Napló, 2017. november (73. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-25 / 275. szám
12 NAPLÓ TÓTH B. ZSUZSA zsuzsa.b.toth@veszpreminaplo.hu Japán néhány évtizede még elérhetetlennek tűnt számunkra, sőt, többnyire az is volt. Ma egyre népszerűbb, a fiatalok érdeklődésének középpontjába került. A nyelvoktatásról, a japán sajátosságokról beszélgettünk Vihar Judittal, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökével. Judit 2001 óta áll a társaság élén, ez idáig négyszer választották elnökké. Japán iránti rajongása évtizedek óta töretlen, a közelmúltban megyénk egyik kistelepülésén Gyulakesziben, a Csigómalomban szervezett Japán napokat, nagy sikerrel. - Kiskoromtól olvastam japán irodalmat, amelyet nagyon megszerettem, ezért japanológus lettem. Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktoriskolájában és a Károli Gáspár Református Egyetemen tanítom a japán nyelvet - mondja Judit bemutatkozóul. Magyar, orosz és japán szakot végzett az egyetemen. Ő az egyedüli magyar, akit két alkalommal is kitüntetett a japán császár. Még 2009-ben kapta az első elismerést. A császár méltányolta a Magyar-Japán Baráti Társaságban végzett munkáját, a japán költemény, a haiku művelését és szeretetét, valamint a japán irodalomból történő szépirodalmi fordításait. Aztán 2014-ben a magyar-japán szótár elkészítéséért újra megkapta a díjat Judit, akkor már többedmagával. Azt mondja, a haikuval nagyon régóta foglalkozik, 2002-ben Japánban egy angol nyelvű haikuversenyen világelső lett. Az elismerés arra kötelezte, hogy még komolyabban foglalkozzon a különleges japán költeményekkel. A világ egyetlen haikutársaságának a vezetőségi tagja. - Amikor én tanultam a nyelvet, Magyarországon még nem foglalkoztak ennyien a japánnal, mint ma. Nagyon nehéz nyelv, tulajdonképpen három európai nyelvet meg lehet tanulni annyi idő alatt, míg japánul megtanul valaki. Az írás a legnehezebb. Az úgynevezett vegyes írás négy írásmód kombinációja. Akkoriban kevesen foglalkoztak vele, mert nem volt lehetőség utazni sem. Ma már annyi ösztöndíj van, hogy tobzódhatnak a diákok. Csak az nem megy Japánba, aki nem akar. De mindannyian akarnak, nagyon szeretnek Vihar Juditot, hazánkban egyedüliként,, két alkalommal is kitüntette a japán császár menni - mondta örömmel az elnök asszony. Ő 42 évesen jutott el először a szigetországba, az utat a japán állam fizette. - Hazánkban akkor, 1986-ban három dollárt lehetett beváltani, annyival mehettem volna el. Fogalmam sem volt, hogy mennyit ér a három dollár, de egy nyugatra sokat utazó barátnőm tanácsolta, hogy titokban vigyek ki még magammal tíz dollárt. Ez volt a szerencsém, mert a japánok nem gondolták, hogy egy országból elengednek valakit hozzájuk három dollárral, ezért csak a harmadik napon fizették ki az ösztöndíjat. Közben már első este közös vacsorát szerveztek a világ minden részéről összegyűlt japántanárok, a három dollárommal mit értem volna? - emlékezik ma már derülve az eseten. Judit szerint japán nyelvből az a tudás, amelyet akkor itthon el lehetett sajátítani, csak az olvasásra, fordításra hagyatkozott. A diákok nem tudtak megszólalni, még köszönni sem. - Ma már beszédközpontú nyelvoktatás van, nagy hangsúlyt helyezünk a beszédre. Akkoriban mindent ott, Japánban kellett megtanulnom, ez valóságos sokk volt számomra. De belevetettem magam rendesen és meg tudtam tanulni beszélni is. Ma már felkapottabb hely Japán, mint korábban. Először akkor kedvelték meg nagyon az országot a magyarok, amikor a harcművészeteket behozták hazánkba. Sok jó vezetőnk, polgármesterünk van, aki maga is harcművész. Karatézik például Gyula polgármestere, Hajdúnánás első embere pedig kendőzik. Eleinte a tanítványaim is a harcművészeteket kedvelők közül kerültek ki, aztán jött az anime- és a mangahullám, a rajzos, animációs filmek, képregények szeretete. Tanítványaim legtöbbje az animekedvelők közül érkezik japánt tanulni. Az animetalálkozókra rengetegen bújnak