Viharsarok, 1952. szeptember-december (8. évfolyam, 205-306. szám)
1952-09-02 / 205. szám
EldRE If3IJSAG Padunk Központi Vezetőségének júniusi határozata segítségével új harcba indulnak DISZ-szervezeteink A DISZ megyei kibővített választmányi ülése Lelkes hangulatban zajlott le ma." A választmányi ülés elhangzott leninista nevelésében még komoly sérnap a DISZ megyei kibővített beszámolójában Savanya elvtárs, a lemaradás van. A politikai nevelő, választmányi ülés, amelyen Jegyi- DISZ csongréd megyei titkára rá- munka elhanyagolásának tudható Pák János elvtárs, az MDP oson- mutatott arra, hogy pártunk hatá- be az, hogy középiskoláinkban a tanulók részéről közömbösség és néha tudatos ellenséges megnyilvánulás volt észlelhető az egyes grádmegyed titkára és Szirmai Éva rovatainak minden esetben milyen évtársue, a DISZ Központi Veze- nagy eredményei voltak hazánk, tőség intézőbizottságának tagja is ,népünk további fejlődése szempont, résztvetettából. Hassa át az egész DISZ munkáját a párt politikája A parasztifjúság közötti politikai munka fő feladatai . Megyénk ifjúságának többségére mondhatjuk azt, hogy szereti a pártot és Rákosi elvtársat, amit mutat az augusztus 20-ra kezdeményezett munkaverseny is, amelyben ifjúmunkásaink 79—80 százaléka vett részt. Leszögezhetjük azonban azt, hogy úgy az ipar, mint a mezőgazdaság, de különösen a mezőgazdaság területén, az eredmények nem kielégítőek és főleg nem szilárdak. Komoly lemaradás van a fiatal sztahanovisták nevelése terén. Megyénkben összesen 851 sztahanovista van, ezek közül csupán 144 ifjúmunkás. Megyénk területére as érvényes Farkas elvtársnak a Központi Vezetőség ülésén elmondott beszédének az a része, amelyben hangsúlyozza: „Munkásifjúságunk egésze még politikai munkánk fő feladatai a következők: Növelni a DISZ befolyását mini torok jó munkája elősegíti a falu dött a DISZ nevelői munkája a fiaszocialista átszervezését. Különösen sokek között, de általában ez a fontos az, hogy gépállomásaink munka gyenge növekvő feladata- DISZ szervezetei segítséget nyújt- sónkhoz mérten. Különösképpen sarcaik a tszcs DISZ szervezetei hiányzik a harcosságra való neveszámára. Vegyék át a hódmezővá- tszcs és a falusi DISZ szerve - sárhelyi gépállomás DISZ szervezezeteink munkájában. Az osztályéi- *“• ,h~›g)', “ *6!}yvhét lyeretének kezdeményezését, amely kelenség hízelgése nem kötheti be TMatf több mint 280 ünnepi knnyv: aijl*. a...... — sem aLans^erve^ett ov/.iA1 nV ! kiállítás és mintegy 50 irodalmi zös vezetőségi ülésre hívja meg a területéhez tartozó termelőszövetkezetek DISZ titkárait, sem alapszervezeti vezetőink, sem DISZ tagjaink szemét Meg kell az előadást tartunk a megyénk közséklilák és az osztályeltenség aljas ”pl.'c“n * : 1 “ ' cselekedeteit Világítani a falu ifjúsága elött, hogy kíméletlenül harcolhasson ellene. DISZ szervezete DISZ a tanintézetekben fiatalok. — Valamennyiem a felszabadulás óta tapasztalhattuk, hogy pártunk és Rákosi elvtárs mennyit foglalkozott velünk fiatalokkal. A DISZ alakuló kongresszusára pártunk Központi Vezetősége által írott levél tartalmazza azokat a feladatokat, melyeknek megvalósításával valóban a párt segédcsapatává