Világgazdaság, 1973. március (5. évfolyam, 42/1044-64/1066. szám)
1973-03-01 / 42. (1044.) szám
Folytatódó idegesség a devizapiacokon Tegnap ismét gyengült a dollár a nyugat-európai devizapiacokon, olyannyira, hogy Zürichiben és — egyes értesülések szerint — Frankfurtban is a központi bank támogatására szorult. Ennek megfelelően felszökött az arany ára a londoni és a zürichi szabadpiacon. A szakemberek, kereskedők, kommentátorok egyretanácstalanabbul figyelik a nem szűnő válságot. Igaz, hogy naponta terjednek el különféle híresztelések, amelyek indokolják az amerikai valuta aznapi gyengülését. Tegnap például arról beszéltek, hogy a közel-keleti olajfertőségek nem hajlandók dollárban elfogadni aranyat érő nyersanyaguk ellenértékét. A tartós idegességnek azonban mélyebben fekvő oka van. Hogy ez mi, arról megoszlanak a vélemények. Lehet, hogy a rögzített valutaparitásokra épülő valutarendszerből való kiábrándulást tükrözi, a csalódást, hogy reménytelennek látszik a nyugat-európai valutapolitikai együttműködés megvalósítása és egyre kilátástalanabbnak a valutarendszer reformja. Vannak, akik Washington tudatos politikáját sejtik a válság mögött. A hírügynökségi jelentésekből kirajzolódó devizapiaci képet könnyű röviden összefoglalni, hiszen alig különbözik attól, amit az utóbbi napokban megszoktunk: a dollár nyitáskor Zürichben, ahol elméletben szabadon lebeg az árfolyama, annyira esett, hogy a Svájci Nemzeti Bank intervenciós vásárláshoz folyamodott. Ennek hatására Frankfurtban, Londonban és a többi központban is fokozódott a dollár kínálata. Állítólag a Bundesbank is eszközölt támogató vásárlást. Az aranypiacon unciánként 1,60 dollárral emelkedett a jegyzés, de később egy kissé lanyhult. A forgalom sem a devizapiacokon, sem az aranypiacokon nem volt a múlt pénteki pánikhoz fogható. Az idegesség nem annyira a piaci tevékenységen, mint inkább az árfolyamok alakulásán volt mérthető. Az aranypiacot elsősorban még mindig azok a washingtoni hírek foglalkoztatják, hogy Volcker pénzügyminiszterhelyettes a dollár devalválása előtt javasolta a Tízek csoportjának: a központi bankok aranykészletének felhasználásával törjék le az aranyár emelkedését. Ettől a javaslattól azonban kénytelen volt elállni, mert az egyik kormány — feltehetőleg a francia — ellenezte. Volcker kedden a szenátus pénzügyi bizottságában hangsúlyozta, hogy a Nixon-kormány most is ésszerűnek tartaná az ilyen akciót. Hozzátette azonban, hogy erre csak a központi bankok közös megegyezésével van lehetőség, és az USA elzárkózik az egyoldalú akciótól. Nyilatkozatának ez a második része hatott, úgy látszik, erősebben. Kevesebb figyelmet keltett azzal, hogy hangoztatta: a Nixon-kormány semmi esetre sem lesz hajlandó még egyszer devalválni a dollárt. Az áremelés irányábahatottak azok a híresztelések is, hogy az arab olajtermelő országok ezentúl nem hajlandók dollárt elfogadni az olajszállítmányok vételárának kiegyenlítésére, valamint az a tokiói bejelentés, hogy a japán kormány a jövő hónapban az eddiginél magasabb áron fogja a belföldi piacra bocsátani azt a körülbelül 5 tonna aranyat, amelyet importált (Japánban az arany importja állami monopólium). A dollár kétszeri leértékelése általánosan megingatta a bizalmat a rögzített árfolyamokon alapuló valutarendszerben. Ezt a véleményt szűri le számos szakértő a legújabb fejleményekből. Különösen figyelemre méltó Triffinnek, a Nemzetközi Valuta Alap volt igazgatójának nyilatkozata, amelyet a Reuter tudósítójának adott. A valutareform előkészítése — mutatott rá — teljesen elakadt. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy nincs meg a politikai akarat a monetáris rend helyreállítására. Ehhez járul, hogy az Egyesült Államok kormánya ellenzi a tőkeáramlás korlátozását, sőt fel akarja szabadítani a tőkekivitelt. Így azt a benyomást kelti, mintha ■ szándékosan igyekezne megakadályozni a valutapiacok lecsendesítését, hiszen a spekulációs hullámokban nagy része van a multinacionális konszerneknek, amelyeknek túlnyomó részt az Egyesült Államokban van a központjuk. Itt kell megemlíteni, hogy a valutaválság leleplezte a Közös Piac tagállamainak egyenetlenségét. Az NSZK nem volt hajlandó a márkát felértékelni, Franciaország a kettős devizapiac bevezetésére akarta rábeszélni partnereit — eredménytelenül. Anglia megtagadta a font árfolyamának rögzítését, Olaszország felszabadította a líra árfolyamát, a Benelux-országok tiltakoztak az ellen, hogy őket kihagyták a rendezésből. Brüsszelben — a WWD legújabb értesülése szerint — kizártnak tartják, hogy az egyetlen lehetségesnek tűnő és egyre gyakrabban emlegetett megoldást, a közös piaci valuták összehangolt lebegtetését belátható időn belül megvalósítsák. _p Dr. Tímár Mátyás fogadta a svájci gazdasági küldöttséget Dr. Tímár Mátyás miniszterelnökhelyettes tegnap fogadta a svájci ipar és kereskedelem érdekképviseleti csúcsszervének küldöttségét, amely a Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására tartózkodik Budapesten. A találkozó résztvevői egyaránt kifejezték, hogy a gazdasági kapcsolatok bővítése mindkét ország számára hasznos lenne. Magyarország és Svájc adottságai a jelenleginél jóval nagyobb kereskedelmi forgalmat tennének lehetővé. A svájci külldöttség különösen azt tartaná hasznosnak, ha országuk kisebb cégei is kereskedelmi kapcsolatokra lépnének a magyar vállalatokkal. Kínai delegáció látogat Kelet-Európába Mongóliában, Magyarországon, Csehszlovákiában, Lengyelországban és az NDK-ban tesz látogatást a Csou Huamin külkereskedelmi miniszterhelyettes vezette kínai kormányküldöttség, amely tegnap indult el Pekingből. A miniszterhelyettes a négy országban aláírja az idei évre vonatkozó árucsere-forgalmi egyezményeket. A küldöttség az NDK külkereskedelmi minisztériumának meghívására megtekinti a Lipcsei Tavaszi Vásárt. (AP-DJ) Felszólalások a washingtoni szovjet-amerikai kereskedelmi konferencián Casey, az USA külügyminisztérumának gazdasági kérdésekben illetékes államtitkára tartott megnyitó beszédet a szovjet-amerikai kereskedelem kérdéseiről folyó konferencián. A washingtoni értekezleten, amelyet az amerikai gyáriparosok országos szövetsége rendezett, felszólalt Flanigan, Nixon gazdasági tanácsadója, az amerikai törvényhozás több képviselője, és Alhimov külkereskedelmi miniszterhelyettes, a szovjet küldöttség vezetője. Az USA külügyminisztériumának államtitkára megnyitó beszédében kifejtette: az amerikai ipar részéről „folyamatos erőfeszítésre” van szükség ahhoz, hogy a két ország közötti kereskedelem — ami napjainkban szinte marginális — számottevően fejlődjék. Jó kiindulópontnak ígérkezik a tavaly októberben kötött hároméves kereskedelmi egyezmény, ami keretül szolgál ahhoz, hogy az Egyesült Államok a szovjet piacon utolérje a nyugat-európai országokat. A helyzet — mondotta — a gazdasági együttműködést teszi kívánatossá, ami egyszersmind „a katonai versengés mérséklésének irányába hat”. A legnagyobb kedvezmény elvének biztosítása magában véve nem elegendő, csupán az ajtót nyitja meg; a kereskedelem fokozásához az üzletemberek kitartó munkájára is szükség van — jelentette ki Casey. Solomon, a képviselőház ügyrendi bizottságának tagja azt mondotta: ha az Egyesült Államok és a Szovjetunió biztosítják egymás számára a legnagyobb kedvezmény elvét, a Szovjetunió 1980- ban mintegy 1 milliárd 500 millió dollár értékű árut exportálhat az USA-ba, a Szovjetunióba irányuló amerikai export pedig elérheti a 2 milliárd 500 millió dollárt. Muskie szenátor kijelentette: az Egyesült Államokban élénk támogatást élvez az amerikai—szovjet kereskedelmi kapcsolatok bővítésének gondolata. Megjegyezte azonban, hogy a kongreszszusban nem kevesen vannak olyanok, akik — úgymond — a