Napló, 2002. március (Veszprém, 58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-14 / 62. szám
8 NAPLÓ ■ Dallos Zsuzsa Március 15. legkedvesebb nemzeti ünnepünk - ezt a szubjektív érzést megerősíti számtalan szociológiai vizsgálat. Öröm azonosulni lelkes, okos, tehetséges fiatalok elszántságával, tettrekészségével. A különböző korszakok irányítói persze mindig megtalálták a függetlenség és a szabadság történetében azokat a mozzanatokat, amelyek kisajátításával hatalmukat erősítették, az emberek mégis valódi, átélhető ünnepként őrzik szívükben március 15-ét. Ezen a hivatalos ünneplések módja sem volt képes rontani. A nagy többség számára természetesen olvasmány- és filmélmények elevenítik föl a másfél évszázaddal ezelőtti eseményeket, azonban élnek köztünk olyanok is, akiknek családjában személyes vonatkozású emlékek tornyosulnak. Köztük van Filotás Tivadar, akit Tihanyban önkormányzati képviselőként, országszerte s a határokon túl a híres Babamúzeum alapítójaként, Münchenben üzletemberként ismernek. Ez a kép az aradi várbörtön udvarán készült, középen a pipás alak Lénárd Máté, a szépapám. Csakúgy, mint a család sok tagja, ő is jogot végzett, 1844-től főügyész volt, a szabadságharc idején vészbíró, amiért is 1849-ben halálra ítélték. Később életfogytiglanra változtatták büntetését, de kilenc év múltán a család igen magas összegért kiválthatta rabságából. Hazatérve Szabadkára, a város polgármesterének választották. Mi sem jellemzi jobban ennek a városnak a szellemét, mint hogy egy ilyen börtönt megjárt férfit ültetett az első székbe. 1871-től öt évig Szabadka, Baja, Zombor, Újvidék főispánja lett. A kép eredetijét egyébként anyám a Hadtörténeti Múzeumnak ajándékozta, mi a másolatokat tartottuk meg magunknak - foglalja össze a Babamúzeum fölötti szobában a család egyik tagjának sorsát. A képet nézegetve megigazít egy megfakult nemzetiszínű szalagdarabot. Lénárd Máté a szabadkai izraelita hitközségtől kapta annak emlékére, hogy az izraelita közösség őt díszpolgárául választotta, annak ellenére, hogy felmenői közt egyetlen zsidó sem található. Filótás Tivadar a legtermészetesebb módon sorolja őseit. A múlt század elején dédanyám testvére, Bíró Károly két évtizeden át igazgatta Szabadkát, kezdeményezésére épült a városháza. A Lénárdok régi hugenotta család leszármazottai, ide menekültek Magyarországra. Bunyevác lányokat vettek feleségül, a nevek közt gyakori a Milodanovics, Bojnics, Mukits. Dédapám ügyész volt ugyanott, nagyapám atletizált gimnáziumi évei alatt, országos versenyeket is nyert. Később bankigazgató lett Nyíregyházán. Náluk töltöttem gyermekéveim egy részét. Az apai ágról, a Filótásokról azt tartja a családi legenda, hogy Nagy Sándornak volt egy Philotas nevű hadvezére. Hogy valóban így volt-e, annak nem jártunk utána, az viszont biztos, hogy a Filótás görög eredetű név. A XV. században kereskedőként telepedtek le Debrecenben. Ők is rajongtak a sportért: nagyapám az 5. Kassai huszárezred parancsnokaként tizenhárom évig folyamatosan megnyerte a dandár tiszti versenyét lovaglásban, vívásban egyaránt. Miután nyugdíjba ment, megválasztották a Magyar Vívószövetség elnökének. Az egykori olimpiai bajnoknak, Gerevich Aladárnak ő volt az edzője. Az ő nevéhez fűződik az öttusa hazai bevezetése. Nem véletlen, hogy fia, vagyis édesapám nyerte az első nemzetközi öttusaversenyt Stockholmban. Az igazság, a szabadság, a függetlenség szeretetét, a mások megbecsülését nekünk otthon nem tanították, hiszen erre épült az életünk. Anyám kitelepítése idején is megbecsülést vívott ki magának figyelmességével, kedvességével. Tiszteletben tartotta gyerekei kérését is: két idősebb testvéremmel 1956-ban egyedül vágtunk neki az emigrációnak. A határig elkísért bennünket, s noha a szíve majd megszakadt, egy szóval nem akadályozta meg, hogy elmenjünk. Ausztriában érettségiztem. Gondolkodásomat az emigráció befolyásolta. Azt a hamis