válhat a DISZ. Ezt a feladatot csak abban az esetben tudtuk végrehajtani, ha ifjúsági szövetségünkön belül soha nem feledkezünk meg arról, hogy a párt vezetése szövetségünk lelke, sikereink biztosítéka. Sok helyen tapasztaljuk, hogy egyes alapszervezeti DISZ titkár elvtársak milyen szűk keretek közé zsugorítják a pártvezetés kérdését. Arról panaszkodnak sok helyen, hogy a párttitkár elvtárs nem adott fát vagy mindig elveszi tőlük a helyiségét, amikor kultúrműsort próbálnak. Megvizsgáltuk jónéhány alapszervezetünk munkáját és iitűnt, hogy a begyűjtés időszakában az egyik elmaradt község DISZ szervezetének titkára csupán azzal a problémával ment a párttitkár elvtárshoz: hasson oda, hogy a földművesszövetkezet adja kölcsön a kocsiját a DISZ szervezetnek, mert az vasárnap labdarúgó mérkőzést játszik a szomszéd község DISZ fiataljaival. Elsősorban nekünk, vezetőknek, kell, hogy vérünkké váljon az, amit Farkas elvtárs a párt Központi Vezetőségi ülésén elmondott. A továbbiakban rátért Savanya elvtárs az egyetemi középiskolai, főiskolai DISZ szervezetek munkájának ismertetésére. Elmondotta, hogy ezek a szervezetek az elmúlt iskolai évben komoly eredménye- hdgy holt a DISZ-nek munkajogot értek el a tanulmányi erek- Végeznie, hogy munkája egészét a menyek javítása terén, de úgy eb. párti politikája hassa át, hogy abben, mint a közép- és főiskolás DISZ szervezeteinek vezetőiben ésa l ’ ■ tagjaiban elevenen és kiolthatod,lanul éljen az a tudat, hogy Hiúságunk csak akkor jár helyes úton, csak akkor tudja helyesen szolgálni a nép, a szocializmus, a béke megvédésének ügyét, ha tűzön-vízen át követi nagy pártunkat és népünk nagy vezérét, a mi szeretett Rákosi elvtársunkat.“ Ennek a feladatnak a megoldása nélkül, az ez irányban elkövetett hibák és hiányosságaink feltárása nélkül nem tudjuk a jövőben teljesíteni azokat az egyre növekvő feladatokat, amelyek a szocializmus építésében reánk várnak. A választmányi ülés résztvevőinek értékes hozzászólásai után Jegyinák János elvtárs szólt fiataljainkhoz. Hibának tartotta, hogy a választmányi ülés főleg a hibákról beszélt, holott vannak komoly eredmények is, amelyeket pártunk vezetésével értek el a csongrádmegyei DISZ szervezetek. Ezeket az eredményeket kell továbbfejleszteniük fiataljainknak. Elmondotta Jegyinák elvtárs azt is, hogy megyei, járási és városi DISZ bizottságaink fokozottan mérjék fel a termelőszövetkezeti mozgalom jelentőségét. Dolgozó parasztságunk fejlődése a termelőszövetkezet felé irányul. Ezért a DISZ szervezetek az állami gazdasági és gépállomási DISZ szervezetekkel együtt a falusi DISZ központjai legyenek. Ezek tömörítsék soraikba a kívülálló fiatalokat és rajtuk keresztüknek világosan kell látniok azt, hogy fiataljainkat kemény osztályharcos, párt és haza iránti hűségre kell nevelni. Pártunk és a DISZ Központi Vezetőség határozatait maradéktalanul végre kell hajtaniunk, hogy elnyerhessük azt a megtisztelő címet; pártunk és dolgozó népünk szeretett vezérének, Rákosi elvtársnak ifjúsága, az egyetemiek marxista- Fokozottabb figyelmet a termelőszövetkezeti mozgalomnak tat hassanak azok szüleire, hogy lépjenek a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Felhívta