Napló, 1999. január (Veszprém, 55. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-23 / 19. szám
Emberek, akik rövidebb-hosszabb ideig reflektorfénybe kerültek, sorsok, életutak, amelyekre odafigyelt a közvélemény. Szakmájukban vagy a közéletben figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak, sokan ismerték, szerették, irigyelték vagy gyűlölték őket. Mi történt velük, hogyan élték meg a váltást, pályamódosítást, netán nyugdíjba vonulást? Veszprém megye közelmúltbeli és jelenlegi közszereplőiről szólnak interjúink, arról, ahogyan egykor dolgoztak, ahogyan ma élnek. Nehéz volt megélnem, hogy valóságtartalom nélküli, látszaton alapuló mocskolódás folyt ellenem. Azt terjesztették, hogy enyém az egész Balaton-part, minden erdő, minden kemping, minden gyógyszertár. A politikai ellenfelek az én személyemet a gonosszal azonosították - idézte fel dr. Szabó Tamás egykori privatizációs miniszter a személyét ért támadásokat, amikor tevékenységéről és viszszavonulásáról beszélgettünk. Ezt a kérdést egyszerűen nem lehetett kezelni, hiába volt a környezetem és én is tisztában az igazammal. Voltak olyan félinformációk például, amelyeket az a volt munkahelyem, acomfort Rt. vezetői adhattak ki. Ez a politikai harcnak a része volt, olyan eszközökkel, amelyeket én soha nem használnék. - Azért erre lehetett számítani annak, aki ilyen pozíciót vállalt, nem? - Hogyne, ezt előre tudtam, hogy így lesz, mégis amikor Antall József felkért a privatizációs miniszteri posztra, nagyon megdöbbentem. Megkérdeztem tőle: muszáj engem ilyen fiatalon politikailag kivégeztetni? Mert ennek csak ez lehet a következménye. Muszáj volt. Ha pedig a főparancsnok feladatot ad egy csapattisztnek, akkor azt végre kell hajtani. Ugyanakkor szívesen csináltam, mert volt jövőképem arról, miként lehet ezt véghajtani. - Semmi alapja nincs tehát a személyét ért gyanúsítgatásoknak? - Amim korábban volt, ugyanazzal jöttem ki a politikából. Egyszerűen nem engedhettem meg, hogy valóságalapja legyen azoknak a mendemondáknak, amelyek velem kapcsolatban lábra keltek. Ebből következően mindabból a jótéteményből, amit a magángazdaság létrehozása jelenthetett volna, nem részesülhettem. Ez persze nem jelenti azt, hogy most nem hajthatok végre egy ilyen lépéssorozatot. A következő időszak programjának része lesz, hogy a családom tulajdonosi bázisát megteremtsem. - Mennyire volt meghatározott a politikai karrierje? - Korábban egyáltalán nem politizáltam, a nyolcvanas évek közepétől viszont tudatosan kerestem azt az erőcsoportosulást, amelyik képes lesz a változás végrehajtására. Az első lakitelki tanácskozás után felajánlottam a segítségemet. Lezsák Sándor kérésére kezdtem az MDF dunántúli megszervezéséhez. - Családja hogyan fogadta döntését? - Feleségemmel megbeszéltünk, mi fog történni. Ő azt mondta: teljesen egyetértek veled, csináld, én is ezt tenném, de nem teszem, valaki életben kell maradjon a családból. Ez ma már nevetségesnek tűnik, de a nyolcvanas évek közepén az esetleges megtorlás egyáltalán nem elvetendő lehetőség volt. A szüleim kétségbeesve fogadták elképzeléseimet, hiszen ők megélték '56-ot, az azt követő retorziót, volt történelmi élményük erről az időszakról. Az első lépések megtétele után már számolnom kellett a következményekkel. Ha akartam, ha nem, képviselő lettem, az MDF legszűkebb vezetéséhez tartoztam, nyilvánvaló, hogy a kormányban is feladatot kaptam. Az MDF első elnökségében én voltam