Világ, 1925. február (16. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-22 / 43. szám
[Vasárnap Építeni! írta: Bródy Ernő dr. A házépítés a lakásínség egyetlen gyógyszere. Szabadforgalomról, felmondási szabadságról tehát addig nem lehet szó, míg tart a lakásínség. A szanálási törvény e nehéz kérdésen könnyedén túltette magát azzal, hogy megállapította a szabadforgalomra való áttérés időpontját. E törvény meghozatala előtt a kormánynak is az volt az álláspontja, hogy a felmondási szabadság csak akkor következhetik be, mikor már a keresletnek megfelelő kínálat jelentkezik. Miután a helyzet nem változott, sem most, sem máskor, sem soha nem lehet más a lakásínségből való kibontakozás útja, mint az építés. De a termelés jelenlegi halálos dermedtségében, a kereskedelem és ipar válságos helyzetében az építés többé nemcsak a lakásínség megszüntetésének egyetlen módját jelenti, hanem még ennél is többet: a termelési folyamat megindulását, a munkanélküliség csökkentését, a kereseti alkalmak lehetőségét. A pénztelenség, az üzlettelenség, a hitelnélküliség, a munkanélküliség sötét árnyéka borult a városra. A munkanélküliségnek új ágazatai keletkeztek. Mert ma már oly munkanélküliek is vannak, kiknek munkahelyük van. Van hely, de nincs — munka. Vannak munkanélküli alkalmazottak, alkalmazás nélkül és — alkalmazással. A sorozat teljessé akkor válik, mikor kitűnik, hogy immár nemcsak munkanélküli munkások léteznek, hanem munkanélküli —* munkaadók is. Az építés a legszélesebb, legátfogóbb munkaalkalom, mely a társadalom minden rétegét felkarolja; hivatott arra, hogy a talajvesztett kereskedelmet és ipart talpraállítsa.♦ Budapestnek a békében az építőipar voltéltető eleme. A három városrésznek, Pestnek, Budának és Óbudának egyesítése, 1872óta a főváros amerikai arányokban fejlődött. Álomlátó európai magyarok naggyá akarták tenni a várost. Cengery Antal országos érdeknek mondotta, hogy a főváros megfelelően képviselje a magyar államot. A nagy fővárosok közül Párizs a Szajna, London a Themze két partján fekszik, ugyanígy fog elterülni Magyarország fővárosa a Duna két partján. A gyönyörű város minden előfeltétellel rendelkezett nagy hivatásához. Hatalmas területen fekszik, amely oly kiterjedésű, hogy mind márt London után következik. A természet pazarul felruházta bájaival. A várost kettészeli a kék sólyám, melynek jobb partját hegyek környezik. A hegyek lábánál az egykori Sárosfürdő gyógyforrása bugyog. Minden együtt van: hegy, víz, sziget és óriási tömb a munka számára. A főváros vonzotta magához a sokaságot. Nagy reményekkel a hajótöröttek és mohó élvezetvággyal a révbejutottak ideözönlöttek. Minden mesterséges elnyomás ellenére támadt egy gyáripar, mely kifejlesztette az ipari munkásságot. A számban egyre növekvő lakosságnak hajlékhoz kellett jutnia és a főváros fejlődésével összefüggő természetes jelenség lett az, hogy a termelés leghatalmasabb tényezőjévé az építőipar vált. A szaporodás oly arányokat öltött, hogy az építés nem tartott lépést a kereslettel. Mikor a gazdasági válságok és a túlspekuláció egyegy időre megakasztották az építés rendes folyamatát, jelentkezett a modern nagyvárosok fényének kísérő árnya, a lakásínség, a lakásokban élő emberek összezsúfolása, mely erkölcsi, szociális és főleg közegészségügyi szempontból súlyosan visszahatott a népességre. Növekedett az ágyrajárók száma és kifejlődtek a lakásbetegségek, emelkedett a gyermekhalandóság és a tüdővész gyorsabban szedte áldozatait a túlnépes otthonokban. A köznek észre kellett vennie e jelenségeket. És bekövetkezett egy újabb fejlődési fok akkor, mikor az állam és a város hatósági feladatnak ismerte föl az