Világ Ifjúsága, 1972 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1972 / 12. szám

J A KÖLTŐ EGYIK DECEMBERE \­-----------------------------------------------------------------------------­ November 4-én Petőfiék Pestre utaz­tak és — ahogy Hatvany Lajos írja — beköltöztek Jókaival, mint szoba úrral a Dohány utca 373. számú Schiller ház­ba, abba a háromszobás­ konyhás lakás­ba, amelyet Egressy bérelt ki számuk­ra. Végéhez közeledett az izgatott, mun­kával, utazásokkal teljes, eseményekben gazdag év. Ebben az évben jelent meg Petőfi regénye, a „Tigris és hiéna”. Március 15-én, tehát egy évvel a forra­dalom kitörése előtt, megjelent nagy kö­tete, a „Petőfi összes költeményei”. A gyönyörű könyvet 3000 példányban nyo­matta ki Emich Gusztáv, s az olvasók még azon a tavaszon és nyáron elkap­kodták. A sikeren felbuzdulva Geibel újra kiadta „A helység kalapácsát”. A lapokban, évkönyvekben sorra jelentek meg Petőfi versei, útilevelei, elbeszé­lései. Májusban feleségül kérte Szendrey Júliát. Az esküvőt szeptember 8-ra ki­tűzték. Június elején meglátogatta Sza­­lontán Arany Jánost, júliusban Tompa Mihályt. Ide-oda cikázott az egész or­szágban s közben fáradhatatlanul dol­gozott. Életének talán legtermékenyebb éve volt ez az év. Megírta a Kutyaka­­paró-t, a XIX. század költői-t, A ku­tyák és farkasok-at, a Tiszá-t, a Vilá­gosságot­, Az ítélet-et, a Szeptember végén-t, sok dalt és elbeszélő költe­ményt, többek között a Bolond Istók-ot. Nevétől visszhangzott az ország. Kolozs­várt fáklyászenével tisztelte meg az országgyűlési ifjúság. Bárhova ment, mindenütt ünnepelték, szeretettel, ba­rátsággal fogadták. Úgy látszott, hogy a kritika, amely annyiszor belekötött, most megenyhült iránta. Elismerő bírá­latok jelentek meg műveiről. „Nem emlékszem irodalmunkból sen­kire — írta Eötvös József —, ki első föllépése után oly rövid idő alatt a közfigyelmet magára vonta volna, mint Petőfi.” Aztán, szeptember nyolcadikén az es­küvő. Boldog mézeshetek Költőn, Tele­ki Sándor gróf kölcsönadott, vendégsze­rető kastélyában. „.. .úgy rendelkeztem — írta ké­sőbb Teleki Sándor —, hogy távollétem alatt nehogy valamiben hiány legyen, többfajta bort s egy néhány üveg pezs­gőt hozattam: elutazása után, mikor én hazajöttem, a kulcsár beszámolt az üveges borokkal, s egész nálam létek alatt két kis üveg aszú bort ittak meg, s midőn szemrehányólag mondám a kul­csárnak, hogy miért nem kínálta a ven­dégeket borral, azt felelte: Az úr csak asztali bort ivott, az asszonyság vagy tán inkább a szakács felesége itta meg azt a két üveget is...” Munka, boldogság siker az egész év­ben. A költő maga is úgy érzi, hogy tetőpontra érkezett. „Elértem, a­mit ember érhet el: Boldogsággal csordultig e kebel! Ölemben kedves ifjú feleség, Milyenről lelkem annyit álmodék.. Költőről az ifjú pár Szalontára uta­zott, hogy meglátogassa Aranyékat Az­tán Pestre érkeznek. A lakás három­­szobás, egyik szobában ők laknak, a másikban Jókai, a középsőt közös ebéd­lőnek használják. Petőfi szorgalmasan dolgozik. Lírai verseket ír, fordítja Shakespeare drá­máját, a Coriolanust. Verseiben a sze­relem színei politikai mondanivalóval vegyülnek. „Rózsabokor a domboldalon. Borulj a vállamra, angyalom, Súgjad a fülembe, hogy szeretsz, Hejh, milyen jól esik nekem ez" — írja egyik nap, hogy utána köz­vetlenül Pató Pál tunyaságán, maradi­­ságán nevessen, va­gy szatírát írjon Oka­­footája országáról, amelyben a kutya­bőr a döntő s amelynek legfontosabb középülete az akasztófa. „S ezt bizony majd minden falu ha­tárában láthatni.” Sokat foglalkozik a költő szerepével, társadalmi helyzetével. Egyik versében a magyar politikusokat, „a napi esemé­nyek múlandó