az egyetlen gazdasági szakember, így elég egyértelműek voltak a tennivalóim. - Mely területeken? - Az érdekvédelem újfajta szervezetének kialakítását egyik fontos feladatomnak tekintettem. Nagyon szerencsés volt a találkozás ebből a szempontból Herenddel, Palkovics Imrével és a munkástanáccsal. Másik feladat, amit személyesen Antall Józseftől kaptam, a magángazdaság hazai kialakítása, a harmadik pedig a gazdasági programunk koordinációja, amelynek kidolgozására Bod Péter Ákost kértem fel. Munkaügyi, majd a Pénzügyminisztérium, később a privatizálás. Szinte évente cserélődött a munkahelye. - A pénzügyi vonalon összevonásokat hajtott végre a kormány, így kerültem én át oda, miután „kipróbálódtam” a munkaügyben és a taxisblokád idején az érdekegyeztetési tárgyalássorozatban. Itt kaptam a következő feladatot egy új privatizációs stratégia kidolgozására. Mi törvényi kereteket, intézményi hátteret teremtettünk, és ténylegesen végrehajtottuk a feladatokat. Ekkor indult meg látványosan a tőkebeáramlás, egyik évről a másikra felszökött másfél milliárd dollárra, egy összeomlott ipar helyén megkezdődött egy korszerű struktúra kialakulása, amely mára már képes elnyelni a munkanélküliség jelentős részét. És ami talán a leglényegesebb: ebben az időszakban fordult át többségbe a magántulajdon. - Azért voltak ennek a folyamatnak vesztesei, sőt ellenzői is... - Valóban, ezt a gazdaságtörténeti sikersorozatot teljes értetlenség és támadássorozat közepette kellett végrehajtani. Mégpedig két oldalról: a saját politikai gárdámon belül és természetesen az ellenzék részéről is, kivéve már akkor is a Fideszt. - Miért alakulhatott ki vajon ilyen ellenállás? - A privatizáció volt a leglátványosabb átalakulássorozat, ugyanakkor az emberek számára a legérthetetlenebb. Negyven év gondolkodását nem lehetett egy csapásra megváltoztatni. A magántulajdonlás kialakulása az egyenlőtlenséget kinyilvánította és látványossá tette. Könynyű volt ezt úgy azonosítani, hogy az Antall-kormány egyenlő a gazdaság tönkretételével, a munkahelyek elvesztésével, ami azonos a privatizációval. Különösen a szocialisták lovagolták meg ezt a gondolatot, de saját politikai táborunkon belül is a kereszténydemokraták Giczi-féle vonala, az MDF-en belül pedig Csurka és köre ült fel ennek, és ugyanazt mondta, mint az MSZP. - Ez lehetett az egyik oka a tömegek MDF-től való elfordulásának? - Az emberek nem láthattak bele a részletekbe, könnyű volt szlogenekkel elintézni ügyeket. Horn Gyula például 1994 elején már azzal kampányolt, hogy a privatizáció egyenlő a korrupcióval. Ekkora felelőtlenség már minősíthetetlen. Annak érdekében, hogy lerombolják a kormány politikai bázisát, kiválasztottak egy kulcsterületet és annak nekimentek. - Azért a közvélemény az MDF belső problémáiról is értesülhetett, a párt erőinek szétválása is nyilvánosságot kapott. Hogyan emlékszik vissza ezekre az eseményekre? - Hosszú ideig megpróbáltam közvetítő lenni Lezsák és Antall között. Nehezen ment, hiszen Lezsáké volt a párt nagy része, Antallé a normális politikai irányvonal. Sikerrel nem lehetett megoldani ezt a feladatot, 1992-ben szét is váltak a kétféle gondolkodásmód jellemezte frontok. Ez az MDF reakcióképességét és politikai immunrendszerét is rendkívül legyengítette. A belső problémáival, betegségével foglalkozott a párt, és a külső fertőzésekre már nem tudott reagálni. Antall leszámolt Csurkával, a választásokra való előkészületeket pedig rám bízta. Halála után másnap Lezsák kivette a kezemből a kampány felügyeletét. Ennek lett a következménye az a stílus, ami dühítette a közvéleményt, és a támogatottságunk 18-ról 12 százalék alá esett. - Közrejátszott ez abban, hogy a politikától egyre inkább visszavonult? - Miután mi elvesztettük a választásokat, azt mondtam: jöjjön az új garnitúra. Nem is jelöltettem magam sehova, a területi listán jutottam a parlamentbe. 