Veterinarius, 1883 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1883-01-15 / 1. szám
9 Hiányokban járatlan, a természet végtelen variatióiban felismerni az örökkétartó dallamot. Egyike azon fentebb említett erőknek volt az úgynevezett életerő, a vis vitalis. Ez működött a régi természetphilozophusok szerint az állati szervezetben. Ez készített mindent , minden sejtet, minden folyadékot és váladékot, ez hozta létre a testmerlegét. Képtelenség lett volna, akkori gondolkozás szerint, olyasvalamit mesterséges uton előállítani, ami csupán a vis vitalis műve lehetett, ha csak egy egyetlen váladékalkatrész lett légyen is az. Valószínű hogy ilyenféle törekvés, ha köztudomásra jut, még életveszéllyel is járt volna olyan időben, mikor az életerő egyenest mint a lélek működése lön felfogva. — Csak egyetlen egy írót ismerek a 17-ik századból, ami, ami az állati meleg fejlődését illeti, valóban csodálatos helyes nézettel bírt. Ezen író Jacobus de Back, Harvey, (a véredények összefüggésének felfedezője) egyik tanítványa, irt egy értekezést a szívről, (dissertatio de corde,) melyben a következő sorok találhatók : Existimo ego, ubicunque nutritio hat, ibi evidentissime hanc actionem (a melegfejlődést) peragi, atque partes, dum nutriuntur, incalescere. (L. Barach Bibliotheca philosophorum mediae aetatis II. p. 79). — Jacobus de Back tehát már sejtette vagy tudta, hogy a melegség a táplálás következménye vagy avval eggyütt jár ! De amint már mondtam, ezen ember magában áll és az „életerő“ elmélete teljes megdöntésére, ami az állati meleget, csak 18-dik század vége (Lavoisier), ami pedig a szervezet által készített vegyek mesterséges előállítását illeti, csak a 19-ik század, és annak is csak a közepe szolgáltatott adatot ( Volder), melyet aztán később követett elég. Jelenleg, messze messze elmaradt mögöttünk a vis vitalis korszaka, messzebb talán, mint ahogy azt az emberek fejlődési történeténél fogva várni lehetett volna. A vis vitalis elméletének holt teteméből egy új tudomány serkent életre, az állat és növény szervezet, az élet vegytana ! Amint azt már fentebb érintettem, a múlt század végén Lavoisier volt az, ki megmutatta mily szerepet játszik az eleny a szervezetben, ki bámulatos genialitással felismerte azt, hogy az égés és az állatban folyamatban lévő anyagváltozás között