Világ, 1844. január-május (1-42. szám)
1844-02-17 / 14. szám
vátországi tartományi gyűlésben, ez a már előbb is említetteknél fogva, minden lehet inkább mint tartományi gyűlés, ’s ezen esetben ismét meg nem foghatom az itt köztünk és az alsó-táblánál ülő horvátorsz. követek mikép nevezhetik magokat Tót-, sorvát- ’s Dalmátországok képviselőinek ; ’s igy — vagy van, vagy nincs a turopolyaiaknak a tartományi gyűlésen voksuk; ezen tartományi gyűléseket én oild abnormis, határozatlan állapotban találom, melly a jelen bajon már csak azért sem segíthet, mert az a kérdés: vájjon a turopolyaiak és más nemesek voksolhatnak e vagy sem? ez a bajt inkább folytatni és nevelni, mint orvosolni képes; elkerülhetsen tehát, hogy ezek előbb kellőkép rendeztessenek. És igy, miután gr. N. indítványa szerint az ezen tartományi gyűlés tartásának kijelölése nélkül, őfelsége a panasznak előadása mellett csak arra kéretnék meg, hogy azt megvizsgáltatni, ’s törvényes uton orvosolni méltóztassék, ehhez mint legkczélszerübbhez adom voksomat. — Ezután egy más gr., gr. Z. indítványát pártolólag lépvén föl, a petitionalis jogot elismerte,de a verificationalis kérdést a törvényhatóságok körébe tartozónak vallotta. Kétségbe vonván ezután azon derék férfiak tapintatát, kik Horvátországban a magyar érdekekhez annyira erősetek a dolgot, hogy a kölcsönös súrlódásoknak embervérontás jön a vége; figyelmeztető a méltó főllet, hogy miként eddig minden üzeneteikben szorgalmasan óvakodtak illy kérdések körül a részrehajlástól, jövendőre is igazság legyen jelszavuk, ez vírja ki a nemzetiség ügyét, miután nekünk elleneinket nem kiirtani, hanem magunkhoz simítni nagyszerű feladatunk. Mutogató, hogy gróf Z. indítványa sokkal közelebb jár a t. KK. és RR. javaslatához, mint gróf N. indítványa, miszerint abban ő felségének figyelme csak egy esetre fordittatik, a turopolyai panasz kereszteltetvén benne minden mozgalmak forrásának, mellynek puszta felterjesztését a magyar nemzet egyhangú nyilatkozata nem kiséri. Ellenben Z. gr. indítványában sem tények nem neveztetnek, sem pártok nem vádoltatnak, hanem összevetetvén minden szomoru események, általában ugyan, de határozottan kinyilatkoztatik, hogy a társországok jelen szomorú állapota igy nem maradhat — ezen segíteni kell. Nem áll ezen indítványnak ellen az sem, hogy a KK.és RR. az ilir mozgalmak iránt külön akarnak felírni. 7— 8 hónap óta ígérik és mindeddig sem tevék, hihetőleg, mert elég adatuk nincsen, és már most kérdem: a társországok véres viszszavonásait összetett kézzel nézzük-e mindaddig, mig talán egyszer valahára sikerül az alsó táblának az ilirismus tendentiáját bebizonyító adatokat összeszerezni? — Két gróf a jobb oldalon a J. KK. és RR. javaslata mellett nyilatkozott, egy főispán pedig rövid kijelentésében gróf Z. indítványát pártolta. Más két főispán gróf NI. javaslatát fogadta el, előadásaikból a következők megjegyzendők: a petitionális jogot kétségbe nem vonhatni; miből azonban nem következik, hogy ha törvényhozás egy kérelmet pártolt, más kérelmet pártolni szinte köteleztessék; de annyi bizonyos, hogy ha magános egyének kérelmét elfogadja a törvényhozás, annál inkább tartozik elfogadni egy egész törvényhatóságot, midőn a kérelem már inkább indítvány alakot ölt magára. Hogy a turopolyaiak törvényhatóságot képeznek, mutatja az, hogy országgyűlésre követet küldenek, és a magyar törvényhatóságokkal, miként legközelebbi körleveleik mutatják, nem Zágráb megye utján, hanem közvetlenül leveleznek; e törvényhatósági állását a turopolyaiaknak maga a criminalis codex kidolgozására kiküldött országos választmány is elismerte, midőn a turop. grófságnak törvénykezési jogot engedett. Ki hozhatná tehát kétségbe, hogy a turop. nemeseknek joguk volt grófjok és követők által sérelmeik iránt indítványt