Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-19 / 42. szám
8 -NAPLÓ Simonyi Imre A gyulai Nyári Színkör (1960-ban irgalmatlanul lebontották az e-világi erák. Hogy miért? Csak! Úgy legyen hozzájuk is irgalmas az Ég...) Mottó: „Se pénz, se posztó Búcsúzik a színlaposztó." (Színlap-kihordók rigmusa.) S a Színkörben, direktor úr, Mihály (finom színházi-mentor, és: Sebestyén!) a második zsidó-törvény után leköszönt, harminckilencben, egy estén, tizenhárom nyári szezon után! Csak állott (a függöny még leeresztvén), meghajolt - gőgösen! - s mi mind sután (mert: gyalázatban!) - mind! - ki ült, keresztény: pirultunk szemlesütve... itt, Gyulán. Míg szólt ez édes úr: „Ma, tíz után, (ó, ősi, búcsúszínlap-rigmus!) se fosztó, elködlő tizenhárom év után - mivel se pénz - Nagyérdemű! - se posztó — örökre búcsúzik Önöktől, S. M. vén színlaposztó...” 2 Istenem! Színkör! Gyula! És: Sebestyén! S a Társulat! (De milyen!) Madarász Laci: a bonviván! S a táncos ász: Rajz Jancsi! És a jellem-sztár: Kemény László bácsi! S a naturburs: szegény Ladányi Feri! S még itt dudolász: Lili, Neményi!... S most lép be - víg-GYÁZZ! - Mezei Mária: drámai költemény! Laza naiva, ó, az a zágoni, csúnyácska csámpás - s mégis: Kiss Manyi! S Földényi! Vértess! Sulyok Mária! S a drámai hős!?... hát hinnéd, hogy ő volt. (s nem százhúsz ám, csak hetvenöt kiló volt) Szendrő Jóska! S még „ohne" „Zsír, s savanya..." 3 És Konrád Ilona! S Moóry Lucy! És Gyárfásáé (jó Gyárfás Miklós anyja.) S te, szívdobogásom: szubrett-Zsuzsanna! - Lába nyomában nyüzsgött az úri arszlán-slepp. Monoklis, jól vasaltak: bukétával a főispáni titkár (s ó, én „kétéves-nyeretlen") , nem ritkán - de mindhiába! - az a bakahadnagy. Nem én győztem: egy vers! S a vert mezőnyben egy sántító, jambus-lábnyi előnnyel szakítottam át a célszalagot... S - vendégként - olykor: Honthy! a Színkörben. S Páger! Jávor! Ámin épp csak benéztem... - S loholtam: Zs. a Vár-utcán lakott... - A napokban hunyt el 74 éves korában Simonyi Imre költő, aki Gyulán, a szép alföldi városban élte le életét. Szikár alakja másfél évtizede feltűnt egyszer Veszprémben is. Szokoly Tamás veszprémi költőtársa hívta meg közönségtalálkozóra Sunyovszky Szilvia színművésznő társaságában. Az est felejthetetlen volt a veszprémi versszeretők számára. Kiderült, hogy a költő legalább olyan hatásosan adta elő verseit, mint a hivatásos előadóművészek. Nyughatatlan lényének adjon örök nyugalmat az ég! . POLITIKAI HIRDETÉS A TELITALÁLAT: 1.cs 1.m 3.2 4. 5.® 6.12 7.1] 8. g] 9.2 10. [1 11.2 12. CD Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje: „Nem elég a munkanélküliségről beszélni, tenni is kell ellene. Az új kormánynak ösztönöznie kell új munkahelyek teremtését. Az SZDSZ a munkanélküliség kezelését nem egy minisztérium belügyének tekinti, hanem az egész kormányzati tevékenységet átható cselekvési programnak. A legfontosabb feladat: olcsóbbá tenni a foglalkoztatás költségeit. A béreket terhelő járulékok csökkentésével növelni lehet a munkahelyek számát. A súlyos helyzetben lévő vidékeken, ahol az átlagnál sokkal nagyobb a munkanélküliek aránya, célprogramok révén kell javítani a munkalehetőségeket.” SZDSZ ) IRODALOM - MŰVÉSZET 1994. február 19., szombat Szoboszlay a költőről Vannak sorsszerű véletlenek. Talán ilyen volt az is, hogy a múlt hét péntekjén Szoboszlay Sádor kiváló művésszel találkozva, ki tudja, miért, Simonyi Imréről beszélgettünk. Másnap olvastam a döbbenetes hírt: a költő elhunyt. Talán éppen azokban a pillanatokban, mikor róla emlékeztünk? Tisztességes ének, Forgácsok egy fakeresztről, Gyulai krétarajzok..., sorjáznak a Simonyi-kötetek az egykori gyulai színész veszprémi