Világgazdaság, 1996. május (28. évfolyam, 85/6845-105/6865. szám)

1996-05-15 / 94. (6854.) szám

8 Magyarországon egyre több hívet szereznek maguknak a kiváló minőségű, igényes munkával készített borok. Rovatunkban arra teszünk kísérletet, hogy útjelzőként bemutassuk („cím­kézzük”) a magyar élvonalhoz tartozó borászatokat. Vida Péter Egy kicsi borászat, amely a profizmusra törekszik. Szek­­szárdon, az elsők között, már 1990-ben piacra lépett palac­kozott termékeivel. Kicsi, mindössze háromhektáros te­rületen művel szőlőt a borász. Az ültetvényekből egyhektár­nyi azonban az egykor híres, és valamikor első számú, mára azonban csak nyomaiban meg­maradt és teljesen beépített Szekszárd egyik gyöngysze­mévé válhat. Az 1993-as jó év után 1994 nem hozta a várt “nagy évjára­tot”. Az elmúlt esztendőben azonban ismét úgy látszott, ígé­retes lesz a termés és kiváló alapanyag kerül a pincészet bó­déiba. A vállalkozás palacko­zott borai között chardonnay-t, kékfrankost, merlot-t, cabernet francot és kadarkát találunk. SZEKSZÁRDI CABERNEE FRANC SZÁRAZ, MINŐSÉGI VÖRÖSBOR 1994 0RY QUALITY RED W1NE TERMELTE/PRODUCED BY PÉTER VIDA PALAC KOZTA/ B OTTLEO BY PÉTER VIDA M-7100 Sittetted, Alkotmány Street 9. • Te! 74-317-753 ■ fajt: 74-315-528 PRODUCT OF HUNGARY tWi 0,75 liter fik 7634100? 12,5% V/V Baktán, kéthektárnyi pedig a Baranya-völgyben van. Az ernyőművelésű ültetvé­nyek még a nagyüzemi ter­mesztés örökségét tükrözik, a sortávolság zömmel három, a tőtávolság 1,2 méter. A hoza­mot hektáronként 60-70 hektó bor elkészítésére állítja be Vi­da Péter. Célja — bevallása szerint —, hogy a hozamot 50- 60 hektóra korlátozza. A kis vállalkozásban nagy lehetőségek vannak. Ha a kez­deti nehézségeket továbbra is kitartással gyűri le a pincészet, és mindennek ellenére ugyan­olyan következetességgel ra­gaszkodik a borász a precíz munkához, mint eddig, akkor (Folyóbornak zweigelt terme­­léssel is foglalkozik a borász.) Csak sajnálni lehet, hogy a vál­lalkozás az idén nem indult a szekszárdi borversenyen. Kü­lönösen érdemes figyelemmel követni a még hordóban lévő cabernet-t, kékfrankost vagy ka­darkát, amelyek már most is sokat ígérőek, s amelyekhez so­kat tehet hozzá néhány hónapos (vagy éves) palackos érlelés. A pincészet eddig egyetlen nagyobb tételt exportált mind­össze, ám az induló ár figye­lemre méltó. Az első palackok négy márkáért kerültek a ke­reskedőhöz. Budapesten két borszakkereskedésben találha­tók a pincészet italai. Palackból vagy hordóból? Az általunk végigkóstolt ka­darkák közül két olyan tétellel találkoztunk, amelyről külön is érdemes megemlékezni. (Szu­ny­ogh István aranyérmes kadar­kájához nem volt szerencsénk.) Az első Vesztergombi Ferenc 1995-ös évjáratú bora, amely méltán követi a termelőnek mind az 1994-es félliteres,mind a 0,75 literes palackozási ka­darkáját. Az ital színe meglepő­en mély, miként illata is hónap­ról hónapra nemesül, gazdago­dik. Savai és aromái dúsak, de játékosak, a további palackos érlelést nagyon meghálálja a bor. Egyetlen hibája, hogy a ter­melőnél is már csak ezer pa­­lacknyi van belőle. Nehéz