Világgazdaság, 1990. március (22. évfolyam, 42/5299-62/5320. szám)

1990-03-01 / 42. (5299.) szám

1990. március 1. Bővült a fogyasztási cikkek piaca A drágulás következménye? M­unkatársunktól: A lakosság készpénzbevételei tavaly átlagosan 17,1 százalékkal bővültek. Ezzel párhuzamosan a folyó áron számított kiskereske­delmi forgalom 16,2 százalékkal növekedett - olvasható a Keres­kedelmi Minisztériumnak a fo­gyasztási cikkek 1989. évi piacá­ról szóló jelentésében. Érdemes kiemelni, hogy éves átlagban nőtt a 100 forint készpénzbevételre jutó áruértékesítés mutatója - míg 1988- ban 77 forint volt ez a szám, 1989- ben már 80,8 forint -, ami az áremelkedések következménye. Valamennyi árufőcsoportban, folyó áron számítva, a tervezettnél nagyobb ütemben növekedett - kivéve a ruházati cikkeket - a kiskereskedelmi értékesí­tés. Ebben szintén az árak tervezettet meghaladó emelkedésének volt megha­tározó szerepe, a forgalom volumene ugyanis a legtöbb árucsoportban az előirányzott szint alatt maradt. A ter­vezettnél lényegesen nagyobb volt a csökkenés a ruházati cikkeknél, míg a bolti élelmiszereknél az előirányzott növekedéssel szemben csökkent a for­galom. Egyaránt növekedett 1989-ben a nagykereskedelem beszerzéseinek (6,1 százalékkal) s eladásainak értéke (14,5 százalékkal). Jellemző volt egész évben az import dinamikus (16,9 százalékos) és a hazai forrású beszerzések igen mérsékelt (3,8 százalékos) bővülése. Éves átlagban viszonylag gyors ütemben nőtt az élelmiszerek, az élvezeti, a műszaki cikkek s az építőanyagok behozatala. Nem érte el viszont egy évvel ko­rábbit a bútorok és a kultúrcikkek importja. Folyó áron 20,8 százalékkal volt több az egy évvel korábbi szintnél a fogyasz­­tásicikk-kereskedelem készleteinek ér­téke 1989. december 31-én (135,3 mil­liárd forint volt). A fogyasztásicikk­­kereskedelem készleteinek forgási ideje egy év alatt 7 nappal lassult, ami úgy valósult meg, hogy az élelmiszereknél 4 napos gyorsulás következett be, más­hol pedig lassulás. A Kereskedelmi Minisztérium jelen­tése részletesen elemzi a decemberi áruellátást is. Mint kiemeli, országszer­te erőteljes volt a kereslet tőkehúsból, s több jelzést kaptak a tőkehús minősé­gével kapcsolatos fogyasztói kifogá­sokról. Ezek elsősorban a sertéshúsokat érintették. Rendkívül hiányos volt a decemberi kínálat is főtt-füstölt árukból, szalámifélékből, szárazárukból. Igen kritikus volt az ellátás étolajból, és gondot okozott a sertészsír bizonyos fajtáinak s a zsírszalonnának az akadozó utánpót­lása is. Igen erőteljes kereslet jelentke­zett a hónap közepétől lisztből, cukor­ból, rizsből és sóból egyaránt, s a bolti készletek az utolsó héten gyakorlatilag ki is merültek. A felvásárlás a száraz­­tésztákat is jelentősen érintette. Vegyes iparcikkekből az egész éven át tartó élénk kereslet decemberben is érvényesült, s ehhez, általában sikerült biztosítani a megfelelő árualapokat. Építőanyagokból viszont mérsékelt volt a kereslet. Kínálati helyzet alakult ki csempéből és padlóburkoló lapokból: az importtermékek mellett azok a hazai termelők is jelentkeztek ajánlatukkal a belföldi piacon, akik korábban export­kötelezettségeik elsődlegessége miatt nem szállítottak. A faáruk közül fenyőfű­részárukból, gömbfából és faragott gerendából továbbra sem lehetett kielé­gíteni az igényeket. Alakulóban a Pest megyei és a budapesti kamara Munkatársunktól: A Magyar Gazdasági Kamara Buda-Pest Megyei Bizottságának elnöksége tegnap úgy döntött, hogy kettéválik, és létrehozza a Budapesti Városi Kamarát, valamint a Pest megyei Regionális Kamarát. A két kamara önálló jogi szentélyként működne, összhang­ban a Magyar Gazdasági Kamara által elképzelt kamarai szövetségek létrehozásával, és beilleszkedik a kialakulóban lévő regionális és városi kamarák rendszerébe. Az újonnan létrehozott kamarák a