Napló, 2006. december (62. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-02 / 282. szám

SZOMBAT 2006. 12.02. hétvége Varga Róbert Hanna mindent visz. Nagy Natá­lia olyan lelkesen, szívből be­szélt két és fél éves kislányáról, az anyaságról, a színpadra való visszatéréséről, hogy az ember közben elfelejtette, hogy egy portré-interjúról van szó és oko­sakat kellene kérdezni. Ám van­nak helyzetek, amikor elég csak beszélgetni és jó időben mindig elhallgatni. Főleg, ha egy tükör is ott van a közelben. A hét elején Veszp­rémben lépett fel édesapjával együtt. A Csinibaba című nagy sikerű film bemutatója óta már vállalják a közös in­terjúkat, szerepléseket. Nagy Natália ugyanis soha nem szerette, amikor csak Nagy Bandó András lányaként em­legetik. Sikerült is elérni azt, hogy tehetségével, ké­pességeivel követel­jen helyet magának a színpadon, ne azzal, hogy ismert ember gyermeke, így élete egyik meghatározó időszakának mondha­tó az, hogy annak ide­jén bekerült a L'art pour Laár Társulatba. Az abszurd hu­mor képviselőjeként pedig nagy népszerűséget szerzett. Játszhatott ezután filmekben (Csinibaba, Zimmer Feri, Ma­gyar vándor). A Hotel Men­thol című színházi musical­ben ő volt Klipsz, jelent meg két önálló lemeze is. Aztán néhány éve csend lett körülöt­te. Anya lett és ritkábban lé­pett színpadra. Két hangos­könyvet mondott fel ebben az időszakban: Az égigérő fű és A két Lotti című regényeket. Sminkelt a tükör előtt, mi­közben beszélgettünk az öltö­zőjében. Készült a fellépésé­re. Egykedvűen állapította meg, a piperekészlete is há­roméves már, ideje lenne fris­síteni, most, hogy újra dol­gozni kezd. De még nem fog­lalkozott ezzel. Hanna na­gyon lekötötte idejét és energiáját. Kétéves koráig Az elmúlt három évben a szereplés nem annyira hiányzott neki szoptatta kislányát, és úgy érezte, hogy ez a lelki kötő­dést még jobban megerősítet­te közöttük. Nevetve mondta, ha nem szoktatja le Hannát er­ről, akkor a lánya talán még érettségiig is elviselte volna ezt a helyzetet. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy miért nem lett színpadfüggő, Nagy Natália mosolyogva mondta, hogy valószínűleg neki az el­múlt három évben a szereplés annyira nem hiányzott. Teljes volt az élete a családban, a gyermekével. Az alapozót már felkente magára és felém fordulva lel­kesen mesélte, hogy Hanna mennyi új élményt, tapaszta­latot, örömet adott. Neki 34 évesen pont jókor jött az anya­ság. Már a terhessége előtti időszakban néha kezdte ma­gán felfedezni a színpadon is a fásultság jeleit. A lánya vi­szont pótolhatatlan erőforrás. A világ legjobb gyereke, mondta, szeret huncutkodni, szórakozni és szórakoztatni is, úgyhogy jó mulatság vele lenni. Amellett, hogy olykor rendesen elfárad Hannával a nap végére, a vele való törő­dés közben fel is töltődik, így aztán megint vannak tervei, szívesen lép fel újra, ha hív­ják. Most például már majd­nem elkészült egy verses me­sével, jövőre szeretné kiadat­ni ezt könyvben. Aztán pedig egy zenés gyermekműsora készül. Vicces, vagány mű­sort akar, amelyen a gyerekek is nevetnének. Miután félrerakta szemce­ruzáját, elmesélte, hogy mi­lyen jó érzés volt, amikor a Művészetek Palotájában ün­nepelték a húszéves­ L'art pour Laár Társulatot. Ő hosz­­szú idő után újra szín­padra lépett velük, és örült, mert úgy érez­te, hogy a közönség szeretettel fogadta. Amikor felvetettem, hogy miért nem eb­ben a stílusban próbál visszatérni a színpad­ra, azt válaszolta, hogy