Világgazdaság, 1985. július (17. évfolyam, 124/4127-145/4148. szám)

1985-07-02 / 124. (4127.) szám

BELSŐ HASZNÁLATRA A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK 1935. JÚLIUS 2., KEDD XVII. ÉVFOLYAM, 124. (4127.) SZÁM Elvi ellentétek a formai kompromisszumok A Közös Piac a milánói csúcsértekezlet után kiküldött tudósítónktól. Már este 11 felé járt, amikor a kormányfők eredetileg szom­bat délután ötre meghirdetett sajtókonferenciájának befejezése után kialudtak az újságírók munkahelyéül szolgáló hatalmas sátor­ban a vakító jupiterlámpák, s véget ért a milánói csúcs utolsó ak­tusa. Craxi, a tanácskozás elnöke fontosnak, szükségesnek, „az egye­sített Európa szempontjából döntőnek és hasznosnak” minősítette a milánói tanácskozást. A konferencia méltatásában nem maradt mö­götte Kohl, aki szemlátomást jókedvűen méregette a­ szűkös nyu­gatnémet sajtószobában összezsúfolódó újságírókat.. Ezután — je­lentette ki — jobban bízik a nyugat-európai összefogás jövőjében. Annyi bizonyos, hogy Milánó csak kérdéseket vetett fel, s a vála­szokat elcsapolta. De az is bizonyos, hogy érdekesebb, izgalmasabb volt az előző csúcsértekezletek hosszú soránál, mert csupa jelentős, a közösségi lét alapvető problémáit feszegető kérdést járt körül, s felvázolta a nyugat-európai integráció továbbépítésének modelljét. Igaz, ennek fejében a szükségesnél távolabbra halasztotta a hozzá­­kezdést e modell megvalósításához, függőben hagyta a megoldásra váró, sőt megoldható feladatokat. A milánói csúcs megérdemli, hogy munkaértekezletnek nevezzék. A kormányfők a pénteki, előbbre húzott kezdés után nem sok időt fecséreltek üdvözlő beszédekre, nyomban a tárgyra tértek. Ebbe a címszóba beletartozik a kül- és a biztonsági politika jobb egyesí­tése, amire nézve hamar kialakult az egyetértés. Elvben hozzájárul­tak a francia, nyugatnémet, meg az attól nem sokban különböző an­gol javaslatokhoz, a miniszteri ta­nács alá rendelt külpolitikai tit­kárság felállításához, a végső dön­tést azonban csakúgy, mint a napi­rend többi pontjaiban a decembe­ri, Luxembourgban tartandó csúcs­­értekezletre ruházták át. Az első tárgyalási nap túlnyomó részét azonban az igazi probléma, a dön­téshozatal ésszerűsítéséről folytatott vita vette igénybe. Nem mentek a részletekbe, ezért viszonylag könnyű volt egyezségre jutni arról, hogy növelni kzed a strasbourgi Európai Parlament jelentőségét. Eb­be az általánosságba egyaránt bele­fér a brit felfogás, amely nagyobb befolyást, de nem nagyobb döntési jogot adna a strasbourgi képvise­lőknek és az álláspont, amely a testületet az integrálódó Nyugat-Eu­­rop­a tényleges jogkörrel felruházott parlamentjévé kívánja fejleszteni. Tehát igazi parlamentté, amelynek a­ brüsszeli bizottság — a leendő közös minkat-európai kormány magva — felelősséggel tartozik. Vétócsata A békességet csatazaj váltotta fel, amikor rátértek a vétó kérdé­sére. A határozatok ugyanis java­részt a külügyminiszterekből álló miniszteri tanácsban, illetve az ál­lam- és kormányfők részvételével tartott csúcskonferencián dőlnek el, illetve — az esetek nagyobb részé­ben — feneklenek meg, az egyhan­gúság 1966-ban bevezetett elve miatt. Ennek az elvnek a bénító hatása, az EGK kibővítésével­­ egye­nes arányban nő, s nem jogtalan a félelem, hogy a Spanyolországgal és Portugáliával 12 tagúvá növe­kedő Közös Piac teljesen cselek­vésképtelenné válik. A problémát jól illusztrálja az úgynevezett integrált mediterrán program esete, amikor az ibériai országok felvétele napirendre ke­rült. Elvben kimondták, hogy a hasonló agrárstruktúrájú közösségi területek termelőit, kártérítésben ré­szesítik a veszteségért, amit az új konkurrensek felvétele okoz. Erre hivatkozva, Papandreu az­­1984. de­cemberi dublini csúcsértekezleten előállt avval, hogy csak a medi­terrán program konkretizálása után hajlandó aláírni a spanyolok és a portugálok csatlakozásáról intézke­dő okmányt. A vétót illetően Milánóban egyet­értés (de még nem döntés) jött lét­re. Eszerint a fontos nemzeti ér­dekre való hivatkozást megengedő kompromisszumot érvénytelenítik, a vétó nem lehetséges az egységes piac megteremtésére és működte­tésére vonatkozó ügyekben, s minő­sített többséggel döntenek. Más te­rületekre vonatkozóan marad az egyöntetűség, de az ellenkező ál­láspontot vallóknak tartózkodniuk kell a szavazástól, ám lehetővé te­szik számukra, hogy bizonyos prog­ramokból kiváljanak, hosszabb-rö­­videbb ideig ne vegyék ki részü­ket a közösségi munkából. Pénteken, mielőtt szétváltak vol­na, a kormányfők eszmecserét foly­tattak a terrorizmusról, a Közel­és Közép-Keletről, s jóváhagyták a külügyminiszterek állásfoglalását a KGST levelére adandó válasszal kapcsolatban. A külügyminiszterek, mint ismeretes, puhatolózó megbe­széléseket javasolnak annak tisztá­zására, van-e kellő alap az ér­demi tárgyalásokra. Egyben újból leszögezték, hogy a két gazdasági szervezet párbeszéde nem gátolhatja az EGK és valamelyik szocialista ország különmegállapodását. Kohl és Craxi »puccsa*c Szombat reggel robbant a bomba, és a Zsinórját Kohl gyújtotta meg, aki egyértelmű feleletet kért arra, hogy akarják-e a partnerek az Európai­ Unió megvalósítását, igen vagy nem. Majd körbeadta a Denscher-okmány néven nyomban híressé, vált tervezetet, amely az Európai Unió felé vezető út első állomásaként rendkívüli „alkotmá­­nyozó” miniszteri konferencia ösz­­szehívását javasolja, mégpedig ok­tóber vége előtt. Ez szenzáció volt a javából. A gondolat nem volt új, főleg And­reotti szorgalmazta, hogy­ a közös­ségét előkészítő messinai konferen­cia mintájára tartsanak új, az in­tegráció magasabb fokát bevezető miniszteri értekezletet. Ennek azon­ban senki nem adott esélyt. Az a hír járta, hogy a franciák sem­­ akarják. Craxi, az­­összeesküvés részese, szavazásra tette fel a kér­dést. Kiderült, hogy az alapító ta­gokon, Franciaországon, Olaszorszá­gon, az NSZK-n és a Benelux-or­­szágokon kívül Írországnak sincs ellenvetése, s az ügyet támogatja az először jelenlevő, még csak ta­nácskozási joggal felruházott Gon­­zález és Sandres is. Ellenzi Nagy- Britannia, Dánia és Görögország. Ilyenformán az­ előző csúcsértekez­leteken ad acta került volna a terv, hiszen nem volt egyhangú jóváhagyás­ ,de mos­t Craxi bete­tőzte a „puccsot”. A római szerző­désre hivatkozva, megállapította, hogy a többség elfogadta­ a tervet, a konferenciát tehát megtartják. Szünet következett a három ellen­álló megpuhítására. De ezek nem hagyták magukat rávenni a ki­mondott nem visszaszívására. Csak abba egyeztek bele, hogy elmen­nek a rendkívüli konferenciára. Ez azonban csak formai enged­mény. A konferencián ugyanis mó­dosítani akarják az alapokmányt, és ez bonyolult procedúrát tesz szükségessé, többek közt az egyes nemzeti parlamenteknek meg kell szavazniuk a Római Szerződés ki­egészítését. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy a nemleges ál­láspontra helyezkedő kormányok erre biztatják parlamentjeiket, s még kevésbé biztos, hogy a parla­mentek hozzájárulnak az EGK al­kotmányának megváltoztatásához. Az sem világos, hogy mi lesz a szavazás rendje az októberi kon­ferencián. Kohl szerint az új, tehát a többségi alapon hozzák majd meg a határozatokat, Thatcher viszont határozottan kijelentette, hogy a döntések­ csak egyhangú jóváha­gyás esetén lehetnek érvényesek. E vita, amely egyes vélemények szerint előrevetíti az EGK sző­kébb, gyorsabban haladó belső és lazábban kötődő külső csoportra oszlását, elvonta a figyelmet Is a G­enseher-okmány egyéb pontjai­ról, amelyek többek között előirá­nyozzák a korlátozás nélküli belső piac 1992-ig való megteremtését, egyebek mellett a szabványok egy­ségesítése, a közületi megrendelé­sek „európacizálása” és a jogi aka­dályok felszámolása útján. Emellett intézkedik az Euréka­­prog­ram megkezdéséről. Rögös út Az utat, amelyre most ráléptek, nagyon göröngyösnek látják még azok a vezetője is, akik azt tartják, nincs más választás, ha Nyugat- Európa meg akarja őrizni identi­tását, és versenyben akar maradni Japánnal és az Egyesült Államok­kal. De pozitívumnak tartják, hogy az elgondolásra igent mondó hat, i­lletve­­ Iroszággal hét­­ ország, meg a velük tartó spanyolok, portugálok jóval egységesebbek, mint a vonakodó három­­ állam. Dániában a parlament és nem a kormány jelenti az akadályt. Az angol kormány nem kíván mesz­­szebbre menni a Közös Piac funk­cionálásának javításánál, ami meg Görögországot illeti, lehet, hogy Athénben azt mondják, ők a meg­lévő közösséghez, csatlakoztak. S talán nem is baj, jegyzik meg oda­kacsintva egyes nyugatnémet szó­­vivők, ha az új Közös Piac­ nem kell nekik. De ezt valószínűleg in­kább Bonnban szeretnék, mint Görögországban. Persze, igazán Anglia számít az ellenpártból, s nem lehet figyel­men kívül hagyni a Thatcher ok­fejtésében rejlő igazságokat sem. Ő azt mir­dk, hogy Milánó az el­szalasztott alkalmak konferenciája volt. Nem született meg egyetlen szükséges­ döntés sem, a rendkívüli konferencia­ közjátéka pedig továbbr­­bi halogatást ígér. Hosszabb szü­net következik — mondja —, a döntésre érett problémák megoldá­sa egy évvel is elhúzódhat. Vajna János NAPRÓL, 4- AZ INFLÁCIÓ OKAIRÓL, ÉS MÉRSÉKLÉSI LEHETŐSÉ­GEIRŐL, VALAMINT A FOGLALKOZTATOTTSÁG JÖVŐ­JÉRŐL szóló előadásokat és vitát ismertetjük a Közgazdász Vándorgyűlés programjából. (3. oldal) + ALÁÍRTA VÉGSŐ MEGÁLLAPODÁSÁT KÍNÁVAL az Occi­dental Petroleum a Shansziban létesítendő közös szénbánya­­vállalatról. (2. oldal) + AZ USA FOGYASZTÓI KIADÁSAIK CSÖKKENŐ HÁ­NYADÁT KÖLTIK élelmiszerekre, 1985 elején megállt az áruvásárlás növekedése. (6. oldal) + AZ IWC TITKÁRSÁGA DOLGOZIK AZ ÚJ BÚZAEGYEZ­­MÉNYEN, amely előreláthatólag ugyancsak nem