Világ, 1925. február (16. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-22 / 43. szám

g 1553 február 22. VILÁG Mihályné, aki közvetlen szomszédságában lakott Lei­er Amáliának, elmondotta, hogy karácsony előtt egy nappal, határozottan már nem tud visszaemlékezni, de úgy gon­dolja, hogy december 23-ára virradó éj­szaka hirtelen rosszul lett és a fürdőszobába ment teást főzni, mert a konyhában lévő gázcsap elromlott. Az előszobában és a konyhában világosságot gyújtott és amikor a teával vissza akart menni a szobájába, észrevette, hogy Lei­er Amália lakásából világosság szűrődik ki Kinézett az ajtón és észrevette, hogy egy magas, nyúlánk fiatalember lép ki a leány lakásából. A fiatalember körülnézett és amikor látta, hogy a szomszédos lakásban világosság van, hirtelen visszafordult és be­zárta az ajtót. Ámár Mihálynénak gyanús volt a dolog, eloltotta a villanylámpát, azon­ban tovább figyelt az ajtón. Pár perc múlva Leh­er Amália lakásának az ajtaja­­újra kinyílott, a fiatalember lassan, óvato­san kilépett rajta és gyorsan távozott. A sö­tétségben az asszony nem látta, hogy a fia­talember kofferrel távozott volna. Az asz­­szony azonban már ismerte a fiatalembert, mert másfél év óta járt fel Leh­er Amáliá­hoz. Személyleírást is adott róla, amely csaknem pontosan megegyezik a Gulyásné által adott személyleírással. A fiatalember harminc év körüli, arisz­tokrata kinézésű, 180 centiméter magas, soványtermetű. Arca vékony és borotvált. Sötét télikabát és fekete puha kalap volt rajta. A fiatalembert nyáron drappszinű felöltőben látta. Pezsgős délelőttök Kihallgatták a meggyilkolt leány volt cse­léd­személyzete közül azokat, akik az utóbbi időben szolgáltak Leirer Amáliánál. A leg­fontosabb vallomást Szisz Juliánna szoba­leány tette. Elmondotta, hogy két ízben szol­gált Leirer Amáliánál. Októberben hagyta el szolgálati helyét, ahová november közepén ismét visszatért. November hónapban dél­­előttönkint egy fiatalember jelent meg Leirer Amália lakásán, aki rendszerint mindig pontban tíz órakor érkezett. A szobalány­nak ilyenkor a konyhában kellett tartózkod­nia és mindig Leirer Amália nyitott ajtót A fiatalember és Leirer Amália kettesben m­aradtak az ebédlőben, majd Leirer Amália csöngetett a szobalánynak, akinek azt mon­dotta, hogy vigyen be pezsgőt. A szobalány bevitte a pezsgőt, és azután hallotta, hogy az ebédlőszoba ajtaját bezárják. A fiatalem­ber rendszerint déli 12 óráig tartózkodott a lakásban, azután Leirer Amália a fiatalem­bert kivezette, anélkül, ho­ a szobalány a fiatalember arcát egy pillanatig is láthatta volna. Nemsokára azután Leirer Amália fel­öltözött és ő is eltávozott a lakásból. Amíg a szobaleány ott volt, a fiatalember minden délelőtt megjelent és állandóan pezsgőt ittak. Egy alkalommal a csengő elromlott, a fiatalember az ablakon zörgetett és akkor a szobalány nyitott neki ajtót. Szemügyre vette a fiatalembert, akit később a távozása után is megfigyelt és így most is emlékszik rája. A személyleírás szerint a délelőtti láto­gató magas, sovány, barnaszemű, egyenes­orrú fiatalember, barna haja, dús szemöl­döke és kis bajusza volt. Fekete télikabátot viselt szőrmegallérral. A rendőrség ezzel a kihallgatással befe­jezte a mai nap munkáját és reméli, hogy a mai tanúkihallgatások alapp-­án most már si­került megállapítani Lei­er Amália gyilko­sának a személyét. MAGYAR KÖNYVESHÁZ Árulás fa Major László