1994 végén az akkor ellenzékben lévő pártok reális esélyt kaptak, hogy a polgári erőket összefogják. Az MDF vezetői azonban ezt nem így látták, ez belső politikai vitát és törést hozott. Ekkor vonultunk ki a pártból és hoztuk létre a Magyar Demokrata Néppártot. Ezzel lényegében halálugrást végeztünk el, de ha ott maradunk, az sem lett volna jobb. Ekkor döntöttem el, hogy a politika első vonalából kiszállok, a következő ciklusban országgyűlési képviselőnek sem jelöltetem magam. - Pusztai Erzsébet viszont, aki hasonló utat járt be, most ismét jelentős kormányzati szerepet kapott. Ezt látva nem bánta meg visszavonulását? - Elhatározásom abból fakadt, hogy az aktivitásnak az a mértéke, amit kifejthettem volna, nem felel meg a személyiségemnek. Nem éreztem új lendületet, ami arra ösztökélt volna, hogy a kormányzati munkában részt vegyek, mint a kilencvenes évek elején. Ha bánok valamit, csupán azt, hogy nem sikerült 1994-ben az összefogás a Fidesszel és a kereszténydemokratákkal, pedig annak akkor volt realitása. - Elképzelhetetlennek tartja, hogy valamikor visszatérjen a politikába? - Semmi nem elképzelhetetlen, ám most sem ambíciót, sem célokat, sem alkalmat nem érzek erre. Az ember azonban a politikai meggyőződését, a világszemléletét nem akarja és nem tudja levetkőzni, legfeljebb más területre helyezi át. Rendkívül fontosnak tartom például a határon túli kultúra támogatását. Feleségemmel, aki a politikai tevékenységem elengedhetetlen hátterét végig biztosította, a kilencvenes évek elején hoztunk létre egy alapítványt a magyar képzőművészek segítésére. Ezenkívül most nagy szükségét látom annak, hogy a kicsi világokban is új és jó érzésű környezet alakuljon ki. Szerintem a nagy rendszerátalakulás megtörtént, a finomra szerelés időszaka jött el. Az embereknek még nincsenek új közösségeik, csak alakulófélben. Magam egy nagyon erős keresztény szerveződésben, a cursillók mozgalmában veszek részt a kisközösségek építése érdekében. Bartók Péter Miniszterből közösségépítő Dr. Szabó Tamás nem készül vissza a politikai pályára, de nem is zárja ki, hogy egyszer még kamatoztathatja e téren szerzett tapasztalatait Fotó: Andrányi A feltételezések szerint egy műszakilag jól felszerelt háromgyermekes családanya 2020-ban már nem fogja hagyományos módon felkeresni az élelmiszerüzletet. A konyhaszekrények átvizsgálása után az asszony a megvásárolandó cikkeket egy mikrofonba olvassa be, amely szemüvegébe lesz beépítve, csakúgy mint egy kis komputerképernyő. A szóbeli bevásárlási listát a számítógép szöveggé alakítja át, amely azután az élelmiszerbolt számítógépes képernyőjén jelenik meg. Az üzlet komputere ezután visszasugározza az árakat a vásárlónak a szemüvegébe épített kijelzőjére. Mindez annak a több száz számítógépes mérnöknek a látomásai közé tartozik, akik a Carnegie Mellon Egyetem szervezésében az amerikai Pittsburg városában a minap immár második nemzetközi szimpóziumukat tartották az úgynevezett viselhető komputerekről. Ha figyelembe vesszük, hogy a