Világgazdaság, 1991. augusztus (23. évfolyam, 147/5653-167/5673. szám)

1991-08-01 / 147. (5653.) szám

1991. augusztus 1. MAGYAR GAZDASAG Magyar kibocsátás: 250 millió ECU értékű Eurokötvény (Folytatás az 1. oldalról) A VILÁGGAZDASÁG érdek­lődésére Hárshegyi Frigyes elmondta, hogy az ECU-kötvé­­nyek kibocsátására, illetve el­helyezésére augusztusban és szeptemberben elsősorban Nyugat-Európában kerül sor. A japán bankokkal a kölcsönfo­­lyósítási megállapodás nyélbe ütése szintén augusztusban várható. „Szeretnénk, ha az év végére több mint kétmilliárd dollár tartalékunk lenne - mondta dr. Hárshegyi Frigyes, aki szerint azok a hitelek, amelyeket Magyarország az év második felében vesz igénybe a Világbanktól, az Európai Közösségtől, a Nemzetközi Valutaalaptól és a Japán Export-Import Banktól, megte­remtik annak a 700-800 millió dollárnak a fedezetét, ami kamatok törlesztéseként válik esedékessé. Külföldi befektetésként az idén további 500 millió dollár jött be Magyarországra, és a folyó fizetési mérleg hiánya is sokkal kisebb a prognosztizált­nál. Úgy becsülte, hogy a hi­ány, amely májusig 133 millió dollár volt, az idei első félév végén 100-200 millió dollár körüli. Ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország jelenleg mindent dollárban tesz a világ­piacon, akkor ez fantasztikus eredmény - mondta a Reuter hírügynökség tudósítójának Hárshegyi Frigyes, aki megis­mételte a központi jegybanknak azt az álláspontját, amely sze­rint Magyarországnak sem szüksége, sem szándéka, hogy leértékelje a forintot. Egy ilyen lépés csak az inflációt szítaná, és olyan időben destabilizálná Magyarország pénzügyi egyen­súlyát, amikor a konvertibilis export továbbra is erős. Az idei első félévben Magyarország keményvaluta-elszámolású exportja 27 százalékkal nőtt. A forint feketepiaci árfolyama gyakorlatilag megszűnt - han­goztatta, megjegyezve, hogy egyes külföldi bankok a forin­tot magasabb árfolyamon jegy­zik, mint a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyama. (A forintot utoljára januárban ér­tékelték le, mintegy 13 száza­lékkal.) A Japanese Credit Rating Agency Ltd.-nek az a közel­múltbeli döntése pedig, hogy leminősíti az MNB egyes sza­murájkötvényeit A-ról Bbb-re, várható volt - mondta Hárshe­gyi Frigyes, aki szerint a lépés inkább olyan történelmi ese­ményeket tükröz, mint amilyen például a KGST-kereskedelem összeomlása volt. B. Gy. Nem mind botrány, ami annak indul Az MNB szerint nem volt álexport Lassan elcsitulnak a hullámok a szovjet exportokmá­nyok körül. Másfél hónapja ugyanis olyan feltételezések kaptak szárnyra, hogy egyes vállalatok „többször hasz­nálatos”, fénymásolt kiviteli engedélyeket nyújtottak be a Magyar Nemzeti Banknak, s vették fel a nem létező­ export ellenértékét forintban. Egyesek úgy vélekedtek: csakis ez lehet a magyarázata annak, hogy míg a vám­­statisztika 1991. április végén csupán 70 millió rubelnyi magyar áruforgalmi aktívumot jelentett az év első harmadára, addig a jegybank fizetési mérlegében ugyan­ez az adat nem kevesebb, mint 560 millió rubelre rú­gott. Az MNB sokáig nem reagált a sajtóban napvilágot látott felvetésekre. A múlt hét végére viszont a jegybank alaposan áttekintette a helyzetet, s arra a végkövetkez­tetésre jutott, hogy bár a vállalatoknak kétségkívül volt lehetőségük az exportengedélyek