Világgazdaság, 1989. január (21. évfolyam, 1/5007-21/5027. szám)

1989-01-03 / 1. (5007.) szám

1989. JANUÁR 3. KEDD XXI. ÉVFOLYAM, 1. (5007.) SZÁM VII.HAIIHAHSZE A MAGYAR GAZDASÁGI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK GAZDASÁG­­I LAPJA Krónika Tények és gondolatok Idáig a háborúk és forradalmak határozták meg a század arculatát — írta. 25 évvel ezelőtt Hannah Arendt, a II. világháborút követő idők neves politológusa. A megálla­pítás túlélte a nagyhírű tudóst, ér­vényben maradt, talán egészen az utolsó esztendőkig. De 1988-ban, kü­lönösen az egyoldalú ,szovjet csapat­­csökkentésről szóló közlés után, már egész biztosan nem volt érvényes. A háborúk és forradalmak korszakát fölváltja a demilitarizálás és kon­vergencia korszaka. „A hideghábo­rú véget ért” — jelentette ki Mar­garet Thatcher. „Létrejöttek az ösz­­szenövés keretei” — hangoztatta Eu­rópa két felének leendő kapcsola­tairól szólva, Kohl kancellár. Újévi köszöntőjének ez volt legfajsúlyo­­sabb, legtöbbet idézett mondata. Az amerikai politikusok nyilatkozatai­ból, az amerikai sajtóból is eltűntek a feltételes módok, a fenntartások. Úgy döntöttek, elhiszik, hogy Gor­bacsov őszintén törekszik ,a nemzet­közi kapcsolatok jellegének átfor­málására; elhiszik, hogy megvan benne a kellő bátorság a nagy, de kockázatos elhatározásokra. Csak egy dolgot feszegetnek, de azt elég sűrűn:­­mi történik, ha a szovjet vezető valamilyen, okbóli, be­tegség­­miatt vagy mert ellenfelei fölü­lkerekednek, eltűnik a színről? És ezt a dolgot összefüggésbe hoz­zák a szovjet gazdaság helyzetével, a közeli látás romlásával, aminek leg­újabb bizonyítéka a nem különöseb­ben épületes csehszlovák és NDK- példá­t követő újévi vámrendelkezés. A The Economist ironikus vezércik­ke azt állítja, két Gorbacsov van: egy „nyugati Gorbacsov”, aki s­rkert sikerre halmoz, és egy „keleti Gor­bacsov”. Az utóbbinak a problémái halmozódnak. A cikk a nemzetiségi konfliktusokon kezdve és a gazda­sági reformok keserves — a pilla­natnyi helyzeten rontó és nem ja­vító — startjával végezve, könyör­telenül felsorolja a problémákat. Konklúziója így hangzik: „A refor­mok nyugtalanító mértékben függ­nek egy embertől... A nyugati Gor­bacsov csodáló­ okosan teszik, ha észben tartják a keleti Gorbacsov­­ból adódó tanulságot: a peresztroj­ka nem visszafordíthatatlan.” Most ez a hivatkozási alap azok számára, akik óvatosságot, várako­zást ajánlanak. De az óvatosságra intő szólamokban az is benne van, hogy a NATO még nem találta meg az igazi választ a szovjet kezdemé­nyezésekre, s a most összeálló Bush­­csapat még nem alakíthatta ki a ma­ga politikáját. Ami többek között függ attól is, hogy miiként döntenek az államháztartás deficitjének alap­vető kérdésében. Beérik-e a kiadá­sok csökkentésével vagy pedig a költekezés visszafogását adóemelés­sel kombinálják. Ezen a kérdésen még egy ideig gondolkozni fognak, s ebből az is következik, hogy a fegy­­verzetcsö­kkentés következő állomá­sa a hagyományos fegyverek ala­csonyabb szintjéről tartandó tárgya­lások megkezdése lesz, és nem az interkontinentális rakétákról már régebben elkezdett tárgyalások foly­tatása. A témához volna még más hozzáfűznivalóm is. Semmiképp sem akarnék túlhangsúlyozni­­kétes és nem bizonyítható összefüggéseket, de azt hiszem, van valami rejtett, a tudat mélyein egybefonódó kapcso­lat az ENSZ-közgyűlésen Gorbacsov által kifejtett új világpolitikai el­képzeléseik befogadása és az