novellás kötete ■—­ Az újabbkori irodalom katharzisa elsősor­ban a forma, vagy még inkább a formák forradalma. A háború előtt látszott ez meg leginkább, amikor a művészek az álló és eseménytelen időben csak önmagukból ás­hatták ki élményeiket és mert az egyén él­ményei már a csőd felé közeledtek, a formák, az élmények partitúráját igyekeztek úgy va­riálni, hogy „újat“ teremtsenek. De az új csak látszat volt, mint ahogy a forma mindig csak látszat. Ekkor kiáltották világgá a kü­lönféle izmusokat és az irodalom összes in­strumentumait igyekeztek az egyes ismusok skáláira beállítani. Versben, novellában, re­gényben és drámában ezért először csak a hangnem változott és a hang csak akkor ka­pott új fényre és új erőre, amikor a háború, a tömegélmény­ az egyént is megváltoztatta. Az expresszionizmus is a háború alatt kez­dett jogossá válni és így azok, akik nem az expresszionizmus formai rögeszméit, hanem lényegét keresték ki magukból, valóban „új“ írók —­ talán teremtők is ! — lettek. Ady Endre minden időben új versei igazolják, hogy az igazi zseni a hangján, a gondolatain keresztül olvad szét a halhatatlanságban, de természetesen igazi zseni a formát teremti és nem szerzi. A jelen irodalma mutatja leginkább a for­mák forradalmát, tétovázását. Babits Mihály átcsap a szabad versbe és Kassák Lajos nyíl­tan visszafordul a typográfia csodáival ki­agyalt hamis újszerűségtől. De zsákutcába kerültek egyes műfajok is, így elsősorban a vers. Az egész világirodalomban frappáns jelenség, hogy az írók negligálják a verset és még a mai francia irodalom is elhagyta azt a tradícióját, hogy mindenfajta író vers­írással kezdi döngetni a nyilvánosság kapu­ját. Költők, sőt új költők ma is feltűnnek, sőt a mai magyar költészet izmos, eredeti tehet­ségeket tud felmutatni, de az általános ki­fejezési forma ma mégis inkább a próza és sok költő van, aki nem veszi észre, hogy úgynevezett szabad verseiben voltaképpen szintén prózát ír. Az új magyar próza ma különösen a no­vellában kulminál. Ennek elsősorban tech­nikai körülmények az okai. Viszont éppen ennek következtében sok igazi novellaíró­tehetség fejlődik ki. A fiatal novellaírók lis­táján szép hely illeti meg Major Lászlót, aki ezúttal harmadik kötetével jelentkezik. Áru­lás a címe ennek a könyvnek, amelynek minden egyes novellája jogosan követel ma­gának nyilvánosságot és a nyilvánosság sze­­retetét, megbecsülését. Első két novellás kö­tete, A csúnya Kleist doktor és a Stréger Ká­roly sorsa is jelezte már Major László érke­zését, de míg ebben a két könyvben még csak a tehetség elindulását láttuk, addig az Árulással Major már az írók elé kifeszített célszalagon is keresztülfutott. Írót jelentenek ezek a novellák és mindenekelőtt: novella­­írót. Szinte meglepő az az egyenletes, és ha­tározott iram, amellyel történeteit végigve­zeti. Sokrétű fantáziája éles látóképességgel kapja fel az eseményeket és mélyenszántó, komoly tehetségét mutatja az is, hogy ezeket a színes, változatos eseményeket sohasem a téma tervrajzára, hanem a figurák belső, lelki szerkezetére építi. Ezért nem omlanak össze novellaépületei, amelyek még akkor is Major László nevét hordják homlokzatukon, ha az oszlopok néha-néha idegen alapzatokra is épülnek. De szerencsés választással ilyen­kor is olyan írók adják topogó interpretá­ciója alá a mankót, ahonnan a legtöbb mankó kerül ki. Az északi írók azok, akik Major László