kölcsönös kereskedelem bővítésének alapjául szolgáló törvényjavaslatok elfogadását összekapcsolják a „diszkriminatívnak minősített” emigrációs politika módosításával. Arhimov szovjet külkereskedelmi miniszterhelyettes rámutatott, hogy nyitva áll az út a szovjet—amerikai kereskedelem számottevő növelése előtt, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az 1972-ben megkötött egyezmény óta Moszkva többet tett a korlátozások felszámolásáért, mint Washington. Ashimov utalt arra, milyen kedvezően fejlődnek a Szovjetunió és Japán, illetve Franciaország, az NSZK és Olaszország üzleti kapcsolatai. Elmondotta, hogy Olaszország a közelmúltban 700 millió dolláros hosszú lejáratú hitelt nyújtott a Szovjetuniónak, s az olaszokkal számos kooperáció van folyamatban. Többek között a két ország együttműködik vas- és acélgyárak, erőművek és egyéb létesítmények építésében. A miniszterhelyettes utalt arra is, hogy a Szovjetunió szívesen fogadja az amerikai közreműködést a Szovjetunió természeti erőforrásainak, közte olaj-, földgázlelőhelyeinek kiaknázásában, erdőgazdaságának hasznosításában. Egy Párizsból érkezett jelentés arról számol be, hogy Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügyminiszter szerdai megbeszélésén a vietnami problémák mellett bilaterális ügyek, így a kölcsönös kereskedelem kérdései is szóba kerültek. (TASZSZ, Reuter, AP-DJ, AFP) Brandt beszélgetése angol újságírókkal Valutapolitikai kérdések állnak a ma este kezdődő Brandt&Heath találkozó középpontjában. A nyugatnémet kancellár angol újságírókkal folytatott beszélgetésében tegnap hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a közösség szempontjából a valutapolitikai tervek koordinálása. A központi kérdés pillanatnyilag kétségkívül úgy hangzik — mondta Brandt —, hogy képes-e az Európai Gazdasági Közösség megerősíteni létét a pénzügyi kérdésekről alkotott közös állásfoglalásával. Ha ezen a téren nem tudunk közelebb jutni egymáshoz, e törekvések más területeken sem járnak eredménnyel — fejtette ki a kancellár. A legutóbbi dollárválság egyik biztató szempontja, hogy a vártnál szorosabb együttműködést eredményezett Anglia, Franciaország és az NSZK között. Anglia pénzügyi téren szorosabban kötődik Nyugat-Európához, mint az Egyesült Államokhoz, még ha a font sterling továbbra is kívül marad a szűkített közös piaci árfolyamingadozási sávok rendszerén — ezt a következtetést vonta le Brandt abból a tényből, hogy a legutóbbi válság idején Heath Barber pénzügyminisztert Párizsba küldte. A Reuter-iroda jól tájékozott londoni köröket idézve azt írja, hogy Heath Bonnban valószínűleg nem lesz olyan helyzetben, hogy határozott valutapolitikai kötelezettségeket vállaljon. NAPRÓL NAPRA ♦ A DOLLÁR GYENGÜLÉSE ÉS AZ ARANY DRÁGULÁSA tegnap is folytatódott a nyugat-európai központokban. A nem szűnő válsághangulatból arra lehet következtetni, hogy a nyugati pénzvilág kiábrándult a rögzített árfolyamokon alapuló valutarendszerből. Vannak, akik Washington tudatos politikáját sejtik a válság mögött. ♦ NYITVA ÁLL AZ ÚT A SZOVJET—AMERIKAI KERESKEDELEM számottevő növelése előtt — mutatott rá Ashimov szovjet külkereskedelmi miniszterhelyettes a két ország kereskedelmi kérdéseiről folyó washingtoni konferencián. Hozzáfűzteazonban, hogy Moszkva a tavaly kötött egyezmény óta többet tett a korlátozások felszámolásáért, mint Washington. Casey amerikai külügyminisztériumi államtitkár azt emelte ki, hogy az USA a Szovjetunióval folytatott kereskedeleikben még mindig messze elmarad Nyugat-Európától. ♦ A TŐKÉS VILÁG OLAJFOGYASZTÓ ORSZÁGAINAK csúcskonferenciát kellene tartaniuk — hangsúlyozta Jackson amerikai szenátor. A sürgős konzultációra azért van szükség, mert a fogyasztó államok egyre inkább rászorulnak a közel-keleti nyersolajra. Egy másik hír szerint Irak felkérte az arab országokat, hogy ne szállítsanak kőolajat