jelmezbe, akár a szemlencséjük színét is megváltoztatják a tökéletes hatás érdekében. Olyan köztük lenni, mintha földön túli világba érkezne az ember. A népszerűség oka talán, hogy anyagias a világunk, minden a pénz körül forog. Nehéz helyzetben lehet ma egy romantikus lelkülettel élő fiatal. Kell keresnie egy helyet egy másik világban, ahol nem csak a pénz számít, és odamenekülhet. Elrepülnek hát képzeletben az anime világába, ahol gyönyörű dalok vannak - magyarázta Vihar Judit, aki az egyetemen műfordítói szemináriumot is vezet. Egykor novellákkal, versekkel foglalkoztak, ma pedig már az animedalok szövegét fordítják. - Az embernek alkalmazkodnia kell a diákjaihoz. Azt kell elfogadni, amit ők szeretnek - szögezi le a tanárnő. Ami pedig azt illeti, hogy mi mindent vehetnének át a magyarok a japán emberektől, az alázatot, szerénységet említi. - De a legfontosabb talán, amit én szeretek bennük, és amitől mi nagyon messze vagyunk még, az a perfekcionizmus. Nem a maximalizmus, az kevés. Sokkal inkább a tökéletességre való törekvés. Amikor elromlott a csap a japán szállodai fürdőszobámban, letelefonáltam a portára, és két perc múlva jött két szerelő. Nem értettem, hogy egy csap megjavításához miért kellenek ketten. Azt mondták, bármi történhet az egyikkel, vagy éppen hoznia kell valamit. Legyen meg minden pontosan. A bizonytalanság teljes egészében kiküszöbölve. Ha a magyarok téliszalámit, kolbászt, bort, pálinkát szeretnének eladni Japánban, a folyamatos áruellátásra fel kell készülniük. Ugyanis ha egyszer egy japán vásárló nem találja a polcon a már megkedvelt terméket, többé nem keresi, hiába ízlett neki. A japánok a biztonságot keresik. Ha egyszer nem kapnak meg valamit, levonják a konzekvenciát, nem mennek érte többé. Mi még nem itt tartunk - mondta Vihar Judit. FELKAPOTT LETT manapság Japán Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke Japán iránti rajongása évtizedek óta töretlen Fotó: Tóth B. Zsuzsa Hétvége AMATŐR FOTÓSOK képeiből nyílt kiállítás MOLNÁR SÁNDOR sandor.molnar@veszpreminaplo.hu Az is a célunk, hogy a képekből egy kordokumentum szülessen. Bándi fények és bándi képek címmel rendeztek kiállítást amatőr fotósok képeiből a Steierlein Katalin Közösségi Házban. Hagyományosan kétévente hirdeti meg a fotópályázatot a faluról és környékéről, természeti adottságairól a Bándért Közalapítvány. Idén 43 alkotás érkezett a már januárban kiírt versenyre, amelyre három kategóriában - tájkép, élővilág és mindennapi élet - nevezhettek a fotózás helyi szerelmesei. Az Afrány Gábor, Gáspár Gábor és a bándi Molnár László alkotta szakmai zsűri szerint nagyon jó volt a kínálat, értékes alkotások érkeztek. Tájkép kategóriában Auerbach Máté Naplemente az Essegvárról című képét ítélték a legjobbnak. A Mindennapi élet kategóriában nem hirdettek első díjat, a második helyezést Móczár Balázsné Híd című képe kapta meg. Az élővilág kategória első három helyét a már 14 éves kora óta fényképező Nagy József nyerte el, aki legszívesebben a madarakat fotózza. Győztes képe, a Tollászkodó gyurgyalag egy leshelyről, közelről készült, ahonnan megfigyelte a fiókáit etető madarakat. Mint mondta, szenvedélyévé vált a fotózás, állandóan a falu körül jár, nézi, lesi a vadászó ragadozó madarakat. Az első helyezettek egyegy Milló Ildikó művész-tanár által készített tűzzománc plakettet kaptak, amelyet a bándi templom ihletett. A Bándért Közalapítvány kuratóriumának titkára, Gráczki László Leventéné elmondta, hogy a hagyományosan kétévente meghirdetett versennyel az a rejtett céljuk, hogy a képekből egy kordokumentum szülessen, amelyet egy nagyobb albumban adnak majd ki. A kiállítás december 4-éig tekinthető meg a könyvtárban. Nagy József a Tollászkodó gyurgyalag, A magas fenyőfa ágáról elrugaszkodó nagykócsag és a Nagy fakopáncs az odúból kidobált forgáccsal című fotójával az első három helyezést elnyerte. A képek az alkotó bal oldalán láthatóak Fotó: Molnár Sándor 2017. NOVEMBER 25., SZOMBAT