Világgazdaság, 1990. március (22. évfolyam, 42/5299-62/5320. szám)
1990-03-01 / 42. (5299.) szám
1990. március 1. Bővült a fogyasztási cikkek piaca A drágulás következménye? Munkatársunktól: A lakosság készpénzbevételei tavaly átlagosan 17,1 százalékkal bővültek. Ezzel párhuzamosan a folyó áron számított kiskereskedelmi forgalom 16,2 százalékkal növekedett - olvasható a Kereskedelmi Minisztériumnak a fogyasztási cikkek 1989. évi piacáról szóló jelentésében. Érdemes kiemelni, hogy éves átlagban nőtt a 100 forint készpénzbevételre jutó áruértékesítés mutatója - míg 1988- ban 77 forint volt ez a szám, 1989- ben már 80,8 forint -, ami az áremelkedések következménye. Valamennyi árufőcsoportban, folyó áron számítva, a tervezettnél nagyobb ütemben növekedett - kivéve a ruházati cikkeket - a kiskereskedelmi értékesítés. Ebben szintén az árak tervezettet meghaladó emelkedésének volt meghatározó szerepe, a forgalom volumene ugyanis a legtöbb árucsoportban az előirányzott szint alatt maradt. A tervezettnél lényegesen nagyobb volt a csökkenés a ruházati cikkeknél, míg a bolti élelmiszereknél az előirányzott növekedéssel szemben csökkent a forgalom. Egyaránt növekedett 1989-ben a nagykereskedelem beszerzéseinek (6,1 százalékkal) s eladásainak értéke (14,5 százalékkal). Jellemző volt egész évben az import dinamikus (16,9 százalékos) és a hazai forrású beszerzések igen mérsékelt (3,8 százalékos) bővülése. Éves átlagban viszonylag gyors ütemben nőtt az élelmiszerek, az élvezeti, a műszaki cikkek s az építőanyagok behozatala. Nem érte el viszont egy évvel korábbit a bútorok és a kultúrcikkek importja. Folyó áron 20,8 százalékkal volt több az egy évvel korábbi szintnél a fogyasztásicikk-kereskedelem készleteinek értéke 1989. december 31-én (135,3 milliárd forint volt). A fogyasztásicikkkereskedelem készleteinek forgási ideje egy év alatt 7 nappal lassult, ami úgy valósult meg, hogy az élelmiszereknél 4 napos gyorsulás következett be, máshol pedig lassulás. A Kereskedelmi Minisztérium jelentése részletesen elemzi a decemberi áruellátást is. Mint kiemeli, országszerte erőteljes volt a kereslet tőkehúsból, s több jelzést kaptak a tőkehús minőségével kapcsolatos fogyasztói kifogásokról. Ezek elsősorban a sertéshúsokat érintették. Rendkívül hiányos volt a decemberi kínálat is főtt-füstölt árukból, szalámifélékből, szárazárukból. Igen kritikus volt az ellátás étolajból, és gondot okozott a sertészsír bizonyos fajtáinak s a zsírszalonnának az akadozó utánpótlása is. Igen erőteljes kereslet jelentkezett a hónap közepétől lisztből, cukorból, rizsből és sóból egyaránt, s a bolti készletek az utolsó héten gyakorlatilag ki is merültek. A felvásárlás a száraztésztákat is jelentősen érintette. Vegyes iparcikkekből az egész éven át tartó élénk kereslet decemberben is érvényesült, s ehhez, általában sikerült biztosítani a megfelelő árualapokat. Építőanyagokból viszont mérsékelt volt a kereslet. Kínálati helyzet alakult ki csempéből és padlóburkoló lapokból: az importtermékek mellett azok a hazai termelők is jelentkeztek ajánlatukkal a belföldi piacon, akik korábban exportkötelezettségeik elsődlegessége miatt nem szállítottak. A faáruk közül fenyőfűrészárukból, gömbfából és faragott gerendából továbbra sem lehetett kielégíteni az igényeket. Alakulóban a Pest megyei és a budapesti kamara Munkatársunktól: A Magyar Gazdasági Kamara Buda-Pest Megyei Bizottságának elnöksége tegnap úgy döntött, hogy kettéválik, és létrehozza a Budapesti Városi Kamarát, valamint a Pest megyei Regionális Kamarát. A két kamara önálló jogi szentélyként működne, összhangban a Magyar Gazdasági Kamara által elképzelt kamarai szövetségek létrehozásával, és beilleszkedik a kialakulóban lévő regionális és városi kamarák rendszerébe. Az újonnan létrehozott kamarák a középszintű érdekegyeztetést és a szakmai szolgáltatásokat látnák el, a leendő szövetség (a központ) pedig csak a nemzetközi piaci szolgáltatásokat és érdekvédelmet végezné. A lépés azért nagy jelentőségű, mert az MGK Buda-Pest megyei Bizottsága a kamarai tagság mintegy 50 százalékát, több mint 1000 vállalatot tömörít magában. Előnyös hitel vállalkozóknak Nem kötnek ki jelzálogot Az eddigiekhez képest viszonylag nagy összegű, mintegy 4-5 milliárd forintos alapítvány segítheti a jövőben a kis- és közepes méretű, elsősorban a tulajdonreform során alakuló új vállalkozások gyarapodását. A részletekről Nagy István pénzügyminiszter-helyettes tartott tegnap sajtótájékoztatót. Itt kiderült: eddig közel 3 milliárd forintot adtak össze az alapítók, ezen belül 2 milliárddal az Állami Fejlesztési Intézet, 917 millió forinttal pedig a Pénzügyminisztérium járult hozzá a vállalkozások élénkítéséhez. Ehhez az összeghez az alapítványt kezelő bankok is hozzátesznek a saját eszközeikből, a privatizációs bevételből körülbelül 1 milliárd forintot várnak, és mintegy 10 millió dollár külföldi forrás bevonására is reális esélyt látott a pénzügyminiszter-helyettes. Várhatóan két héten belül bejegyzik a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványt, így az jogilag is működőképessé válik. Valóságos működésre valószínűleg csak 3 hónap múlva kerül sor, ám a pályázatokat addig is fogadják. Az átmeneti időszakban a Postabank kezeli az alapítvány pénzét, később azok a kereskedelmi bankok, amelyek elnyerik a pályázatot. Nagy István kiemelte, hogy azokat a pénzintézeteket részesítik előnyben, amelyek a legtöbb saját pénzt teszik az alapítvány pénzéhez, s a legszélesebb körű szolgáltatást nyújtják. A forráskihelyezés az ígéretek szerint kedvező feltételekkel valósul majd meg. Ezek a kölcsönök a szokásos pénzpiacinál 8-10 százalékkal olcsóbbak lesznek, mivel kamatuk nem több 16-19 százaléknál. A kisvállalkozások (60 fő alatt) 1 éves türelmi idő mellett, 3 éves lejárattal juthatnak hitelhez, a középméretű vállalkozások (150 fő alatt) 2 éves türelmi idővel, 5 éves lejárattal. A kamatot természetesen a türelmi időre is fizetni kell. Kedvező viszont, hogy csak 25 százalék saját részt követelnek meg a finanszírozó pénzintézetek. Nagy István elképzelhetőnek tartotta: a vállalkozások rendelkezésére álló pénzt az alap úgy is bővítheti, hogy a vállalkozásélénkítést szolgáló 10 millió dolláros világbanki kölcsön és a vállalkozásfejlesztési alapítvány kamata közötti különbséget az alapítvány magára vállalja, s így a világbanki hitel is az utóbbival azonos feltételekkel áll majd a vállalkozók rendelkezésére. Érdemes kiemelni, hogy a kölcsönök kihelyezésekor nem a magánvagyonra akar „rátenyerelni” az alapítvány - hangzott el. Ezt igazolja, hogy a finanszírozó pénzintézetek jelzálogot nem köthetnek ki a vállalkozók magánvagyonára. A nem jogi személyiségű társaságok esetén még megvizsgálják ezt a kérdést. Nagyon fontos jellemzője egyébként az alapítványnak, hogy a bankok felé vállalja a garanciát, avégett, hogy mérsékelje a vállalkozók kockázatát. De elvileg az a konstrukció is elképzelhető, hogy hitelbiztosítást kötnek, s a biztosítási összeg egy részét vállalja magára az alapítvány. Vissza nem térítendő támogatást is igényelhetnek majd a vállalkozók, ám csak igen szűk körben, rendkívül indokolt esetben. Ilyenkor az alapítványhoz kell a pályázatot benyújtani. Az alapítványnak nemcsak az lesz a feladata, hogy enyhítsen a vállalkozók hitelezési gondjain, hanem részt vesz például befektetésekben, és tőkerészesedést is vállal. Befektetési társaságokon keresztül tőkével száll be az induló társaságokba. Működő társaságoknál pedig befektetési jegyek jegyzése révén növeli a befektetési alapokat. Ezeken kívül szervező és tanácsadó tevékenységet is ellát. Az alapítványt irányító kuratóriumban kisebbségben szerepelnek az államigazgatás képviselői - hangsúlyozta a pénzügyminiszter-helyettes -, mintegy alátámasztva, hogy nem államigazgatási típusú szervezetről van szó. A betett vagyonrészek nem szállnak vissza az eredeti tulajdonosra, kizárólag az alapítvány céljaira használhatók fel. F. P. VILAGGAZDASAG MAGYAR GAZDASAG 3 Magyar-NDK kapcsolatok VESZÉLYES TENDENCIA Ha szárnyalni kezd a fantázia... Eufórikus várakozással fordul mostanában a vállalati szféra az NDK- piac felé. A felfokozott képzelet már-már olyan koncepciókat is reálisnak láttat, amelyeknek a valóságban semmiféle alapja nincs, így például a hazai iparvállalatok menedzserei lehetségesnek tartják, hogy az 1,6 milliárdos rubelaktívum tetemes hányadát szovjet relációból most NDK viszonylatba konvertálják át, mondván, hogy a magyar túlszállítások ellenértékét majd hajtsa be az NDK a szovjet piacon. Első pillantásra éppen olyan képtelen a koncepció, mint sokadjára végiggondolva, hiszen aligha valószínű, hogy az NDK fölvásárlásaiért ilyen arányokban felvállalja a közvetítő szerepet a másik német állam. És akkor az anyagi konzekvenciákról még nem is beszéltünk. Az irreális és valamivel megalapozottabb koncepcióknak halvány valóságfedezete csupán annyi: az NDK eddig is a negyedik helyen állt Magyarország külkereskedelmi partnerei sorában, s az érintett exportőr vállalatok semmi okot nem látnak arra, miért ne kerülhetne feljebb a sorban a mindig jó vevőnek, biztos felvevőpiacnak bizonyuló ország. Ráadásul ebben a viszonylatban a magyar külkereskedelmi aktívum - az államháztartás 1,6 milliárd rubeles kinnlevőségéhez képest - elenyészően csekély, mindössze 50 millió rubel. Az is sokat nyom a latban az iparvállalatok szemében, hogy az NDK-ban van igény a magyar gépipari termékekre, amelyek mostanában nem örvendenek túlságosan nagy keresletnek sem a kelet-európai, sem az egyéb nemzetközi piacon. Ezzel viszont szemben állnak azok a tények, hogy a korábbi államközi szerződésekben merev kategóriákat állítottak fel az egyes termékcsoportok között. Mondhatni, áthághatatlan korlátokat. Ez a rendszer egyébként korábban is a két ország közötti külkereskedelem gátja volt, így például mezőgépekből, részegységekből és alkatrészekből a körülbelül 80 millió rubeles értékhatárnál jóval többet el lehetett volna helyezni az NDK- piacon - hiszen a vételi szándék jóformán korlátlan volt. De csakis akkor jöhetett volna létre nagyobb volumenű üzlet, ha az NDK az ugyanabba a kategóriába - termékcsoportba - tartozó kombájnt, mezőgazdasági részegységet szállíthatott volna a magyar piacra. S miután a magyar mezőgazdaság elszegényedése folytán ez az igény állandóan csökkent, a magyar export növelése átléphetetlen akadályokba ütközött. Szó sem lehetett arról, hogy például a mezőgépeket személygépkocsira konvertálják, amelynek - legalábbis még 2- 3 évvel ezelőtt is - korlátlan piaca lett volna Magyarországon. Ugyanezek a szempontok érvényesülnek a járműipari kategóriába tartozó termékeknél. Az Ikarus-autóbuszok ellenértéke a személygépkocsi, s ha a magyar vevőkészség kisebb a Trabantokra és a Wartburgokra, akkor kevesebb Ikarus-busz indulhat útnak, még akkor is, ha az NDK- piacon valóságos hiány van autóbuszokból. Tagadhatatlan tény az is, hogy a magyar aktívum - ha egyelőre nem is riasztó mértékben, de - kétségtelenül növekszik az NDK-val szemben is, mint ezt Gérnyi Gábortól, a Kereskedelmi Minisztérium osztályvezetőjétől megtudtuk. Márpedig ez sem Magyarországnak, sem az NDK-nak nem áll érdekében. Egyrészt, mert az IMF (Nemzetközi Valutaalap) nem relációnként, hanem egészében ellenőrzi a magyar rubelaktívum alakulását, tehát bármilyen irányú aktívumnövekedésnek, kellemetlen pénzügyi következményei lehetnek a magyar gazdaságra. Másrészt pedig az NDK-nak sem áll érdekében, hogy a német valutaunió megvalósítása előtt lényegesen növelje tartozásait, hiszen ezzel nehezíti az átállás gyors esélyeit. Harmadsorban pedig az NDK-ban csökken az ipar termelése - a legutóbbi adatok szerint az első negyedévben 6 százalékos visszaeséssel kell számolni -, így praktikusan nincs ellentétele az esetleg növekvő ütemű magyar kiszállítás fedezésére. A termeléscsökkenés háttere közismert, a változatlanul nagyarányú elvándorlás már krónikus munkaerőgondokat okoz az NDK vállalatainál. A kétirányú forgalom azt jelzi, hogy a magyar kiszállítások a tavalyihoz képest mintegy 10- 15 százalékkal haladják meg az NDK- beszállítások értékét. Például: 1989. február közepéig 117 millió rubel értékű magyar kiszállítással szemben 100 millió rubeles NDK-szállítás állt, idén viszont a 132 millió rubeles magyar exportot csupán 105 millió rubeles import követte. Az említett tendencia könnyen veszélyessé válhat, mert a magyar iparvállalatok jó része - a tényeket alig-alig véve tudomásul - a minél gyorsabb s minél korábbi szállításokra játszik, kockáztatva ezzel az év második felének üzletmenetét. Pontosabban: minden jel szerint azzal kalkulálnak, hogy végveszélyben esetleg emelni lehet majd a szerződéses számokat, s az eredetileg tervezett volumennél nagyobb mennyiség kiszállításra is engedélyt kapnak, ha piaci oldalról nincs akadálya az üzlet megkötésének. A pénzügyi fedezet vagy ellenüzlet hiánya - úgy látszik - nem nagyon zavarja a hazai vállalatoknak ezt a gondolkodásmódját. Jellemző példaként talán az Ikarus ügyét lehetne említeni, hiszen a járműipari válságot kirobbantó nagyvállalat - többek között - az NDK-kiszállítások akadályozásával is magyarázza jelenlegi állapotát. Márpedig a járműiparban gyorsan továbbgyűrűző válság kétségtelenül az Ikarustól indul ki, s fordul egyre fenyegetőbb irányba (VILÁGGAZDASÁG, 1990. február 28., 3. oldal). Érdemes az állítás igazolására megnézni az Ikarus engedélyezett kiszállításainak menetrendjét. Az éves államközi megállapodások alapján az Ikarus 916 autóbuszt szállíthat az NDK-nak. (Erre biztosít a német partner megfelelő ellentételt.) Ebből a mennyiségből még 1989-ben előre kiszállított a vállalat 46 autóbuszt. A hátramaradó 870 darabot úgy ütemezte, hogy az első negyedévben kiszállít 466-ot, a másodikban 300- at, a harmadikban 50-et, az utolsó negyedben pedig a többit. Világos: ahhoz, hogy útnak indíthassa a 466 darabot március végéig, a beszállítóknak legkésőbb 1989 őszéig fel kellett adnia a rendeléseket. Az első számú beszállítók pedig még korábban kellett hogy megrendeljék az alkatrészeket, anyagokat a többi vállalattól. Ad abszurdum: a mai munkanélküliséget az is okozhatja, hogy már csak a harmadik negyedévi - 50 darabos - szállításokra van az Ikarusnak jóváhagyott szerződése az NDK-ba. A kereskedelmi tárca ezt az aránytalanságot próbálta megszüntetni az újraengedélyezésnél, s ezért nem járult hozzá az első negyedéves teljes mennyiség kiszállításához. Egyelőre, mert a legyártott buszokra - utolsó értesüléseink szerint - március közepéig sor kerülhet. Bizonyos, hogy az 1990-es forgalomra az 1989-ben megkötött államközi szerződések rányomják bélyegüket. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz sem, hogy kiszámítható legyen: a jövő - különösen az NDK viszonylatában - a konvertibilis elszámolásé. A március közepén megrendezendő lipcsei vásárra például már azzal az útravalóval „engedi el” a vállalatokat a kereskedelmi tárca, hogy új szerződéseiket már nyugatnémet márkában kössék, noha a március 18-i választások akkor de jure még nem hoznak fordulatot az NDK státusában. Bár feltehető, hogy az NDK gazdasági pozíciója a választásokkal sem tisztázódik teljes egészében, s nagyon valószínű, hogy inkább konföderációs kapcsolat fűzi majd - az NSZK-n keresztül - a Közös Piachoz, semmint egyenrangú státus. A régi EK-tagok között is meglehetősen nagy a nézetkülönbség az NDK pozícióját illetően, így az a magyar elképzelés, hogy az NDK-n keresztül erősíthető lesz Magyarország kötődése a Közös Piachoz, még igen gyenge lábakon áll. Mint ahogy túlzott optimizmus lenne azt feltételezni, hogy az egységes gazdasági közösségben is változatlanul megmarad az a sokágú és nagyarányú szakosodott kooperáció, ami ma Magyarországot az NDK-hoz fűzi. A kölcsönös forgalomban a termékek 35 százalékát szakosodott kooperációban gyártják, de ez a rendszer a KGST-n belüli együttműködésre épül, s feltehetőleg meggyengül a német gazdaság várható struktúraváltozása következtében. Magyarország - főleg a nyugatnémet-magyar vegyes vállalatok jóvoltából - fontos szerepet kaphat a német változásokban, de illúzió lenne azt hinni, hogy ez a részesedés alapjaiban segít a magyar ipar szerkezeti gondjainak megoldásában. Bán Zsuzsa Még mindig nem csillapulnak a környezetvédők által felkavart viharok az idei Trabant-szállítások körül. A Kereskedelmi Minisztérium előtt több ezbert is néhány százan tüntettek már az NDK-kisautó importja miatt. A környezetvédők legfőbb érve, a tárca ígéretet tett arra, hogy 1990-ben leállítja a kétütemű járművek behozatalát. A minisztérium - mint Gérnyi Gábor elmondotta - tartja a szavát. Csak éppen a dátumok körül van eltérés. A tárca 1990. december 31-ével állítja le a Trabant-szállítást, a környezetvédők viszont 1990-et januárral kezdik számolni. Az azonnali szállítási stopot azért sem lehet elrendelni, mert a Merkúrnál 22.500 kifizetett előjegyzést tartanak számon, ami megfelel az idei szerződésnek. Miután a kétütemű járműre általában nem azok fizettek be, akik könnyűszerrel típusváltást fogadhatnának el nagyságrendekkel drágább autókra, a várakozók is joggal vonulhatnának a minisztérium elé, követelve járandóságukat. Egyébként az országban ma - hozzávetőleges számítások szerint - mintegy 400-500 ezer Trabant szennyezi a levegőt, így a környezetvédelem már nem azon a 22 ezren múlik, amit az idén még behoznak. Hogy mi legyen az országban lévő - s a levegőt valóban rendkívül szennyező - kétütemű gépjárművek sorsa, arra viszont sem a környezetvédők, sem a kormányzat érdekeltjei nem tettek eddig javaslatot. Márpedig addig valóban majdnem mindegy, hogy 500 vagy 522 ezer Trabant mérgezi a levegőt. Különösen ha hozzászámítjuk, hogy a szénmonoxid nem csak Trabant-gázokból kerül a légtérbe. Új szakkönyvek Magyarország politikai évkönyve Munkatársunktól: Húszezer példányban jelent meg egy sorozat második tagjaként az AULA Kiadó és az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) közös kiadásában Magyarország politikai évkönyve, amely az 1989-es év politikai útikalauza és egyben krónikása. A kötet négy fő részre tagolódik. Az első részben rövid tanulmányok adnak képet 1989-ről, olyan témákat elemezve, mint a politikai félelmek kórképe és körképe: mit csinált a kormány egy év alatt, 1956 mai szerepe. A második részben az összes lényeges politikai információ kap helyet, mint például az 1989-ben elfogadott törvények rövid összefoglalója, a reprivatizáció, a Budapest-Bécs világkiállítás, valamint az összes politikai szervezet, párt felsorolása, könnyen áttekinthető csoportosításban. Az országban készített politikai közvélemény-kutatásokat tartalmazó harmadik részben az olvasó nyomon követheti, hogyan változott a pártok és a vezető magyar politikusok népszerűsége az elmúlt évben. Az utolsó fejezet a nemzet legfontosabb politikai dokumentumait tartalmazza, így a választásokon induló pártok programjait és egyéb tudnivalókat. Ezek segítségével a választások után kideríthetjük, mit is ígértek a pártok, s mit fognak valóra váltani. A könyv ára 100 Ft.