azoknak az államoknak, amelyek katonai, politikai és gazdasági támogatásban részesítik Izraelt. ♦ HÁROMSZOROS ÁRUCSERE-FORGALOM NÖVEKEDÉST irányoz elő a tavalyihoz képest az 1973. évi magyar—szovjet belkereskedelmi választékcsere megállapodás, amelyet Moszkvában Szurdi István és Sztrujev belkereskedelmi miniszter írt alá. Sztrujev lapunk moszkvai tudósítójának adott nyilatkozatában első helyen a tudományos-műszaki kapcsolatok elmélyítését emelte ki. § * Qh «fi VIETNAM JELENE ÉS JÖVŐJE II. Még meg sem száradt a tinta a Vietnam tűzszüneti egyezmény aláírásain, máris megindultak a segélyfelajánlások. Ami a VDK-t illeti, a háború hosszú éveiben a szocialista országok segítsége nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az élet nem állt meg, a gazdaság fejlődhetett. Minden valószínűség szerint ez a segítség — mint a szocialista államok felelős vezetői hangsúlyozzák — adja a VDK újjáépítésének gerincét is. Legalább 15 milliárd dollár kell Vietnam újjáépítéséhez — vélekednek a franciák. A japán üzletemberek 12,5 milliárd dollárt is elegendőnek tartanak ahhoz, hogy a VDK és Dél- Vietnam begyógyítsa háborús sebeit. Az amerikai szakértők sokkal szűkkeblűbbek, szerintük Indokína négy országában a gazdaság helyreállításához 7.5 milliárdra lesz szükség. Nemcsak az újjáépítési és helyreállítási költségek nagyságáról vitatkoznak, de arról is, milyen formába öltöztessék a segélyeket. Az is kérdés, ki milyen feltételekkel hajlandó adni, illetve átvenni azokat. Háborús jóvátétel, kártérítés, újjáépítési segély, vagy olyasvalami lesz-e — ahogy egyes fellengzős nyugati cikkírók mondják —, amilyen a második világháború utáni Marshall-terv volt. A VDK kétoldalú megállapodások keretében akar a segélyekről tárgyalni, és elvárja az Egyesült Államoktól, hogy az általa okozott sebek begyógyításában oroszlánrészt vállaljon. Thieu természetesen örömmel ragad meg — formájától függetlenül — minden segélyt. Az Egyesült Államok — mondta a Fehér Ház egyik szóvivője — hozzájárul a sebek begyógyításához, Vietnam újjáépítéséhez, de nem áll szándékában az egész terhet vállalni. Számít arra, hogy a költségekhez más országok és nemzetközi szervezetek, valamint magánberuházók is hozzájárulnak. Japán, Ausztrália és Norvégia már jelezte, szívesen támogatna valamilyen nemzetközi segélyakciót. Az EGK brüsszeli bizottsága is tanulmányozza a közös fellépés lehetőségét. Dióhéjban talán így foglalható össze a nagyon sokrétű politikai-gazdasági küzdelemnek ez a még függőben levő része. Most nézzük meg, ki mennyit ígér. Az Egyesült Államok — sugalmazott híresztelések szerint — 5 évre elosztva 7,5 milliárd dollárt szán Indokínának, az összeg kétharmadát Dél-Vietnam, Laosz és Kambodzsa kapná, 2,5 milliárd pedig a VDK-nak jutna. Ez az elképzelés csak kongresszusi jóváhagyás esetén valósulhat meg. Washingtonban azonban a kongresszus mindkét házában erősödik az újjáépítési segély gondolatával szemben az ellenállás. Nixon nem hajlandó a segélyt háborús jóvátételnek nevezni, és ezzel ürügyet szolgáltat arra, hogy a „héják” a „kommunista ellenség segélyezése” miatt háborogjanak. A „galambokat” viszont az nyugtalanítja, hogy a „békebefektetés” csak az Egyesült Államok indokínai elkötelezettségét konzerválná. Végül a törvényhozás minden politikai irányzatánál ellenállást vált ki az a tény, hogy Nicxon a költségvetésben egyetlen centet sem tervezett e célra, vagyis a kongresszust olyan népszerűtlen döntés elé állítja, hogy a már amúgy is könyörtelenül lefaragott szociális kiadások további megkurtítása árán kelljen előteremteni a szükséges pénzalapot. A vitát most április 30-ig felfüggesztették. A kongresszus addig meg akar győződni arról, hogy nem „az amerikaiak kárára” segélyezik Indokínát, vagyis, hogy a költségvetés már korábban jóváhagyott szociális kiadásai érintetlenek maradnak-e. Tokió hajlandó olyan nemzetközi konzorciumba társulni, amelyet a Világbank hoz létre. 