Világgazdaság, 1978. szeptember (10. évfolyam, 170/2424-191/2445. szám)

1978-09-01 / 170. (2424.) szám

MAGYAR GAZDASÁG A METRIMPEX féléves mérlege LEMARADÁS AZ EXPORTBAN, TÚLTELJESÍTÉS AZ IMPORTBAN Hogyan alakult a METRIMPEX első féléves mérlege? — ezt a kérdést tettük fel a vállalat vezérigazgató-helyettesének Tomolák Tivadarnak, s ismerve a magyar külkereskedelmi forgalom első féléves adatait, tendenciáját, egyáltalán nem volt meglepő a válasz. Az éves piaci program időarányos része túlteljesült az importban, ugyanakkor a szocialista kivitelben a féléves szállítás az éves programnak csak alig 38 százaléka, a tőkés kivitelnél pedig még rosszabb a helyzet. Az első félévben csupán 82 millió forint értékű árut szállított ki a METRIMPEX, ez az éves piaci program 18 százalékának felel meg. — Vállalatunk féléves forgalmát hosszú idő óta az jellemzi, hogy az első félévbőn nem tudjuk kiszállítani a piaci programunk időarányos részét — mondta a vezérigazgatóhelyettes. Szocialista exporttervünk 4,5 milliárd forint, az első félévben 1,7 milliárd forint értékű áru hagyta el az országhatárt. Ez nem egészen 38 százalékos időarányos teljesítésnek felel meg. Általában szovjet szállításainknál vannak bizonyos lemaradások, ennek az a magyarázata, hogy szovjet partnereink negyedéves egyenlő bontásban kérik az árut. A komplett olajmérőállomások, automatikai rendszerek ilyen ütemezésű összeszerelésére és kiszállítására viszont egyelőre még nincs lehetőség. Egyébként idén előbbre tartunk, mint tavaly, amikor 1,2 milliárd forint értékű áru exportjára került sor. A tőkés exportban, sajnos, rosszabb a helyzet. A múlt évben több, mint 6 millió dollár értékű exportbevételre tett szert a METR- IMPEX, az idei piaci program 11,5 millió dollár. Az első félévben 82 millió forint értékű áru szállítására került sor, de ez alig több, mint 2 millió dollár. Tehát a féléves teljesítés az éves program 18 százaléka. Tavaly valamivel kedvezőbb volt a félévi mérleg, hiszen az első féléves adat 90 millió forintos exportot rögzített. A hagyományos műszereknél elhúzódtak az üzletkötések. Úgy terveztük, hogy idén 6,5 millió dollár értékű műszer exportjára kerül sor, de június 30-án még csak 5,3 millió dollár volt a kötésállomány. A napokban azonban befejeződnek az üzletkötések, s remélhetőleg a hátralevő időben ipari partnereink még képesek lesznek legyártani ezeket a műszereket és berendezéseket. Sajnos, az oktatási üzletek nem úgy alakultak, ahogy gondoltuk, így elmaradással kell számolni. A jelenlegi helyzet ismeretében úgy tűnik, hogy 10 millió dollár körüli eredménnyel zárjuk az idei évet, ami 50 százalékkal nagyobb ugyan, mint a múlt évi, mégis elmarad az 1978-ra előirányzott forgalmi tervtől. S ha már a tények és tervek összevetésénél tartunk, meg kell jegyezni, hogy az ötéves terv készítésekor 9,6 millió dolláros tőkés bevételt irányoztunk elő, s ezt valószínűleg hozzuk is. Amíg a kivitelnél elmaradás látható, ha az időarányos részt vesszük alapul, addig a behozatalnál az első féléves adatok azt mutatják, hogy mind a szocialista, mind a nem szocialista importban a piaci programnak több mint 50 százaléka megvalósult. A szocialista országokból 1,6 milliárd forint értékű áru érkezett be az első félévben, s ez az éves piaci program 52 százaléka. Ennek alapján minden lehetőség megvan, hogy ebben az évben a METRIMPEX szocialista importja elérje vagy valamivel meghaladja a 100 millió rubelt. Az ötéves terv összeállításakor 1978-ra 92 millió rubeles importtal számolt a METRIMPEX, így kedvező fordulatnak könyvelhető el a többletbehozatal. Ugyanez nem mondható el a tőkés import értékelésekor. Mert igaz, hogy az első félévben 1,6 milliárd forint értékű áru vásárlására került sor, szemben a tavalyi 1 milliárd forinttal, ez azonban már annak árnyékát veti előre, hogy az idei piaci programnál jóval többet importál majd a nem szocialista relációból a vállalat. (A féléves teljesítés az éves program 57 százalékának felel meg.) A jelenlegi