Napló, 1992. november (Veszprém, 48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-02 / 258. szám
És mégis mozog... A Szentszék rehabilitálta Galileit A római katolikus világegyház rehabilitálta Galileo Galileit, a toscanai tudóst, akit a szent inkvizíció 1633-ban azért ítélt életfogytiglani börtönre, mert hirdette és bizonyította, hogy nem a Nap forog a Föld körül, hanem a Föld saját tengelye és a Nap körül. II. János Pál pápa „tragikus félreértésnek, elhamarkodott és szerencsétlen döntésnek” minősítette Galilei meghurcolását, és bejelentette: egyszer és mindenkorra bebizonyosodott, hogy az egyház hibát követett el azzal, hogy a tudóst elítélte. - Az akkori teológusok tévedtek, amikor a szentírásra hivatkozva azt állították, hogy a Föld áll a világegyetem középpontjában - mondta. A pápa zseniális fizikusnak és igaz hívőnek nevezte Galielo Galileit, aki Pisában született 1564-ben. Ő fedezte fel és készítette el az első látcsövet, s figyelte meg vele az emberiség történetében elsőként a Jupiter négy holdjának mozgását. Nikolausz Kopernikusz heliocentrista állítását bizonyította kutatásaival. Galilei 1633-ban megjelentette Értekezés a két nagy rendszerről című művét, és ezért a szent inkvizíció perbe fogta. Az öreg, beteg és fél szemére vak tudóst arra kényszerítették, hogy visszavonja nézeteit. Életfogytiglani börtönre ítélték, amit később házi őrizetre változtattak. A legenda szerint még abban az évben hagyta el ajkát a híres mondás: Eppur si muove — És mégis mozog a Föld. Háromszázötven évvel ezelőtt, 1642-ben halt meg a Firenze melletti Arcetriben, ahol élete végéig házi őrizetben tartották. Időjárás Csendes ősz esővel Többnyire erősen felhős lesz az ég. Hétfőn napközben elszórtan kisebb esőre, záporesőre is számítani lehet. Éjszaka ködfoltok képződnek, nappalra fel is oszlanak. Helyenként megélénkül a déli szél, amely főként az ország nyugati területein viharosra fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 10,15 fok között valószínű, a ködös vidékeken ennél valamivel hidegebb lesz. Kádár Béla Oroszországban Kádár Béla külgazdasági miniszter magyar kormányzati szakértők és üzletemberek társaságában vasárnap, a késő délutáni órákban Oroszországba utazott. A miniszter megbeszélést folytat az Orosz Föderáció nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős állami vezetőivel: Valerij Maharadze miniszterelnök-helyettessel és Pjotr Aven külgazdasági miniszterrel. Moszkvai tárgyalásait követően Baskíriába és a Tatár Köztársaságba látogat, ahol a kétoldalú gazdasági együttműködésről és a fejlesztés lehetőségeiről tárgyal. A felek várhatóan több megállapodást is aláírnak. Hol volt a veszprémi polgármester? (Folytatás az I. oldalról.)letve Egyiptomban, egy jóval korábban egyeztetett meghívás alapján. Ide nem csak az agrár- és az élelmiszeripari terület szakembereit hívták el, hanem az önkormányzatok képviselőit is. Brüsszel után együtt utazott el a csoportunk Egyiptomba, ahol egy olyan ország mezőgazdasági rendszerébe tekinthettünk bele, mely hajdan a földművelés bölcsője volt. - Mi a jelentősége ennek e köztudottan ipari városban? -A közhiedelemmel ellentétben Veszprém lakosságának több mint 20 százaléka érintkezik valamilyen szinten a a mezőgazdasággal. Ha nem is közvetlenül a főállása révén, de a magánszférában, kiskertet művel, telke van, esetleg szőlője. A város lakosságának jövedelmi viszonyait tehát ez az ágazat már ma is jelentősen befolyásolja, de a közeljövőben az ismert okok és körülmények miatt várhatóan ez az arány még nőni fog. -vdp- Ozorai szoboravató védnök tisztét elvállaló miniszterelnök helyettesítését Jeszenszky Géza külügyminiszter vállalta, aki az avatást, majd a reá következő irodalmi műsort követően szólt a fogadás közönségéhez. Nem csak a költői szoboravató, vagy a Dorogi Zsigmond szerkesztette Illyés-összeállítás, de minden egyéb megszólalás rendkívül tiszteletre méltónak bizonyult, mert arról szólt, amiről kellett. A közel tíz éve halott költőről. Mentesek voltak a megnyilvánulások az oly sokszor tapasztalható aktuálpolitikai mellékzöngéktől Valószínűleg a még máig sem teljesen feldolgozott illyési életmű akkora értékek tárháza, hogy ennek súlya visszarettenti az esetleges álságokat. Talán ezért is hangsúlyozta Csoóri oly egyértelműen, hogy Illyés, mint az igazi nagyok, nem csak a korban, hanem a történelemben élt.” A mellszobrot, ami Gulyás Gyula alkotása, a költő lánya, Illyés Klára leplezte le. Édesanyja, Flóra asszony nem tudott eljönni Ozorára. A helybéliek szeretetes készülődése, a szépen lebonyolított rendezvény híre azonban bizonyára megerősíti hitében: nem csak ő állítja, hogy Illyés Gyula több mint emlék. (vs.) is megállt: mindenki az újjávarázsolt kisiskola előtti úton szorongott és szellemet idézett Csoóri gondolatai által. A fő (Folytatás az 1. oldalról.) PIACI JELENTÉS Megnevezés Veszprém Várpalota B.