Világgazdaság, 1989. január (21. évfolyam, 1/5007-21/5027. szám)
1989-01-03 / 1. (5007.) szám
1989. JANUÁR 3. KEDD XXI. ÉVFOLYAM, 1. (5007.) SZÁM VII.HAIIHAHSZE A MAGYAR GAZDASÁGI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK GAZDASÁGI LAPJA Krónika Tények és gondolatok Idáig a háborúk és forradalmak határozták meg a század arculatát — írta. 25 évvel ezelőtt Hannah Arendt, a II. világháborút követő idők neves politológusa. A megállapítás túlélte a nagyhírű tudóst, érvényben maradt, talán egészen az utolsó esztendőkig. De 1988-ban, különösen az egyoldalú ,szovjet csapatcsökkentésről szóló közlés után, már egész biztosan nem volt érvényes. A háborúk és forradalmak korszakát fölváltja a demilitarizálás és konvergencia korszaka. „A hidegháború véget ért” — jelentette ki Margaret Thatcher. „Létrejöttek az öszszenövés keretei” — hangoztatta Európa két felének leendő kapcsolatairól szólva, Kohl kancellár. Újévi köszöntőjének ez volt legfajsúlyosabb, legtöbbet idézett mondata. Az amerikai politikusok nyilatkozataiból, az amerikai sajtóból is eltűntek a feltételes módok, a fenntartások. Úgy döntöttek, elhiszik, hogy Gorbacsov őszintén törekszik ,a nemzetközi kapcsolatok jellegének átformálására; elhiszik, hogy megvan benne a kellő bátorság a nagy, de kockázatos elhatározásokra. Csak egy dolgot feszegetnek, de azt elég sűrűn:mi történik, ha a szovjet vezető valamilyen, okbóli, betegségmiatt vagy mert ellenfelei fölülkerekednek, eltűnik a színről? És ezt a dolgot összefüggésbe hozzák a szovjet gazdaság helyzetével, a közeli látás romlásával, aminek legújabb bizonyítéka a nem különösebben épületes csehszlovák és NDK- példát követő újévi vámrendelkezés. A The Economist ironikus vezércikke azt állítja, két Gorbacsov van: egy „nyugati Gorbacsov”, aki srkert sikerre halmoz, és egy „keleti Gorbacsov”. Az utóbbinak a problémái halmozódnak. A cikk a nemzetiségi konfliktusokon kezdve és a gazdasági reformok keserves — a pillanatnyi helyzeten rontó és nem javító — startjával végezve, könyörtelenül felsorolja a problémákat. Konklúziója így hangzik: „A reformok nyugtalanító mértékben függnek egy embertől... A nyugati Gorbacsov csodáló okosan teszik, ha észben tartják a keleti Gorbacsovból adódó tanulságot: a peresztrojka nem visszafordíthatatlan.” Most ez a hivatkozási alap azok számára, akik óvatosságot, várakozást ajánlanak. De az óvatosságra intő szólamokban az is benne van, hogy a NATO még nem találta meg az igazi választ a szovjet kezdeményezésekre, s a most összeálló Bushcsapat még nem alakíthatta ki a maga politikáját. Ami többek között függ attól is, hogy miiként döntenek az államháztartás deficitjének alapvető kérdésében. Beérik-e a kiadások csökkentésével vagy pedig a költekezés visszafogását adóemeléssel kombinálják. Ezen a kérdésen még egy ideig gondolkozni fognak, s ebből az is következik, hogy a fegyverzetcsökkentés következő állomása a hagyományos fegyverek alacsonyabb szintjéről tartandó tárgyalások megkezdése lesz, és nem az interkontinentális rakétákról már régebben elkezdett tárgyalások folytatása. A témához volna még más hozzáfűznivalóm is. Semmiképp sem akarnék túlhangsúlyoznikétes és nem bizonyítható összefüggéseket, de azt hiszem, van valami rejtett, a tudat mélyein egybefonódó kapcsolat az ENSZ-közgyűlésen Gorbacsov által kifejtett új világpolitikai elképzeléseik befogadása és az amerikai