Világgazdaság, 1990. február (22. évfolyam, 22/5280-41/5298. szám)

1990-02-01 / 22. (5280.) szám

XXII. évfolyam, 22. (5280.) szám Hol vannak a moszkvai frontvonalak? Csapatbevetés és csapatkivonás Miért a sietség - kérdezi naivan a szovjet hadsereg lapjának cikkírója, átgondolatlannak minősítve, hogy a csehszlovák és a magyar vezetés fel akarja gyorsítani a szovjet csapatkivonásokat. A sietség nagyon is indokoltnak tűnik. Egyéb jelek mellett a központi fegyveres erők bakui bevetésének indokáról kirobbant, merőben szokatlan, hadseregbelügy kontra külügyminisztérium nyilatkozatháború is azt sejteti, hogy a jövő heti KB- plénumon Gorbacsov még ha akarná sem kerülheti el a színvallást. Választania kell: vagy egyértelműen a radikálisok élére áll, és megkísérli a konzervatívok kiszorítását, vagy az utóbbiak foglyává válik - esetleg nemcsak képletesen. Az utóbbi hetekben Gorbacsov már több beszédben kelt ki egyértelműen a konzervatívok ellen, s ezt a leválását segíthetik a számos fontos vidéki városban a közvélemény nyomására történt, a radikális reformereket erősítő vezetőcserék. Ez, de még inkább a február-márciusban kezdődő köztársasági és helyhatósági választások ugyanakkor végső erőösszpontosításra késztetik a konzervatívokat is. Őket vajon a délen történtek - amelyek jelenlegi „megoldási kísérlete” állítólag nem találkozott Gorbacsov egyetértésével - jobb pozícióba hozták? Nagyon élesen vetődik tehát fel: ki kit győz le. Ebben az erőpróbában perdöntő lehet, hol áll a hadsereg és a belügy. A szovjet vezetés belső erőviszonyaira is visszahathatnak a csapatkivonásokról Budapesten holnap kezdődő szovjet-magyar szakértői tárgyalások. Gorbacsov tegnap újságírók előtt nagyon határozottan cáfolta azt az egyik amerikai tévétársaság által felröppentett hírt, hogy a pártfőtitkárságot feladva, az államelnöki posztra akar „visszavonulni”. Szakértők már előzőleg is kétségbe vonták az értesülést, többek között azt hozták fel, Gorbacsov aligha mondotta volna Modrow-nak, hogy a német egyesítés perspektíváját realitásnak tartja - ez nagy visszhangot kiváltott, jelentős kezdeményezésnek számít -, ha éppen pozícióinak feladására készül. Figyelemre méltó, hogy az őszi főszerkesztőváltás óta is meglehetősen óvatos Pravdában tegnap négy reformer érvelt amellett, hogy a radikális reform megvalósításához erősíteni kell a vezetés hatáskörét. A konzervatívnak számító Szovjetszkaja Rosszija viszont hosszú cikkben érvelt a párt erősítésének szükségessége mellett. Gorbacsov a már idézett határozott cáfolat mellett maga is hangsúlyozta, rendkívüli fontosságú KB-ülés lesz a jövő heti. Ez - a már vázoltakon kívül - magából a napirendből is nyilvánvaló. Az őszre kitűzött, de a radikálisok által siettetett pártkongresszusra beterjesztendő irányelvekről, a párt megújulásának mikéntjéről, a litván KP kiválásáról, az örmény-azerbajdzsán viszályban kialakult helyzetről kell állást foglalnia a testületnek. A főtitkár - mint mondta - az elmúlt napokban vidéken dolgozott jövő heti előadói beszédén Ennek első változatát, mint a TASZSZ kurta közleményben akkor tudtul adta, a PB már lényegében jóváhagyta, a végső szöveg tökéletesítésére kérve a főtitkárt. A szokatlan megfogalmazás erős vitákat sejtet. (Folytatás a 2. oldalon) Izrael