Világ, 1914. július (5. évfolyam, 153-180. szám)
1914-07-01 / 153. szám
SS 1914. július 1. VILÁG az angol és francia lapok jóslásaival pörlekedésbe bocsátkozni. Azok az államkeretek, amelyekbe beleszülettünk, olyan véglegeseknek, olyan megváltozhatatlanoknak látszottak. Ámde mégis, ki tudhatja az ilyet előre? Lehajtott fővel állunk a fekete vizek partján, mialatt koronára várt és koronához nem jutott királyi tetemekkel úszik felénk a fekete hajó. És nem vagyunk benne egészen bizonyosak, hogy a fölravatarozott fenségek mellett a fekete hajón, fekete vizek fölött nem úszik-e ismeretlen, végzetes sors elé az egész monarchia is. A történelmi események forgatagába került apró ember szédülő révületében úgy érezzük, mintha mi is mindenestül ott lebegnénk a fekete vizek fölött és találgatni sem merjük, hogy vájjon él-e velünk partot és hol ér partot a félelmes ércpáncélú fekete hajó? Jegyzet írja: Ignotus Jimit nem tudtunk Holta után megszületik a képe Ferenc Ferdinand főhercegnek, ötven órával halála után ez órákból nem telt el egy, mely valami vonást a képhez hozzá ne adott volna. Sőt az utolsó percek, amiket még életben töltött, azok adták a fővonásokat. Fellapozom arcképét s figyelmesen nézegetem. Hozzáveszem a képet, mely élesen megmaradt szememben a tavalyelőtti bécsi derbyről: embonpointes csöndes polgári alakját a generálisi formaruhában s szinte bántóan kis lábát. Annyi szép és hősi adat tudódott ki róla ötven óra alatt. Egy sem hazug, egy sem túlzott, — még csak nem is a megindultság szépítésétől sugallt. Csupa hiteles, gondosan eltett, olyan férfiak közléseiből való, kik inkább kivágatnák nyelvüket, semhogy akár jót, akár rosszat hazudjanak, akármi fenség, bár a halál fensége kedvéért. "S ezek az adatok, ezek a vonások sehogy sem tudnak összeilleszkedni az arcképpel s az emlékképpel. Nyilvánvalóan ezek hamisak, mert annak idején rossz szemmel nézettek s az akkor rosszul beállított szem ma már nem tud a jobban informált tudomásnak utána menni. Most már be kell hunynom szememet, hogy annak lássam Ferenc Ferdinándot, akinek előttem feltétlenül tekintélyes férfiak mondják. De hát ha így volt s ha Ferenc Ferdinándban kiváló egyéniségű s nagy tehetségű fejedelem várt nálunk sorára, ki talán egykét kemény összeütközés után itthon is, kint is, mely figyelmeztette s kitanitotta volna egy pár realitásra, mit az elvonultság elméletében eléggé számba nem vett — olyan uralkodó lett volna, kivel, mint ma egy nagy politikus emberünktől hallottam, „lehetett volna beszélni“ s akire lehetett volna támaszkodni: hogy van az, hogy erről senki nem tudott, senki nem beszélt, a leggonoszabb festésű, a leghamisabb színezésű képekkel szemben egy olyan száj se nyilt tal.....áttételre, mely ma nem hallgatja el gyászát és fájdalmát? S hogy az ő ajka is keményen összeszorulva, soha egy nyílt vagy személyes szót nem engedett előtörni fogainak a sövénye mögül? Hibrid helyzetben láttuk. E monarchiában nincs nagyobb, fontosabb s féltékenyebben féltett valami a hadseregnél. Ezzel, ami szervezetét, embereit, felszereléseit illeti, korlátlanul rendelkezett. Olyan hadsereget teremtett, néhány év alatt, e monarchiának, aminőre büszke lehetne a legelső nagyhatalom. S e hadsereggel olyan politikát csináltak, ami fölért három vésztért csatával. Hát ebbe nem volt beleszólása? Évek óta ami történt, mind rá való tekintettel történt mert emberi számítás szerint már az ő számára történt. S évek óta mintha minden egyenesen ő ellene történt miért volna. Hallatszott, hogy népcsászárnal