Világgazdaság, 1971. november (3. évfolyam, 212/707-232/727. szám)
1971-11-02 / 212. (707.) szám
AKTÍVAÜLÉS A KÜLKERESKEDELMI MINISZTÉRIUMBAN VÁLLALATI ÉRDEKELTSÉG - NÉPGAZDASÁGI ÉRDEK A Külkereskedelmi Minisztériumban hétfőn a minisztérium és a külkereskedelmi vállalatok vezetőinek és párttitkárainak részvételével aktívaértekezlet volt. Ennek célja, hogy a gazdasági vezetőknek — Fock Jenő miniszterelnök vezetésével — a Parlamentben tartott megbeszélésén kialakult véleményét a külkereskedelem területén is érvényesítse. A vezérgondolat, hogy a vállalati tevékenységnek a népgazdasági érdeket kell szolgálnia és így a vállalatoknak aktívan részt kell venniök a gazdasági helyzet egyensúlyi problémáinak megoldásában. Ez elsődlegesen az exportorientáció erősödését, a forinttakarékosságot és ennek keretében az import ésszerű keretek között tartását jelenti. Tehát nem a külkereskedelmi szabályozókat kell lényegesen megváltoztatni, hanem hatékonyabb munkával segíteni a gazdaság egészének egészségesebb fejlődését. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter bevezető szavaiban leszögezte: a gazdaság egészében jól fejlődik, de idén egyes mutatók a tervtől eltérő képet mutatnak, így a kereslet nagyobb a kínálatnál, amit a nagyobb jövedelemkiáramlás segített elő. A beruházások és a készletnövekedés szintén jelentősen eltér a tervezettől és mindezek következtében erőteljesen romlott a fizetési mérleg. Tekintve, hogy a külkereskedelmi tevékenység az egész népgazdaságra kihat, ezért egységes szemlélettel a gazdaság minden területét számításba kell venni és ezen az alapon megteremteni a forintegyensúlyt, majd a fizetési egyensúlyt. Alapvető feladat, hogy a vállalati ösztönzés jobban segítse a termelést, viszszaszoruljon a gazdaságtalan termelés és fokozatosan megszűnjék a gazdaságtalan export. A kínálat megteremtésével lehet a külkereskedelem helyzetén is javítani. Ez nem azt jelenti, hogy a fogyasztást kell erőteljesen korlátozni, hanem a túlköltekezést kell megszüntetni, illetve a kiskereskedelmi forgalmat is tervszerű keretek közé kell szorítani. A rövid vitaindító után a vállalatok képviselői mondták el észrevételeiket, elsősorban saját helyeztükből kiindulva. Annak ellenére, hogy sok sajátos vállalati probléma hangzott el, néhány általános, a népgazdaság egészére jellemző gondolat is felvetődött. Ezekből kívánunk néhányat kiragadni. Nagy súllyal szerepelt a beruházás és a készletek problémája, összefüggésben a hitelezéssel és az anyaggazdálkodással. Egyes vállalatok felfigyeltek rá, hogy a nagy, hagyományos termelő vállalatok érdekeltsége csökken az exportban. Ennek egyik okát abban látták, hogy korábban nagy beruházásokat hajtottak végre, és ma már a hiteleket törleszteni kell, így a vállalati fejlesztés lelassul, és kevésbé ajánlanak fel többlet-exportárualapokat. A külkereskedelmi vállalatok anyagi eszközei viszont nem elegendők ennek kompenzálására, ezért például a NIKEX kis üzemeket és szövetkezeteket is bekapcsol az exportba, mert ezek szabad kapacitással rendelkeznek a többlettermelésre. Igen jellemző az is, hogy a beruházók gépekben és felszerelésekben előnyben részesítik a tőkés importot, sőt, sok esetben végsőkig ragaszkodnak hozzá, még akkor is, ha szocialista relációból hasonló műszaki adottságokkal rendelkező berendezést meg lehetne vásárolni. Például a Hejőcsabai Cementgyár egy csehszlovák ajánlatot, amit egyébként a külkereskedelmi vállalat kutatott fel, nem fogadott el, azzal az indokkal, hogy ezt tőkés relációból kell beszerezni, különben nem vállalja a felelősséget a termelés beindításáért. Ilyen esetben a külkereskedelemnek sem eszköze nincs, hogy a beruházót jobb belátásra bírja, sem a felelősséget nem vállalhatja át a beruházótól. A készletnövekedés az egész népgazdaságban súlyos probléma. Érdekes módon az aktívan mégis az vetődött fel, hogy a külkereskedelemnek