Napló, 2019. július (Veszprém, 75. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-22 / 168. szám

12 NAPLÓ MÚLTIDÉZŐ 2019. JÚLIUS 22., HÉTFŐ Hunyadi János világraszóló győzelme Nándorfehérvárnál Legyűrték az akkori legfélelmetesebb sereget, a szultán vezette török hadat FARKAS LAJOS_____________ szerkesztoseg@veszpreminaplo.hu KÖRKÉP A nándorfehérvári csata 1456. július 4-én kezdődött és július 22-ig tartott. Hunyadi János itt aratott világraszóló győzel­met az akkori kor legfélel­metesebb hadserege, a II. Mehmed szultán vezette török sereg felett. A mai szerb főváros, Belgrád területén lejátszódó küzdelem, a magyar-török háborúk egyik legjelentősebb eseménye volt. A magyarokból és szerbekből álló, 7 ezer főt számláló ke­resztény seregek Szilágyi Mi­hály vezetésével hősiesen véd­ték a nagy túlerővel szemben is a várat. II. Mehmed július 4-­én vette ostrom alá a várat. A nándorfehérvári védőkhöz időközben csatlakozott 10 ezer katonájával Hunyadi János és Kapisztrán János a maga 35 ezres keresztesével, majd júli­us 22-én együttes erővel a vár melletti csatában legyőzték a törököket. Hunyadi július 14- én áttörte a török hajózárat a Dunán, és úgy csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály sere­géhez. Az egyesült keresztény se­reg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból, és a 70 éves szerzetes, Kapiszt­rán János irányítása alatt álló hadak segítségével vereséget mért a török hadseregre, ame­lyet időközben pestis és ellátá­si nehézségek is sújtottak. A nándorfehérvári diadal hetven évre megállította a tö­rök további európai előretö­rését. A III. Kallixtusz pápa rendelettel bevezetett déli ha­rangszó, a keresztény világban a nándorfehérvári győzelemre emlékeztet. A vár A nándorfehérvári vár tervszerűen végvárrá való át­alakítása az 1410-es években Luxemburgi Zsigmond király reformjai keretében kezdődött el. A rendszer kiépítésében jelentős szerepet játszott had­vezére, Ozorai Pipó is, majd az ő halála után folytatódott a vár megerősítése. A vár - földrajzi helyzetéből kiindulva - jelen­tős szerepet játszott a magyar déli határvédelemben. Kulcs­szerepe abban rejlett, hogy egy támadó seregnek, amely Magyarország ellen indulna, mindenféleképpen el kellett, hogy haladjon a vár mellett. A korabeli hadseregek felvonu­lásakor ugyanis a legnagyobb problémát az ivóvízellátás je­lentette, ezért a csapatok igye­keztek valamilyen folyóvíz közelében maradni. Az is dön­tő szempont volt, hogy a hadi­eszközök szállítását vízi úton tudják lebonyolítani. A vár az akkori kor várépítési techni­kának megfelelően épült, de egyben ez okozta sebezhetősé­gét is. Az 1400-as évek elején még csak kifejlődőben volt az ostromtüzérség, a várak falait így vékonyra és magasra épí­tették. A magas falak az erős ágyúzás hatására könnyen le­omolhattak. A várvédők hely­zetét éppen az tette kilátásta­lanná, hogy a török hadsereg a kor egyik legmodernebb és legnagyobb tüzérségével volt felszerelve. A nándorfehérvári ütközet II. Mehmed 1455 egész évét és 1456 telét teljes egészében a hadi előkészületeknek szen­telte. A török sereg 1456 má­jusában elindult a közel ezer kilométeres útra. A korabeli szemtanúk a sereg létszámát 150 ezer főre becsülték. Az új kutatások szerint viszont a török sereg reguláris (harcoló alakulat) állományának létszá­ma csak 40 ezer lehetett, mert a török sereget nagyszámú irreguláris (nem harcoló ala­kulat) is kísérte. Abban egyet­értés van a különböző vélemé­nyek között, hogy II. Mehmed közel 70 ezer emberrel vonult Nándorfehérvár alá. A várat védők létszáma viszont töb­­bé-kevésbé pontos, a krónikák közel 7 ezer katonáról szólnak. Az ostrom 1456. július 4-én török ágyútűzzel kezdődött. A szultán mindössze egy roha­mot tervezett. Szerinte a folya­matos ágyútűz és az utánpótlá­sok elzárása majd meggyengíti a védőket, így egy roham elég lesz a győzelemre. Az ostrom­ló szárazföldi csapatok csak a Duna és a Száva összefolyása előtti részt szállták meg, még a török hajóhad parancsnoka, Baltoglu admirális a rendelke­zésére álló 200 hajóval teljesen lezárta a Dunát. Az ostrom első tíz napja a szultánt igazolta, a vár falai omladoztak az ágyúzásoktól, és a védők élelme fogytán volt. Hunyadi János tisztában volt a védők szorongatott helyze­tével, így első feladatának a török dunai hajózár áttörését tekintette. Azonban mindösz­­sze egy nagyobb és 40 kisebb hajóval rendelkezett. Baltoglu török admirális több logiszti­kai hibát is vétett, így a török túlerő ellenére a magyaroknak sikerült áttörniük. Előnyt jelentett ugyanakkor a vízen támadó magyar csa­patok számára az is, hogy a Duna folyásának irányában tá­madhattak, miközben a török hajóknak a­ helyben maradás­hoz is erőt kellett kifejteniük, viszont ha leláncolták azokat, elvesztették a manőverezés lehetőségét. A hajók összetor­lódtak, majd ádáz kézitusa kezdődött. A török Szeád-ed Din leírá­sa szerint „A Száva és a Duna vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. A hajókon tomboló vérözönben küzdő bátrak a folyó vizén átúszva jutottak szárazra a várnál.”