Világgazdaság, 1989. február (21. évfolyam, 22/5028-41/5047. szám)
1989-02-07 / 26. (5032.) szám
XXL évfolyam, 26. (5032.) szám Négymilliárd dollár volt Románia külkereskedelmi többlete Románia 4 milliárd dolláros külkereskedelmi aktívumot ért el 1988-ban, s ez biztosította a külső adósság jelentős részének törlesztését - jelentette az Agerpress román hírügynökség. Egy külkereskedelmi minisztériumi tisztviselő tavaly decemberi bejelentése szerint az 1981-ben 10,5 milliárd dollárt kitevő bruttó külföldi adósságot, már sikerült nettó értékben nullára visszaszorítani. (A nettó adóságállományt a kinnlevőségek és a tartozások egyenlege adja; nyugati diplomaták 2,5-3 milliárd dollárra becsülik Románia - döntően harmadik világbeli országokban lévő - kinnlevőségeit.) Nyugati hírügynökségek szerint a kereskedelmi többletet drasztikus importkorlátozás, valamint az élelmiszerek jelentős exportja révén érték el, ami nehézségeket okozott a lakosság élelmiszer-, valamint energiaellátásában. A kiadott jelentés szerint a nemzeti jövedelem 1988-ban 3,2, az ipari árutermelés 3,6 százalékkal nőtt 1987-hez képest. A széntermelés 58,8 millió tonnát, a kőolajtermelés 9,4 millió tonnát tett ki, földgázból pedig 33 milliárd köbmétert termeltek ki. A mezőgazdaságban több területen is javultak az eredmények a jelentés szerint: 32,6 millió tonna gabonát termeltek, és nőtt az állatállomány szarvasmarhából, sertésből és juhból. A tervjelentés arról számolt be, hogy a lakosság életszínvonala is emelkedett, átlagosan 3,3 százalékos béremelés volt. Az év végére az átlagjövedelem havi 3135 lejt tett ki, az árak stabilak maradtak, a szolgáltatások díjszabása pedig a tervezett szint alatt maradt. A jó eredmények ellenére - mutat rá a jelentés- egyes szektorok nem teljesítették hiánytalanul a tervelőirányzatokat, ami elsősorban az energetikai szektorban, valamint az exportfeladatok teljesítésében okozott nehézségeket. Közgazdászok szerint az energia fő pazarló fogyasztója a nehézipar, ez vezetett a lakossági energiaellátás jelentős korlátozásához is. Az USA 1988 júliusában az 1976-os Jackson-Vanik-féle törvénymódosításra hivatkozva, felfüggesztette Románia számára a legnagyobb kedvezmény elve szerinti elbánást, emiatt - külföldi diplomáciai források szerint - Románia mintegy 250 millió dollár veszteséget könyvelhetett el külkereskedelmében. (Mint ismeretes, e törvény alapjára a szabad kivándorlást akadályozó országoknak nem adják meg a legnagyobb kedvezményes elbánást a kereskedelemben.) (MTI, Reuter) A venezuelai elnök adósságcsökkentési javaslatai A latin-amerikai adósok csúcstalálkozójává alakult át a venezuelai elnök, Carlos Andres Pérez beiktatási ünnepsége. Az új elnök a térség adósságainak legalább felét eltörlő javaslattal állt elő, és felvetette az adósok és hitelezők csúcstalálkozójának tervét is. A tervet a fejlődők lelkesen, a hitelezők fenntartással fogadták. A lelkesedés ellenére a térség országai részletes tervezetet nem tudtak kidolgozni, így a tárgyalásokhoz csak egy kiindulási anyagot állítottak össze. Meggyőződésem, hogy ha 1989-ben nem találunk megoldást az adósságválságra, akkor destabilizáció fenyegeti a demokráciát Latin-Amerikában - jelentette ki a csütörtökön beiktatott új venezuelai elnök. Több mint száz külföldi újságíró előtt tartott beszédében olyan javaslatot terjesztett elő, amelynek értelmében kevesebb mint felére írhatnák le a latin-amerikai országok adósságait. Pérez szerint az afrikai országok adósságait teljesen le kellene írni, mert ott „a feltételek még drámaibbak”, mint Latin-Amerikában. Pérez úgy véli, hogy a válság megoldásában nagy