Világgazdaság, 1981. március (13. évfolyam, 41/3042-61/3062. szám)

1981-03-03 / 41. (3042.) szám

BELSŐ HASZNÁLATRA A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK VIÁGGAZDASÁG 1981. MÁRCIUS 3., KEDD XIII. ÉVFOLYAM, 41. (3042.) SZÁM Tárgyalnak az energia- és iparügyi miniszterek AZ EGK ACÉLIPARI REKONSTRUKCIÓJÁNAK ALAPVETŐ FELADATAI Tovább szigorítja a brüsszeli bizottság az EGK acéltermelésé­nek korlátozására hozott intézkedéseit; az 1981. második negyed­évére engedélyezett termelési szint több mint 20 százalékkal lesz alacsonyabb, mint 1979. negyedik negyedévében. A 350 termelőnek kötelező jelleggel előírt válságtervet hosszas vitatkozás után tavaly október 1-vel léptették életbe a Montanunió szabályzatának 58. pa­ragrafusa alapján, a termeléscsökkentés előirányzatait azóta ne­gyedévről negyedévre szigorították. A tavaly októberben deklarált „nyilvánvaló válsághelyzet” (manifest crisis) alapján 1981. június 30-ig­ írhatják elő az egyes acélgyáraknak, hogy mennyivel fogják vissza termelésüket, a mind szűkebb kvótákat a korábban­ termelt acélmennyiség alapján termékektől függően állapították meg. Bár az utóbbi öt hónapban néhány gyártmányféleség ára hatá­rozottan javult a Közös Piacon, a brüsszeli bizottság úgy ítéli, hogy a válság megnyugtató megoldása még ugyancsak messze van. Ehhez mélyreható szerkezeti változtatásokat kell végrehajtani az EGK acéliparában, a júniusban lejáró háromnegyed éves periódus csak a gyors elsősegélynyújtás időszaka. A hosszú távon követendő stratégiáról ma kezdenek tárgyalni a Közös Piac iparügyi minisz­terei Brüsszelben, ahol további napirendi pontként a közösség ener­giaprogramjának és a súlyosbodó munkanélküliségi helyzetnek a megvitatása szerepel. Pénteken jelentették be Brüsszel­ben, hogy 1980. április 1. és június 30. között 20 százalékkal (termékek­től függően 18—25 százalékkal) ke­vesebb acélt gyárthatnak a Közös Piac acélvállalatai, mint­ 1979. ne­gyedik negyedévében. Egyes termé­keknél a korlátozás mértéke még a 25 százalékot is meghaladja, pe­dig a folyó negyedévben a brüsszeli bizottság előirányzata szerint csak 16 százalékkal lesz kisebb az acél­­termelés, mint az 1979-es referencia­időszakban, a tavalyi év utolsó há­rom hónapjában pedig 13 százalék­kal kevesebb acélt gyártottak, mint az egy évvel korábbi utolsó negyed­évben. Kétségtelen, hogy 1980 októbere óta némileg javult az EKG piaci egyensúlya, legalábbis ami az árakat illeti. Tavaly az év közepén még átlagosan 30 százalékkal volt ol­csóbb a közös piaci acél, mint ja­nuárban, de a válságintézkedések egyes termékeknél megfordították ezt az irányzatot,, vagy­ legalábbis megálljt tudtak parancsolni a ha­­­nyatlásnak. A most hozott intézke­dések általában szigorítják a korlá­­tozások mértékét azoknál az anya­goknál, amelyeket elsősorban a re­cesszió által leginkább sújtott ága-­ zatok (autógyártás, építőipar) hasz­nálnak. A folyó negyedévre még ér­vényes 20 százalék helyett április 1- től 25 százalékkal kell csökkenteni az acéltekercsek és -lemezek gyár­tását, míg a nehézlemezeknél 13 százalékról 18 százalékra, a nagy keresztmetszetű idomacéloknál 15- ről 20 százalékra, a könnyű idom­acéloknál pedig 16-ról 21 százalékra növelik a korlátozás mértékét .A brüsszeli bizottság