Jegyinák elvtárs a DISZ funkcionáriusok figyelmét arra, hogy a pártszervezetek és pártbizottságok által átadott párttagfiatalokkal többet törődjenek. Adjanak ezeknek az elvtársaknak munkát a DISZ-ben, hogy teljes mértékben kifejthessék képességei KEDD, 1952. SZEPTEMBER 2. A KÖNYV ÜNNEPI HETE A felszabadulás után állandóan heti bizottságok munkájáta mifő feladatunk volt, hogy gyes ünnepi könyvheti bizottság a könyvvásárlást kiszélesítsük és irányítja és mindent megtesz szert, rendszeressé tegyük a dolgozók hogy Csongrád megyében a ma között. Erre szolgáltak egyéb pro- gyár könyv ünnepi hete sikerű jón, paganda eszközeink mellett a min-1 azonban vannak olyan járás'den évben megrendezett könyvna-i t tanácsok, ahol a könyvtárak, pok. A könyvnapok központi jel- kaja most a könyvhéttel keveset, szavaz jó könyvet minden dolgozó vagy egyáltalán nem foglalkoznak, kezében volt. Az ünnepélyes meg- példának hozhatjuk fel a makói iányitók, az írók sátorlátogatásai, a fásban Ambróziáivá községet — sajtó, a rádió mind-mnd a vásár- de rajta kívül van más község is, Sás sikerét segítették elő. A könyv — ahol a mai napig sem íveinek ,, vásároknak volt az eredménye, arról, hogy ez évben ünnepi bép tananyagokkal szemben. "KISZ Wer- ho£Y az üzemekben és falvakban ten mutatjuk be íróink új műveit, vezéreinknek a főiskolákon, az f dolgozók érdeklődtek a könyvei A városokban általában jól megy egyetemen, a középiskolákban az tant és ezt az olvasó mozgalmaik az ünnepi könyvhét előkészítő?3. legyen fő irányelvük, hogy ezeken kiszélesitésével meg jobban elese- Első helyen kell megemlíteni ezen helyeken a szocializmus építésé- Bettikged várost, ahol eddig több mint nek népünk nevelésének új pa-1 Dolgozóink kuHuratis szín vonala- száz ipari üzemnél és hiva'u’nál . - .rancsnoki kara nevelkedik. Ezercig** emelkedese magéval hozta, fakult meg a könyvbe' b'zoti .■.„ den tszcs-ben, állami gazdaságban nek a DISZ szervezeteknek a man. h°SV roa mar, az. olvasomozgal- Megyénk városai és községei petéé gépállomáson, valamint az egyé- fajához a megyei és várósi DISZ raun!c egymaga kevés al?hoz’ ,hogY dAt vehetnének a szegedi elvkéntleg gazdálkodó fiatalok között | bizottságoknak minden eddiginél az Uj irodalommal magismerjedje szüleiekről Azt akarjuk hogy az is, hogy azok taglétszámát dupla- több segítséget kell nyujtaniok. M? Esősorban az irodalmi toj könyvhét alkalmával dől, ^ T'? ° 1 E“.,án « S5ÄÄ e°* .!!». ,®!,. Létrehozni és megerősíteni a szó beszélt Savanya elvtárs, amely biztosítanunk. A feladat sikeres fűljének a magyar irodalomhoz és cinista szektorokban a DISZ szer- igen szép eredményekkel dolgozik, végrehajtásának szolgálatába ali- ezért számos községbe budapesti vezeteket, hogy azok a nevelőm.nn- majd elmondotta, hogy javítani a hagyományos konyvmnne- fr5.rcat " kitüntetett "’írókat hívunk ka, a kultúr- és sportmunka köz kell a DISZ tagszervező munkáját, Pzu’ amu. ..ma3‘. ..a, ,nT.Yna. .. meg. Földeák, Mindszent és Kékpontjaivá váljanak az egész falu mert a megye DISZ-hez tartozó bal átTM16?1 könyvhete alakítunk a • telek községekben az írók szeme -ifjúsága számára, hogy ezen