létetni,s miután ezen indítvány az alsó táblánál többséget nyert, szó sem lehet többé arról, hogy ezt az országgyűlésnek tárgyalni kötelessége ne volna. Egyike ezen főispánoknak mondá , mikép ha a szomszéd háza lángba borul, akkor a kezünkben levő eszközök válogatásáról hoszszasan tanácskozni annyi, mint a veszélyt saját házunkra hárítani. Mi a szoros formákat illeti, habár azon időtől fogva,midőn még ifjú koromban,mond szóló báró, ha valahol olvastam, hogy Hungária libertatis incapax, a szabadságot éltető rendnek örök hűséget esküttem, de a gyermek pályába szorító rendet nem kívánom, illyennek tartanám pedig itt, midőn a társországok naponkint súlyosodó bajainak orvoslásáról van szó, a szoros formák miatti hosszas tépelődést. Mondják némellyek,hogy a turop panasz felterjesztésére nincsenek elég kimerítő adataink, és mégis ugyanazok az ilirismus iránt minden adatok nélkül felterjesztést indítványoznak. Ez ellenmondás. A turop. adatokat sem tartom én tökéletes axiómáknak, annyit azonban hajlandó vagyok hinni, hogy a turop. nemesek országgyűlési jog személyes gyakorlatában voltak, mert magánykörökben sokszor hallottam a slavóniai megyék képviselőjétől, hogy a turopolyai nemesek által mindig leszavaztatnak. Minthogy azonban a magyar országgyűlésnek részrehajlást mutatni nem szabad, a turopolyai dolog nem lévén még constatkrozott tény, új országgyűlés-tartást mindaddig nem kérhetünk, míg ezen felterjesztett irományok kiegészítéséül megszerzendő adatokból kiindulva,nyomozás néni létetik, és az egész dolog nem constatiroztatik; ezért van gróf N. indítványa oda irányozva, hogy ő felsége által a fölterjesztendő turop. panasz törvény utján orvosoltassék. — Az e napon még következett szónokok közöl négy a t.KK és RRK javaslatát pártolá, kik közöl az utolsó — egy gróf — azt mondá: Mi azon elvet illeti, mellyet itt tegnap előtt egy véleménytársam ellenében megpendíttetni hallottam, mintha t.i. a nyert jóért a múlt roszszat feledni kellene, vagy épen a jelen botlást dicsérni, az magány-életben megy, de a jus publicum köréből maholnap kiküszöbölve leend. Megemlítő még szóló a mandatum paritionis-t ’s a legközelebbi kegy. kir. resolutiót, mint két különböző szellem működésének contrast eredményét, óhajtását fejezvén ki,vajha a jobb szellem tartós,szilárd működésében folyvást háborítatlan maradna. — Végre a FORRk teremrendezési indítványát köszönettel véve a szóló, országbírói exciljától, de megjegyzé, hogy e rendezésen mit sem akar egyebet érteni, mint hogy a hallgatóságnak a kartalokon roppant szenvedéllyel nyilatkozó sympathiája mérsékeltessék ,s illy értelemben a rendezési indítványnak a szóló is legbuzgóbb gyámolítója lesz. Ami pedig, mond szóló, e tábla egyes tagjainak korlátozására számított rendezést illeti: ennek határozott ellenzője lesz, mert az efféle rendezés nemcsak e táblától függ. — Hárman szólottak a mai ülésben még, kiknek egyike most, kettő pedig már a korábbi ülésekben nyilatkozott Z. gróf indítványa mellett. Beszédök jobbadán a szőnyegen forgó tárgytól eltérő személyes czáfolatokból állott. Közöljük a ,Hírnök* után T. megye követének a jan. 30ikai kerületi ülés megnyíltával mondott azon jeles beszédet , mellynek folytában az ugyanakkor elhatározott, a 95ik országos ülésben elfogadott, és a febr. fikai főrendi ülésbe átvitt fölirási törvényjavaslat keletkezett, amint ennek tartalmát mai számunk csatolványiban láthatni. Midőn a felolvasott k. k. válasz felett kezdődik a tanácskozás, azon szabály jut a szólónak eszébe, „hogy a becsületes őszinteség a legjobb politica ;“ ezen szabályt egy, és épen politicailag mások felett álló nemzet szinte közmondásul véve , és annak igazságát a magán úgy, mint a közélet mindenben tanúsítja. Ezen szabályt azonban ő, és bizonyosan mindannyian a t. KK. és