Világ, 1922. július (13. évfolyam, 146-171. szám)

1922-07-06 / 150. szám

Csütörtök A 400 miliárdos osztrák kényszerkölcsön (A Világ bécsi tudósítójától.) Segur pénzügymi­­n­iszter pontosan a bejelentett határidőre terjeszti be a pénzügyi tervével kapcsolatos törvényjavaslatokat és így nem marad hátralékban a kényszerkölcsön kive­tésének tervezetével sem. A kényszerkölcsön összege 400 milliárd osztrák, tehát körülbelül 22 milliárd magyar korona. Ez elég súlyos tehertétel, mert való­színű ugyan, hogy a jegybank legutóbb közzétett ki­mutatása óta a bankjegyforgalom már elérte, vagy talán már meghaladja az 500 milliárdot, de a kény­­szerkölcsön, amelyet ezüstben, aranyban vagy bank­jegyben leh­et lefizetni, így is 80 százalékát teszi a bankjegyforgalomnak. A kényszerkölcsön befizetése szeptember 16-ával kezdődnék és 1922 január 16-ával záródik le, de első részlet gyanánt minden jegyzésre kötelezett a kényszerkölcsön összegének felét köteles befizetni, úgy, hogy szeptember tizenhatodika és ok­tóber tizenhatodika között 200 milliárd korona fog befolyni az osztrák állampénztárba, ha sikerül egész terjedelmében­­végrehajtani a kényszerkölcsön tervét. Az alaptőke negyvenhatszorosa A részvénytársaságok az 1922 június harminca­dikén jegyzett tőzsdei árfolyamok 7 százalékát köte­lesek befizetni, vagy pedig fölemelhetik részvénytő­kéjüket 8 százalékkal, és a 8 százalék­os részvényt szolgáltathatják fizetés helyett. Egy 100 millió korona alaptőkéjű osztrák iparvállalat, amelynek részvényei június harmincadikén 133.000 koronás árfolyamot ér­tek el, nem kevesebb, mint 4.600 millió korona kémy­­szerkölcsönt köteles átvenni, tehát névleges alaptőké­jének negyvenhatszorosát, kivéve, ha inkább részvé­nyekkel fizet A legtöbb esetben nyilván ez fog tör­ténni, mert a bankok és a részvénytársaságok aligha tudják majd mobilizálni ezeket a többmilliárdos ösz­­szegeket 20 hold föld másfél milliót fizet A földbirtok az 1922-re kivetett földadó száz­­ötvenszeresét köteles a kényszerkölcsönből jegyezni. A földadó öszegét 1922 elején 1495 millió koronára becsülték és igy 224 milliárd korona kényszerkölcsön jutna az osztrák mezőgazdaságra. De a törpebirtok és a túlterhelt birtokok könnyítéseket fognak kapni. Ezért 224 milliárd helyett csak 200 milliárdra becsüli a mezőgazdaság kényszerkölcsönének hozadékát Ségur pénzügyminiszter. Így is átlag másfélmillió korona jut egy húszholdas parasztbirtokra ,tehát körülbelül 80.000 magyar korona. 4000 magyar korona kényszer­­kölcsön holdanként, nagy szó, kivált mert ebből a 4000 koronából kétezret egy összegben kell lefizetni október tizenhatodikán, a második felét pedig három­­havonként esedékes részletben, 1923 január tizen­­­hatodikáig. Aki késedelmesen fizet, minden 2500 papírkoronáért egy aranykoronát tartozik adni, és ez a bécsi valutaárak sokat emlegetett visszaesése óta is 4200, nem pedig 2500 korona. A késedelmi kamat tehát igen súlyos, közel 60 százalék akkor is, ha a fizetési határidőig nem rosszabbodik az osztrák ko­rona és nem emelkedik még feljebb az arany ár­folyama. Egy arany koronát 2500 koronának szá­mítva, táblázza be szükség esetén a földbirtokra kény­­szerkölcsön­ követelését az állam és ebben az esetben az állami követelés megelőz minden más telekkönyvi terhet. Az adó ezerszerese r A, háztulajdonosok a házadó négyszázhúszszorosát fizetik, ha 1915 végéig vásárolták házukat, az ötszáz­­szorosát, ha 1916-ban vagy 1917-ben történt a vásár­lás, az ezerszeresét, ha 1917 után jutottak a ház birtokába. Tekintettel arra, hogy a bécsi házbérek aránylag még jóval alacsonyabbak, mint a buda­pestiek, a háztulajdonosoknak ez az újabb megterhe­lése 41 milliárd kényszerkölcsönnel igen súlyos rend­szabály. A kereskedők és az iparosok kereseti adójuk huszonötszörös összegét kötelesek a kényszerkölcsön­­ből jegyezni és így 32 milliárd jut rájuk. A