közgondolkodásban, közérdeklődésben észlelhető eltolódások között. Több példára hivatkozhatnék, de csak egyet idézek: az UNICEF jelentésének visszhangját. Az ENSZ gyermeksegélyezési alapjának jelentéséből kitűnik, hogy az elmúlt évben félmillió gyermek halt meg a harmadik világ szegény országaiban. „Az adósságválságnak gyerekarca van” — írja a The New York Times. „Midőn Afrika, Latin- Amerika, Ázsia szegény országaiban csökken a jövedelem, ennek nem a katonai költségvetés vallja kárát, hanem az egészségvédelem, az oktatás. A 37 legszegényebb országban felére estek vissza az egészségügyi kiadások. Egy évtizede évi nettó 40 milliárd dollár áramlott a gazdag Északról a szegény Délre, most megfordult az irány: Délről Északratart évi 20 milliárd dollár. Az utóbbi évtized eredményeit elmossa az adósságválság.” Azt kívánná illem és szabály, hogy folytassuk az 1988-as esztendő nevezetes eseményeinek felsorolását, a változó tények — és még inkább a változó gondolatok — számbavételét. Szóljunk arról, hogy ez az év, amelynek híre az időben még csak nőni fog, nagy lépéssel előbbre vitte a nyugat-európai egyesülést, foglalkozzunk az elcsituló regionális viszályok örvendetesen hosszabbodó listájával. De mindezt elhagyjuk. Arról is csak kutyafuttában emlékezünk meg, hogy kezet fogott és tárgyalt azindiai Gandhi és a pakisztáni Benazir Bhutto." Csak egy öszszefüggésre hívjuk föl a figyelmet: a kézfogás esetleges hatására Afganisztán jövője szempontjából. A néhai Zia az afgán ellenállás iszlám fundamentalista szárnyát támogatta, az indiaiak a volt uralkodót akarták szerephez juttatni. A reformihajlandóságú Bhutto valószínűleg nemtartja érdekében állónak, ha a szomszédságban még egy fanatikus mohamedán állam jönlétre. De szembe mer szállni saját országának papjaival és katonáival? Mondanivalónkat azért fogtuk rövidre, hogy terünk legyen annak a bonyolult gubancnak a kibogozására, aminek címszavai: a PanAm gépének katasztrófája, a Líbiában, épülő vegyi üzem, az Arafat-ellenes erők szövetkezése és akcióprogramja, az Arafat pártját fogó államcsoport terveinek érintkezése az amerikaiak elképzeléseivel. Kezdjük a sor végén. A megfigyelőknek föltűnt, hogy az amerikai diplomácia, amely az új elnök beiktatása előtti időben érthetően passzív, a Közel-Kelet viszonylatában rendhagyóan aktív. Mire való ez a nagy akarás? Arra, hogy megakadályozza az abbahagyott középkeleti háború felújítását a másik fronton, a Közel-Keleten. Washingtonban azt hiszik, hogy az iráni—iraki háborúban kipróbált új technikát, a kurdok elleni irtóhadjáratban bevált mérgesgázokat és a fejlettebb külföld által jó pénzért eladott modern rakétákat egyesek újból, és lehetőleg minél előbb fel akarják használni. Ez a félelem van egyébként a líbiai (állítólag nyugatnémet segédlettel) fölépített hatalmas vegyi gyár lebombázására vonatkozó fenyegetések mögött. E szándékot fékezi, hogy nemcsak az arab államok tiltakoznak ellene, és nemcsak az olaszok — akik egyszer már szóltak Kadhafinak, gyorsan tűnjön el, mert az amerikaiak néhány perc múlva bombázni fogják a skaszárnyát, ahol lakik —, hanem Thatcher is, aki legutóbb még megengedte, hogy az amerikai bombázók angol támaszpontról szánjanak fel. Viszont erősíti, hogy a túszul ejtett francia kislányok elengedése újból megmutatta: Abu Nidalgyilkos terroristáinak Kadhafi a patrónusa. És persze erősíti a PanAmgép