Világgazdaság, 1986. július (18. évfolyam, 125/4375-147/4397. szám)

1986-07-01 / 125. (4375.) szám

BELSŐ HASZNÁLATRA A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK 1986. JÚLIUS 1., KEDD XVIII. ÉVFOLYAM, 125. (4375.) SZÁM Hágai mérleg A hét krónikája A nemzetközi találkozókra ugyan­az a szabály vonatkozik, mint a bortermelésre. Vannak jó évjára­tok, és vannak rossz évjáratok — mondta Alberto Moravia a PEN múlt heti közgyűlése után. Nos, a Közös Piac hágai csúcskonferenciá­jára szintén ráhúzható a hamburgi ívókongresszusról távozó ősz olasz mester megállapítása: „ez a rossz évjáratok közé tartozott”. Ráhúzható, de azért nem telje­sen. Csak akkor, ha csupán a 12 állam- és kormányfő­­ tanácskozását vesszük tekintetbe, ami jóformán kizárólag Dél-Afrika körül forgott, s erről is gyatra, a mérsékelt vára­kozásokat sem kielégítő — és a tetejébe már ott a helyszínen fele­másan értelmezett — határozatot hozott. Viszont máris kevésbé rossz az „évjárat", ha az egészet nézzük, vagyis figyelemre méltatjuk az elő­készített (de vita nélkül, kutyafut­tában jóváhagyott) egyéb dokumen­tumokat is. Ezekből kiviláglik, hogy a megtorpanások, huzavonák, különféle zsákutcák ellenére az Európai Gazdasági Közösség a má­sodik világháború utáni korszak egyik legnagyobb gazdasági — és talán világtörténelmi dimenzióknak sem híján lévő politikai­­ „siker­­sztorija”, amelynek következő fel­vonásához hamarosan föllebbentik a függönyt. De mielőtt a jövő immár többé­­kevésbé megismerhető titkait rejtő drapériák mögé néznénk, essék né­hány szó a hágai fináléról, a kon­ferenciát berekesztő sajtóértekezle­tekről, amelyekre az újságírók már a dél-afrikai határozattal a kezük­ben, tehát jócskán felpaprikázva ültek be. A határozat bevezető ré­sz­ére kár szót vesztegetni: kiáltó ellentétben van a rendelkező rész­szel, könnyeket ont a szörnyű hely­zet miatt. A lényegi rész fölszó­lítja a Botha-kormányt, engedje szabadon Mandelát és a többi po­litikai foglyot, tegye lehetővé a be­tiltott pártok, főleg az Afrikai Nemzeti Kongresszus működését, hogy létrejöhessen a párbeszéd a fekete lakosság „autentikus” veze­tőivel. Az Európa Tanács (ez a csúcs hivatalos neve) Dél-Afrikába meneszti a brit külügyminisztert, hogy elősegítse e dialógus felté­teleit. Közben az EGK konzultál más ipari országokkal — ez főleg az Egyesült Államokra vonatkozik —, összehangolt rendszabályokról, így­­az új­ beruházások leállításáról, a dél-afrikai szén, vas, acél, és aranyérme (ám nem az arany!) im­portjának megtiltásáról. Erre nézve három hónap múlva hoznak dön­tést. Vagyis: a határozatból kimaradtak a várt és tö­bbé-kevésbé beígért szankciók, a holland és a belga kül­ügyminiszter viszont nem kért ab­ból a megtiszteltetésből, hogy Sir Geoffrey Howe útitársaként Dél-Af­­rikába látogasson. Thatcher,­­ Kohl meg a portugál miniszterelnök, az Angolából Dél-Afrikába települt portugál gyümölcstermesztők érde­keire hivatkozó Cavaco Silva ráeről­tette akaratát a többségre, a többi kilenc országra. A patinás, gazdag, virágillatú Há­gában szokatlan kánikula volt a konferencia idején. De az angol kor­mányfő homloka nem a hőségtől ve­rejtékezett: sarokba szorítottak az udvariasan, de makacsul riposztozó újságírók. (A másik sajtószobában, Kohlnál ugyanez folyt, csak kevésbé udvariasan.) Itt