kötésállomány szerint ugyanis mind a számítástechnikai cikkekből, mind az elektronikus műszerekből jóval több rendelést adtak fel a belföldi vállalatok a tőkés cégeknél, mint amennyire a piaci program összeállításánál számítani lehetett. Tavaly a METRIMPEX 80 millió dollár értékű műszert és berendezést vásárolt, idén minden valószínűség szerint 90 millió dollár körül alakul a behozatal. (Nem érdektelen megjegyezni, hogy amikor az ötéves terv készült, felmérve a belföldi igényeket, 1977-re 42 millió dollár, 1978-ra pedig 41 millió dollár értékű importot prognosztizált a METRIMPEX.) Tudvalevő, hogy a külkereskedelem minden hozzáérkező rendelést továbbít a külföldi partnerhez, amennyiben a rendelés a megfelelő hatósági engedéllyel már el van látva. A számítástechnikai cikkek importjánál például külön tárcaközi bizottság dönti el az import indokon voltát. (Ennél a cikkcsoportnál egyébként az előirányzathoz képest csaknem 8 millió dollárral nagyobb értékű behozatalra kerül sor a kötésállomány szerint.) A METRIMPEX forgalma várhatóan ebben az évben eléri a 10 milliárd forintot, aminek nagyobb része az import. Arra törekszünk — mondta befejezésül Tomolák Tivadar —, hogy a nem szocialista devizamérlegünket javítsuk, ezért több 10 millió dollár értékű oktatási üzletet készítünk elő. E. P. BRAZÍLIA KERESKEDELME A KELET-EURÓPAI ORSZÁGOKKAL • NACHRICHTEN FURAUSSENHANDEL Brazíliai küldöttség látogatott a közelmúltban az NDK-ba, Lengyelországba és Bulgáriába, hogy újabb ösztönzést adjon a kelet-európai országokkal folytatott kereskedelemnek. Hírek szerint Bulgáriában megegyezés született, amelynek értelmében öt éven keresztül brazíliai vasércet szállítanak közelebbről meg nem nevezett bolgár árucikkek ellenében. Együttműködési megállapodás jött létre a szójababfeldolgozóiparban és a vegyiparban is. Lengyelországgal is több szerződést írtak alá, Brazília hiteleket nyújt, együttműködik az ásványi kincsek kiaknázásában. A két kereskedelmi kamara is szorosabbra fűzi a kapcsolatokat. A hitel kolumbiai szén közös lengyel—brazil feltárására szolgál. Lengyelország a kétoldalú kereskedelmi mérleg kiegyenlítésére vasúti, bányászati, kénsavgyártási és egyéb berendezéseket akar szállítani Brazíliának, m míg a brazilok exportajánlatában hajók, papír, cipők, kohászati termékek és különböző berendezések szerepelnek. Brazília 1978 és 1981 között 210 millió dollár értékű textíliát szállít, enek ellentételéül eddig csak 140 millió dollár értékű vegyialapanyag serepel. Az NDK-ban a brazil küldöttség keretmegállapodást kötött, amely a következő három évre 1250 millió dollár értékű árucsere-forgalmat irányoz elő. Az NDK — hírek szerint — 200 millió dollár hitelt nyújtott Brazíliának gépek és berendezések vásárlására. A brazíliai export as NDK-ba az 1975. évi 50,8 millió dollárról 1977-ben 121,6 millió dollárra növekedett. A brazil import ugyanebben az időszakban 34,1 millió dollárról 29,9 millió dollárra csökkent A Kelet-Európába irányuló brazil export a legutóbbi 7 évben 150,7 millió dollárról 1025 millió dollárra növekedett, részesedése azonban a teljes brazil exportban 5,19 százalékról csak 8,44 százalékra emelkedett. Ellenkező irányban még kedvezőtlenebb a helyzet. Az összes kelet-európai országok szállításai Brazíliában 1977-ben csak 247,1 millió dollárt képviseltek, ami a teljes brazil import 2 százaléka. Brazília legfontosabb kelet-európai kereskedelmi partnere Lengyelország: a Brazíliából származó lengyel import 1977-ben 240,7 millió dollárt ért el. Második helyen áll a Szovjetunió, amely 277,6 millió dollár értékű árut, tehát többet importál Brazíliából, mint Lengyelország, az exportoldalon azonban csak 7,1 millió dollár szerepel. Brazília fő exporttermékei: szójabab és a szójadara, vasérc, kávé, rizs, a kakaó és textiláruk. Az import főbb tételei: ipari berendezések, vegyipari anyagok és Lengyelországból a kőszén. (1978. augusztus 21.) 