kényszerkölcsön-kötvények 6 százalékkal fog­nak kamatozni és 50 éven belül kisorsolják őket. Mi­vel igen bizonytalan az, hogy egy év elteltével a mai értéknek milyen töredékén fogják jegyezni az osztrák koronát, ez a kisorsolás nem nagy garancia. Ahol még a kényszerkölcsön is rossz üzlet A fő célját azonban nem érheti el a 400 milliárdos kényszerkölcsön: aligha fogja leszorítani a bank­jegymennyiséget, vagy akár csak egy időre megállí­tani az újabb bankjegyek kibocsátását. A kényszer­­kölcsön nagy részét ugyanis a jegyzésre kötelezettek csak kölcsön felvétele által tudják majd az államnak befizetni. Az iparvállalatok, még azok is, amelyek a legjobb üzleti eredménnyel dolgoznak, állandóan kénytelenek hitelüket a végsőkig megfeszíteni, hi­szen akárhány olyan vállalat van Ausztriában, amely­nek havi budgetje több milliárd kiadást mutat fel. A háztulajdonosok nagy része szintén csak kölcsön be­­táblázása útján tudja majd a kényszerkölcsönt meg­fizetni, és a parasztoknál szalmazsákba dugott mil­­liárdok is egyre inkább legendásakká kezdenek válni. Éppen Ségur pénzügyminiszter fejtette ki tegnap, hogy a földbirtok kényszerkölcsönét nem lehetett ma­gasabb kulcs szerint megszabni, mert már a paraszt­osztály is felélte pénzkészleteinek nagy részét és egyre fokozottabb mértékben kezd hiteleket igénybe­venni. Abból a 400 milliárdból, amelyet a pénzügy­miniszter vár a kényszerkölcsön eredménye gyanánt, felkáptőseges­ számítással 300 milliárdot kölcsön VILÁG gyanánt fognak felvenni a jegyzésre kötelezettek, hogy megadhassák a tőlük követelt kölcsönt az ál­lamnak. Ezt a 300 milliárd kölcsönt pedig nem tud­ják másképp folyósítani a bankok, mint akkor, ha 300 milliárd új bankjegyet bocsát rendelkezésükre a kormány. A változás tehát mindössze annyi lesz, hogy az új bankjegykibocsátásoknál a kényszerkölcsön jegyzésére kötelezettek fognak adósok gyanánt szere­pelni a jegybank kimutatásában, nem pedig az ál­lam, és Ausztria 6 százalékos kamatot fog fizetni olyan bankjegyekért, amelyeket kamatfizetési kötele­zettség nélkül is megkaphatott volna. Drozdy Győző beszéde • Az ülés csendesen indult Vasadi Balogh György beszédével, aki Rassay Károly tegnapi be­szédével foglalkozott és az egység gondolata mellett érvelt. Sürgette a földbirtokreform végrehajtását, po­lemizált a szociáldemokratákkal, végül kijelentette, hogy az indemnitási javaslatot elfogadja. A következő szónok Drozdy Győző volt, aki az­zal kezdte beszédét, hogy két éven keresztül költség­vetés nélkül, felhatalmazásokkal dolgozott a kor­mány. A mostani indennitásnál a tavalyit veszi ala­pul a kormány, ami képtelenség. Az indemnitást nem szavazza meg, mert a kormány politikájával nem ért egyet. A politika értékét a pénz nemzet­közi értéke mutatja. A legrosszabb politikát Orosz­ország folytatja, Ausztria áll a második, Lengyelor­szág a harmadik, Magyarország pedig a negyedik helyen (Meskó Zoltán: Németország hányadik he­lyen van?) nemcsak­­ a valutáját, de a kormány politikáját illetőleg is. A magyar kormány gazda­sági politikája is rossz. A budapesti kereskedők például délelőtt n­em kapnak Béccsel telefonössze­köttetést, mert állítólag az összes vonalakon állami beszélgetések folynak. (Pakots József: Politikai si­kerek beszélnek!) Az­ egész külföld fekete jövőt jósol a magyar koronának. Idézi Keynes-nek a Manchester Guardian­­ban megjelent cikkét. Keynes ebben a cikkben hó­napok előtt megjósolta a magyar korona most be­következett zuhanását. Koldusok vagyunk, a korona mostani zuhanása államadósságainkat mintegy két­száz milliárdra emelték. Ha Krisztus urunk születé­sekor kezdtük volna ennek a 200 milliárdnak a tör­lesztését, évente 120 millió koronát kellett volna fizetni. (Szijj Bálint: Mózestől kellett volna kez­deni, akkor kevesebb lett volna.) A kormány rossz pénzügyi politikáját a vámtarifapolitika is bizo­nyítja. Szükségünk