ötmilliárd dollárral lép be az EBRD-be Izrael a napokban jelezte, hogy csatla­kozni kíván a kelet-európai reformországok piacgazdaságra való átállásának támogatására alapítandó Európai Újjáépítési és Fejleszté­si Bankhoz (EBRD, VILÁGGAZDASÁG, 1990. január 30., 1. oldal&Jichak Samir miniszterelnök most felhatíthatást kapott a kormánytól, hogy az izraeli kérést tartalmazó levelet eljuttassa Francois Mitterrand fran­cia köztársasági elnökhöz, aki először in­dítványozta a pénzintézet létrejöttét. A keddi izraeli lapok értesülései szerint Tel-Aviv rendkívül nagy összeggel, 5 mil­liárd dollárral kíván hozzájárulni a bank alaptőkéjéhez. Az izraeli üzleti körök re­ményei szerint ugyanis a bankban való ré­szesedés segítségével megnő az izraeli vál­lalatok esélye a kelet-európai beruházások­ban való részvételre. (MTI) 1990. február 1., csütörtök AZ ÁTMENET BUKTATÓI AZ NDK-BAN A helyzet katasztrofális, a kilátások ragyogóak, lényegében ez az üzenete az NDK-ból érkező híreknek. A termelés csökken, a lakosság elvándorlása folytatódik, az üzemek sztrájkok vagy éppen szakem­berhiány miatt csak akadozva dolgoznak. Mégis: sok nyilatkozat (legutóbb a tekintélyes Bundesbank vezetőjéé) azt sugallja, hogy rövidesen a német gazdasági csoda második kiadásának lehetünk tanúi. A Közös Piac és az NDK tárgyalásairól nyilatkozó brüsszeli illetékes immár reális lehetőségként említi Kelet-Németország teljes jogú csatlakozását a szervezethez, természetesen úgy, hogy az NDK beolvadna az NSZK- ba. Gorbacsov - noha belső pozíciói korántsem szilárdak (lásd másik cikkünket) - keddi kijelentése, miszerint megérti a német egységtö­rekvéseket, további muníciót adott az egység szorgalmazóinak. Modrow keletnémet miniszterelnök már vissza is érkezett moszkvai láto­gatásáról, ahol lényegében zöld utat kapott Gorbacsovtól az NSZK-hoz való további közeledéshez. A keletnémet gazdasági helyzet siralmas, korántsem csak az egységpártiak fordulnak segély­kérőn Bonnhoz. Még Modrow moszkvai útja előtt, a hét elején ismertette a berlini parla­mentben az Állami Tervbizottság jelen­tését a szervezet vezetője, Karl Grem­­­heid. A kép talán minden eddiginél siralmasabb. „A sorozatos gazdaságpo­litikai baklövések válságba taszították az országot” - hangoztatta Grünheid. Csökkenő termelés Az egyre folytatódó menekülési hul­lám csak az utolsó három hónapban 350 ezer polgárától fosztotta meg az orszá­got. 170 ezer a betöltetlen álláshelyek száma, nagy a hiány szakképzett mun­kaerőből. Az elvándorlás és a sztrájkok miatt a termelés csökken. A tervbizott­ság azt jósolja, hogy idén a nemzeti jövedelem akár 4-5 százalékkal is el­marad a tavalyitól, amikor a - komoly fenntartással kezelendő - hivatalos sta­tisztika még 2 százalékos gyarapodást jelzett. Az ipari termelés értéke átlag napi 57 millió márkával kevesebb, mint szeptember, a keletnémet exodus kez­dete előtt volt. Ősz óta a teljes munka­erő 3,1 százaléka, 220 ezer aktív dol­gozó hagyta el az országot. A meghatározó iparágakban a gép­parknak több mint a fele elavult, a karbantartási költségek egyre magasab­bak. A termelés hanyatlása miatt kor­látozni kell a fogyasztást, a gazdasá­gossági szempontok több vállalat bezá­rását indokolják. A nyugati import vál­tozatlanul meghaladja az exportot. A béremelési