nacionalizmust, amivel éveken át tömték a fejem, csak müncheni éveim alatt, politológiai tanulmányaim során tudtam levetkőzni. Az 1968- as diáklázadás idején bekapcsolódtam az események sodrába, így lett meghatározó az én életemben is a forradalom. Nekem nem kell ahhoz kokárdát viselnem, hogy magyar legyek és forradalmár. Forradalmak határozták meg életét Filótás Tivadar szépapját halálra ítélték az aradi várbörtönben, de megmenekült ÜNNEPI MELLÉKLET 2002. március 14., CSÜTÖRTÖK Zichyek a szabadságharcban ■ Ármás János Évtizedekig méteres gaz fedte a várpalotai alsóvárosi katolikus temetőben a Zichy grófok sírjait. A rendszerváltást követően alakult Városvédő ésSzépítő Egyesület tagjai hozták rendbe a sírkertet. Azóta gróf Zichy Béla nemzetőr sírja minden március 15-én a forradalom és szabadságharc ünneplésének egyik megszokott helyszíne. Jobb lelkű emberek korábban is felkeresték a sírt, virágot vittek. Az emlékek megtartásában fontos szerepe volt Pacsiné Fodor Sára helytörténet-kutatónak vagy Barla Szabó László tanárnak, aki a diákjait is elhozta - mondja Tolonics István, Várpalota díszpolgára, a korszak kutatója, megjegyezve, természetesen az 1990 előtti megemlékezés nem hivatalosan, de azért már nem is titokban történt. A palotai városvédők állítják, legfeljebb ha megyei szinten ismert a palotai emlékhely, ez is Pacsu Sári néninek köszönhető. Ezen a helyzeten nyilván változtatna a Zichy család történetének részletes feldolgozása. A palotai grófoknak a forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepe is csak részben ismert. Ami biztos: Zichy Béla háromszáz önkéntes élén nemzetőrnek állt, egy másik családtagot, Zichy Gábor őrnagyot Görgey Artúr kivégeztette. A városvédők az itt-ott található szórványemlékek alapján egyértelműen kijelentik, hogy a Zichy grófok Habsburg-ellenesek voltak, de a szabadságharc utáni időszakról, az esetleges megtorlásokról már szintén keveset tudni. Aktív szerepet vállaltak a Zichyek a korabeli Palotán a település szervezésében, alakításában. Ami igazán érdekes, meghatározóan jelentőset mégsem ők, hanem a családba beházasodók alkottak. Elsősorban gróf Waldstein János - Széchenyi István jó barátja, évtizedeken át közvetlen munkatársa -, aki a mai formában is láthatón újjáépíttette a Zichykastélyt, könyvtárral, értékes műalkotások vásárlásával gazdagította. Ispotályt szervezett a betegek gyógyítására, s a mai Zrínyi iskola hajdani elődjét, a Paulai Szent Vince zárdaiskolát is ő alapította. Várpalota későbbi sorsa, fejlődése egy másik „beházasodott” grófnak, Sztáray Antalnak köszönhető, aki 1876- ban, a hagyomány szerint kútfúrás közben szenet talált éppen a Waldstein által létrehozott zárdaiskola udvarán. A városi nyugdíjasklub által rendszeresen gondozott síron olvasható felirat: „Gróf Zichy Béla született 1825. év október 10-én, életét a hazának szentelve meghalt nemzetőri kötelessége teljesítésében Drávahídvégen Baranya megyében 1848. év augusztus 5-én. Édes gyermeküknek emlékül a gyászoló szülők”. Az eddigi kutatások alapján tudható, hogy Palotáról jelentkezett a szabadságharcba és a veszprémi zászlóaljnál harcolt a költő és forradalmár öcscse, Petőfi István. Palotay Ferenc tábori pap a szabadságharc után a veszprémi püspökségre került. Honvédtisztként szolgált Büky Gyula, Kador (Fusch) Sándor, Király János, Nesnera Béla és Horváth Zsigmond. Mellettük kilenc altiszt és harmincnégy közhonvéd nevét ismeri meg a krónika. Esztendőnként Zichy Béla nemzetőr sírjánál kezdődik Várpalotán a március 15-i ünnepségsorozat. Az elmúlt évben mondta emlékező beszédében Próder István, a városvédő egyesület elnöke: „Minél egyszerűbbnek véljük őket, annál közelebb kerülhetünk hozzájuk, és amikor ezen a síron és jelképesen az ő sírjukon is elhelyezzük koszorúnkat, ugyanúgy emlékezhetünk rájuk, mint nagyon régen eltávozott szeretett családtagjainkra.” Városvédők Zichy Béla nemzetőr sírjánál (balról): Tolonits István, Síkor Péterné és Próder István Fotó: Andrányi András Forró lelkek tisztessége ■ Ármás János Mást akart Petőfi és Vasvári. Mást akartak ötvenhat egyetemistái. Mást nyolcvankilenc rendszerváltót. Mást az addigi társadalomhoz képest, de mindig demokratikusabbat az addiginál, a megváltoztatandónál. Forradalmat akartak? Forradalommá már az események sodra változtatja, de inkább a megírt história emeli a megtörténteket. Tudta-e Petőfi akkor reggel, a Pilvax kávéházban, hogy amire készülnek, az a forradalom? Tudták-e ötvenhat egyetemistát, kart karba öltve vonulva a pesti utcán? Gondolták-e nyolcvankilencben az ellenzéki kerekasztal köré gyűlt demokraták? Jó az, hogy forradalomnak fordítjuk a latin kifejezést, a revolutiót. Hirdeti a forrást, az eredetet ugyanúgy, mint a forrót, a változás akarásához szükséges hevületet. Kell az akarat, a forró lélek a változáshoz, a forrás tisztasága a változás akarásának hitelességéhez. Nem Petőfiék találták ki a változás szükségességét, de ők tudták kimondani. Ők kellettek ahhoz, hogy kimondasson. Ezért lehettek forradalmárok. Nem ötvenhat egyetemistái jöttek rá a rendszer tarthatatlanságára, de végig kellett vonulni kart karba öltve a pesti utcán, hogy érződjön, jelen legyen a változás szükségessége, akarása. A forradalom előtt tisztelegve szólni kell a sajtó szabadságáról, a média állandó történelmi felelősségéről, kötelezettségéről is. Mert lehet, hogy forradalomról tudósítunk a lapban vagy a televíziós csatornán. A história írói, a tudományos elemzők majd eldöntik. Székelyek sírjai mellett Herend (TÉ) - Talán csak kevesen tudják azt a helyi polgárokon kívül, hogy a messzi Hargitáról miért is kerekednek fel évente minden március idusán a madéfalviak, hogy felkeressék a bakonyaljai települést. Az okok a második világháborúba vezetnek vissza. 1945- ben, a március idusát követő este szovjet harci repülők jelentek meg a település vasútállomása felett, s nemsokára bombák hullottak az épület raktárára, ahol nagy mennyiségű üzem- és hadianyag volt felhalmozva a visszavonuló német csapatok ellátására - olvasható H. Szabó Lajos helytörténész tanulmányában. A keletkezett tűzben nem tudták elindítani azt a magyar katonai szerelvényt, amely a 37. székely határőr gyalogezred honvédeit szállította volna Devecserbe. A repülők a katonavonatra is repeszbombákat szórtak, s a kimenekülő honvédokra gépfegyvertüzet nyitottak. Huszonegy székely katona halt meg, és a gépkocsiszerelő oszlop tagjai közül is egy honvéd elesett. Az áldozatokat a herendi köztemetőben hantolták el, Veres Sándor tábori lelkész imádkozott sójuk felett. Az elesett katonákról sosem feledkeztek el a herendiek, sírjaikat gondozták, minden évben márciusban megkoszorúzták, akkor is, amikor ezt még titokban tehették csak. Az első emlékművet tiszteletükre 1980- ban állíthatták. Ekkoriban érkezett az első madéfalvi ember is Herendre, hozzátartozója sírját keresve, s ettől kezdve egyre többen jöttek hasonló céllal. Testvéri kapcsolat alakult a két település között, amely azóta is évente március 15-én és az azt követő napokban kegyeletes temetői és kulturális találkozókban teljesedik ki. 1990 tavaszán az Erdélyi Szövetség veszprémi szervezete emlékkeresztet állíttatott a székely áldozatok emlékére. A nemrég megalakult Bakony-Hargita Baráti Kör pedig az önkormányzattal karöltve munkálkodik a két település közötti testvéri kapcsolatok ápolásán Németh Ferenc vezetésével. Tavaly tizennégy madéfalvi gyermeket táboroztattak egy hétig a Nógrád megyei Berkenyén, ősszel pedig több száz darabból álló könyvadományt juttatott el a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskolának. Idén is Herendre várják a madéfalviakat. Március 15-én Sabjanics Miklós plébános szentmisét celebrál az elesettek emlékére a templomban, majd megkoszorúzzák a sírokat. A herendi általános iskola tanulói a székely hősi halottak sírkertjében