Világ, 1922. május (13. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-16 / 110. szám

, és steáófcl vata!: YL ke*, ámtriBBy ut 4SI. szára. Előfizetési árak öl­agyarországban: Egyes ám 1300 korona, félém 600 korona, negyedr­éne 800 korona, egy hón 100 korona. A .VILÁG* megjelenik hétfő kiré­­delével mindennap. Egyes szám ára Budapestem, vidékem és pályaudvarokon korona. Ausztriában 50 korona. 3 HS államban 1 dinár 60 para. Egyes éra 5 korona. XIII. évfolyam Budapest, KEDD 1922 május 1 110-ik szám ....I ■IB-liUMfc'lg.tJWHV IW1WTS1TWW fürdetések tévétetnek Budapest, a VILÁG kiadóhivatalában, Blockner J, Blau J., Bokor, Beáké és Társa, Győri és Nagy, Jaulus és Társa, Tenczer Gyula, Hegyi Lajos, Kővri Simon és Társa, Leopold Gyula, Leopold Cornel, Schwarz József, Siklay, Mezei Antal, Mossa Rudolf, Eckstein Bernát hirdetési iro­dákban. Bécsben: Hausenstein és Vogler, JL Dukes, Nachfolger, Rudolf Mosse. Zárt sorokban !A választási küzdelem utolsó két hete a kor­mány jóvoltából csendes lesz, nagyon csendes, olyan csendes, mint Verescsabinnak a Sipka-szo­rosról festett híres triptichonján a harmadik kép... Ezt a csendet nem szeretjük, nem szeretjük azt a csendet, amikor a józan és tárgyilagos érvek sem h­angozhatnak fel, nem szeretjük azt a csendet,­­amely elfeledteti az országgal azt, hogy most kell sorsa és jövője fölött dönteni, kivált nem szeret­jük ezt a csendet akkor, ha a csendre nézve ki­adott parancs az egyik oldalon fogja csak elfojtani a halk szót, hogy a másik oldal lármás csatakiál­tása egész zavartalanul pergethesse a füldobokat. Nem szeretjük ezt a csendet, de ugyanolyan ke­véssé szeretjük a vasárnapi lármát, amely néhol megzavarta az egységes párt vezéreit mondani­valóik elmondásában. Nem tudjuk, szerencsés öt­­let-e éppen Patacsy Dénes ajkára bízni a kormány­­­által kívánt higgadt, józan érvelést például egy olyan városban, amilyen Szombathely, sokszáza­dos kulturális hagyományaival. De mi azt szeret­nénk, ha Patacsy Dénest is teljes csendben hall­gatnák meg és teljes figyelemmel, teljes figyelem­mel azért is, mert érdekes kortörténeti, és talán kortörténeti tünet az, hogy az egységes párt éppen Patacsy Dénes személyében fedezi fel céljainak, tö­rekvéseinek, programmjának hivatott tolmácsát. Patacsy Dénes politikai egyéniségét talán külön­féle módon lehet mérlegelni, de ha az egységes párt vezérei Patacsy Dénesben látják szellemi ve­zérüket, akkor hadd beszéljen nagy, nyugodt csendben az az államférfi, akinek szava, érvelése, gondolkodása feltárja az egységes párt felfogását a magyar problémák megoldásának módjáról. Hi­szen Patacsy Dénes nem csupán a rómaiak által alapított Sabaria-ban, a magyar kultúra régi táborhelyén, Szombathelyen tolmácsa az egységes pártnak, hanem beszédében hivatkozott arra az ön­feláldozásra, amellyel hetek óta járja az országot, hirdetni az egységes párt hittételeit, úgy, amint az öreg Gladstone járta be annak idején Angliát, hir­detni a liberalizmus tanait. Másnak, kívülállónak nincsen beleszólása abba, ha az egységes párt Pa­tacsy Dénest szemelte ki Gladstone-jévé, és mi csak azt kívánjuk, hogy az egységes párt Gladstone­­jeit hallgassák meg csendben, figyelemben, és hall­gassák meg csendben, figyelemmel az egységes párt közkatonáit is ... Megindult a választási küzdelem Budapesten is, és megindult olyan módon, amely ha nem is alkalmas arra, hogy szétforgácsolja a liberális erő­ket, de alkalmas lehet arra, hogy csökkentse a liberális