Világgazdaság, 1992. augusztus (24. évfolyam, 149/5905-167/5923. szám)

1992-08-01 / 149. (5905.) szám

T 1 A forint hivatalos bécsi jegyzés alapján számított diszázsiója %-ban 1988 májusától 40% 35% 30% 25% 20% 15% 10% 5% 0%­­5% V. Vili. XI. II. V. Vili. XI. II. V. Vili. XI. II. V. Vili. XI. II. 1988 1989 1990 1991 1992 Forrás: MNB. Eladás 1992. augusztus 1. GAZDASÁG Petőfi Nyomda Rt. Egy tulajdonos a két konkurens nyomdánál Ballai József jelenti Kecskemétről A csaknem másfél éve pri­vatizált Petőfi Nyomdának ere­detileg 978 millió forint volt az alaptőkéje, ám többszöri részvénykibocsátással ezt ta­valy decemberre 1160 millió forintra emelték. Az igazgató­­tanács ezt követően további 8 millió dolláros alaptőke­emelést határozott el, s e fel­adat végrehajtásával a Morgan Stanley International amerikai bankházat bízták meg. A szak­értők részletesen elemezték a kecskeméti cég pénzügyi hely­zetét, vizsgálták piaci lehető­ségeit, s persze a korábbi tőke­bevonásnál elért 140—180 százalékos névértékhez viszo­nyított részvényárfolyamot. Ezt követően javasolták, hogy az 50 ezer forint névérté­kű részényeket 102 ezer forin­tos (205 százalékos) árfolya­mon bocsássák ki, a jegyzés napján rögzített 77,09 forintos dollárárfolyamon. A Világgaz­daságot Sebesvári László, a Pe­tőfi Nyomda Rt. alelnök­­vezérigazgatója arról tájékoz­tatta, hogy a kibocsátott rész­vények 65 százalékát az eddi­gi tulajdonosok jegyezték. A párizsi székhelyű Cofinec S. A. meglévő tulajdoni része arányában — 50,77 százalék — 3040, a Magyar—Ameri­kai Vállalkozói Alap előbb a tulajdoni arányának megfele­lő 10 százalékot, majd a mara­dék 10 százalékot is megvette, így végeredményben összesen 12,5 százalékra emelte tulaj­doni részét a társaságban. A Kereskedelmi Bank Rt. pedig megőrizte 306 megvásárolt részvénnyel eddigi 5 százalé­kos részesedését. A fennmara­dó 35 százalékon két nagy be­fektető osztozott: az ír bejegy­zésű, de inkább Amerikában tevékenykedő, összesen 36 milliárd dollárt kezelő Baring társaság, illetve az előzetes szakértői feladatokat végző Morgan Stanley International. A Petőfi Nyomda Rt.-nek a részvénykibocsátás után 1462 millió forintra emelkedett a névérték szeinti alaptőkéje, ám például a legutóbbi művelet­ből származó 315 millió forint az alaptőkén felüli, felhalmo­zott vagyont gyarapította. A tőkebevonás szervesen il­leszkedik a Petőfi Nyomda Rt. már folyamatban lévő, 15 mil­lió dolláros fejlesztési prog­ramjához. Most, 8 millió dol­láros beruházással, finomkar­ton dobozokat gyártó, nagy tel­jesítményű gépsort helyeznek üzembe, így a hazai kínálatból eddig teljesen hiányzó cigaret­tadobozokat, illetve a gyorsét­keztető láncok termékeinek csomagolásához szükséges anyagokat gyártják majd. Az 1991 második negyedévében kezdődött fejlesztési program 1993 első negyedévében lezá­rult, amitől azt várják, hogy a cég 1991-es 36 millió dolláros (2,85 milliárd forintos) forgal­ma 75-80 millió dollárra nő. A Cofinec-csoportnak egy másik hazai nyomdában, a bé­késcsabai Knerben is többségi tulajdona van, s Balog Miklós csabai ügyvezető nemrég úgy nyilatkozott (Világgazdaság, 1992. július 16.), hogy a két vállalat a hazai piacon egymás versenytársaként dolgozik majd. Ezzel kapcsolatosan Se­besvári László arra mutatott rá, hogy bár az ellenőrző rész­vényes mindkét vállalatnál azonos, a kisrészvényes­struktúra nem, mint ahogyan különböznek az alkalmazott technológiák, illetve a fő pia­cok is. Tény, hogy minden cikkcsoportban mindkét cég­nek van gyártókapacitása. A szűk és csökkenő magyar pia­con természetszerűleg minden cég részesedésének növelésé­ben érdekelt. Az