írói gyermekkorának pedagógusai vol­tak, ez kétségtelenül meglátszik írásain, de miután mestereinek vezető­ kezét kellő idő­ben engedte el, ma már saját lábán jár, saját útjain. Igaz, nem azzal a sistergő, teremtő és szuggesztív hatásokkal mutatkozik be, amely az igazi egyéniség legfelismerhetőbb sajátos­ságai, nincsenek kozmikus, új­ eszmék ten­gelyén forduló gondolatai, de gondolatainak mindig célja van és céljai mindig irodalmiak, tehát tiszteletreméltók. Feltétlenül író Major László, és ez általá­nos meghatározáson belül még költő is. Poé­­zise azonban szerencsére nem nyomja el és nem is befolyásolja meglátásainak, élményei­nek karakterét, sőt sok esetben még képfestő őszinteségét is átsegíti azokon a veszélyes deltákon, ahol a naturalizmus a banalitással torkollik." De Major Lászlónak az Árulás tulajdonképpen az író első könyve, fiatal, új író első könyvének elbírálásánál pedig tekin­­tetbe kell venni azt a mohó, sokat akaró kaps­kodást, amely beszédüket, közlésüket izga­­tattá, lázassá teszi. A kérdés azonban mindig az: van-e közölni valójuk is ha van, érdemes-e őket meghallgatni Major Lászlónak sok közölni valója van és ha nem is fedez fel bennük az irodalom kozmosában új égitestet, de olyan csillagokat, olyan me­­teorokat és olyan üstökösöket mutat, ame­­lyek mindig világítanak és­ amelyekre min­dig érdemes felhívni azoknak a figyelmét, akik még tudnak és szeretnek elmerülni en­­nek a csillagvilágnak szépségeiben. Borosa Elemér Coolidge mégis összehívja a leszerelési konferenciát Párizsból jelenti a Világ tudósítója. Leg­közelebb fogják megállapítani a Coolidge elnök által tervezett leszerelési konferencia idejét. A francia külügyi hivatal ezideig sem hivatalosan, sem nem hivatalosan nem kezdett véleménycserét a Fehér Házzal. Itteni körökben csodálkozást kelt az, hogy a londoni külügyi hivatal már abban a hely­zetben van, hogy a konferenciát illetően a legközelebbi napokra közelebbi felvilágosí­tásokat ígérjen. Chamberlain kijelentéséből megállapítható, hogy az angol külügyi hi­vatal és Washington között nem hivatalos formában ugyan, de élénk véleménycsere folyik. Párizsban egyáltalában kevéssé lel­kesednek ezért a konferenciáért. Az 1921. évi konferencia a nagy hadihajók építését korlátozta és különösen Japánt, Franciaor­szágot és Olaszországot érintette következmé­nyeiben. Az új konferencia különösen a tengeralattjárók és a torpedórombolók gyár­tásának korlátozásával kell, hogy foglalkoz­zék. A Petit Parisien megjegyzi: „Nevetséges lesz a tengeri leszerelésről be­szélni olyan időben, amikor Anglia tenge­részeti költségvetését négymillió fonttal, vagyis 364 millió frankkal, a légi költségve­tését pedig 180 millió frankkal emelte fel." Genfből jelenti a Világ tudósítója. A népszövetség tanácsának harmincharmadik ülése március kilencedikén kezdődik és az eddigieknél is nagyobb jelentőségűnek ígér­kezik. Az elnöki székben valószínűleg Cham­berlain fog ülni. A napirend huszonkét pon­tot tartalmaz. Ezek között első helyen áll­nak a genfi békejegyzőkönyvek. Bár az an­gol javaslat alapján az erről való tanács­kozások valószínűleg szeptember hónapra fognak kitolódni, mégis azt várják, hogy az egyes delegátusok pontos nyilatkozatokat fognak e tárgyra vonatkozóan tenni. Franciaország részéről valószínűleg Briand jelenik meg, Olaszországot a visszalépett Salandra helyett Schanzer fogja képviselni, Japánt ezúttal