Világgazdaság, 2000. január (32. évfolyam, 1/7765-20/7784. szám)

2000-01-04 / 1. (7765.) szám

2000. JANUÁR 4. Tovább javuló külső egyensúly novemberben Új igazgató az energiahivatal élén Dinamikusan nő az export Novemberben a folyó fizetési mérleg — az előzetes adatok szerint —139 millió dolláros hi­ányt mutatott, az első tizenegy hónap passzívuma összesen 1,481 milliárd dollárt ért el. Ez 20 millióval kedvezőbb, mint tavaly novemberben. Az elemzők jónak ítélték a számokat, a külső egyensúly javulása mögött elsősorban a külkereskedelmi mérleg kedvező alakulását vélik meghúzódni. SEBESTYÉN SZABOLCS A folyó fizetési mérleg hiá­nya novemberben — az előze­tes számítások szerint — 139 millió dollár volt —jelentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Ez 20 millióval kedve­zőbb, mint tavaly november­ben. Az első tizenegy havi de­ficit 1,481 milliárd dollárt ért el, amely összességében 123 mil­lióval kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A megkérdezett elemzők rendkívül kedvezőnek tartják a folyó fizetési mérleg adatait, éves szinten 2 milliárd dollár körüli passzívummal számol­nak, ami lényegesen jobb, mint az 1998-as hiány. A javuló kül­ső egyensúly is indokolttá tet­te a jegybanki kamatvágást — állítják a szakértők. Elsősorban a külkereske­delmi mérleg kedvezőbb ala­kulása húzódik meg a folyó fi­zetési mérleg jobb passzívu­ma mögött — véli Forián Sza­bó Gergely, a Budapest Alap­kezelő makroelemzője, hozzá­téve: igen pozitív fejlemény, hogy az export volumene gyor­sabban nőtt, mint az importé, főleg a 12 havi indexeket vizs­gálva. Az áruforgalomban bekö­vet­kezett markáns, kedvező fordu­latot tartja Ludányi Csaba, a K&H Alapkezelő Rt. vezérigaz­gatója is az egyenlegjavulás fő okának. Emellett kiemelte, hogy a nettó export növekedése javít­hatja a GDP-t is. Egyúttal felhív­ta a figyelmet arra is, hogy Ma­gyarország unikumnak számít abban az értelemben, hogy a növekvő belső fogyasztás mel­lett csökken a kereskedelmi mérleg passzívuma. A tőkebefektetésekhez kap­csolódó hiány novemberben 106 millió dollár volt, ami 45 millióval nagyobb, mint az elő­ző év novemberében. Az elem­zők ugyanakkor ezt nem tartják veszélyesnek. Ludányi szerint egy kis, nyitott állam — mint amilyen Magyarország—ese­tében akár egy tranzakció is ki­válthat ilyen mértékű ingado­zást a mérlegben. Ami a decemberi nyereség­kivonást illeti, mindkét elemző nagyon bizonytalannak véli annak mértékét, ugyanakkor az 1998-asnál kevesebbre szá­mítanak. Ezt elsősorban azzal indokolták, hogy a forint ár­folyamában nem volt komoly elmozdulás, végig a sáv erős szélén tartózkodott, azaz nem romlott az ország iránti bi­zalom. Felhívták azonban a figyelmet arra, hogy az elmúlt két hónapban nagyon nagy mennyiségű tőke áramlott be az országba, ami tükröző­dött abban, hogy jelentősen megnőtt a külföldiek kezében lévő állampapír- és részvény­­állomány. A nagy volumenű portfóliótőke viszont gyorsan képes elhagyni az országot, ami komolyan leronthatja az egyen­leget — tették hozzá a szakér­tők. A jelentős forrásbeáramlás pozitív hatása — mondta Ludányi —, hogy az országba bejövő működőtőke az első ti­zenegy hónapban a folyó fize­tési mérleg hiányának 82 szá­zalékát fedezte, a portfólióbe­­fektetéseket is hozzávéve az arány eléri a 156 százalékot. Ezek a kedvező számok hozzá­járulhatnak ahhoz, hogy a jelen­tős hitelminősítő intézetek, mint a Moody’s vagy a Stan­dard & Poor’s, feljebb értékel­jék Magyarországot. A jegybanki tartalékok állo­mánya november végére 10,9 milliárd dollárra nőtt.