van új autonóm vámtarifára. Hir szerint olyan lesz az új vámtarifa, hogy az egyes áraknál a világparitás fölött 50 százalékkal drágítja meg az árakat. Így a­ 10 vállalat, szövetkezet és kartell kedvéért 8 millió magyar érdekét tapossuk sárba. Ezzel kapcsolatban a hazai cukor árának horribilis emelését teszi szóvá, amely emelés folytán az importcukor sokkal kevesebbe került volna, mint a hazai. Amikor megvolt már egy-egy cikkünk ré­szére a piac, a kormány rossz gazdasági politikája következtében ezt is elvesztettük. Ez történt a ma­gyar borral is. Ki tartja meg ezt a sok numerust ? Ezután a földbirtokreform kérdését fejtegeti. Ha a mostani lassúsággal halad a földreform végrehaj­tása, akkor a törvényt csak mintegy száz év alatt le­hetne végrehajtani. (Horváth Zoltán : Csigamunka !) Számadásokat sorol föl. (Varsányi Gábor felsóhajt: No de ki tartja meg ezt a sok numerust !) Nem szé­gyeni, hogy őt demagógnak nevezik. Meskó is ennek a népszerűségének köszönheti, hogy most itt ül, da­cára annak, hogy irányt változtatott. (Meskó Zoltán : Én maradtam keresztény, agrár­demokrata.) Volt idő, amikor nem voltál keresztény. (Meskó Zoltán: Nem, zsidó voltam!) A kormány adópolitikája is helytelen, mert földadóra négyszer kevesebbet irányoztak elő, mint például cukoradóra. Az állam fő bevétele a fo­gyasztási adó. A legutóbbi negyedévben a forgalmi adóból 950 millió folyt be, míg a hadinyereségadóból ugyanekkor csak 900 millió. A földadó-reform, értesü­lése szerint, a régi kataszteren alapul. A kormánynak új kataszterről kell gondoskodnia és a földadó-refor­mot csak ezen az alapon lehet megalkotni. A kormány gazdasági politikájával foglalkozik ezután a szónok. Genovában mi nem tudtunk semmit sem elérni, míg Litvánia elérte célját. Három mágnás képviselte Ma­gyarországot, de ha már grófok mentek, miért nem küldték ki gróf Apponyi Albertet ? (Horváth Zoltán : Apponyi bandavezér!) A Millerand-féle kísérőjegyzék volt egyetlen reményünk. A határkiigazító bizottsá­gok munkája folytán mi semmit sem kaptunk vissza, sőt elvettek tőlünk. Ezt a külföldi lapokból kell meg­tudnunk. Miért történik mindez ? Pasics szerb minisz­terelnök egy interjúban azt mondotta, hogy ajánlatot tett a magyar kormánynak, hogy tárgyaljanak a vi­tás területekről, de­ a magyar kommy 1922 július 6. 3 Viharok sorozata a nemzetervülésen Mi egyszer szóvá tettük a nagy csendet a nemzetgyűlés első ülésein, de mikor szót ejtettünk erről, nem kívántuk az olyan viharokat, amilye­nek ma szántottak végig a nemzetgyűlés tanács­termén. A parlamentáris tárgyalásoknak ezt a formáját, vagy inkább ezt a formátlanságot saj­nálatosnak és károsnak tartjuk, de kénytelenek vagyunk leszögezni azt a történeti tényt, hogy a mai viharokért a felelősség az egységes párt han­­gosszavú csatárait terheli, nem pedig az ellenzé­ket, amely ma és általában a nemzetgyűlésen ugyanúgy példát mutatott az ilyen példaadásra nagyon rászorult egységes pártnak a guvernemen­­tális felelősségérzésből, amint példát adott a tör­vénytiszteletre, a felelősségérzésre, a harc tár­gyilagos modorára a választási küzdelem hetei alatt is. Példát adott, noha látta, hogy példája nem talál követésre... Az olyan választási harc, amilyenből ez a nemzetgyűlés került ki, a szenvedélyek kirobba­nására szokott vezetni a megtizedelt ellenzék ré­széről. Az ellenzék újból fegyelmezte magát, és az indemnitási vita teljesen tárgyilagos meder­ben folyt — az ellenzék részéről. Az egységes párt egyes frakciói, egyes „kiválóságai“ félreértették az ellenzék részéről gyakorolt önfegyelmezést, és meghátrálás gyanánt értelmezhették azt, ami az ország nagy érdekeinek becsületes tiszteletben­­tartása volt. Az ellenzék oldalán elhangzott nagy beszédek egy ujjal sem pendítették meg a szenve­dély húrjait, és a nyugodt gondolkodás, a józan belátás útján keresték a kibontakozást. Az ellen­zék