minden esetben 1979 negyedik negyedévét tekinti mértékadó időszaknak.) Az újabb szigorításokat a nyugat­európai termelők egyelőre nem kom­mentálták, Etienne D­avignon, a brüsszeli bizottság iparügyekkel fog­lalkozó tagja, különleges acélmeg­bízottja viszont már előre védte őket. Nyilatkozatában ezúttal arra is célzott, hogy hosszú távú átfogó programot dolgoznak ki az EGK acéliparának szerkezeti átalakításá­ra. Valószínű, hogy a Brüsszelben kezdődő tárgyalásokon már a távo­labbi jövő teendői is terítékre ke­rülnek, bár egyelőre a második fél­évre kidolgozandó acélprogram okoz­hatja a nagyobb főfájást az ipar­ügyi minisztereknek. A kötelező termeléskorlátozások érvényessége ugyanis június 30-án lejár és egy­előre úgy áll a helyzet, hogy a brüsszeli bizottság azután csak aján­lásokat tehet az egyes termelőknek, amit azok vagy elfogadnak, vagy nem. Felvetődik természetesen an­nak lehetősége is,, hogy a­ „nyilván­való válságállapotot”­ meghosszabbít­ják, de ez a lényeg szempontjából csak technikai részlet, a hosszú távú teendők bármelyik­ esetben ugyan­azok maradnak. .­ .. Melyek tehát az EGK acélipari rekontsrukciójának alapvető fel­adatai? Etienne Davignon­ nyilatko­zatait csokorba gyűjtve többé-ke­­vésbé jól körvonalazódnak a teen­dők, amelyekhez csak annyit kell, vagy lehet hozzátenni, hogy a nehézségek óriásiak és a megol­dáshoz gyakorlatilag semennyi idő sem áll rendelkezésre, hiszen már akkor is elkéstek volna vele, ha öt évvel előbbre, tartanának. Az elsőrendű feladat nyilván­valóan a 70-es években kialakult felesleges kapacitások visszaszorítá­sa lesz. Erről csak annyit, hogy — EGK becslések szerint — 1983-ban 25 millió tonnával több acélt gyár­tanak majd saját szükségleteiknél. (Az EGK tavalyi acéltermelése 128 millió­ tonna volt.) A második, hosszabb távú szük­ségfeladat a közös piaci acélgyártás termelékenységének közelítése a vi­lágpiaci szinthez. (Míg egy átlagos nagyságú, integrált acélkombinát az EGK-ban évi 2,3 millió tonna acélt állít elő, addig egy hasonló japán acélmű 3,8 millió tonnát.) E feladat megoldását két óriási nehézség hát­ráltatja: egyrészt a korszerűsítő be­ruházásokhoz szükséges összeg elő­teremtésének problémái, másrészt a munkaerő-elbocsátások kérdése, öt év alatt 25 százalékkal csökkent az EGK acéliparában foglalkoztatot­tak száma és tavaly már­ csak ,600 ezer volt. Az újabb elbocsátások mind nagyobb ellenállásba ütköz­nek, hiszen ma már összesen 8,5 millió munkanélkülit­ tartanak szá­mon. A program megvalósításához tu­lajdonképpen „csak” koordinálni kell 350 acélvállalat termelési és fejlesz­tési tevékenységét úgy, hogy vég­eredményként egy világszínvonalon is ütőképes acélnagyhatalom jöjjön létre — derül ki a brüsszeli nyilat­kozatból. Davignon szerint, ahol szük­séges, bátorítani kell az invesztí­ciót, más cégeket pedig rá kell bír­ni növekedésük lefékezésére. Ilyen alapon szinte minden acélgyártó egyedi elbírálás alá esik. Nem lé­tezhet tehát általános gyógyszer, hanem csakis olyan rugalmas terve­zés, amely pillanatról pillanatra igazodik a változásokhoz. Ami a dolgok anyagi részét illeti, a brüsz­­szeli bizottságnak egyelőre 150 mil­lió dollárja van arra, hogy, a jótan­­nácsokon és a korlátozásokon kívül kézzelfoghatóan is befolyásolja