is, ott' is azt' firtat­ták: mi lesz, ha letelt a három hó­nap és Howe, aki „kitűnő ember, de nem Kissinger”, dolgavégezetlenül tér meg? Akkor automatikusan élet­be lépnek a felsorolt szankciók? Mert Lubbers, az értekezlet holland elnöke ezt mondta az imént. „Nem lépnek életbe” — ismételgette That­cher —, ne akarjanak éket verni az Európa Tanács tagjai között, a ha­tározat csak inkább új konzultációt ír elő. A sajtó hangulatát egyébként jól tükrözte a rendszerint tory beállí­tottságú Financial Times előző napi cikke. „Avval, hogy Howe-t Dél-Af­rikába küldik, semmit sem érnek el, már lejárt a ténymegállapítások ide­je. A Nemzetközösség ugyane célból küldte el megbízottait, s ezek vissza­térve leszögezték: Nem arról van szó, hogy a szenzációk változást idéznek-e elő, hanem arról, hogy el­maradásuk Pretoriában máris azt a hitet kelti, hogy nem kell félni... Azt egyetlen józan dél-afrikai sem képzelheti, hogy a rendszernek, ha így folytatja, hosszú élete lehet. Vi­szont látható, hogy a dél-afrikai kormány ep­es tagjai, ha vonakodva is, egy másfajta jövő irányába ta­pogatóznak. A külső nyomásnak nem lehet a változás kierőszakolása a célja, inkább az, hogy a fehér kö­zösségen belül az érvek egyensúlyát azok javára tolja el, akik kétkednek a jelenlegi kurzus folytathatóságá­ban.” A dél-afrikai kérdés után egy másik kérdés, ami így hangzik: Merre tart Nyugat-Európa? Ennek megválaszolásában Angliának pozi­tívabb szerepe lehet, mint az előb­biben, bár londoni hivatalos körök­ben a Bothának nyújtott indirekt támogatást győzelemnek tekintik, ami — így mondják — nem sike­rült volna, ha a szigetországot nem fűzik különleges kapcsolatok az Egyesült Államokhoz. Tehát: Quo vadis Európa? A brüsszeli bizottság jelentése, és A Tanács konklúziói című okmány, amelyet a konferencia végén tettek közzé, azt sugallja, hogy az integ­ráció felé, gyorsabban mint eddig. A talán kissé optimista brüsszeliek szerint nagy könnyebbség, hogy a „többségi szavazást kiterjesztették a belső­ piaccal kapcsolatos témákra”, ez meg fogja gyorsítani a döntés­­hozatalt. Annak is haszna lesz, hogy bevezették a „gördülő programo­kat”, azaz a soros elnökséget adó ország, meg két utódja közösen dol­goznak, ki 18 hónapra érvényes ter­veket, nem csak az egyes elnöksé­gek hat hónapjára. A bizottság kü­lönben azt ígéri, hogy 1986 végéig egyharmadát elvégzik az 1992-ig tartó munkának: a belső sincc ki­építését szolgáló 300 javaslatból 106- ra vonatkozóan megteszik a szük­séges intézkedéseket. ,A tanács jelentése a munkanél­küliség problémájával kezdődik." A gazdasági tevékenység szintje nem teszi lehetővé a foglalkoztatottsági helyzet lényeges javítását. Ezért tá­maszkodva az olajár csökkenésére, pótlólagos növekedést kell elérni. Kooperatív növekedési stratégia — ez az egyik jelszó, amelybe beletar­toznék az újításokat előmozdító koc­kázati tőkéhez jutás megkönnyítése, a szociális partnerekkel karöltve kimunkált stratégia a vállalkozási kedv növelésére, a foglalkoztatás rugalmasabbá tétele. A „munkapia­ci flexibilitást” sokat emlegették (töböb országban közelednek a vá­lasztások), és a kérdések nyomán nemcsak az derült ki, hogy a ru­galmasság több munkaalkalmat te­remt, de az is, hogy a bérek leszo­rításának irányában hat. A jelentés szerint a foglalkoztatás növelésére a