feladat vár a nemrég hivatalba lépett amerikai elnökre. Felvetette, hogy a legnagyobb latin-amerikai adósoknak, az úgynevezett nyolcaknak (Brazília, Mexikó, Argentína, Venezuela, Kolumbia, Peru, Uruguay és az egyelőre felfüggesztett tagságú Panama) találkozniuk kellene George Bushsal, majd a többi nyugati hitelezővel és a harmadik világbeliadós országokkal, hogy közös értekezleten állapodjanak meg a fejlődő országok összesen 1300 milliárd dollárnyi adósságának kezeléséről. A hitelezőknek Pérez szerint az afrikai országok számára csak szimbolikus mértékű törlesztést lenne szabad előírniuk. A latin-amerikai térség adósságát pedig a mostani érték 40-50 százalékára kellene csökkenteni, hiszen a másodlagos piacokon máris 70 százalékos leértékeléssel cserélik ezeket az adósságokat - érvelt Pérez. A jelenleginél élénkebb közreműködést vár az új venezuelai elnök a Nemzetközi Valuta Alaptól (IMF) és a Világbanktól. A két szervezet valamelyikétől reméli, hogy elvállalja a magánbankok és az adósok közti, az adósságvisszafizetés mértékének csökkentéséről folyó tárgyalások közvetítőjének szerepét. A közvetítő aztán az IMF pénzét, az SDR- t használná fel a bankok kárpótlására. A nemzetközi szervezet vállalná a felelősséget a tartozásokért, és a most számított kamatnak csak a felét kérné. Utalt arra, hogy Michel Camdessusszel, az IMF vezérigazgatójával folytatott múlt havi tárgyalásain úgy látta, az IMF elismeri, hogy a latin-amerikai országok számára nélkülözhetetlen gazdasági növekedés csak az adósságteher könnyítésével érhető el. A hitelezőkkel folytatandó esetleges tárgyalásokkal kapcsolatban Pérez elmondta, hogy javaslatukat nem akarják ráerőszakolni a hitelezőkre. „Teljesen nyitottak vagyunk más megoldások megvitatására is” - tette hozzá. A latin-amerikai országok azonban egyelőre nem jutottak messzire az adós országok közti egyezmény kidolgozásában. A Caracasban megjelent vezetők egyetértettek ugyan a csúcsértekezlet összehívásában, de a Pérez által szorgalmazott közös tárgyalási tervezetet nem sikerült kidolgozni. Jegyzőkönyv aláírására sem került sor, csak egy úgynevezett munkaanyag készült el. Ezt a munkaanyagot akarják a nyolcadik és az EK közti, a spanyolországi Granada városába tervezett áprilisi megbeszélések kiindulópontjává tenni. Az EK latin-amerikai ügyekkel foglalkozó caracasi képviseletének vezetője, Luigi Boselli kijelentette, hogy Európában örömmel fogadják az adósságválság megoldására vonatkozó javaslatokat, de az adósok és hitelezők csúcsértekezletének összehívását csak akkor látja indokoltnak, ha az adós országok konkrét és részletes javaslatot tudnak előterjeszteni. (Reuter, AP-DJ) A Magyar Gazdasági Kamara napilapja . Krónika Tények és gondolatok A tévében a sivár 301-es parcellát látjuk, meg Nagy Imre lányát, Losonczy Géza, Maléter Pál özvegyét, de lelki szemünk Sophoklés színpadára szegeződik, fülünkbe Antigoné hangja zúg. „De Polyneikész, mert elhullt vesztett ügyért. /Ilyen parancs fut szét a város népe közt, /Sem eltemetni, sem siratni nem szabad. /Hagyjuk, heverjen ott, megkönnyezetlenül. /A dögmadár kívánatos zsákmányaként.” A nemzet szégyene, a görög sorstragédia összemosódik tudatunkban és a magasba emel, hogy onnan szemléljük az 1956 körüli kavarodást, hogy e képzeletbeli csúcsról lenézve, bizonyosodjunk meg: a történelem már rég eldöntötte ezt a vitát. De újra eldőlt, amikor nyilvánosan elhangzott a jelenlegi vita tárgyát alkotó kijelentés. A szellemet kieresztették a palackból, és csak a mesében teremnek olyan hősök, akik visszatuszkolhatják. Nem tenné jól a pénteken ülésező vezető tesület sem, ha ilyesmivel