Ausztriából Zircen, a Veszprém Megyei Tejipari Vállalat sajtérlelő üzemében - a tervezett felújítás, korszerűsítés keretében - mintegy 14 millió forint értékű osztrák gyártmányú sajtcsomagoló berendezést is üzembe állították. A már dolgozó automata berendezés egyik nagy előnye, hogy a Hajek-gépsor nem import, hanem hazai csomagolóanyagot használ, növeli a csomagolás minőségét és jelentősen fokozza a termelékenységet. Ennek eredményeként a befektetés rövid idő alatt megtérül. Azért a másért berendezés, a holland Grace típusú sem marad munka nélkül. Ebből is csupán egy dolgozik az országban. Az üzemmel és a vállalattal szemben növekednek a hazai és az exportigények, amelyeket minél gyorsabban és jó minőségben szeretnének kielégíteni. Jelenleg exportra Hajdú és Kashkaval Cheese típusú terméket gyártanak, főként keleti arab országok megrendelésére, de jelentős menynyiséget küldenek Jugoszláviába is Trappista sajtból. Andrányi András képriportja A holland Grace típusú vákuumos berendezésnél Trappista sajtot csomagolnak Csomagolási előkészület Rakodás a vasútállomáson. Ezúttal 150 mázsa Trappista sajtot indítanak útnak jugoszláv rendelésre. Egy leértékelődött bérezés Alig öt hónapja létezik és működik (működik?) a korábbihoz képest liberálisabb bérszabályozás és máris elhangzottak az első figyelmeztetések: vigyázat, az év első hónapjaiban a bérek, úgymond „elszaladtak"! Mi több: a Gazdasági Reformbizottság három évre szóló programtervezete szerint „a bérszabályozás jogi liberalizálása" is „viszonylagosan előreszaladt az ehhez szükséges feltételek . . . kialakulásához képest... A még fennmaradt korlátozó szabályozás további liberalizálásával várni indokolt". Világos, egyértelmű állásfoglalás. Igaz, hogy semmi új nincs benne, mert a bérreform korábbi elhatározásakor felelősen gondolkodó szakemberek tucatjai figyelmeztették a politikai és államigazgatási vezetőket, hogy a deklarált bérreformnak a legelemibb feltételei is hiányoznak, az ezzel kapcsolatos ígérgetés tehát nem más, mint közönséges felelőtlenség. Későbbi elemzések feladata, hogy a bérreform-ígéreteknek mennyi közük van a mostanság elszaporodó bérkövetelésekhez? Jogosak a követelések A követelések persze jogosak! Ha a majd húsz éve dolgozó és szakmailag elismert pedagógus havi fizetsége a hétezer forintot sem éri el, akkor aligha vitatható a fizetésemelések jogossága. És ugyanezt követelhetné az a sebész, aki naponta féltucat műtétet végez. immáron ugyancsak majdnem húsz éve, s ugyancsak alig hétezerért. Meg az építészmérnök, aki történetesen a kivitelező iparban dolgozik, sok százmilliós beruházások mérnöki irányítójaként majdnem forintra annyiért, amenynyiért a sebész operál. A legfrissebb statisztikai adatok szerint hazánkban a nettó átlagbér 6661 forint, az átlagkereset pedig 7015 forint. Ha a kétkeresős és kétgyermekes családot vesszük alapul, akkor az egy személyre jutó átlagkereset 3507 forint és 50 fillér. Szó se róla, valamivel több mint 1000 forinttal meghaladja a létminimumot, s úgy félezer forinttal még a társadalmi minimumnál is magasabb ez az összeg. S az iménti számok egyúttal azt is jelentik, hogy a magyar nemzeti munka leértékelődése magába foglalja az egész bérezési rendszer leértékelődését is. Ráadásul az elmúlt másfél évtizedben végzetesen - és úgy látszik, visszavonhatatlanul -A helyzet egyébként hosszú évek óta folyamatosan és - minden érdemleges ellenintézkedés híján - feltartóztathatatlanul romlik. Például: a társadalmilag elfogadható létfenntartási küszöb - a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének megállapítása szerint (és vegyük most végre komolyan ezt az intézményt!) — 1982-ben havi ,2800 forint volt, 1983-ban 3000 és 1985- ben 3500 forint volt. Hét éve, az imént jelzett 2800 forintos egy főre jutó havi jövedelemnél (most csakis a munkahelyi jövedelemről van szó) kevesebbje volt a népesség majdnem 30 százalékának. Ezen belül is majdnem 20 százalék a 2500 forint alatti sávban helyezkedett el. Már akkor is és persze azóta, a kemény bérrestrikció és a mindmegbomlott a munkahelyi keresetek és a különböző juttatások közötti - korábban is csak viszonylagos - összhang. Amíg az állam úgy-ahogy feladatának tekintette bizonyos szükségletek kollektív kielégítését, miközben egyre csökkenő mértékben, de mégiscsak részt vállalt a lakásépítkezésekből, próbálta fenntartani az ingyenes egészségügyi ellátás látszatát és anyagi hozzájárulásával a kulturálódás is sokkal inkább hozzáférhető volt, s az oktatási költségek is elviselhetőbbek voltak, addig volt valami racionális indoka a kereseti színvonalat olyan szinten tartani, amivel a többi szükséglet kielégítését nagyjából fedezte. Ám a pénzbeni társadalmi juttatások reálértéke drasztikusan csökkent és a természetbeni