Napló, 1994. január ( 50. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-03 / 1. szám
1994. január 3., hétfő Családról, hitről, jövendőről / Év végi hálaadás Pápán Év végi ökumenikus hálaadásra gyűltek össze pénteken a pápai katolikus nagytemplomban a város történelmi felekezeteinek lelkipásztorai és hívő gyülekezeteinek tagjai. Móring József apát-plébános bűnbánattartásra, majd közös imára, könyörgésre hívta fel a megjelenteket. Kövi Zsolt református és Varga György evangélikus lelkész Máté evangéliumából a Jézushoz való tartozás gondolatait, majd Pál apostol kolosszebeliekhez írt leveléből a családi házirend igéit olvasták fel. Hargita Pál református lelkész a szentírási részeket értelmezve igehirdetésében felhívta a figyelmet, hogy 1994, az ENSZ és a római katolikus egyház szándéka szerint a családok éve lesz. A keresztény egyházak egyetemes könyörgése, a Miatyánk elmondása után Móring József plébános köszönetet mondott az Úrnak mindazért, ami az elmúlt esztendőben az ország és benne Pápa város fejlődése, békéje jegyében történt, valamint mindazokért a törekvésekért, amelyek a keresztény hit megerősödését szolgálták. Végül Varga György esperes fohászkodott Istenhez, békés, boldog, hitben megtartó új esztendőért. TÉ Forintleértékelés A Magyar Nemzeti Bank 1994. január 3-i hatállyal - saját hatáskörében -1 százalékkal leértékelte a forintot a valutakosárhoz képest. A leértékelést alapvetően az amerikai dollár nemzetközi devizapiacokon bekövetkezett erősödése indokolja. A lépés összhangban van az MNB hivatalosan meghirdetett árfolyampolitikájával - közölték az illetékesek. Óvatos vezetést! Csendes évkezdet Az óév utolsó s az új esz- oltásához kértek segítséget, miközúti igazgatóságon Németh tendő első két napján meg közben kiderült: a gáztűzhely László ügyeletes kihangsúlyozletően kevés „esemény” sütőjében kezdett füstölni a benta, hogy a megye valamennyi főadott munkát a mentősök- felejtett étel. Dörgicsén pincét útjajárható. Az útburkolat jelennek, rendőröknek és a tűz öntött el a víz, míg a már említett tős része már száraz, kivéve az oltóknak. Ennek ellenére a veszprémi balesetnél az egyik átfolyásos szakaszokat. A melsajnos akadt egy halálos gépkocsi tartályának benzinfelékutak ekézése vasárnap megbűntény. Ivását kellett megszüntetni. A történt. (Ez jó hír a bakonysági-Még pénteken (31-én), a késő mentősök ügyeletén összeraknak.) Ezek az utak azonban délutáni órákban Mezőlakon azgezték a szilveszteri mulató- több helyütt hókásásak. A lehaapját szúrta mellbe késsel egymásból ittasan kórházba kerülő lés miatt hajnalban és kora vegszemély. Tette jóvátehetetlenkét. Meglepő, de a megyébennél számítani kell lefagyásra. A nek bizonyult. Veszprémben a mindössze 6 személy akadt helyenként jégbordás úton fel-Cholnoky út és a Vilonyai út ket ilyen, tétlenül óvatos vezetésre van teszteződésében ütközött két Szombaton Várpalota beke-szükség, személygépkocsi, amelynek őrületén ütközött össze két sze- A tegnap este krónikájához súlyos és két könnyebb sérültjét mélygépkocsi, amelynek egy egy Papkesziből telefonon beszállították kórházba. Késő este, súlyos sérültjét kellett kórházba futott - különös információ is közel az éjfélhez, igazoltatás szállítani. Ugyancsak újév nap- hozzátartozik. Telefonálónk közben fogtak el egy lopásért fán a tűzoltók Bándra vonultak szerint december 31-én hajnalkörözött személyt Veszprémben ki, ahol egy lakóház kéményéban enyhe földrengést észleltek a rendőrök,ben a korom gyulladt ki. A vad a térségben, beleértve Peremar-A tűzoltóknak ezen a napon 3sárnap a vízbetörések napja volt, ton és Berhida