­ ­ VILÁGGAZDASAG-GRAFIKA Forrás: MNB Éves csúcson a hazai termelői árak TI • • 1*ú­­ • X Erősodo ipari infláció Az ipari termelői árak emelkedése novemberben elérte az 1999-es legmagasabb értéket, 1,5 százalékos volt a havi növekedési ütem, így a termelők 7,7 százalékkal kaptak többet árui­kért, mint 1998 novemberében. Tovább gyorsult a belföldi termelői infláció. MUNKATÁRSUNKTÓL Novemberben 1,5 százalék­kal nőttek az ipari termelői árak, ami éves szinten a legmagasabb rátát jelenti — áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) je­lentésében. Az áremelkedés mögött a belföldi értékesítési árak 1,8 és a forintban mért kül­piaci eladások árának 1,1 szá­zalékos növekedése húzódott meg. Az előző év azonos időszaká­hoz viszonyítva az ipari árak 7,7 százalékkal nőttek, ami jóval meghaladja az 5,5 százalékos októberi értéket. Az exportárak 3,6, a hazai értékesítés árai pe­dig 11,1 százalékkal haladták meg 1998 novemberének érté­két. A forintban mért exportérté­kesítés árainak emelkedése (1,1 százalék) novemberben is ma­gasabb volt, mint a forintleér­tékelés havi üteme, azonban folytatódott a májusban megin­dult pozitív tendencia, misze­rint a kettő közötti különbség tovább mérséklődött (1998 de­cemberéhez mérten már csak 1,9 százalékpont az elmaradás). Emellett a kivitel novemberi árnövekedése meghaladta az októberi ütemet is. Ágazati bontásban szemlél­ve: az ipari exportban megha­tározó szereppel bíró gépipar árindexe 0,5 százalékkal nőtt októberhez képest. Továbbra is a vegyipar produkálta a legna­gyobb áremelkedést (4 száza­lékkal magasabbat, mint októ­berben, és 29,8 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának értékét), aminek hátterében a kőolaj-feldolgozás árainak 14,2, valamint a vegy­ipari alapanyagok, vegyi szálak és egyes műanyag termékek árainak 3-4 százalékos export­árbővülése húzódik meg. A hazai eladások árainak havi növekedési üteme tovább gyor­sult, és elérte az év legnagyobb értékét. A magas rátában első­sorban a vegyipar áremelkedé­sei tükröződnek, mind a hó/hó (7,3 százalék), mind pedig a 12 havi (33,7 százalék) index je­lentősen meghaladja az ipari átlagot. A vegyiparon belül fő­leg a kőolaj-feldolgozási árak egész évben tartó meredek nö­vekedése a meghatározó. A fel­dolgozóipar többi ágazatában 0,2—1 százalék közötti sávban drágultak az árak, a gépipart kivéve, ahol árcsökkenést re­gisztráltak. S.Sz. Az ipar árindexei Termelő előző hónap A 100­­ árindex előző év azonos időszaka­­ 100 1998. november 99,9 108,0 december 99,7 107,1 1999. január 100,2 104,6 február 100,4 104,3 március 101,0 104,9 április 99,3 104,1 május 100,2 104,0 június 100,6 104,3 július 100,9 105,1 augusztus 100,7 104,3 szeptember 101,2 104,8 október 101,1 105,5 november 101,5 107,7 Forrás: KSH VILÁGGAZDASÁG BELFÖLD ÜZLETI NAPILAP A gyed miatt nincs sorban állás Már igényelhető az ellátás Nem kell sorban állni a gyermekgondozási díj (gyed) igénylése miatt az egészségbiztosító­nál, a nyomtatványokat ugyanis a munkáltató küldi be — tudtuk meg. Az igénylésnek nincs határideje, ám legfeljebb félévnyi járandóságot folyósít visszamenőleg a biztosító. MOLNÁR