mandátumok számát. Mi sajnálatosnak tartjuk azt, hogy gróf Apponyi Albert, aki áldozat­készen magára vállalta két hét előtt a liberális front egységének helyreállítását Budapesten, most megbontja a liberális front egységét, és beszédet tart egy olyan frakció lajstromáért, amely emberi valószínűség szerint nem kaphat annyi szavazatot, hogy mandátumot szerezzen listavezetőjének, de Apponyi Albert közbelépése folytán esetleg kap­hat annyi szavazatot, hogy ezáltal az egységes li­berális lista elveszt egy mandátumot. Apponyi Al­bert beszédét természetesen azzal a nagy tisztelet­tel kell meghallgatni, amely kijár Apponyi szemé­lyének. Hiszen Apponyi szinte megszűnt személy lenni és intézmény lett- nagy és erős erkölcsi fórum abban a poli­tikai világban, ahol bizonytalanok, zavaro­sak és súlytalanok lettek az erkölcsi fogalmak. Mi megértjük azt az emberi motívumot, amely Apponyi Albertet vezeti, mikor egy reménytelen lajstrom érdekében emel szót azért, mert a laj­strom élén egy politikai fegyvertársa áll, és a ma­gyar politikai világnak egy kétségtelen valeur-je. Gratz Gusztáv ... Csak éppen nem értjük azt, hogy miért kell Gratz Gusztávnak Budapesten egy szinte reménytelen küzdelmet felvennie és ezáltal leforgácsolni a szavazatokat, esélyeket az éppen gróf Apponyi Albert által összekovácsolt egységes listáról. Apponyi tudott volna mandátumot találni és mandátumot biztosítani Gratz Gusztáv számára túl a Dunán, és mi azt szeretnénk, ha Gratz Gusz­táv helyet kapna a nemzetgyűlésen, ahelyett, hogy csak­­ elvesz egy helyet olyan emberektől, akikre Apponyi és Gratz nézete szerint is szükség van nemzetgyűlésen. Vázsonyi Vilmos beszélt szombaton azokról a későn felébredt bajnokokról, akik átaludtak nehéz napokat, és csak most jönnek misszionáriusi hittel liberalizmust hirdetni a Rombach­ utcába, olyan liberalizmust, amely­­­ kívülről támogatja végze­tes munkájában az antiliberális törekvéseket. Mi igazán nem tagadjuk meg a méltánylást azoktól az értékektől, amelyek a későn ébredt és még nem eléggé felébredt liberálisok táborában találtatnak, mi méltányoljuk ezeket az értékeket és nagyon csodáljuk azt, hogy a későn ébredt, nem eléggé j ----n i----'t:__t. l'i___­_________________________ felébredt liberálisok táborának értékeit miért nem biztosították az új nemzetgyűlés számára akkor,­­ amikor a kívülről támogatás ára gyanánt a nem­zeti polgári párt megkapta a vidéki mandátumok­nak egy pontosan kialkudott kontingensét. Ezt sajnálatosnak tartjuk, sajnálatosnak tartjuk azt, hogy a nemzeti polgári párt inkább ambiciózus közkatonáit helyezte el a Bethlen által engedélye­zett mandátum-kontingens felosztásánál, nem pe­dig kevésbbé ambiciózus, de a gazdasági munka el­végzésére hasznosabb vezéreit. Ez sajnálatos, és legalább is sajátságos, olyan sajátságos, amilyen sajátságos az, hogy itt Budapesten ellenzéki szí­neket próbál játszani egy olyan párt, amely doná­­ció gyanánt kért és kapott megszabott számú vi­déki mandátumokat Bethlen Istvántól és Gömbös Gyulától, a választási diktátortól. Különös az, ha egy párt közkatonái a vidéken Gömbös Gyula hi­vatalos jelöltjei és a párt vezérei a Rombach­­utcában harcos liberálisok, de ebből a különös helyzetből a budapesti választók saját érdekükben kénytelenek és kötelesek levenni a konzekven­ciákat. Budapesten az egységes liberális listára kell szavaznia mindenkinek, aki ez liberális irányt akarja visszasegíteni az érvényesülés felé a magyar politikában. Az