Napló, 1999. január (Veszprém, 55. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-23 / 19. szám

6 NAPLÓ A Nincs alku című filmben a hóhért akasztják, a rendőrök rendőrre vadásznak. Szokatlan felállás: a túszügyek szakértője maga szed túszokat, hogy végre valaki meghallgassa az igazát. A történet szerint Danny Ro­man (Samuel L. Jackson), a chi­cagói rendőrség első számú túszszakértője a rendőrség belső ügyeit vizsgáló központban ra­bul ejti a dolgozókat. Azért te­szi, mert - bár ártatlan - társa meggyilkolásával vádolják. Danny nem bízik senkiben, mert a háttérben korrupt kollé­gák gaztetteit sejti. A város má­sik végéből kéri közvetítőnek a vadidegen Chris Sabiant (Kevin Spacey). Chris először nem hisz Dannynek, ám az egyre szapo­rodó gyanús jelekből arra követ­keztet, a túszszedőnek van iga­za. Ilyen szituációban azonban ezt elég nehéz bebizonyítani. A tehetséges afro-amerikai filmes, F. Gary Gray (A nagy dobás) harmadik játékfilmjé­ben újra a bűnről rendezett drá­mát. A Nincs alku című filmben éppoly fontosak a nagyszabású, látványos akciójelenetek, mint a drámai párbeszédek. A csinos Kate neves reklám­cég munkatársa, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy főnöke elégedett legyen a mun­kájával és esélye legyen az elő­léptetésre. Kate konzervatív fe­lettese azonban nem szívesen léptet elő egy független, gyö­nyörű nőt, aki bármikor könnye­dén hátat fordíthat munkahelyé­nek. Nagyobb lenne a bizalma a lány iránt, ha legalább egy vőle­gény ott állna az oldalán. Erre azonban nincs sok esély mosta­nában. Az egyetlen fiú ugyanis, aki megdobogtatja Kate szívét, szintén nem könnyű eset. A sod­ró lendülete, romantikus vígjá­ték, a Mint­ a-kép eredetiségét és jó humorát a rendező, Glenn Gordon Caron, A simlis és a szende alkotója garantálja. A fő­szerepben: Jennifer Aniston. Megjelent a Tátrai Band Kü­lönös álom című lemeze. Ese­tünkben ez azért különösen ak­tuális információ, mert néhány nap múlva éppen Veszprémben koncertezik az együttes. Az anyag Horváth Charlie jelleg­zetes, ismerős elvágyódásnótái­val kezdődik, ám mielőtt még túlságosan megszokottá válna a történet, jön egy másfél perces instrumentális pihenő, ezt kö­vetően pedig színesedik, benső­ségessé és érdekessé válik az anyag. Bár mindvégig van olyan érzése a hallgatónak, hogy Charlie, akinek köztudot­tan nagy a szíve és a lelke, a leg­szívesebben úton levőnek szeret lenni. Amiből viszonylag kevés van a korongon: Tátrai Tibusz gitárjátéka. Valami miatt túlsá­gosan visszafogott, kíméletes most a hallgatóihoz a művész. Ettől függetlenül gyakran támad olyan gondolata az embernek, hogy a zenekari minőség körül­belül olyan, mint amikor meg­jelent a hajdani szupergrup, az LGT, persze, egy egészen másik műfajban. CSALÁDI HÉTVÉGE 1999. január 23., SZOMBAT A szerző rendkívül népszerű tudományos-fantasztikus mű­veivel hazánkban. Mostani kö­tete önálló alkotás, nem kapcso­lódik korábbi, hasonló témájú regényeihez. Stuart Herrington A halha­tatlan című regényében aktuális témát dolgozott fel, 2012-ben a világ legveszélyesebb bűnözői elleni harcba a titokzatos Szer­vezet nemcsak robotzsarukat, hanem különleges embereket is bevet. Az író - legnagyobb megle­petésünkre - klónozott zsarukat küld akcióba, akik sohasem hal­nak meg. Éppen ezért elképesz­tő kalandokra képesek, bármire vállalkoznak, mert nem félnek a haláltól, hiszen ők minden kö­rülmények között újjászületnek. Vér, veríték és hullaszag Azokban az órákban, amikor a rendes iskolai tanuló egyáltalán le tud ülni televíziót nézni, azaz este nyolc körül, kiosztják neki­ ne­­künk az aznapra rendelt filmhullamennyiséget. Gyöngébb esetben