községeket is. A vonulásuk volt a megyében. Pá- amelyeknél egyként ludas az ál- dolgot sem megcáfolni, sem pepán - tévedésből - lakástűz el-vadó hó és az eső. A veszprémi dig megerősíteni nem sikerült. Döntések az utolsó pillanatban Képviselő-testületi ülés Almádiban Az óév utolsó előtti napján is ülésezett Balatonalmádi képviselő-testülete, hiszen jó néhány rendeletet meg kellett még alkotnia. Kisebb vitát és jó néhány képviselői hozzászólást váltott ki a bérlakások eladását szabályozó rendelettervezet. - Az igazi kérdés, mekkora kedvezményt adjunk, mennyiért tudják megvenni a lakást a bérlők. A törvénytől függetlenül olyan áron kell értékesíteni a bérlakásokat, hogy azt meg is vásárolhassák - összegezte dr. Miklós László, Balatonalmádi jegyzője. A rendelet megalkotása azonban elmaradt, mivel az Alkotmánybíróság a szabályozó törvény néhány passzusát alkotmányellenesnek ítélte. S mint kiderült, napirendre tűzését nem más indokolta, mint hogy a törvény kötelezte az önkormányzatokat a lakáseladási rendelet '93 végéig történő megalkotására. A képviselők ennek ellenére végül is úgy döntöttek - előírás ide vagy oda -, hogy a rendelettervezet tárgyalását elnapolják, megvárják az újabb parlamenti döntést. A megye más városaihoz hasonlóan Almádiban is harminc forintra emelték a helyi járatok viteldíját. - Évek óta visszatérő kérdés Balatonalmádi helyi járatos buszközlekedésének fenntartása. Kicsi ugyanis a kihasználtsága, ám a város nagy kiterjedtsége miatt nélkülözni sem lehet ezt a szolgáltatást - derült ki Szabó Balázs városgazda szavaiból. Száznyolcvanezer forintot kért átvállalni a '93. évi veszteségből a Balaton Volán, s ez évben is csak a veszteség közös vállalása esetén tudja fenntartani a helyi járatot. Kompromisszumos döntés született a közalkalmazotti béremelések ügyében. Alig több, mint kétmillió forint többletkiadást jelent Almádi önkormányzatának költségvetésében az 1992-ben a kiemelt kategóriába sorolt pedagógusok béremelése. Bár ez a kormány döntése alapján nem várt kiadásként jelentkezik az önkormányzat '94-es költségvetésében - derült ki a soron következő előterjesztésből. A képviselők ezt megszavazták. A későbbi átsorolások egzakt minősítési rendszerének kidolgozásával pedig megbízták az illetékes bizottságot. -tévé - Lottónyerőszámok 16, 16,27,43,70. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszege: 120 000 000 forint KRÓNIKA Hókivitel Ajkán a múlt hét második felében kezdtek hozzá a parkolók és a buszmegállók megtisztításához Fotó: Mészáros József Hatos lottó 24,29,32,38,40,45. Pótszám: 33. Joker-szám: 483 097. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 17 513 299 Ft. Ausztria-lottó A Lottó Unió tájékoztatása szerint az Ausztria-lottó 52. heti nyerőszámai a következők: 6, 7, 15, 25, 26, 37 - a pótszám: 4. A Joker nyerőszáma: 878063. (MTI) NAPRÓL NAPRA Közalkalmazottak hátrányban? A kormány 1993. december 30-i ülésén - a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsával történt konzultáció nélkül - tárgyalta meg és fogadta el a közgyűjteményi, közművelődési és művészeti intézményekben dolgozó közalkalmazottak jogviszonyát szabályozó 150/1992-es kormányrendelet módosítását. Ezzel a döntéssel újabb hátrányokat okozott a területen tevékenykedő mintegy 50 ezer közalkalmazottnak. A rendelet ugyanis veszélyezteti a közalkalmazottak eddig megszerzett közalkalmazotti osztályba sorolásának megtartását, nem mondja ki ugyanis, hogy az új szabály szerinti besorolásokat nem visszamenőlegesen, hanem csak az újonnan felvett dolgozóknál, a rendelet hatálybalépését követően kell és lehet alkalmazni - hangsúlyozta Vadász János. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének országos titkára tegnap sajtótájékoztatón fejtette ki az érdekvédelmi szervezet álláspontját a rendelettel kapcsolatosan. Tejipari privatizáció Az új évben minden bizonnyal felgyorsul a tejipar privatizációja, miután várhatóan januárban befejeződik valamennyi cég társasággá alakítása és megtörténik a decentralizált üzemek értékesítése is - mondta el Szilvássy Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője az MTI munkatársának. Az átalakulásnak és a tulajdonváltásnak köszönhetően megindulhat az ágazat fejlődése, az új társaságoknak azonban továbbra is számos problémával kell majd szembenézniük. Az elmúlt években jelentősen csökkent a tejtermelés és -feldolgozás jövedelmezősége, a belföldi fogyasztás drasztikusan - másfél év alatt megközelítően a 60 százalékára esett vissza, a kelet-európai piacok jelentős része elveszett, és a hazai piacon megjelentek az igen magas állami támogatást élvező külföldi termékek. Bár a 15 tejipari vállalat közül csupán a Fejértej Rt.-nél történt meg a tulajdonváltás, a decentralizált privatizáció keretében több önálló üzemegységet is értékesítettek, aminek egy részét külföldi befektetők, ír, holland, francia, olasz és libanoni cégek vásárolták meg. Az első tapasztalatok a külföldi befektetőkről kedvezőek, nem bizonyult ugyanis valósnak az a félelem, mely szerint a külföldiek a hazai gyártás fejlesztése helyett csak piacot keresnek termékeiknek. Demonstrációra készülnek Nagymaroson Demonstrációt szerveznek Nagymaros polgárai tiltakozásul a Pest megyei önkormányzat tervbe vett döntése ellen, amely szerint a Duna-parti üresen álló lakótelepen gyermekotthont szándékoznak elhelyezni. Az épületeket eredetileg a nagymarosi vízierőmű-beruházás részeként emelték az építkezésen dolgozók számára, de miután a beruházás abbamaradt, a házak máig is üresen állnak. A kormány nemrég úgy döntött, hogy a szobi gyermeknevelő intézet épületét visszaadja a lazarénus rendnek, s ennek fejében a nagymarosi lakótelep tulajdonjogát átruházza Pest megyére. A megyei tervek szerint az épületek kihasználására itt helyeznék el a szobi és a vácdukai nevelőintézet lakóit, valamint a pomázi Telekikastélyban működő gyermek- és ifjúságnevelő intézetet. A nagymarosiak kifogásolják, hogy a döntés a hátuk mögött, megkérdezésük nélkül született. Úgy vélekednek: a Dunakanyar legszebb részén álló épületeket inkább idegenforgalmi célokra kellene hasznosítani, ebből több gazdasági előnye származna a nagyközségnek és a megyének. Ezért az első januári megyegyűlésen transzparensekkel jelennek majd meg. PIACJELENTÉS Megnevezés Veszprém Várpalota B.-füred Pápa Tapolca Sümeg Ajka tojás 8,50-10 9-10 8,50-9,50 8-10 9-9,50 burgonya 30 30-35 26-30 30 25-30 sárgarépa 60 30-50 26-50 50 40 petrezselyem 80 50-70 60-80 60-70 60-80 vöröshagyma 36-40 40-50 39-50 45 30-35 fokhagyma 250 200-240 176-280 220 150-180 fejes káposzta 20 14-20 16-30 20 15-16 kelkáposzta 40 35-40 26-30 40 30-35 karalábé 60 40-80 15-20/kg 40 25 zeller , 80 60-80 40-60 60 58 uborka 300 300 240 220 180-200 karfiol 150 - 100 150 40-50 paradicsom 250 100-140 110-240 220 150 paprika- 600/kg 100-300 27-45/db 25-15 28-38/db szárazbab 120-160 150-200 90-220 100-140 130-160 termesztett gomba 130-190 160-200 200-220 160-200 140-180 savanyú káposzta 80-120 60 66-70 50-70 60 dióbél 500 400-450 480-530 350-450 400 mák - 360 440 363-500 360 380 saláta 50 40-50 28-45 35 alma 26-60 30-44 20-60 35-50 20-30 körte 70 40-60 50-80 50 30-60 szóló 250 90-200 -méz 250-280 150-170 230-280 180 200-230 NAPLÓ -3