tartalmaz majd intervenciós eszközöket. (8. oldal) + SZÁMOTTEVŐEN NŐTT A FEJLŐDŐ ORSZÁGOK KIVI­TELE tavaly, Ázsia vezet, Afrika exportja viszont stagnál. (2. oldal) + AZ ALBÁN GAZDASÁG ÓVATOS NYITÁSÁRA UTALÓ JELEK főként Jugoszláviának, Olaszországnak és az NSZK- nak­ ígérnek újabb üzleti lehetőségeket. (5. oldal) ----------------------te V 12 ia«*»kl ^ ^dvAay0^ 1 4 DRASZTIKUS SZÜKSÉGINTÉZKEDÉSEKET RENDELT EL AZ IZRAELI KORMÁNY Az izraeli kormány hétfőn 15,9 százalékkal leértékelte az ország­ valutáját a dollárrl szemben, s a következő három hónapra rendkí­vül szigorú gazdasági szükségin­tézkedéseket rendelt el, amelyekkel végre meg akarja fékezni a vág­tató inflációt. A húsz órán át tar­tó, viharos kabinetülés után Modai pénzügyminiszter közölte, hogy kö­rülbelül 10 ezer fővel csökkentik a közalkalmazottak számát, s 90 nap­ra felfüggesztik a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek között korábban létrejött három­oldalú bér- és ármegállapodásokat. Az a tény — mondta Modai —, hogy sikertelenek maradtak a ko­rábbi erőfeszítések az öt év óta három számjeggyel mért infláció megzabolására, arra késztette a kor­mányt, hogy az új intézkedéseket — élve a rendkívüli esetekre fenntar­tott jogával — dekrétummal léptes­se életbe, azaz felhagyjon a társa­dalmi konszenzusra való törekvés­sel. Már a kormányülés kezdetén el­határozták, hogy 27 százalékkal fölemelik az üzemanyagárakat, s hogy újabb tételeket faragnak le az élelmiszerek ártámogatásából. En­nek következtében már hétfőtől 75 százalékkal drágult a kenyér, 05 százalékkal drágultak a tejtermé­kek és 45 százalékkal a húsfélék. A szakszervezetek haragját azon­ban nyilvánvalóan az a lépés vált­ja ki leginkább, hogy a kormány felfüggeszti a bérek inflációs ki­igazításának intézményét. A pénz­ügyminiszter közölte, hogy júliusra még fizetnek valamekkora kiegészí­tést, azt követően viszont általá­nos bérbefagyasztást léptetnek élet­be. A Hisztadrut szakszervezeti szö­vetség hétfőn bejelentette: keddre 24 órás országos általános sztráj­kot hirdet, s minden eszköz­zel harcolni fog a bérek­ vásárló­erejének csökkenését okozó intézke­dések ellen.­­ A leértékelés után egy dollár az eddigi 1260 helyett 1500 sékelt ér, ez 15,9 százalékos devalválásnak felel meg az IMF által elfogadott számítási mód szerint, az izraeli szá­mítási gyakorlatban viszont közel 19 százalékosnak. A infláció, amely a múlt évben 445 sázalékos volt, jelenleg körülbelül 269 százalékos szinten áll. Modai elismerte, hogy június hónapra várhatóan 30 szá­zalékos rekordmagasságot ér el a pénzromlás üteme, s hogy július­ban még ennél is nagyobb adatra számítanak, hangsúlyozta viszont, hogy azt követően rohamos javulás remélhető, a kormány­­ tervei szerint októberben már csak 3 százalékos lesz az infláció. A kormányülés során Peresz mi­niszterelnök állítólag azzal fenye­gette kormányának tagjait, hogy le­mondásra fogja kényszeríteni közü­lük azokat, akik nem támogatják a szükségi intézkedéseket. Enn­ek elle­nére a kabinet 22 tagja közül 7 a csomagterv ellen foglalt állást. A monstre vita után a megviselt Pe­­resz rádiónyilatkozatot adott, amely­ben kijelentette: „A mostani intéz­kedéseik megtétele nélkül a gazda­sági összeomlás