egy-két áldozat a penzum, „komolyabb” filmek esetében nem lehet megszámolni a halottakat. Hagyján: néhányszor elmagyarázzuk gyermekeinknek, hogy amit lát, az mozi, a vér paradicsomszószból készül, s a bácsik és nénik holnap egy másik televíziós csatornán majd megint megjelennek, esetleg majd megint meghalnak. A gye­rek megnyugszik és a rendelkezésére álló legvégső határidőben le­fekszik, alszik nyugodtan. Azaz: aludt. Mert ugyanabban a műsoridőben manapság már más a módi. Igazi történetek zúdulnak ránk, igazi hullákkal. Pél­dául egy szemtanú szomszéd részletesen és eléggé szemléletesen el­magyarázza nekünk, hogy a huszonvalahány késszúrással megölt áldozaton milyen sebek voltak láthatók, s e sérülések mely belső szervét milyen mennyiségben tették láthatóvá a szerencsétlennek. De van már objektívebb tájékoztatás is: amikor a hírműsorokban láthatjuk a lefejezett, megcsonkolt, megerőszakolt áldozatokat, el­rettentésül. Nincs az a szülő, aki képes lenne a gyerekének „bead­ni”, hogy a fentebb leírt halottak a felvételt követően feltámadnak és holnap, holnapután majd újra közöttünk lesznek. A csemete ijedten, félve fekszik ágyba, valamilyen módon megpróbálja feldolgozni magában a látottakat, ami vagy sikerül, vagy nem, többnyire nem. Ettől kezdve beindul egy olyan folyamat, ami másnap reggel az is­kolában kezdődik, erre tanúk a tanítók. A műhalottak nem voltak eléggé borzongatók vacsora utáni desz­­szertnek, jönniük kellett hát az igaziaknak. S egyre jönnek még. Mert ide még jöhetnek. A fejlettebb országok jó néhányába már nem. Igaz, ott nem nagyon hallani arról, hogy mindenféle testületek és kuratóriumok lennének vagy nem lennének, arról viszont egyre­­másra érkeznek a hírek, hogy az erőszakot kitiltják a televízió képer­nyőjéről, mert nagyon rossz következményeit tapasztalták meg­­ feltörekvő nemzedék körében. Nálunk gyenge pajzs az újságírói eti­ka. Élők esetében még csak-csak véd valamelyest, de a halottak kö­zül soknak nincs pardon. A hulla nem perel. Csak az a fontos, hogy a néző (akire a hirdetők figyelnek) ott ragadjon a képernyő előtt, a többi, a frusztrált gyerek „nem a mi problémánk”. Azt oldják meg azok, akik csinálták meg akik tanítják. Farizeusság ez a javából. Er­kölcstelenség, tűzzel-vassal irtásra váró tisztességtelenség. Már csak az a kérdés, hogy ki az az erkölcsi magasság, akinek joga föl­emelni a kezét, intvén: ne tovább. Nem feltétlenül demokratikusan, hanem csak úgy, egyszerű, hatalmi szóval. (vs.) Sütő András: rólunk van szó Mit ígérnek a csillagok? Vízszintes 1. Sütő András gondolatának kezdő szavai. 13. Talicskával arra a helyre szállít. 14. Diszkoszt röpítő 15. A nyári hónapok egyike, röv. 16. Autó­szállító. 17. Árammérő műszer mérési határának kiterjesztésére használatos ellenállás. 18. Salt Lake .... az USA Utah államá­nak fővárosa. 19. A gondolat harmadik része. 21. Létezik. 22. Az arany vegyjele. 23. ...­Ag­­der­ megye (fylke) Norvégia dé­li részén, Arendal­a székhelye (AUST). 24. Szalma hulladéka, törmeléke, tájszóval. 26. És, la­tinul. 28. Üres lak! 29. Negyed­havi. 30. Szóelemzés kelléke! 31. Az Oszlopos Simeon című dráma írója (Imre). 33. Tóth Árpád költeménye (1916). 35. Régi eredetű férfinevünk (egy cserháti község neve is). 36. Amely helyre. 38. Forró ...; a trópusok. 39. Sütő András gon­dolatának negyedik, befejező része. 40. A cél felé haladva küzdjük le. 4. Csahos. 43. Kor­hol. 45. Kettőtök közül nem ő. 46. A pincébe. 47. Terítéket az asztalról eltávolít. 49. Buddhis­ta pap. 51. A nobélium vegyjele. 52...., a tréfacsináló, Jakov Go­­tovac vígoperája. 56. Ritka fér­finév. 57. Start. 58. A másik ol­dalra csúsztat. 