részéről elhangzott néhány beszéd megmu­tatta azt, hogy ez az ellenzék tudná kormányozni az országot, míg az egységes pártnak kivált a közbeszólói valami egész másról tettek tanúsá­got ... Ma azután kirobbant az, aminek kirobba­nása a provokációk untalan sorozata után nem maradhatott el. Az egységes párt egy része vihart akart, botrányokat akart, és kikényszerítette a vi­hart, kikényszerítette a botrányokat, olyan­­ ki­lengésekkel, amilyenekkel szélsőséges ellenzéki pártok is takarékoskodni szoktak a szélsőségesen heves harcok idején. A színarany pártja gyanánt konferálta be, ha jól emlékszünk, a turista­ Klub egy vacsoráján a mai többséget gróf Bethlen István, és ma nyil­ván már a miniszterelnök is tisztában van azzal, hogy felelősségérzés és szellemi érettség tekinte­tében az egységes párt egyes elemei nem egész olyan vegytiszták, mint a szinarany, vagy régi szép magyar nevén a sárarany. Az ellenzéket méltán ki­hozhatta sodrából a közbeszólásoknak kevéssé parlamentáris formájú szövegezése, kihozhatta sodrából a közbeszólások által emlegetett tények­nek, enyhén szólva, kissé ferde beállítása, és ki­hozhatta sodrából a közbeszólók személye is. Ma például az egyik vihart egy volt miniszter provo­kálta ki, egy olyan állítással, amely nem egészen fedte a valóságot, egy olyan területen, ahol né­hány nap előtt ugyanez a volt miniszter, szerin­tünk, érdekelt fél gyanánt szerepelt, és mások szerint vádlottként. A volt miniszter úr kénytelen volt megvédeni saját orvosi tevékenységét, kény­telen volt megvédeni öccsének általa történt kine­vezését, és ha ez a kettős védelem egész kifogás­talanul sikerült volna is, a volt miniszter úr né­mileg mérsékelhette volna temperamentumának kitöréseit egy olyan képviselővel szemben, aki­nek minisztersége alatt vállalta és betöltötte az államtitkári tisztet ez az akkor még kevésbbé he­ves temperamentumú államférfi. Igazán nem sze­mélyeskedni és csakugyan az a nézetünk, hogy de gustibus non est disputandum, tehát a volt népjóléti miniszter úr ízlését teljesen magánügy­nek tekintjük, de mégis kénytelenek vagyunk kon­statálni azt, hogy a volt népjóléti miniszter úr hajtotta meg zászlaját a régi nemzetgyűlés egyik tanácskozásán az orgoványi hősök előtt, és ha másért nem, akkor ezért mérsékelhetné heves temperamentumát addig, amíg a hadbíró­ság nem hozza meg ítéletét az elébeállított orgo­ványi gyilkosok fölött, mis idegessé kell válnia az ellenzéknek akkor is, ha akad egy képviselő az egységes párt soraiban, és pedig egy csizmás kép­viselő, aki helyesli a kisgazdatársaival szemben a választási küzdelem idején alkalmazott — testi fenyítéket. A provokációk szüntelen sorozata idézte föl a mai viharokat, és akkor, amikor az ellenzék az ország nyugalma érdekében éppen csak körvona­lazta választási­­ vereségének történetét, az egy­séges párt egyes elemei, úgy látszik, odáig jutot­tak el a politikai fogalmak félreismerésében, hogy azt hiszik: okuk és joguk van büszkéknek lenniök az egységes párt választási­­ győzelmére. Ez a sajátságos fogalomzavar egymaga is megnehezí­tette az ellenzék részére az önfegyelmezésnek amúgy is nehéz munkáját: ehhez csatlakozott az­után a közbeszólások imparlamentáris hangja, a közbeszólások formájában a közvélemény elé rö­pített vádaknak nyilvánvalóan a ferde beállí­tása. Aki szellőt vet, vihart arat, tartja a példa­beszéd, és a mai viharok annál kevésbbé lephet­ték meg az egységes pártnak kilengésekre hajla­mos elemeit, mert ezek napok óta vihart vetettek, és nem szellőt. Gróf Bethlen István érdemeként elismerjük azt, hogy a múlt nemzetgyűlés idején egyszer­­másszor őszinte tükröt tárt régi többsége elé. Ez a precedens kötelez, és a miniszterelnök úr talán figyelmeztethetné új többségét arra, hogy a fele­lősségérzés, a fegyelmezettség és guvernementális magatartás tekintetében vegyen példát az ellen­zéki pártoktól.

Next