középszintű érdekegyeztetést és a szakmai szolgáltatásokat látnák el, a leendő szövetség (a központ) pedig csak a nemzetközi piaci szolgáltatásokat és érdekvédelmet végezné. A lépés azért nagy jelentőségű, mert az MGK Buda-Pest megyei Bizottsága a kamarai tagság mintegy 50 százalékát, több mint 1000 vállalatot tömörít magában. Előnyös hitel vállalkozóknak Nem kötnek ki jelzálogot Az eddigiekhez képest viszonylag nagy összegű, mintegy 4-5 milliárd forintos alapítvány segítheti a jövőben a kis- és közepes méretű, elsősorban a tulajdon­reform során alakuló új vállalkozások gyarapodását. A részletekről Nagy Ist­ván pénzügyminiszter-helyettes tartott tegnap sajtótájékoztatót. Itt kiderült: eddig közel 3 milliárd forintot adtak össze az alapítók, ezen belül 2 milliárddal az Állami Fejlesztési Intézet, 917 millió forinttal pedig a Pénzügyminisztérium járult hozzá a vállalkozások élénkítésé­hez. Ehhez az összeghez az alapítványt kezelő bankok is hozzátesznek a saját eszközeikből, a privatizációs bevételből körülbelül 1 milliárd forintot várnak, és mintegy 10 millió dollár külföldi forrás bevonására is reális esélyt látott a pénz­ügyminiszter-helyettes. Várhatóan két héten belül bejegyzik a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapít­ványt, így az jogilag is működőképessé válik. Valóságos működésre valószínűleg csak 3 hónap múlva kerül sor, ám a pályázatokat addig is fogadják. Az átmeneti időszakban a Postabank kezeli az alapítvány pénzét, később azok a kereskedelmi bankok, amelyek elnyerik a pályázatot. Nagy István kiemelte, hogy azokat a pénzintézeteket részesítik előny­ben, amelyek a legtöbb saját pénzt te­szik az alapítvány pénzéhez, s a leg­szélesebb körű szolgáltatást nyújtják. A forráskihelyezés az ígéretek szerint kedvező feltételekkel valósul majd meg. Ezek a kölcsönök a szokásos pénzpiaci­nál 8-10 százalékkal olcsóbbak lesznek, mivel kamatuk nem több 16-19 száza­léknál. A kisvállalkozások (60 fő alatt) 1 éves türelmi idő mellett, 3 éves lejá­rattal juthatnak hitelhez, a középméretű vállalkozások (150 fő alatt) 2 éves tü­relmi idővel, 5 éves lejárattal. A kama­tot természetesen a türelmi időre is fizetni kell. Kedvező viszont, hogy csak 25 százalék saját részt követelnek meg a finanszírozó pénzintézetek. Nagy István elképzelhetőnek tartotta: a vállalkozások rendelkezésére álló pénzt az alap úgy is bővítheti, hogy a vállal­kozásélénkítést szolgáló 10 millió dol­láros világbanki kölcsön és a vállalko­zásfejlesztési alapítvány kamata közötti különbséget az alapítvány magára vál­lalja, s így a világbanki hitel is az utób­bival azonos feltételekkel áll majd a vállalkozók rendelkezésére. Érdemes kiemelni, hogy a kölcsönök kihelyezésekor nem a magánvagyonra akar „rátenyerelni” az alapítvány - hangzott el. Ezt igazolja, hogy a finan­szírozó pénzintézetek jelzálogot nem köthetnek ki a vállalkozók magánva­gyonára. A nem jogi személyiségű tár­saságok esetén még megvizsgálják ezt a kérdést. Nagyon fontos jellemzője egyébként az alapítványnak, hogy a bankok felé vállalja a garanciát, avégett, hogy mérsékelje a vállalkozók kocká­zatát. De elvileg az a konstrukció is elképzelhető, hogy hitelbiztosítást köt­nek, s a biztosítási összeg egy részét vállalja magára az alapítvány. Vissza nem térítendő támogatást is igényelhetnek majd a vállalkozók, ám csak igen szűk körben, rendkívül indo­kolt esetben. Ilyenkor az alapítványhoz kell a pályázatot benyújtani. Az alapítványnak nemcsak az lesz a feladata, hogy enyhítsen a vállalkozók hitelezési gondjain, hanem részt vesz például befektetésekben, és tőkerésze­sedést is vállal. Befektetési társaságo­kon keresztül tőkével száll be az induló társaságokba. Működő társaságoknál pedig befektetési jegyek jegyzése révén növeli a befektetési alapokat. Ezeken kívül szervező és tanácsadó tevékeny­séget is ellát. Az