is Ishii gróf, Csehszlovákiát Benes, Belgiumot pedig a belga külügymi­niszter. A legyőzött államok, tehát Német­ország, Ausztria, Bulgária és Magyarország katonai ellenőrzésének kérdésében a japán delegátus fogja az előadói tisztet betölteni. Ez az ügy négy pontra tagozódik, melyek között leginkább a bizottságokban megej­tendő szavazások módja, továbbá a rajnai zóna demilitarizálása fogja a tanács figyel­mét nagymértékben lefoglalni. A szavazás módját illetően azt a kérdést kell majd el­dönteni, várjon a katonai ellenőrző bizott­ságnak határozatát egyszerű többségi sza­vazással, vagy pedig egyhangú szavazással kell-e majd meghoznia. Külön pontot jelent Lengyelország követelése, amely állam az állandó katonai ellenőrző bizottságban egy helyet követel magának. Nagy jelentőséget kell tulajdonítani Né­metország átiratának, amely Németország­nak a népszövetségbe való belépésével fog­lalkozik. Biztosra vehető, hogy a népszövet­ség tanácsa ebben a tárgyban jegyzéket fog intézni a német kormányhoz és csak ennek a tartalmán fog múlni tulajdonképpen az, hogy Németországnak a népszövetségbe való belépése még ebben az évben megtörtén­hetik-e. . Jókai politikai csillaga (A Világ tudósítójától.) A Kossuth-párt VI. kerületi szervezetének a Jókai-centennárium alkalmából rendezett emlékünnepén Kollmann Dezső dr. elnök megnyitó szavai után Vámbér­y Rusztem dr. mondott emlékbeszédet Jókai Mór életéről és munkájáról. „Nem tudom — mondotta többek között — jogom van-e Jókai­ról beszélni, nemcsak azért, mert nem vagyok irodalomtörténész, aki a maga kis esztétikai mércéjével a földi megítélés légkörébe vonszol­hatja az istenhez hasonlóan képzeletéből alkotó géniusz gigászi alakját, hanem azért is, mert a költő kongeniális utóda, Pekár Gyula — Du gleichst dem Geist, den Du begrechst — mon­dotta már a Föld Szelleme — a nemzetgyűlé­sen a távollevő pártok, tehát a Kossuth-párt nevében is méltatta Jókai halhatatlan emlékét. Ha nem is pótolhatom Pekár Gyulát, talán sza­bad mégis egy gondolattal kiegészítenem az ő méltatásá­t. Neon véletlen, hogy minden korok legnagyobb poétái, épúgy, mint a társadalommal foglalkozó igazán nagy tudósok, a progresszív gondolat­nak, a liberális kiérzésnek és a szociális meg­győződésnek voltak szószólói. Byron és Shelley épúgy, mint Puskin és Turgenyev, Schiller és Heine épúgy, mint Victor Hugó és Musset, Pe­tőfi és Ady épúgy, mint Lenau és Goethe. Mert még Goethe is, a weimari udvar excellen­­ciás minisztere, aki születésnapi üdvözlőversiké­­ket írt a nagyhercegekhez és nagyhercegnők­­höz, az igazi énjét a Faustban fejezte ki, a szabad gondolatnak e himnuszában, amelynek végsorai már a szocialista eszmény körvonalait fejezik ki: „Das ist der Weisheit letzter Schluss, nur der erwirbt sich Freiheit wie das Leben, der taglich sie erobem muss.“ És nem vélet­len, ha korunknak legünnepeltebb, sőt mi több, legolvasottabb írói, akiknek szellemi villámai fényükkel még a kapitalista társadalmat is gyönyörködtetik, mint teszem Bernard Shaw, Anatole Francé, H. G. Wels, Romain Rolland, Gerhard Hauptmann, Henry Barbusse és még annyi más, mind megannyian szocialisták, te­hát egy jövő kor igazát hirdetik. Nem véletlen, mondom, mert a költő, akit a rómaiak joggal neveztek varesnek, jósnak, képzeletének teret és időt legyőző repülőgépén jut el oda, ahova a társadalom tudósai a logika kockáit az in­dukció talaján fokról-fokra