ellenimerénylet is, jóllehet még nem tudni, melyik ország, vagy terrorista csoport ügynöke csempészte a gép poggyászterébe a szagtalan (egyes állítások szerint Csehszlovákiában gyártott robbanóanyagot tartalmazó) plasztikbombát. Kadhafi érdekes cáfolata szerint a merénylethez sem Líbiának, sem Szíriának, sem Iránnak nincs köze. De ez a három ország támogatja az Arafat ellen összekovácsolt szövetséget, amely a radikális és a szíriai irányítás alatt álló palesztin csoportokon kívül Libanon szélsőséges síitáit, a túszszedő hizbollahokat is tömöríti. Damaszkusz, amely az iráni—iraki háború igazi vesztese, nemcsak a Palesztinát is magában foglaló Nagy-Szíriaálmát látja veszélyeztetve, hanem libanoni hódítását is. Irak ugyanis alibanoni maroniták oldalára állt, s ezek most eredményesen harcolnak Damaszkusz libanoni csatlósaival. Ezért már fölajánlott egy alkut: hozzájárul Egyiptom visszavételéhez az Arab Ligába, ha Irak felhagy libanoni próbálkozásaival. De az ajánlatra nem álltak rá, úgyhogy most annál lelkesebben szervezi az Arafat hűségén lévő PFSZ új politikájának megtorpedózását. Ellentmondó értesülések érkeznek arról, hogy Arafat közreműködik-e az amerikai repülőgép elleni merénylet felderítésében. Az angol lapok szerint igen. Az amerikaiak azt mondják, nem tudnak ilyesmiről. A dolog nemcsak a nyomozás szempontjából jelentős. Amikor Genfben Arafat megtette a terrorizmus összes formáit elvető genfi nyilatkozatát, Vernon Walters, az Egyesült Államok ENSZ-,képviselője kifejtette: valószínű, hogy a PFSZ-el szemben álló palesztin szervezetekmég nagyobb buzgalommal látnak a merényletekhez, és erről Arafat nem tehet. De az ilyen esetekben elvárják tőle, hogy közölje értesüléseit, segítsen a felelősök ártalmatlanná tételében. De azt valószínűleg nem várják el tőle, hogy nagy dobra verje szerepét a nyomozásban. Ilyenformán elképzelhető, hogy az amerikai cáfolatok taktikai jellegűek, az igazságra később derül csak fény. Az új (és egyben régi) izraeli koalíciós kormány is lépett egyet. Egy icipicit. Megpróbálja fölmelegíteni amegszállt területek korlátozott autonómiájának tervét, ami eredetileg a Camp David-imegállapodás része volt. De akkor nem tartották fontosnak a végrehajtását. Most viszont az arabok nem tartják fontosnak a fölmelegítését. Az izraeliek bejelentették: tárgyalni akarnak Egyiptommal, a Camp David-i partnerrel. Rendben van — mondják Kairóban. De némi fölénnyel mondják. Egyiptom, amely most a mérsékelt arab országok — Szaúd-Arábia, Jordánia, Irak, a PFSZ — csoportjának tekintélyes tagja, nem szorul rá arra, hogy Szíria engedélyezze az Arab Ligába való visszatérését. Az izraeli tárgyalóasztalhoz is főként azért ül, hogy jelezze a kompromisszumra való hajlandóságát a tárgyalópartnernek, és Washingtonnak, Moszkvának is. De Samirt és Pereszt arról akarja meggyőzni, hogy álljanak szóba a palesztinokkal. Elismerem: ez a képsorozatkusza, bonyolult, agyonzsúfolt. De a valósághoz képest leegyszerűsített, sematikus. Mert például Jordánia, noha az ellenpárthoz tartozik, élénk kapcsolatban áll Szíriával. Líbia, az elszántak legelszántabbja, Libanonban a szírek ellenfeleit támogatja. És, ami a legfontosabb: ha ne adj isten, mégis kitörne a félt közel-keleti tora, nyomban öszszefognának a mérsékelt és az intranzigens arabok. Vajna János ♦ VÁRHATÓ-E ÉRDEMI ÁTTÖRÉS A KÖZELJÖVŐBEN a,, gyári francia