pásztortüzeit” oktatja­ arra, hogy mi is a­­költők munkájának jelentősége: „Tanuljátok meg, mi a költő, És bánjatok szépen vele, Tanuljátok meg, hogy a költő Az istenség szent levele, Melyet leküld magas kegyében Hozzátok, gyarló emberek, A melybe örök igazságit Saját kezével írta meg.” Efféle versei természetesen nem je­lennek meg. Az Életképek című lap egy korábbi szerelmes versét közli, az­tán egy fordítását, Moore versét, amely szintén a költő és a társadalmi cse­lekvés nehéz kérdését tárgyalja, a köz­élettől egy időre visszavonuló költőt védelmezi. De feleségének, Júliának írásai is megjelennek az Életképekben. Ábránd című elmélkedését németre is lefordít­ják. Miért ne? Hiszen Petőfi felesége írta... a „feleségek felesége”. Egy érdekes kis hír arra utal, hogy Petőfi dicsősége, sikere Júliát is be­ragyogja. „Mindazon versek — közli szerkesz­tői üzeneteiben az Életképek­­, me­lyek ezideig Petőimnéhez írattak, nem ütik meg a kívánt mértéket.. De a tragédia sem marad távoli Cza­­kó Zsigmond, a fiatal, tehetséges drá­maíró, a jó barát, hirtelen öngyilkos lesz. A békés otthon, amelynek melegét, világosságát, kényelmét néhány nap­pal korábban a költő olyan szép sza­vakkal írta le, most mintha megremeg­ne. Czakót temetik, „könnyez a rész­vét”. A Czakó halálára írt vers cím nélkül jelenik meg a temetésről szóló tudósításban. Közben a költő a Bolond Istók után eposzba kezd Lehel vezérről. Olyas­félébe, mint Arany János. Eposzt, tanul­ságos és érdekes olvasmányt a népnek. A vers első énekében ezt a szándékát rögtön kimondja: „Nem írástudóknak, nem az úri rendnek, De beszélek szűrös gubás embereknek; Hisz,az írástudók jobban tudják magok, Mint én, a­miket most mondani akarok, Az uraknak pedig az ideje drága, Rá se néznek ilyen apró mulatságra." A vers politikai aktualitását a Lehel vezérről szóló monda adta, amely sze­rint Lehel kürtjével agyoncsapta a né­met császárt. Az eposz sohasem készült el, néhány hónap múlva a történelem közbeszólt, a legendából kilépett a né­met császár, a maga valóságában. December 23-án szinte karácsonyi ajándékul közölte a Jelenkor, hogy „Petőfi verseit újra nyomják 1500 pél­dányban”. Aztán még három vers meg­jelenése következett, december 25-én az Utazás az alföldön, december 26-án a Homérosz és Osszián és december 30- án a Hol a leány, ki lelkem röpülé­­sét... Szépen zárult az év. Petőfi minden szilveszterre verset írt, szinte összefoglalva bennük az elmúlt évet, megállt egy pillanatra, hogy elvé­gezze számadását és kitűzze célját a következő évre. A vers hangja szelíden, már-a­ár jámboran indul, aztán egy­szeresük felcsattan: „Feleségem, lásd, milyen jó, Hogy mi nékünk nincsen pénzünk, Nem piszkoljuk be kezünket, S nem csorog a verítékünk.” A vers végén pedig elhangzik a már sokszor elmondott, de most különösen erőteljes fogadalom: „Csak a zsarnok s a szolgalélek, E kettő az én ellenem S én zsarnokoknak s rabszolgáknak Bocsássák meg?... nem, soha nem!" A korabeli újságokból tudjuk, hogy az 1847—48-as tél nagyon hideg, ke­mény tél volt A Lánchíd építésén a rendkívüli hideg ellenére is szorgalma­san dolgoztak, az emberek dideregve jártak az utcán, a színházak, a hang­versenytermek tele voltak, sok volt a bál, és a csavargók egyre vakmerőbb tettekre vetemedtek. Fényes nappal agyonvertek és­­kifosztottak egy óvatok­­csinálót, egy gombkötő üzletet pedig délben, míg a gazda ebédelni ment, ki­fosztottak. A Dohány utcai szobában fogadalmat írt a költő. Vajon érezte-e, hogy vala­hol a mélyben már mozdul a föld, hogy alig telik el néhány hét és kitör a for­radalom Párizsban, aztán lángbaborul egész Európa? -ez* PETŐFI SZÜLEI A PÁPAI KOLLÉGIUM AHOL JÓKAIVAL EGYÜTT VOLT DIÁK 17

Next