ameri­kai közgondolkodásban, közérdeklő­désben észlelhető eltolódások között. Több példára hivatkozhatnék, de csak egyet idézek: az UNICEF je­lentésének visszhangját. Az ENSZ gyermeksegélyezési alapjának jelentéséből kitűnik, hogy az elmúlt évben félmillió gyermek halt meg a harmadik világ szegény országaiban. „Az adósságválságnak gyerekarca van” — írja a The New York Times. „Midőn Afrika, Latin- Amerika, Ázsia szegény országaiban csökken a jövedelem, ennek nem a katonai költségvetés vallja kárát, hanem az egészségvédelem, az okta­tás. A 37 legszegényebb országban felére estek vissza az egészségügyi kiadások. Egy évtizede évi nettó 40 milliárd dollár áramlott a gazdag Északról a szegény Délre, most meg­fordult az irány: Délről Északra­­tart évi 20 milliárd dollár. Az utóbbi év­tized eredményeit elmossa az adós­ságválság.” Azt kívánná illem és szabály, hogy folytassuk az 1988-as esztendő neve­zetes eseményeinek felsorolását, a változó tények — és még inkább a változó gondolatok — számbavéte­lét. Szóljunk arról, hogy ez az év, amelynek híre az időben még csak nőni fog, nagy lépéssel előbbre vitte a nyugat-európai egyesülést, foglal­kozzunk az elcsituló regionális vi­szályok örvendetesen hosszabbodó listájával. De mindezt elhagyjuk. Arról is csak kutyafuttában emléke­zünk meg, hogy kezet fogott és tár­gyalt az­­indiai Gandhi és a pakisz­táni Benazir Bhutto." Cs­ak egy ösz­­szefüggésre hívjuk föl a figyelmet: a kézfogás esetleges hatására Afga­nisztán jövője szempontjából. A né­hai Zia az afgán ellenállás iszlám fundamentalista szárnyát támogatta, az indiaiak a volt uralkodót akar­ták szerephez juttatni. A reformihaj­­landóságú Bhutto valószínűleg nem­­tartja érdekében állónak, ha a szomszédságban még egy fanatikus mohamedán állam jön­­létre. De szembe mer szállni saját országának papjaival és katonáival? Mondanivalónkat azért fogtuk rö­vidre, hogy terünk legyen annak a bonyolult gubancnak a kibogozásá­ra, aminek címszavai: a PanAm gé­pének katasztrófája, a Líbiában, épü­lő vegyi üzem, az Arafat-ellenes erők szövetkezése és akcióprogram­ja, az Arafat pártját fogó államcso­­port terveinek érintkezése az ame­rikaiak elképzeléseivel. Kezdjük a sor végén. A megfi­gyelőknek föltűnt, hogy az ameri­kai diplomácia­, amely az új elnök beiktatása előtti időben érthetően passzív, a Közel-Kelet viszonylatá­ban rendhagyóan aktív. Mire való ez a nagy akarás? Arra, hogy meg­akadályozza az abbahagyott közép­­keleti háború felújítását a másik fronton, a Közel-Keleten. Washingtonban azt hiszik, hogy az iráni—iraki háborúban ki­próbált új technikát, a kurdok el­leni irtóhadjáratban bevált mérges­gázokat és a fejlettebb külföld ál­tal jó pénzért eladott modern ra­kétákat egyesek újból, és lehetőleg minél előbb fel akarják használni. Ez a félelem van egyébként a lí­biai (állítólag nyugatnémet segéd­lettel) fölépített hatalmas vegyi gyár lebombázására vonatkozó fenyegeté­sek mögött. E szándékot fékezi, hogy nemcsak az arab államok tiltakoznak ellene, és nemcsak az olaszok — akik egy­szer már szóltak Kadhafinak, gyor­san tűnjön el, mert az amerikaiak néhány perc múlva bombázni fog­ják a skaszárnyát, ahol lakik —, ha­nem Thatcher is, aki legutóbb még megengedte, hogy az amerikai bom­bázók angol támaszpontról szánja­nak fel. Viszont erősíti, hogy a túszul ej­tett francia kislányok elengedése újból megmutatta: Abu Nidal­­gyil­kos terroristáinak Kadhafi a patró­­nusa. És persze erősíti