eltérő sajá­tosságok eltérő árakat s így el­térő piaci sikereket is produ­kálhatnak, a két nyomda tehát valóban versenyez a piacon. A Petőfi Nyomdának azonban alacsonyabb az árszintje (en­nek ellenére magasabb a nye­resége), és a maga részéről már csak azért sem hajlandó en­gedni árpolitikájából, mert ér­deke, hogy senki se vádolhas­sa meg kartellegyezménnyel — szögezte le a Petőfi Nyom­da Rt. vezérigazgatója. Azokkal a hírekkel kapcso­latban, amelyek a Cofinec ma­gyarországi terjeszkedéséről terjedtek el, a Világgazdaság úgy értesült, hogy bár valóban komoly a törekvés erre, újabb nyomda vásárlása még nem szerepel a tervekben. A Petőfi Nyomda Rt. igaz­gatótanácsa elégedett a válla­lat működésével, azzal, hogy töretlen a növekedési ráta, vál­tozatlanul magas szintű a nye­reség. Mindez komoly piaci pozíciókat nyújthat a tőzsdei bevezetéskor is, ám ennek dá­tuma — amelyet pontosan még nem tűztek ki — aligha lesz 1993 végénél (tehát az össze­sen 23 millió dolláros fejlesz­tés befejezésénél) hamarabb. Versenytársa lesz-e egymásnak a részben francia érdekelt­ségű, a Cofinec-csoport tulajdonában lévő két hazai nyom­da, a békéscsabai Kner és a kecskeméti Petőfi? E kérdés mindkét vállalatnál felmerült, különösen az utóbbi időben, amikor a Petőfi Nyomda Rt. műszaki fejlesztése fedezetéül sikeres alaptőke-emelést hajtott végre. A 6046 kibocsátott értékpapír 205 százalékos árfolyamon igen rövid időn belül kelt el. A Magyar Nemzeti Bank és a forintárfolyam (Folytatás az 1■ oldalról) Ez természetes, hiszen a jegy­bank devizatartalékainak alaku­lása minden laikus várakozást felülmúl. A tartalékok nagysága ugyanis, nem végleges adatok szerint, július végén meghalad­ta az 5,1 milliárd amerikai dol­lárt. (Csak az összehasonlítás kedvéért említjük, hogy 1992. március végén 4488 millió dol­lár volt a jegybanki devizatarta­lék nagysága, ami az egy évvel korábbi márciusi adathoz képest 2705 millió dollárral magasabb összeg.) Azaz a magyar gazda­ság régóta, csaknem fél éve sok­kal inkább a túlzott nagyságú devizatartalékok esetleges “káros” hatásaitól, mint a, mond­juk, két évvel ezelőtti veszélye­sen alacsony tartalékoktól tart­hat. A devizatartalékok állandó és “szakadatlan” növekedése ugyanis súlyos inflációs nyo­mást jelent, még akkor is, ha ezt a jegybank kihelyezi. A kamat­­veszteség ugyanis ez esetben is fennáll. Vagyis, egyszerűbben kifejez­ve, minden, a jegybank által hi­vatalosan közzétett statisztika el­lenére (lásd az 1. számú ábrát) a devizatartalékok növekedésé­ben nem pontosan számszerű­síthető, de egyre nagyobb há­nyadot jelent a bank szerint a működőtőke-behozatal növeke­dése. A jegybankstatisztika sze­rint ez a tőke ugyan működik, de sok, szintén a jegybank által ké­szített adat-összeállítás leg­alábbis sejteti, hogy ez a tőke­import működik ugyan, de első­sorban a kamatnyereség érde­kében. Ez annyit jelent, hogy rövid távú befektetés bármikor kivonható, s ez ugyan a tőketu­lajdonosnak jó, de a magyar mo­netáris stabilitás szempontjából sebezhető helyzet. (Elég, ha a Magyarországot körülvevő or­szágok némelyikének politikai instabilitására vagy az erre csak reagáló nyuat-európai pénztő­ke-tulajdonosok érzékenységé­re gondolunk.) Hol van már tehát az az idő­szak, amikor Magyarországnak nem volt meg még a legalább 4- 5 havi importjának ellenértéke sem devizatartalék formájában? Ugyanakkor a forint reálfelér­tékelődése évek óta tart, s a teg­napi közlemény tartalma alap­ján arra következtethet minden­ki, hogy folytatódik. Nem iga­zán értethető ugyanis, a jegy­bank miért ösztönzi liberális mó­don a pusztán kamatnyereségre törekvő tőkebehozatalt, s