1978. SZEPTEMBER 1:Wd Fekete János előadása Alpbachban Az eladósodás határai magyar szemmel Az ausztriai Alpbachban megkezdte tanácskozását az Európa Fórum, amelynek eseményeiről a VILÁGGAZDASÁG augusztus 31-i számában már hírt adtunk. A nemzetközi pénzügyi konferencián felszólalt Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, előadását az alábbakban közöljük: — Előadásom konkrét témája nem az eladósodás problémája világméretekben, mert ez a teljes alpbachi gazdasági beszélgetéseknek a témája, hanem csak egy szűkebb területnek, a szocialista országoknak ilyen irányú problémái, mégpedig magyar szemüvegen nézve. Ezért először azt a kérdést kívánom feltenni: érdekük-e az iparilag fejlett nyugati országoknak a szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok szélesítése hitelek nyújtása útján is? Erre a kérdésre egyértelműen igennel válaszolok. Véleményem szerint ez kölcsönös érdek, amely mellett jelentős gazdasági és politikai érvek szólnak. Tekintsük át először a gazdasági indokokat. ÁLTALÁNOS HELYZET A szocialista országoknak nyugati országokkal lebonyolított kereskedelme a II. világháború óta folyamatosan nőtt. Különösen kiemelkedő volt a forgalom növekedése, elsősorban az iparilag fejlett nyugati országok exportjának növekedése, az 1974/75-ös nyugati gazdasági viszszaesés idején, amikor más országok részéről a kereslet érezhetően csökkent. Egészen az 1970-es évek elejéig a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatokat a kiegyensúlyozottság jellemezte. Az 1974-től kezdődő időszak a kelet—nyugati kapcsolatokban bizonyos új jelenségeket mutatott, ami a szocialista országok adósságállományának emelkedésében nyilvánult meg. Egyes nem túl befolyásos nyugati politikai,gazdasági körök a szocialista országok eladósodottságáról kezdtek cikkezni és azt állították, hogy a szocialista országok keserednek ahhoz a határhoz, amelyet az eladósodás felső határának lehet tekinteni. Lehet-e és ha lehet, hogyan lehet egy állam eladósodásának felső határát meghatározni? Erre általánosan elfogadott számítási módszer nincs, mégis néhány fontosabb, figyelemre méltó tényezőt felsorolnék. Hitelpolitikai döntéseknél fontos szempont az adott ország politikai stabilitása. A belső politikai bizonytalanság, esetleges rendszerváltozások, államosítások lehetősége sok ország hitelképességét negatívan befolyásolja. A szocialista országok belpolitikai stabilitása kizárja ezeket a zavaró tényezőket. Jelentősen befolyásolja az eladósodás megítélését, hogy milyen volt egy-egy ország múltbeli magatartása adósságszolgálata, illetve az esetleges rendezetlen pénzügyi kérdések rendezésére vonatkozó készsége tekintetében. A szocialista országok nemzetközi megítélése e téren évtizedek óta kiváló. Különbséget kell tenni az egyes adósok között abból a szempontból, hogy a vállalati adósságok mennyiben, milyen fokig tekinthetők központilag, államilag garantált kötelezettségeknek. A szocialista országokban — ha nem is egységes rendszerben (országonként eltérő módon) — a vállalati kötelezettségek legalább erkölcsi, de gyakran jogi obligót is jelentenek a központi banknak és az államnak. Az utóbbi években néhány nagyobb bankcsőd arra figyelmeztette a pénzvilágot, hogy a bankok hitelképességét is vizsgálni kell. A szocialista országokban, ahol a bankrendszer állami tulajdonban van, a bankok bonitása nem jelent külön problémát. Rendkívül sok függ attól, hogy a felvett hiteleket a fogyasztás szférájában használják-e fel, vagy exportot növelő, úgynevezett önvisszafizető objektumokba ruházzák-e be és hogy a várható exportbevételek a hitelek lejáratáig rendelkezésre állnak-e. Úgy hiszem, abban nem lehet kétség, hogy a szocialista országok a hiteleket beruházási célokra használják, amit az is alátámaszt, hogy a KGST-országok a fejlett iparral rendelkező nyugati országoktól 1970—76 között 40 milliárd dollár értékben vásároltak beruházási javakat, azaz a tőkejavak importja meghaladja az ezen idő alatt nyugati források szerint felhalmozott teljes adósságállományukat. Ezen kívül néhány közgazdasági