veszélye fenyegetett volna”. A kormányfő felszólította az ország lakosságát: a közös érde­keket helyezze mindenek fölé, hogy Izrael le tudja győzni az előtte álló óriási nehézségeket. (Reuter, AP— DJ) Erősödőben az amerikai gazdaság Májusban 0,7 százalékkal növe­kedett az Egyesült Államokban a legfontosabb gazdasági jelzőszámo­kat mutató öszesített index, meg­erősítve azokat a jelzéseket, ame­lyek szerint a gazdaság túljutott az első negyedévi lanyha idősza­kon. A bíztató jelek közé tartozik, hogy a tartós fogyasztási cikkekre szóló megrendelések 4,1 százalékkal növekedtek májusban, a gazdaság növekedésüteme pedig a második negyedévben éves szinten 3,1 szá­zalékra gyorsult az első három hó­nap 0,3 százalékos tempójával szemben. Nyugtalanítónak tartja viszont a minisztérium, hogy májusban a kereskedelmi mérleg csaknem re­kordnagyságú, 12,67 miliárd dol­láros hiánnyal zárult. A tetemes deficit jelzi,, hogy az amerikai fel­dolgozóipar, amely a gazdaság más részeihez képest az utóbbi néhány évben lemaradt, továbbra is súlyos importversennyel kénytelen szembe­nézni. Az erős dollár következtében az amerikai gyártók termékei kül­földön megdrágultak, miközben az USA-ba érkező import olcsóbbá vált. Baldrige kereskedelmi minisz­ter elsősorban az erős dollárt okol­ja a tavalyi 123 milliárd dolláros kereskedelmi deficitért. (Az előjel­­zések szerint az idén a hiány el­éri a 150 milliárd dollárt.) A ke­reskedelmi hiánynak a gazdaság egészére gyakorolt káros hatása nyilvánvalóvá vált az első negyed­évben, amikor a belföldi fogyasztás mintegy 4 százalékkal növekedett ugyan, de a kereslet szinte kizáró­lag az importra irányult. (Reuter) ­ Négy OPEC-tagállam elutasítja az olajárcsökkesztés gondolatát A Kőolajexportáló Országok Szer­vezetének (OPEC) péntekre kitű­zött miniszteri konferenciájának előjátékaként a hét végén Algírban tanácskozott a kartell négy tagor­szágának olajügyi­ minisztere, to­vábbá az OPEC irányvonalát töb­­bé-kevésbé követő mexikói kollé­gájuk. A találkozó után az algé­riai, a kuvaiti, a nigériai és a ve­nezuelai miniszter egyaránt úgy nyilatkozott, hogy a hétvégi bécsi konferencián az OPEC-en belüli termelési és értékesítési fegyelem megszilárdítása lesz a fő napirendi pont, nem pedig a hivatalos árak leszállítása, ahogyan arról, nem egy találgatás elhangzott az utóbbi he­tekben. A megfigyelők szerint az OPEC olaja iránti kereslet jelenleg napi 14 millió barrel körüli szinten van, 2 millió barrellel alatta ma­rad, tehát a szervezet érvényben lévő 16 millió barreles együttes termelési plafonjának. A szakértők úgy vélik, hogy ezt a tényt az OPEC vezetői is tisztán látják, a termelési plafon újabb csökkentése azonban szinte lehetetlen feladat­nak ígérkezik, mert ahhoz minden tagországgal el kellene fogadtatni a módosított egyedi termelési kvó­tát. Néhány tagállam pedig a je­lenlegi kvótáját sem tartja be, a többiek rovására próbál valamivel nagyobb olajbevételre szert tenni. A fegyelem helyreállításának jel­szaván ezek megregulázása érten­dő tehát, de kérdéses, hogy ez ke­­resztülvihető-e, hiszen eddig még nem fordult elő, hogy bármilyen szankciót foganatosítottak volna valamelyik külön utat járó tagál­lammal szemben. (AP—DJ)

Next