Világgazdaság, 1993. január (25. évfolyam, 1/6008-20/6027. szám)
1993-01-05 / 1. (6008.) szám
1993. január 5. Gyűlik az aláírás A Létminimum Alatt Élők Társasága (LAÉT) bicskei központjába beérkezett adatok szerint már 95 ezer 800-an írták alá, hogy népszavazás elrendelését követelik a jelenlegi Országgyűlés feloszlatása és új, előrehozott választása kiírása érdekében. A szervezet véleménye szerint, a jelenlegi kormány és Országgyűlés lakosságnyomorító intézkedéseinek következményeként 1993-ban tovább folytatódik a lakosság gyors ütemű elszegényedése, amelynek eredményeként az év végére 2,5 millió fölé fog emelkedni a létminimum alatt élők száma. A Létminimum Alatt Élők Társasága nem partner a lakosság mind nagyobb részének nyomorba taszításában, az ellen minden rendelkezésre álló eszközökkel fel kíván lépni! Ennek megfelelően a jelenleg folyó aláírásgyűjtéstől függetlenül, a szervezet egy hatalmas méretű békés tömegdemonstrációt tervez, ahol tiltakozásul a gyors ütemű elszegényedés ellen. A LAÉT ezzel a figyelemfelkeltő megmozdulással akarja megelőzni, hogy a szegénység hangja helyett nehogy a haragja szólaljon meg... A tömegdemonstráció szervezése megkezdődött.(OS) Lezárult a tv-vizsgálat Balsai István igazságügyminiszter, a kormány által kijelölt vizsgálóbiztos 1992. december 31-én lezárta a fegyelmi eljárást, amelyet Hankiss Elemér, a Magyar Televízió állásából felfüggesztett elnökével szemben folytatott. Ezt Halász Gizella, az Igazságügyi Minisztérium szóvivője közölte, miután december végén lejárt a vizsgálat lefolytatására meghatározott törvényes idő. A szóvivő elmondta: a vizsgálóbiztos január 4-én — a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezése szerint — megküldte az ügy öszszes iratait — saját véleményével — Kiss Gyula munkaügyi miniszternek, a kormány által megbízott fegyelmi tanács elnökének. Balsai István négy ügycsoport vizsgálata alapján megállapította, hogy megalapozottan indult fegyelmi eljárás Hankiss Elemér ellen, fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt. A vizsgálóbiztos a tévéelnök által elkövetett fegyelmi vétséggel arányban álló fegyelmi büntetés kiszabására tett javaslatot. A szóvivő hangsúlyozta: Balsai István álláspontja szerint a Magyar Televízió elnökének tevékenysége a központi költségvetési szervek működését szabályozó törvényekbe, illetve jogszabályokba ütközött. Hankiss Elemér ugyanis úgy működtette a közszolgálati televíziót, mintha az nem költségvetési szférába tartozó vállalkozás volna, és vagyonát önállóan, engedély nélkül vihetné vállalkozásokba. Hankiss Elemér a közpénzeken veszteséges módon finanszírozott külső vállalkozók által előállított produkciókat. Miután a Magyar Televíziónak a mai napig nincs jóváhagyott, érvényes szervezeti és működési szabályzata, illetve a hatáskörök nincsenek megosztva, így az elnök mindenért egyszemélyben felelős. E felelősséget viselve kell számot adnia a fegyelmi tanácsnak, amely az ügy érdemében a vizsgálóbiztos előterjesztésétől számított 8 napon belül, tárgyalás alapján határoz - mondta az Igazságügyi Minisztérium szóvivője. Hozzátette: tudomása szerint a fegyelmi tanácsnak megküldött iratok között nem szerepel a tévé elnökének Washingtonban mondott beszédével kapcsolatos téma. (MTI) Egyelőre marad a moratórium Se törvény, se frekvenciaosztás Bár médiatörvény hiányában a parlament