legnagyobb esély a kis és a kö­zepes üzemek szektorában és — még inforea — a szolgáltatásban lelhető fel. Ugyanakkor elemezni kívánják az árnyékgazdaság és a feketemunka címszava alá tartozó jelenségeket. Másfelől a­ brüsszeli bizottság munkacsoportot alakított, s ennek az a feladata, hogy kidol­gozza: mi kell ahhoz, hogy a kis és a közepes vállalatok „azonnal és teljes mértékben” hasznot húzza­nak a „belső határok nélküli gazda­sági térség” létrejöttéből. A közösség megosztottságának ma még sok látható jele van. A hatá­rokon még fel kell mutatni az út­­­­levelet, vámvizsgálatot tartanak, esetleg átnézik a csomagokat. Mind­, ennek eltűnése az EGK belső ha­tárain egyformán fontos az embe­reknek és a kereskedelemnek, az iparnak és az üzleti életnek. Fel­számolásuk üteme azonban még­­ nem teljesen kielégítő — jegyzi meg a bizottság. A mezőgazdasági minisztereknek például elsőbbség­ben kell részesíteniük az állat­egészségügyi vizsgálatok módjának és előírások összeegyeztetését. A „polgárok Európájának” meg­valósításához tovább kell könnyíte­ni a határátlépést, meg kell adni a tartózkodási jogot, kölcsönösen el kell ismerni a más tagországban szerzett diplomákat, jobban kell együttműködni az egészségügy te­rén, javítani kell a diákok és az egyetemek kapcsolatait. A technológiai együttműködésre és a közösségi szinten folyó inno­váció fejlesztésére a tanács doku­mentuma tér ki. Ezt elengedhetet­lennek tartja ahhoz, hogy az euró­pai ipar megállja a helyét a kö­nyörtelen versenyben. Ennek fel­tétele azonban a szabványok egy­ségesítése, ami a vártnál jobban halad, a termékek hosszú sorára nézve fokozatosan csökkennek az effajta problémák. És egy igazi belső piachoz okvetlenül hozzátar­tozik a közületi megrendelések li­beralizálása. Már csak azért is, mert a közületi megrendelések dön­tő szerepet játszhatnak az EGK ipari és technikai teljesítőképessé­gének fokozásában. Hasonlóképpen nélkülözhetetlen a szabad tőkepiac megteremtése, az együttműködést fékező adóztatási különbségek föl­számolása. Az áruk szabad áram­lását a szárazföldi, a tengeri és a légi szállítás liberalizálásának és összehangolásának kell kiegészíte­nie. Új megközelítést jelez a nemzet­közi agrárkereskedelem problémáit taglaló fejezet. Ez lényegében egy­fajta , együttműködési ajánlat és Amerikának meg a többi agrár­­termelőnek van címezve. „Az Euró­pa Tanács megállapítja, hogy a vi­lág különböző részein alkalmazott­­agrárpolitikákat ellentmondások jellemzik”, ezért a közös agrárpo­litikát hozzá kell igazítani­­ az új feltételekhez, szem előtt tartva az exportérdekeket, de azt is, hogy csökkenteni lehessen a mezőgazda­ság részesedését a közös kiadások­ban. Ezek nagy távlatokat , nyitó el­képzelések. Igaz, megvalósulás­uk folyamán egyre megütközik, majd­ a kicsi és a nagy, a helyi és a kö­zös­ cél. A nyugatnémetek már most jelzik,, hogy nem akarják beenged­ni .