Világgazdaság, 1991. augusztus (23. évfolyam, 147/5653-167/5673. szám)
1991-08-01 / 147. (5653.) szám
1991. augusztus 1. MAGYAR GAZDASAG Magyar kibocsátás: 250 millió ECU értékű Eurokötvény (Folytatás az 1. oldalról) A VILÁGGAZDASÁG érdeklődésére Hárshegyi Frigyes elmondta, hogy az ECU-kötvények kibocsátására, illetve elhelyezésére augusztusban és szeptemberben elsősorban Nyugat-Európában kerül sor. A japán bankokkal a kölcsönfolyósítási megállapodás nyélbe ütése szintén augusztusban várható. „Szeretnénk, ha az év végére több mint kétmilliárd dollár tartalékunk lenne - mondta dr. Hárshegyi Frigyes, aki szerint azok a hitelek, amelyeket Magyarország az év második felében vesz igénybe a Világbanktól, az Európai Közösségtől, a Nemzetközi Valutaalaptól és a Japán Export-Import Banktól, megteremtik annak a 700-800 millió dollárnak a fedezetét, ami kamatok törlesztéseként válik esedékessé. Külföldi befektetésként az idén további 500 millió dollár jött be Magyarországra, és a folyó fizetési mérleg hiánya is sokkal kisebb a prognosztizáltnál. Úgy becsülte, hogy a hiány, amely májusig 133 millió dollár volt, az idei első félév végén 100-200 millió dollár körüli. Ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország jelenleg mindent dollárban tesz a világpiacon, akkor ez fantasztikus eredmény - mondta a Reuter hírügynökség tudósítójának Hárshegyi Frigyes, aki megismételte a központi jegybanknak azt az álláspontját, amely szerint Magyarországnak sem szüksége, sem szándéka, hogy leértékelje a forintot. Egy ilyen lépés csak az inflációt szítaná, és olyan időben destabilizálná Magyarország pénzügyi egyensúlyát, amikor a konvertibilis export továbbra is erős. Az idei első félévben Magyarország keményvaluta-elszámolású exportja 27 százalékkal nőtt. A forint feketepiaci árfolyama gyakorlatilag megszűnt - hangoztatta, megjegyezve, hogy egyes külföldi bankok a forintot magasabb árfolyamon jegyzik, mint a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyama. (A forintot utoljára januárban értékelték le, mintegy 13 százalékkal.) A Japanese Credit Rating Agency Ltd.-nek az a közelmúltbeli döntése pedig, hogy leminősíti az MNB egyes szamurájkötvényeit A-ról Bbb-re, várható volt - mondta Hárshegyi Frigyes, aki szerint a lépés inkább olyan történelmi eseményeket tükröz, mint amilyen például a KGST-kereskedelem összeomlása volt. B. Gy. Nem mind botrány, ami annak indul Az MNB szerint nem volt álexport Lassan elcsitulnak a hullámok a szovjet exportokmányok körül. Másfél hónapja ugyanis olyan feltételezések kaptak szárnyra, hogy egyes vállalatok „többször használatos”, fénymásolt kiviteli engedélyeket nyújtottak be a Magyar Nemzeti Banknak, s vették fel a nem létező export ellenértékét forintban. Egyesek úgy vélekedtek: csakis ez lehet a magyarázata annak, hogy míg a vámstatisztika 1991. április végén csupán 70 millió rubelnyi magyar áruforgalmi aktívumot jelentett az év első harmadára, addig a jegybank fizetési mérlegében ugyanez az adat nem kevesebb, mint 560 millió rubelre rúgott. Az MNB sokáig nem reagált a sajtóban napvilágot látott felvetésekre. A múlt hét végére viszont a jegybank alaposan áttekintette a helyzetet, s arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy bár a vállalatoknak kétségkívül volt lehetőségük az exportengedélyek fialtatására, teljességgel lehetetlen, hogy több száz millió rubelnyi álexport ellenértéke ütötte volna a markukat. A jegybank illetékes szakértői úgy vélik, hogy az Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és az MNB számait nem lehet és nem is érdemes összehasonlítani. E helyett inkább azokat a tényeket ismertették, amelyek magyarázatul szolgálhatnak a vámstatisztika és a fizetési mérleg adatai közötti szokatlanul nagy eltérésre. Rámutattak, hogy a kimúlóban lévő - az oly sokat kárhoztatott - promt inkasszó mellett tulajdonképpen nincs mód arra, hogy egy Vállalat úgy jusson pénzhez, hogy nem is szállított. De kezdjük az elején! Való igaz, a kormány már 1989-ben felhívta az NGKM (akkor KeM) figyelmét arra, hogy bánjon csínján az exportengedélyek kiadásával. A Németh-kormány rendeletben is