számítást, jellemző arányt is fel lehet használni egy ország adósságállományának elemzésénél. Ilyen szempontból elsősorban figyelembe vehető egy ország társadalmi össztermékének (GNP) aránya az adósságállományához. Ha például a KGST-országok GNP-jét az USA ilyen irányú statisztikai adatai alapján elfogadnánk, akkor az 1976-ban 1249 milliárd dollárra rúgna, amivel szemben ugyancsak az USA hivatalos adatai szerint 43,1 milliárd adósságállomány állna. Ez az arány azt jelentené, hogy a szocialista országok adósságállománya a GNP 3,5 százalékát érné el. Minden célzatosság nélkül, éppen csak az arányok érzékeltetésére, ugyancsak a hivatalos USA-kalkulációkat figyelembe véve, Brazília, Mexikó és Argentína összes GNP-jét — 1976-os adatok alapján — 256 milliárd dollárra teszik. Ugyanezen országok adósságállománya pedig 58,3 milliárd dollárra rúgott 1976 végén, azaz a három dél-amerikai ország adósságállománya a GNP körülbelül 23 százalékát érte el. Egy másik fontos jellemző mutató lehet az export aránya az adósságállományhoz. Egyes nyugati statisztikai kimutatások a szocialista országoknál önkényesen csak az úgynevezett konvertibilis valutában történő eladásokat veszik figyelembe, pedig ezek az országok klíringelszámolások keretében szerzik be energia-, nyersanyag- és élelmiszerszükségletük döntő részét Nyilvánvaló, hogy a gazdasági — exportban megnyilvánuló — teljesítőképességet nem lehet csak az úgynevezett konvertibilis eladásokra korlátozni. Ha a szocialista országok teljes áruexportját vesszük figyelembe, amely 1977-ben körülbelül 100 milliárd dollárra rúgott, akkor az úgynevezett adósságszolgálati ráta, a törlesztést és az évi kamatot figyelembe véve, a 10 százalékot sem éri el Az adósságállomány pedig 4—5 havi exportnak felelne meg, amit ugyancsak nem lehet túlzottnak nevezni. Az áruforgalmi egyenlegek mellett figyelembe kell venni az áruforgalmon kívüli szférákban — az úgynevezett láthatatlan exportban (idegenforgalom, tranzit-szolgáltatások, stb.) — jelentkező elszámolásokat, valamint a külkereskedelmi statisztikában nem szereplő nemesfém-eladásokat is. Az e tételekből keletkező aktívum — egyes szocialista országok esetében — csökkenti a külkereskedelmi mérlegben kimutatott passzívumot. Nyilvánvaló, hogy egy ország gazdasági megítéléséhez nemcsak az adósságok, hanem a követelések figyelembe vétele is szükséges. 1976— 77-ben például a KGST-országok külkereskedelmi aktívuma a fejlődő országokkal szemben körülbelül 6 milliárd dollárt ért el. MAGYAR HELYZET Külföldi hiteleket a piacon az úgynevezett „jó adósok” számára biztosított feltételek mellett tudunk igénybe venni. Ehhez hozzájárult, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya az I. és a II. világháború előtti kötelezettségek, az államosításokból eredő kártalanítások maradéktalan rendezésére törekedett és ezt végre is hajtotta oly módon, hogy ma már nincs Magyarországnak rendezetlen külföldi adóssága. Javítja megítélésünket a hitelezés gyakorlata is, amely azon alapul, hogy Magyarországon a hitelek felvételét bankjainkhoz centralizáltuk és vállalataink, gazdasági egységeink külföldön hiteleket nem vesznek fel. A nyugati közép- és hosszúlejáratú konzorciális hitelekkel és kötvénykibocsátásokkal exportkapacitást bővítő beruházásokat finanszírozunk. Erre a célra a kormány az 1976— 80-as ötéves tervben külön hitelkeretet hagyott jóvá 45 milliárd forint összegben, amelyet az egyik legutóbbi minisztertanácsi határozat további 8—10 milliárd forinttal megemelt. Ennek a hitelkeretnek a felosztása versenytárgyalások alapján, úgynevezett tender-felosztással történik azon magyar vállalatok és szövetkezetek között, amelyek az illetékes külkeresedelmi vállalattal együtt vállalják, hogy a hitelt 3—5 év alatt exportból eredő devizabevételből fizetik vissza. Rövid lejáratú betétekkel a termelő fogyasztást (exporthoz szükséges nyersanyag-import) és a kereskedelmi mérleg szezonális hiányát finanszírozzuk; az utóbbi abból származik, hogy a mezőgazdasági