a szó­lóban megjelent lemezei is humorosak, ahogy a gyerek­lemez is ebben a stílusban ké­szül. Reméli, hogy lesz alkal­ma majd egy közösségben is dolgozni, mert számára fon­tos, hogy együtt alkothasson másokkal, illetve hogy legyen egy ember, aki ügyesen terel­geti. Szívesen kipróbálná ma­gát klasszikus darabokban, akár Molnár Ferenc vígjáté­kaiban vagy Csehov-drámák hősnőjeként, de eddig ilyen szerepre nem hívták. Ő meg nem mert még bekopogtatni rendezőkhöz, színházakhoz. Aztán szót váltottunk arról is, hogy mehetett volna ő az egyik kereskedelmi tévébe reggeli műsorvezetőnek, hív­ták, de a próbafelvétel után nem tartotta alkalmasnak ma­gát arra, hogy kora reggel rossz vicceket sütögetve sze­­rencsétlenkedjen a kamerák előtt. Amúgy sem vágyik rá, hogy állandóan a tévében, a nyilvánosság előtt szerepel­jen. Mikor ehhez kapcsolód­va megemlítettem neki, hogy nincsenek friss hírek a hon­lapján, mentgetőzve azt mondta, ő nem is nézte meg azt, egy ismerőse készítette az információs oldalt, de azt sem tudja, mikori hírek vannak azon, mert egyáltalán nem kö­vette az ilyen jellegű megjele­nését sem. A smink elkészülte után a fotózás közben megbeszél­tük, hogy azért Hanna mellől egy Woody A­/es-felkérés el tudta volna csábítani, ám ked­venc rendezőjétől nem érke­zett telefonhívás. Viszont a múltkor beszélt az egyik szí­nésznő barátnőjével, aki ikre­ket szült, és ő mondta, hogy a búgócsiga-pörgetés helyett most már szeretne újra a szín­padon lenni. És csináljanak már együtt valamit, mert kü­lönben nemcsak ő őrül meg, de tőle a gyerekei is. Nagy Na­tália nevetve mondta, hogy a rendezők is jól járnának olyan színésznőkkel, akik szülés után egy-két évvel térnek vissza a színpadra, mert az ilyen anyák tele van visszafoj­tott alkotói energiával. Édes­apja már a színpadon ontotta a poénokat, amikor beszélgeté­sünk végére értünk. Amikor azt mondtam, hogy nincs po­én beszélgetésünk végére, azt válaszolta: nem kell mindig slusszpoén. Közben jött ott­honról a megnyugtató sms­­üzenet, Hanna épp játszik, minden rendben. Biztos a búgócsigát is újra felhúzták már neki. Az újra felhúzott búgócsiga Nagy Natália az anyaságról és a visszatéréséről­­ Nem akart a tévében rossz vicceket sütögetve szerencsétlenkedni Nagy Natália szívesen kipróbálná magát klasszikus darabokban, de ilyen szerepre egyelőre nem hív­ták. Ő pedig még nem mert bekopogtatni rendezőkhöz, színházakhoz emiatt Fotó: Penovác Károly Váci Mihály 1956-os naplója Toldi Éva U­nikumnak tekinthető kiadvány látható a Pe­tőfi Irodalmi Múze­umban (PIM) november eleje óta a Gond és hitvallás című, 1956-ot idéző kiállításon, Vá­ci Mihálynak a forradalom eseményeit rögzítő lírai nap­lója. E naplót, amely egyedi és kordokumentum-értékű fel­jegyzéseket tartalmaz a nagy napok történetéről, s amely egészen véletlenül került elő a Váci-hagyatékból a '90-es évek közepén, az Új Forrás című Komárom-Esztergom megyei irodalmi, művészeti folyóirat már publikálta 1996- ban. Ismerhetnénk tehát egy évtizede, ha az irodalmi és po­litikai előítéletesség nem hall­gatta volna agyon ezt is, mint oly sok más nemzeti értéket, amely ideológiai szűrőkön át tévelyegve kallódik ma is, sorsára hagy­ottan. Most, hogy az országos hatósugarú Váci Mihály Kör és a nemrég ala­kult nyíregyházi Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesü­let fakszimile kiadásban meg­jelentette az '56-os naplót, s azt méltó helyen, a PIM-ban közszemlére tette, sorra szü­letnek az olyan