komputertudomány eredményei manapság átlagosan tizennyolc hónaponként kettőződnek meg, akkor nem lehet nagyon messze az az idő, amikor olyan apró számítógépek jelennek majd meg, amelyeket be lehet varrni a mindennapi ruházatba vagy be lehet építeni egy közönséges szemüvegbe - jegyezte meg az AP hírügynökség. A résztvevőkre rápillantva a tudományos konferencia leginkább ékszerészek összejövetelére hasonlított. Sokuk ugyanis olyan fejszalagra rögzített vastag szemüvegfélét viselt, amely valójában monitor volt. A számítógép klaviatúrájának szerepét különleges ujjatlan kesztyű töltötte be, amelyet a tenyérhez rögzítettek. Ezeket a szerkezeteket egy laptoppal kötötték öszsze, amely egy csomagban volt vagy a használó derékszíján helyezkedett el. A későbbi fejlesztések azonban nyilvánvalóan lehetővé teszik majd, hogy a viselhető komputerek sokkal elegánsabbak legyenek, mi több, divatosak. A tanácskozás egyik szenzációja egy olyan közönségesnek tűnő fekete keretes szemüveg volt, amelybe egy monitort építettek, ám áttetszőt, és az így nem akadályozza az illető látását. A szemüveg egyik szárában elhelyezett elektronikus áramkörök sugározzák a kijelzőre a képeket, amelyek egy méter távolságban lévőnek tűnnek. Ezt a kutatást az amerikai védelmi minisztérium finanszírozza, ugyanis igencsak előnyös, ha egy katona mindkét keze szabad, a számítógép monitorja pedig nem zavarja a látásban, mármint a valós világ szemmel tartásában. Háborús helyzetben ezen a kijelzőn térképek, célpontok és a tisztek parancsai jelenhetnek meg. A Pittsburgben nemrégiben bemutatott szemüvegbe épített komputereket először az egészségügyben és az ipari karbantartásban szeretnék bevezetni. Egy repülőgépműszereket javító szerelő például ezen a speciális monitoron láthatja a részletes karbantartási utasítást, miközben mindkét kezével szabadon dolgozhat. Természetesen akadnak azonban még problémák ezekkel a kisméretű számítógépekkel. A jelenlegi áramkörök túl nagyok ahhoz, hogy egy szemüveg szárában „kényelmesen” elférjenek, így aztán a könnyed viseléshez a jelenlegi legkisebb komputerek is ormótlanul nagyok. Számítógép-monitor vagy szemüveg? SORSOK, SZTORIK, ÉLETPÁLYÁK Dr. Szabó Tamás Halimbán született 1953-ban, a családja a hatvanas években költözött Veszprémbe. Középiskoláit a Lovassy László Gimnáziumban végezte, majd néhány év munka után (többek között kőbányában és a vendéglátásban is dolgozott) közgazdaság-tudományi diplomát szerzett, ebből is doktorált 1983-ban. Később rendszerszervezést tanult és menedzserképzésen vett részt. Politikai pályafutása előtt a Komfort Rt. jogelődjénél dolgozott, tevékeny részese volt a részvénytársaság létrehozásának, ügyvezető igazgatóként távozott a cégtől 1990-ben. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, az Antall-kormány munkaügyi, majd pénzügyminisztériumi államtitkára, később privatizációs minisztere. Jelenleg a CA IB Pénztárkezelő és Szervező Kft. ügyvezető igazgatója, amely elsősorban nyugdíjpénztárak működtetésével foglalkozik. Emellett egyéb gazdaságszervező tevékenységet is folytat. Felesége a veszprémi zeneművészeti szakközépiskola igazgatóhelyettese. Balatonalmádi családi házukban élnek, két lányuk van, az egyik 23, a másik 21 éves, unokájuk Mikuláskor született. Szabó Tamás szereti a Balaton-partot, a vízi sportokat, a kerékpározást, túrázást, Bécs-Bakony-Balaton kerékpárútról álmodik. Korábban a Renault Safrant kedvelte, jelenleg Ford Mondeót használ.