az acélipar rekonstrukciós programjá­nak alakulását. Gy. L. Tovább erősödött a dollár Hisztériakeltéssel vádolják a Bundesbankot Tegnap ismét erősödött a dollár a legtöbb vezető nyugat-európai valutához képest. Jegyzése a pén­teki 2,1295 márkáról 2,1512 márká­ra nőtt, s a svájci frank árfolyama 1,98 fölé emelkedett. A tőzsdéken egyáltalán nem vették figyelembe, hogy az amerikai kereskedelmi mér­leg hiánya januárban 5,44 milliárd dollárra nőtt a decemberi 3,11 mil­­liárdról. A nyugatnémet és a sváj­ci jegybank valutatámogató intéz­kedéseinek hatása lassan felszívó­dik. A nyugat-európai valuták kö­zül erőteljesen veszített jegyzésé­ből a font, mert a tőzsdéken azzal számolnak, hogy március 10-én az új költségvetés előterjesztésekor egyben bejelenti a Bank of Eng­­land jelenleg 14 százalékos minimá­lis kölcsönkamatának leszállítását, esetleg 2,3 százalékponttal is. A nyugatnémet pénzpiacok rend­kívül idegesek, jellemző, hogy a napi pénzek kamatlába tegnap el­érte a 25—30 százalékot is, szem­ben a pénteki 20—21 százalékkal. A Bundesbank a likviditáshiány át­hidalására több milliárd márka ér­tékű valutacsere (swap) akciót bo­nyolított le hétfőn a kereskedelmi bankokkal. A kieli gazdasági kutató intézet nekitámadt a Bundesbanknak: sze­mére veti, hogy restrikciós hitel­­politikájával tovább mélyíti a re­cessziót az NSZK-ban. Walter, az intézet vezető közgazdásza, a Der Spiegel magazinnak adott nyilatko­zatában kíméletlenül bírálta a jegybankot, amiért „kiszámíthatatlan lépéseivel zűrzavart okoz a nyugat­német pénzpiacokon”, és „nyilván­valóan hisztérikus a légkör a Bun­­desbankon belül is”. A jegybank­nak — mondotta — világos és ért­hető pénzügyi célokat kellene kitűz­nie, amelyekhez akkor is ragasz­kodnia kell, ha ingadozik a márka jegyzése. A pénzpolitikát semmi esetre sem szabad pusztán a márka árfolyamának alakulásától függővé tenni — szögezte le. Az aranypiacon élénk és ideges volt az üzletmenet, a nemesfém unciánkénti ára több mint 20 dol­lárral csökkent, délután 465 dollár volt az árfolyama Londonban. Az arany gyengülését többnyire a dol­lár erősödésének tudják be. (Reuter, AP—DJ) ---------------'/n ' NAPRÓL NAPRA + LENGYELORSZÁGBAN CSÖKKENTIK A CUKORADAGO­KAT, április 1-én bevezetik a húsjegyrendszert. (2. oldal) + AZ ÚJ CSEHSZLOVÁK ÖTÉVES TERV a nemzeti jövedelem 14—16 százalékos gyarapítását tervezi, s elsőbbséget ad az ex­portfeladatok teljesítésének. (2. oldal) -­ ISMÉT NAGY DEFICITET MUTAT AZ AMERIKAI KÜLKE­RESKEDELEM, a mérleg januárban 5,44 milliárd dolláros passzívumot mutatott. (2. oldal) + A BANÁNTERMELŐ ORSZÁGOK EXPORTKÍNÁLATÁT 9,1 —9,6 millió tonnára becsüli 1985-re a FAO, ezzel szemben az importáló országok kereslete csak 8,3 millió lesz. (8. oldal) -­ FELBORÍTOTTA AZ OLAJVEGYÉSZET NEMZETKÖZI EGYENSÚLYÁT az olajválság, a termelők a fogyasztó orszá­gokból a nyersanyagokkal rendelkező fejlődő országokba tele­pülnek át. (4. oldal) - LESZÁLLÍTOTTA A ZAIRE-I LOZACOM A KOBALT TER­MELŐI ÁRÁT. Az új ár 44,1 dollár, összhangban van a sza­badpiaci árszinttel. (8. oldal) + NIGÉRIA A MEDICOR BÁZISPIACAI KÖZÉ TARTOZIK, ed­digi exporttevékenysége alapján a vállalat azt tervezi, hogy vegyesvállalatot létesít az afrikai országb­a­n. (6. oldal) -­ A VÉDJEGYEK HASZNÁLATÁT