ezzel a tétellel össze­hasonlítani Vida Péter kadar­káját, mivel ez a bor még a hordóban pihen. Az alapanyag szintén — miként Vesztergom­bi esetében is — öreg ültet­vényről került a pincészethez. A borban benne van a nagy ígéret, bár a palackos pihente­tés hiánya érezhető az előbbi tétellel szemben. Viszont vi­tathatatlan előnye a Vida-féle bornak, hogy — éppen mert még hordóban van — még sok meglepetéssel szolgálhat a jö­vőben. A következő boroldal május 29-én jelenik meg * Az oldalt írta és szerkesztette: Alkonyi László VILÁGGAZDASÁG BOROK ÉS VIDÉKEK: SZEKSZÁRD Az etióp császár vörösborra vágyott Az utolsó órában Szekszárd ritkasága Óvni kell a magyar borászat és szőlőkultúra hagyományait. Lehet, hogy a kijelentés giccsesnek hangzik, a valóságban azonban túlságosan is időszerű. Mi mutathatná meg jobban a kijelentés igazát, mint a szekszárdi kadarka, amiből ma már alig találunk igazán szép, értékéhez méltó tételt. Hailé Szelasszié Abeszin ugyancsak sok borban gyö­nyörködött, amikor etióp csá­szárrá koronázták. Ám mind közül egyben sem lelte kedvét annyira, mint a szekszárdi vö­rösben — így szól a fáma. Az újsütetű fekete uralkodó utasí­totta udvarát, hogy nyomban kezdjenek tárgyalásokat a tol­naiakkal. Az egyeztetések si­kerrel haladtak, ám mivel Etió­pia akkor sem volt gazdag or­szág, arany helyett vadállatok bőrét kínálták a szekszárdi ne­dűért. Ez önmagában még nem volt baj. Ám mire a sokat ígérő tárgyalások eredményt hoztak volna, az olasz hadsereg lero­hanta az afrikai országot. A világtörténelem megaka­dályozta tehát, hogy a szek­szárdi és pesti hölgyek köré­ben divatba jöjjön a leopárd­vagy zsiráfbunda. Többtől kel­lett azonban elbúcsúzniuk a vi­dék termelőinek, amikor a nagyüzemi módszerek lassan kiszorították a termelt fajták közül a híres kadarkát. Azt a fajtát, ami a magyaror­szági szőlőültetvényeknek ma mindössze négy százalékát ad­ja, ráadásul a nem egészen né­gyezer hektárnyi terület java részét az Alföldön találjuk. Az állítólag Kis-Ázsiából származó szőlő neve a “szkuta­­ri”-ból származik, ami a rácok­hoz kerülve szkadar, később szkadarka lett. A török elől me­nekülő szerbek hozták be a ka­darkát hazánkba, ami az évszá­zadok alatt magyar szőlővé lett. Arad-Hegyalján világhírű aszú­bort készítettek terméséből, mi­közben Szekszárdnak is mega­lapozta dicsőségét. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a kadarka — bár a kék szőlők között az egyetlen említésre méltó hungaricum —, nem csak hazánkban díszült. Jelentős mennyiséget exportál e borból Bulgária, és vannak már ka­darkaültetvények Dél-Ameri­­kában is. Amellett, hogy egyénisége vitathatatlan a világfajtákkal — mint cabernet, merlot, vagy pi­­not noir — uniformizálódó bor­világban, a kadarka szekszárdi tisztelői óvakodnak a túlzások­tól. Általában úgy tartják, hogy 10 évben legfeljebb kétszer hoz a rothadékony és jellegzetesen gyengécske színanyagú fajta olyan termést, amely verseng­het a világfajtákból készült italokkal. De ami fontos: van­nak ilyen évek, és a köztes esz­tendők jelentős részében is szép rozé készülhet a