59. Electric Light Orchestra (a Move utódzene­kara), röv. 60. Egyetemi város Nevadában. 61. Az Éliás férfi­név (francia eredetű) női párja. Függőleges: 1. Douglas­..., angol konzervatív politikus, 1963-1964 között hazája mi­niszterelnöke (Sir Alec, 1903- 1995). 2. Szervái a teniszező. 3. Holminak kendőbe, lepedőbe kötött csomója. 4. Kisbérrel szomszédos településen lakik. 5. Bolka rajzfilmbeli társa. 6. In­nen máshova. 7. Fülsértő erővel ordít. 8. A völgyben. 9.... Scola, olasz filmrendező. 10. Egyetlen palánta. 11. Színpadi szende. 12. Tudományos munkatárs. 17. Falánk rovarok raja. 20. Sérc közelében a Fertő tóba ömlő pa­tak. 25. Milyen fajta? 26. A gon­dolat második része. 27. Zeusz és Poszedión testvére, az alvilág istene a görög mitológiában. 29. Valamely nagy feladatra adott­sága révén alkalmas. 31. Gléda. 32. Lakoma nélkül maradt or­vos. 34. A gondolkodás szerve. 37. Orvosi szavak előtagjaként miriggyel való kapcsolatot jelöl. 42. Hatszögletes oszlopokban kristályosodó ásvány, nemes változatai (pl. a smaragd) drága­kövek. 44. A jonatán alma továbbnemesített változata. 46. Határfolyó Csád és Kamerun között. 48. Tésztát nyújt. 49. Megnyerő külsejével, kedves­ségével vonz, irodalmi szóhasz­nálattal. 50. Ferdén álló (kalap). 51. Bibliai próféta Dávid király korában. 53.... Fonda, USA-be­­li színművésznő. 54. ... Dager­­man, svéd író (1923-1954). 55. Művészeti alkotásban ábrázolt személy. 60. A radon vegyjele. 61. Ez pedig az einsteiniumé. (MTI-Press) Schmidt János A múlt heti rejtvényünk he­lyes megfejtése: Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye / Éhes gyo­mornak bűbájos zene. Nyertesek: Angermayer Jó­zsef, Ajka; Csehák Ernő, Bala­­tonfüred; Kovács Lászlóné, Ha­­limba; Séta Gyuláné, Lesen­­ceistvánd; Szántó Gyula, Nagy­­dém. A Napló-horoszkóp előrejelzése január 23-tól január 29-ig Kos (március 21-április 20.) A hét: A pletyka ijesztőbb, mint a való­ság. Semmiféle elhamarkodott ellenlépés­re nincs szükség, kivárás a helyes taktika. Szerelem: A legjobb lenne, ha a súrlódá­sokon, ellentéteken felülemelkedve az ön­től elfogadható humorral kezelné a problé­mát. Ez lehetőség arra is, hogy tárgyilago­san ítélje meg a viszonyt Életmód: A máról holnapra kialakított alkalmazkodás hoz ugyan némi sikert, de ha csak ezt folytatja, elkerülhetetlen a csalódás. Bika (április 21-május 20.) A hét: Megelőzni nem lehet, alkalmazkod­ni muszáj, apró bosszúságok, melyeket tu­datosan is keltenek, akiknek ez a céljuk. Szerelem: A veszély forrása ön. Közelebb­ről az a mód, ahogy viselkedik. Miből gon­dolja, hogy partnerének az ön normái sze­rint kell élnie? Életmód: Semmi kockázat, ha komoly a szándéka. Ne várjon olyasmi­re, amit a partner nem is képes teljesíteni. Ikrek (május 21-június 21.) A hét: A mostani időszakot az átmeneti ál­lapot határozza meg. Rövid, ennél fogva nem kell a következményekkel törődnie. A bizalmi kört azonban nem árt bővíteni, a ké­­sőbbiekre gondolva. Szerelem: Kibonta­kozhat, a kedve szerint alakulhat az olykor elbizonytalanító viszony. Nem igazán jó a családi háttér, emiatt nagyon megfontoltan kell cselekednie. Életmód: Szokása, hogy a súlyuknál, értéküknél többet ad a külsősé­gekre, ez most is zsákutcát jelent. Rák (június 22-július 22.) A hét: Jól kezdődik és a folytatás is kedve­ző. Körvonalazódik a jövő, a következete­sen képviselt véleménye megalapozott. Szerelem: A húr feszítőpróbájának idősza­ka felé tart. Abban sem biztos, hogy mi vol­na a kölcsönösen elfogadható norma. A válság jelei arra kell hogy intsék: változni vagy váltani. Életmód: Rejtély, hogy miért tart mindentől, ami új, ami más, mint a meg­szokott. Régi