-füred Pápa Tapolca Sümeg Ajka tojás (db) 6-8 6,50-7 6,50-7 7-7,50 7-8 7-8 5-7 burgonya 16-20 16-20 20 16-20 14-16 15-18 18-20 sárgarépa 50-60 40-60 40-80 40-50 30-45 35-40 40-60 petrezselyem 60-70 40-80 60-80 50-60 58-60 50-60 60 vöröshagyma 14-30 14-20 14-25 20-25 17-25 22-40 20-40 fokhagyma 120-160 80-180 120-180 100-110 120-140 120-160 100-120 fejes káposzta 35-40 26-30 40-70 40-60 35-50 40-60 28-32 kelkáposzta 60 50-70 - 50-100 - 60-70 50-60 50-68 karalábé 60 60 10-25(db) 10-12 (db) 50 25-30 20 karfiol 100 90-100 90-120 90-100 90-100 60-90 80-100 paradicsom 40-100 120-140 60-150 60-150 60-140 30-45 100-160 paprika 20-90 46-90 24-90 30-100 30-80 25-68 30-56 uborka 100-130 140 140-150 20-40 49-60 25-45 60-100 főzőtök 30 - 20-35 15-20 20 - 20 szárazbab 120-180 110-140 70-220 100-120 110-140 80-120 sütőtök - 10 - - 25 - 80-120 körte 20-50 40-50 40-80 25-60 30-50 30-50 30-50 alma 14-40 20-50 25-60 25-40 28-35 25-50 11-50 szilva - 40-50 45-90 20-30 44 szőlő 36-65 40-60 30-120 25-40 60-75 30-60 Háromoldalú szakértői jelentés Bősről (Folytatás az 1. oldalról.)gyan nyomatékosan, és amelyet eddig mind magyar, mind csehszlovák részről következetesen betartottak. Kocinger úgy vélekedett, hogy a szakbizottsági jelentés jó kiindulópont lehet az egész bős-nagymarosi kérdéskör alaposabb áttekintéséhez, amit hamarosan meg kell kezdenie egy újabb -ugyancsak az EK, Csehszlovákia és Magyarország képviselőiből álló - szakértői vegyes bizottságnak. „Feltételezzük, hogy ez a második bizottság megközelítőleg 15 napig fog dolgozni” - mondta a szlovák építkezési kormánybiztos. Meggyőződésem, hogy a Gabcikovóval kapcsolatos magyar külpolitikai kezdeményezések kudarccal végződnek - nyilatkozta Vladimir Meciar szlovák miniszterelnök szombat éjjel a szlovák rádiónak, miután hazatért háromnapos ausztriai látogatásáról. A CSTK csehszlovák hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Meciar közölte, hogy Ausztria ismeri a vízi erőmű körül kialakult helyzetet. Leszállt a Columbia Vasárnap, közép-európai idő szerint a délutáni órákban a floridai Kennedy űrtámaszponton leszállt a Columbia. Az amerikai űrrepülőgép hat utasával tíz napos utat tett. Eközben pályára állítottak egy olasz gyártmányú tudományos műholdat és kipróbáltak egy új rakétatípust, valamint az űrben használható televízió rendszert, amelyet a jövendő állandó űrállomás építésénél alkalmaznának. Halálos közúti balesetek (Folytatás az 1. oldalról.) szállítottak a veszprémi kórházba. Veszprémben egy gyalogost elgázoltak a Haszkovó u. 37. előtt. A gázoló cserbenhagyta áldozatát. Sümeg belterületén péntek este egy hatvannégy éves nyugdíjas asszony figyelmetlenül lépett le az úttestre. A féktávolságon belül lévő személygépkocsi elgázolta. A néni a helyszínen meghalt. Szombaton reggel 8 óra előtt néhány perccel a 8-as számú főúton, Márkó térségében ütközött három autó. A mentők egy súlyos és egy könnyebb sérültet szállítottak kórházba. Alig egy óra múlva Nemesszalók belterületén személygépkocsi kerékpárost gázolt, aki súlyosan megsérült. A kora délutáni órákban Székpuszta térségében, a 8-as úton borult fel egy személygépkocsi. Egy ember súlyosan megsérült a balesetben. Kora este Ősiben gázoltak el egy gyereket, aki súlyosan sérült. A 71- es úton, Balatonalmádi tobruki részén történt gázolás is súlyos sérüléssel végződött. Tegnap kora délután Balatonfőkajáron sodródott ki egy gépkocsi, melyben egy ember súlyosan, egy másik könnyebben sérült. A Veszprémből Várpalotára vezető út négysávos szakaszán két autó ütközött. Szerencsére az utazók csak könnyebben sérültek. Ausztria lottó nyerőszámok: 5, 22, 23, 31,33,45, a pótszám: 37. A jokerszám: 179513 Szépet, divatosat, jót olcsón! CIPŐ-ÉS CSIZMAVÁSÁR november 4-én ! Balatonkenesén, 6-án Zircen a művelődési házban Nyitva: 10-18 óráig __________*11395/1H* I ............................................_1 A CSEB-M-MEL AMERIKÁBA! 11 aranyéremnek örülhettünk Barcelonában, 11 szerencsés ügyfelünk 11 napos utazásra indulhat Atlantába, a 96-os olimpia városába, ha az olimpiától karácsonyig tartó akciónk során régi CSEB-jét CSEB-M-re váltja és CSEB-M-re az átkötés után legalább egy évig érvényes marad. A sorsolás időpontját később közöljük. JUTALOM A BIZTONSÁGHOZ! A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG -‘■■»»mény, plusz: NAPLÓ -1992. november 2., hétfő - 3