Napló, 2000. október (Veszprém, 56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-16 / 243. szám
2 NAPLÓ Paskai László Amerikában Paskai László bíboros, esztergomi érsek vasárnap kéthetes utat kezdett az Egyesült Államokban, és ennek első állomásán, Washingtonban szentmisét mondott a St. Dominic római katolikus templomban. A Washington környéki magyar katolikusok ebben a templomban néhány havonta egyszer magyar nyelvű szentmisén vehetnek részt. A mostani bíborosi látogatás a magyar millennium eseménysorozatába illeszkedik, és a vasárnapi misét Szent István tiszteletére ajánlották fel. Megroggyant a függőfolyosó A statikus szakértő nem minősítette életveszélyesnek a Budapest, VI. kerület, Zichy Jenő utca 22-es számú épület szerkezetét, amelynek 2. emeleti függőfolyosójának egy része megroggyant vasárnap délben - tájékoztatott Pribil Sándor, a Fővárosi Tűzoltóság helyettes szóvivője. Majdnem leégett az ország közepe Pusztavacson szombaton délután meggyulladt az ország közepét jelképező faépítmény, de a tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően nem semmisült meg - tájékoztatott szombaton este az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyelete. Az ország közepét jelképező faépítmény háromnegyed része megsérült. Kiszabadultak a géprablók túszai Sértetlenül kiszabadultak az utasok és a személyzet tagjai szombat éjszaka a bagdadi repülőtéren a szaúdi légitársaság aznap elrabolt Boeing 777-200 típusú repülőgépéről — közölte egy iraki belügyi illetékes. A géprablókat a bagdadi hatóságok őrizetbe vették, kihallgatásukat megkezdték. (mti) KRÓNIKA Nem engedték Torgyánhoz (Folytatás az 1. oldalról.) Székely Zoltán tudomása szerint az Árva Peták Kft. a 368 millió forintból 68 milliót vissza nem térítendő támogatásként kapott meg a területfejlesztési központi célelőirányzatból. Háromszázmilliót pedig beruházási támogatásként gazdahitel-pályázaton nyert a cég az FVM-től - jegyezte meg. A politikus közölte: erről állampolgári bejelentés útján értesült, amelyet - mint mondta - kötelessége volt országgyűlési képviselőként kivizsgálni. - Bizalmasan Torgyán Józsefnek akartam feltárni az ügyet - indokolta Székely Zoltán, hogy erről az ügyről miért nem tájékoztatta a kisgazda frakcióvezetést. A honatya megítélése szerint a találkozója azért nem jöhetett létre a pártelnökkel, mert erről a szándékáról „információt kaptak” az ügyben érintettek, s „semmi módon nem engedtek hozzájutni Torgyán Józsefhez”. - Gyanítom, hogy a frakcióvezetésből előre tudtak a vesztegetési kísérletről is - jelentette ki Székely Zoltán. A képviselő azt tervezi, hogy állandó személyi védelmet kér a rendőrségtől. - Attól félek, hogy nem áll meg a lavina, hiszen valakik előre megtervezett akcióval akartak börtönbe juttatni- indokolta döntését a politikus. Székely Zoltán „kacsának” nevezte a tv2-nek azt a péntek este közölt értesülését, miszerint egy másik kisgazda országgyűlési képviselőt is meghívtak volna arra a találkozóra, ahol őt megpróbálták megvesztegetni. - Nem tudok erről, de az események ismeretében nem zárom ki ennek lehetőségét sem - jelentette ki a honatya. „Nevetségesnek” tartja a képviselő Balla Dániel vállalkozónak az RTL Klub szombati hírműsorában elhangzott azon állítását, hogy ő zsarolta meg a vállalkozót. - Mivel zsarolhattam volna? - kérdezett vissza a politikus. - Érdekes egybeesés, hogy Szigetszentmiklóson, ahol a vállalkozó cége működik, a polgármester is SZDSZ-es - vélekedett Székely Zoltán. Későbbi nyilatkozatában Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője ezt cáfolta, mondván, hogy Szigetszentmiklóson nem pártjabéli, hanem MSZP-s a polgármester. (mti) Egyenrangú állampolgárok A fogyatékosok családjai nem kapják meg a polgári társadalom életébe való teljes és aktív bekapcsolódáshoz szükséges támogatást - tartalmazza az Egyenlő jogok, egyenlő esélyek felé címmel Budapesten megrendezett, vasárnap véget ért háromnapos nemzetközi emberi jogi konferencia zárónyilatkozata. A közép- és kelet-európai országoknak az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (Éfoész) és az Inclusion Europe nevű szervezet közös rendezésében megtartott eszmecseréje rávilágított arra: noha minden országban már megvannak, illetve jelenleg készülnek az ehhez szükséges konkrét és előremutató jogszabályok, ezek végrehajtását nagyon gyakran gátolja a források hiánya, továbbá az értelmi fogyatékosok és családjaik iránti negatív megnyilvánulások. Különös aggodalomra ad okot az intézetekben gondozott értelmi fogyatékosok helyzete, akik nemegyszer megalázó körülmények között élnek, nélkülözve a megfelelő segítséget és a családjukkal fenntartott kapcsolatot is - fogalmaz a nyilatkozat. A nemzetközi konferencia résztvevői ezért felkérik kormányaikat, hogy kezdeményezzenek figyelemfelkeltő kampányt, emlékeztetve a közvéleményt, valamint az állami és helyi döntéshozó intézményeket, hogy az értelmi fogyatékosok és családtagjaik a civilizált világ minden országában egyenjogú polgárok. (mti) Készülnek a választásokra (Folytatás az 1. oldalról.) Koherenciazavar áll fönn ezen a területen: az alapszabály egyrészről kimondja, hogy ezer párttag vagy ötven