követelések kielégítése nem kevesebb mint 40 milliárd márkát igényelne - ez a teljes kiskereskedelmi forgalom egyharmadának felel meg - akkor, amikor a költségvetési deficit évi 17 milliárd márka, és egyre duzzad. Modrow szerint a követelések nem­csak a lehetőségeket haladják meg, ha­nem egyenesen létében fenyegetik az NDK-t. A kormány szélsebesen igyekszik előkészíteni a piacgazdaságra való át­állást. A kormány gazdasági reformbi­zottságának helyettes vezetője, Ulf Lorenz a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában elmondta, hogy a vegyesvállalati és beruházásvédelmi törvénytervezetet a kormány már elfo­gadta, s heteken belül a népi kamara elé terjeszti. A minisztertanács még febru­árban megvitatja a szabad vállalkozás­ról, a profitátutalásról, a külkereskedelmi monopólium felszámolásáról, a magán­­vállalkozókra igen hátrányos adózási feltételek módosításáról szóló törvény­­tervezeteket. Terítékre kerül a 70-es évek elejéig magánkézben lévő vagy csak részben államosított vállalatok jogállá­sáról szóló javaslatcsomag. Változik a szakszervezetek szabályozása, a bér­megállapítás gyakorlata. Ulf Lorenz nem rejtette véka alá a feladat nehézségeit. A kombinátok működésének hosszú évek során rögzült gyakorlatán nem lehet hetek alatt vál­toztatni. A kombinátnál kezdődött kísérlet annak megállapítására, hogyan lehetne megkönnyíteni e mamutok beilleszke­dését a piacgazdaságba. Újabb gazdasági csoda? Egy nyugatnémet szakember, jelesül Pöhl, a Bundesbank elnöke mindenesetre a német gazdasági csoda megismétlő­dését jósolja. A New York-i gazdasági klubban tartott előadásában azt ecsetel­te, hogy Németország gazdasági egye­sítése sokkal könnyebben megvalósítható, mint a politikai fúzió. Szerinte az NDK sorsa néhány héten belül eldőlhet. A liberalizálás fékezése, netalántán a ko­rábbi elnyomó módszerek feléledése tömeges menekülésre, gazdasági össze­omlásra vezetne. Gyors, határozott és helyes lépések viszont drámai javulást eredményezhetnek. A kelet-európai országok közül az NDK-nak van a legjobb esélye a Nyugathoz való mielőbbi gazdasági felzárkózásra. Ennek feltéte­le a termelőeszközök magántulajdona, a külföldi tőke korlátlan befektetési lehetősége, a szabad ár- és béralakulás, a reális valutaárfolyam és a keletnémet márka átválthatósága. Ha e feltételek teljesülnek, az NDK példátlan tőkebeáramlásra számíthat. Sok nyugatnémet cég már csak a startlövésre vár, hogy gyárat nyisson „odaát”. Az NDK gazdasági talpra állását Bonn-nak hosszú lejáratú hitelekkel, know-how­­átadásával kell támogatnia. Ennek a politikának Pohl szerint nincs alternatí­vája. EK-tagság? Az NSZK-n keresztül az NDK már eddig is hozzáférhetett a nyugat-euró­pai piachoz - gazdasági unió esetén kitárulna előtte a kapu. A hét elején Brüsszelben tárgyalások voltak az Euró­pai Közösség (EK) és az NDK között a tervezett gazdasági egyezmény megkö­téséről. A miniszteri tanács még korábban felhatalmazta a brüsszeli bizottságot, hogy hasonló egyezményt munkáljon ki az NDK-val, mint amilyet Magyaror­szággal és Lengyelországgal kötöttek. (Természetesen figyelembe véve a bel­­német kereskedelem sajátosságait, azt hogy a keletnémet termékek már eddig is vám-, illetve­­ a mezőgazdasági cikkek­­ lefölözésmentesen kerülhetnek az NSZK