fialtatására, teljesség­gel lehetetlen, hogy több száz millió rubelnyi álexport ellenértéke ütötte volna a markukat. A jegybank illetékes szakér­tői úgy vélik, hogy az Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és az MNB számait nem lehet és nem is érdemes összehasonlítani. E helyett inkább azokat a ténye­ket ismertették, amelyek ma­gyarázatul szolgálhatnak a vámstatisztika és a fizetési mérleg adatai közötti szokatla­nul nagy eltérésre. Rámutattak, hogy a kimúlóban lévő - az oly sokat kárhoztatott - promt inkasszó mellett tulajdonképpen nincs mód arra, hogy egy Vál­lalat úgy jusson pénzhez, hogy nem is szállított. De kezdjük az elején! Való igaz, a kormány már 1989-ben felhívta az NGKM (akkor KeM) figyelmét arra, hogy bánjon csínján az export­­engedélyek kiadásával. A Németh-kormány rendeletben is előírta, hogy az engedélyek hitelességét, az export valódisá­gát - pecséttel és aláírással a vámnál is - igazoltassák a külkereskedők. A jegybank csakis akkor teljesít(h)ette a prompt fizetéseket, ha az ex­portőr az okmányokhoz az engedélynek megfelelő árukivi­teli bizonylatot is csatolta. A kivitel ellenőrzése a vámszer­vek feladata volt, a szállítást dokumentáló árukiviteli bizony­lat meglétéről pedig az MNB- nek kellett meggyőződnie. A jegybank ezt meg is tette, ezért szakértői okkal feltételezik, hogy csak olyan fizetéseket teljesí­tettek, amelyek mögött áruszál­lítás is állt. Az okmányok között persze számos fénymásolt pa­pír is volt, mert az exportot gyakran - az áru jellegétől függően - több tételben szállí­tották, s minden egyes akció­nál szükség volt az engedélyre. A jegybank már akkor - 1989- ben - felhívta a kormány fi­gyelmét arra, hogy ez a rend­szer nem is kis-, hanem nagy­kaput nyit a vállalatoknak, jobb híján azonban mégis ennél a megoldásnál maradtak. Az okmányokra - ha a bank szempontjából szabályosak voltak - az MNB fizetett is, ugyanakkor a KGST közös bankja (NGEB) jóváírta az MNB számlájára az export ellenérté­két transzferábilis rubelben. Ám a prompt inkasszó termé­szetéből következik, hogy ha a vevőnek utólag - meghatározott időn belül - kifogása van (például nem kapja kézhez az árut), az egész procedúra vissza­forog, azaz az MNB visszautal­ja a transzferábilis rubelt, ugyanakkor az (ál)exportőr számlájáról leemeli a megfele­lő forintösszeget. Azt senki sem gondolhatja komolyan - vélik a jegybank szekértői -, hogy a szovjet vevő beleegyezett abba, hogy a semmiért fizessen. Márpedig a szovjet partner elismerte és elfogadta azokat a szállításokat, amelyekre a jegy­bank fizetett a magyar export­őröknek. Az eredeti kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan maradt. Vajon miből származott április végén az NGKM és az MNB statisztikája - azaz a fizikai árumozgás és a külkereskedelmi fizetések - közötti csaknem félmilliárdos eltérés? A jegybankban erre is született egy-két verzió. Már hónapok óta folyik az MNB és szovjet partnerbankja között az egyeztetés, hiszen ahhoz, hogy a rubelkereskede­lemnek egyszer s mindenkorra búcsút inthessünk, az összes pénzügyi nézeteltérést tisztáz­ni kell. Több éves elmaradáso­kat, követeléseket kísérelnek meg rendezni, éppen ezért az utóbbi hónapokban észlelt pénz­mozgások valóban eltérnek a határt átszelő áruforgalomtól. A szigorított eljárás (a vám­szervek kézjegyével ellátott árukiviteli bizonylat