export nagyrészt csak a termés után, az év második felében jelentkezik. Mindezek mellett nem törekszünk külkereskedelmi mérlegegyensúlyra. A behozott beruházási javak összessége erejéig a külkereskedelmi deficitet a struktúra-átalakítás éveiben elfogadhatónak és egyensúlyi politikánkkal összeegyeztethetőnek tartjuk. Tekintsük át ezek után a politikai indokokat. Az elmondottak alapján érthető, hogy szerény mértékben növekvő, sok ország esetében stagnáló vagy visszaeső világgazdasági tevékenység időszakában megnőtt a szocialista vevők jelentősége és különösen a beruházási javak értékesítése végett a fejlett iparral rendelkező nyugati országok hajlandók szocialista partnereik rendelkezésére bocsátani a forgalom növeléséhez szükséges hiteleszközöket. Ez nem egyoldalú szerelem, hanem kölcsönös gazdasági érdek. AZ ENYHÜLÉS POLITIKÁJA közös Érdek Felvetődött, hogy a gazdasági érdekek ellenére politikai érdekek szólnak az ellen, hogy az iparilag fejlett országok a szocialista országoknak hiteleket nyújtsanak, mondván, hogy minden, a szocialista országoknak nyújtott hitel azok katonai erejét növeli és ezért politikailag megengedhetetlen. Ezek ismerős hidegháborús szólamok, amelyeket az előző évtizedek gyakorlata már megcáfolt. Vajon a korábbi tapasztalatokat figyelembe véve, milyen hatással lenne a szocialista országok stratégiai-katonai helyzetére, ha a tőkésországok megtagadnák az áruforgalom növeléséhez szükséges hiteleket és hosszú listába foglalnák mindazokat a cikkeket, amelyek szállítása a katonai szakértők véleménye szerint növelheti a szocialista országok katonai erejét (embargólista) és visszatérnének a gazdasági elzárkózás politikájához? Az eredmény nyilván most sem lenne más, mint aminek egyszer már tanúi voltunk a hidegháború korszakában, amikor mindezek a feltételek fennálltak, mégis a szocialista világ, elsősorban a Szovjetunió, éppen azon a területen ért el kimagasló sikereket és hagyta maga mögött nyugati versenytársait, amely területen különböző diszkriminációkkal,tilalmi listákkal a nyugatiak szerették volna a szocialista országok fejlődését lelassítani. Gondoljunk az első szputnyik fellövésére, az első emberre a világűrben. Az elzárkózási politika konzekvenciája viszont az lenne, hogy gyorsabban nőne a szocialista országok egymás közötti forgalma még olyan áruk tekintetében is, ahol ez nem biztosítja az optimális komparatív előnyöket. Ez autarchikus fejlődést kényszerítene rá a szocialista országokra, ennek veszteségét azonban mind a két félnek viselnie kellene. Végül a harmadik politikai indok, amely a gazdasági kapcsolatok szélesítése mellett szól, hogy az enyhülés vagy az atomháború közül az egyetlen, az egész emberiség számára elfogadható alternatíva a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, a békés gazdasági verseny. Az enyhülés politikája tehát közös érdek. A szélesedő, erősödő gazdasági kapcsolatok pedig fokozzák, növelik az enyhülési politika lehetőségeit, alátámasztják azt, sőt ha sikeresen haladnak előre a gazdasági kapcsolatok, akkor ez biztosítékot nyújt az enyhülési politika visszafordíthatatlanságára — fejezte be előadását Fekete János. A magyar kiállítás sikere Moszkvában kiküldött munkatársunktól. Augusztus 31-én a moszkvai Szokolnyiki parkban Z. Nurijev szovjet miniszterelnök-helyettes hivatalosan megnyitotta a Szelhoztyehnyika ’78 mezőgépkiállítást. (Lásd VILÁGGAZDASÁG augusztus 31., 3. old.) Az ünnepélyes megnyitó után a szovjet miniszterelnök-helyettes, valamint Meszjac mezőgazdasági miniszter és Szinyicin traktor- és mezőgépgyártási miniszter felkereste a magyar pavilont is. A szovjet vezetők elismerően nyilatkoztak a KOMPLEX által kiállított komplett szántóföldi zöldségtermesztő géprendszerről, amelynek gyártására egyébként Magyarország az AGROMAS nemzetközi gazdasági társulás keretében szakosodott. A szovjet vezetők kiemelték, hogy a társulás keretében folyó programok közül a zöldségtermesztés géprendszerének programja a legjobban kidolgozott.