tagszervezet indítványára kötelező kiegészíteni a kongresszusi napirendet, másfelől viszont a miniszterelnök-jelölt személyével összefüggő javaslatot az országos választmány és az országos elnökség közösen terjeszti elő az alapszabály értelmében - hangsúlyozta Földes György. Beszámolt arról is, hogy véleményfelmérő szavazás zajlott le a választmányban. Itt hét tartózkodás mellett a túlnyomó többség úgy ítélte meg, hogy korai lenne a miniszterelnökjelölt megnevezése a novemberi kongresszuson. Az országos választmány állást foglalt viszont a választási előkészületek felgyorsítása, a választási program tavasz végére történő megalkotása, illetve amellett, hogy novemberben tűzzék ki annak a kongresszusnak az időpontját, amelyen a küldöttek eldöntik, hogy ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje. (mti) Kevés fehérorosz szavazott Fehérorosz katonák várakoznak a szavazófülke előtt, hogy leadják voksukat Minszkben október 15-én, a fehéroroszországi alsóházi választások első fordulóján. A fehérorosz választópolgárok 52,12 százaléka adta le voksát helyi idő szerint 18 óráig a parlamenti alsóházi választások első fordulóján vasárnap. A szavazóhelyiségek zárásakor, 8 órakor Iván Lihacs, az országos választási bizottság titkára elmondta, hogy súlyosabb szabálysértés nem történt. A legalacsonyabb a fővárosban volt a részvétel, mindössze 38,8 százalékos mtiAP-fotó Önállóan politizálnak Egyetértenék egy egységes jobbközép párt létrehozásával, a jelen pillanatban azonban még nem érett meg az idő erre - jelentette ki Kövér László, a Fidesz elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának adott, vasárnap esti interjújában. A politikus érvelése szerint ma még nagyok a különbségek a Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Független Kisgazdapárt között, az MDF-nek pedig jogos törekvése, hogy önállóan jelenjen meg. A pártelnök közlése szerint a választási szövetséget még idén létre kívánják hozni mind a kisgazdapárttal, mind a Magyar Demokrata Fórummal. A MIÉP-pel való koalíciótól elzárkózott Kövér László. (mti) A pápa a családokért II. János Pál pápa olasz gyermekeket köszönt a családok ünnepén, október 14-én a Vatikánban. A római katolikus egyházfő szentbeszédében hangsúlyozta a család összetartó erejét, valamint felemelte szavát az abortusz ellen. Az eseményen 150 ezer fős tömeg jelenlétében adott össze nyolc jegyespárt vasárnap a pápa a római Szent Péter téren, ezzel zárva le a családok jubileumi napjának eseményeit. Öt földrészről érkezett nyolc jegyespár - egy olasz, egy francia, egy lengyel, egy Fülöp-szigeti, egy koreai, egy mexikói, egy amerikai és egy ausztrál - részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a katolikus egyházfő adta össze őket. Eközben kérlelhetetetlenül zuhogott az eső a hívek tömegeire, akárcsak a boldogító igent kimondó párokra mi/EPA-fotó Szabadságpárt: a nagy vesztes Stájerországban a tartományi választásokon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az Osztrák Néppárt (ÖVP). Noha veszített szavazataiból az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) is, a fő vesztes az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), amely minimális céljait sem tudta teljesíteni. A leadott szavazatok közel száz százaléka alapján az ÖVP 47,3 százalékot szerzett, azaz közel 11 százalékkal javította eredményét. Ez Waltraud Klasnicnak, az ÖVP rendkívül népszerű tartományi elöljárójának köszönhető, aki közvetlen választás esetén 60 százaléknál is többet kapott volna. Az FPÖ - amely az általános választásokon a legerősebb volt Stájerországban - a választók 12,4 százalékát tudta meghódítani a legutóbbi 17,15 százalék után. (mti) 2000. október 16., HÉTFŐ Elraboltak egy izraeli tisztet Felső képünkön izraeli zászlót égető palesztin tüntetők az USA- ban, Miami belvárosában október 14-én, az alsó felvételen pedig Aimen 11 éves palesztin kisfiú egy fából faragott Kalasnyikov géppisztolyt tart a kezében Betlehem közelében ugyanezen a napon. A már több mint két hete zajló izraeli-palesztin konfliktus továbbra sem enyhül. Az izraeli védelmi minisztérium vasárnap este közölte, hogy Hezbollah-gerillák elraboltak egy tartalékos ezredest, miután távozott az országból Milosevicet elfogná az SFOR A trónörökös Sándor herceg Belgrádba érkezett A nemzetközi békeerők, az SFOR katonái készen állnak arra, hogy letartóztassák Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnököt abban az esetben, ha megkísérelné a szökést Jugoszláviából Bosznián keresztül. Ezt a kijelentést idézte vasárnap az Oslobodjenje című napilap Michael Dodson amerikai tábornoktól, az SFOR parancsnokától. Belgrádba érkezett vasárnap délután Karagyorgyevics Sándor jugoszláv herceg, s a repülőtéren mintegy száz híve fogadta. Az 55 esztendős Sándor herceg londoni száműzetésben született. Hívei előtt - akik Éljen a király! és Éljen a monarchia! jelszavakkal, valamint táblákkal és a régi szerb zászlóval köszöntötték a sok szerb által trónörökösnek tekintett Sándort - a herceg kijelentette: azért jött, hogy „üdvözölje a népet, amely Slobodan Milosevic elnök elűzésével ismét bámulatba ejtette Európát és a világot.” (mti)