miért nem a beruházásokat preferálja. (Szakértők egyetértenek tehát azzal, hogy ha a rövid távú tőke­­behozatalt nem adóztatja meg a pénzügyi kormányzat, akkor is lehetőség lenne a külföldi tőke­importból végzett beruházások különböző pénzügyi kedvezmé­nyekkel való ösztönzésére.) Ha ugyanis tovább tart az ed­digi tendencia, azaz a fogyasz­tói árak sokkal gyorsabban és nagyobb mértékben nőnek, mint a termelői árak, akkor rövid tá­von ugyan a hatalmas tőkeim­port fékezi az infláció ütemét, de hosszabb távon pontosan ugyanaz a hatása, mintha a jegy­bank további hiteleket venne fel. Nem valószínű tehát, hogy sok örömünk lehet a forint—dollár­vagy akár a forint—márka-ár­folyam alakulását illetően. Nem biztos, hogy a többszöri forint­­leértékelés az egyedül helyes, “üdvözítő” megoldás. Elképzel­hető, hogy liberalizált import mellett (amelyet tovább libera­lizál a hírek szerint a magyar kormány) csökkenő termelés, és a tavalyi “kivérzett” exporttö­meg után marad szuflája a ter­melőszektoroknak. S akkor bi­zony előfordulhat, hogy bár a fizetési mérleg alakulása ked­vező, bár a devi­zatartalékok egy­re nőnek, a termelésösztönzés valahogyan mostohagyermekké válik, s nem valószínű, hogy a forint mind értékesebbé válik 15-20 százalékos munkanélkü­liség és csökkenő infláció mel­lett. Sőt az is elképzelhető, hogy a kis leértékelések politikája nem sokáig folytatható. Az egyszeri nagy leértékelés pedig semmissé tenne minden eddigi sikeres erőfeszítést az inf­láció mérséklésében. Talán lenne olyan megoldás­sorozat is, amely ezt a veszélyt kiküszöböli. Ferber Katalin A KÜLFÖLDI KÖZVETLEN TŐKEBEFEKTETÉSEK ÁLLOMÁNYA AZ IDŐSZAK VÉGÉN 1 milliárd dollár 2.5 2 1.5 1 0.5 0 III. IV. V. VI. VII. Vili. IX. X. XI. XII. I. II. III. 1991 1992 Forrás: MNB. havi jelentés 1992. március A VILÁGGAZDASÁG 3 Amerikai—német vita a kettős adóztatásról A vártnál lényegesen nagyobb vihart kavart az az ameri­kai kezdeményezés, amely az országban tevékenykedő kül­földi vállalatok fokozottabb megadóztatását tűzte ki célul (Világgazdaság, 1992. június 13., 6. oldal és július 9., 3. oldal). Az Egyesült Államokban a törvényhozás és a kor­mányzat egyes köreiben hónapok óta sürgették, hogy vesse­nek ki pótadót azokra a vállalatokra amelyek — ottani feltételezés szerint — növelt költségek elszámolásával jel­képes profitot vagy éppen veszteséget mutatnak ki az ame­rikai érdekeltségeiknél. Egyes becslések szerint ilyen mó­don évente mintegy 30 milliárd dollárral károsítják meg az amerikai államháztartást. A leghangosabban a képviselőház megajánlási bizottsá­gának elnöke, Dan Rostenkowski sürgette valamilyen pót­adó bevezetését, felvetéséhez azonban az utóbbi időben egyes pénzügyminisztériumi körök is csatlakoztak, sőt a Demokrata Párt elnökjelöltje, Bill Clinton a programjába is felvette a követelést. A kezdeményezések nyomán a leg­utóbbi hetekben olyan stádiumba jutott az ügy, hogy tör­vényjavaslatot dolgoztak ki, amelynek nyomán akkor is adófizetésre köteleznék a külföldi vállalatokat, ha amerikai érdekeltségeiknél nem jelentkezik nyereség. A befizetendő összeget az elért forgalomra vetítve állapítanák meg. Már az első felvetésekkor arról beszéltek, hogy a tervezett megrendszabályozás elsősorban a japán vállalatokat érinti. A dolog komolyra fordultával azonban elsősorban a néme­tek kezdtek tiltakozni. Theo Waigel pénzügyminiszter két levelet is írt amerikai kollégájának, Brady­nek. A Bundestag pénzügyi bizottságának elnöke keményebben fogalmaz, és “kriminális ügynek” nevezi az amerikai eljárást. A kipattant vita elsimítására delegáció utazott Washingtonba, a bonni