helyezve lassú biz­tonsággal érnek el. Nem véletlen az, hogy az emberiség két nagy szellemi iránya között, amelyek egyike az erőszakot, a zsarnokságot, az elnyomatást, egyszóval a kevesek reakcióját jelnti, másik a szabadságot, az eszme uralmát, a kevesekkel szemben mindinkább szaporodó milliók jólétét fejezi ki, a költők, és a világ me­netét nem, békatávlatból szemlélő gondolkodók mindig az utóbbihoz szegődtek. Sosem volt a reakciónak ki dicsőségét zengje velszi bárd és becsületére válik az emberiségnek, hogy az ötödféléves embergyilkolásnak nem akadt egyetlen nagy Tyrteusza sem. Hiába próbálják tehát a középkor elkésett regősei Jókait a maguk számára lefoglalni. A két Jókai közül­ a Tisza-uralom szolgálatába szegődött, a Habsburg-dícsérő Jókai és ama má­sik Jókai közül, aki március 15-én Petőfi mel­lett állt, aki a Politikai Divatok­ban, a Kő­szívű ember fiai-ban, az Enyém, tied, évé­ben a 48-as gondolatok apotheozisát hirdette, aki a Dózsa Györgyben megeszményítette a magyar jobbágy első szabadságharcát, ez a második Jókai a költő igazi énje, mert a földi falak apró béklyóitól mentes poéta képzeletének és képzetének visszfényét tükrözi. Váljon a legmerészebb fantáziáival, akár magának Jókainak a fantáziájával, elképzelhető volna-e, hogy az, aki március idusán a Pilvax­ban ifjúi tűzzel mondotta el azt a 12 pontot, amely a magyar nemzet kívánságait fejezte ki, manapság hajlandó volna egy másik 12 pon­tot elszavalni, amelyben a magyar nemzet azt kívánj, hogy: 1. Az alkotmányos választójogot meg kell szorítani és a titkosságot el kell törölni 2. A sajtót a kormány tetszése szerint be kell tiltani. 3. Az esküdtszék helyett a Schadl-tanácsnak kell ítélnie. 4. Gyülekezni csak nagyobb rendőri asszisz­tencia mellett és vacsorákon beszélni csupán ülve szabad. 5. Az egyesületi jogot meg kell szorítani, ha földművesmunkások kívánják gyakorolni. 6. A tanszabadságot a numerus clausus-szal kell pótolni és így tovább, ameddig a reakció­nak még a Jókaiét is meghaladó fantáziája dér. Szinte kacagtató, ha nem volna olyan szo­morú, hogy a reakciónak mennyi baja van a magyar irodalommal. Petőfi centennáriuma után Jókai centennáriumát kell megülnie s minthogy nem tud felemelkedni arra a magaslatra, amely­ről a magyarság két legnagyobb alkotó szelleme nézte a világot, kénytelen lehúzni maga mellé abba a mocsárba, amelybe az kevesek önző érdekéből próbálja beiszapolni a magyarságnak szerencsére elpusztíthatatlan jövendőjét Ama kevesek egyike, akik fájó gonddal és ragyogó tollal munkálják ezt az életerőt. Móra Ferenc véletlenül éppen ma írta meg, hogy Jó­kai, a költő, látnoki szemével már 1860-ben megsejtette az Andromeda-csillagzat ködfátyo­­lában annak ragyogó magját, amelyet az asztro­­nómusok csak 40 évvel később fedeztek föl, így látta meg már Jókai több, mint egy fél­század előtt a Kossuth-eszmekörben azt a tün­döklő politikai égitestet, amely bevilágít a je­lennek szomorú ködébe. Akik hódolattal halál­­méretei előtt, nem tisztelhetik jobban a költő emlékét, mintha arra törekszenek, hogy a mese valósággá váljon, hogy a köd, amely egyaránt tölti meg ,e megfojtott nemzet légkörét és üli meg egyesek elvakított agyvelejét, szerte foszol­jon és minél tisztábban, fényesebben, ragyogód­­nak meg a mesemondó képzeletének mesébe ülő bán tündököljön a magyar égen Jókainak po­litikai csillaga.1'* Komáromból jelentik: A Jókai-ünnepségre ma