Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-19 / 42. szám

8 -NAPLÓ Simonyi Imre A gyulai Nyári­ Színkör (1960-ban irgalmatlanul lebontották az e-világi erák. Hogy miért? Csak! Úgy legyen hozzájuk is irgalmas az Ég...) Mottó: „Se pénz, se posztó Búcsúzik a színlaposztó." (Színlap-kihordók rigmusa.)­ ­ S a Színkörben, direktor úr, Mihály (finom színházi-mentor, és: Sebestyén!) a második zsidó-törvény után leköszönt, harminckilencben, egy estén, tizenhárom nyári­ szezon után! Csak állott (a függöny még leeresztvén), meghajolt - gőgösen! - s mi mind sután (mert: gyalázatban!) - mind! - ki ült, keresztény: pirultunk szemlesütve... itt, Gyulán. Míg szólt ez édes úr: „Ma, tíz után, (ó, ősi, búcsúszínlap-rigmus!) s­e fosztó, elködlő tizenhárom év után - mivel se pénz - Nagyérdemű! - se posztó — örökre búcsúzik Önöktől, S. M. vén színlaposztó...” 2 Istenem! Színkör! Gyula! És: Sebestyén! S a Társulat! (De milyen!) Madarász Laci: a bonviván! S a táncos­ ász: Rajz Jancsi! És a jellem-sztár: Kemény László bácsi! S a naturburs: szegény Ladányi Feri! S még itt dudolász: Lili, Neményi!... S most lép be - víg-GYÁZZ! - Mezei Mária: drámai költemény! Laza naiva, ó, az a zágoni, csúnyácska csámpás - s mégis:­­ Kiss Manyi! S Földényi! Vértess! Sulyok Mária! S a drámai hős!?... hát hinnéd, hogy ő volt. (s nem százhúsz ám, csak hetvenöt kiló volt) Szendrő Jóska! S még „ohne" „Zsír, s savanya..." 3 És Konrád Ilona! S Moóry Lucy! És Gyárfásáé (jó Gyárfás Miklós anyja.) S te, szívdobogásom: szubrett-Zsuzsanna! - Lába nyomában nyüzsgött az úri arszlán-slepp. Monoklis, jól­ vasaltak: bukétával a főispáni titkár (s­ ó, én „kétéves-nyeretlen") , nem ritkán - de mindhiába! - az a bakahadnagy. Nem én győztem: egy vers! S a vert mezőnyben egy sántító, jambus-lábnyi előnnyel szakítottam át a célszalagot... S - vendégként - olykor: Honthy! a Színkörben. S Páger! Jávor! Ám­in épp csak benéztem... - S loholtam: Zs. a Vár-utcán lakott... - A napokban hunyt el 74 éves korában Simonyi Imre költő, aki Gyulán, a szép alföldi városban élte le életét. Szikár alakja másfél évtizede feltűnt egyszer Veszp­rémben is. Szokoly Tamás veszprémi költőtársa hívta meg közönségtalálkozóra Su­­nyovszky Szilvia színművésznő társaságában. Az est felejthetetlen volt a veszprémi versszeretők számára. Kiderült, hogy a költő legalább olyan hatásosan adta elő verseit, mint a hivatásos előadóművészek. Nyughatatlan lényének adjon örök nyu­galmat az ég! . POLITIKAI HIRDETÉS A TELITALÁLAT: 1.cs 1.m 3.2 4. 5.® 6.12 7.1] 8. g] 9.2 10. [1 11.2 12. CD Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje: „Nem elég a munkanélküliségről beszélni, tenni is kell ellene. Az új kormánynak ösztönöznie kell új munka­helyek teremtését. Az SZDSZ a munkanélküliség ke­zelését nem egy minisztérium belügyének tekinti, ha­nem az egész kormányzati tevékenységet átható cse­lekvési programnak. A legfontosabb feladat: olcsóbbá tenni a foglalkoztatás költségeit. A béreket terhelő já­rulékok csökkentésével növelni lehet a munkahelyek számát. A súlyos helyzetben lévő vidékeken, ahol az átlagnál sokkal nagyobb a munkanélküliek aránya, cél­programok révén kell javítani a munkalehetőségeket.”