alapítványt irányító kuratóriumban kisebbségben szerepelnek az államigaz­gatás képviselői - hangsúlyozta a pénz­ügyminiszter-helyettes -, mintegy alá­támasztva, hogy nem államigazgatási típusú szervezetről van szó. A betett vagyonrészek nem szállnak vissza az eredeti tulajdonosra, kizárólag az ala­pítvány céljaira használhatók fel. F. P. VILAGGAZDASAG MAGYAR GAZDASAG 3 Magyar-NDK kapcsolatok VESZÉLYES TENDENCIA Ha szárnyalni kezd a fantázia... Eufórikus várakozással fordul mostanában a vállalati szféra az NDK- piac felé. A felfokozott képzelet már-már olyan koncepciókat is reá­lisnak láttat, amelyeknek a valóságban semmiféle alapja nincs, így például a hazai iparvállalatok menedzserei lehetségesnek tartják, hogy az 1,6 milliárdos rubelaktívum tetemes hányadát szovjet relációból most NDK viszonylatba konvertálják át, mondván, hogy a magyar túlszállítások ellenértékét majd hajtsa be az NDK a szovjet piacon. Első pillantásra éppen olyan képtelen a koncepció, mint sokadjára végiggondolva, hiszen aligha valószínű, hogy az NDK fölvásárlásaiért ilyen arányokban felvállalja a közvetítő szerepet a másik német állam. És akkor az anyagi konzekvenciákról még nem is beszéltünk. Az irreális és valamivel megalapo­zottabb koncepcióknak halvány valóság­fedezete csupán annyi: az NDK eddig is a negyedik helyen állt Magyarország külkereskedelmi partnerei sorában, s az érintett exportőr vállalatok semmi okot nem látnak arra, miért ne kerülhetne feljebb a sorban a mindig jó vevőnek, biztos felvevőpiacnak bizonyuló ország. Ráadásul ebben a viszonylatban a magyar külkereskedelmi aktívum - az állam­­háztartás 1,6 milliárd rubeles kinnlevő­ségéhez képest - elenyészően csekély, mindössze 50 millió rubel. Az is sokat nyom a latban az iparvállalatok szemé­ben, hogy az NDK-ban van igény a magyar gépipari termékekre, amelyek mostanában nem örvendenek túlságosan nagy keresletnek sem a kelet-európai, sem az egyéb nemzetközi piacon. Ezzel viszont szemben állnak azok a tények, hogy a korábbi államközi szer­ződésekben merev kategóriákat állítot­tak fel az egyes termékcsoportok között. Mondhatni, áthághatatlan korlátokat. Ez a rendszer egyébként korábban is a két ország közötti külkereskedelem gátja volt, így például mezőgépekből, részegysé­gekből és alkatrészekből a körülbelül 80 millió rubeles értékhatárnál jóval töb­bet el lehetett volna helyezni az NDK- piacon - hiszen a vételi szándék jófor­mán korlátlan volt. De csakis akkor jöhetett volna létre nagyobb volumenű üzlet, ha az NDK az ugyanabba a ka­tegóriába - termékcsoportba - tartozó kombájnt, mezőgazdasági részegységet szállíthatott volna a magyar piacra. S miután a magyar mezőgazdaság elsze­gényedése folytán ez az igény állandó­an csökkent, a magyar export növelése átléphetetlen akadályokba ütközött. Szó sem lehetett arról, hogy például a mezőgépeket személygépkocsira kon­vertálják, amelynek - legalábbis még 2- 3 évvel ezelőtt is - korlátlan piaca lett volna Magyarországon. Ugyanezek a szempontok érvényesülnek a járműipari kategóriába tartozó termékeknél. Az Ikarus-autóbuszok ellenértéke a sze­mélygépkocsi, s ha a magyar vevőkészség kisebb a Trabantokra és a Wartburgok­ra, akkor kevesebb Ikarus-busz indul­hat útnak, még akkor is, ha az NDK- piacon valóságos hiány van autóbu­szokból. Tagadhatatlan tény az is, hogy a magyar aktívum - ha egyelőre nem is riasztó mértékben, de - kétségtelenül növekszik az NDK-val szemben is, mint ezt Gérnyi Gábortól, a Kereskedelmi Minisztérium osztályvezetőjétől meg­tudtuk. Márpedig ez sem Magyaror­szágnak, sem az NDK-nak nem áll érdekében. Egyrészt, mert az IMF (Nemzetközi Valutaalap) nem reláción­ként, hanem egészében ellenőrzi a magyar rubelaktívum alakulását, tehát bármilyen irányú aktívumnövekedésnek, kellemet­len pénzügyi következményei lehetnek a magyar gazdaságra. Másrészt