cikkek, recen­ziók, ismertetések, melyek ekképp kezdődnek: „a költő '56-os naplója remélhetőleg végérvényesen megváltoztat­hatja a költőről 1990 után ki­alakított hivatalos álláspon­tot”; „a füzetbe írt napló visz­­szahelyezheti Váci Mihályt a magyar irodalomban őt meg­illető helyre”. „Sokakban ugyanis még ma is az a kép él, miszerint Váci a rendszerváltás előtti diktatúrának kiszolgáló alko­tója lett volna” - fogalmaz Zajácz D. Zoltán, az említett nyíregyházi társaság képvise­lője is egy rádiós nyilatkoza­tában. A hasonmás kiadás elősza­vában írja a szerkesztő, Ladá­nyi András, a Váci Mihály Kör titkára (akit a Művésze­tek völgye falvait bemutató köteteiről ismerhet az olva­só): „A forradalom kitörése­kor, 1956. október 23-án és az azt követő napokban Váci Mi­hály Budapest utcáin tartóz­kodott. Ott volt minden fontos történésnél... Nyilván este, vagy másnap, még az esemé­nyek hatása alatt lejegyezte gondolatait-érzelmeit.” A napló első oldalának lírai be­jegyzése hitvallás értékű: „Nem lesz előttem semmi szent / csak a magyar nép, s szenvedése.” A feljegyzések aztán hirtelen abbamaradnak a rádiós sortűz eseményeinél. Mintha csak egy pillanatra tette volna le a tollat a kezéből a költő, hogy mély lélegzetet vegyen, és rögtön folytatja. Nem így történt. A napló így torzójában is felemelő, meg­rázó és csodálatos. Vácit, mint azt ma már tudjuk, a Tan­­könyvkiadó munkatársaként a forradalom napjaiban bevá­lasztották a forradalmi bizott­ságba. A költő faliújságon és hirdetményeken szervezte, buzdította a kiadó dolgozóit a tüntetésekre.­A napló lelkes hangon, ugyanakkor a tudósí­tó dokumentatív hitelességé­vel szól a Petőfi-szobornál az egyetemi ifjúság megmozdu­lásáról, idézi Sinkovitsnak a tüzes szavalatait, s a tereken­­utcákon végighullámzó, for­radalmi áhítattól megittaso­­dott embertömeg lelkesedé­sét, a tereken végighömpöly­­gő Himnusz felcsendülését, a nemzeti lobogók kibomlását Pest utcáin. Közben papírra vetett verseit-versfoszlányait olvashatjuk, melyek között számomra a legkifejezőbb az Ó, szent imádság! kezdetű forradalmi könyörgés, amely egyedi irodalmi értékű inter­pretációja Kölcsey fohászá­nak: „Ó, szent imádság! Száz­éves fohászunk. / Hányszor zokogtál fel sötét-bársony súllyal / hányszor terítettük súlyos dallamod / magunk elé, mikor fegyverek meredtek fe­lénk, s az ágyúcsővel szem­ben csak úgy / volt bátorsá­gunk szembenézni, / ha a Himnuszt énekeltük.” A kiál­lítás január végéig tekinthető meg. i f ’imj I '»* v -h~*y - ■* r- /'V# *' - *•**~ áci ... . . ».--Ml/ _____ A Váci-hagyatékból a kilencvenes években véletlenül előkerült napló egyedi és kor­­dokumentum-értékű feljegyzéseket tartal­maz a nagy napok tör­ténetéről. A költő a forradalom eufórikus hangulatát szólaltatja meg művével Fotó: könyvillusztráció Bódi Irén Altató Megtelt az égbolt Aludj el mesével, apró csillagokkal, s ha felébredsz éjjel, eljött az este, anya megsimogat aludj kicsi angyal, puha, lágy kezével. Millió csillagfény Elringat dúdoló, őrzi éjszakádat, halk zenével téged, most csak hunyd le, kicsim, s elalszol újra, mert apró szempilládat, szeretetét érzed. Peti álma Egyet gondol, s lovat rajzol. Képzeletben már lovagol. Vágtat egy hófehér ménen. Fent jár a csillagos égen. Sörénye lobog a szélben. Vágtázik hegyen és völgyben. Szikrát szór a napsugár. A boldogság mezején jár. Megpihen egy selymes réten. Hol tér és idő végtelen, S arról álmodozik ébren. Hogy ez egyszer: igaz legyen. napló•15

Next