RR. ön saját meggyőződésökben és hajlamukban is feltalálják, és a jelen pillanatban igen örömest követni fogják azt. Tartózkodás nélkül fogjuk kifejezni tudniillik azon jótékony érzetet, vigasztalást és örömet, mellyet a kir. válasz bennünk gerjesztett. Mindazáltal épen az őszinteség kívánja meg, hogy azt is kimondja a szóló, miképp benne a kedves , a vigasztaló érzés nem annyira az első hallásnál lobbant fel, mint a dolognak szemlélésével, megfontolásával inkább és inkább öregbedett. És ez természetes, mert sok mindenféle által, mi e hazában, különösen a nemzetiség dolgában történt, a magyarnak óvatossá kellett lennie; azután a sokáig éhezőnek mintegy idő kell, mig az eledelt igazán izlelje.Ezt senki,ki méltányos,a kormány legkevésbé balul nem fogja megítélhetni.Azonban a lassabban, ’s csak a dolog komoly szemlélete után gerjedő érzet annál tartósb, hatályosb szokott lenni; és igy annál bátrabban mondja a szóló, hogy őt a királyi válasz vigasztalja, őbenne kedves vidám érzetet és jó reményeket gerjeszt, és szívből hazafias örömmel üdvözli a kormányt azon új nemzeti téren, mellyet a k.k. válasz által megnyitva szemlélünk. Nemcsak a kir. válasz egyes pontjai,pedig,és hogy úgymondja, anyagi része, bár ezekben is igen tetemes jót szemlél, hanem a szellem, az elv, a hangulat, mellyet a k. válaszban félreérteni nem lehet, az , mi olly módon hat a szólóra. Eddigelé fájdalomnyelvünk, nemzetiségünk ügyében királyunknak, kormányunknak nemcsak hathatós közremunkálásán nem, de még csak rokonszenvének jelein sem örvendhetünk ; elkülönözve, elhagyatva állott kormányától a szegény magyar nemzet, legfőbb érdekének eszközlésében. Sőt nemzetiségének, nyelvének szent ügye még csak elismerve sem volt, sőt tettleg igen sokszor megtagadva kellezt szemlélni épen ott, és azoknál, hol és kik által leghathatósabban kellett és lehetett volna előmozdíttatnia. Ez pedig nemcsak elleneinknek nyitott tért, alkalmat,hogy nyelvünk,nemzetiségünk ellen titkos cselszövények úgy, mint nyílt ellenségeskedéssel kikeljenek, hanem mi magunk közt is milly tömérdek keserűséget és kárt okozott. Sokaknál bátortalanságot szült, sokaknál indifferentismust, sokaknál visszavonást nyelvünk, nemzetiségünk ügyében.A deák közmondásnak: Regis ad exemplum totus componitur orbis, igazságát e részben is legszomorubb tények tanúsították hazánkban. A hivatalnokok, főcsaládink,’s mind, kik a király’s a kormány közelebbi körébe jutottak, az azok adott példának hatása alul csak ritkán és nehezen szabad hattak meg; és ezeknek példája ismét azon egyes körül halott, mellyek közép pontjában ők valának. Sőt szégyen és fájdalom! Valának hazánknak olly elfajult fiai, kik azon szomorú körülmények közt kegyelmeket, jutalmakat, tetszést keresve, hazánk, nemzetünk főérdekét, az ő hazafiai fő kötelességüket nyíltan, el is árulták. Azonban nem kívánja festeni a szóló ezen gyászos állapotot, mellynek mindannyian szomorú tanúi voltunk,mellyben jó és igaz harczot harczoltunk.Arról még is emlékezzünk meg, minő bizodalmatlanságot, gyanakodást, viszálkodást szült és növelt mind ez a hazában, és minő keserűséget, mellynek mirigye minden dolgainkat áthatotta.És illy körülmények közt nemzeti erőnk fejlődhetett, hathatott-e ? Őnem! gyöngéknek kellegy lennünk, és fájdalom ! gyöngék is valánk, és pedig nagy mértékben. Most más kilátás nyílik előttünk, most sok, igen sok máskép lehet. Urunk királyunk nemzetiségünket, nyelvünket elfogadja, sajátjává teszi; magyarnak vallja magát, magyarrá alkotja kormányát,és ő, a magyar király,fogja fel a magyarság ügyét,és ígéretet ad,sőt megteszi a kezdetét,melly szerint a nyelv és nemzetiség ügyét a nemzettel egyesülve eszközölje: kell-e magyarázni mindezek közvetlen és távolabb hatását? nem kell többé nyelvünk nemzetiségünk ügyében erőnket leginkább