próbálkoznék, ha visszaálmodná magát a mesék - a rémmesék - világába. Úgysem lehet. S különben is, ha a jelek nem csalnak, valami nagyon mást ők sem akarhattak, legföljebb azt, hogy mindez később, lassabban, „de” és „hanem” közé csomagolva történjék meg. A dolgok logikája is ezt parancsolja: aligha képzelhető el, hogy a hazatérés Európába, a többpártrendszer visszaállítása, a szocialista piacgazdaság előterében megvalósuló demokrácia létrejöhet történelmi igazságtevés nélkül. Az persze igaz, egyetlen szó alkalmatlan rá, hogy a maga teljességében kifejezzen egy bonyolult, több szálon futó, váratlan belső - és még váratlanabb külső - akcióktól motivált történést. A névadást mégsem lehet megkerülni. A francia forradalom, aminek idén ünnepeljük a 200. évfordulóját, szintén okot adhat (és ad is) az ellentétes megítélésekre. Vadul - és gyakorta értelmetlenül - vérengzett, arról nem is szólva, hogy „fölfalta a saját gyermekeit”. Ez a kortársakat és a mába, a holnapba átnyúló utókort megrendítő valóság. De azért ennek a korántsem egyértelmű eseménysorozatnak, ami megkondította a halálharangot az európai feudalizmus fölött, dicsőséges az emléke. És a lényege ugyanaz, mint a köztudatba átment neve: forradalom. Függetlenül attól, hogy most vagy a későbbiekben milyen határozatok születnek, nincs kétség afelől, hogy mi a töltete, mi az előjele annak a szónak, ami magába sűríti 1956 és az azt megelőző három év történéseit. Ma vagy holnap, teljesül egy nagyon fontos kívánságunk. De most nem ezt a gondolatot folytatom, inkább még egyszer a görögöktől idézek: „Az istenek avval büntetik a halandókat, hogy teljesítik kívánságukat.” Ezt azért idézem, mert az utóbbi 40 évben voltak nemzedékek, amelyek őszintén és önzetlenül kívántak valamit, és aztán nagyon ráfizettek arra, hogy amit kívántak, bekövetkezett. Most ne járjunk így. Magyarország után Európa, Finnország ■ lesz a strasbourgi Európa Tanács 23. tagja, közli a Neue Zürcher Zeitung. Most már Európa összes parlamenti demokráciája tagja lesz a szervezetnek. A felvételi kérelmet pártoló miniszteri bizottság előterjesztése megjegyzi, Finnország azért jelentkezik csak ilyen későn, mert szemszögükből az Európa Tanács a Nyugat ideológiai bástyájának tűnhetett, s meg kellett vizsgálni, összeegyeztethető-e a tagság a Szovjetunióval kötött barátsági és kölcsönös segítségnyújtási egyezménnyel. Mind az előterjesztés, mind a vita „nagyon hangsúlyozta a finn semlegesség értelmét és értékét”. A feltűnően szívélyes vitában a hozzászólók pártállástól függetlenül kiemelték, „mennyire hasznosak lehetnek a kelet-európai kapcsolatok erősítésére törekvő Európa Tanács számára Finnország diplomáciai tapasztalatai”. Termezben, az üzbegisztáni határvárosban fogadják az Afganisztánból hazatérő szovjet csapatokat. A katonák nyilván boldogok, de azt hiszem, az ünnepélyes fogadtatáson nem volt igazán jó hangulat. A mérleg vegyes. A legfontosabb persze az, hogy a szovjet vezetés állta a szavát, és néhány nappal a vállalt határidő előtt kivonta Afganisztánból a csapatokat. A háború azonban nem ért véget. A Kabult védő kormánycsapatok elszántan fogadkoznak: a szovjet katonák segítsége nélkül is visszaverik a támadókat. De a hírügynökségek arról tudósítanak, hogy a felkelők pakisztáni és iráni osztagai, vallási és nemzeti, illetve törzsi frakciói megegyeztek, közös erővel akarnak Kabul ostromára indulni. Ugyanakkor tudni vélik, erősen mozgolódik az ellenállókkal kompromisszumra törekvő Nadzsibullah baloldali ellenzéke, a nem túl időszerűen kommunista diktatúrát követelő kemény mag. De ennél is vészterhesebb, hogy a jelentések szerint