előírta, hogy az engedélyek hitelességét, az export valódiságát - pecséttel és aláírással a vámnál is - igazoltassák a külkereskedők. A jegybank csakis akkor teljesít(h)ette a prompt fizetéseket, ha az exportőr az okmányokhoz az engedélynek megfelelő árukiviteli bizonylatot is csatolta. A kivitel ellenőrzése a vámszervek feladata volt, a szállítást dokumentáló árukiviteli bizonylat meglétéről pedig az MNB- nek kellett meggyőződnie. A jegybank ezt meg is tette, ezért szakértői okkal feltételezik, hogy csak olyan fizetéseket teljesítettek, amelyek mögött áruszállítás is állt. Az okmányok között persze számos fénymásolt papír is volt, mert az exportot gyakran - az áru jellegétől függően - több tételben szállították, s minden egyes akciónál szükség volt az engedélyre. A jegybank már akkor - 1989- ben - felhívta a kormány figyelmét arra, hogy ez a rendszer nem is kis-, hanem nagykaput nyit a vállalatoknak, jobb híján azonban mégis ennél a megoldásnál maradtak. Az okmányokra - ha a bank szempontjából szabályosak voltak - az MNB fizetett is, ugyanakkor a KGST közös bankja (NGEB) jóváírta az MNB számlájára az export ellenértékét transzferábilis rubelben. Ám a prompt inkasszó természetéből következik, hogy ha a vevőnek utólag - meghatározott időn belül - kifogása van (például nem kapja kézhez az árut), az egész procedúra visszaforog, azaz az MNB visszautalja a transzferábilis rubelt, ugyanakkor az (ál)exportőr számlájáról leemeli a megfelelő forintösszeget. Azt senki sem gondolhatja komolyan - vélik a jegybank szekértői -, hogy a szovjet vevő beleegyezett abba, hogy a semmiért fizessen. Márpedig a szovjet partner elismerte és elfogadta azokat a szállításokat, amelyekre a jegybank fizetett a magyar exportőröknek. Az eredeti kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan maradt. Vajon miből származott április végén az NGKM és az MNB statisztikája - azaz a fizikai árumozgás és a külkereskedelmi fizetések - közötti csaknem félmilliárdos eltérés? A jegybankban erre is született egy-két verzió. Már hónapok óta folyik az MNB és szovjet partnerbankja között az egyeztetés, hiszen ahhoz, hogy a rubelkereskedelemnek egyszer s mindenkorra búcsút inthessünk, az összes pénzügyi nézeteltérést tisztázni kell. Több éves elmaradásokat, követeléseket kísérelnek meg rendezni, éppen ezért az utóbbi hónapokban észlelt pénzmozgások valóban eltérnek a határt átszelő áruforgalomtól. A szigorított eljárás (a vámszervek kézjegyével ellátott árukiviteli bizonylat beszerzése) a korábban megszokotthoz képest két-három héttel megnövelte az okmányok benyújtásának idejét. Ezért a fizikai árumozgás és a devizaelszámolások - a forgalom intenzitásától függően - időben eltávolodtak egymástól. Az év végére egyébként is jellemző élénkebb külkereskedelem miatt 1991-re körülbelül 500 millió rubelnyi fizetés húzódott át, amelyből mintegy 300 millió rubelnyi keletkezett a szovjet viszonylatban. Zavarhatják a képet a határt ténylegesen át nem lépő, de egyébként exportnak minősülő szállítások és a különböző szolgáltatásokkal vagy idegenforgalommal kapcsolatos devizaátutalások, amelyek mögött nincs a szó fizikai értelmében vett árumozgás. Mindezek után a jegybank illetékesei is elismerték: nem lehet kizárni, hogy előfordultak csalások, visszaélések, amelyek a vámszerveket is megtévesztették. Ezek nagyságrendje azonban nem „tétel”. Gyenis Ágnes Nyomdaiparban jártas kapcsolatokkal rendelkező - szakembert alapfokú német nyelvtudással keresünk külső ügynöki munkára. Telefon: 118-3943, délelőtt 9-10 óra között. Elkészült a Bankszövetség éves jelentése Elhúztak a vegyes bankok A költségvetési intézmények kevesebb hitelhez jutottak Túlzás volna azt állítani, hogy a hazai bankrendszert tavaly a legcsekélyebb mértékben se viselte volna meg a magyar gazdaság válsága, a piacgazdaság alapját kiépítő szerkezetváltás megannyi gondja. Ám a Magyar Bankszövetség a napokban elkészült éves jelentésének tanúsága és a nyereségadatok szerint kétségtelen, hogy roszszabb évet is zárhatott volna a honi bankvilág. Az átlagok hátterébe pillantva azonban már jól látszik, hogy jelentékeny