Világ, 1844. január-május (1-42. szám)

1844-02-17 / 14. szám

vátországi tartományi gyűlésben, ez a már előbb is em­lítetteknél fogva, minden lehet inkább mint tartományi gyű­lés, ’s ezen esetben ismét meg nem foghatom az itt köz­tünk és az alsó-táblánál ülő horvátorsz. követek mikép ne­vezhetik magokat Tót-, s­orvát- ’s Dalmátországok kép­viselőinek ; ’s igy — vagy van, vagy nincs a turopolya­­iaknak a tartományi gyűlésen voksuk; ezen tartományi gyűléseket én oil­d abnormis, határozatlan állapotban ta­lálom, melly a jelen bajon már csak azért sem segíthet, mert az a kérdés: vájjon a turopolyaiak és más nemesek vok­solhatnak e vagy sem? ez a bajt inkább folytatni és ne­velni, mint orvosolni képes; elkerülh­etsen tehát, hogy ezek előbb kellőkép rendeztessenek. És igy, miután gr. N. indítványa szerint az ezen tartományi gyűlés tartásá­nak kijelölése nélkül, őfelsége a panasznak előadása mel­lett csak arra kéretnék meg, hogy azt megvizsgáltatni, ’s törvényes uton orvosolni méltóztassék, ehhez mint legk­czélszerübbhez adom voksomat. — Ezután egy más gr., gr. Z. indítványát pártolólag lépvén föl, a petitionalis jo­got elismerte,de a verificationalis kérdést a törvényhatóságok körébe tartozónak vallotta. Kétségbe vonván ezután azon de­rék férfiak tapintatát, kik Horvátországban a magyar érde­kekhez annyira erősetek a dolgot, hogy a kölcsönös súr­lódásoknak embervérontás jön a vége; figyelmeztető a méltó főllet, hogy miként eddig minden üzeneteikben szorgal­masan óvakodtak illy kérdések körül a részrehajlástól, jövendőre is igazság legyen jelszavuk, ez vírja ki a nem­zetiség ügyét, miután nekünk elleneinket nem kiirtani, hanem magunkhoz simítni nagyszerű feladatunk. Mutoga­­tó, hogy gróf Z. indítványa sokkal közelebb jár a t. KK. és RR. javaslatához, mint gróf N. indítványa, misze­rint abban ő felségének figyelme csak egy esetre fordit­­tatik, a turopolyai panasz kereszteltetvén benne minden mozgalmak forrásának, mellynek puszta felterjesztését a magyar nemzet egyhangú nyilatkozata nem kiséri. El­lenben Z. gr. indítványában sem tények nem neveztetnek, sem pártok nem vádoltatnak, hanem összevetetvén minden szomoru események, általában ugyan, de határozottan ki­­nyilatkoztatik, hogy a társországok jelen szomorú állapot­­a­­ igy nem maradhat — ezen segíteni kell. Nem áll ezen indítványnak ellen az sem, hogy a KK.és RR. az ilir moz­galmak iránt külön akarnak felírni. 7— 8 hónap óta ígé­rik és mindeddig sem tevék, hihetőleg, mert elég adatuk nincsen, és már most kérdem: a társországok véres visz­­szavonásait összetett kézzel nézzük-e mindaddig, mig ta­lán egyszer valahára sikerül az alsó táblának az ilirismus tendentiáját bebizonyító adatokat összeszerezni? — Két gróf a jobb oldalon a J. KK. és RR. javaslata mellett nyi­latkozott, egy főispán pedig rövid kijelentésében gróf Z. indítványát pártolta. Más két főispán gróf NI. javaslatát fogadta el, előadásaikból a következők megjegyzendők: a petitionális jogot kétségbe nem vonhatni; miből azonban nem következik, hogy ha törvényhozás egy kérelmet pár­tolt, más kérelmet pártolni szinte köteleztessék; de an­nyi bizonyos, hogy ha magános egyének kérelmét elfo­gadja a törvényhozás, annál inkább tartozik elfogadni egy egész törvényhatóságot, midőn a kérelem már inkább indítvány alakot ölt magára. Hogy a turopolyaiak törvény­hatóságot képeznek, mutatja az, hogy országgyűlésre követet küldenek, és a magyar törvényhatóságokkal, mi­ként legközelebbi körleveleik mutatják, nem Zágráb me­­gye utján, hanem közvetlenül leveleznek; e törvényható­sági állását a turopolyaiaknak maga a criminalis codex kidolgozására kiküldött országos választmány is elismerte, midőn a turop. grófságnak törvénykezési jogot engedett. Ki hozhatná tehát kétségbe, hogy a turop. nemeseknek joguk volt grófjok és követők által sérelmeik iránt