a Pa­nAm­­gép elleni­­merénylet is, jóllehet még nem tudni, melyik ország, vagy terrorista csoport ügynöke csempész­te a gép poggyászterébe a szagtalan (egyes állítások szerint Csehszlová­kiában gyártott robbanóanyagot tartalmazó) p­lasztikbombát. Kadhafi érdekes cáfolata szerint a merénylethez sem Líbiának, sem Szíriának, sem Iránnak nincs köze. De ez a három ország támogatja az Arafat ellen összekovácsolt szövet­séget, amely a radikális és a szíriai irányítás alatt álló palesztin csopor­tokon kívül Libanon szélsőséges síitáit, a túszszedő hizbollahokat is tömöríti. Damaszkusz, amely az iráni—ira­ki háború igazi vesztese, nem­csak a Palesztinát is magában fog­laló Nagy-Szíria­­álmát látja veszé­lyeztetve, hanem libanoni hódítását is. Irak ugyanis a­­libanoni maroni­­ták oldalára állt, s ezek most ered­ményesen harcolnak Damasz­kusz li­banoni csatlósaival. Ezért már föl­ajánlott egy alkut: hozzájárul Egyip­tom visszavételéhez az­ Arab Ligá­ba, ha Irak felhagy libanoni pró­bálkozásaival. De az ajánlatra nem álltak rá, úgyhogy most annál lel­kesebben szervezi az Arafat hűsé­gén lévő PFSZ új politikájának megtorpedózását. Ellentmondó értesülések érkeznek arról, hogy Arafat közreműködik-e az amerikai repülőgép elleni me­rénylet felderítésében. Az angol la­pok szerint igen. Az amerikaiak azt mondják, nem tudnak ilyesmiről. A dolog nemcsak a nyomozás szem­pontjából jelentős. Amikor Genfben Arafat megtette a terrorizmus összes formáit elvető genfi nyilatkozatát, Vernon Walters, az Egyesült Államok ENSZ-,képvi­selője kifejtette: valószínű, hogy a PFSZ-el szemben álló palesztin szer­vezetek­­még nagyobb buzgalommal látnak a merényletekhez, és erről Arafat nem tehet. De az ilyen ese­tekben elvárják tőle, hogy közölje értesüléseit, segítsen a felelősök ár­talmatlanná tételében. De azt va­lószínűleg nem várják el tőle, hogy nagy dobra verje szerepét a nyo­mozásban. Ilyenformán elképzelhe­tő, hogy az amerikai cáfolatok tak­tikai jellegűek, az igazságra ké­sőbb derül csak fény. Az új (és egyben régi) izraeli koalíciós kormány is lépett egyet. Egy icipicit. Megpróbálja fölmele­­­gíteni a­­megszállt területek korlá­tozott autonómiájának tervét, ami eredetileg a Camp David-i­­megál­lapodás része volt. De akkor nem tartották fontosnak a végrehaj­tását. Most viszont az arabok nem tartják fontosnak a fölmelegítését. Az iz­raeliek bejelentették: tárgyalni akarnak Egyiptommal, a Camp Da­vid-i partnerrel. Rendben van — mondják Kairó­ban. De némi fölénnyel mondják. Egyiptom, amely most a mérsékelt arab országok — Szaúd-Arábia, Jordánia, Irak, a PFSZ — csoport­jának tekintélyes tagja, nem szorul rá arra­, hogy Szíria engedélyezze az Arab Ligába való visszatérését. Az izraeli tárgyalóasztalhoz is fő­ként azért ül, hogy jelezze a komp­romisszumra való hajlandóságát a tárgyalópartnernek, és Washington­nak, Moszkvának is. De Samirt és Pereszt arról akarja meggyőzni, hogy álljanak szóba a palesztinok­kal. Elismerem: ez a képsorozat­­kusza, bonyolult, agyonzsúfolt. De a való­sághoz képest leegyszerűsített, se­matikus. Mert például Jordánia, noha az ellenpárthoz tartozik, élénk kapcsolatban áll Szíriával. Líbia, az elszántak legelszántab­bja, Liba­nonban a szírek ellenfeleit támo­gatja. És, ami a legfontosabb: ha ne adj isten, mégis kitörne a félt közel-keleti t­­ora, nyomban ösz­­szefognának a mérsékelt és az int­­ranzigens arabok. Vajna János ♦ VÁRHATÓ-E ÉRDEMI ÁTTÖRÉS A KÖZELJÖVŐBEN