gyümölcsből. Minden adott volna tehát ma­gyar kadarka sikeréhez, bár a déli országokban készült ka­darka testesebb, illatban, fű­szerességében gazdagabb a szekszárdi. Ez pedig igen fon­tos, mert a világ kiváló adott­ságú és gazdag új borvidékei­nél (Kaliforniában, Ausztráli­ában vagy Dél-Afrikában) ha­gyományokban sokkal gazda­gabbak a hazaiak. Márpedig Szekszárd egyik legfontosabb és még élő “relikviája” a ka­darka. A gond a művelésmód válto­zásában, és az évek alatt az új rendszerre épülő, csak lassan változó árrendszerben van. Nem lehet ugyanis eléggé hangsúlyozni a nagyüzemek azon erényét, hogy képesek je­lentős mennyiségben tisztes­séges és elérhető árú bort ké­szíteni. Vannak azonban olyan fajták, amelyek csak a kisüze­meket viselik el: tipikusan ilyen a kadarka. Ez a szőlő rendkívül munkaigényes bak­művelésen, a legjobb fekvé­sekben és alacsony termésho­zam mellett mutatja meg ön­magát. Talán 20-30 hektárnyi ilyen kadarkaültetvény maradt csak Szekszárdon. Az 50-90 éves szőlők művelését azon­ban lassan elhagyják: a leg­kedvezőbb klímájú dombolda­lak művelése drága, gépi gon­dozásuk a művelésmód és a hektáronkénti tízezres (!) tő­keszám miatt lehetetlen. A pi­ac ugyanakkor nem fizeti meg a kadarka művelésével járó, és az átlagost többszörösen meg­haladó költségeket és kocká­zatot. (A korai szüretet a többi fajtánál is jobban megsínyli a kadarka.) Egy nagy hagyomány tehát elporladni látszik, hacsak nem ébrednek fel azok, akik még tehetnek valamit. A kadarka pi­acon tartása, presztízsének eme­lése önmagában is eredmény­nek számít. A fogyasztóra az marad, hogy megismerje, a ke­reskedőé, hogy megismertesse a bort. A legnagyobb felelősség — és legnagyobb kockázat — azonban a termelő vállán nyug­szik. Ma ugyanis csak szép ka­darkával szabad a piacra lépni — itthon is, de kiváltképpen külföldön. Lehet, hogy ma már nem ismerjük, milyen volt egy­kor a nagy kadarka, ám egy rosszul sikerült vagy hibás bor hosszú időre elveheti a piac fel­fedező és fizető kedvét. Márpe­dig a szekszárdi kadarka meg­mentésével a huszonnegyedik órában járunk. A hazai fogyasz­tónak nincsenek oroszlánbőrei — akármire. Már felvetődött egy díj alapításának gondolata, amelyet évről évre a legjobb szekszárdi kadarka termelőjének ad­nánk át. Még csak a megfogalmazásig jutott el az elképzelés, ám konkrét lépések egyelőre nem történtek, így arról sem beszélhetünk, hogy milyen díj is lehetne ez, illetve kik lennének az alapítói — tájékoztatta lapunkat Kocsis Imre Antal, a város polgármestere. Azt azonban már érdemes megemlíteni, hogy az idén a borversenyen a város különdíját nem a legmagasabb pontszámot elért bor termelőjének, hanem a legjobb kadarka készítőjének ajánlják fel. 1996. MÁJUS 15. Kadarka tanulságokkal Borverseny Tolna fővárosában Nemcsak a szőlőültetvények, hanem a borversenyek is tükrözik, hogyan szorul ki a kadarka a termesztésből napjainkban. Mára nemcsak számban, hanem a borok minőségében is egyre ritkábban veszi fel a versenyt a világfajtákkal — felértékelve természetesen a néhány még meglévő kivételt. Bőviben lehetnek a