pedig az NDK-nak sem áll érdekében, hogy a német valutaunió megvalósítása előtt lényegesen növelje tartozásait, hiszen ezzel nehezíti az átállás gyors esélyeit. Harmadsorban pedig az NDK-ban csök­ken az ipar termelése - a legutóbbi adatok szerint az első negyedévben 6 százalé­kos visszaeséssel kell számolni -, így praktikusan nincs ellentétele az esetleg növekvő ütemű magyar kiszállítás fe­dezésére. A termeléscsökkenés háttere közismert, a változatlanul nagyarányú elvándorlás már krónikus munkaerőgondokat okoz az NDK vállalatainál. A kétirányú for­galom azt jelzi, hogy a magyar kiszál­lítások a tavalyihoz képest mintegy 10- 15 százalékkal haladják meg az NDK- beszállítások értékét. Például: 1989. február közepéig 117 millió rubel érté­kű magyar kiszállítással szemben 100 millió rubeles NDK-szállítás állt, idén viszont a 132 millió rubeles magyar exportot csupán 105 millió rubeles import követte. Az említett tendencia könnyen ve­szélyessé válhat, mert a magyar ipar­­vállalatok jó része - a tényeket alig-alig véve tudomásul - a minél gyorsabb s minél korábbi szállításokra játszik, kockáztatva ezzel az év második felé­nek üzletmenetét. Pontosabban: minden jel szerint azzal kalkulálnak, hogy végveszélyben esetleg emelni lehet majd a szerződéses számokat, s az eredetileg tervezett volumennél nagyobb mennyi­ség kiszállításra is engedélyt kapnak, ha piaci oldalról nincs akadálya az­ üzlet megkötésének. A pénzügyi fedezet vagy ellenüzlet hiánya - úgy látszik - nem nagyon zavarja a hazai vállalatoknak ezt a gondolkodásmódját. Jellemző példaként talán az Ikarus ügyét lehetne említeni, hiszen a jár­műipari válságot kirobbantó nagyválla­lat - többek között - az NDK-kiszállí­­tások akadályozásával is magyarázza jelenlegi állapotát. Márpedig a jármű­iparban gyorsan továbbgyűrűző válság kétségtelenül az Ikarustól indul ki, s fordul egyre fenyegetőbb irányba (VILÁGGAZDASÁG, 1990. február 28., 3. oldal). Érdemes az állítás igazolására meg­nézni az Ikarus engedélyezett kiszállí­tásainak menetrendjét. Az éves állam­közi megállapodások alapján az Ikarus 916 autóbuszt szállíthat az NDK-nak. (Erre biztosít a német partner megfele­lő ellentételt.) Ebből a mennyiségből még 1989-ben előre kiszállított a vállalat 46 autóbuszt. A hátramaradó 870 darabot úgy ütemezte, hogy az első negyedév­ben kiszállít 466-ot, a másodikban 300- at, a harmadikban 50-et, az utolsó negyedben pedig a többit. Világos: ahhoz, hogy útnak indíthassa a 466 darabot március végéig, a beszállítóknak leg­később 1989 őszéig fel kellett adnia a rendeléseket. Az első számú beszállítók pedig még korábban kellett hogy meg­rendeljék az alkatrészeket, anyagokat a többi vállalattól. Ad abszurdum: a mai munkanélküliséget az is okozhatja, hogy már csak a harmadik negyedévi - 50 darabos - szállításokra van az Ikarus­nak jóváhagyott szerződése az NDK-ba. A kereskedelmi tárca ezt az arányta­lanságot próbálta megszüntetni az újra­­engedélyezésnél, s ezért nem járult hozzá az első negyedéves teljes mennyiség kiszállításához. Egyelőre, mert a le­gyártott buszokra - utolsó értesüléseink szerint - március közepéig sor kerülhet. Bizonyos, hogy az 1990-es forgalomra az 1989-ben megkötött államközi szer­ződések rányomják bélyegüket. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz sem, hogy kiszámítható legyen: a jövő - különö­sen az NDK viszonylatában - a kon­vertibilis elszámolásé. A március köze­pén megrendezendő lipcsei vásárra például már azzal az útravalóval „en­gedi el” a vállalatokat a kereskedelmi tárca, hogy új szerződéseiket már nyu­gatnémet márkában kössék, noha a március 18-i választások akkor de jure még nem hoznak fordulatot az NDK státusában. Bár feltehető, hogy az NDK gazdasági pozíciója a választásokkal sem tisztázódik teljes egészében, s nagyon valószínű, hogy inkább konföderációs kapcsolat fűzi majd - az NSZK-n ke­resztül - a Közös Piachoz, semmint egyenrangú státus. A régi EK-tagok között is meglehe­tősen nagy a nézetkülönbség az NDK pozícióját illető­en, így az a magyar elképzelés, hogy az NDK-n keresztül erősíthető lesz Magyarország kötődése a Közös Piachoz, még igen gyenge lábakon áll. Mint ahogy túlzott opti­mizmus lenne azt feltételezni, hogy az egységes gazdasági közösségben is változatlanul megmarad az a sokágú és nagyarányú szakosodott kooperáció, ami ma Magyarországot az NDK-hoz fűzi. A kölcsönös forgalomban a termékek 35 százalékát szakosodott kooperációban gyártják, de ez a rendszer a KGST-n belüli együttműködésre épül, s feltehe­tőleg meggyengül a német gazdaság várható struktúraváltozása következtében. Magyarország - főleg a nyugat­német-magyar vegyes vállalatok jó­voltából - fontos szerepet kaphat a német változásokban, de illúzió lenne azt hinni, hogy ez a részesedés alapjaiban segít a magyar ipar szerkezeti gondjainak megoldásában. Bán Zsuzsa Még mindig nem csillapulnak a környezetvédők által felkavart viharok az idei Trabant-szállítások körül. A Kereskedelmi Minisztérium előtt több ezbert is néhány százan tüntettek már az NDK-kisautó importja miatt. A környe­zetvédők legfőbb érve, a tárca ígéretet tett arra, hogy 1990-ben leállítja a kétütemű járművek behozatalát. A minisztérium - mint Gérnyi Gábor elmondotta - tartja a szavát. Csak éppen a dátumok körül van eltérés. A tárca 1990. december 31-ével állítja le a Trabant-szállítást, a környezetvé­dők viszont 1990-et januárral kezdik számolni. Az azonnali szállítási stopot azért sem lehet elrendelni, mert a Merkúrnál 22.500 kifizetett előjegyzést tartanak számon, ami megfelel az idei szer­ződésnek. Miután a kétütemű járműre általában nem azok fizettek be, akik könnyűszerrel típusváltást fogadhatnának el nagyságrendekkel drágább autókra, a várakozók is joggal vonulhatnának a minisztérium elé, követelve járan­dóságukat. Egyébként az országban ma - hozzávetőleges számítások szerint - mintegy 400-500 ezer Trabant szennyezi a levegőt, így a környezetvé­delem már nem azon a 22 ezren múlik, amit az idén még behoznak. Hogy mi legyen az országban lévő - s a levegőt valóban rendkívül szennyező - kétütemű gépjárművek sorsa, arra viszont sem a környezetvédők, sem a kormányzat érdekeltjei nem tettek eddig javaslatot. Márpedig addig valóban majdnem mindegy, hogy 500 vagy 522 ezer Trabant mérgezi a levegőt. Különösen ha hozzászámítjuk, hogy a szénmonoxid nem csak Trabant-gázokból kerül a légtérbe. Új szakkönyvek Magyarország politikai évkönyve Munkatársunktól: Húszezer példányban jelent meg egy sorozat második tagjaként az AULA Kiadó és az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) közös ki­adásában Magyarország politikai évkönyve, amely az 1989-es év politikai útika­lauza és egyben krónikása. A kötet négy fő részre tagolódik. Az első részben rövid tanulmányok adnak képet 1989-ről, olyan témákat elemezve, mint a politikai félelmek kórképe és körképe: mit csinált a kormány egy év alatt, 1956 mai szerepe. A második részben az összes lényeges politikai információ kap helyet, mint például az 1989-ben elfogadott törvények rövid összefoglalója, a reprivatizáció, a Budapest-Bécs világkiállítás, valamint az összes politikai szervezet, párt felsorolása, könnyen áttekinthető cso­portosításban. Az országban készített politikai közvélemény-kutatásokat tartalmazó harmadik részben az olvasó nyomon követheti, hogyan változott a pártok és a vezető magyar politikusok népszerűsége az elmúlt évben. Az utolsó fejezet a nemzet legfontosabb politikai dokumentumait tartalmazza, így a választásokon induló pártok program­jait és egyéb tudnivalókat. Ezek segítségével a választások után kideríthetjük, mit is ígértek a pártok, s mit fognak valóra váltani. A könyv ára 100 Ft.

Next