MAGYARORSZÁGON „vi­lágszínvonalú” rendelkezések szabályozzák. A hazai védjegy­kultúra azonban még elmarad a világszínvonaltól. (3. oldal) SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ MOSZKVÁBAN A SZOVJET KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁRÓL „A Szovjetunió kész a kapcsolatok fejlesztésére minden országgal” A Szovjetunió külgazdasági stratégiájáról és ezen belül az ener­giagazdálkodásról és az energiaexportról adott tájékoztatást hétvégi sajtókonferenciáján több mértékadó szovjet politikus. A nyilatkoza­tok többek közt elmondták, hogy a nyugat-európai országok meg akarják kétszerezni a Szovjetunióból érkező földgázszállításokat. Hoz­zászólt a kérdéshez egy kívülálló is: Lantzke, az OECD Nemzetközi Ügynökségének főigazgatója, kívánatosnak minősítve a tervezett megállapodást. A Szovjetuniónak sikerült leküz­­denie az összes akadályt, amelyet az Egyesült Államok próbált fejlődése útjába állítani, a kereskedelmi kap­csolatok befagyasztásával az USA embargópolitikája végeredményben az amerikai cégeket károsította meg — jelentette ki vasárnapi sajtótájé­koztatóján Moszkvában Komarov, a szovjet külkereskedelmi miniszter első helyettese. Moszkvai tudósítónk szerint rámutatott, hogy az amerikai cégek komoly, érdeklődést tanúsíta­nak, a Szovjetunióval kötendő üz­letek iránt, és­ csalódottak, hogy gölt szerződéstől elesnek. Komarov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió folytatja politikáját, amely szerint kész fejleszteni az egyenjogú és kölcsönösen előnyös ke­reskedelmi és gazdasági kapcsolato­kat minden országgal. Aláhúzta, hogy a Szovjetunió és más országok kap­csolatait a dinamizmus, a tartósság és a sokoldalúság jellemzi. Tavaly a szovjet külkereskedelmi vállala­toknak 140 országgal volt kapcsola­tuk. A szocialista országokkal bo­nyolódott le a Szovjetunió külke­reskedelmi forgalmának 54 százalé­ka, a fejlett tőkés országok részese­dése 30, a fejlődőké 16 százalék volt. A tervezettnél jóval gyorsabb ütem­ben nőtt a külkereskedelem az utób­bi öt évben, bővülésének üteme az előirányzott 30—35 százalék helyett 86 százalék volt. 1980-ra a forgalom elérte a 92 milliárd rubelt — feje­ződik be moszkvai tudósítónk ■ je­lentése. A legnagyobb szerepe jövőben is a szocialista országokkal, ezen belül a KGST-országokkal való együttmű­ködésnek lesz — ismerteti Komarov nyilatkozatát az MTI. Emellett a Szovjetunió bővíteni akarja kapcso­latait a fejlődő országokkal mind az árucsere, mind az ipari kooperáció és a technológia-átadás terén. Zamjatyin, az SZKP KB nemzet­közi tájékoztatási osztályának veze­tője a sajtókonferencián elutasította azokat a nyugati sajtókommentáro­kat, amelyek Tyihonov miniszterel­nök kongresszusi beszámolóját úgy értelmezték, hogy „a Szovjetunió a következő tervidőszakban korlátozni akarja nyugati külgazdasági kapcso­latait”. Zamjatyin ellenpéldaként idézte az utóbbi időben számos tő­kés országgal, így Franciaországgal, az NSZK-val és Finnországgal kö­tött hosszú távú szerződést. Erélyesen cáfolta Dyessnek, az amerikai külügyminisztérium szóvi­vőjének értelmezését, aki szerint Tyihonov az USA-val szembeni ke­reskedelmi korlátozások mellett szállt síkra. Zamjatyin leszögezte, hogy a két ország közti kereskede­lem hanyatlásáért