beszerzé­se) a korábban megszokotthoz képest két-három héttel meg­növelte az okmányok benyúj­tásának idejét. Ezért a fizikai árumozgás és a devizaelszá­molások - a forgalom intenzitá­sától függően - időben eltávo­lodtak egymástól. Az év végé­re egyébként is jellemző élén­­kebb külkereskedelem miatt 1991-re körülbelül 500 millió rubelnyi fizetés húzódott át, amelyből mintegy 300 millió rubelnyi keletkezett a szovjet viszonylatban. Zavarhatják a képet a határt ténylegesen át nem lépő, de egyébként exportnak minősülő szállítások és a különböző szolgáltatásokkal vagy idegen­­forgalommal kapcsolatos devi­zaátutalások, amelyek mögött nincs a szó fizikai értelmében vett árumozgás. Mindezek után a jegybank illetékesei is elismerték: nem lehet kizárni, hogy előfordultak csalások, visszaélések, amelyek a vámszerveket is megtévesz­tették. Ezek nagyságrendje azonban nem „tétel”. Gyenis Ágnes Nyomdaiparban jártas­­ kapcsolatokkal rendelkező - szakembert alapfokú német nyelvtudással keresünk külső ügynöki munkára. Telefon: 118-3943, délelőtt 9-10 óra között. Elkészült­ a Bankszövetség éves jelentése Elhúztak a vegyes bankok A költségvetési intézmények kevesebb hitelhez jutottak Túlzás volna azt állítani, hogy a hazai bankrendszert tavaly a legcsekélyebb mértékben se viselte volna meg a magyar gazdaság válsága, a piacgazdaság alapját kiépítő szerkezetváltás megannyi gondja. Ám a Magyar Bank­­szövetség a napokban elkészült éves jelentésének tanú­sága és a nyereségadatok szerint kétségtelen, hogy rosz­­szabb évet is zárhatott volna a honi bankvilág. Az átla­gok hátterébe pillantva azonban már jól látszik, hogy jelentékeny szélsőségeket produkált a tavalyi esztendő, és rövidesen gyökeres átrendeződés mehet végbe a­­ hazai kereskedelmi bankokat, a külföldi érdekeltségű és a szakosított pénzintézeteket felölelő­­ bankszférában. A bankok tavalyi bruttó nyeresége csaknem 63 milliárd forint volt, amely 23 százalé­kos eredménynövekedés az előző esztendőhöz képest. A különbö­ző “típusú” bankok azonban egészen eltérő fejlődési pályát futottak be. 1990 a vegyes bankok és a szakosított pénzin­tézetek éve volt, a leglátványo­sabb növekedést ezek produkál­ták. Az eredmények alapján úgy tűnik, bőven van még mit ta­nulni a külföldiektől. Az átla­got háromszor is lekörözték a vegyes bankok: 6,5 milliárd forintos nyereséggel zárták az évet, 1989-es profitjukat meg­háromszorozva. Árbevétel-ará­nyos nyereségük pedig megha­ladta a 23 százalékot. A Bank­­felügyelet szakértői szerint mindez főként a számos új bank létrejöttével magyarázható, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a külföldi érdekeltségű kereske­delmi bankok sokkal hatéko­nyabban dolgoznak, célorientál­­tabban vetik magukat a pénz­ügyi életbe, mint a hazaiak, reklámjaik hatásosabbak, szol­gáltatásaik színvonala pedig messze felülmúlja az átlagot. Nem csekély mértékben húz­zák felfelé az átlagot a szako­sított pénzintézetek, amelyek tavaly 1,8 milliárd forintos nyereséget értek el, 40 száza­lékkal jobb eredményt felmu­tatva, mint az azt megelőző éviben. Árbevétel-arányos nye­reségük 20 százalék volt. A hazai “mamutok” - az MHB, a BB és az OKHB - viszont az átlagot alulról köze­lítő teljesítményt könyvelhettek el: nyereségüket csupán 15 százalékkal tudták gyarapítani, árbevétel-arányos hasznuk pe­dig 16 százalék volt. Az