­ SZDSZ ) IRODALOM - MŰVÉSZET 1994. február 19., szombat Szoboszlay a költőről Vannak sorsszerű vélet­lenek. Talán ilyen volt az is, hogy a múlt hét péntekjén Szoboszlay Sádor kiváló művésszel találkozva, ki tudja, miért, Simonyi Imré­ről beszélgettünk. Másnap olvastam a döbbenetes hírt: a költő elhunyt. Talán éppen azokban a pillana­tokban, mikor róla emlé­keztünk? Tisztességes ének, Forgá­csok egy fakeresztről, Gyulai krétarajzok..., sorjáznak a Simo­­nyi-kötetek az egykori gyulai színész veszprémi lakásának könyvespolcán. A könyvek mé­lyéről azután levelek, megsár­gult újságkivágások is előkerül­nek. Mindez persze nem vélet­len, hiszen több évtizedes barát­ság kötötte a színészt a költőhöz. — Világéletében „üldözött” volt, talán az egyénisége is erre predesztinálta, így belegondol­va talán csak a forradalom né­hány napja alatt nem volt ellen­zéki - mereng es Szoboszlay Sándor, aki 1964-től közel egy évtizedig a Gyulai Várszínház tagjaként szinte nap mint nap ta­lálkozott a költővel. - No és a nők? Ők is üldöz­ték? - Ki tudja... Még most is ma­gam előtt látom, mikor néhány esztendeje Gyula díszpolgárává avatták, egy gyönyörű tizen­nyolc éves hódolójával a karján vette át a díszoklevelet. Az biz­tos: örökké szerelmes volt. Ezek a szerelmek persze többnyire plátóiak voltak, de remek versek születtek belőlük. A faszínház ügyeletes primadonnája mindig számíthatott egy-egy hozzá írt gyönyörű vallomásra. S ezek a „szerelmek” még évtizedek múltán is hátborzongatóan gyö­nyörű verseket teremtek. Ját­szott a Hószakadás című film­ben. Itt is azonnal beleszeretett a főszereplőnőbe. A nők mellett talán csak a színházat imádta feledhetetlenül - folytatja az emlékezést a szín­művész. A Gyulai krétarajzok kötetében keserű-búsán siratta el a város szellemiségét megadó faszínházat, a gyulai Nyári­ Színkört. (Mellékelt verse.) S bizony nem akárkik játszottak e színpadon - mereng el a színész - Páger, Tímár József, Jávor Pál, Ladányi Ferenc, Mezei Má­ria, Kiss Manyi, Sulyok Mária, Dajka Margit... Hihetetlenül szerette a színészeket. S költő létére fantasztikusan biztos ér­tékítélete volt. Színészről oly gyönyörűsé­gesen, mint ő Tímár Józsefről, talán senki sem írt. „Nem volt nagyobb, mint a többi nagyok. / Ám esténként nem csupán szel­leme / lépett színre, ámde jelle­me­­ is (szemérmesen) véle bal­lagott.” De a futballt is szerette... Imádta a Dózsát, különösen Gö­­röcs Titit... - No és az irodalom...? - „Krúdy, Márai, Németh László nékem e háromság, alfa is meg zárszó” talán elég e né­hány verssor - idézi Simonyi sorait a barát. - No és a legendás „Kék Macska”? - Én ezt, no meg a sarokasz­talt már csak a verseiből isme­rem. A „Komló” teraszán vi­szont sokat üldögélt sorstársá­val, a festővel, az Isten áldotta tehetségű Kohán Györggyel, aki­­ a hatvanas években szinte szó szerint éhen halt. Drága, aranyos ember, de kü­lönben kibírhatatlan pali volt. Örökké depresszió gyötörte, de másként talán nem is tudott élni. Nagy komédiás volt valahol a szíve mélyén, csak nem értették. Ember volt, magányos volt, mi­közben imádta a nőket, imádta Gyulát - fogalmazza meg a köl­tőről a színész. Azután elsárgult újságok ha­sábjait nézegetjük. Az Élet és Irodalom közel két évtizedes ki­vágásait, verseket, recenziókat. „Sátán glóriával" - kölcsönöz­te Simonyi egyik verseimet re­cenziója címéül a Népszabadság kritikusa mintegy tizenöt éve. S idézte: „a Hazának pedig ha­zudnod nem szabad / s... a Haza sem hazudhat fenéked." Tóth János Játékos szóra késztető Hernádi Sándor nyelvész könyvéről Püspöklila borítású, szoros kötésű, 233 oldalas könyvet la­pozgatok napok óta. Tényleg forgatgatom, mert ezúttal e szó nem szerénységet és illő aláza­tot fejez ki a szerző iránt, hanem a kiadvány hasznosításának leg­célszerűbb formájára utal. Ta­núsíthatom, hogy az se unatko­zik, aki egyvégtében vagy ki­sebb megszakításokkal végigol­vassa a művet, rövid bevezető­jében azonban a szerző Hernádi Sándor a leckét nem memorizá­lásra, hanem gyakorlásra, sőt, vissza-visszatérő ismétlésekre szánja. (Hernádi Sándor mellék­letünk Nyelv­járás felcímű so­rozatának állandó munkatársa.) Nomen est omen, a mű címe tömören és frappánsan utal a lé­nyegre. Kosztolányi kétsoros nyelvi leleménye (Napóleon ka­tonáihoz c. verse) szinte