indít­ványt létetni,­­s miután ezen indítvány az alsó táblánál többséget nyert, szó sem lehet többé arról, hogy ezt az országgyűlésnek tárgyalni kötelessége ne volna. Egyike ezen főispánoknak mondá , mikép ha a szomszéd háza lángba borul, akkor a kezünkben levő eszközök válo­­gatásáról hoszszasan tanácskozni annyi, mint a veszélyt sa­ját házunkra hárítani. Mi a szoros formákat illeti, habár a­­zon időtől fogva,midőn még ifjú koromban,mond szóló báró, ha valahol olvastam, hogy Hungária libertatis incapax, a szabadságot éltető rendnek örök hűséget esküttem, de a gyermek pályába szorító rendet nem kívánom, illyennek tartanám pedig itt, midőn a társországok naponkint sú­lyosodó bajainak orvoslásáról van szó, a szoros formák miatti hosszas tépelődést. Mondják némellyek,hogy a turop­ panasz felterjesztésére nincsenek elég kimerítő adataink, és mégis ugyanazok az ilirismus iránt minden adatok nél­kül felterjesztést indítványoznak. Ez ellenmondás. A tu­rop. adatokat sem tartom én tökéletes axiómáknak, annyit azonban hajlandó vagyok hinni, hogy a turop. nemesek országgyűlési jog személyes gyakorlatában voltak, mert magánykörökben sokszor hallottam a slavóniai megyék kép­viselőjétől, hogy a turopolyai nemesek által mindig lesza­vaztatnak. Minthogy azonban a magyar országgyűlésnek részrehajlást mutatni nem szabad, a turopolyai dolog nem lévén még constatkrozott tény, új országgyűlés-tartást mindaddig nem kérhetünk, míg ezen felterjesztett iromá­nyok kiegészítéséül megszerzendő adatokból kiindulva,nyo­mozás néni létetik, és az egész dolog nem constatirozta­­tik; ezért van gróf N. indítványa oda irányozva, hogy ő felsége által a fölterjesztendő turop. panasz törvény utján orvosoltassék. — Az e napon még következett szónokok közöl négy a t.­KK és RRK javaslatát pártolá, kik közöl az utolsó — egy gróf — azt mondá: Mi azon elvet illeti, mellyet itt tegnap előtt egy véleménytársam ellenében meg­­pendíttetni hallottam, mintha t.i. a nyert jóért a múlt rosz­­szat feledni kellene, vagy épen a jelen botlást dicsérni, az magány-életben megy, de a jus publicum köréből ma­holnap kiküszöbölve leend. Megemlítő még szóló a man­datum paritionis-t ’s a legközelebbi kegy. kir. resolutiót, mint két különböző szellem működésének contrast eredmé­nyét, óhajtását fejezvén ki,vajha a jobb szellem tartós,szilárd működésében folyvást háborítatlan maradna. — Végre a FORRk teremrendezési indítványát köszönettel véve a szóló, országbíró­i exciljától, de megjegyzé, hogy e rendezésen mit sem akar egyebet érteni, mint hogy a hall­gatóságnak a kartalokon­ roppant szenvedéllyel nyilat­kozó sympathiája mérsékeltessék ,s illy értelemben a ren­dezési indítványnak a szóló is legbuzgóbb gyámolítója lesz. A­mi pedig, mond szóló, e tábla egyes tagjainak korlá­tozására számított rendezést illeti: ennek­­ határozott el­lenzője lesz, mert az efféle rendezés nemcsak e táblától függ. — Hárman szólottak a mai ülésben még, kiknek egyike most, kettő pedig már a korábbi ülésekben nyilat­kozott Z. gróf indítványa mellett. Beszédök jobbadán a szőnyegen forgó tárgytól eltérő személyes czáfolatokból állott. Közöljük a ,Hírnök* után T. megye követének a jan. 3­0ikai kerületi ülés megnyíltával mondott azon jeles be­szédet , mellynek folytában az ugyanakkor elhatározott, a 9­5ik országos ülésben elfogadott, és a febr. fikai főrendi ülésbe átvitt fölirási törvényjavaslat keletkezett, a­mint en­nek tartalmát mai számunk csatolványiban láthatni. Mi­dőn a felolvasott k. k. válasz felett kezdődik a tanácsko­zás, azon szabály jut a szólónak eszébe, „hogy a be­csületes őszinteség a legjobb politica ;“ ezen szabályt egy, és épen politicailag mások felett álló nemzet szinte köz­mondásul véve , és annak igazságát a magán úgy, mint a közélet mindenben tanúsítja. Ezen szabályt azonban ő, és bizonyosan mindannyian a