Világgazdaság, 1992. augusztus (24. évfolyam, 149/5905-167/5923. szám)
1992-08-01 / 149. (5905.) szám
T 1 A forint hivatalos bécsi jegyzés alapján számított diszázsiója %-ban 1988 májusától 40% 35% 30% 25% 20% 15% 10% 5% 0%5% V. Vili. XI. II. V. Vili. XI. II. V. Vili. XI. II. V. Vili. XI. II. 1988 1989 1990 1991 1992 Forrás: MNB. Eladás 1992. augusztus 1. GAZDASÁG Petőfi Nyomda Rt. Egy tulajdonos a két konkurens nyomdánál Ballai József jelenti Kecskemétről A csaknem másfél éve privatizált Petőfi Nyomdának eredetileg 978 millió forint volt az alaptőkéje, ám többszöri részvénykibocsátással ezt tavaly decemberre 1160 millió forintra emelték. Az igazgatótanács ezt követően további 8 millió dolláros alaptőkeemelést határozott el, s e feladat végrehajtásával a Morgan Stanley International amerikai bankházat bízták meg. A szakértők részletesen elemezték a kecskeméti cég pénzügyi helyzetét, vizsgálták piaci lehetőségeit, s persze a korábbi tőkebevonásnál elért 140—180 százalékos névértékhez viszonyított részvényárfolyamot. Ezt követően javasolták, hogy az 50 ezer forint névértékű részényeket 102 ezer forintos (205 százalékos) árfolyamon bocsássák ki, a jegyzés napján rögzített 77,09 forintos dollárárfolyamon. A Világgazdaságot Sebesvári László, a Petőfi Nyomda Rt. alelnökvezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy a kibocsátott részvények 65 százalékát az eddigi tulajdonosok jegyezték. A párizsi székhelyű Cofinec S. A. meglévő tulajdoni része arányában — 50,77 százalék — 3040, a Magyar—Amerikai Vállalkozói Alap előbb a tulajdoni arányának megfelelő 10 százalékot, majd a maradék 10 százalékot is megvette, így végeredményben összesen 12,5 százalékra emelte tulajdoni részét a társaságban. A Kereskedelmi Bank Rt. pedig megőrizte 306 megvásárolt részvénnyel eddigi 5 százalékos részesedését. A fennmaradó 35 százalékon két nagy befektető osztozott: az ír bejegyzésű, de inkább Amerikában tevékenykedő, összesen 36 milliárd dollárt kezelő Baring társaság, illetve az előzetes szakértői feladatokat végző Morgan Stanley International. A Petőfi Nyomda Rt.-nek a részvénykibocsátás után 1462 millió forintra emelkedett a névérték szeinti alaptőkéje, ám például a legutóbbi műveletből származó 315 millió forint az alaptőkén felüli, felhalmozott vagyont gyarapította. A tőkebevonás szervesen illeszkedik a Petőfi Nyomda Rt. már folyamatban lévő, 15 millió dolláros fejlesztési programjához. Most, 8 millió dolláros beruházással, finomkarton dobozokat gyártó, nagy teljesítményű gépsort helyeznek üzembe, így a hazai kínálatból eddig teljesen hiányzó cigarettadobozokat, illetve a gyorsétkeztető láncok termékeinek csomagolásához szükséges anyagokat gyártják majd. Az 1991 második negyedévében kezdődött fejlesztési program 1993 első negyedévében lezárult, amitől azt várják, hogy a cég 1991-es 36 millió dolláros (2,85 milliárd forintos) forgalma 75-80 millió dollárra nő. A Cofinec-csoportnak egy másik hazai nyomdában, a békéscsabai Knerben is többségi tulajdona van, s Balog Miklós csabai ügyvezető nemrég úgy nyilatkozott (Világgazdaság, 1992. július 16.), hogy a két vállalat a hazai piacon egymás versenytársaként dolgozik majd. Ezzel kapcsolatosan Sebesvári László arra mutatott rá, hogy bár az ellenőrző részvényes mindkét vállalatnál azonos, a kisrészvényesstruktúra nem, mint ahogyan különböznek az alkalmazott technológiák, illetve a fő piacok is. Tény, hogy minden cikkcsoportban mindkét cégnek van gyártókapacitása. A szűk és csökkenő magyar piacon természetszerűleg minden cég részesedésének növelésében érdekelt. Az