technológiakereskedelemben? (3. old.) • , ♦ A SZÁMÍTÓGÉPEK EXPORTKORLÁTOZÁSÁNAK ENYHÍTÉSÉT ajánlja egy amerikai szakértői bizottság (2. old.) ♦ SZOROSABB KERESKEDELMI KAPCSOLATOT LÉTESÍT Panama a Szovjetunióval (2. old.) ♦ AZ ELSŐ MAGÁN RT. RADIUS HUNGARICUS néven, 63,25 millió forintos alaptőkével megalakult. Részvényeit Nyugat- Európában is forgalmazni szeretnék. (3. old.) A ti ~Kedves Olvasó! A Magyar Gazdasági Kamara a hagyományokhoz híven köszönti az új esztendő első számában a lap olvasóit. Több szempontból jeles ez a dátum: beköszöntött az 1989. esztendő, húszéves a Világgazdaság, amely túl van az 5000-ik szám megjelenésén. A lapot annak idején úgy is emlegették, mint a gazdasági reform — vagy ahogy inkább akkor nevezték, az új gazdasági mechanizmus — gyermekét. A gazdasági élet szereplőinek megnőtt az információigényük, a nagyobb döntési szabadsággal felruházott vállalatok természetes módon jobban akartak tájékozódni arról, hogy mi történik a magyar gazdaságban és a külvilágban. A kamara a napilap megalapításával is igyekezett elébe menni a vállalati igényeknek. A lap 20 éves fennállása óta mindig arra törekedett, hogy a piaci információk mind teljesebb közreadásával erősítse a piaci szemléletet. Időnként túl is lépett az akkori gazdaságirányítás által megfogalmazott tűréshatáron, amiből nehézségei támadtak. Azok a szempontok, amelyek húsz esztendővel ezelőtt a lap létrejöttét indokolták, manapság, ha lehet, hatványozottan érvényesek. A gazdasági folyamatok felgyorsultak, bonyolultabbá váltak, a döntéshozóknak egyre több szempontot kell mérlegelniük Ehhez nyújt segédkezet a Világgazdaság is. Nem akar ünneprontás lenni, de a Világgazdaságban olvasottak nem mindig derítik jókedvre az olvasót. A múlt tehertételével küszködő magyar gazdaságból vagy az olykor még a nálunkénál nagyobb gondokkal — esetenként a túlélésért — küzdő országokból érthetően nem csak optimizmusra sarkalló hírek érkeznek. Arra is akad azonban példa, hogy egyes országok, amelyek a lap alapításának idején még válságos helyzetben voltak, manapság már a kibontakozás példáját állítják elénk. Éppen ezek a példák utalnak arra, hogy igenis van kiút. A gazdaságot gúzsba kötő rendelkezések oldása, a piaci erők kibontakoztatása, a felelős vállalati döntéseknek kedvező viszonyok kialakítása érdeket is sért, és nem mentes az ellentmondásoktól. De nem szabad megtorpanni a megkezdett úton. A most érvénybe lépő társasági törvény a piacépítés fontos, de nem végső állomása, amelyet olyan hasonló értékű változásoknak kell követniük, mint a költségvetési reform vagy a tulajdonjogi reform. A Magyar Gazdasági Kamara felelősen közreműködik a változást szolgáló döntések előkészítésében, és eltökélten tovább munkálkodik a kedvező gazdasági folyamatok kibontakoztatásában. Ebben a munkában részt vesz lapja is, a Világgazdaság, amely a korral lépést tartva, rövidesen elektronikus úton készül majd, és megújult formában kerül olvasói kezébe, hogy még hatékonyabban végezze tájékoztató tevékenységét. A Magyar Gazdasági Kamara ehhez ezúton is további eredményes munkát kíván a lap szerkesztőségének, annak reményében, hogy az olvasók még gyorsabb és jobb tájékoztatása is hozzájárul a magyar gazdaság mindannyiunk által óhajtott kibontakozásához. Sikerekben gazdag, eredményes új esztendőt kívánunk az olvasóknak, bízva abban, hogy az idén közös munkával közelebb