csak védelmünkre fordítani. A „regis ad exemplum“ közmondásnak teljesedését más ellenkező értelemben várhatjuk. Egyesülésben az erő; ez olly régi mint igaz mondás. A midőn a magyar belső viszálkodás nélkül fejedelmével, kormányával egyesülve állott és vívott, győzött is, csak Hunyady Mátyás, csak nagy Lajos időszakára emlékezzünk! midőn ellenkezőképen volt a dolog negyedik Béla,második Lajos gyásznapjaik,és nemzetiségünk dolgát tekintve, második József ideje, és 1800dik esztendő adnak tanúságot. Egyesülve fejedelmünkkel, a nemzetiség ügyét fő feladatai közt tartó kormány alatt,nyelvünk,nemzetiségünk bizonyosan diadalmaskodni fog; egy feltétel azonban mellőzhetlen, de ez magunktól függ, és ez az, mire most leginkább szükségünk van. Az t. i. t. KK. és RR, hogy mi magunk közt egyesüljünk, összetartsunk, és ha vannak és lesznek is kérdések, mellyekre nézve különváló vélemények szerint fogunk cselekedni, csak nyelvünkre, nemzetiségünkre nézve, édes hazánknak ez élet ügyében, mint annak testvér fiai igazán,őszintén, testvérileg egyesüljünk. Új időszakot jelöl ki a k. válasz hazánkban, tegyük ezt széppé, hatalmassá, dicsővé mi hazafiak testvéri egyesülésünk, egyetértésünk által nemzetiségünk közügyében. Ez váltsa fel a szomorú közmondássá vált magyar viszálkodást. Bocsássunk meg,felejtsünk el mindent,mi e tekintetben rész,vétkes köztünk történt,az engesztelődés fátyolát a múltra. Karok! csak a szebb jövendőnek közerővel! eszközlése álljon előttünk: szállja meg az engesztelődés lelke e hazát, ennek egyes fiait, a törvényhatósági életet és, szállja meg országgyűlésünket. Mindenre nézve, mi a politikus élet súrlódásai közt kellemetlen és sértő történhetett köztünk,ha kiengesztelődés, és ezután egyesülés nem következik, utoljára a személyes keserűségeskedésnek kárát mindenkor csak a közügy vallja. Vannak pillanatok az életben, mellyekben olly könnyű megbocsátani, kibékülni, egyesülni; legyen ollyan e jelen pilanat, és igen is méltán és könnyen lehet ez ollyan nemzeti életünkben. Annál inkább pedig, mivel a kormánynak egyesülése nemzetiségünk ügyében önmagunknak egyesülése nélkül csak félig,csak keveset fogna használni,és nem teremthetné meg gyümölcsét az ellenséges elemek hatalma alatt levő hazában. Nekünk kell adnunk e részben példát fejedelmünknek, kormányunknak, sőt ellenállhatlan erővel vonzani azt a nemzeti egyesülésre, és megtartani ezen egyesülésben; mert a mint az önmagában megszakadt nemzettel a kormánynak, a fejedelemnek tartósan egyesülni alig lehet, úgy a nemzettel,melly valamelly tárgyra nézve önmagában igazán egyesült, és az egyesülés és összetartás erejével lép fel, a fejedelemnek, a kormánynak egyesülnie kell, nem egyesülnie nem lehet. Ezt a történet bizonyítja, és ezt nyelvünk, nemzetiségünk ügyében el ne felejtsük. Illy módon ébredhet fel egyedül és illy módon lehet hatályossá a nemzeti közérzet, melly ha egyszer felébred és működni kezd , azt eloltani, legyőzni többé alig lehet. Ha ezen nemzeti egyesülés , ha ezen nemzeti önérzet élt volna köztünk 152 -ben, bár a mohácsi gyásznap után, I. Ferdinand kormányának magyarnak kellett volna lenni. Ami akkor nem sikerült,próbáljuk meg 1844ben, próbáljuk meg V. Ferdinand alatt, ki a századok óta epedve várt lépést megtette! Kezdjünk hazafius egyesülésben uj epochát: ez lesz legüdvösb eredménye a k.k. válasznak,ezzel köszönjük meg a mit téve, királyunknak, ez lesz legméltóbb hálánk isten előtt is! Száz nyelvvel, a szívre, lélekre leghatalmasabban ható hangon óhajtanám most mondani nemzetemnek, mondani minden egyes hazámfiának: fátyol a múltra, egyesülés a jövőre nyelvünk, nemzetiségünk szent ügyében! most van alkalom elkezdeni az új időszakot; ne feledjük pedig, hogy az alkalom nemzejének csak homlokán van üstöke, ha őt, midőn élőnkben « 1 ют