kulturális bizottságának elnöke, Kulin Ferenc a frekvenciamoratórium végét sürgeti, még nem született hivatalos döntés. Amíg hivatalosan életbe nem lép a jogszabály, addig nem lehet hozzákezdeni a műsorszórásra használható frekvenciák kijelölésének — állítja a frekvenciaügyben hatósági jogkörrel felruházott Frekvenciagazdálkodási Intézet (FGI) illetékese. Nemcsics Elek frekvenciagazdálkodási igazgató szerint pillanatnyilag nem lehet tudni, hogy törvény, valamint a Rádió és Tv Hivatal nélkül mely szervezet rostál majd a mintegy háromszáz, tv- és rádiós műsor sugárzására vállalkozó cég közül. A frekvenciaosztáshoz mindenképpen szükség van a társadalmi igényekre épülő jogi döntésre — vélekedett a szakember. A döntéshozó szervezet az intézet által készített műszaki tanúim®ányok, frekvenciatervek által adott lehetőségek alapján választhat majd a pályázók közül. Csak e döntés birtokában adhat ki az intézet a műsorszóráshoz frekvenciakijelölési határozatot, a műsorszolgáltatási engedéllyel rendelkezőknek. A moratórium feloldása egyébként nem okozna túl nagy változást, ugyanis a frekvenciagazdálkodási tevékenységét ma is széles körben végzi, például az iparban, a légi irányításban, a mozgó hírközlésben, a kutatásban, a gyógyászatban és a helymeghatározásban veszik igénybe amatőrök és professzionális szervezetek egyaránt. Amennyiben a döntnök, a hivatal és a szükséges jogszabály is megszületik, a frekvenciakijelölés majd attól függ, hogy a meghatározott területen szükség lesz-e ehhez újabb nemzetközi egyeztetésre. Amennyiben ugyanis a frekvenciaparaméterek megváltoznak, akkor az újabb nemzetközi egyeztetést von maga után, ez pedig legalább féléves eljárást jelent. A jelöltek kiválasztása után az intézet előkészített műszaki anyaga alapján tudják majd az illetékesek, hogy az adott térségben hány műsorszolgáltatási engedélyt adhatnak ki. Mindez a jelenleg működő közszolgálati rádió- és televízióműsorok vételét nem befolyásolja. A vevőkészülékek az új műsorok vételére is alkalmasak, csupán ha az új adóállomás más telephelyen van, a vevőantennáik megfelelő irányba állításával kell majd a megfelelő vételről gondoskodni. Sz. S. P. Összekuszált viszonyok Újraírják a csődkoreográfiát A csődtörvényről 1991-ben azt jövendölték a pénzügyi tisztviselők, hogy megtisztítja a gazdaságot. Az 1992-es csődhullámról az esztendő végén már tudni lehetett, hogy valójában inkább szétzilálja gazdasági viszonyokat. A csődkoreográfia kevéssé alkalmazkodott a piaci mozgásokhoz. Gyakorló felszámolási szakértő elemzése alapján a Gazdasági Kabinet úgy döntött, hogy törvénymódosításra tesz javaslatot. Ha 1993-ban egyetlen csődbejelentés, vagy felszámolási kérelem sem érkezne a bíróságokhoz, akkor is legalább annyi ügyet kellene elbírálniuk, mint 1992-ben. A múlt év első nyolc hónapjának mérlege szerint igen nagy a bíróságok elmaradása, ami természetesen nem a törvény képviselőinek a hibája, hanem sokkal inkább annak az óriási nyomásnakulajdonítható, ami tavaly a bíróságokra nehezedett. 