átlagok azonban hiába árulkodnak a bankszektor dina­mikus fejlődéséről, figyelembe véve a 29 százalékos termelői árindexet, illetve a 32 százalé­kos inflációt, a végső következ­tetés mégiscsak az, hogy - reálértéken számolva - szűkült a bankok tevékenysége. Ennek oka, hogy az egyre bizonytala­nabbá váló gazdasági környe­zetben csökkent a vállalkozók bátorsága, másrészt bizonyos körben a hitelezés is egyre kockázatosabbá válik, ami óvatosságra inti a bankokat. A tanulmány szerint tovább­ra is a kamatok vezetnek a különféle bevételek között. A magyar bankszféra a gazdálko­dó szervezetektől és intézmé­nyektől, valamint a lakosságtól összesen 224 milliárd forintra tett szert kamatok formájában (ez csaknem akkora érték, mint a sorban állásoké, vagyis a vállalatok ki nem fizetett szám­láinak összege), a vállalkozók­tól pedig 120 milliárd forint­nyi kamatbevétel folyt be. A hitelkihelyezések megőrizték ugyan vezető helyüket a bank­műveletek között, ám a háttér­ben itt is kisebb átrendeződés kezdődött: a költségvetési és egyéb intézmények a korábbi­nál kisebb részt hasítottak ki a maguknak a kölcsönzőkből, nőtt viszont a lakosságnak nyújtott és a bankközi a hitelek aránya. Masszívan tartja magát a vál­lalkozói szektor, amely a hite­leknek csaknem felét köti le, a kisvállalkozóknak viszont csu­pán elenyésző részük jutott. A vállalkozói kört az egész évben hiteléhség jellemezte, a kereslet mindvégig meghaladta a kínálatot. A vállalkozók a pénz nagy részét likviditási gondja­ik enyhítésére használták fel, a kihelyezések jó része ugyanis két-három hónapos lejáratra szólt. Tavaly kizárólag a kis­vállalkozók jelentek meg a pénzpiacon hosszú lejáratú hi­telekért, ám - részben - a magas kamatok őket is elriasztották. A korábbiakhoz hasonlóan a források jelentős részét a vál­lalkozói és a lakossági szektor­tól gyűjtötték a bankok, illetve saját források valamint a refi­nanszírozási hitelek jutottak fontos szerephez. Ez utóbbiak aránya egyébként - szoros összefüggésben a monetáris politikával - 1989-hez képest mindössze egy százalékkal nőtt. A külföldi eredetű források aránya csökkent. A Bankfelügyelet szakértői - úgy tűnik - elégedetlenek a 60 milliárd forintra becsült kétes kintlevőségek kockázatának ellensúlyozására tett lépésekkel. A tartaléktőkét 16 milliárd forinttal növelték a bankok, a részvény- és alaptőke emelésé­re 6 milliárd forintot fordítot­tak, ezzel összesen 27 milliárd forint áll rendelkezésre a koc­kázat csökkentésére. Korántsem a bankprivatizá­cióra tett első szerény kísérle­tek eredményének tudható be, hogy az állam az 1989-es 42 százalékkal szemben tavaly már “csupán” a bankrészvények 40 százalékát tartotta kezében. Ez a részvénytőkék csekély növe­lésének köszönhető. Sz. I. Az összes kihelyezések megoszlása szektoronként százalékban 1989. 1990. dec. 31dec. 31. Költségvetési és egyéb szektor 4,5 2,7 Vállalkozói szektor 45,1 45,5 , Lakossági szektor 5,0 6,1 Külföldi 4,0 5,0 Bankszektor 13,7 19,2 Egyéb nem hitel jellegű kihelyezés 27,7 21,5 Összesen 100,0 100,0 A postatörvény és az MRP a kormányülés napirendjén Többek között a postatörvény­nyel és a munkavállalói rész­­tulajdonosi programmal (MRP) foglalkozik csütörtöki ülésén a kormány. A készülő új postatörvényre azért van szükség, mert a ko­rábbi jogszabály 1964 óta van érvényben, s azóta alaposan megváltoztak a körülmények. 