kerülünk a gazdaság kibontakozásához, a stabilizációhoz. Gábor András Magyar Gazdasági Kamara elnök Venezuela fizetésképtelenséget jelentett Venezuela, amely eddig mintaadósnak számított, azzal kezdte az új évet, hogy fizetésképtelenséget jelentett. Jaime Lusinchi elnök, aki február 2-án válik meg tisztétől, vasárnap televíziós beszédében közölte, hogy országa nem tudja időben törleszteni esedékessé váló külföldi tartozásait. Venezuelának egyébként 30,3 milliárd dolláros külföldi adóssága van, azaz, a világon a negyedik legnagyobb adós. Miután már napok óta keringtek híresztelések Venezuela egyre nehezebbé váló pénzügyi helyzetéről, a moratórium nem érintette váratlanul a bankárokat. Az elnöki beszéd a szokásosnál sokkal kisebb vihart kavart nemzetközi körökben. A nagy kereskedelmi bankok már hozzá vannak szokva az efféle bejelentésekhez; már tudják, miképpen kezeljék a késlekedő adósokat és hogyan legyenek úrrá az ilyen helyzeten. Így hétfőn nem történt más, minthogy Venezuelát kihúzták a legjobb adósok listájáról. Külföldi bankárok azzal indokolják Lusinchi elnök bejelentését, hogy hirtelen megcsappantak Venezuela mozgósíthatókülföldi devizakészletei, amelyek az importot finanszírozzák. Jóllehet az országnak 7 milliárd dolláros valutatartalékai vannak, ezek zöme részben arany, részben a Nemzetközi Valuta Alapinál (IMF) elhelyezett betétek, amelyek egyfelől nem likvidek, másfelől csökkentésük komoly politikai vitákat idézne elő. A hamarosan leköszönő venezuelai elnök közölte, hogy az utóbbi időben összezsugorodtak az ország olajexportból származó bevételei, s ez a tény szintén hozzájárult Venezuela fizetésképtelenségéhez. A caracasi kormány február elején szeretne tárgyalásokat kezdeni a tartozások átütemezéséről, közvetlenül azután, hogy beiktatják Carlos Andres Perez új elnököt. Az utóbbi öt évben Venezuela 9,5 milliárd dollárnyi tőketartozást fizetett vissza magánbankoknak. Ily módon az 1983-as 36 milliárd dollárról közel 30 milliárdra sikerült (Folytatás a 2. oldalon.) Teljes körűvé válik a szovjet vállalati törvény Január 1-jétől minden szovjet vállalatra érvényes a vállalati törvény, amely kimondja, hogy a vállalatoknak az önfinanszírozás elve alapján kell működniük. Tavaly a vállalatoknak már 60 százaléka dolgozott önfinanszírozó módon. Sok megfigyelő mindazonáltal rámutat a jelenlegi átmeneti helyzet ellentmondásos voltára. A központi irányítás széles körben élhet az állami megrendelések gyakorlatával. Sok területen óriási a szakadék a kereslet és a kínálat között (elég emlékeztetni a most érvénybe lépett intézkedésre, amely számos ipari fogyasztási cikk kivételét megtiltja vagy pedig tetemes illetékkel teszi nehézzé). Külgazdasági téren is csekély a vállalatok mozgásszabadsága. A határozott központi irányítás hívei ugyanakkor még ezt a részmegoldást is túlzottnak tartják, és félnek az állami befolyás csorbításának következményeitől. A decentralizálást sürgetők megnyugtatására Jurij Maszljukov, az Állami Tervbizottság elnöke közölte, hogy az állami megrendelések aránya a teljes ipari termelésen belül a tavalyi 86 százalékról az idén 25 százalékra csökkenhet. A külgazdaság decentralizálásának érzékeltetésére Katusen, a külgazdasági kapcsolatok minisztere közölte, hogy az idén az import 32 százalékát, az export 22 százalékát az iparban a vállalatok önállóan bonyolítják le. (Reuter, APA)