Világgazdaság, 1993. január (25. évfolyam, 1/6008-20/6027. szám)

1993-01-05 / 1. (6008.) szám

1993. január 5. Gyűlik az aláírás A Létminimum Alatt Élők Társasága (LAÉT) bicskei köz­pontjába beérkezett adatok sze­rint­ már 95 ezer 800-an írták alá, hogy népszavazás elrende­lését követelik a jelenlegi Or­szággyűlés feloszlatása és új, előrehozott választása kiírása ér­dekében. A szervezet vélemé­nye szerint, a jelenlegi kormány és Országgyűlés lakosságnyo­morító intézkedéseinek követ­kezményeként 1993-ban tovább folytatódik a lakosság gyors ütemű elszegényedése, amely­nek eredményeként az év végé­re 2,5 millió fölé fog emelkedni a létminimum alatt élők száma. A Létminimum Alatt Élők Tár­sasága nem partner a lakosság mind nagyobb részének nyo­morba taszításában, az ellen minden rendelkezésre álló esz­közökkel fel kíván lépni! Ennek megfelelően a jelenleg folyó alá­írásgyűjtéstől függetlenül, a szervezet egy hatalmas méretű békés tömegdemonstrációt ter­vez, ahol tiltakozásul a gyors ütemű elszegényedés ellen. A LAÉT ezzel a figyelemfelkeltő megmozdulással akarja mege­lőzni, hogy a szegénység hangja helyett nehogy a haragja szólal­jon meg... A tömegdemonstrá­ció szervezése megkezdő­­dött.(OS) Lezárult a tv-vizsgálat Balsai István igazságügy­miniszter, a kormány által ki­jelölt vizsgálóbiztos 1992. de­cember 31-én lezárta a fegyel­mi eljárást, amelyet Hankiss Elemér, a Magyar Televízió állásából felfüggesztett elnö­kével szemben folytatott. Ezt Halász Gizella, az Igazságügyi Minisztérium szóvivője közöl­te, miután december végén le­járt a vizsgálat lefolytatására meghatározott törvényes idő. A szóvivő elmondta: a vizs­gálóbiztos január 4-én — a köz­­alkalmazottak jogállásáról szó­ló törvény rendelkezése sze­rint — megküldte az ügy ösz­­szes iratait — saját vélemé­nyével — Kiss Gyula munkaü­gyi miniszternek, a kormány által megbízott fegyelmi tanács elnökének. Balsai István négy ügycsoport vizsgálata alapján megállapította, hogy megala­pozottan indult fegyelmi eljá­rás Hankiss Elemér ellen, fe­gyelmi vétség alapos gyanúja miatt. A vizsgálóbiztos a tévé­elnök által elkövetett fegyelmi vétséggel arányban álló fegyel­mi büntetés kiszabására tett ja­vaslatot. A szóvivő hangsú­lyozta: Balsai István álláspont­ja szerint a Magyar Televízió elnökének tevékenysége a köz­ponti költségvetési szervek működését szabályozó törvé­nyekbe, illetve jogszabályok­ba ütközött. Hankiss Elemér ugyanis úgy működtette a köz­­szolgálati televíziót, mintha az nem költségvetési szférába tar­tozó vállalkozás volna, és va­gyonát önállóan, engedély nél­kül vihetné vállalkozásokba. Hankiss Elemér a közpénze­ken veszteséges módon finan­szírozott külső vállalkozók ál­tal előállított produkciókat. Miután a Magyar Televízió­nak a mai napig nincs jóváha­gyott, érvényes szervezeti és mű­ködési szabályzata, illetve a ha­táskörök nincsenek megosztva, így az elnök mindenért egysze­­mélyben felelős. E felelősséget viselve kell számot adnia a fe­gyelmi tanácsnak, amely az ügy érdemében a vizsgálóbiztos elő­terjesztésétől számított 8 napon belül, tárgyalás alapján határoz - mondta az Igazságügyi Mi­nisztérium szóvivője. Hozzátet­te: tudomása szerint a fegyelmi tanácsnak megküldött iratok kö­zött nem szerepel a tévé elnöké­nek Washingtonban mondott be­szédével kapcsolatos téma. (MTI) Egyelőre marad a moratórium Se törvény, se frekvenciaosztás Bár médiatörvény hiányában a parlament kulturális bizottságának elnöke, Kulin Ferenc a frekvenciamoratórium végét sürgeti, még nem született hivatalos döntés. Amíg hivatalosan életbe nem lép a jogszabály, addig nem lehet hozzákezdeni a műsorszórásra használható frekvenciák kijelölésének — állítja a frekvenciaügyben hatósági jogkörrel felruházott Frekvenciagazdálkodási Intézet (FGI) illetékese. Nemcsics Elek frekvencia­gazdálkodási igazgató szerint pillanatnyilag nem lehet tudni, hogy törvény, valamint a Rá­dió és Tv Hivatal nélkül mely szervezet rostál majd a mint­egy háromszáz, tv- és rádiós műsor sugárzására vállalkozó cég közül. A frekvenciaosz­táshoz mindenképpen szükség van a társadalmi igényekre épülő jogi döntésre — véleke­dett a szakember. A döntésho­zó szervezet az intézet által készített műszaki tanúim®á­nyok, frekvenciatervek által adott lehetőségek alapján vá­laszthat majd a pályázók kö­­zül. Csak e döntés birtokában adhat ki az intézet a műsorszó­ráshoz frekvenciakijelölési ha­tározatot, a műsorszolgáltatá­si engedéllyel rendelkezőknek. A moratórium feloldása egyébként nem okozna túl nagy változást, ugyanis a frekvencia­gazdálkodási tevékenységét ma is széles körben végzi, például az iparban, a légi irányításban, a mozgó hírközlésben, a kutatás­ban, a gyógyászatban és a hely­meghatározásban veszik igény­be amatőrök és professzionális szervezetek egyaránt. Amennyiben a döntnök, a hi­vatal és a szükséges jogszabály is megszületik, a frekvenciaki­jelölés majd attól függ, hogy a meghatározott területen szük­ség lesz-e ehhez újabb nemzet­közi egyeztetésre. Amennyiben ugyanis a frekvenciaparaméte­rek megváltoznak, akkor az újabb nemzetközi egyeztetést von maga után, ez pedig leg­alább féléves eljárást jelent. A jelöltek kiválasztása után az intézet előkészített műszaki anyaga alapján tudják majd az illetékesek, hogy az adott tér­ségben hány műsorszolgáltatá­si engedélyt adhatnak ki. Mind­ez a jelenleg működő közszol­gálati rádió- és televízióműso­rok vételét nem befolyásolja. A vevőkészülékek az új műsorok vételére is alkalmasak, csupán ha az új adóállomás más telep­helyen van, a vevőantennáik megfelelő irányba állításával kell majd a megfelelő vételről gondoskodni. Sz. S. P. Összekuszált viszonyok Újraírják a csődkoreográfiát A csődtörvényről 1991-ben azt jövendölték a pénzügyi tisztviselők, hogy megtisztítja a gazdaságot. Az 1992-es csődhullámról az esztendő végén már tudni lehetett, hogy valójában inkább szétzilálja gazdasági viszonyokat. A csődkoreográfia kevéssé alkalmazkodott a piaci mozgásokhoz. Gyakorló felszámolási szakértő elemzése alapján a Gazdasági Kabinet úgy döntött, hogy törvénymódosításra tesz javaslatot. Ha 1993-ban egyetlen csőd­­bejelentés, vagy felszámolási kérelem sem érkezne a bírósá­gokhoz, akkor is legalább an­nyi ügyet kellene elbírálniuk, mint 1992-ben. A múlt év első nyolc hónapjának mérlege sze­rint igen nagy a bíróságok el­maradása, ami természetesen nem a törvény képviselőinek a hibája, hanem sokkal inkább annak az óriási nyomásnaku­lajdonítható, ami tavaly a bíró­­­ságokra nehezedett. 1992-ben több mint 8 ezer felszámolási kérelem érkezett a bíróságok­hoz, ebből közel 2000-ret tud­tak érdemben elbírálni. "íggs A csődöknél valamivel jobb arány, ahol 3800 csődbejelen­tésből 1900-nál sikerült egy­es­ségre jutni. Októberben a Felszámolók és Vállalkozást Újraszervezők Egyesülete saját elhatározásá­ból megvizsgálta a magyaror­szági csődviszonyokat. Idő­közben a Gazdasági Kabinet is úgy döntött, hogy újra kell ér­telmezni a törvényt, és a Pénz­ Ügyminisztériumn­ak meg kell vizsgálnia a törvény gazdasági hatását. Mindez összefügg az­zal, hogy készül a csődtörvény jogi kodifikálása. Az egyesü­let elemzését is figyelembe vet­te a Gazdasági Kabinet — va­lamint a felszámolásra és át­szervezésre szakosodott legna­gyobb cégek észrevételeit —, és beépítette az államigazga­tási szakértői anyagba. A törvénymódosítási javas­lat fontos új feltételeket fogal­maz meg, így például szó van az öncsőd kötelező jellegének megszüntetéséről, miután az öncsőd eleve fizetési morató­riummal jár együtt, és ez pedig a hitelezőnek nem érdeke, to­vábbá fölöslegesen­ kitoljal az átszervezési idejét. Lényeges, hogy a hitelezők­­is kérhesse­nek csődöt, nem csak felszá­molást. Szó van arról, hogy lényegesen lerövidítik a beje­lentéstől az elbírálásig terjedő időt, és ebből a célból megerő­sítik a bíróságok szervezetét. Bán Zsuzsa GAZDASÁG BU(EE! néljük, hogy jövőre megnyerjük Önt! 1149, Budapest, Angol u. 27./ H-1443 Budapest, JPJ: 228 Tel: 183-2935, 183-1384/Fax: 163-5079 A VILÁGGAZDASÁG 3 Miniszteri csörte­­, Újabb csörtét vívott egymással Kupa Mihály pénzügy és Szabó Tamás privatizációs miniszter. Az ellentétek most éppen a privatizáció gyorsítása miatt ütköztek meg nyilváno­­­­san, pontosabban szólva a már jóváhagyott új konstrukciók miatt - mint a hiteljegy, illetve privatizációs lízing — fordult­­ a nyilvánosághoz a pénzügyminiszter, hogy látványosan és nyilvánosan elhatárolja magát kormánya határozatától. Az ellenfél viszont kitért, és nem kívánt nyilvánosan válaszolni a vádakra, mely szerint az ország nemzetközi hírnevét is sérti a már eldöntött új taktika. Hogy valójában a hiteljegy és a privatizációs lízing milyen érdekeket, s főleg kiket szolgál, egyelőre nagyon nehéz meg­mondani. Márcsak azért is, mert merőben új formákról van szó, amelyek legalább annyira szokatlanok, mint az egész jelenlegi magyar gazdasági formáció. Mindenesetre a gazda­ságtörténelem furcsán ismétli önmagát: annak idején a rendszerváltás közgazdászokat zavarba ejtő periódusában Sárközy Tamás igazságügyi miniszterhelyettest vádolták a haza és vagyon elvesztegetésével, mondván, az ő javaslatára túlságosan liberális átalakulási törvényjavaslatokat terjesz­tett az akkori kormány a parlament elé, amely el is fogadta azokat. Akkortájt a nép vagyonát a kommunista vállalatve­zetőktől féltették az inkább politikai indokokat felsoroló szakértők, most választási ingyenajándéknak nevezik a hitel­­jegyet. Szakmai vita egyelőre azért sem alakulhatott ki, mert nem ismertek a részletek. S valószínűleg csak jósolni lehet, mennyi az esélye annak, hogy valóban jó kezekbe kerüljön a vagyon. Az már persze egy más kérdés, hogy számításba lehet-e venni a kétségtelen tényeket. Azt, hogy napról napra olvad az állami vagyon, veszít az értékéből, vagy tűnik el nyomtala­nul, mert már nincs, aki működtesse. Az pedig már pártállás kérdése, ki mit ítél jobbnak: a végleges leírást vagy még egy esélyt az újjáéledésre. Ugyanis egy valami biztosan illúziónak számít: a felmérhetetlen állami vagyon m­illiárdjai forintról forintra jogos és alkal­mas új vagy régi tulajdonosokhoz kerüljenek. Ha úg­y tetszik,­­ ezért tévesztett célt a kárpótlás, ezért támadható a hiteljegy is. Csakhogy most nem szakmai érvekről, hanem a kormá­nyon és az MDF-en belüli hatalmi harcról van szó. Az első menetet nyáron a GAM-program meghirdetésével Kupa Mihály elvesztette, mert bebizonyosodott, hogy már nemcsak ő a kormány és az ország gazdaságpolitikájának letéteménye­, se. Most viszont mintha a beleszólás jogát hiányolná, hiszen egy hetekkel ezelőtt elfogadott kormánydöntéstől határolta el magát, némiképp érthetetlenül. A vitát valószínűleg nem a szakértők, hanem az MDF január végi országos­ gyűlésének erőviszonyai döntik majd el. „ ■ „„■„■in, aa. .. ~ : ' ’ 1­1 : rtRau­c­­ífirDiorrúvíí. Megbukott a tanár Németországban lemondott egy miniszter, akit miniszteri kollegái nem kedveltek, akárcsak főnöke, Kohl kancellár, vagy saját pártelnöke, Lambsdorff gróf, akinek posztjára bejelentette igényét, még mielőtt az célzást tett volna távozási szándékára. A miniszternek azért kellett lemondania, mert hivatalából ajánlólevél ment ki az aláírásával a felesége unokatestvérének gyárában készült műanyag bevásárlóko­­­csi-biztosíték támogatása céljából. (Erre a célra Németország­ban általában egymárkás érmét használnak.) Mistel nem ez volt az első korrupciós szagú reklámfogása, az ellenszenvvel körülvett akarnoknak távoznia kellett. Jürgen Möllemann, az egykori tanár gazdasági miniszteri­ székét valószínűleg gazdagabb közgazdasági és igazgatási múlttal rendelkező politikus vagy esetleg gyakorló gyáros foglalja majd el. Több jelölt van, s még az sem bizonyos, hogy a hagyományosan szabaddemokrata tárcát a párt­­­meg fogja tartani. Még bizonytalanabb, kié lesz az alkancélpári poszt, amelybe Möllemann Genscher távozása után kúszott be. Ennek ellenére a gazdaságpolitikát a bársonyszékben tanuló politikus bukása nem keltett volna ekkora érdeklődést a világsajtóban, ha a német gazdaság fölött nem gyülekezné­nek a viharfelhők, és Kohl kancellár vezetési képességeit nem vonnák kétségbe annyi oldalról éppen most. A német újraegyesítés, amelytől Kohl joggal remélte, hogy nevét aranybetűkkel írja be a német történelembe, számára váratlanul gazdasági vesszőfutással járt. Kitűnt, hiába a gazdag nyugatnémet nagybácsi, a porosz hagyományoknak megfelelően­­ és a nemzetiszocialista gazdaságirányításból zökkenés nélkül átállva - a szovjet gazdaságii törvényeket a legmerevebben követő keletnémet gazdaság átalakítása ugyan­olyan nehézségekkel járt, mint a többi egykori szocialista országban. A különbség csak az volt, hogy az egykori NDK munkaereje valamivel fegyelmezettebb volt, ipari gépparkja valamivel korszerűbb, de a nagybácsiról kiderü­lt, hogy ugyan­­csak a pénztárcáján tartja a kezét. Ilyen gondok közepette talán nem is jön rosszul a kancel­lárnak, hogy kormányát átalakítva a személycserékre és a koalíciós pártok közötti alkukra terelje a figyelmet az igazi kérdésekről. Möllemann rokoni szíve sürgősebbé tette számá­ra a kormányátalakítási operációt, amelyet az ellenzéki szociáldemokraták kárörömmel figyelnek, anélkül hogy újabb gondolatot tudnának felvetni annál, hogy a terheket a sok szegény vállárról kevés gazdagra kellene áthelyezni. Ez az ötlet azonban rendszerint már számszakilag sem stimmel,­­mert a sok szegénytől többet lehet elvenni, mint a kevés gazdagtól —, ráadásul akik felvetik, elfelejtik, hogy a gazda­gok a pénzüket többnyire arra fordítják, hogy még több legyen belőle, azaz új munkahelyekbe fektetnek be. Akár akarják, akár nem, még a luxusuk is erre vezet. U. L.

Next