a,, gyári francia technológiakereskedelemben? (3. old.) • , ♦ A SZÁMÍTÓGÉPEK EXPORTKORLÁTOZÁSÁNAK ENYHÍTÉ­SÉT ajánlja egy amerikai szakértői bizottság (2. old.) ♦ SZOROSABB KERESKEDELMI KAPCSOLATOT LÉTESÍT Pa­nama a Szovjetunióval (2. old.) ♦ AZ ELSŐ MAGÁN RT. RADIUS HUNGARICUS néven, 63,25 millió forintos alaptőkével megalakult. Részvényeit Nyugat- Európában is forgalmazni szeretnék. (3. old.) A ti ~K­edves Olvasó! A Magyar Gazdasági Kamara a hagyományokhoz híven köszönti az új esztendő első számában a lap olvasóit. Több szempontból jeles ez a dátum: beköszöntött az 1989. esztendő, húszéves a Vi­lággazdaság, amely túl van az 5000-ik szám megjelenésén. A lapot annak idején úgy is emlegették, mint a gazdasági re­form — vagy ahogy inkább ak­kor nevezték, az új gazdasági mechanizmus — gyermekét. A gazdasági élet szereplőinek meg­nőtt az információigényük, a na­gyobb döntési szabadsággal fel­ruházott vállalatok természetes módon jobban akartak tájékozód­ni arról, hogy mi történik a ma­gyar gazdaságban és a külvilág­ban. A kamara a napilap megala­pításával is igyekezett elébe menni a vállalati igényeknek. A lap 20 éves fennállása óta mindig arra törekedett, hogy a piaci információk mind teljesebb közreadásával erősítse a piaci szemléletet. Időnként túl is lépett az akkori gazdaságirányítás által megfogalmazott tűréshatáron, amiből nehézségei támadtak. Azok a szempontok, amelyek húsz esztendővel ezelőtt a lap lét­rejöttét indokolták, manapság, ha lehet, hatványozottan érvénye­sek. A gazdasági folyamatok fel­gyorsultak, bonyolultabbá váltak, a döntéshozóknak egyre több szempontot kell mérlegelniük Ehhez nyújt segédkezet a Világ­­gazdaság is. Nem akar ünneprontás lenni, de a Világgazdaságban olvasot­tak nem mindig derítik jókedvre az olvasót. A múlt tehertételével küszködő magyar gazdaságból vagy az olykor még a nálunkénál nagyobb gondokkal — esetenként a túlélésért — küzdő országokból érthetően nem csak optimizmus­ra sarkalló hírek érkeznek. Arra is akad azonban példa, hogy egyes országok, amelyek a lap alapításának idején még vál­ságos helyzetben voltak, manap­ság már a kibontakozás példáját állítják elénk. Éppen ezek a példák utalnak arra, hogy igenis van kiút. A gazdaságot gúzsba kötő rendelke­zések oldása, a piaci erők kibon­takoztatása, a felelős vállalati döntéseknek kedvező viszonyok kialakítása érdeket is sért, és nem mentes az ellentmondásoktól. De nem szabad megtorpanni a meg­kezdett úton. A most érvénybe lépő társasági törvény a piacépítés fontos, de nem végső állomása, amelyet olyan hasonló értékű változások­nak kell követniük, mint a költ­ségvetési reform vagy a tulaj­donjogi reform. A Magyar Gazdasági Kamara felelősen közreműködik a válto­zást szolgáló döntések előkészíté­sében, és eltökélten tovább mun­kálkodik a kedvező gazdasági fo­lyamatok kibontakoztatásában. Ebben a munkában részt vesz lapja is, a Világgazdaság, amely a korral lépést tartva, rövidesen elektronikus úton készül majd, és megújult formában kerül olvasói kezébe, hogy még hatékonyabban végezze tájékoztató tevékenysé­gét. A Magyar Gazdasági Kamara ehhez ezúton is további eredmé­nyes munkát kíván a lap szer­kesztőségének, annak reményé­ben, hogy az olvasók még gyor­sabb és jobb tájékoztatása is hoz­zájárul a magyar gazdaság mind­annyiunk által óhajtott kibonta­­kozásához. Sikerekben gazdag, eredményes új esztendőt kívánunk az olvasók­nak, bízva abban, hogy az idén közös munkával