nem a Szovjet­unió a felelős, s a kapcsolatok lazu­lása valójában nem az afganisztáni eseményekkel, hanem azoknál jóval korábban kezdődött: az 1972-es szovjet—amerikai kereskedelmi egyezményt az USA még mindig nem ratifikálta. Mind Komarov, mind Rizskov, az Állami Tervbizottság elnökhelyette­se és Marcsuk akadémikus is, a Szovjetunió minisztertanácsának el­nökhelyettese, a Tudományos-Mű­szaki Állami Bizottság elnöke külön kitért az olaj- és a földgázkereske­delem lehetőségeire. Komarov arról beszélt, hogy a nyugat-európai országok meg sze­retnék kétszerezni a Szovjetuniótól érkező földgázszállítmányokat, ezek volumene jelenleg évi 20 milliárd köbméter. Ehhez a növekedéshez mintegy 5 ezer kilométeres új veze­tékrendszert kell kiépíteni, az ehhez szükséges új gépeket, berendezése­ket és csöveket a Szovjetunió kom­penzációs alapon kívánja beszerezni nyugat-európai, mindenekelőtt nyu­gatnémet cégektől. Rizskov azt emelte ki, hogy a földgázszállítási szerződés megköté­se a­­hitelfeltételektől és a földgáz­­vezeték lefektetéséhez szükséges­­anyagok és berendezések beszerzési feltételeitől függ. Hangsúlyozta, hogy bár némileg csökkentik a kő­olajtermelés ütemét, a Szovjetunió nem importál és a belátható időkben nem is fog importálni olajat, ellen­kezőleg, továbbra is olajexportőr marad. Ha a kőolaj ára a világpia­con emelkedni fog, akkor a terme­lési költségeket mérlegelve a szov­jet árakat is felülvizsgálják majd. Elmondta, hogy a Szovjetunióban a jövő év januártól felemelik a szén, a kőolajtermékek és egyéb nyers­anyagfajták nagykereskedelmi árát, miután az ezeket kitermelő vállala­tok tevékenysége a stabil árak mel­lett ráfizetésessé vált. Egyben alá­húzta, hogy az intézkedésnek nem lesz inflációs hatása, a fogyasztói árak változatlanok maradnak. A Szovjetunió hatalmas energia­­készletei a belső szükségletek mara­déktalan fedezése mellett lehetővé teszik a szocialista országok igényei jelentős részének kielégítését, és a tőkés országoknak való energiaszállí­tást is — hangsúlyozta a kongresz­­szus gazdasági beszámolóit kommen­tálva Marcsuk akadémikus. A kő­olaj- és földgáztermelés központja továbbra is Nyugat-Szibériában lesz, a tyumenyi lelőhely 1985-ben már napi 1 millió tonna kőolajat ad. A szénhidrogének felhasználásában a hangsúly — a rendelkezésre álló készletek nagysága és a kitermelés olcsósága miatt — fokozatosan átto­lódik a földgázra. A következő években ismét gyor­san nő majd a kőolaj és a földgáz megjelenésével háttérbe szorult bar­na- és feketeszén felhasználása. Ezekből is a Szovjetunió rendelke­zik a legnagyobb készletekkel. A közép-szibériai kanszko-acsinszki és az északkelet-kazahsztáni ekibasztu­­szi lelőhelyen a fűtőanyagként hasz­nosítható barnaszén rendkívül ol­csón, külszíni fejtéssel bányászható. A XI. ötéves terv idején két ha­talmas teljesítményű villamos táv­vezetéket építenek a lelőhelyek mel­lett épített hőerőművektől a nagy energiafogyasztó ipari központokig. Az egyik, 1,15 millió watt terhelést is elviselő vezeték az ekibasztuszi lelőhelyet köti össze az Urallal, a másik, ugyancsak innen induló, több mint 2000 kilométer hosszú, 1,5 mil­lió wattig terhelhető vezeték az or­szág központi részeibe szállítja az energiát — írja az MTI tudósítása.

Next