szélsőségeket produkált a tavalyi esztendő, és rövidesen gyökeres átrendeződés mehet végbe a hazai kereskedelmi bankokat, a külföldi érdekeltségű és a szakosított pénzintézeteket felölelő bankszférában. A bankok tavalyi bruttó nyeresége csaknem 63 milliárd forint volt, amely 23 százalékos eredménynövekedés az előző esztendőhöz képest. A különböző “típusú” bankok azonban egészen eltérő fejlődési pályát futottak be. 1990 a vegyes bankok és a szakosított pénzintézetek éve volt, a leglátványosabb növekedést ezek produkálták. Az eredmények alapján úgy tűnik, bőven van még mit tanulni a külföldiektől. Az átlagot háromszor is lekörözték a vegyes bankok: 6,5 milliárd forintos nyereséggel zárták az évet, 1989-es profitjukat megháromszorozva. Árbevétel-arányos nyereségük pedig meghaladta a 23 százalékot. A Bankfelügyelet szakértői szerint mindez főként a számos új bank létrejöttével magyarázható, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a külföldi érdekeltségű kereskedelmi bankok sokkal hatékonyabban dolgoznak, célorientáltabban vetik magukat a pénzügyi életbe, mint a hazaiak, reklámjaik hatásosabbak, szolgáltatásaik színvonala pedig messze felülmúlja az átlagot. Nem csekély mértékben húzzák felfelé az átlagot a szakosított pénzintézetek, amelyek tavaly 1,8 milliárd forintos nyereséget értek el, 40 százalékkal jobb eredményt felmutatva, mint az azt megelőző éviben. Árbevétel-arányos nyereségük 20 százalék volt. A hazai “mamutok” - az MHB, a BB és az OKHB - viszont az átlagot alulról közelítő teljesítményt könyvelhettek el: nyereségüket csupán 15 százalékkal tudták gyarapítani, árbevétel-arányos hasznuk pedig 16 százalék volt. Az átlagok azonban hiába árulkodnak a bankszektor dinamikus fejlődéséről, figyelembe véve a 29 százalékos termelői árindexet, illetve a 32 százalékos inflációt, a végső következtetés mégiscsak az, hogy - reálértéken számolva - szűkült a bankok tevékenysége. Ennek oka, hogy az egyre bizonytalanabbá váló gazdasági környezetben csökkent a vállalkozók bátorsága, másrészt bizonyos körben a hitelezés is egyre kockázatosabbá válik, ami óvatosságra inti a bankokat. A tanulmány szerint továbbra is a kamatok vezetnek a különféle bevételek között. A magyar bankszféra a gazdálkodó szervezetektől és intézményektől, valamint a lakosságtól összesen 224 milliárd forintra tett szert kamatok formájában (ez csaknem akkora érték, mint a sorban állásoké, vagyis a vállalatok ki nem fizetett számláinak összege), a vállalkozóktól pedig 120 milliárd forintnyi kamatbevétel folyt be. A hitelkihelyezések megőrizték ugyan vezető helyüket a bankműveletek között, ám a háttérben itt is kisebb átrendeződés kezdődött: a költségvetési és egyéb intézmények a korábbinál kisebb részt hasítottak ki a maguknak a kölcsönzőkből, nőtt viszont a lakosságnak nyújtott és a bankközi a hitelek aránya. Masszívan tartja magát a vállalkozói szektor, amely a hiteleknek csaknem felét köti le, a kisvállalkozóknak viszont csupán elenyésző részük jutott. A vállalkozói kört az egész évben hiteléhség jellemezte, a kereslet mindvégig meghaladta a kínálatot. A vállalkozók a pénz nagy részét likviditási gondjaik enyhítésére használták fel, a kihelyezések jó része ugyanis két-három hónapos lejáratra szólt. Tavaly kizárólag a kisvállalkozók jelentek meg a pénzpiacon hosszú lejáratú hitelekért, ám - részben - a magas kamatok őket is elriasztották. A korábbiakhoz hasonlóan a források jelentős részét a vállalkozói és a lakossági szektortól gyűjtötték a bankok, illetve saját források valamint a refinanszírozási hitelek jutottak fontos szerephez. Ez utóbbiak aránya egyébként - szoros összefüggésben a monetáris politikával - 1989-hez képest mindössze egy százalékkal nőtt. A külföldi eredetű források aránya csökkent. A Bankfelügyelet szakértői - úgy tűnik - elégedetlenek a 60 milliárd forintra becsült kétes kintlevőségek kockázatának ellensúlyozására tett lépésekkel. A tartaléktőkét 16 milliárd forinttal növelték a bankok, a részvény- és alaptőke emelésére 6 milliárd forintot fordítottak, ezzel összesen 27 milliárd forint áll rendelkezésre a kockázat csökkentésére. Korántsem a bankprivatizációra tett első szerény kísérletek eredményének tudható be, hogy az állam az 1989-es 42 százalékkal szemben tavaly már “csupán” a bankrészvények 40 százalékát tartotta kezében. Ez a részvénytőkék csekély növelésének köszönhető. Sz. I. Az összes kihelyezések megoszlása szektoronként százalékban 1989. 