ke- fiatalságának csupán 25 százaléka egyénikben az ünnepi könyv- lyesen látogatják meg a könyvsáresztül is fokozottabb mértékben van a DISZ-ben. " hét szeptember 6-tól 14 ig tornál dolgozó parasztjainkat, hogy tudjuk propagálni a dolgozóra. — Különösen komoly ez a fethatart és ez alatt az idő alatt a ren- elbeszélgessenek velük, rasztság felé a nagyüzemi gazdál- rodás — mondotta Savanya elvtárs dezendő központi és helyi ünnep- I ...... irodás fölényét. I __ ami a falusi fiatalok bevonása cégeket, kiállításokat, irodalmi vi. | J ayds .■ kozLegi. üzemi konyv-Meg kell értetnünk azt fiatal- ' területén mutatkozik. Mindez azt ^eket az olvasómozgalom és az kötetJ^üknek° Kló „“vfjainkkal, hogy a szocialista szék. fejlőA munkák' sikeres elvégzése érde- ■ lás sikerét, de azon túlmenően rigyében megyénkben ünnepi könyv- dolgozzanak, hogy az irodalmi köz hét bizottságokat hozzunk létre. A kögvheti bizottságok munkatervet dolgoznak ki és megállapíthatjuk vélemény szélesedése biztosítva legyem, hogy az olvasók és írók ismerjék meg egymás közös problémáját, hogy az olvasó és író váll mellett haladjon új életünk erősítésében. Papp Margit gerben: A járási és községi könyv. megyei népművelőd osztály. A legfőbb tűzeset gondatlanságból és gyermekjátékokból ered Megyénkben a múltévhez hasonlóan a tűzesetek száma az aratási és a csépési munkák befejezése után erősen emelkedett. Ez azt mutatja, hogy a helyi tanácsok elhanyagolják a megelőző tűzrendészetet, vagyis nem tudatosítják a dolgozók körében kellőképpen, hogy a legtöbb tűzeset gondatlanságból és gyermekjátékokból ered. Helyi tanácsaink az aratási és csepies munkák alkalmával helyesen foglalkoztak a tűzvédelemmel. A tűzoltóság a rendőrség és a tanács tagjaiból tűzvédelmi bizottságok alakultak, amelyek felvilágosító munkát fejtettek ki. Az eredmény meg is mutatkozott, mert a tűzvédelmi munka kezd társadalmi feladattá válni A tűzesetek keletkezésének oka a gondatlanság. Például Szőregen a villanyvasalót bekapcsolva hagyták a vasalóasztalon, ennek következtében az asztal meggyulladt és az egész ház belső berendezése leégett De számos helyen a gondatlanul kezelt hamutól gyufák ki szalma, kazlak és lettek a tűz martalékává. Hogy megyénkben ne forduljanak elő ilyen esetek, tanácsainknak a megelőző tűzrendészetet kell megjavítaniuk. Ne kampányfeladatnak tekintsék a felvilágosítást hanem állandóan használják fel a hangos híradót, továbbá hirdetéseket, sőt még a kisgyűléseket is annak érdekében, hogy a tűzesetek száma csökkenjen. eu'társáról,hogy 65^11 c» « Ttto-gesztipo poklában az ifjúság honvédő szellemét, hazafias nevelését az eddiginél sokkal eredményesebbé kell tenni hazánk, eredményeink — a béke védelméért. Úgy az ifjúság hazafias nevelése, mint összeg feladatainak végrehat. " Jugoszláviában lásában nagyobb önállóságra tőre- vált honfitársai Az ,,Österreichische Volksstimme“ az Osztrák Kommunista Párt lapja, közli egy olasz munkás beszámolóját, aki közel 4 évig szenvedett a Tito-Gestapo poklában. Az olasz munkást azért tartóztatták le, mert munkanélkülivé számára pénzt kedjék a DISZ. gyűjtött. A kibővített választmányi ülés Az olasz munkás a többi között Savanya