készül —♦ s a ligveszettebb reakció borította be a monarchiát Lajtán innen is, túl is. Hallottuk, hogy friss és uj eszü emberek kellenek neki — s innen is, túl is a Lajtán előkerültek a muimitautiliték s a visszacsináló draufgüngerek. Hallottuk, hogy puritán — s a panama bűze vette föl Bodenbachtól Orsováig az egész birodalmat. Olyan hatalma volt, hogy mind a főhercegeket visszaszorította a hadseregben, még az udvari életben is. De egy főispánt elvetni, erre nem futotta ereje. Czernint meg tudta tenni követnek s tudta tartaniezer ellenkezés közt. De meghitt politikusait sorra karstellálték úgy Bécsiben, mint Budapesten. Mi volt e mögött? Ma már meg lehet mondani, hogy Ausztriában úgy, mint Magyarországon nyíltan féltek egykori eljövetelétől. Most pedig mint veszteséget siratják, ugyanily őszintén. Amely percben meghalt, hiányozni kezdett, s míg életében úgy nézték, mint a kérdőjeles bizonytalanságot, ma úgy látják, hogy kidőltével az egyetlen biztosság dőlt meg s a teljes kiszámíthatatlanság előtt állunk. Experimen- t urnáktól félünk. Most pedig azt kérdjük: hol van, aki megóvon bennünket az experimentumoktól?! Féltékenységben nézik egymást, igy hallatszott, a német császárral. Most azt kérdik: kire építhet majd a német császár? «aroismm IM»,Jaxa Budapest, június 30. A második amerikai új. Kábeltávirat közli Newyorkból, hogy gróf Károlyi Mihály, az egyesült függetlenségi és 48-as párt elnöke vasárnap Cherbourgban felszállva a Vaterlandra, kábeltelggrammot intézett a Szabadság, az Amerikai Magyar Képszava és az Előre szerkesztőségéhez, jelezve, hogy társaival június 4-én érnek amerikai partra. Az ötszázas fogadóbizottság azonnal összeült. Táviratokat küldöttek szét a vidék nagyobb városaiba, magyar telepeire s felkérték az ott már megalakult bizottságokat, hogy az ünnepélyes fogadásnál valamennyiük két-két tagról képviseltesse magát. A newyorki, pittsbourghi, clevelandi, csikagói és walshi központi bizottságok megbízottai külön értekezletet tartottak és ezen összeállítottak egy részletes kimutatást arról, gróf Károly távolléte alatt hány helyen tartottak gyűlést, mulatságot, vagy bármily más akciót s mennyi anyagi támogatást nyertek. Egyben az értekezletből közzétették, hogy nem igaz az a híresztelés, mintha a magyar képviselők most csak azokat a telepeket és városokat látogatnák meg, ahol még gróf Károlyi nem járt, minden magyar lakta vidéken kivétel nélkül ott lesznek. Kimondotta a bizottság, hogy a fent jelzett öt kerület mindegyikében 7—8 napig fog tartani az agitáció, az egész körút tehát maximum negvennapos lesz. Ferenc Ferdinand magyar politikája Budapest, június 30. Ahhoz, hogy Ferenc Ferdinand magyar politikáját megérthessük, mindenekelőtt tudni kell, hogy az elhunyt trónörökös évtizedek, sőt évszázadok óta a leghabsburgibb volt valamennyi Habsburg között. Nem azért, mintha teljesen megcsontosodott volna benne a habsburgi tradició, hanem inkább azért, mert végső és legnagyobb célja a Habsburg-ház fényének és dicsőségének felfrissítése volt. Egyedid ez a cél volt mértékadó szeretete és gyűlölete számára. Aki vagy ami gáncsolva állt útjába ennek a célnak, ellenségszámba ment, aki vagy ami szükségesnek látszott e cél eléréséhez, tárt karokratalált nála. Csakis ebből a szempontból volt az elhunyt főherceg az úgynevezett magyar oligarchia ellensége és bizonyos , demokratikus, sőt radikális törekvéseknek képviselője. Magyar oligarchia alatt — voltaképpen csak nyolc évvel ezelőtt nyert jogosultságot ez a fogalom a Belvederében — a történelmi