építkezést. X Wekerle 1908-ban a Budapesten és környékén létesítendő munkásházakról szóló törvényjavaslatának indokolásában fejtette ki, hogy lakásínség, vagy lakásuzsora esetén az államnak kötelessége a lakásépítés, nemcsak magasabb etikai rendeltetésénél, de nagyobb tőkerejénél fogva is. A főváros egyidejűleg határozta el különféle lakástípusok, főleg kislakások építését. Az állam a kispesti munkástelepen 670 földszintes, 283 egyemeletes, összesen 973 házat épített. A főváros 1909-től 1913-ig 23 bérházat és 19 kislakástelepet, összesen 6000 lakást épített és 57 magánházban bérelt iskolájának végleges elhelyezésére 55 iskolát épített 967 tanteremmel. A főváros és az állam egyidejű tevékenysége 50.000 embernek adott modern, higiénikusan berendezett otthont, mely megjavította a születések növekedő és a halálozások apadó arányszámát. Az állami és városi építkezés feltartóztatta azt a veszélyt, mely e munka nélkül föltétlenül bekövetkezett volna.* Békében épített a magántőke és mikor a magántőke kifáradt, elkedvetlenedett, vagy elfogyott, jött az állam és a város, mely a lakásínség megszüntetését hatósági feladatnak tekintette. A természetes és egészséges állapot az, hogy a magántőke végezze el az építkezés feladatát és megtalálja munkájának polgári hasznát. Ezért minden lehető eszközzel kedvet kell teremteni a magántőkének arra, hogy a házépítés kedvező befektetésül szolgáljon. Az adómentesség, az építési szabályok könnyítése és egyszerűsítése, a fölösleges bürokrácia kiküszöbölése jogos és kielégíthető kívánságok. Az építéssel kapcsolatban előtérbe kerül a jelzáloghitel kérdése. Amilyen szükséges és fontos a mezőgazdasági hitel a falunak, ugyanolyan fontos és nélkülözhetetlen a jelzáloghitel a városnak. Ott a föld, itt pedig a háztelek tárgya és alapja a hitelnek — mindkét esetben ingatlanról van szó. A magángazdaság részére adandó városi jelzáloghitel az építés kérdését legsimábban oldaná meg. Ha lehet hitelt szerezni a falusi ingatlannak, ugyanoly erővel lehetne hitelt szerezni a városi ingatlannak. A városi lakosságra csak akkor van szükség, mikor adót kell fizetni, amikor a városi lakosságnak hitelre volna szüksége, akkor a városi lakosság tényezőként számításba nem kerül?! A helyzet e pillanatban úgy alakul, hogy abban az esetben, ha a magántőke bármely, vagy sok oknál fogva nem jut abba a helyzetbe, hogy építsen, fölmerül ismét és elsősorban az állami építkezés hatósági feladata és kötelessége. Magyarországon már túl vagyunk azon az elméleti kérdésen, hogy lakásínség idején az építés állami feladat. A jelenlegi kormányt e téren sok mulasztás terheli. A legnagyobb hibát akkor követte el, mikor az infláció korszakában papír koronából nem épített aranyfedezetet. Hiába kértük akkor a kormányt, hogy a változó értékű papírkoronát fektesse építkezésbe, Németország és Ausztria a legnagyobb gazdasági válság idején épített. De a kormány mégsem zárkózhatik el legelemibb kötelességének teljesítése elől. Lakásínség idején az állami hivatalok nem foglalhatnak le magánépületeket, melyek azelőtt magánlakásokul szolgáltak. Hta az állam nem épít mások, kötelessége legalább önmaga számára építeni. Milyen perverz gondolat volt az, hogy a népjóléti minisztérium egy magánépületbe akar költözködni és onnan évtizedek óta ott lakókat kitelepíteni! Kisebb lett az ország, kevesebb a közhivatalnok és az állam még mindig magánlakásokban terpeszkedik. Az állam feladatai: Legelső kötelessége, hogy a magánlakásokat adja vissza eredeti rendeltetésének. Építsen. Tegye lehetővé, hogy a magántőke is építhessen.