7,5 milliárd dollárt — nem hivatalosan — már fel is ajánlott a két Vietnam újjáépítéséhez. Ebből még az idén 1 milliárd dollárt szándékoznak befektetni a térségbe. Japán a VDK első számú tőkés szállítója (évi 5—7 millió dollárért visz oda árut, és valamivel többért szállít haza nyersanyagot, főleg antracitot), Dél- Vietnamot pedig potenciális szállítóként tartja számon (gyümölcsöt, halat, gyenge minőségű rézércet és kaolint vesz onnan). Japán 1970-ben 1,8 millió dollár, 1971-ben 30 millió, 1972-ben 50 millió dollár segélyt adott Dél-Vietnamnak. Ezek az összegek azonban rendszerint japán cégek beruházásait követték, amelyek a „koreai boom”-hoz hasonló konjunktúrát remélnek a helyreállításban való részvételüktől. A japán vállalkozókat elsősorban a közutak, vasutak újjáépítése és kibővítése, a kikötői berendezések szállítása, erőművek építése érdekli — tehát mindaz, ami későbbi jelenlétüket tenné kényelmessé. A bonni kormány 30 millió nyugatnémet márka „emberbaráti” és 100 millió márka újjáépítési segélyt ígért. Tíz tartomány közösen 2 millió márkát, egy magán segélyszervezet 1 millió márkát ad a dél-vietnami menekülteknek. Eppler gazdaságügyi miniszter utasítást kapott, hogy átfogó programot dolgozzon ki arra, miként kapcsolódjék be az NSZK a négy indokínai ország infrastruktúrájának újjáépítésébe. Franciaország komoly tapasztalatokkal rendelkezik Indokínában és bár a hozzájárulás mértékéről még nem nyilatkozott, nagyon valószínűnek tűnik, hogy presztízs szempontokból sem akar majd az általános segélyezésből kimaradni. Tárgyal az északi gátak és halászhajók rendbehozataláról, és ösztönző feltételekkel hitelt és exportgaranciát nyújt a francia külkereskedőknek, különösen a Vietnamban beruházni kívánó vállalatoknak. Svédország kötelezte el magát a VDK mellett valamennyi nyugati ország közül a legerősebben. Alacsony kamat mellett hosszú lejáratú kölcsönt nyújt Észak-Vietnamnak 1970 óta azzal a megkötéssel, hogy az előirányzott évi 50 millió koronát csak a béke helyreállítása után lehet folyósítani. 1971— 72- ben 31,3 millió koronát adott, 1972— 73- ban 190 millió koronát szán (és ebben már benne volt az újjáépítésre tartalékolt kétszer 50 millió korona is) a demokratikus Vietnamnak. Az előirányzat szerint 1973—74-ben 100 millió svéd koronát, 1974—75-ben 130 millió koronát küldenek. Dél-Vietnamnak 5 millió korona azonnali emberbaráti segélyt adnak, amiből 3,5 milliót a DIFK ellenőrzése alatt álló területeknek és 1,5 milliót a buddhista egyházaknak juttatnak a menekültsegélyezésre. 1971—72-ben 3 milliót kapott, és 1972—73-ban 10 milliót kap az ideiglenes kormány. A szocialista országok, élükön a Szovjetunióval, a békés élet megindításához szükséges termékek és felszerelések szállításával, komplett termelőegységek felépítésével, berendezésekkel, sőt beindításával járulnak hozzá a VDK fejlesztéséhez. Magyarország házgyárakat, kórházi berendezéseket, gyógyszereket, baromfitelepet, házinyúltenyésztő-farmot, tenyészsertéseket szállít majd a VDK-ba. Magyar szakemberek irányításával szervezik meg az északi országrészekben a kukoricatermesztést, paprikavetőmagot szállítunk, hogy termését visszahozzuk. Magyar mérnökök városterveket készítenek, tanulmányozzák annak lehetőségét, miképpen segíthetjük a VDK bauxitkincsének feltárását, tudományos kutatásokat folytatnak az átlagnál sokkal magasabb hőfokon égő vietnami antracit brikettezéséről. A VDK-ban egyébként kenyérgyárakat, házgyárakat, cementgyárakat, téglagyárakat, jéggyárakat, erőműveket, hűtőházakat, egy sörgyárat, egy másik helyen csavargyárat építettek a szocialista országok hozzájárulásaiból. A kelet-európai szocialista országok szakemberei most az ón- és szénbányák rekonstrukcióján, az energiahálózat egész rendszerének kidolgozásán munkálkodnak. Dr. Berkes Júlia