piacára.) Brüsszel tíz évre szóló megállapodást javasol Berlinnek. Ki­mondanák a legnagyobb kedvezmény elvét a kereskedelemben, a keletnémet exporttermékekre még érvényes mennyi­ségi korlátozások 1995-ig való eltörlé­sét, a textíliák, a szén- és acéltermékek forgalmazásának elkülönített szabályo­zását. Az egyezmény előírná vegyes vállalatok alapításának ösztönzését, az együttműködés elősegítését számos te­rületen. A fenti javaslatok felett azonban a jelek szerint elszállt az idő. Bangemann, a brüsszeli bizottság tagja - korábban az NSZK gazdasági minisztere - kijelen­tette, hogy az NDK akár 1992, az in­tegrált piac megteremtése előtt beléphet az EK-ba. Persze nem a Varsói Szer­ződés tagjaként. Ha viszont, az NDK és az NSZK egyesül, ez a probléma tárgy­talanná válik - fejtegette Bangemann, aki szerint a Szovjetunió ellenállásától nem kell túlzottan tartani. Egy éve még senki sem remélte volna, hogy Moszk­va nem támaszt kifogásokat Ausztria vagy Finnország közös piaci tagságával szem­ben. „A Szovjetunió saját elhatározásá­ból föladta domináns szerepét.” Andriessen, a brüsszeli bizottság alel­­nöke már nem olyan merész, mint Bangemann, szerinte egyelőre folytatni kell az eredeti szerződésre vonatkozó tárgyalásokat. A szabad választások után lesz idő megvitatni, hogy milyen terü­letekre terjesszék ki az egyezményt. A teljes jogú tagság és a szokványos kereskedelmi szerződés mellett számos köztes megoldás is van - mondják a szakértők -, például a társulás, amely nem zárná ki az NDK Varsói Szerző­­dés-beli tagságát. A helyzet mindenesetre cseppfolyós, a tavaly még bizarrnak tűnő elképzelések egyike-másika mára már a reálpolitika szférájába tartozik. Boronkay Tamás A BEFAGYASZTÁS LENNE A MEGOLDÁS? Beszélgetés a Híd-csoport javaslatairól A miniszterek, elnökök ma a Parlamentben ülnek­­ az államtitká­rok, elnökhelyettesek pedig a Híd-csoport tagjaival tárgyalnak. A téma a hivatalban lévő kormány utolsó száz napja, pontosabban az, hogy mit lehet és mit kell még a hátralévő rövid idő alatt tenni. Jósolni nehéz, ám annyi biztosan kijelenthető: a csoport sokkal többet köve­tel, mint amennyit a már végnapjait élő kormány fölvállalhat. De vajon hol találkoznak az álláspontok? Erről kérdeztük Surányi Györgyöt, az Országos Tervhivatal államtitkárát és Matolcsy Györgyöt, a Híd­­csoport egyik koordinátorát. - Mit remélnek ettől a találkozótól? - Jó szakmai vitát, amelyben kiderül, a kormány tagjai hogyan értékelik prog­ramunkat szakmailag - válaszolt Ma­­tolcsy György -, s mit vállalnak föl megvalósításra. - És mi van akkor, ha a kormány javaslataik többségével egyetért ugyan, de közli, hogy túl későn jött a segít­ség? - Mindenhez késő van már, ezért erre hivatkozni nem érdemes. Személyes véleményem az, hogy akármennyire szorít is az idő, jó néhány lépés már nem halogatható. Én például ilyennek ítélem meg az élelmiszer-áremelések és a kommunális díjak azonnali befagyasz­tását s ezzel együtt a bérliberalizálás fél évre szóló felfüggesztését. - Ha ezt megteszi a kormány, ismét kapkodónak minősítik... - Rendkívüli gazdasági állapot van, a működés fenntartására csak pár hétre elegendő a valutatartalék. Ha ezt meg­érti a kormány, akkor a képviselők, a pártok s a közvélemény sem tehet mást, mint tudomásul veszi a helyzetből