bizonyos árutartalékokkal kellene rendelkeznie. A TERIMPEX képviselője például elmondta, hogy bizonyos alapvető cikkekben a készlet normán alul van, nem éri el az egyhavi fogyasztást. Más vállalatok viszont azt vetették fel, hogy piacpolitikai szempontból szükség lenne készletekre, mert bizonyos cikkeket rövidebb-hosszabb idő után jelentős árnyereséggel lehetne exportálni. A külkereskedelmi vállalatok tehát nem mindig akkor adhatnak el, amikor a külső piaci feltételek a legjobbak, mert készlettel alig rendelkeznek. A jelenlegi pénzügyi szabályozók (hitelek) ezt a manipulációt nem teszik lehetővé. Ezzel szemben a belkereskedelemben mégis nagy készletek halmozódtak fel, amelyek megmozgatása külkereskedelmi célokra ritkán lehetséges. Nagyon nagy gondot okozott az exportban, hogy a belső fogyasztást nem jól mérték fel, és ezért korábban is, és most is egyes piacokról a vállalatok kiszorultak, vagy a késedelem miatt kedvezőtlen feltételekkel tudtak csak eladni. Például a textilipar exportja sem emelkedett a kívánt mértékben, mert a belkereskedelem az ipartól több árut rendelt, mint amennyit értékesíteni tudott volna, s a külkereskedelemnek csak késve és nem megfelelő összetételben ajánlotta fel a termékeket, így a felajánlott árut a külkereskedelem csak 1972-ben tudja értékesíteni. Szintén az egész népgazdaságra jellemző tünet, hogy erősen kifogásolható a szerződéses fegyelem. Az egyik vállalat képviselője — szélsőségesen fogalmazva — azt mondta, hogy „a szerződés valójában nem jelent sokat”. Az idényjellegű termékeknél, például mezőgazdasági cikkeknél az év eleji kötés teljesítését a termés alakulása természetesen befolyásolja, hiszen nem biztos, hogy a lekötött mennyiségeket rossz termés esetén fel lehet vásárolni. De más cikkeknél, amit az ipar termel, szintén hasonló a helyzet. S itt többnyire az árak játszanak közre. Sokszor előfordul, hogy a külföldi forintkalkuláció miatt a termelő vállalat emeli az árat, és inkább felbontja a szerződést, mert a külkereskedelmi vállalat nem képes drágábban ugyanazt a terméket értékesíteni. (Feltehető, hogy az iparvállalatnak, mert a belső piacon termékeit értékesíteni tudja, a szerződés felbontásával járó anyagiak nem jelentenek komoly gondot.) Az árak szerepe az új gazdasági mechanizmusban általában jelentős. De sokan kifogásolták, hogy belső áraink egész más tendenciát mutatnak, mint a világpiaci árak. Néhány alapanyag árát a jövőben felemelik, köztük azokét is, amelyeknek világpiaci ára esik. Az alapanyagár-emelés több fázison végiggyűrűzik,és sok végtermékben is érezteti áremelő hatását. Egyes vállalatok emiatt is a szerződések felülvizsgálását, illetve felbontását követelik, s végül is a belföldi áremelés sok magyar exporttermék versenyképességét csökkenti a külső piacokon. A vállalatok általában a nyereségnövelésben érdekeltek, ezért az áremeléseket többnyire át kívánják hárítani az értékesítőkre, mert nyereségüket nem szeretnék csökkenteni. (Kevés vállalatnak jut eszébe, hogy belső szervezéssel, korszerű technológiával és általában üzemen belüli intézkedésekkel is lehetne az önköltséget csökkenteni és végső soron a végtermék áremelését elkerülni.) Az ellentétes belső ármozgások azt is eredményezik, hogy az import- és az exportárak jelentősen eltérnek egymástól. Ez helyenként a vállalatokat az importnövelésre ösztönzi. Élesebben vetődött fel az ipari kooperáció problémája. Általánosan elfogadott, hogy a Vállalati kooperáció létesítése az esetek többségében fejlettebb technológiát hoz be az országba, jobb munkaszervezést igényelés eredményeként a termelés hatékonyabb lesz. De hiányzik a kooperációk összehangolása. Sok kooperációs szerződés a magas árakon hiúsul meg, mert a vállalatok olyan költségeket is ráterhelnek, amit egyébként más termékeknek kellene viselniük. Problémát jelent az is, hogy a szerződéseknél többnyire a nullszaldós elvet érvényesítik, ami esetenként gátolja a tényleges kooperáció kialakulását. A vita végén dr. Bíró József összefoglalójában leszögezte, hogy pozitív törekvés mutatkozik a vállalatoknál az ország külkereskedelmi helyzetének javítására és ebből a szempontból az 1972. évi elgondolásaik biztatóak. Ismét felhívta a figyelmet, hogy a termelésnek nem kielégítő a forintfedezete és az egyensúly megteremtése a döntő kérdés. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy kínálati helyzetet kell teremteni a népgazdaságban, de nem a külkereskedelmi szabályozók megváltoztatásával. A szabályozók alapjában helyesek. Az importot kell ésszerű keretek közé szorítani, és az exportot növelni. Különös súllyal húzta alá a miniszter, hogy a külkereskedelmi vállalatok az utóbbi időben a termelő vállalatok érdekeltségi körébe kerültek, és nem képviselik eléggé a népgazdasági érdekeket. A jelen helyzetben pedig a népgazdasági szemlélet biztosítása alapvető kérdés. Ennek elősegítésére a minisztérium nem drasztikus intézkedéseket kíván hozni, hanem gazdasági eszközökkel és meggyőzéssel szeretné a vállalatokat ebbe az irányba befolyásolni. Tárgyalások a chilei réz és cellulóz importjáról Hazaérkezett a magyar delegáció, amely Chilében réz és cellulóz importjáról tárgyalt. A küldöttség vezetőjének tájékoztatása szerint rövidebb távra megállapodás született chilei réz importjáról. Az állami rézbányák vezetőivel egyetértettek abban, hogy Magyarország 1975-ig évente 5000 tonna rezet vásárol Chiléből. A mostani elvi megállapodást rövidesen a magánjogi szerződés aláírása követi. A magyar delegáció reális lehetőségét látja annak is, hogy 1975 után az évi 5000 tonnás importot növeljék. A cellulózvásárlással kapcsolatban a magyar küldöttség azt tanulmányozta, hogy a chilei cellulózipart milyen mértékben fejlesztik, s hogy milyen feltételekkel tudnak cellulózt eladásra felajánlani. A fejlesztés oly mérvű, hogy a dél-amerikai piac nem tudja felvásárolni a chilei cellulózt. A magyar delegáció ajánlatot és mintákat is hozott magával, ezeket most tanulmányozzák. A magyar delegáció véleménye szerint a nagy távolság és az ezzel járó jelentős fuvarköltség ellenére is lehetséges, hogy a chilei cellulóz nálunk versenyképes lesz. Szovjet-kubai közös közlemény Koszigin szovjet miniszterelnök és a kíséretében levő szovjet személyiségek befejezték kubai látogatásukat. A kiadott közös közlemény szerint a barátság és a kölcsönös megértés légkörébentartott tárgyalásokon megvitatták a Szovjetunió és Kubai Köztársaság testvéri kapcsolatainak további erősítését, a politikai, gazdasági, kulturális és más területeken megvalósuló együttműködés kérdéseit. A két fél teljes megelégedéssel nyilatkozott a Szovjetunió és Kuba eddigi tevékeny, gyümölcsöző és sokoldalú együttműködéséről. (TASZSZ) Szovjet—nigériai kereskedelmi egyezmény A Szovjetunió és Nigéria képviselője aláírta a két ország három évre szóló kereskedelmi egyezményét — jelenti a TASZSZ. Az egyezményről részleteket nem tettek közzé. A két ország árucsere-forgalma tavaly 31,2 millió rubel volt. A Szovjetunió elsősorban tehergépkocsikat, személyautókat, hegesztőberendezéseket, cementet, olajat és cukrot szállít Nigériának, cserébe pedig főként kakaóbabot vásárol. NAPRÓL NAPRA ♦ A VÁLLALATI TEVÉKENYSÉGNEK A NÉPGAZDASÁGI ÉRDEKET kell szolgálnia, s így a vállalatoknak aktívan részt kell venniök a gazdasági egyensúly fenntartásában — ez volt a vezérgondolat a Külkereskedelmi Minisztérium, a külkereskedelmi vállalatok vezetőinek és párttitkárainak részvételével megtartott aktívaértekezleten. A gazdasági egyensúly megteremtése a külkereskedelemben az exportorientáció erősödését, a forinttakarékosságot és ezen belül az import észszerű keretek között tartását jelenti. ♦ A DÁN GAZDASÁG VIHAROS ÉVEK után nyugodtabb utak felé közeledik — hangoztatják hivatalos gazdasági