1990. dec. 31dec. 31. Költségvetési és egyéb szektor 4,5 2,7 Vállalkozói szektor 45,1 45,5 , Lakossági szektor 5,0 6,1 Külföldi 4,0 5,0 Bankszektor 13,7 19,2 Egyéb nem hitel jellegű kihelyezés 27,7 21,5 Összesen 100,0 100,0 A postatörvény és az MRP a kormányülés napirendjén Többek között a postatörvénynyel és a munkavállalói résztulajdonosi programmal (MRP) foglalkozik csütörtöki ülésén a kormány. A készülő új postatörvényre azért van szükség, mert a korábbi jogszabály 1964 óta van érvényben, s azóta alaposan megváltoztak a körülmények. 1990-ben a Magyar Posta több önálló vállalatra vált szét, és szükség van arra, hogy számos tevékenységébe a magánvállalkozók is bekapcsolódhassanak. Ehhez meg kell szüntetni az örökölt monopolhelyzetet, és lehetőséget kell biztosítani koncesszió útján a posta működési területét érintő vállalkozásokra. A munkavállalói résztulajdonosi program megkezdése elsősorban azért szükséges, hogy a dolgozók is bekapcsolódhassanak a privatizációba. Jogos ez az érvelésük, hogy az állami vagyon felhalmozásához az elmúlt évtizedek során többségük jelentős mértékben hozzájárult. Ezt a hozzájárulást vagyonjegyekkel, dolgozói részvényekkel, esetleg részletfizetéssel ismerheti el az állam. A kormány foglalkozik a hazai alumíniumkohászat tervezett visszafejlesztésével és az azzal kapcsolatos energiatakarékossági és környezetvédelmi intézkedésekkel. Előterjesztést hallgat meg a tankönyv- és jegyzetkiadás állami támogatásáról. Szó lesz az ülésen a gyermekek és fiatalok jövőjét szolgáló hároméves intézkedéses programról is. (MTI) A barter megállapodás kiterjed Ukrajnára és Kazahsztánra is? (Folytatás az 1. oldalról) Az orosz-magyar barterek létrejöttét támogató banki egyezmény éppen azért jöhetett létre - magyarázta Vásáreczki Lajos, a megállapodást kötő magyar Kereskedelmi Bank (K&H) osztályvezető-helyettese, mert a minisztériumoknak orosz viszonylatban sikerült elkészíteni ezt a „bizonyos reményekre feljogosító” indikatív listát. A Külkereskedelmi Bank hasonló tárgyalásokat folytat az ukránokkal. A listák azért fontosak, mert az azokban felsorolt áruk automatikusan export-, illetve importengedélyt kapnak. Tekintve az össz-szövetségi ellenérzéseket, amivel eddig a devizát nem fialó bartereket kezelték, ez az automatizmus lényegi mozzanatnak tűnik. A K&H egyelőre gyakorlatilag nonprofit alapon segít ügyfeleinek, mikor a barterügyletek lebonyolításában részt vesz. A csekély, 0,5 százalék körüli jutaléknál fontosabb számukra, hogy - hosszabb távú érdekeikre hallgatva - javítsanak ügyfeleik gazdasági pozícióján - mondta a pénzintézet osztályvezető-helyettese. Távlati terveik között szerepel, hogy az orosz kapcsolat tapasztalatait felhasználva később más köztársaságokkal is hasonló keretmegállapodást kötnek, amennyiben a megfelelő indikatív listák létrejönnek. Az óriási érdeklődés miatt a bankár nem zárta ki, hogy a többi bank versenyével is számolniuk kell. Növekvő szerepet kaphat ez a partnerközvetítő és egyben banki tevékenység, akár magasabb jutalék árán is. A bankárok optimizmusát némileg lehűtve az NGKM tisztviselője figyelmeztet: a banki megállapodások, csakúgy, mint az indikatív listák, csupán a szerződéskötés feltételei lehetnek, és ezen túl is léteznek olyan tényezők, amelyek meghiúsíthatják az üzletet. A barter alapú kereskedelem tudniillik a terven felüli árumennyiség külkereskedelménél jöhet szóba, és amíg Szovjetunió áruellátásában - köztudomásúan - hatalmasak a feszültségek, addig igen szeszélyesen változhat a terven felüli mennyiség sorsa. A „fölös” áruk a szélsőséges hiányhelyzet miatt - nem beszélve az elképzelhető központi beavatkozásról - néha jobban elcserélhetők belföldön: ilyenkor a külső és belső cserearányok viszonya bizony az export ellen hat - állította az NGKM szakembere. Szalai Tamás