tapasz­talatoknak manapság a szek­szárdi bortermelők; május ele­jén tartották meg a szekszárdi borvidék fővárosának borver­senyét, ahová 254 bort nevez­tek be a környék termelői. A legtöbb ital a vörös újbor kategóriában indult (109 tétel). Fehér újborból 78 féle versen­gett, míg vörös óborból 51 -et, fehér óborból 13-at kóstoltak végig a bizottságok. Igencsak sok tanulsággal szolgál, ha összevetjük az egyes ka­tegóriák díjazottjainak számát. Mindenek előtt vegyük a vörös újborokat, amelyekből mindössze 22 kapott arany-, 20 ezüst-, 31 pedig bronzérmet. Vagyis nem egészen hetven százaléknak jutott medál, s alig húsz százaléknak volt a jutal­ma a legfényesebb, az arany­érem. Természetesen figyelembe kell venni, hogy ebben a ka­tegóriában kialakulatlan borok versengtek, amelyek közül sok még nem mutatta be értékeinek java részét. Ám még ezzel együtt is meglehetősen sovány­nak tűnik az arany- és ezüst­érmesek csapata. A számokat böngésző könnyen juthat arra a megállapításra, hogy tech­nológia terén bőven van még javítanivaló. Csak erősíti ezt a sejtést, hogy a versenyben in­dult 78 fehér újborból mind­össze kilencet érdemesítettek aranyéremre, vagyis a beneve­zettek nem egészen 12 száza­lékát. Igaz ugyanakkor az is, hogy a 35 ezüstös és a 17 bron­­zos ital sokat javít a képen. A szigorú zsűri is jutalmazta a vörös óborokat — ezek a megmérettetésben a legjobban szerepeltek. A versenyen je­lenlévő 51 ital közül 17 arany­­, 26 ezüst-, hat pedig bronz­érmet kapott. Vagyis mind­össze két italnak nem jutott medál. Mindez mutatja, hogy ezek a borok már letisztultab­­bak, kialakultabbak, s azt is, hogy az óbor­kort kevés ital éli meg Szekszárdon. Gyengébben szerepeltek a fehér óborok, egy arany-, öt ezüst- és hat bronz­érmet szereztek. Örömteli, hogy bikavérből nevezték a legtöbbet, szám sze­rint 47-et. (Ezekből 11 arany-, 20 ezüst-, 9 bronzérmet nyert.) Kékfrankosból 36-ot (nyolc arany, 12 ezüst, 10 bronz), ca­bernet sauvignonból 12-őt (ki­lenc arany, három ezüst) vittek a versenyre. Sajnálatos, hogy kadarkából mindössze 12-vel ismerkedhettek a zsűritagok, s ezek a kapott érmek alapján mind abszolult értékben, mind nevezési arányt számítva a vörösborok között a leg­gyengébb eredményt érték el. (Meg kell jegyezni, hogy nem volt a verseny szervezése szem­pontjából szerencsés, hogy ez a néhány bor nem egy bi­zottsághoz került.) Mindössze két aranyat, három ezüstöt és két bronzot kapott ez a fajta. Sajnos hűen jellemezte ez Szekszárd kadarkaínségét, amely országos összehason­lításban még mindig fényes gazdagságnak tűnik. © © !© N50 12 „Ki 0 -o ő 1 is a■o k. £ Szekszárd mezőváros XVIII. századi papírpecsétjén szőlő, szőlőharang, kacor látható Termelő érem pont Szunyogh István arany 18,60 Vesztergombi pince arany 18,60 Aliscavin ezüst 18,06 Gilian Rt. ezüst 17,90 Szabópál Antal ezüst 17,71 Gilian Rt. bronz 16,85 Investvin bronz 16,80 Termelő indított bor (db) arany ezüst bronz Vesztergombi pince 10 6 4 0 Aranyfürt Mg-i Szöv. 10 6 2 1 Gilián Rt. 16 1 9 5 Szekszárdi Mg-i Rt. 13 1 8 2 Sárosdi Ferenc 9 3 2 4 Eurobor 5 3 2 0

Next