* Mit csinál az állam a kincstári haszonrészesedés címen befolyó jövedelemből ? Milyen célra fordítja ezt az összeget ? Folyó kiadásokra ? A törvény megállapította, hogy a kincstári haszonrészesedés egy részét építési célra kell fordítani. Nyíltan, világosan és félremagyarázhatatlanul kimondta a törvény, hogy a haszonrészesedésből befolyó jövedelem meghatározott része „a lakásépítési akció céljaira kibocsátandó kölcsön tőke- és kamattörlesztésére szolgál". Ugyane törvény alapján a pénzügyminiszter felhatalmazást kapott arra, hogy „az építkezések előmozdítása érdekében a Magyar Pénzügyi Szindikátus által a jelen törvény értelmében alapítandó szövetkezetet jelzálogkötvények kibocsátásával bízza meg. (1922 XVII. tc. 16., 17. és 18. §-a.) A kormány tehát nemcsak erkölcsileg vállalta a lakásépítés előmozdítását, hanem törvény alapján e címen szedi a legigazságtalanabb, mert létminimumot nem ismerő fogyasztási adót, a kincstári haszonrészesedést. Kincstári haszonrészesedés — milyen alapon ? A házadó már úgyis elég súlyos, nem akarták felemelni. De ha nem lehet a házadót emelni, szabad az építkezés előmozdításának címlete alatt tulajdonképpen nem mást tenni, mint adót emelni ? 1925 február1. 9 VILÁG Jókai szegedi látogatásai írta: Móra Ferenc Az a tisztesség ért, hogy a szegedi törvényhatóság díszközgyűlésén a Jókai dicsőségének kürtöse lehettem. De hát nagyon nehéz annak kürttel bánni, aki csak nádi hegedűn szokott játszani, annak a cincogása pedig nem ilyen méltóságos alkalomra és nem ilyen tekintetes helyre való. Úgy segítettem magamon, hogy megkerestem az óriás lábnyomait Szeged történetében, öreg újságok ólomszerűit kellett értük bejárnom, amiket már nem is por takar, hanem valóságos szép tiszai homok, olyan, hogy alig bír benne mozogni a hétfejű sárkány. (A valóságban könyvskorpió lesz az, nagyon jámbor kis féreg az ártatlan, de nagyítóüveg alatt bizonyosan sárkánynak látszana. Márpedig, ha Jókaiba utazik az ember, akkor a nagyítóüveget otthon nem hagyhatja.) Amit ezen a fölfedező úton találtam, az elsősorban helytörténeti ereklye. De talán akad benne olyan is, ami nemcsak a szegedi embert érdekli. Hátha akad egyszer valaki, aki megrajzolja Jókai magyarországi útjainak a térképét ? Jókai kedves városa ne maradjon akkor abból ki! * Először, mint márciusi ifjú járt a határunkban, negyvennyolc nyarán. Egyedül jött, ismeretlenül, éjszakának idején, mégis kettős napragyogásban. Az egyik volt a Kossuth Lajos delelő dicsősége, másik az ő maga hajnalodó dicsősége. Két legnagyobb romantikusunknak az a gondolata támadt akkor, hogy az Alföld szabad martalócaiból hősöket kellene nevelni a szabadság számára. A Jókai-memoárokban többféle variánsa van ennek a fantasztikus útnak s azok itt-ott ellent is mondanak egymásnak Hol félegyházi buckák, hol tiszai füzesek szerepelnek bennük, a lényeg azonban az, hogy Kossuth Lajos apródja, Jókai Mór amnesztia-levelet hozott Rózsa Sándornak, aki a leghíresebb szegedi volt abban az időben. (Van egy negyvennyolcból való kalendáriumom, mégpedig német nyelvű, annak az egyik tábláján a Talpra magyar található német fordításban, a másikon Rózsa Sándor támaszkodik a puskájára, fametszetben, rabvallató német alexandrinusokkal koszorúzva.) Kutyából nem lehet szalonnát csinálni amnesztiával. A kalandos kísérletből a szabadságnak nem lett semmi haszna, ellenben évtizedek múlva alighanem ez a romantikus út szépült a Mire megvénülünk nádasaivá. * Negyvenkilenc nyarán a menekülő magyar kormánnyal került Jókai Szegedre. A muszka rém elől menekült a halál árnyékába. Ekkor történt, hogy a szegedi Tisza másik partján, Újszegeden a Zsótér-féle magtárban fölrobbant hatvan mázsa puskapor. Házak dőltek össze, a Tisza kicsapott a medréből, kőzápor és véres emberi