következő intézkedéseket. Az árak és a bérek befagyasztása június végéig tart­ana, s utána már az új kormány általá­nos liberalizációval egybekötött új gaz­dasági programcsomaggal indulhatna. Ha közben elszaladnak az árak és a bérek, akkor csak rendkívül drasztikus gazda­sági csomaggal lehet majd ismét irá­­nyíthatóvá tenni a folyamatokat. Én abban is kételkedem - éppen a jugoszláv és a lengyel példa alapján -, hogy sokkoló programmal tartósan pozitív hatás érhető el. Lengyelországban s Jugoszláviában például hiába szaladtak meg az árak, nem javult lényegesen a kínálat. Ilyen hely­zetben kedvező változások alig követ­keznek be, ám minden negatív hatás jelentkezik.­­ Ebben bizonyára igaza van, ám mégiscsak számolni kellene a hazai realitásokkal. Itt nem szoktak ilyen gyorsan törvényeket hozni... A jelenle­gi parlament utoljára februárban ülé­sezik, márciusi tanácskozása - a hírek szerint - már inkább búcsúülésszak lesz, a március 15-i ünnepséggel egybeköt­ve. — Nem jó ez az érvelés... Össze le­hetne hívni még egyszer a parlamentet, dolgozzon még annyit, amennyi elvég­zendő feladata van. Ha a képviselőknek elmondjuk, s ezzel erkölcsi nyomás alá helyezzük őket, hogy a működőképes­ség fenntartásában még nekik is van teendőjük, nem bújhatnak ki a tör­vényalkotás kényszere és felelőssége alól. Én ilyen sürgős törvénynek ítélem meg például a privatizációs és az új deviza­­törvény megalkotását.­­ A privatizációs törvényt például sokan tipikusan olyan feladatnak minősítik, amelyet már az új parla­mentnek, az új kormánynak kell el­végeznie. Ha ez a testület döntene róla, akkor az a vád érhetné a kormányt s a képviseletet, hogy meghatározó s ké­ső­bb már vissza nem fordítható folya­matot indítottak el... ■­ Ha nincs tulajdonreform, akkor liberalizálni sem szabad - erről az össze­függésről elfeledkezett a mostani kor­mány. A gazdasági folyamatok ismere­tében a privatizációs törvény megalko­tása az egyik legsürgősebb teendő. (Folytatás a 3. oldalon) Az NDK kész atomerőműveinek leszerelésére Az NDK kész atomerőműveinek azonnali bezárására, ha a nemzetközi szakemberek ezt tanácsolják - jelentet­te ki Helmut Rabold, az atomenergia­ipari biztonsági hivatal (SAAS) elnök­­helyettese a Reuternek adott interjújá­ban. Rabold aggodalmát fejezte ki a szovjet tervek alapján az országban működő atomerőművek biztonsá­gi rendszere miatt, elismerve, hogy az NDK eddig nem hozta nyilvánosságra a be­következett nukleáris baleseteket (VI­LÁGGAZDASÁG, 1990. január 30., 1. old.). Tagadta ugyanakkor azokat a nyugati hírforrásokból származó híresz­teléseket, hogy az ország atomenergia­ipara katasztrofális helyzetben lenne, a Balti-tenger menti greifwaldi erőmű pedig „időzített bomba” módjára fenyegetné a környező területeket. Az NDK és az NSZK azonban már meg is állapodott egy szakértői bizott­ság létrehozásáról, amelynek az lesz a feladata, hogy részletesen megvizsgálja az öt NDK-beli atomerőmű biztonsági körülményeit. A bécsi székhelyű Nem­zetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) pedig a jövő hónapban méri fel a greif­waldi erőmű négy reaktorának műszaki állapotát. E vizsgálatok fényében - mondotta Rabold -, az energiaellátási nehézségek ellenére, lehetséges az erő­művek azonnali leállítása. (Reuter)

Next