növekszik az ötödik hadoszlop, mind többen vannak érintkezésben a támadókkal, és csak a pillanatot várják, hogy átálljanak. Ez csupa, csupa találgatás, aminek vagy van alapja, vagy nincs. Biztos csak egy (s erre kilenc évvel ezelőtt Brezsnyevnek sem ártott volna emlékezni), az afgánok nemzeti sportja a háború, semmi esetre sem hagyják ki, ha lehetőség van egy jó kis csetepatéra. Csak most nem hátultöltős múlt századi puskákkal fogják megvívni, hanem a legmodernebb fegyverekkel, SAM- és Stringent-rakétákkal. Afganisztán már kipipált téma volt Sevardnadze pekingi megbeszélésein, és hamar túljutottak a közös határok mentén állomásozó csapatok jelentős ritkítására vonatkozó napirendi ponton is. Kambodzsa volt az igazi probléma, amiben még nem is tudtak teljes megegyezésre jutni. Megegyeztek azonban a legfontosabban: okulnak az Afganisztánnal kapcsolatos hibából - a kivonulást is tanulni kell! -, és megakadályozzák, hogy a vietnamiak távozása után is folytatódjék a belháború, ami az adott esetben a kormánycsapatok és a polpotisták közötti összetűzések folytatódását jelentené. Más szóval: Kína beszünteti a vörös khmerek fegyverekkel való ellátását. A vietnamiak kivonulásától az új, szabad választások alapján megalakuló kormány létrejöttéig terjedő szakaszt azonban nem egyformán képzeli el a kínai és a szovjet tárgyalófél. Szihanuk lesz az államfő, ebben nincs vita. De a szovjetek azt szeretnék, hogy az átmenet idejére helyén maradjon a jelenlegi kormány, a kínaiak pedig a négy csoport - a Vientiane-ban lévő otthoni kormányzó párt és a három emigráns ellenzéki frakció - képviselőiből álló ideiglenes végrehajtó szerv létrehozására törekszenek. Ez nem mindegy, de nem is akkora nézetkülönbség, hogy útjában állhatott volna Gorbacsov pekingi látogatásának. A két állam közeledése, a közeledés nagypolitikai kihatásai, a kapcsolatok várható jellege, a két reform hasonlóságai és eltérései mind olyan témák, amelyek izgalomban tartják a világsajtót. De a politikusokat még inkább: Bush gyorsan, hogy még Gorbacsov előtt odaérjen, Pekingbe siet. Ebből a bőségtálból most csupán egy-két, a reformra vonatkozó mazsolát csipegetünk. Az az uralkodó vélemény, hogy ami a peresztrojkát illeti, Kína előbbre van és az esélyei is jobbak, viszont Kínában jóformán nincs is glasznoszty. Amikor a viszony javulni kezdett, a kínai sajtó részletesen ismertette Gorbacsov politikai újításait. De a szigorúan központilag irányított sajtót hamarosan arra utasították: hagyja abba. Féltek - véli a Reuter tudósítója -, hogy ez nem kívánatos összehasonlításokra ad alkalmat. Fang Lizi asztrofizikus, Kína legismertebb ellenzéki személyisége szerint a vezetés a szabadság és a demokrácia követelésével azt állítja szembe, hogy a „kínai kultúrának nincs demokratikus tradíciója, a népet nem érdekli a demokrácia. Továbbá: a gazdaság fejlesztése nem igényli okvetlenül a demokratikus rendszert, egy diktatórikus rendszer még hatékonyabb is lehet. Kína számára a legjobb megoldás: „politikai diktatúra plusz szabad gazdaság”. Egy kis szomszédolás. Lengyelországban megkeződött a régóta várt és követelt kerekasztal-beszélgetés, és nagyjában tisztázódtak a frontok. Némi fény vetült az álláspontokra is. Az egyik oldalon háttérbe szorult, de nem tekinti magát legyőzöttnek a dogmatikusok és a hivatalos szakszervezetek érdekszövetsége. Vár a kedvező pillanatra. Annál hangosabb a másik oldalon Walesa jobboldali ellenzéke, amely a Szolidaritás Gwiazda vezette szárnyától egyes, a háború előtti múltat visszasíró törpepártokig terjed. De avval, hogy a kormány taktikát változtatott és már nem akarja az észt, a