pénzügyminisztérium államtitkára, Franz-Christoph Zelt­ler vezetésével. A küldöttség — amelyben helyet kapott a parlament több tagja és néhány érintett vállalat képviselője­­ kifejtette, hogy a tervezett amerikai lépés súlyosan sértené a kettős adóztatás elkerüléséről korábban kötött megállapodást. A delegáció szerint a szigorítás a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyik alapokmányában szereplő direktívákkal is ellentétes, amelyek a nemzetközi vállalatok különálló részlegeinek elszámolásaival foglal­koznak. Zeitler végső soron az amerikaiak saját érdekeire hivatkozott, amikor érzékeltette, hogy a szokásostól eltérő adók nyilvánvalóan elriasztanák a külföldi tőkét az egyesült államokbeli befektetésektől. Németországban arra is felhívják a figyelmet, hogy az ország vállalatainak egyszerűen nem érdeke, hogy mester­ségesen felduzzasztott transzferárak útján vigyék haza a profitot. Míg ugyanis az Egyesült Államokban 34 százalé­kos vállalati nyereségadó és 6 százalék helyi adó terheli a tiszta jövedelmeket, addig Németországban 50 plusz 8 százalék arányú teher hárul a gazdálkodó egységekre. A vita kiemenetele ma még fölöttébb bizonytalan, hiszen novemberben változik a törvényhozás személyi összetétele, és lehet, hogy a Fehér Ház is más lakót kap. Az Európai Közösség tagországainak az Egyesült Államokban akkredi­tált nagykövetei máris közös akciót kezdeményeztek, és együttes levéllel fordultak a washingtoni külügyminisztéri­umhoz, kérve a különleges adóval kapcsolatos indítványok felülvizsgálatát. A nyomaték kedvéért kilátásba helyezték, hogy pótlólagos összegek beszedésére az európai államok megtorló intézkedésekkel válaszolnának. Az igazi veszélyt azonban az jelenti, hogy a kölcsönös fenyegetések és az esetleges megtorlások feldúlnák a globális együttműködés rendszerét. N. L. ­ Indul a TB-börze Munkatársunktól Augusztusban megkezdőd­het a társadalombiztosítás most már 68 milliárd forintra duz­zadt kintlévőségeinek behaj­tása a TB-börzén keresztül. Legalábbis már megkötötték a szerződést azzal a négy cég­gel, amelyik részt vesz az in­gatlanbörze lebonyolításában — közölte Weglárz Péter, az Országos Társadalombiztosí­tási Főigazgatóság (OTF) va­gyonkezelői főcsoportjának vezetője. Az ország négy régiójára meghirdetett pályázatra erede­tileg 44 jelentkező akadt, vé­gül az OTF úgy döntött, négy céget bíz meg a tartozások be­hajtásával. Az OTP Ingatlan Rt. a budapesti és Pest megyei régió, a Senzor Hadley Walker Kft. hat nyugati és északnyu­gati megye, a Controll Rt. hat dél-magyarországi megye, az Améta Kft. és a Bixbit Kft. közös konzorciuma hat északi illetve észak-magyarországi megye cégeinek TB-adóssá­­gait fogja ingó- és ingatlanva­­gyonuk ellenében bevasalni. Eddig már 40 cég, közel 1 milliárd forint értékű felaján­lást tett, a cégek többsége előtt azonban még ismeretlenek a feltételek. A tb-börzét azonos elvek sze­rint bonyolítják le az ország egész területén. Az adósok az OTF megyei igazgatóságain keresztül ajánlhatják fel va­gyontárgyaikat az OTF-fel szerződésben álló négy cég­nek, amelyek bizományosként veszik át az ingó és ingatlan vagyontárgyakat, és kizáróla­gos joguk lesz azok értékesíté­sére. A limitárat az adós és a bizományos közösen határoz­za meg, ami alá nem mehet az értékesítő. A társadalombizto­sításnak elővásárlási joga lesz. Ha ezzel nem él, a törvényes piaci feltételek mellett adják el a vagyontárgyakat, akár kül­földi partnerek bevonásá­val is. A TB-börze részeseinek ju­taléka 9 százalék, ennél talán vonzóbb, hogy ezek a cégek arra is számíthatnak, hogy a jövőben ők kezelhetik az OTF teljes vagyonát.

Next