­a külföldi sört, az­ olaszok tész­tapiacukat védik, az ólommentes benzin bevezetése körül az érdekek egész zaja csap össze. Mégis talán fontosabb, hogy az út — amelynek még nem látni a végét — mind határozottabban kirajzolódik. Vajna János * fr . * NAPRÓL NAPRA. + MAGYARORSZÁG ERŐSÍTENI KÍVÁNJA jelenlétét Közép- és Nyugat-Afrikában. (3. oldal) + CSEHSZLOVÁKIA RENDÜLETLENÜL KITART atomerőmű­programja mellett. (8. oldal) + ÚJ JUGOSZLÁV INFLÁCIÓELLENES MÓDSZER: a betéti kamatok csökkentése. (2. oldal) + NYUGATI KOOPERÁCIÓBAN KÉSZÜLŐ ELEKTRONIKAI termékeket szeretne Bulgária a Szovjetunióba exportálni. (6. oldal) + EGYIPTOM EGYRE NEHEZEBBEN TUDJA törleszteni kül­földi adósságait. (2. oldal) + ÚJ PIACOKRA BETÖRNI SZÁNDÉKOZÓ CÉGEKET lát el jótanácsokkal a Business International. (4. oldal) •­ MEGSZŰNT AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ monopolhelyzete. (3. oldal) + NEM TUDTAK MEGEGYEZNI A KAUCSUKTERMELŐK az ütközőkészlet referenciaárában. (8. oldal) + AZ EUREKA-PROGRAM ANYAGI ALAPJAI még mindig bi­zonytalanok. (2. oldal) + A SZERKEZET-ÁTALAKÍTÁSBAN ÉS A TERMELÉKENY­SÉGNÖVELÉSBEN jelölte meg a csehszlovák kormány a nö­vekedés fő forrásait. (5. oldal) A rossz amerikai mérlegadatok lenyomják a dollár jegyzését Mélypontra került a dollár a va­lutaközpontokban. Frankfurtban le­felé átlépte a lélektani határnak számító 2,20 nyugatnémet márkát, Zürichben pedig 1,80 svájci frank alatt volt,­­ ez hat hete nem for­dult elő. Tokióban jegyzése nem érte el a 164 japán jent, holott a japán központi bank több mint 400 millió dollárral interveniált a jen ellen. Az amerikai valuta gyengülése mögött gazdasági és lélektani okok is meghúzódnak. Alááshatta a dol­lár árfolyamát, hogy a legújabb adatok szerint júniusban 14,2 mil­liárd dolláros deficit keletkezett az amerikai kereskedelmi mérlegen, több, mint amennyire a szakembe­rek számítottak. Ráadásul nem sok jóval kecsegtetnek azok a gazdasági és munkanélküliségi statisztikák sem, amelyeket a hét közepén tesz­nek közzé Washingtonban! Az sem tett jót a dollárnak, hogy Baker amerikai pénzügyminiszter olyan nyilatkozatot tett,­amelyből arra le­hetett következtetni, hogy az USA- ban nem bánnák a dollár további gyengülését. Baker kijelentette, hogy a dollár árfolyamesése nem jár ko­moly inflációs veszéllyel, hiszen es­tek az olajárak. Szerinte másfél évig eltarthat, amíg az árfolyamok módosulása hatással lesz a kereske­delmi mérlegekre. Azt, hogy a dollár Tokióban is esett, a szakemberek lélektani okok­kal magyarázzák. Általános a vé­lemény ugyanis, hogy a japán kor­mány csak a vasárnapi választá­sokig fogja agresszívan védeni a dollárt a valutapiaci intervenciók révén. Azután már nem, és így a dollár valószínűleg még lejjebb süllyed a jennel szemben. Az ügy­nökök a Távol-Keleten éppen erre spekulálnak. (Reuter, AP—DJ) Világos célok — homályos eszközök FÓRUM A GAZDASÁGPOLITIKA ÖSSZEHANGOLÁSÁRÓL Az utóbbi hónapokban igencsak megszokottá vált gazdasági, pénz­ügyi és kereskedelmi témák szere­peltek a hét végén Zürichben meg­rendezett nemzetközi konferencián, amelyen bankárok, jegybankelnö­kök, pénzügyminiszterek és kereske­delmi szakemberek vettek részt. A magánszervezésben tartott háromna­pos szimpóziumon szó volt arról, hogy miképpen lehetne összehangol­ni a fejlett tőkés országok gazdaság­­politikáját, hogy van-e mód a keres­kedelmi egyensúlyzavarok megszün­tetésére, hogy lehetséges-e csillapí­tani az árfolyammozgásokat, hogy milyen esély van egy újabb, a világ­­gazdaságot serkentő nemzetközi ka­matcsökkentési akcióra, s hogy mi­lyen megoldások kínálkoznak az adósságválság rendezésére. Csak az elérendő célokban volt teljes az egyetértés a zürichi konfe­rencián résztvevők