lakásának könyvespolcán. A könyvek mélyéről azután levelek, megsárgult újságkivágások is előkerülnek. Mindez persze nem véletlen, hiszen több évtizedes barátság kötötte a színészt a költőhöz. — Világéletében „üldözött” volt, talán az egyénisége is erre predesztinálta, így belegondolva talán csak a forradalom néhány napja alatt nem volt ellenzéki - mereng es Szoboszlay Sándor, aki 1964-től közel egy évtizedig a Gyulai Várszínház tagjaként szinte nap mint nap találkozott a költővel. - No és a nők? Ők is üldözték? - Ki tudja... Még most is magam előtt látom, mikor néhány esztendeje Gyula díszpolgárává avatták, egy gyönyörű tizennyolc éves hódolójával a karján vette át a díszoklevelet. Az biztos: örökké szerelmes volt. Ezek a szerelmek persze többnyire plátóiak voltak, de remek versek születtek belőlük. A faszínház ügyeletes primadonnája mindig számíthatott egy-egy hozzá írt gyönyörű vallomásra. S ezek a „szerelmek” még évtizedek múltán is hátborzongatóan gyönyörű verseket teremtek. Játszott a Hószakadás című filmben. Itt is azonnal beleszeretett a főszereplőnőbe. A nők mellett talán csak a színházat imádta feledhetetlenül - folytatja az emlékezést a színművész. A Gyulai krétarajzok kötetében keserű-búsán siratta el a város szellemiségét megadó faszínházat, a gyulai Nyári Színkört. (Mellékelt verse.) S bizony nem akárkik játszottak e színpadon - mereng el a színész - Páger, Tímár József, Jávor Pál, Ladányi Ferenc, Mezei Mária, Kiss Manyi, Sulyok Mária, Dajka Margit... Hihetetlenül szerette a színészeket. S költő létére fantasztikusan biztos értékítélete volt. Színészről oly gyönyörűségesen, mint ő Tímár Józsefről, talán senki sem írt. „Nem volt nagyobb, mint a többi nagyok. / Ám esténként nem csupán szelleme / lépett színre, ámde jelleme is (szemérmesen) véle ballagott.” De a futballt is szerette... Imádta a Dózsát, különösen Göröcs Titit... - No és az irodalom...? - „Krúdy, Márai, Németh László nékem e háromság, alfa is meg zárszó” talán elég e néhány verssor - idézi Simonyi sorait a barát. - No és a legendás „Kék Macska”? - Én ezt, no meg a sarokasztalt már csak a verseiből ismerem. A „Komló” teraszán viszont sokat üldögélt sorstársával, a festővel, az Isten áldotta tehetségű Kohán Györggyel, aki a hatvanas években szinte szó szerint éhen halt. Drága, aranyos ember, de különben kibírhatatlan pali volt. Örökké depresszió gyötörte, de másként talán nem is tudott élni. Nagy komédiás volt valahol a szíve mélyén, csak nem értették. Ember volt, magányos volt, miközben imádta a nőket, imádta Gyulát - fogalmazza meg a költőről a színész. Azután elsárgult újságok hasábjait nézegetjük. Az Élet és Irodalom közel két évtizedes kivágásait, verseket, recenziókat. „Sátán glóriával" - kölcsönözte Simonyi egyik verseimet recenziója címéül a Népszabadság kritikusa mintegy tizenöt éve. S idézte: „a Hazának pedig hazudnod nem szabad / s... a Haza sem hazudhat fenéked." Tóth János Játékos szóra késztető Hernádi Sándor nyelvész könyvéről Püspöklila borítású, szoros kötésű, 233 oldalas könyvet lapozgatok napok óta. Tényleg forgatgatom, mert ezúttal e szó nem szerénységet és illő alázatot fejez ki a szerző iránt, hanem a kiadvány hasznosításának legcélszerűbb formájára utal. Tanúsíthatom, hogy az se unatkozik, aki egyvégtében vagy kisebb megszakításokkal végigolvassa a művet, rövid bevezetőjében azonban a szerző Hernádi Sándor a leckét nem memorizálásra, hanem gyakorlásra, sőt, vissza-visszatérő ismétlésekre szánja. (Hernádi Sándor mellékletünk Nyelvjárás felcímű sorozatának állandó munkatársa.) Nomen est omen, a mű címe tömören és frappánsan utal a lényegre. Kosztolányi kétsoros nyelvi leleménye (Napóleon katonáihoz c. verse) szinte biztat a továbbolvasásra: 1. „Rátok tekint két felteke, hogy féltek-e?” Dacára, hogy neves nyelvész (nyelvművelő) írását vesszük kézbe, hasznosítása egyáltalán nem fáraszt, inkább felüdít. Nem riaszt, hanem vonz. Állampolgáraink zöme ma már legalább tizenegy éven át szervezett anyanyelvi képzésben részesül. Feltehetnénk a kérdést, minek akkor további, szinte folyamatos önképzésre sarkallni olyan dolgozatokkal, mint Hernádi tanár úré. A válasz kettős: tudomásul kell venni, állandóan felejtünk, a nyelv pedig folyvást változik, amint felhasználásának követelménye is. A beszédlégzés technikájával, annak fejlesztési módjaival indítja a sort a szerző. Ezután a magán- és a mássalhangzók helyes képzésére, egymásra gyakorolt hatására int. Utána a szöveg tiszta tördelését, a világos tagolást gyakoroltatja. Ezt a kiemelés formái követik, majd a fokozás lehetőségeire figyelmeztet. Ismerve az elektronikus médiumok „beszédhibáinak” sokaságát, nem véletlen, hogy Hernádi Sándor külön fejezetet szentel az idézetek, párbeszédek helyes tolmácsolására. Újabb részek a gesztikuláció és a mimika kísérőjelenségeinek fontosságát hangsúlyozzák, az értelem és a hangulat előrejelzésének lehetőségeit ismertetik. A beszédritmus, a hangvétel, ezeket követően pedig a stílus tudnivalói zárják a könyvet. Mégis kinek ajánlom ezt a kötetet? Mindenekelőtt az iskoláknak. De nem általában az ottani könyvtáraknak, hanem afféle segédeszközként a szakkörvezetőknek és az osztályfőnököknek. Javaslom bevitelét egy-egy pihentető nyelvtanórára. Néhány nyelvi egység tanításával kapcsolatban szemléltető példatárra találhatnak a nevelők (pl. a 64. és a 65. oldal a mondattan tanításakor). Családi, baráti közösségek játéka lehet e mű. Közéleti, politikai vagy pláne előadói, színpadi szerepre vállalkozók aligha nélkülözhetik folyamatos lapozgatását. Az erdélyi Horváth Imre aforizmáitól Weöres Sándor verseiig oly sok művészi szöveg tartalmának és nyelvi burkának összefüggéseit tálalja Hernádi, hogy költői, írói pályára készülők, illetőleg az irodalmi értékek tanítására, továbbadására jelentkezők végképp nem mellőzhetik. Ez a könyv többek közt rejtvények, nyelvi fejtörők százait tartalmazza, melyek alkalmasak értelmező mondatok gyakorlására. Ugyanakkor helyesírási próbáztatásra, sőt, a kifejező hangoztatás iskolázására ösztönöznek. Hernádi egyetlen fejezetben sem tudóskodik, nem oktat ki. Az egyszerűbb fogalmaktól észrevétlenül kíséri az érdeklődőt a bonyolultabb megelevenítési formák felé. A nyelvi jelenségről mindvégig tömören ír, fő a hangoztatás, a beszélgetés. Egész oldalas eligazítást csak a mű végén, a megjelenítés felfogásáról, a hangvétel mikéntjéről ad, illetőleg arról, hogy ki-ki törekedjék egyéni stílus kialakítására, továbbadás alkalmával pedig legyen stílusos. A kifejezés könnyedsége, az ismeretnyújtás gördülékenysége elárulja, hogy Hernádinak nem ez az első szórakoztatva tanító könyve. Az íráspróbák, beszédtémák című kötet már tanúsította, hogy az értelmező mondatalkotás gyakoroltatását, a helyesírási próbáztatást és a kifejező hangoztatás iskoláztatását tekinti fő nyelvművelői feladatának. Kodály Zoltánnal együtt vallja, hogy: ,A magyart is tanulni kell, még született magyarnak is. Ha nem csiszolja, újítja folyamatosan, berozsdásodik.” E magasztos célkitűzést -úgy tűnik - magáévá tette a Mozaik Oktatási Stúdió, amely a tanár úr munkáin kívül többek közt ilyen fontos iskolai kiadványokkal is maga felé fordította a közvéleményt: Kisiskolások anyanyelvi gyakorlókönyve vagy Kalauz a versértelmezéshez. A könyvek megrendelhetők a kiadó szegedi és pesti boltjaiban. Márkus Zoltán