tagok hullottak át a Tiszán innét eső városra, nyolcszáz halottja volt a katasztrófának, — a költőnek pedig, aki a lőpor-magazintól néhány lépésre búzavirágot szedegetett, egy haja szála se görbült. — Isten vigyázott rám az ő angyalaival. — mondja egyik kései tárcájában, A látható Istenben —, azóta vagyok én fatalista, azóta hiszek a szellemvilágban, azóta hiszem, hogy követ és védelmez valami jó szellem. (Az angyalok nemcsak Szegeden vigyáztak rá, hanem Pesten is. Mikor a pokol Haynaut köpte ki magából Magyarország pacifikálására, ez a véreb a költőket nem üldözte. Szeszély volt-e, feledékenység-e, vagy lekicsinylés, de valóság, hogy a diktatúra a szétugrasztott magyar Olimpussal kezdetben keveset törődött. Beérte azzal, hogy a csalogányok elhallgattak, de nem jutott eszébe a csalogányok nyakát elvagdosni. Akadt azonban valaki, aki észrevette a Haynau mulasztását és kötél által halálra terjesztette be a tardonai bujdosót, a forradalom publicistáját. Magyar ember volt, Hegyesinek hívták, mint királyi ügyész kereste kenyerét. Azt a jó angyalt, aki ekkor megmentette Jókait, Kossalkónak hívták, bíró volt s megérttette Haynauval, hogy nem a csalogányok a felelősek azért, hogy énekelnek, hanem a tavasz. Érdemes megemlékezni erről a derék emberről, mert nála nélkül most nem ünnepelnünk a százéves Jókait.) • Különben a szegedi robbanás emlékét a Dekameron egyik novellája őrzi : a Katonadolog. Hőse Szarka Peti huszárkáplár, akit az explózió fölkap a levegőbe, levág a Tiszába, ott elkapja egy gőzösnek a kerekét, eközben azonban a káplár-noteszt visszadugja a kebelébe, mert annak ott a helye. Az én gyerekkoromban benne volt az olvasókönyvünkben a flegmatikus huszár esete, aki hat másodperc alatt bejárta a felhőket és a víz fenekét és nem konfundálódott bele. Most már persze kimaradt Szarka Peti az olvasókönyvekből, nem is való ő ilyen konfúzus nemzedéknek.* Mikor harmadszor járt Jókai Szegeden, 1856-ot írtak s akkor nem volt Magyarországon se nappal, se éjszaka, hanem volt az a teljes napfogyatkozás, amit úgy hívtak, hogy Bach-korszak. Akkor építették a szegedi vasúti hidat s az olyan ritka látványosság volt abban az időben, hogy Jókai érdemesnek tartotta lejönni megnézni. (Mérnökemberektől hallottam, hogy európaszerte újság volt az a technikai módszer, amit itt akkor kipróbáltak.) A Jövő század regényének különös technikusa egy caissonban a Tisza fenekére is leszállt akkor, ami nem volt minden veszedelem nélkül való járás. Neki megérte. Talán beszélnivalója volt a tiszai sellőkkel Attila koporsójáról.* Jókai negyedik, ötödik szegedi látogatása 1879-re esik. Akkor ő már nagyon fent volt az Olimpuson, Szeged pedig nagyon lent, a vizek infernojában. Csónakán bejárta a rom- A kincstári haszonrészesedésből befolyt jövedelmet vagy felhasználják arra a célra, amire kérték építkezésre, vagy eltörlik. * A háború óta számbavehető építés nem történt. Tíz év óta nem emelkednek állványok az utca mentén, tíz év óta nem halljuk az építőmunkások dalát. A régi Budapest felélesztéséhez, az új Budapest feltámasztásához szervesen hozzátartozik a tavaszi építőállvány, az egymásra rakott vörös tégla, a vederből kifehérlő malter. A papírkorszak után jönnie kell a kőtkorszaknak. A munkanélküli jövedelem csalóka kora után, a munkanélküliség sorvasztó állapotából csak a munka rázhatja fel az elalélt társadalmat. Nincs más megoldás, nincs más kivezető út. Építeni ! Anthes György élete, sikerei és üldöztetése Beszélgetés a művész özvegyével tragikus halálának évfordulóján (A Világ tudósítójától.) Hétfőn lesz három éve, hogy Anthes György, a m. kir. Operaház hőstenoristája, az egykor rendkívül népszerű