1992-ben több mint 8 ezer felszámolási kérelem érkezett a bíróságokhoz, ebből közel 2000-ret tudtak érdemben elbírálni. "íggs A csődöknél valamivel jobb arány, ahol 3800 csődbejelentésből 1900-nál sikerült egyességre jutni. Októberben a Felszámolók és Vállalkozást Újraszervezők Egyesülete saját elhatározásából megvizsgálta a magyarországi csődviszonyokat. Időközben a Gazdasági Kabinet is úgy döntött, hogy újra kell értelmezni a törvényt, és a Pénz Ügyminisztériumnak meg kell vizsgálnia a törvény gazdasági hatását. Mindez összefügg azzal, hogy készül a csődtörvény jogi kodifikálása. Az egyesület elemzését is figyelembe vette a Gazdasági Kabinet — valamint a felszámolásra és átszervezésre szakosodott legnagyobb cégek észrevételeit —, és beépítette az államigazgatási szakértői anyagba. A törvénymódosítási javaslat fontos új feltételeket fogalmaz meg, így például szó van az öncsőd kötelező jellegének megszüntetéséről, miután az öncsőd eleve fizetési moratóriummal jár együtt, és ez pedig a hitelezőnek nem érdeke, továbbá fölöslegesen kitoljal az átszervezési idejét. Lényeges, hogy a hitelezőkis kérhessenek csődöt, nem csak felszámolást. Szó van arról, hogy lényegesen lerövidítik a bejelentéstől az elbírálásig terjedő időt, és ebből a célból megerősítik a bíróságok szervezetét. Bán Zsuzsa GAZDASÁG BU(EE! néljük, hogy jövőre megnyerjük Önt! 1149, Budapest, Angol u. 27./ H-1443 Budapest, JPJ: 228 Tel: 183-2935, 183-1384/Fax: 163-5079 A VILÁGGAZDASÁG 3 Miniszteri csörte, Újabb csörtét vívott egymással Kupa Mihály pénzügy és Szabó Tamás privatizációs miniszter. Az ellentétek most éppen a privatizáció gyorsítása miatt ütköztek meg nyilvánosan, pontosabban szólva a már jóváhagyott új konstrukciók miatt - mint a hiteljegy, illetve privatizációs lízing — fordult a nyilvánosághoz a pénzügyminiszter, hogy látványosan és nyilvánosan elhatárolja magát kormánya határozatától. Az ellenfél viszont kitért, és nem kívánt nyilvánosan válaszolni a vádakra, mely szerint az ország nemzetközi hírnevét is sérti a már eldöntött új taktika. Hogy valójában a hiteljegy és a privatizációs lízing milyen érdekeket, s főleg kiket szolgál, egyelőre nagyon nehéz megmondani. Márcsak azért is, mert merőben új formákról van szó, amelyek legalább annyira szokatlanok, mint az egész jelenlegi magyar gazdasági formáció. Mindenesetre a gazdaságtörténelem furcsán ismétli önmagát: annak idején a rendszerváltás közgazdászokat zavarba ejtő periódusában Sárközy Tamás igazságügyi miniszterhelyettest vádolták a haza és vagyon elvesztegetésével, mondván, az ő javaslatára túlságosan liberális átalakulási törvényjavaslatokat terjesztett az akkori kormány a parlament elé, amely el is fogadta azokat. Akkortájt a nép vagyonát a kommunista vállalatvezetőktől féltették az inkább politikai indokokat felsoroló szakértők, most választási ingyenajándéknak nevezik a hiteljegyet. Szakmai vita egyelőre azért sem alakulhatott ki, mert nem ismertek a részletek. S valószínűleg csak jósolni lehet, mennyi az esélye annak, hogy valóban jó kezekbe kerüljön a vagyon. Az már persze egy más kérdés, hogy számításba lehet-e venni a kétségtelen tényeket. Azt, hogy napról napra olvad az állami vagyon, veszít az értékéből, vagy tűnik el nyomtalanul, mert már nincs, aki működtesse. Az pedig már pártállás kérdése, ki mit ítél jobbnak: a végleges leírást vagy még egy esélyt az újjáéledésre. Ugyanis egy valami biztosan illúziónak számít: a felmérhetetlen állami vagyon milliárdjai forintról forintra jogos és alkalmas új vagy régi tulajdonosokhoz kerüljenek. Ha úgy tetszik, ezért tévesztett célt a kárpótlás, ezért támadható a hiteljegy is. Csakhogy most nem szakmai érvekről, hanem a kormányon és az MDF-en belüli hatalmi harcról van szó. Az első menetet nyáron a GAM-program meghirdetésével Kupa Mihály elvesztette, mert bebizonyosodott, hogy már nemcsak ő a kormány és az ország gazdaságpolitikájának letéteménye, se. Most viszont mintha a beleszólás jogát hiányolná, hiszen egy hetekkel ezelőtt elfogadott kormánydöntéstől határolta el magát, némiképp érthetetlenül. A vitát valószínűleg nem a szakértők, hanem az MDF január végi országos gyűlésének erőviszonyai döntik majd el. „ ■ „„■„■in, aa. .. ~ : ' ’ 11 : rtRaucífirDiorrúvíí. Megbukott a tanár Németországban lemondott egy miniszter, akit miniszteri kollegái nem kedveltek, akárcsak főnöke, Kohl kancellár, vagy saját pártelnöke, Lambsdorff gróf, akinek posztjára bejelentette igényét, még mielőtt az célzást tett volna távozási szándékára. A miniszternek azért kellett lemondania, mert hivatalából ajánlólevél ment ki az aláírásával a felesége unokatestvérének gyárában készült műanyag bevásárlókocsi-biztosíték támogatása céljából. (Erre a célra Németországban általában egymárkás érmét használnak.) Mistel nem ez volt az első korrupciós szagú reklámfogása, az ellenszenvvel körülvett akarnoknak távoznia kellett. Jürgen Möllemann, az egykori tanár gazdasági miniszteri székét valószínűleg gazdagabb közgazdasági és igazgatási múlttal rendelkező politikus vagy esetleg gyakorló gyáros foglalja majd el. Több jelölt van, s még az sem bizonyos, hogy a hagyományosan szabaddemokrata tárcát a pártmeg fogja tartani. Még bizonytalanabb, kié lesz az alkancélpári poszt, amelybe Möllemann Genscher távozása után kúszott be. Ennek ellenére a gazdaságpolitikát a bársonyszékben tanuló politikus bukása nem keltett volna ekkora érdeklődést a világsajtóban, ha a német gazdaság fölött nem gyülekeznének a viharfelhők, és Kohl kancellár vezetési képességeit nem vonnák kétségbe annyi oldalról éppen most. A német újraegyesítés, amelytől Kohl joggal remélte, hogy nevét aranybetűkkel írja be a német történelembe, számára váratlanul gazdasági vesszőfutással járt. Kitűnt, hiába a gazdag nyugatnémet nagybácsi, a porosz hagyományoknak megfelelően és a nemzetiszocialista gazdaságirányításból zökkenés nélkül átállva - a szovjet gazdaságii törvényeket a legmerevebben követő keletnémet gazdaság átalakítása ugyanolyan nehézségekkel járt, mint a többi egykori szocialista országban. A különbség csak az volt, hogy az egykori NDK munkaereje valamivel fegyelmezettebb volt, ipari gépparkja valamivel korszerűbb, de a nagybácsiról kiderült, hogy ugyancsak a pénztárcáján tartja a kezét. Ilyen gondok közepette talán nem is jön rosszul a kancellárnak, hogy kormányát átalakítva a személycserékre és a koalíciós pártok közötti alkukra terelje a figyelmet az igazi kérdésekről. Möllemann rokoni szíve sürgősebbé tette számára a kormányátalakítási operációt, amelyet az ellenzéki szociáldemokraták kárörömmel figyelnek, anélkül hogy újabb gondolatot tudnának felvetni annál, hogy a terheket a sok szegény vállárról kevés gazdagra kellene áthelyezni. Ez az ötlet azonban rendszerint már számszakilag sem stimmel,mert a sok szegénytől többet lehet elvenni, mint a kevés gazdagtól —, ráadásul akik felvetik, elfelejtik, hogy a gazdagok a pénzüket többnyire arra fordítják, hogy még több legyen belőle, azaz új munkahelyekbe fektetnek be. Akár akarják, akár nem, még a luxusuk is erre vezet. U. L.