magyar parlamenti pártot kell érteni és pedig úgy a jobb, mint a baloldalit. Ezeknek a pártoknak szemükre hányták, hogy valamennyien állandóan csakis önző érdekeket tartottak szem előtt, hogy csak a saját jólétükkel törődtek, hogy a monarchia sorsát csak annyiban viselték a szívükön, amennyiben ez hatalmukat erősbítette és hogy ezzel a politikával gyengítették az országot és a monarchiát. Szemére hányták ennek az oligarchiának azt is, hogy lojalitásának jelszava „und der König absolut, wenn er unsern Willen lut“ és ha megesett, hogy a korona az oligarchia akarata ellen akart valamit tenni, azonnal iriciális érzelmű lesz. Hogy a trónörökös előtt ebből a szempontból gróf Tisza István épp úgy a magyar oligarchia képviselője volt, mint gróf Andrássy Gyula vagy gróf Apponyi Albert, magától értetődik. Minthogy pedig a trónörökös ugyanígy Magyarország egész uralkodó osztályának, az arisztokráciának épp úgy, mint a gentrynek politikai ellenfele volt, csak természetes folyamat lehetett, hogy attól társadalmilag is távol tartotta magát. Ott, ahol mégis társadalmi érintkezésbe került a trónörökös ezzel az uralkodó osztálylyal, száműzve volt minden politika és a megjelent arisztokráciát leszállították az udvari nemesség nívójára, amelynek egyszerűen csak emelni kell fényével az uralkodóház fényét, egyébként azonban nincs semmibe sem beleszólása. Éppen ezért csak legenda volt az, hogy bizonyos magyar arisztokraták, akikkel a trónörökös társadalmi uton érintkezett, különös befolyással bírtak volna a politikájára. Az elhunyt trónörökös sokkal önérzetesebb volt, semhogy a politikájához más férfiak segítségét vette volna igénybe, mint azokéi, akik híven tudták követni intencióit. Ezt azonban épp ugy, nem lehet feltételezni Festestich hercegről, mint gróf Majláthról vagy gróf Karátsonyiról. Az egyedüli, akiről talán föltételezhető, gróf Zichy János, aki azonban már évekkel ezelőtt befejezte politikai pályafutását a Belvederében, gróf Szapáry Lászlót pedig, ha nem is tekintik teljesértékű politikusnak, tudják róla, hogy némely kényes esetben alkalmas charge d'affaires. A főherceg-trónörökös általában nem nagyon szívesen adott szerepet az államügyek vezetésénél az arisztokráciának, legkevésbbé azonban a magyar arisztokráciának. Az oligarchiával való ellenségeskedése ugyanis nem pusztán plátói jellegű volt. Az oligarchiát valósággal legbensőbb politikai mivoltában akarta megtörni, a szó szoros értelmében kisemmizni. A magyar oligarchia legbensőbb lényét azonban a trónörökös a közjogiban és a katonaságra és felségjogokra vonatkozó örökös gravaminális panaszokban látta. Éppen ezért minden erővel arra törekedett, hogy a katonai kérdést, nemkülönben a felségjogot kivonja az oligarchia hatalma alól. A Belvedere erre a célra még egyebet is szükségesnek tartott. Elsősorban az átalakítását a magyar parlamentnek, amely régi formájában egyedül az oligarchia birodalma. Minthogy azonban ez az átalakítás csak is az általános, egyenlő és titkos választói joggal vihető keresztül, már 1906-ban igen gyorsan csatlakoztak a Kristóffy József által tervezett választójogi reformhoz. Magyarország progresszív köreinek a Belvederével szemben érzett ama szimpátiája azonban, amelyről anynyit beszéltek, de amelyről biztosat soha sem tudtak mondani, mégis csak a koalíciós érából ered. Csak akkor, amikor nyilvánvaló lett, hogy a Fejérváry-éra semmiféle befolyással sem volt az oligarchiára és hogy a kormánynak, alig hogy uralomra jutott, nem volt sürgősebb dolga, mint különféle törvényekkel Szerda