művész meghalt. Nessun maggia dolore, che ricordarsi del tempo felice, nella miseria... Anthes neve egybeforrt a magyar Operaház fénykorával. Amikor még az ő neve vezetett a műsoron, akkor a magyar Operaház Európa egyik legjobb dalszínháza volt. És e kitűnő művésznek hatalmas része volt abban, hogy Magyarországon zenei kultúra lett. Felkerestük Anthes György özvegyét, aki maga is kitűnő operaénekesnő volt, Anthes Györgynek ifjúkori partnere. Margaréta épp úgy, mint Isolda, Éva, Elsa és Erzsébet. Amikor férjhez ment Antheshez, a művész azt kérte tőle, hogy soha többet színpadra ne lépjen. Meghozta az áldozatot, de tovább élt zenében és zenéért. Ma egészen ritka kultúrájú zenepedagógus létére, e" "ke a legkeresetebb énektanárnőknek Budapesten. Megkértük Anthesnét, mondja el nekünk Anthes György élete, pályája, élményei történetét legjellemzőbb részleteiben. A tenorista-szakál — Anthes György — beszélte Anthesné — délnémet földön, Bad Homburgban született. Muzsikus-családból származott apai és anyai részről is. A családot tulajdonképpen Andez-nek hívják : ősrégi hugenották, akik az üldözés elől Spanyországba emigráltak, onnét telepedtek vissza a Rajna-vidékre és hozták magukkal a spanyol nevet. Férjem eleinte hangversenyénekes volt és mint ilyen, fellépett a bádeni Freiburgban. Az ottani színház tenoristája megbetegedt, kérték a fiatal Anthest, hogy három nap alatt tanulja be a Freischütz“ Mas szerepét. Először vonakodott, azután beugrott. Olyan sikere volt, hol rögtön szerződtették. Bizony, csak kétszáz márkával, ami akkor is, 1888-ban, az első énekesnek édeskevés volt. De alig volt ott néhány hónap is, a drezdai opera igazgatója eljött érte Freiburgba. Meghallotta az „Othello“-t és még aznap este felkereste. „Milyen gázsit akar ?“ — kérdezte Anthestől. Az pedig azt gondolta, jó volna elkérni évi ötezer márkát, de az nagyon sok pénz és nem meri. A.d direktor mosolygott: „No, no, — biztatta a fiatal talán elég lesz tízezer ... tizenkétezer... tizennégyezer márka ? Mit gondol ? Anthes pedig szédült és tizennégyezerért elszerződött Drezdába. — Onnét azután bejárta egész Németországot, valamennyi német operában énekelt. Négyszer ment ki Amerikába, ahová a Metropolitan operaház hívta meg vendégszereplésre és minden évben ellátogatott Londonba, Stockholmba és Baselbe. 130 szerepet énekelt Németországban, csak úgy példakép említem : Ő volt az első német Turiddu. (Parasztbecsület.) Amikor legelőször éneklte a Bajazzot, emlékszem, akkor vétette le tenorista-szakását. Bizony, így változnak az idők. A régi idők tenoristájának divatszépségnek kellett lennie, ehhez feltétlenül hozzátartozott a romantikus művész-szakás. Hogy itt ugorjak egyet: Anthes volt Budapesten a legelső Lohengrin és Tannhäuser, szakál nélkül. Csodálkoztak az emberek, de utóbb elfogadták, mert divat volt ez is, amely Nyugatról jött. Bayreuth, szerelem — A német korszaknál azonban meg szeretném említeni a bayreuthi operában való vendégszereplést. Egy éves házasok voltunk, amikor Bayreuthbe mentünk 1892-ben. Anthes akkor 27 éves volt és annyira imádta a Wagner zenét, hogy gyakran mondogatta: Tristant elénekelni, azután meghalni. Valóban, élete végéig Tristan maradt legfőbb szerelme, de akkor még nem tartott ott, hogy ezt a szerepet neki osztották volna. Bayreuthban a Lohengrin és Tannhäuser mellett főkép a Mesterdalnokok Walther von Stolzingját énekelte. Ellenben azok az előadások és próbák felejthetetlenek maradtak nekünk. Wagner Siegfried még túl fiatal volt ahhoz, hogy a színház dolgaihoz közeleresszék, viszont a főrendező akkoriban maga Wagner Cosima volt. Százával jelentkeztek naponként a Wahnfried villában idege