elvtárs rövid válaszbeszédj elmondta, hogy Tito börtönéibendével fejeződött be. 1250.000 politikai fogoly sínylődik akiknek csak egy bűnük van: ellenzik, hogy Jugoszláviát egy új háború esetére amerikai ugródeszkává akarják kiépíteni. Amikor letartóztatták, 56 órás kihallgatás során az UDB, a legembertelenebb módszerekkel próbált tőle kicsikarni valamit az Olasz Kommunista Párt működéséről, utána szűk cellába zárták, amelyben három ujjnyi magasan állt a víz, úgyhogy sem leülni, sem feküdni nem tudott. Négy napot és éjszakát töltött a vasksötét cellában, utána egy Titonak szóló, hűségnyilatkozatot akartak vele aláíratni, amit megtagadott. Ezután egy olasz politikai foglyokból álló csoporttal a Stara Gradiskói börtönbe hurcolták. Esténként „politikai oktatásban“ részesültek, ami abból állt, hogy addig verték őket szíjakkal, amíg vagy ájultan estek össze, vagy hajlandónak nyilatkoztak a hűségnyilatkozatot aláírni. Az UDB pribékek nemzeti ellentéteket szítottak az olaszok és horvátok között. 1950 márciusában a politikai foglyok egy részét egy másik fogolytáborba vitték. A foglyok az ütlegelésektől vértől borítva, rongyosan érkeztek meg a táborba. A foglyok ellátása szörnyű volt, egy-egy teremben 180—190 embert zsúfoltak össze. Reggel ötkor kettesen megfogadták a „hűségnyilatkozat“ aláírását. A vízhiány következtében járványok törtek ki. Az olasz munkás befejezésül elmondotta, hogy később úgynevezett ,,kutyaólba“ rakták. A „kutyaólban“ nem volt szabad aludni , egy őr öt percenként rúgással és bunkóval „költögette“ a foglyokat. Nyolc napig bírta ki ezt a kínzást; voltak, akiket 2 hétig kínoztak így. Ezek súlyos ideiösszeomlással kerültek kórházba, szörnyű kényszerképzetek üldözték őket. A SZABAD VIETNÁM LOBOGÓJA ALATT Vietnám népe 1945 augusztusában Ho Si Minh vezetésével felkelt a japán megszállók és a francia gyarmatosítók ellen. A szovjet csapatok Japán elleni győzelmei megteremtették a feltételeket a vietnámi nép győzelméhez. A felkelés győzött. Új állam alakult — a Vietnámi Demokratikus Köztársaság. Bao Daj lemondott és Vietnám ideiglenes kormánya még az év szeptember 2- nem vált a termelés rohamosana. án kihirdette a Vietnámi Demokratává, számos helyen távolról sem kielégítő példamutatása, magatartása.“ — Igen gyenge a DISZ befolyása a parasztfiatalok körében. Megyénkben közel húszezer parasztfiatal közül csupán háromezer egyénileg dolgozó parasztfiatal van bevonva szövetségünk tagjai sorába. Nevelőmunkánk kevéssé hatolt ki az egyénileg dolgozó parasztfiatalok zömére, de még az alapszervezeti titkárokra sem mindenütt. Nevelőmunkánk megjavítása tehát feltétlenül szükséges, mivel megyénk határmenti megye, közvetlen határos a fasiszta Tito Jugoszláviájával. Mindenkor munkánk középpontjában álljon az, hogy Tito és gazdái arra várnak, hogy hazánkra, népünkre törjenek. Eredményeinket megsemmsítsék és újból a Károlyi grófokat, a gyárosokat ültessék be azokra a helyekre, ahol ma a munkások és dolgozó parasztok legjobbjai dolgoznak. A parasztifjúság között végzett földrajzi fekvése szerint az indokinai félsziget délkeleti részén fekszik. Területe 350 ezer négyzetkilométer. Lakosainak száma 