juttatások reálszínvonala is romlott. Mindent egybevéve tehát jó évtizede már, hogy nemcsak a reálbérek, de a reáljövedelmek folyamatos csökkenéséről van szó, méghozzá olyan mértékű csökkenéséről, amely már nagyon sokak számára nem kompenzálható a különmunkák vállalásával, a mellékkeresetek hajszolásával. S ha netán mégis, akkor ez a testet-lelket nyomorító családi törekvés is hiábavalóság, mert a többletet kíméletlenül elviszi az adó, inkább felgyorsult infláció következtében semmit nem javultak az anyagi életfeltételek. Napjainkban eljutottunk oda, hogy több mint négymillió embernek nincs elég munkahelyi keresménye ahhoz, hogy a mai fogalmak szerint egészségesen táplálkozzék, hogy kulturált életfeltételekhez nélkülözhetetlen lakáskörülmények között éljen, hogy elegendő szabadideje legyen az általános regenerálódáshoz, hogy különösebb anyagi megfontolások nélkül kulturálódhasson és szórakozhasson, egyszóval, hogy itt és most a ma társadalmilag elfogadhatónak ítélt életnívón éljen. Nos hát ezért sem halogatható a bérreform és legfőképpen nem halogatható — e reformok megalapozásaként — a régóta elmeszesedett bérpolitika gyökeres átforgatása. Ám jobb megbékülni azzal a roppant kínos és lehangoló gondolattal, hogy a közvélemény reményeiben élő bérreformra éppúgy nincs lehetőség manapság, mint ahogy nem volt mód rá az adóreform elhatározásakor sem. Magyarán és egyszerűen: belátható időn belül Magyarországon nem lehet érdemleges bérreformra, a megélhetési gondokat valamennyire is könnyítő béremelésre számítani. A számtalanok közül most csak két tényezőt érdemes említeni: változatlanul tartja magát az a végtelenségig leegyszerűsített elmélet, miszerint elosztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. Következésképpen senki és sehol nem figyel a fordított irányú összefüggésekre, hogy tudniillik a bérezés és általában a meglévő anyagiak elosztásának mindenkori rendje miként befolyásolja a gazdaság teljesítőképességét. A bérezés a maradékelv alapján történik, vagyis szó sem lehet annak megfontolásáról, hogy mi az a minimális bérnövekmény, amelynek ellenében kíméletlenül megkövetelhető a gazdasági teljesítmény. Persze nemcsak úgy, általában, hanem minden munkahelyen, minden munkáltatótól. S mert a bérrendszer esetleges reformjától tökéletesen független a juttatási - közkeletűbb néven: a szociálpolitikai - rendszer esetleges reformja is, ezért változatlanul csakis a ködös elképzelésekben, majdhogynem a vágyálmok között él a feleslegesen és értelmetlenül foglalkoztatott munkavállalók számának radikális csökkentése és bérük szétosztása azok között, akik valóban értelmes, hasznos és főleg nyereséggel kecsegtető munkát végeznek. A belső piac vészesen összeszűkült A bérreform előkészítő munkálatai során voltak „korai” elképzelések, amelyek szerint a meglévő bértömeget — teljesítményarányosan — újra el kell osztani. Vagyis a gyengébb teljesítményűektől el kell venni ahhoz, hogy a jobbaknak és a legkiválóbbaknak többet adhassanak. Aztán villámgyorsan kiderült, hogy ez járhatatlan út. Az ilyesfajta átcsoportosítás — a jelenlegi gazdaság — és főleg termékszerkezetben - társadalompolitikaiig elfogadhatatlan és a munkavállalók felbecsülhetetlenül nagy hányadát állítaná a jelenleginél is súlyosabb megélhetési gondok elé. Pénzre persze mégiscsak szükség lenne, legfőképpen az agyontorzult kereseti arányok viszonylag gyors helyreállítása miatt. Ám ez is csak olyan ütemben mehet, ahogy - és éppen a bérreform hatására - növekszik a népgazdaság teljesítőképessége, egyszersmind emelkedik a bérekre is szétosztható jövedelme. Mindennek a végiggondolásával a figyelmeztetés máris elhangzott, hogy tudniillik vigyázat, mert az éppen hogy csak liberalizált bérszabályozás első öt hónapjában a bérek „elfutottak”, sőt: a liberalizáció mértéke is mintha túlzott lenne. Az efféle további törekvések mindenesetre leállítandók, de legalábbis nagyon komolyan megfontolandók. Vagyis ismétlendő: ne számítson itt senki érdemleges bérreformra, legalábbis egyelőre. Legfeljebb arra lehet - és főleg kell! - figyelni, hogy vajon miként alakul majd a bérek további visszafogása esetén a hazai fizetőképes kereslet? És vajon mi lesz azzal a gazdasággal, amely a külpiacokon már hosszabb ideje csak nagyon nehezen boldogul, egyre inkább csak kínlódik, amely most legújabban - sajátságos okok miatt - a szocialista országokba irányuló exportját is kénytelen visszafogni, és közben már komolyan kell számolni azzal is, hogy számára a belső piac úgyszintén reménytelenül és veszélyesen összeszűkül? Lehetséges, hogy ez a gyengécske és egyre inkább piacképtelen gazdaság végül is a túltermelési válság miatt fog összeomlani? Vértes Csaba Egy harmad létfenntartási küszöb alatt NAPLÓ - 1989. augusztus 1., kedd - 1