eltérő sajátosságok eltérő árakat s így eltérő piaci sikereket is produkálhatnak, a két nyomda tehát valóban versenyez a piacon. A Petőfi Nyomdának azonban alacsonyabb az árszintje (ennek ellenére magasabb a nyeresége), és a maga részéről már csak azért sem hajlandó engedni árpolitikájából, mert érdeke, hogy senki se vádolhassa meg kartellegyezménnyel — szögezte le a Petőfi Nyomda Rt. vezérigazgatója. Azokkal a hírekkel kapcsolatban, amelyek a Cofinec magyarországi terjeszkedéséről terjedtek el, a Világgazdaság úgy értesült, hogy bár valóban komoly a törekvés erre, újabb nyomda vásárlása még nem szerepel a tervekben. A Petőfi Nyomda Rt. igazgatótanácsa elégedett a vállalat működésével, azzal, hogy töretlen a növekedési ráta, változatlanul magas szintű a nyereség. Mindez komoly piaci pozíciókat nyújthat a tőzsdei bevezetéskor is, ám ennek dátuma — amelyet pontosan még nem tűztek ki — aligha lesz 1993 végénél (tehát az összesen 23 millió dolláros fejlesztés befejezésénél) hamarabb. Versenytársa lesz-e egymásnak a részben francia érdekeltségű, a Cofinec-csoport tulajdonában lévő két hazai nyomda, a békéscsabai Kner és a kecskeméti Petőfi? E kérdés mindkét vállalatnál felmerült, különösen az utóbbi időben, amikor a Petőfi Nyomda Rt. műszaki fejlesztése fedezetéül sikeres alaptőke-emelést hajtott végre. A 6046 kibocsátott értékpapír 205 százalékos árfolyamon igen rövid időn belül kelt el. A Magyar Nemzeti Bank és a forintárfolyam (Folytatás az 1■ oldalról) Ez természetes, hiszen a jegybank devizatartalékainak alakulása minden laikus várakozást felülmúl. A tartalékok nagysága ugyanis, nem végleges adatok szerint, július végén meghaladta az 5,1 milliárd amerikai dollárt. (Csak az összehasonlítás kedvéért említjük, hogy 1992. március végén 4488 millió dollár volt a jegybanki devizatartalék nagysága, ami az egy évvel korábbi márciusi adathoz képest 2705 millió dollárral magasabb összeg.) Azaz a magyar gazdaság régóta, csaknem fél éve sokkal inkább a túlzott nagyságú devizatartalékok esetleges “káros” hatásaitól, mint a, mondjuk, két évvel ezelőtti veszélyesen alacsony tartalékoktól tarthat. A devizatartalékok állandó és “szakadatlan” növekedése ugyanis súlyos inflációs nyomást jelent, még akkor is, ha ezt a jegybank kihelyezi. A kamatveszteség ugyanis ez esetben is fennáll. Vagyis, egyszerűbben kifejezve, minden, a jegybank által hivatalosan közzétett statisztika ellenére (lásd az 1. számú ábrát) a devizatartalékok növekedésében nem pontosan számszerűsíthető, de egyre nagyobb hányadot jelent a bank szerint a működőtőke-behozatal növekedése. A jegybankstatisztika szerint ez a tőke ugyan működik, de sok, szintén a jegybank által készített adat-összeállítás legalábbis sejteti, hogy ez a tőkeimport működik ugyan, de elsősorban a kamatnyereség érdekében. Ez annyit jelent, hogy rövid távú befektetés bármikor kivonható, s ez ugyan a tőketulajdonosnak jó, de a magyar monetáris stabilitás szempontjából sebezhető helyzet. (Elég, ha a Magyarországot körülvevő országok némelyikének politikai instabilitására vagy az erre csak reagáló nyuat-európai pénztőke-tulajdonosok érzékenységére gondolunk.) Hol van már tehát az az időszak, amikor Magyarországnak nem volt meg még a legalább 4- 5 havi importjának ellenértéke sem devizatartalék formájában? Ugyanakkor a forint reálfelértékelődése évek óta tart, s a tegnapi közlemény tartalma alapján arra következtethet mindenki, hogy folytatódik. Nem igazán értethető ugyanis, a jegybank miért ösztönzi liberális módon a pusztán kamatnyereségre törekvő tőkebehozatalt, s miért nem a beruházásokat preferálja. (Szakértők egyetértenek tehát azzal, hogy ha a rövid távú tőkebehozatalt nem adóztatja meg a pénzügyi kormányzat, akkor is lehetőség lenne a külföldi tőkeimportból végzett beruházások különböző pénzügyi kedvezményekkel való ösztönzésére.) Ha ugyanis tovább tart az eddigi tendencia, azaz a fogyasztói árak sokkal gyorsabban és nagyobb mértékben nőnek, mint a termelői árak, akkor rövid távon ugyan a hatalmas tőkeimport fékezi az infláció ütemét, de hosszabb távon pontosan ugyanaz a hatása, mintha a jegybank további hiteleket venne fel. Nem valószínű tehát, hogy sok örömünk lehet a forint—dollárvagy akár a forint—márka-árfolyam alakulását illetően. Nem biztos, hogy a többszöri forintleértékelés az egyedül helyes, “üdvözítő” megoldás. Elképzelhető, hogy liberalizált import mellett (amelyet tovább liberalizál a hírek szerint a magyar kormány) csökkenő termelés, és a tavalyi “kivérzett” exporttömeg után marad szuflája a termelőszektoroknak. S akkor bizony előfordulhat, hogy bár a fizetési mérleg alakulása kedvező, bár a devizatartalékok egyre nőnek, a termelésösztönzés valahogyan mostohagyermekké válik, s nem valószínű, hogy a forint mind értékesebbé válik 15-20 százalékos munkanélküliség és csökkenő infláció mellett. Sőt az is elképzelhető, hogy a kis leértékelések politikája nem sokáig folytatható. Az egyszeri nagy leértékelés pedig semmissé tenne minden eddigi sikeres erőfeszítést az infláció mérséklésében. Talán lenne olyan megoldássorozat is, amely ezt a veszélyt kiküszöböli. Ferber Katalin A KÜLFÖLDI KÖZVETLEN TŐKEBEFEKTETÉSEK ÁLLOMÁNYA AZ IDŐSZAK VÉGÉN 1 milliárd dollár 2.5 2 1.5 1 0.5 0 III. IV. V. VI. VII. Vili. IX. X. XI. XII. I. II. III. 1991 1992 Forrás: MNB. havi jelentés 1992. március A VILÁGGAZDASÁG 3 Amerikai—német vita a kettős adóztatásról A vártnál lényegesen nagyobb vihart kavart az az amerikai kezdeményezés, amely az országban tevékenykedő külföldi vállalatok fokozottabb megadóztatását tűzte ki célul (Világgazdaság, 1992. június 13., 6. oldal és július 9., 3. oldal). Az Egyesült Államokban a törvényhozás és a kormányzat egyes köreiben hónapok óta sürgették, hogy vessenek ki pótadót azokra a vállalatokra amelyek — ottani feltételezés szerint — növelt költségek elszámolásával jelképes profitot vagy éppen veszteséget mutatnak ki az amerikai érdekeltségeiknél. Egyes becslések szerint ilyen módon évente mintegy 30 milliárd dollárral károsítják meg az amerikai államháztartást. A leghangosabban a képviselőház megajánlási bizottságának elnöke, Dan Rostenkowski sürgette valamilyen pótadó bevezetését, felvetéséhez azonban az utóbbi időben egyes pénzügyminisztériumi körök is csatlakoztak, sőt a Demokrata Párt elnökjelöltje, Bill Clinton a programjába is felvette a követelést. A kezdeményezések nyomán a legutóbbi hetekben olyan stádiumba jutott az ügy, hogy törvényjavaslatot dolgoztak ki, amelynek nyomán akkor is adófizetésre köteleznék a külföldi vállalatokat, ha amerikai érdekeltségeiknél nem jelentkezik nyereség. A befizetendő összeget az elért forgalomra vetítve állapítanák meg. Már az első felvetésekkor arról beszéltek, hogy a tervezett megrendszabályozás elsősorban a japán vállalatokat érinti. A dolog komolyra fordultával azonban elsősorban a németek kezdtek tiltakozni. Theo Waigel pénzügyminiszter két levelet is írt amerikai kollégájának, Bradynek. A Bundestag pénzügyi bizottságának elnöke keményebben fogalmaz, és “kriminális ügynek” nevezi az amerikai eljárást. A kipattant vita elsimítására delegáció utazott Washingtonba, a bonni pénzügyminisztérium államtitkára, Franz-Christoph Zeltler vezetésével. A küldöttség — amelyben helyet kapott a parlament több tagja és néhány érintett vállalat képviselője kifejtette, hogy a tervezett amerikai lépés súlyosan sértené a kettős adóztatás elkerüléséről korábban kötött megállapodást. A delegáció szerint a szigorítás a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyik alapokmányában szereplő direktívákkal is ellentétes, amelyek a nemzetközi vállalatok különálló részlegeinek elszámolásaival foglalkoznak. Zeitler végső soron az amerikaiak saját érdekeire hivatkozott, amikor érzékeltette, hogy a szokásostól eltérő adók nyilvánvalóan elriasztanák a külföldi tőkét az egyesült államokbeli befektetésektől. Németországban arra is felhívják a figyelmet, hogy az ország vállalatainak egyszerűen nem érdeke, hogy mesterségesen felduzzasztott transzferárak útján vigyék haza a profitot. Míg ugyanis az Egyesült Államokban 34 százalékos vállalati nyereségadó és 6 százalék helyi adó terheli a tiszta jövedelmeket, addig Németországban 50 plusz 8 százalék arányú teher hárul a gazdálkodó egységekre. A vita kiemenetele ma még fölöttébb bizonytalan, hiszen novemberben változik a törvényhozás személyi összetétele, és lehet, hogy a Fehér Ház is más lakót kap. Az Európai Közösség tagországainak az Egyesült Államokban akkreditált nagykövetei máris közös akciót kezdeményeztek, és együttes levéllel fordultak a washingtoni külügyminisztériumhoz, kérve a különleges adóval kapcsolatos indítványok felülvizsgálatát. A nyomaték kedvéért kilátásba helyezték, hogy pótlólagos összegek beszedésére az európai államok megtorló intézkedésekkel válaszolnának. Az igazi veszélyt azonban az jelenti, hogy a kölcsönös fenyegetések és az esetleges megtorlások feldúlnák a globális együttműködés rendszerét. N. L. Indul a TB-börze Munkatársunktól Augusztusban megkezdődhet a társadalombiztosítás most már 68 milliárd forintra duzzadt kintlévőségeinek behajtása a TB-börzén keresztül. Legalábbis már megkötötték a szerződést azzal a négy céggel, amelyik részt vesz az ingatlanbörze lebonyolításában — közölte Weglárz Péter, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság (OTF) vagyonkezelői főcsoportjának vezetője. Az ország négy régiójára meghirdetett pályázatra eredetileg 44 jelentkező akadt, végül az OTF úgy döntött, négy céget bíz meg a tartozások behajtásával. Az OTP Ingatlan Rt. a budapesti és Pest megyei régió, a Senzor Hadley Walker Kft. hat nyugati és északnyugati megye, a Controll Rt. hat dél-magyarországi megye, az Améta Kft. és a Bixbit Kft. közös konzorciuma hat északi illetve észak-magyarországi megye cégeinek TB-adósságait fogja ingó- és ingatlanvagyonuk ellenében bevasalni. Eddig már 40 cég, közel 1 milliárd forint értékű felajánlást tett, a cégek többsége előtt azonban még ismeretlenek a feltételek. A tb-börzét azonos elvek szerint bonyolítják le az ország egész területén. Az adósok az OTF megyei igazgatóságain keresztül ajánlhatják fel vagyontárgyaikat az OTF-fel szerződésben álló négy cégnek, amelyek bizományosként veszik át az ingó és ingatlan vagyontárgyakat, és kizárólagos joguk lesz azok értékesítésére. A limitárat az adós és a bizományos közösen határozza meg, ami alá nem mehet az értékesítő. A társadalombiztosításnak elővásárlási joga lesz. Ha ezzel nem él, a törvényes piaci feltételek mellett adják el a vagyontárgyakat, akár külföldi partnerek bevonásával is. A TB-börze részeseinek jutaléka 9 százalék, ennél talán vonzóbb, hogy ezek a cégek arra is számíthatnak, hogy a jövőben ők kezelhetik az OTF teljes vagyonát.