sérelmek, csalódások emlé­két cipeli? Oroszlán (július 23-augusztus 22.) A hét: Az esélyei nem rosszak. Ha nem így érzi, az lehet az oka, hogy most sem képes elhatározni magát az adódó alkalom ki­használására. Szerelem: Gátlásai akadá­lyozzák abban, hogy a hódítás örömét érezze. Ha képes lenne túltenni magát az érzékenységiből származó, tehát eltúlzott csalódáson, és leszállni a büszkeség ma­gaslatáról, megtalálná, amit keres. Élet­mód: Kevesebb energiát a lényegtelen részletekre! Szűz ___________,______. (augusztus 23-szeptember 22.) A hét: Ne nyugtalanítsa, hogy a jövőjéről ön helyett döntenek. Bár lehet, hogy másra számított, mint amiről tudomást szerez. Szerelem: Pszichés bizonytalanság miatt sötétebben látja azt is, amit eddig figyelem­re sem méltatott. Vigyázat, ebben az álla­potban a gyűlölet nem esik messze a sze­rzettől. Életmód: Nehezen barátkozik meg a valósággal, mert a látszat nagy hangsúlyt kap a cselekedeteiben. Mérleg (szeptember 22-október 22.) A hét: Ha tisztában van az erőviszonyok­kal, emeljen szót az érdekei védelmében. Ha nem, gyűjtsön erőt és érveket a kellő időben történő fellépéshez. Szerelem: Amennyiben úgy határoz, hogy a maga útját járja, akkor legyen következetes. Ta­nácsok, megjegyzések figyelmen kívül hagyhatók. Fordulóponthoz érkezik, nincs helye az okoskodásnak. Életmód: A múlt már ne legyen téma, akár kellemes volt, akár tanulságos. ......« Skorpió (október 23-november 22.) A hét: A szerencséjére panaszkodik, holott már számos jelből értesülhetett róla, hogy az érvényesülés külső feltételeivel van­nak problémák, a környezetével. Szere­lem: A viselkedését félremagyarázzák, a szavait kiforgatják. Különösen a Skorpió nők ügyeljenek, mert még a baráti gesztust is ellenük fordítják. Életmód: Az egészség­gel lehetnek problémái, frontérzékenység miatt. Nyilas (november 23-december 21.) A hét: Bármi is történik, legyen nyugodt, ne hagyja magát felidegesíteni. Akaratától függetlenül is a szereplője olyan esemé­nyeknek, amelyekből jobb lenne kimaradni. Szerelem: Egy őszinte pillanatban talán ön is belátja, hogy akit keres, nem tetézik, csak kitalált valaki. Az út nem járható! Életmód: Valójában megértő családi környezetre lenne szüksége ahhoz, hogy meg is való­sítsa, amit tervez. Bak (december 22-január 20.) A hét: Sikeres biztonságot adnak, és szapo­rítják irigyei számát. Oka lehetne a fölény kifejezésére is, de inkább a segítő szándé­kot éreztesse. Szerelem: Nagyobb jelentő­sége van most a szavaknak, mint gondol­ná. A véleménye vagy a vallomása árthat, de segíthet is. Életmód:Ha túl sokat fontol­gatja a tennivalóit, a legjobb alkalmakat szalasztja el’!»i«iIiiiiii»iiiiiiiiiiiiiiii!.i»a»JI Vízöntő (január 21—február 19.) A hét: Jó hírek az elképzelések valóra vál­tásához. Erős pártfogója van, nyugodtan tegye a dolgát. Szerelem: Már úgy tűnik, mindent megtesz azért, hogy felismerjék azt, hogy az érzelmeinek őszinteségét egy idő után kétségbe vonja az is, akit szeret­ne meghódítani. Életmód: Egyszerűbb len­ne a dolga, ha elhamarkodott megjegy­zéseivel nem rombolná le, amit nehezen épített. Halak (február 20-március 20.) A hét: izgalmak, amelyek elkerü­lhetők len­nének, ha nem rögtönözne. Önnek bizo­nyára igaza van a történésekkel kapcsolat­ban, de mivel nem tudja befolyásolni azo­kat, jobb lenne várni, amíg a helyzet meg­érik és áttekinthetőbb a folytatás. Sze­relem: A nagylelkű, nyájaskodó stílus kel­lemes időtöltés, így azonban sohasem jut közelebb ahhoz, aki több lehetne, mint be­szélgetőpartner. Életmód: Érdekesebbé, mozgalmasabbá kellene tennie a napjait. Nem vette észre, hogy bizonyos dolgokban kívülállóként kezelik?

Next