közelebb kerü­lünk a gazdaság kibontakozásá­hoz, a stabilizációhoz. Gábor András Magyar Gazdasági Kamara elnök Venezuela fizetésképtelenséget jelentett Venezuela, amely eddig mintaadósnak számított, azzal kezdte az új évet, hogy fizetésképtelenséget jelentett. Jaime Lusinchi elnök, aki február 2-án válik meg tisztétől, vasárnap televíziós beszédében kö­zölte, hogy országa nem tudja időben törleszteni esedékessé váló kül­földi tartozásait. Venezuelának egyébként 30,3 milliárd dolláros kül­földi adóssága van, azaz, a világon a negyedik legnagyobb adós. Miután már napok óta keringtek híresztelések Venezuela egyre nehe­zebbé váló pénzügyi helyzetéről, a moratórium nem érintette váratlanul a bankárokat. Az elnöki beszéd a szokásosnál sokkal kisebb vihart ka­vart nemzetközi körökben. A nagy kereskedelmi bankok már hozzá vannak szokva az efféle bejelenté­sekhez; már tudják, miképpen kezel­jék a késlekedő adósokat és hogyan legyenek úrrá az ilyen helyzeten. Így hétfőn nem történt más, minthogy Venezuelát kihúzták a legjobb adó­sok listájáról. Külföldi bankárok azzal indokol­ják Lusinchi elnök bejelentését, hogy hirtelen megcsappantak Venezuela mozgósítható­­külföldi devizakészle­tei, amelyek az importot finanszí­rozzák. Jóllehet az országnak 7 mil­liárd dolláros valutatartalékai van­nak, ezek zöme részben arany, rész­ben a Nemzetközi Valuta Alapinál (IMF) elhelyezett betétek, amelyek egyfelől nem likvidek, másfelől csökkentésük komoly politikai vitá­kat idézne elő. A hamarosan leköszönő venezue­lai elnök közölte, hogy az utóbbi idő­ben összezsugorodtak az ország olaj­exportból származó bevételei, s ez a tény szintén hozzájárult Venezuela fizetésképtelenségéhez. A caracasi kormány február elején szeretne tár­gyalásokat kezdeni a tartozások át­ütemezéséről, közvetlenül azután, hogy beiktatják Carlos Andres Perez új elnököt. Az utóbbi öt évben Venezuela 9,5 milliárd dollárnyi tőketartozást fize­tett vissza magánbankoknak. Ily módon az 1983-as 36 milliárd dol­lárról közel 30 milliárdra sikerült (Folytatás a 2. oldalon.) Teljes körűvé válik a szovjet vállalati törvény Január 1-jétől minden szovjet vállalatra érvényes a vállalati tör­vény, amely kimondja, hogy a vál­lalatoknak az önfinanszírozás elve alapján kell működniük. Tavaly a vállalatoknak már 60 százaléka dol­gozott önfinanszírozó módon. Sok megfigyelő mindazonáltal rá­mutat a jelenlegi átmeneti helyzet ellentmondásos voltára. A központi irányítás széles körben élhet az ál­lami megrendelések gyakorlatával. Sok területen óriási a szakadék a kereslet és a kínálat között (elég emlékeztetni a most érvénybe lé­pett intézkedésre, amely számos ipari fogyasztási cikk kivételét meg­tiltja vagy pedig tetemes illetékkel teszi nehézzé). Külgazdasági téren is csekély a vállalatok mozgássza­badsága. A határozott központi irá­nyítás hívei ugyanakkor még ezt a részmegoldást is túlzottnak tartják, és félnek az állami befolyás csor­bításának következményeitől. A decentralizálást sürgetők meg­nyugtatására Jurij Maszljukov, az Állami Tervbizottság elnöke közöl­te, hogy az állami megrendelések aránya a teljes ipari termelésen belül a tavalyi 86 százalékról az idén 25 százalékra csökkenhet. A külgazdaság decentralizálásának ér­zékeltetésére Katusen, a külgazda­sági kapcsolatok minisztere közölte, hogy az idén az import 32 százalé­kát, az export 22 százalékát az iparban a vállalatok önállóan bo­nyolítják le. (Reuter, APA)

Next