egységes liberális listára kell sza­vaznia egységesen, zárt sorokban, minden elkalan­dozás nélkül, ha másért nem, akkor azért, mert az egységes liberális listán vannak azok a politikusok, akik nem elkésve ébredtek föl, hanem meg­kezdték a küzdelmet a liberális eszmékért, a liberális eszmék renaissance-áért, akkor, amikor ez életveszélyt jelentett számukra, és a­­ életmentést Magyarország számára. Itt még fognak harcok következni, itt még szükség lesz kemény harcosokra, és itt még félreállanak majd azok, akik félreállottak az elmúlt harmincnégy hónapban, másoknak hagyták a nehéz küzdelmet és most el­jöttek jelentkezni a küzdelem béréért. Nem aka­­­­runk a hála érzésére apellálni azok számára, akik kötelességet teljesítettek a kötelességteljesítés leg­súlyosabb napjaiban, nem akarunk vádat emelni azok ellen, akik nem voltak sehol, mikor szükség lett volna, égetően nagy szükség nevük súlyára, régi tekintélyükre, fémjelzett politikai tapasztalataikra. Nem akarunk szemrehányást tenni azoknak, akiknek hangját nem hallottuk akkor, amikor sokan, nagyon sokan várták a szavukat, csak éppen egy egyszerű tényt szögezzünk le. A harc még nincs befejezve, a harc meg nem dőlt el, még nem érkezett el az ideje a hálátlanság fényűzésének, és a „megbízha­tatlan“ tekintélyek kultuszának. Mi becsüljük a régi neveket, a régi autoritásokat, még akkor is, ha ezek a régi nevek és ezek a régi autoritások maguk keresték a feledés homályát a legválságo­sabb órákban. De a harc még nincs befejezve, a harc még nem dőlt el, és az országnak ma még szüksége van azokra a harcosokra, akik egész bi­zonyosan kitartanak helyükön és végigvívják azt a küzdelmet, amelyet ők kezdtek meg. Mi becsül­jük a régi neveket, a régi autoritásokat, még akkor is, ha az elmúlt harmincnégy hónapban megkötöt­ték a maguk különbékéjét, mialatt mások harcol­tak, csak éppen azt tartjuk, hogy minden liberális szavazónak, elkalandozás nélkül, zárt sorokban, egységesen kell leszavaznia az egységes liberális listára, a kipróbált harcosok listájára, és nem a liberális választók tiszte mandátumhoz segíteni olyan autoritásokat, akik megint csak megkötnék a maguk különbékéjét, mialatt mások harcolnak, megkötnék a maguk különbékéjét, úgy, amint most engesztelhetetlenül liberálisok a Rombach­ utcában és Gömbös Gyula hivatalos jelöltjei a vidéken... Az utolsó hét napok állnak már csak rendelkezésére a pár­toknak a választási küzdelemben és ezek a na­pok, a jelekből ítélve, mind izóbbak és izzóbbak lesznek. Mennél több oldalról érkezik hír, amely az ellenzék térhódításáról és tetemes előnyomulá­sáról ad számot, annál nagyobb erővel lendül minden eszköz és minden apparátus, amely a kormánynak és pártjának rendelkezésére áll, hogy elnyomja az ellenzék iránt megnyilvánuló szimpátiát. Olyan tömegben érkeznek jelentések a vidékről, jelentések, amelyek választási atroci­tásokról, erőszakoskodásokról és ezer egyéb ano­máliáról számolnak be, hogy mindegyiknek hite­lességéről meggyőződni alig lehet. De sürgönyök­nek, leveleknek, szóbeli tudósításoknak és értesí­téseknek áradata mutatja, hogy mekkora és mi­lyen skrupulusokat nem ismerő az az erőfeszítés, amelyet a kormánypárt tesz, hogy magának a parlamenti többséget biztosítsa. Pedig a kormánypárt igényei már nem mondhatók túlzottaknak. Gömbös Gyula, a párt ügyvezető alelnöke, ma két izben is nyilatkozik és nyilatkozataiban — mint ő mondja : szokása el­lenére — horoszkópot állít föl az egységes párt­nak. A