1941-ben Ho Si Minh, az Indokínai Kommunista Párt megalapítója ésvezére megalakította a .,Vietnámi függetlenségi harcának demokratikus frontját**- Japán leverése jeladás a felkelésre. Ki is kiáltják a köztársaságot, de a kikötőkben megjelennek az angol és francia hadihajók azzal, az ürüggyel, hogy lefegyverzik a, ottrekedt japán csapatokat. Ehelyett azonban megtámadják a vietnámi néphadsereget.A támadásokat azonban visszaverték, sőt mgtartják az ország történelmében első ízben a demokratikus A vietnámi nép harcát szabadságáért és függetlenségéért minden becsületes ember, a béke minden igaz barátja meleg rokon.Szenvvel kiséri. Az a tiltakozó mozgalom, amely a vietnámi „piszkos háború" ellen indult, Franciaország lakosságának legszélesebb rétegeit ölen választásokat. A győzelem teljes , fel. Akármilyen véres terrort és 300 mandátum közül 230-at vienna- i vadáhatias törvényeket is alkalmazottak szereztek meg. Ilyen körül- Isak Franciaországban a béke hivetmények között 1946 március 6 án vel szemben, a francia dolgozóik köti egyezményt ír alá Vietnám ésvezetik, hogy azonnal szüntessék Franciaország, mit azonban 3 hoz meg az agressziót a vietnámi néptikus Köztársaság függetlenségét. Vietnám annyit jelent, mint így hívták már réges-régen ezt a független országot, melynek lakossága túlnyomórészt annamitákból áll. A XIX. század közepén kezdte meg hódításait itt Franciaország. A harc mintegy 40 éven át tartott. A hóditók Vietnámot 3 részre osztották: Kokinkinár, amely gyarmat, lett, Tonkinra és Annámra, melyeket’ „protektorátusoknak” nyilvánítottak, így jött létre az ugyancsak leigázott Laosz és Kambodzsa országokkal együtt az Indokínai Szövetség. a francia imperializmusnak ez a kegyetlenül kizsákmányolt gyarmata. Vietnám gyermét természeti kincseivel vonta magára. Az ország gazdasági alapja a földművelés. A rizs és a gumi legfontosabb kiviteli cikkük. Ennek megfelelően lakosságának 90%-a paraszt Az elnyomatás ideje alatt a vietnámi paraszt kizsákmányolt rabszolga volt. Általában nem volt több földje egy magnál (1 mg 30-36 hektár). Ha családját el akarta tartani, a földesuraktól kellett földet bérelnie, amiért a termés kétharmad részével fizetett. A vietnámi nép mindig harcolt szabadságáért. „déli orasiig“: 22 millió. A francia kapitalisták f1 napra rá Franciaország megszegése ellen, újabb támadást indít függetlensége ellen. Bao-Daj visszatér a francia megszállás alá tartozó területre. Azonban minden hiábavaló: a vietnámi nép győzelmesen ver vissza minden támadást. Két feltétel biztosítja a vietnámi nép sikereit: a kitűnően felfegyverzett néphadsereg és a nemzeti egység. A munkásosztály a kommunisták vezetésével az első sorokban harcol úgy a harctereken, minit a gazdasársi építőmunka arcvonalán. Az ipari termelés az utolsó gazdasági év folyamán 60 százalékkal emelkedett. Mezőgazdasági vonalon a földet felosztották. Legújabb jelentések szerint felosztották az ültetvényeket is. Biztosították a dolgozók részére a 8 em* munkanapot, fizetett szabadságot és a betegségi segélyt. Így él, így dolgzik, így harcoltek, a legnehezebb munkákat azokfüggetlenségéért a vietnámi népekal végeztették, akik következő.