körökben. Ezt a kormány erélyes intézkedései biztosítják majd. Hol áll most Dánia, hogyan alakult az ország fő gazdasági szektorának, a mezőgazdaságnak eredményessége, s miért orientálódik Dánia a Közös Piac felé? Ezekre a kérdésekre kísérli meg a válaszadást cikkünk. ♦ A JUGOSZLÁV—CSEHSZLOVÁK KERESKEDELMI KAPCSOLATOKRÓL közlünk szemelvényt a Világsajtóból című rovatban. Néhány nappal ezelőtt írták alá a két ország jövő évi kereskedelmi megállapodását, s ennek kapcsán ismertetjük a jugoszláv—csehszlovák árucsereforgalmat, összetételét és a megoldásra váró kérdéseket. ♦ IDEGENFORGALMI EREDMÉNYEINK az idén előreláthatólag jóval meghaladják az előzetes várakozásokat. Az idegenforgalomban mutatkozott legfontosabb tendenciákat ismertető írásunk megállapítja többek között, hogy a szeptember végéig hazánkba érkezett külföldiek száma — Jugoszláviát kivéve — minden fő partnerország tekintetében lényegesen meghaladta a tavalyit. ♦ A SZOVJETUNIÓ A VILÁG MÁSODIK LEGJELENTŐSEBB FÖLDGÁZKITERMELŐJE, az ismert földgáztartalékok mennyiségét nézve azonban az első helyen áll. A szovjet gázipar eddigi eredményeiről, a folyamatban levő ötéves terv előirányzatairól, és a feladatokról tájékoztat a negyedik oldalon közölt írás. ♦ ALGÉRIA GAZDASÁGI ÉLETÉBEN döntő szerepe van a kőolajnak és földgáznak. A Franciaországgal vívott kőolaj csata Algéria részéről megnyertnek tekinthető — hangsúlyozta Bumedien, mivel az ország kőolaját egyre növekvő mennyiségben vásárolják külföldön, a franciák bojkottfelhívása ellenére is. Írásunk tájékoztat Algériának a földgázzal kapcsolatos legfontosabb terveiről is. Az amerikai segélyprogram leszavazása és a ,,77”-ek A „hetvenhetek” egy hete tartó limai miniszteri konferenciájától a hét végén világszerte azt várták, hogy fellázad az Egyesült Államok ellen. Az okot erre az adta volna, hogy az amerikai szenátus elvetette a Nixon-kormány külföldi katonai és gazdasági segélyprogram-tervezetét. Általános meglepetésként hatott, hogy a Limában tartózkodó miniszterek meglehetősen érdektelenül és közönyösen fogadták a Washingtonból érkezett hírt. Egykét Amerika-barát állam Peruban tartózkodó képviselője magánbeszélgetésekben ugyan ’’hihetetlennek” nevezte a döntést, de általában a „megvárjuk és meglátjuk” elve uralkodott. A limai konferencia munkáját egyáltalán nem zavarta meg az USA szenátusának döntése. Mercado Jarrin, perui külügyminiszter az általános hangulatot foglalta össze, amikor kifejtette: „amit mi akarunk, az a kereskedelem, nem pedig a segély”. Az egyik afrikai delegátus még azt is megkockáztatta: a szavazás eredménye a legjobb dolog, ami a fejlődő országok számára megtörténhetett. „Nem alamizsnát akarunk, hanem igazságos lehetőséget a gazdasági versenyhez.” A limai konferencián dolgozzák ki a hetvenhetek csoportjában érdekelt fejlődő országok azt a gazdasági stratégiát, amelyet az UNCTAD jövő áprilisi santiagói konferenciáján követnek majd. Ennek a stratégiának egyik alapja már eddig is az a követelés volt, hogy igazságos feltételeket biztosítsanak a fejlett országok a kereskedelem lebonyolításához. Ebben az összefüggésben különösen az Egyesült Államok 10 százalékos importpótadója és a nyersanyagok jelenlegi világpiaci árrendszere került a bírálatok középpontjába. A fejlődő országok reagálása tulajdonképpen legtöbbjüknek az amerikai gazdasági segélyhez való viszonyulását tükrözi. Úgy vélik, az USA feltételei súlyosak. Amit a fejlődő országok eddig megtettek, a jövőben közvetlen amerikai segély nélkül is megtehető — mondják. Kétségtelen azonban, hogy számos országot, különösen a legszegényebbeket hátrányosan érinti majd a segély ideiglenes megszűnte. A most leszavazott nixoni segélyprogram 3,4 millió dolláros, ennek döntő része a dél-vietnami és a kambodzsai rendszernek jutott volna, katonai segély formájában. Nagy összeget szánt Izraelnek is, s ezek mellett csak töredék