két nyilatkozat adatai nem egyformák, az egyikben, a pesszimisztikusabban, 150 főre teszi Gömbös azt a tábort, amely a nemzetgyűlés megnyitásának napján Bethlen mögött fel fog so­rakozni. A másik nyilatkozat már bizakodóbb és eszerint a 245 mandátumból 170 jut az egységes pártnak, a szövetséges Ernszték és Heinrichék nélkül. A szövetségesek Gömböst sem töltik el sok reménnyel, úgy gondolja, hogy ezek, amennyi­ben a parlamentben is támogatják a miniszter­­elnök politikáját, körülbelül 18—20 mandátum­mal fogják szaporítani az egységes párt táborát. Az egységes párt ügyvezető alelnökének nyi­latkozata világosan mutatja, hogy azok a remé­nyek, amelyeket a párt a választási kampány megindulásakor a párt fölényes győzelmébe vetett, meglehetősen elfakultak. Ez a szám, amelyet ma Gömbös jósol — és amelyet alighanem az általa remélt maximumnak kell inkább tartani, mint a valószínű lehetőségnek — alatta marad annak, amelyet annak idején, mint minimumot jelöltek meg. Még csak néhány héttel ezelőtt is biztosra vet­ték, hogy az egységes párt jelöltjei közül kétszá­zon felül fognak bejutni a parlamentbe, míg ma szemmel láthatóan megelégszenek már azzal, ha a párt kétharmad többséget kap a nemzetgyű­lésben. A vidéken lefolyt kormánypárti és ellenzéki népgyűlések krónikája azonban azt bizonyítja, hogy Gömbös Gyula jóslata még mai szerényebb formájában is túlságosan optimista. A miniszter­­elnököt dunántúli körútján egyáltalán nem fo­gadta osztatlan lelkesedés, beszédeit több nelvü­tt gyakori közbeszólásokkal zavarták meg, a vele együtt volt politikusok közül pedig némelyiket egy­­általában nem akarták meghallgatni.­ Ezzel elle­n­tétben az ellenzéki népgyűléseken minden betiltás, kiutasítás és kellemetlenkedés ellenére, so­kezerre menő tömegek szorongtak és tettek tanúb­izonysá­­­­got ellenzéki álláspontjukról. Magából a miniszter­­elnök kerületéből, Hódmezővásárhelyről pedig olyan hírek érkeznek, amelyek Bethlennek előre­látható bukásáról szólnak. Érthető tehát, ha a kormánypárt minden esz­közt igénybe vesz, hogy a népnek ezt az ellenzéki megmozdulását elnyomja és kikényszerítse saját győzelmét. Egy vasárnap áll még a pártok ren­delkezésére és ezt az egy vasárnapot a kormány­párt minden bizonnyal igen alaposan ki fogja használni. A választási kampányban elért sikerek azonban még nem jelentik egyúttal a győzelmet is és ha — amint mondottuk — a nemzetgyűlés megnyitásának napján gróf Bethlen István mi­niszterelnök mögött többségi párt sorakozna is fel, ez még távolról sem jelenti a kormány győ­­zelmét. Magában az egységes pártban is sokan vannak, akik nem helyeslik a kormány politiká­ját és akik valószínűleg el fognak fordulni tőle, mihelyt várakozásaikban és gróf Bethlen István némely kijelentésében csalódnak. ------ Ugron és Szterényi a közszabadságokért i­dem­ e a szabadkereskedelemért és iparért akkor dolgozni, mikor senki se bántja azt? De mikor veszedelemben forgott, mikor ezer oldalról tá­madták a kereskedelmet, akkor vájjon hol vol­tak azok az urak, akik a kereskedelem védőinek nevezik most magukat. A mostani választásban engem két kérdés érint legközelebbről, a köz- A Károly-körúti Werner-vendéglő­­ nagyter­mében gyűltek össze ma este a VII. kerület kis­iparosai és kiskereskedői, hogy meghallgassák báró Szterényi Józsefet és Ugrón Gábort. Szte­­rényi József a következőket mondotta : — A kereskedelem, a­­liberalizmus aranykor­­szakában virágzott legjobban és kérdem azt, ér­

Next