biztat a továbbolvasásra: 1. „Rátok te­kint két felteke, hogy féltek-e?” Dacára, hogy neves nyelvész (nyelvművelő) írását vesszük kézbe, hasznosítása egyáltalán nem fáraszt, inkább felüdít. Nem riaszt, hanem vonz. Állampolgáraink zöme ma már legalább tizenegy éven át szervezett anyanyelvi képzés­ben részesül. Feltehetnénk a kérdést, minek akkor további, szinte folyamatos önképzésre sarkallni olyan dolgozatokkal, mint Hernádi tanár úré. A válasz kettős: tudomásul kell venni, ál­landóan felejtünk, a nyelv pedig folyvást változik, amint felhasz­nálásának követelménye is. A beszédlégzés technikájá­val, annak fejlesztési módjaival indítja a sort a szerző. Ezután a magán- és a mássalhangzók he­lyes képzésére, egymásra gya­korolt hatására int. Utána a szö­veg tiszta tördelését, a világos tagolást gyakoroltatja. Ezt a ki­emelés formái követik, majd a fokozás lehetőségeire figyel­meztet. Ismerve az elektronikus médiumok „beszédhibáinak” sokaságát, nem véletlen, hogy Hernádi Sándor külön fejezetet szentel az idézetek, párbeszédek helyes tolmácsolására. Újabb részek a gesztikuláció és a mi­mika kísérőjelenségeinek fon­tosságát hangsúlyozzák, az érte­lem és a hangulat előrejelzésé­nek lehetőségeit ismertetik. A beszédritmus, a hangvétel, eze­ket követően pedig a stílus tud­nivalói zárják a könyvet. Mégis kinek ajánlom ezt a kötetet? Mindenekelőtt az isko­láknak. De nem általában az ot­tani könyvtáraknak, hanem affé­le segédeszközként a szakkör­vezetőknek és az osztályfőnö­köknek. Javaslom bevitelét egy-egy pihentető nyelvtanórá­ra. Néhány nyelvi egység tanítá­sával kapcsolatban szemléltető példatárra találhatnak a nevelők (pl. a 64. és a 65. oldal a mondat­tan tanításakor). Családi, baráti közösségek játéka lehet e mű. Közéleti, politikai vagy pláne előadói, színpadi szerepre vál­lalkozók aligha nélkülözhetik folyamatos lapozgatását. Az er­délyi Horváth Imre aforizmáitól Weöres Sándor verseiig oly sok művészi szöveg tartalmának és nyelvi burkának összefüggéseit tálalja Hernádi, hogy költői, írói pályára készülők, illetőleg az irodalmi értékek tanítására, to­vábbadására jelentkezők vég­képp nem mellőzhetik. Ez a könyv többek közt rejt­vények, nyelvi fejtörők százait tartalmazza, melyek alkalmasak értelmező mondatok gyakorlá­sára. Ugyanakkor helyesírási próbáztatásra, sőt, a kifejező hangoztatás iskolázására ösztö­nöznek. Hernádi egyetlen fejezetben sem tudóskodik, nem oktat ki. Az egyszerűbb fogalmaktól ész­revétlenül kíséri az érdeklődőt a bonyolultabb megelevenítési formák felé. A nyelvi jelenség­ről mindvégig tömören ír, fő a hangoztatás, a beszélgetés. Egész oldalas eligazítást csak a mű végén, a megjelenítés felfo­gásáról, a hangvétel mikéntjéről ad, illetőleg arról, hogy ki-ki tö­rekedjék egyéni stílus kialakítá­sára, továbbadás alkalmával pe­dig legyen stílusos. A kifejezés könnyedsége, az ismeretnyújtás gördülékenysé­­ge elárulja, hogy Hernádinak nem ez az első szórakoztatva ta­nító könyve. Az íráspróbák, be­­szédtémák című kötet már tanú­sította, hogy az értelmező mon­datalkotás gyakoroltatását, a he­lyesírási próbáztatást és a kifejező hangoztatás iskolázta­tását tekinti fő nyelvművelői feladatának. Kodály Zoltánnal együtt vallja, hogy: ,A magyart is tanulni kell, még született ma­gyarnak is. Ha nem csiszolja, újítja folyamatosan, berozsdá­sodik.” E magasztos célkitűzést -­úgy tűnik - magáévá tette a Mozaik Oktatási Stúdió, amely a tanár úr munkáin kívül többek közt ilyen fontos iskolai kiad­ványokkal is maga felé fordítot­ta a közvéleményt: Kisiskolá­sok anyanyelvi gyakorlókönyve vagy Kalauz a versértelmezés­hez. A könyvek megrendelhe­tők a kiadó szegedi és pesti bolt­jaiban. Márkus Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék