Világgazdaság, 1990. április (22. évfolyam, 63/5321-80/5338. szám)

1990-04-03 / 63. (5321.) szám

XXII. évfolyam, 63. (5321.) szám MUGABE Ú­JR­AV­ÁL­ASZT­ÁS A ZIMBABWÉBAN Egypártrendszer és liberális gazdaságpolitika Liberális gazdaságpolitika az egypártrendszer keretein belül - ebben foglalható össze a második zimbabwei elnökválasztásokból győztesen kikerülő Robert Mugabe filozófiája. A háromnapos választások vasárnap közzétett hivatalos végeredménye szerint Mugabe ugyan továbbra is az ország élén marad, és pártja, a ZANK is megingathatatlan parlamenti többséget szerzett, az eredmények azonban azt sugallják, hogy az Edgar Tekere által vezetett ellenzéki Zimbabwei Egységmozgalmat (ZANU) a jövőben nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni. A választásra jogosult 4,8 millió lakosnak mindössze 54 százaléka jelent meg az urnák előtt. Négyötödük - 78,3 százalék - a kormányzó Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) mellett voksolt, a 120 parlamenti mandátumból 116-ot juttatva a pártnak. A ZUMU két helyet szerzett, a ZANU-Ndonga nevű kis ellenzéki párt egyet, egy parlamenti hely sorsáról pedig később döntenek. A szakértők még a választások előtt kétségbe vonták a liberális gazdaság­­politika és a Mugabe által régóta szor­galmazott egypártrendszer összeegyez­tethetőségét. A kérdésre a választ maga az elnök fogja megadni, gazdasági elem­zők mindenesetre veszélyesnek tartják vállalkozását. Tény, hogy Mugabe politikájában a Kelet-Európában már megbukott „húzd meg, ereszd meg”-politika jegyei lelhetők fel. Engedékenység a gazdaságban, megszorítás a politikában. Mugabe személy szerint ellenzi ugyan a kapita­lizmust, ennek ellenére megfogadni látszik pénzügyminisztere, Bernard Chidzero javaslatát a külföldi tőke bevonásáról, a kereskedelem óvatos liberalizálásáról. Ezzel párhuzamosan, deklaráltan ellenzi a többpártrendszert. (A szavazási es­­eményekből azonban arra következtetnek, hogy az egypártrendszer alkotmányba ikatása elmarad.) Ez a politika Dr. Jonathan Moyo politikus szerint hasonlatos a Kenyában, Zam­biában és Malawiban folytatott politi­kához, ahol a kapitalizmusnak zöld utat adtak, az ellenzéki pártokat azonban illegalitásba kényszerítették. Egy másik hazai szakember azt emelte ki, hogy Zimbabwe a más - közelebbről meg nem nevezett - afrikai országokban elköve­tett rossz gyakorlatot ismétli, és elvesz­ti azokat az értékeket, amelyekért Mugabe gerillái harcoltak a fehér kisebbséggel szemben. Az egypártrendszert, illetve a pártál­lamot érintő bírálatokkal szemben Mugabe egyebek között azzal érvel, hogy a többpártrendszer rossz Afrika népei­nek, akik egy családban akarnak élni. S mindezt, úgymond, alátámasztják a gazdasági eredmények is: amióta a Nkomo vezette Zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU) 1987 decemberében össze­olvadt a ZANU-val, megszűnt a két párt közti háborúskodás és ezért Zimbabwe gazdasági helyzete javult. Igaz, a bruttó hazai termelés (GDP) éves növekedése ugyan az egész évti­zed alatt 4 százalék körül volt, de az ország lakossága is 3 százaléknál gyor­sabban növekedett évente, s a gazdaság nem tud lépést tartani a folyamatosan növekvő mértékű munkanélküliséggel. Évente 8000 új munkahelyet hoznak létre, de ez csepp a tengerben: idén várhatóan 300 ezer, tanulmányait befejező fiatal lép ki a munkaerőpiacra. Zimbabwe jó eredményeket tud ugyan felmutatni az oktatás és az egészségügy terén, ugyan­akkor nagyon hiányzik a továbblépés­hez szükséges külföldi valuta. Krónikusan rosszak a szállítási feltételek - az or­szág területe mintegy négy­­erese ha­zánkénak és burjánzik a korrupció is. Talán javít valamit a helyzeten, hogy Mugabe földet ígért a zsúfolt közös földeket művelő parasztoknak. A kérdés ezek után az, sikerül-e Mugabénak annyit lendítenie a gazda­ságon, hogy a lakosság eltekintsen az egypártrendszer hátrányaitól, vagy pe­dig a szavazatoknak most 20 százalékát megszerző, többpártrendszert és vegyes gazdaságot hirdető ZUM párt legköze­lebb már a szavazók nagyobb hánya­dának a bizalmát fogja élvezni? B.E.M. BULGÁRIA MÉGIS FIZETÉSKÉPTELEN LESZ? A múlt hét végén még ellentmondó hírek jelentek meg Bulgária fizetőké­pességének megingásával kapcsolatban, de mostanra már hivatalos bolgár for­rások is megerősítették, hogy a bolgár külkereskedelmi bank után a kormány is napokon belül bejelenti a külföldi kormányoktól kapott hitelek tőketörlesz­tésének felfüggesztését (lásd VILÁG­GAZDASÁG, 1990. március 31., 1. oldal). Mint ismeretes, a külkereskedelmi bank múlt csütörtökön a kormány ja­vaslatára fagyasztotta be a külföldi kereskedelmi bankokkal szemben fenn­álló tartozásai tőkéjének törlesztését. Egyelőre nem ismeretes, hogy a bank által bejelentett fizetésképtelenség mekkora összeget érint. A bolgár hírügy­nökség szerint az adósságtörlesztés befagyasztása a rövid lejáratú betétek­re, az import és a beruházások rövid távú finanszírozására felvett hitelekre, vala­mint a közép- és hosszú lejáratú finánc­hitelekre vonatkozik. Kamattörlesztési kötelezettségeit a bank változatlanul teljesíti. Múlt pénteken Belcse Belcsev bolgár pénzügyminiszter azt indítványozta az ország hitelezőinek, hogy kezdjenek tárgyalásokat az adósságtörlesztés ügyé­ben, de részleteket nem árult el. Egy pénzügyminisztériumi tisztviselő pedig úgy nyilatkozott, hogy a tartozások visszafizetésének felfüggesztésével azt is jelezni kívánják, hogy immár elvi­selhetetlen az adósságteher, és a Luka­­nov miniszterelnök által tervezett piaci reformok végrehajtásához a terhek átmeneti könnyítésére van szükség. A bolgár parlament éppen a napok­ban tárgyalta meg Lukanov gazdasági elképzeléseit a leva konvertibilissé té­teléről, a fizetési mérleg deficitjének lefaragásáról. Ennek egyik első lépése­ként a bolgár kormány a leva nagyará­nyú, a feketepiaci árfolyamot is meg­haladó leértékelését tervezi. Ez azt je­lenti, hogy a jövőben egy dollár 9-10 levát fog érni. (Jelenleg a feketepiaci árfolyam alapján egy dollár 8 levát ér, hivatalosan a vállalatok egy dollárért 3,5 levát, a magánszemélyek 2,5 levát kapnak.) A valutának az országból való kiáramlását megakadályozandó, az eddigi 65 dollár helyett csak 30 dollárt vihet­nek majd magukkal a külföldre utazó bolgár turisták. A kibontakozási program egyik fon­tos tényezője, hogy a fogyasztói árak 40 százalékát még az idén felszabadít­ják. Vasárnap óta 19 áru és szolgáltatás árát a kereslet-kínálat törvényszerűségei határozzák meg. Viszont egyes alapve­tő élelmiszerek árát a múlt héten be­fagyasztották. (Reuter, APA) TŐZSDE JÁTÉK ’90 (9. oldal) A Magyar Gazdasági Kamara napilapja A­VILÁGGAZDASÁG 1990. április 3., kedd A pénzügyminiszterek és központi bankárok hét végi tárgyalásain Előrehaladás az európai monetáris unió megteremtésének útján A vadregényes ír kastélyban, Ashford Castle-ben tartott hét végi megbe­széléseiken az Európai Közösség pénzügyminiszterei és központi banki elnö­kei, valamint a brüsszeli bizottság vezetői a sajtójelentések szerint meglepően harmonikus tárgyalásokat folytattak, de több fontos kérdésben az álláspontok még nem közeledtek túl sokat. A lényeg: a monetáris unió megvalósításának elvében és a közös központi bank felállításában egyetértenek, ám továbbra is folyik a vita a központi bank hatásköréről, illetve - különösen élesen - a nemzeti költségvetések hiányának kordában tartásáról. A kollégái körében debütáló Major brit külügyminiszter változtatni látszik London taktikáján (ami valószínűleg hozzájárult a tárgyalások olajozott és eredményes lefolyá­sához), elvi obstrukció helyett a részleteken akad fenn. Ennek ellenére a legtöbb ellenvélemény ezúttal is a britek részéről hangzott el. Albert Reynolds, az Európai­ Közös­ség (EK) soros elnökét adó Írország pénzügyminisztere, aki a hét végi megbeszélés elnöki tisztét ellátta, elé­gedetten jelentette ki a tárgyalások végeztével, hogy egyetértés született a pénzügyminiszterek és központi banki elnökök között abban, hogy a közösség központi bankja a nyugatnémet Bun­­desbankhoz, illetve az amerikai jegybank szerepét ellátó Fedhez hasonlítson, s hálózatát is a nyugatnémet, illetve amerikai központi bankéhoz hasonlóan építse ki. A brüsszeli zsargonban Euro­­fednek nevezett központi banknak az egyes országok politikai vezetésétől függetlennek, az infláció elleni harc iránt elkötelezettnek, valamint tevékenységé­ért demokratikus úton elszámoltatható­­nak kell lennie - szögezték le a pénz­ügyminiszterek. A beszámolók szerint konszenzus alakult ki abban is, hogy az Eurofed lenne a jövőbeni közös valuta kibocsátásának és értékállósága fenntartásának, valamint a napi pénzpiaci műveletek szabályo­zásának a felelőse. Nem született meg­egyezés viszont arról, ki határozza meg a valutapolitika stratégiáját. Nagy-Bri­­tannia és Franciaország szerint ez az EK pénzügyminisztereinek a feladata lenne, míg az NSZK vezette csoport ezt a jogkört és feladatot is az Eurofedhez delegálná. Delors, a brüsszeli bizottság elnöke úgy vélte, a kérdésben kompro­misszum jöhet létre, amelynek kereté­ben lényegében a brit-francia álláspont­hoz közelebb álló megoldást fogadná­nak el. Nem született egyetértés abban sem, hogy az Eurofed milyen valutát használ­jon, legyen-e egyetlen, egységes EK- valuta, s ha igen, akkor ezt a szerepet a jelenlegi „valutakoktél”, az ECU töltse­­e be. Számítva arra, hogy az egyes tagállamok évszázados valutáinak meg­szüntetése sértené a nemzeti büszkesé­get, néhányan máris kompromisszumon törték a fejüket. Leon Brittan, a brüssze­li bizottság mértékadó brit tagja - a „brit hagyományoknak megfelelően” a leg­kevésbé közösségi álláspontot képviselve - úgy véli, az egyetlen valuta megterem­tése helyett az EK-tagok rögzítsék a tagvaluták árfolyamát. Henning Chris­tophersen, a brüsszeli bizottság pénz­ügyekért felelős tagja pedig azt java­solja, hogy azon tagállamok, amelyek nem akarják elveszteni saját valutájuk „identitását”, új bankjegyeik egyik ol­dalára nyomassák az ECU-t, a másikra pedig a saját valutájukat. A legélesebb vita a pénzügyminisz­terek között az egyes országok költ­ségvetésébe való közösségi beleszólási jog határa körül alakult ki. Abban majdnem mindenki egyetértett, hogy a költségvetési deficitek alakulására va­lamiféle közös szabályozásokon kidol­gozni, hogy így fenn lehessen tartani az egyensúlyt a költségvetési és monetáris politika között. Az NSZK viszont, fél­ve attól, hogy a közös valutát és mo­netáris politikát aláássák a magukat hagyományosan túlköltő országok - mint Olaszország, Görögország vagy Belgium - elszaladó költségvetési deficitjei, kemény szabályokat akar, a költségve­tési hiány nagyságát szigorúan az adott kormány befektetési kiadásainak ará­nyához kötve. (Ily módon a deficitet fedező hitel későbbi megtérülése bizto­sabbnak látszik.) Bonn a szabályok betartatására szintén szigorú, a közös­ség által kikényszeríthető szankciókat szeretne elfogadtatni. Az ellenpólust képviselő Nagy-Bri­­tannia szerint mindez azt jelentené, hogy Brüsszel túlságosan nagy hatalomra tenne szert az egyes országok kormányai el­lenében. London a kérdésben szövetsé­gesekre talált a szegényebb tagállamok körében, amelyek attól tartanak, hogy a költségvetési kiadások mértékének központi rögzítése csak tovább mélyítené a szakadékot a szegény és a gazdag országok között. Nagy-Britannia emellett továbbra is szkeptikus a Delors-terv megfelelő volta és végrehajthatósága iránt, amit Major a hét végén újra kinyilvánított, ismét hangsúlyozva, hogy a fontnak az euró­pai monetáris unióba való beléptetése előtt az EK átlagának szintjére kell leszorítani a brit inflációt, amire a Delors­­terv első szakaszának július elsejére tervezett kezdete előtt már nemigen van remény. Delors maga mindenesetre remény­keltőnek nevezte a hét végi megbeszélések eredményét, és úgy vél­te, sikerült a Római Szerződés módosí­tásáról decemberre tervezett konferen­cia alapjainak lerakása. A brüsszeli bizottság elnöke - aki a szükséges kompromisszumokra esélyt lát - hang­súlyozta, az írországi találkozó után „az európai monetáris unió megteremtésére irányuló folyamat viszafordíthatatlanná vált”. N. G. Lengyelország: leszorított infláció, elszaladó munkanélküliség A januári 78,6 és a februári 23,9 százalék után márciusban az előzetes adatok szerint reál -japán 5­3 százalék között alakult az áremelkedések nagy­sága - jelentette be a hét végén Varsó­ban Wojciech Misiag lengyel pénzügy­miniszter-helyettes, és azt is elégedet­ten állapította meg, hogy a dollár árfo­lyama továbbra is stabilan 9500 zloty­­nál áll. Aggodalmát fejezte ki viszont a termelés visszaesése miatt, bár meg­jegyezte: „kezdeti jelek vannak arra, hogy a negatív növekedés a végéhez közele­dik”. Mising úgy ítélte, április a január elsején bevezetett szigorú reformok „drámai” szakaszát hozza majd. Kijelen­tését nem indokolta, ám varsói kor­mányzati hivatalnokok korábban hang­súlyozták, hogy beérik a Balcerowicz­­program szigorú restrikciója és támo­gatásmegvonása: egyre több veszteséges állami vállalat jelent csődöt. Az infláció leszorítását eredményező restriktív gazdaságpolitika következté­ben így jelentősen megugrott a munka­­nélküliség: március 30-án már 266.572 hivatalosan bejegyzett munkanélküli volt Lengyelországban. Január elsején, a Balcerowicz-program indításakor az országban még csak 9600 munkanélkü­lit tartottak nyilván, ám számuk gyor­san gyarapodott: január 31-én elérte az 55.800-at, február 28-án pedig a 152.190- et. Mising pénzügyminiszter-helyettes optimista beszámolóját ellenpontozta Niezabitowska kormányszóvivő, aki Lengyelország továbbra is súlyos adós­­ságterheit hangsúlyozta: az ország gaz­dasága csak akkor lesz képes megállni a lábán, ha mérséklik Varsó jelenleg már több mint 40 milliárd dolláros adós­ságállományát. Niezabitowska hozzá­fűzte: Camdessus, a Nemzetközi Valu­taalap (IMF) ügyvezető igazgatója Mazowiecki múlt heti washingtoni megbeszélésein közölte a lengyel minisz­terelnökkel, hogy Varsó álláspontját adósságterhének mérsékléséről „szim­patikusnak” tartja, és a kérést támogat­va levelet ír a hét vezető tőkésország vezetőjének. Emlékezetes, hogy Varsó február közepén megállapodott a hitelező nyu­gati kormányokat tömörítő Párizsi Klub­bal az 1991. március 31-ig esedékes tartozások törlesztésének elhalasztásáról (VILÁGGAZDASÁG, 1990. február 16., 1-2. oldal; 17., 1. oldal), és a kereske­delmi bankokkal is megbeszéléseket folytat, hasonlóan kedvező megállapo­dás megkötését remélve (VILÁGGAZ­­DASÁG, 1990. március 27., 1-2. oldal; 31., 1. oldal). Francisco Fernández Ordónez spanyol külügyminiszter pedig varsói tárgyalásai végeztével jelentette be a hét végén, hogy Spanyolország 250 millió dolláros hitelt nyújt a lengyel reformok támogatására. Éppen ezen reformok végrehajtását tartotta lassúnak szombaton, a Szolida­ritás vezető aktivistái és a szakszerve­zetet támogató állampolgári bizottság tagjai előtt mondott beszédében Walesa, aki javasolta, hogy a reformok felgyor­sítása érdekében hatalmazzák föl a kormányt a rendeleti úton való kor­mányzásra. A javaslat nyilvánvalóan a szejm - a parlament alsóháza - ellen irányul, amelybe tavaly a nemzeti ke­­rekasztal-megbeszéléseken történt meg­állapodás értelmében nem igazi szabad választásokon kerültek be a képviselők, hanem meghatározott mennyiségű mandátumot kapott az azóta szétesett LEMP. A tavaly nyári paktum fölött pedig — a viharos kelet-európai változások kö­zepette­­ eljárt az idő, s a Szolidaritás soraiból egyre gyakrabban vetik föl az 1992-re kitűzött igazi szabad választá­sok előrehozását, ami a kommunisták parlamenti képviseletének drasztikus csökkenésével járna. Az említett szom­bati találkozón ezt sürgette a Walesa által most először nyíltan bírált Mazowiecki kormányfő is, javasolva, hogy az alsó­házi választásokat már 1991 tavaszán tartsák meg. Elemzések szerint várható, hogy ezzel párhuzamosan Walesa is sorompóba áll majd Jaruzelski posztjá­ért, az államelnökségért. Nem tartják lehetetlennek, hogy Walesa már május­ban - miután a Szolidaritás kongresszu­sa várhatóan megerősíti elnöki tisztében - megkezdi kampányát az államfői tisz­tért. (Reuter, AP-DJ) Az EK és Argentína kereskedelmi és együttműködési megállapodása A Közös Piac és Argentína - rekord­sebességű tárgyalások után - tegnap öt évre szóló kereskedelemi és együtt­működési megállapodást írt alá. Az egyezmény az 1971-ben kötött egyez­mény helyére lép, amely 1980-ban le­járt, s az argentin katonai vezetők nem újították meg. Ezzel rendeződnek a közösség és Argentína kapcsolatai, amelyek gyakorlatilag befagytak a falk­­landi háború óta, s helyreállításuk csak azóta kezdődött meg, hogy Nagy-Bri­­tannia és Argentína tavaly év végén újra felvette a diplomáciai kapcsolatot. Az új egyezménybe, Argentína kéré­sére olyan kitételt vettek fel, miszerint a kapcsolatok alapja a demokratikus elvek és az emberi jogok tiszteletben tartása. Mint Domingo Cavallo argentin külügy­miniszter hangsúlyozta, fontos, hogy a EK megfogalmazza: támogatja a de­mokráciát és a regionális integrációt Latin-Amerikában, ahol hosszú ideig tekintélyuralmi rendszerek voltak jel­lemzőek. A mostani megállapodás azt célozza, hogy diverzifikálja Argentína közös piaci exportját (amelynek 80 százaléka ma mezőgazdasági termék), és hogy fels­zámolja a kereskedelmi akadályokat. A kétoldalú kereskedelem 1988-ban (erre az évre állnak rendelkezésre adatok) mintegy 1,45 milliárd dolláros argentin többlettel zárt. (Reuter)

Next