a fejlődő országok számára előirányzott tényleges segély, amely főként az ENSZ különböző szervein keresztül jut el rendeltetési helyére. A leszavazott segélyprogramból 143 millió dollár került volna az ENSZ gyermekalapjába, fejlesztési alapjába és a menekülteknek biztosított segélyalapba. A limai konferencia egyébként a hét végén sűrített programban folytatta munkáját. Vasárnap zárt ajtók mögött bizottságok tárgyaltak a limai nyilatkozat végleges szövegéről. Ezenkívül ajánlásokat dolgoznak ki arról, hogyan lehetne segítséget nyújtani a legkevésbé fejlett országoknak, valamint javítani a közlekedést a fejlődő országok közötti kereskedelem ösztönzése érdekében. A konferencia plenáris ülésein a különböző felszólalók kifejtették nézeteiket a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetről is. Raoul Prebisch, a neves közgazdász szerint az arany többé nem játszik szerepet a mai világban. Sík rászállt az arany teljes trónfosztásáért és olyan nemzetközi pénznem megteremtését követelte, amely elsősorban a fejlődő országok érdekeit veszi figyelembe. Malik indonéz külügyminiszter is a kereskedelmi és fizetési rendszer megreformálását követelte. Uganda delegátusa hangsúlyozta: a hetvenhetek fejlődésükben eljutottak olyan fokra, hogy állandó szervezetet létesítsenek. Bejelentette, hogy kormánya hajlandó lenne otthont adni a hetvenhetek állandó titkárságának. Ennek felállításához kért támogatást a konferenciától. Brazília küldötte elsősorban a legelmaradottabb országok gazdasági támogatásban részesítéséről szólt. Azt a javaslatot terjesztette elő, hogy ezeknek az országoknak megsegítésére „nemzetközi segélyalapot” létesítsenek. V. A. SCHILLER LONDONBA LÁTOGAT Nyugatnémet politikusok a valutaválságról Londonban bejelentették, hogy Schiller nyugatnémet pénzügyminiszter november 9-én a brit fővárosba érkezik. Barberrel, brit kollégájával a hivatalos közlemény szerint közös érdekű pénzügyi és gazdasági problémákat vitatnak meg. A brit—nyugatnémet megbeszélések hátterét világítja meg az az interjú, amely a Schiller-látogatás bejelentésével egyidőben látott napvilágot a Timesben. Scheel nyugatnémet pénzügyminiszter a londoni lap tudósítójának azt mondotta, hogy a jelenlegi nemzetközi pénzügyi válság részben a Közös Piac kibővítésével kapcsolatos amerikai aggodalmakra vezethető vissza. A politikus szerint Nixon elnök azért választotta a mostani időszakot a nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi rendszer reformjának a követelésére, mert minden valószínűség szerint számolt a Közös Piac kibővítésének következményeivel. Amerika mindig a szervezet kereteinek tágítását pártolta — fűzte hozzá —, azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben aggódik a nagy Közös Piac kereskedelempolitikai és gazdasági következményeitől. Komolyan kell venni az amerikai aggodalmakat — hangsúlyozta Scheel — és nem szabad megcáfolni azokat a várakozásokat, hogy az európai közösség a jelenlegi problémák megoldásában alkotó módon működjék közre. A valutaválságról Brandt kancellár is nyilatkozott az elmúlt napokban. A francia televíziónak adott interjújában a kancellár kijelentette, hogy az EGK az idén tavasszal és nyáron a különböző kiindulási koncepciók miatt nem tudott közös intézkedéseket hozni. A kancellár a még fennálló nézeteltérések rendezésére sürgette a francia államfővel való csúcstalálkozót. Brandt a Pompidouval tartandó eszmecserét még ebben az évben kívánatosnak látná. A nyugatnémet televíziónak adott nyilatkozatában Brandt kifejtette, hogy a pénzügyi válság megoldását célzó francia és nyugatnémet elképzelések közelebb kerültek egymáshoz. Franciaország és az NSZK meggyőződése nem különbözik, nézeteltérések csak különböző részproblémákban vannak, például a piacon jelentkező egyes előnyökről és hátrányokról. Ezeket azonban könnyen át lehet hidalni — fűzte hozzá. (DPA, Reuter)