politikai műveltséget Walesáról leválasztani, azaz hozzájárult, hogy Michnik, Kuron és más nemzetközi presztízsű intellektuellek a kerekasztal mellé telepedjenek, megfosztotta fő erejétől a nyílt ellenzéket. A kormány egyébként fölszólította Walesát, árulja el, hogy mit akar. Politikai pártot, vagy szakszervezetet. Mert a kettő együtt nem megy. A Szolidaritás marad szakszervezet, nem alakul át párttá, ő meg a Szolidaritás élén marad, mondta a kérdezett. Egyes szakszervezeti vezetők azonban „magánemberként” és nem a Szolidaritás tagjaként politikai szerepet is vállalnak. Az érdemi tárgyalások a kerekasztal mellett szerdán kezdődnek. De a lényeg már most, a megnyitó napján sem titok: a politikai pluralizmus fejében Walesa igyekszik megnyerni a munkások támogatását a gazdasági reformhoz. Végül egy sajátos „memorandum ügy”. A német nyelvterület 160 teológusa - nyugatnémetek, svájciak, osztrákok, hollandok - emlékiratban tiltakoznak a pápai kormányzás bizonyos elemei ellen. Főként az egyházi kinevezések önkényességét és a „nem elsőrangúan fontos” hittételek túlhangsúlyozását teszik szóvá. A precedens nélküli megmozdulást közvetlenül a kölni érsekség körüli bonyodalmak idézték elő, az egyház feje nem fogadta el a német választótestület által ajánlott személyeket, Kölnben pedig elutasították a pápa választottját, erre a Vatikán menet közben módosította a választási szabályokat, és így sikerült keresztülvinnie jelöltjének beiktatását. De hasonló „invesztitúraharcok” zajlottak le Ausztriában, legutóbb a salzburgi érseki hely betöltésével kapcsolatban, és Svájcban meg Hollandiában is. A kompromisszumokra való hajlandóság hiányát, a helyi szempontok, kívánságok és érzékenységek figyelmen kívül hagyását elmarasztaló memorandum kifejti: „Teológiailag nem egyforma súlyúak az egyház tanításai. Szembefordulunk az ‘igazságok hierarchiája’ elvének megsértésével, egyes etikai és dogmatikai kérdések (például a születésszabályozás) mesterséges túlhangsúlyozásával, miközben a hitgyakorlattal közvetlenül összekötődő erkölcsi magatartások (például a kínzásokkal, a faji megkülönböztetéssel, a kizsákmányolással kapcsolatban), nem látszanak teológiailag fontosnak.” Hírek és cáfolatok a két Korea gazdasági kapcsolatairól A Koreai Munkapárt hivatalos lapja, a Rodong Színműn vasárnapi kommentárjában megvádolta Szöult: jelentéseket hamisít arról, hogy a két Korea közvetlen kereskedelmi kapcsolatot létesített és tárgyalásokat folytat egy szőrmegyártó vegyesvállalat alapításáról. (Ez utóbbiról lásd VILÁGGAZDASÁG, 1989. január 28., 4. oldal.) A KNDK-lap szerint „az ilyen koholmányok arra szolgálnak, hogy megnyerjék a közvéleményt, s így igyekezzenek leküzdeni a [szöuli vezetés] diktatórikus uralmát fenyegető válságot, amely most kritikus fázisába érkezett”. Kim De Dzsung, a dél-koreai ellenzéki Béke és Demokrácia Pártjának elnöke ugyanakkor Stockholmban „jelentős és nehezen semmisnek nyilvánítható” változásnak nevezte a Hyundai konglomerátumnak a phenjani kormánnyal tervbe vett közös vállalkozását egy turistaközpont létesítésére. Szöulban Cso Bjang Jul, dél-koreai kulturális és tájékoztatási miniszter cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a múlt héten Pak Csul Un, Ro Te Vu elnök különleges ügyekkel megbízott titkára magas rangú észak-koreai tisztviselőkkel találkozott volna Szingapúrban, hogy a két Korea kapcsolatainak széles körű megvitatása mellett egy esetleges csúcstalálkozóról tárgyaljanak. A kormány szóvivői tisztét is ellátó miniszter ugyanakkor kijelentette, hogy Szöul „többirányú erőfeszítéseket tesz a csúcstalálkozó elérésére”. (AP-DJ, Reuter)