t. KK. és RR. ön saját meg­­győződésökben és hajlamukban is feltalálják, és a jelen pillanatban igen örömest követni fogják azt. Tartózkodás nélkül fogjuk kifejezni tudniillik azon jótékony érzetet, vigasztalást és örömet, mellyet a kir. válasz bennünk ger­jesztett. Mindazáltal épen az őszinteség kívánja meg, hogy azt is kimondja a szóló, mikép­p benne a kedves , a vi­gasztaló érzés nem annyira az első hallásnál lobbant fel, mint a dolognak szemlélésével, megfontolásával inkább és inkább öregbedett. És ez természetes, mert sok minden­féle által, mi e hazában, különösen a nemzetiség dolgá­ban történt, a magyarnak óvatossá kellett lennie; azután a sokáig éhezőnek mintegy idő kell, mig az eledelt igazán iz­­lelje.Ezt senki,ki méltányos,a kormány legkevésbé balul nem fogja megítélhetni.Azonban a lassabban, ’s csak a dolog ko­moly szemlélete után gerjedő érzet annál tartósb, hatályosb szokott lenni; és igy annál bátrabban mondja a szóló, hogy őt a királyi válasz vigasztalja, őbenne kedves vidám érzetet és jó reményeket gerjeszt, és szívből hazafias örömmel üd­vözli a kormányt azon új nemzeti téren, mellyet a k.k. válasz által megnyitva szemlélünk. Nemcsak a kir. válasz egyes pontjai,pedig,és hogy úgymondja, anyagi része, bár ezekben is igen tetemes jót szemlél, hanem a szellem, az elv, a han­gulat, mellyet a k. válaszban félreérteni nem lehet, az , mi olly módon hat a szólóra. Eddigelé fájdalom­­nyelvünk, nemzetiségünk ügyében királyunknak, kormányunknak nem­csak hathatós közremunkálásán nem, de még csak rokon­­szenvének jelein sem örvendhetünk ; elkülönözve, elha­gyatva állott kormányától a szegény magyar nemzet, legfőbb érdekének eszközlésében. Sőt nemzetiségének, nyelvének szent ügye még csak elismerve sem volt, sőt tettleg igen sok­szor megtagadva kelle­­zt szemlélni épen ott, és azoknál, hol és kik által leghathatósabban kellett és lehetett volna előmoz­­díttatnia. Ez pedig nemcsak elleneinknek nyitott tért, alkal­mat,hogy nyelvünk,nemzetiségünk ellen titkos cselszövények úgy, mint nyílt ellenségeskedéssel kikeljenek, hanem mi ma­gunk közt is milly tömérdek keserűséget és kárt okozott. Sokaknál bátortalanságot szült, sokaknál indifferentismust, sokaknál visszavonást nyelvünk, nemzetiségünk ügyében.A deák közmondásnak: Regis ad exemplum totus componitur orbis, igazságát e részben is legszomorubb tények tanúsítot­ták hazánkban. A hivatalnokok, főcsaládink,’s mind, kik a király’s a kormány közelebbi körébe jutottak, az azok­­ adott példának hatása alul csak ritkán és nehezen szabad hattak meg; és ezeknek példája ismét azon egyes körül halott, mellyek közép pontjában ők valának. Sőt szégyen és fájdalom! Valának hazánknak olly elfajult fiai, kik azon szomorú körülmények közt kegyelmeket, jutalmakat, tet­szést keresve, hazánk, nemzetünk főérdekét, az ő hazafiai fő kötelességüket nyíltan, el is árulták. Azonban nem kívánja festeni a szóló ezen gyászos állapotot, mellynek mindannyian szomorú tanúi voltunk,mellyben jó és igaz har­­czot harczoltunk.Arról még is emlékezzünk meg, minő bizo­­dalmatlanságot, gyanakodást, viszálkodást szült és növelt mind ez a hazában, és minő keserűséget, mellynek mirigye minden dolgainkat áthatotta.És illy körülmények közt nemzeti erőnk fejlődhetett, hathatott-e ? Őn­em! gyöngéknek kelle­­gy lennünk, és fájdalom ! gyöngék is valánk, és pedig nagy mértékben. Most más kilátás nyílik előttünk, most sok, igen sok máskép lehet. Urunk királyunk nemzetiségünket, nyel­vünket elfogadja, sajátjává teszi; magyarnak vallja magát, magyarrá alkotja kormányát,és ő, a magyar király,fogja fel a magyarság ügyét,és ígéretet ad,sőt megteszi a kezdetét,melly szerint a nyelv és nemzetiség ügyét a nemzettel egyesülve eszközölje: kell-e magyarázni mindezek közvetlen és tá­volabb hatását? nem kell többé nyelvünk nemzetiségünk ügyében erőnket