megérkezett a magyar vendégek első cso­portja. Itt vannak a M­agyar Tudományos Aka­démia a Petőfi, Kisfaludy és Csokonai Társaság kiküldöttei, valamint a Nemzeti Múzeum és a debreceni egyetem képviselője. Este ünnepi előadás volt, amelyen az Aranyember-t játszot­ták. Holnap nagy bál lesz, amelyen a magyar vendégek nagy része nemzeti viseletben jelenik meg. Masaryk magyar nyelvű levélben értesítette az ünnepség rendezőit, hogy más elfoglaltsága miatt nem vehet részt a Jókai-ünnepen. * A Magyar Képzőművésznők Egyesülete Jókai­­ünnepet tartott, amelyen Feszty Masa id olvasta Feszty Árpádnnénak, Jókai lányának, A szegény és gazdag vőlegény című elbeszélését. A­ztán Somló Sárri mondotta el néhinn­ édesatyjának, Somló Sándornak Jókairól mondott búcsúbeszé­det, amelyet Jókai halállakor a ravatalnál tartott* * Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület március elsején délelőtt 11 órakor dísztermében Jókai-matinét rendez, amelyen Vészi Józsefné mondja az elnöki megnyitót, az ünnepi beszédet pedig Baracs Marcell dr. Zahler Erzsi Jó­kai-verset szaval, Hevesi Sánds dr. főrabbi Jókai irodalmi munkásságáról főig beszélni, Kóbor Tamás pedig a zárszót mondja. A matinén az énekrészeket Abrahamsohn Manó főkántor énekli. A matinéin Rákosi Jenő és a kultuszkormány kiküldöttje megjelenik. * A Kossuth-párt IX. és X. választókörzetének pártköre zsúfolt nézőtér előtt ünnepelte Jókai születésének századik évfordulóját. Kollmann Dezső dr. elnök és Vámbéry Rusztem dr. egye­temi tanár vázolják azokat a szabadságtörek­­véseket és igazságkereséseket, melyek a XIX. század legnagyobb politikusait és költőit ve­zették és amelyeknek legékesebb tollú költője és publicistája Jókai volt Tábori Kornél Jókai­nak eleddig ismeretlen írásaiból mutatott be megkapó részleteket, melyekben a költő Kos­suth és a fővárosi szabadelvű politika demokra­tikus törekvéseit rajzolta. Szentiványi Kálmán gyönyörű pályanyertes prológusát, Kende Má­ria irredenta dalokat adott elő, B. Radó Lili pedig Petőfi-dalokat énekelt Vas Srang Nyugodt a bécsi terménytőzsde (A Világ bécsi tudósítójától.) A bécsi ter­ménytőzsdén stabilizálódott a helyzet. Gabona­­magvakban az árak változatlanok, zobban a helyzet barátságosabb, de csak romániai ára jöhet tekintetbe. Árpában nincs üzlet, lisztben teljesen pang az üzlet. Schillingben és száz kilogramonként a következő jegyzéseket érték el, beleszámítva az áruforgalmi adót de vám nélkül: belföldi búza 55—56, tiszai búza 52—63, jugoszláv 60—61, rozs belföldi 50.5—­ 52.5, pesti 53.5—53.75, árpa belföldi 53—57, csehországi 62—65 tengeri 31.5—32.5, búza grízes 95—98, tengeri dara­­46—51, búzaliszt 0-ás belföldi 93—95, magyar 89—94, kenyér­­liszt 68—71, rozsliszt 73—76, takarmányliszt 48—52, korpa 25—26.5. i­———■——■—■1 MEKKORA A FÖLDKEREKSÉG SZÉN­KÉSZLETE? Mely országok aratnak január­ban, februárban, stb.! Mekkora volt a világ gabona- és burgonyatermése 1924-ben ! Az egyes nemzeti bankokban mekkora arany­készlet volt 1913-ban, 1918-ban és mekkora van ma? Milyen az egyes államok külkeres­kedelmi forgalma, kivándorlása, munkanél­külisége? Hol futnak az új határok? Mind­ezekre és még sok ezer kérdésre felel Pécsi Albert dr. az Enciklopédia Zsebatlaszával, 22 színes térképpel, 29 statisztikai táblával és az összes országok leírásával. Kapható minden könyvkereskedésben, ára fűzve 10.000 korona, vászonkötésben 54.000. korona. _ |

Next