között. Tartós, gyors, inflációmentes növekedésre van szükség, amelyhez elengedhetet­len a fejlett tőkésországok gazdaság­­politikai összetartása. Csak hogy mi­képpen és ki fogjon hozzá a dolog­hoz, az most is, csakúgy mint az utóbbi hónapok más nemzetközi ta­lálkozóin, tisztázatlan maradt. A fejlett tőkésországok most is egy­másra mutogattak, amikor arról volt szó, ki vállalja el a világgazdaság lokomotívjának szerepét. Az ameri­kaiak a nyugatnémetekre és a ja­pánokra néztek, ők pedig vissza. Tietm­eyer nyugatnémet pénzügymi­nisztériumi államtitkár védte­ a bon­ni kormány álláspontját, miszerint rövidlátó politika lenne most azon­nal kamatcsökkentés és a költségve­tési kiadások növelése révén ösztö­nözni a belső keresletet. A japánok pedig türelemre intették partnerei­ket, mondván, hogy a már elkezdett gazdaságösztönző intézkedéseknek előbb-utóbb látszata is lesz. Mindenesetre sokan elégedetlenek a fejlett tőkésországok kormányai­val, amiért nemigen tartják magu­kat a tokiói csúcsértekezleten el­­határozottakhoz, az ellentétek mint­ha nagyobbak lennének, mint ed­dig bármikor. Terjed a protekcio­nizmus, noha mindenki tudja, hogy az ilyesfajta intézkedések zűrzavart keltenek a nemzetközi kereskede­lemben, és kockára teszik a világ­gazdaság egészséges fejlődését —– mondották a felszólalók. Nem csök­kent a kereskedelmi háború veszé­lye sem. Tokiót mintha elfelejtet­ték volna — mondotta egy New York-i bankár. Pedig ott megálla­podtak abban, hogy lépéseket kell tenni az árfolyamok megszilárdí­tására. Igaz, az öt legfejlettebb tő­késország tavaly szeptemberi úri­emberi megállapodása nyomán a dollár jegyzése alaposan csökkent, de ezzel még nem sikerült kikü­szöbölni a szélsőséges árfolyam-in­gadozásokat, amelyek akadályozzák a beruházást, és a kereskedelmet. Ruding holland pénzügyminisz­ter felszólalásában elmondta, hogy bár újra meg újra felvetődik az ötlet, sem reális, sem kívánatos nem lenne, visszatérni a rögzített árfolyamrendszerhez. Ehelyett szo­rosabb együttműködést kell kiala­kítani a kormányok árfolyam-poli­tikájában, ám még ennél is na­gyobb szükség lenne arra, hogy minden olyan téren hangolják ös­­­­sze álláspontjukat, amely befolyá­solhatja az árfolyammozgásokat. Az egyetlen újdonságnak a kon­ferencián Bradley amerikai szená­tor felszólalása tekinthető, amelyben új tervvel hozakodott elő az adós­ságválság megoldására. A szenátor, akiről úgy hírlik, hogy a demokra­ták jelöltje lesz az 1988-as elnök­­választáson, hárompontos javaslatot ismertetett. A bankárok először is csökkentsék 3 százalékponttal a ka­matokat, másodszor írjanak le éven­te 3 százalékot a tőketartozásokból, és adjanak a következő 3 év során 9 milliárd dollár kölcsönt a gazda­sági struktúra átalakítására. Bradley szerint a Baker-terv nem megoldás, mert az adósoknak nyújtott pénz kamatok formájában és a tőkeme­nekülés révén visszakerül a hitele­zőkhöz. (Mint ismeretes az amerikai pénzügyminiszter nevét viselő terv szerint a következő három évben 29 milliárd dollárt juttatnának a világ 15 legeladósodottabb államának, amelyek hozzáfogtak gazdaságuk reformjához.) Az amerikai demokrata szenátor javaslata érthető mr módon nem ara­tott osztatlan sikert a részt vevő bankárok körében. Ez abból is lát­szik, hogy többségük válaszra sem méltatta. (Reuter, AP—DJ)

Next