leginkább csak védelmünkre fordítani. A „regis ad exemplum“ közmondásnak teljesedését más el­lenkező értelemben várhatjuk. Egyesülésben az erő; ez olly régi mint igaz mondás. A midőn a magyar belső vi­­szálkodás nélkül fejedelmével, kormányával egyesülve állott és vívott, győzött is, csak Hunyady Mátyás, csak nagy Lajos időszakára emlékezzünk! midőn ellenkezőképen volt a dolog negyedik Béla,második Lajos gyásznapjaik,és nemzetiségünk dolgát tekintve, második József ideje, és 1800dik esztendő adnak tanúságot. Egyesülve fejedelmünkkel, a nemzetiség ügyét fő feladatai közt tartó kormány alatt,nyelvünk,nemzeti­ségünk bizonyosan diadalmaskodni fog; egy feltétel azonban mellőzhetlen, de ez magunktól függ, és ez az, mire most legin­kább szükségünk van. Az t. i. t. KK. és RR, hogy mi magunk közt egyesüljünk, összetartsunk, és ha vannak és lesznek is kérdések, mellyekre nézve különváló vélemények szerint fo­gunk cselekedni, csak nyelvünkre, nemzetiségünkre nézve, édes hazánknak ez élet­ ügyében, mint annak testvér fiai iga­zán,őszintén, testvérileg egyesüljünk. Új időszakot jelöl ki a k. válasz hazánkban, tegyük ezt széppé, hatalmassá, dicsővé mi hazafiak testvéri egyesülésünk, egyetértésünk által nem­zetiségünk közügyében. Ez váltsa fel a szomorú közmondássá vált magyar viszálkodást. Bocsássunk meg,felejtsünk el mindent,mi e tekintetben rész,vétkes köztünk történt,az en­­gesztelődés fátyolát a múltra­­. Karok! csak a szebb jöven­dőnek közerővel! eszközlése álljon előttünk: szállja meg az engesztelődés lelke e hazát, ennek egyes fiait, a törvényha­tósági életet és, szállja meg országgyűlésünket. Mindenre nézve, mi a politikus élet súrlódásai közt kellemetlen és sértő történhetett köztünk,ha kiengesztelődés, és ezután egyesülés nem következik, utoljára a személyes keserűségeskedésnek kárát mindenkor csak­ a közügy vallja. Vannak pillanatok az életben, mellyekben olly könnyű megbocsátani, kibékülni, egyesülni; legyen ollyan e jelen pilanat, és igen is méltán és könnyen lehet ez ollyan nemzeti életünkben. Annál inkább pedig, mivel a kormánynak egyesülése nemzetiségünk ügyé­ben önmagunknak egyesülése nélkül csak félig,csak keveset fogna használni,és nem teremthetné meg gyümölcsét az ellen­­séges elemek hatalma alatt levő hazában. Nekünk kell adnunk e részben példát fejedelmünknek, kormányunknak, sőt ellenállhatlan erővel vonzani azt a nemzeti egyesülésre, és megtartani ezen egyesülésben; mert a mint az önmagában megszakadt nemzettel a kormánynak, a fejedelemnek tartósan egyesülni alig lehet, úgy a nemzettel,melly valamelly tárgyra nézve önmagában igazán egyesült, és az egyesülés és össze­tartás erejével lép fel, a fejedelemnek, a kormánynak egye­sülnie kell, nem egyesülnie nem lehet. Ezt a történet bizo­nyítja, és ezt nyelvünk, nemzetiségünk ügyében el ne felejt­sük. Illy módon ébredhet fel egyedül és illy módon lehet ha­tályossá a nemzeti köz­érzet, melly ha egyszer felébred és működni kezd , azt eloltani, legyőzni többé alig lehet. Ha ezen nemzeti egyesülés , ha ezen nemzeti önérzet élt volna köztünk 1­5­2 -ben, bár a mohácsi gyásznap után, I. Ferdinand kormányának magyarnak kellett volna lenni. Ami akkor nem sikerült,próbáljuk meg 1844ben, próbáljuk meg V. Fer­dinand alatt, ki a századok óta epedve várt lépést megtette! Kezdjünk hazafius egyesülésben uj epochát: ez lesz legüdvösb eredménye a k.k. válasznak,ezzel köszönjük meg a mit téve, királyunknak, ez lesz legméltóbb hálánk isten előtt is! Száz nyelvvel, a szívre, lélekre leghatalmasabban ható hangon óhajtanám most mondani nemzetemnek, mondani minden egyes hazámfiának: fátyol a múltra, egyesülés a jövőre nyel­vünk, nemzetiségünk szent ügyében! most van alkalom el­kezdeni az új időszakot; ne feledjük pedig, hogy az alkalom nemzejének csak homlokán van üstöke, ha őt, midőn élőnkbe­n «­ 1 ют

Next