. Szilágyi Mihály közben negyven naszáddal, fedélzetü­kön hajózáshoz értő több száz szerb harcossal Hunyadi meg­segítésére indult, és ez volt a döntő fordulat, ezzel megnyílt a várba vezető út a felmentő sereg előtt. A vízi út szabaddá tétele után Hunyadi mindenek­előtt élelmet szállíttatott a ki­éheztetett helyőrségnek, majd seregét két részre osztotta. A keresztesek Kapisztrán veze­tése alatt a Száva bal partján letáboroztak, Hunyadi pedig saját serege élén csatlakozott a vár védőihez. A szakadatlan tüzérségi tűz szinte már rom­halmazzá változtatta a várat, a túlerőben lévő törökök már könnyebben érvényesíthet­ték számbéli fölényüket, így a szultán július 21-én kiadta a parancsot a döntő rohamra. A török seregben ekkor már jelentősek voltak az ellátási gondok, és a pestis is felütötte a fejét. Hunyadi az utolsó pil­lanatban még négyezer pihent keresztest berendelt a várba. A vár az akkori kor várépítési technikának megfelelően készült így a védők létszáma húszezer fölé emelkedett. A törökök taktikája A török hagyományos tak­tikával támadott, elöl az ala­csonyabb harcértékű erők, hogy a keresztények tüzét ma­gukra vonják, majd mögöttük a szpáhik és a janicsárok. A védők a hatalmas nyomásnak nem tudtak ellenállni, néhány óra múlva kénytelenek voltak feladni a várost. Éjfél után a harc már a vár falai körül folyt, amelyen ekkor már öt török zászló lobogott. A szultán pasai rangot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért, a ma­gyarok pedig ezt igyekeztek megakadályozni. Dugovics Titusz, Hunyadi János veterán harcosa ekkor vitte végbe hős­tettét, amellyel az önfeláldozó magyar katona jelképévé vált. Hajnalra viszont megváltozott a helyzet, friss keresztes erők jöttek a védők segítségére, így együttes erővel a törököt ki­szorították a várból. Az ostromló sereg nagy veszteséget szenvedett, a pa­sák azt tanácsolták a szultán­nak, hogy vonuljon vissza. II. Mehmed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a vé­dők is pihentek, mivel súlyo­sak voltak az ő veszteségeik is. Hunyadi tiltása ellenére Kapisztrán János katonái meg­támadták a szultán seregét, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem vallottak kudarcot. Kapisztrán először megpró­bálta visszaparancsolni embe­reit a várfalak mögé, de ami­kor mintegy kétezer keresztes gyűlt köré és a török tábor felé indult, az idős szerzetes fegy­ver helyett keresztet tartva a magasba így buzdította táma­dásra katonáit. II. Mehmed az ellentáma­dással súlyos hibát követett el, mert lovasságát elvonva, védelem nélkül hagyta a török tüzérséget. Hunyadi azonnal felismerte a váratlanul adódó esélyt, összeszedte maradék nehézlovasságát, majd a vár­ból kitörve, egy lendületes támadással elfoglalta az ellen­séges ágyúállásokat. A török tüzéreknek még arra sem ma­radt idejük, hogy az ágyúkat használhatatlanná tegyék, így a magyarok hátulról lőni kezd­ték a Száva felé rohamozó tö­rök lovasságot. Hunyadi gyors helyzetfelismerése eldöntötte a csatát. A magyar lovasok ezután oldalba támadták a két tűz közé került török lovasságot. Közben a keresztesek rohama Kapisztránnal az élén elérte a török tábort. Ekkorra az egész magyar sereg kiözönlött a vár­ból, és csatlakozott a harco­lókhoz. Mindezek a váratlan fejlemények megmagyarázha­tatlan félelmet és bénultságot keltettek a törökökben, akik végül menekülni kezdtek, a kereszteseknek pedig sike­rült elfoglalniuk az ellenség tá­borát. " A szultán még megpróbál­ta visszaszerezni az elveszett ágyúkat, de akciója sikerte­lenül végződött. Az uralko­dó bátor egyéniség volt, mert személyesen is belevetette magát a küzdelembe, egy ma­gyar lovast csata közben meg is ölt, de combjába nyílvessző fúródott, eszméletét vesztette, mire katonái kimenekítették a csatatérről. A török sereg ekkor teljes felszerelését hátrahagyva me­nekült. II. Mehmed, amikor magához tért és szembesült a veszteségekkel, mérget kívánt inni, hogy így vessen véget életének, de szolgái megtagad­ták kérését. A legyőzött szultán meg­maradt haderejével szégyen­szemre visszakullogott Kons­­tantinápolyba. Felhasznált irodalom: Held József: Hányan és kik harcoltak Nándorfehérvárnál? (História 1984/6) Magyarország hadtörténe­te két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó- 1985, https://hu.wikipedia.org/ wiki/Nándorfehérvári diadal Kulcsár Péter: Kapisztrán János, Gondolat Könyvkiadó - 1987, Thuróczi János: A magya­rok krónikája, Helikon Kiadó - 1986 http://www.rubicon.hu/ magyar/oldalak/1456_juli­us_22_a_nandorfehervari_ diadal Nándorfehérvári diadal -akikért a harangok zúgnak minden délben Hunyadi és a nehézlovasság egy lendületes támadással megsemmisítette a török sereget Fotó: rubicon.hu

Next