1990-ben a Magyar Posta több önálló vállalatra vált szét, és szükség van arra, hogy számos tevékenységébe a magánvállal­kozók is bekapcsolódhassanak. Ehhez meg kell szüntetni az örökölt monopolhelyzetet, és lehetőséget kell biztosítani koncesszió útján a posta műkö­dési területét érintő vállalkozá­sokra. A munkavállalói résztu­lajdonosi program megkezdése elsősorban azért szükséges, hogy a dolgozók is bekapcsolódhas­sanak a privatizációba. Jogos ez az érvelésük, hogy az állami vagyon felhalmozásához az elmúlt évtizedek során többsé­gük jelentős mértékben hozzá­járult. Ezt a hozzájárulást va­gyonjegyekkel, dolgozói rész­vényekkel, esetleg részletfize­téssel ismerheti el az állam. A kormány foglalkozik a hazai alumíniumkohászat tervezett visszafejlesztésével és az azzal kapcsolatos energiatakarékossá­gi és környezetvédelmi intézke­désekkel. Előterjesztést hallgat meg a tankönyv- és jegyzetkia­dás állami támogatásáról. Szó lesz az ülésen a gyermekek és fiatalok jövőjét szolgáló három­éves intézkedéses programról is. (MTI) ­ A barter megállapodás kiterjed Ukrajnára és Kazahsztánra is? (Folytatás az 1. oldalról) Az orosz-magyar barterek létrejöttét támogató banki egyez­mény éppen azért jöhetett létre - magyarázta Vásáreczki Lajos, a megállapodást kötő magyar Kereskedelmi Bank (K&H) osztályvezető-helyettese,­­ mert a minisztériumoknak orosz viszonylatban sikerült elkészí­teni ezt a „bizonyos remények­re feljogosító” indikatív listát. A Külkereskedelmi Bank hason­ló tárgyalásokat folytat az uk­ránokkal. A listák azért fonto­sak, mert az azokban felsorolt áruk automatikusan export-, illetve importengedélyt kapnak. Tekintve az össz-szövetségi ellenérzéseket, amivel eddig a devizát nem fialó bartereket kezelték, ez az automatizmus lényegi mozzanatnak tűnik. A K&H egyelőre gyakorlati­lag nonprofit alapon segít ügy­feleinek, mikor a barterügyle­­tek lebonyolításában részt vesz. A csekély, 0,5 százalék körüli jutaléknál fontosabb számukra, hogy - hosszabb távú érdekeik­re hallgatva - javítsanak ügy­feleik gazdasági pozícióján - mondta a pénzintézet osztály­vezető-helyettese. Távlati terveik között szerepel, hogy az orosz kapcsolat tapasztalatait felhasz­nálva később más köztársasá­gokkal is hasonló keretmegál­lapodást kötnek, amennyiben a megfelelő indikatív listák lét­rejönnek. Az óriási érdeklődés miatt a bankár nem zárta ki, hogy a többi bank versenyével is számolniuk kell. Növekvő sze­repet kaphat ez a partnerköz­vetítő és egyben banki tevékeny­ség, akár magasabb jutalék árán is. A bankárok optimizmusát némileg­ lehűtve az NGKM tiszt­viselője figyelmeztet: a banki megállapodások, csakúgy, mint az indikatív listák, csupán a szerződéskötés feltételei lehet­nek, és ezen túl is léteznek olyan tényezők, amelyek meghiúsít­hatják az üzletet. A barter ala­pú kereskedelem tudniillik a terven felüli árumennyiség külkereskedelménél jöhet szó­ba, és amíg Szovjetunió áruel­látásában - köztudomásúan - hatalmasak a feszültségek, addig igen szeszélyesen változhat a terven felüli mennyiség sorsa. A „fölös” áruk a szélsőséges hiányhelyzet miatt - nem be­szélve az elképzelhető közpon­ti beavatkozásról - néha job­ban elcserélhetők belföldön: ilyenkor a külső és belső cse­rearányok viszonya bizony az export ellen hat - állította az NGKM szakembere. Szalai Tamás

Next