MARI A megyei egészségpénztá­rakhoz tavaly december 27-én érkeztek meg a gyermekgondo­zási díj igényléséhez szükséges nyomtatványok — mondta a Világgazdaságnak Pincési Já­nosné, az Országos Egészség­­biztosítási Pénztár (OEP) szak­­igazgatási osztályvezetője. A díjmentes nyomtatványokhoz a megyei egészségpénztáraknál és azok kirendeltségeinél, va­lamint az OEP ügyfélszolgálati irodáiban lehet hozzájutni. Az ez év január elsejétől járó ellá­táshoz kétfajta nyomtatványt kell kitölteni: az egyiket a szü­lőnek, a másikat a foglalkozta­tónak. Hangsúlyozta: a kitöltött igénylések eljuttatása az egész­ségpénztárhoz nem a szülők feladata. Ezzel elkerülték az ilyenkor szokásos sorban állá­sokat is—tette hozzá. A gyedet a tárgyhónapot kö­vető 15-éig kell kifizetnie az egészségbiztosítónak. Az igénylésnek nincs határideje, bármikor beadható. Ám az egészségpénztár legfeljebb fél­évnyi járandóságot folyósít visszamenőleg — tette hozzá. Az igénybejelentő mellett a foglalkoztatónak is ki kell töl­tenie — két példányban — az adatlapokat. Az egyiken a mun­káltató igazolja az átvételt. An­nál a mintegy 8500 munkahely­nél, ahol működik társadalom­­biztosítási (tb) kifizetőhely is, a második példányt nem kell elküldeni a biztosítóhoz. A töb­bi munkáltatónak pedig három napon belül kell eljuttatnia a dokumentumokat a területileg illetékes megyei egészségpénz­tárhoz. Azok a szülők is igényelhe­tik az új ellátást, akiknek már jár a gyermekgondozási segély (gyes). Ám ezt is be kell jelen­teni az OEP-nek: automatiku­san ugyanis nem jár a gyes he­lyett a gyed. Pincési Jánosné szerint minél hamarabb lemond a szülő a régi ellátásról, annál hamarabb folyósíthatják az új ellátást. Azoknál a cégeknél, ahol tb-kifizetőhely állapítja meg és folyósítja a családtámo­gatási ellátásokat, elegendő a munkáltatónak jelezni ezt. Matolcsy meneszt­és Matolcsy György gazdasági miniszter a Magyar Energia Hivatal (MEH) régóta betöltetlen főigazgatói posztjára Kaderják Pé­tert, Chikán Attila volt kabinetfőnökét nevezte ki. Egyúttal me­nesztette a sajtófőnököt és humánpolitikai főosztályvezetőt. L'ni.iintmiin.r A január 1-jével hivatalba lé­pett Matolcsy György gazdasá­gi miniszter egyik első tényke­déseként a Magyar Energia Hi­vatal (MEH) régebb óta betöl­tetlen főigazgatói posztjára Kaderják Pétert nevezte ki. Kaderják Chikán kabinetfőnö­ke volt, s részt vett a kormány által elfogadott új energiapoli­tikai koncepció kidolgozásában. Információink szerint a na­pokban még nem várható a GM új vezetésének felállása, azaz a politikai és a közigazgatási ál­lamtitkár, továbbá a helyettes államtitkárok kinevezése. Poli­tikai államtitkárt még nem is ne­vezett meg Matolcsy, akinek közigazgatási államtitkára Nagy Róza, a Budapesti Keres­kedelmi és Iparkamara eddigi közgazdasági igazgatója lesz. Egyelőre Kraft Péter az idegen­­forgalomért, Hónig Péter az energetikáért, Herczog László pedig az érdekegyeztetésért ma­rad felelős. A Külügyminiszté­riumba távozik Balás Péter, ugyanakkor várhatóan helyettes államtitkárrá nevezik ki Pon­­gorné Csákvári Marianne fő­osztályvezetőt. Hírek szerint távozik Bagó Eszter, akinek utódja Cséfalvi Zoltán, az An­­tall-kormány ipari miniszteré­nek, Bod Péter Ákosnak az egy­­­­kori titkárságvezetője lesz. Ugyanakkor úgy tudjuk, van olyan érintett, aki még hivata­losan nem is tudja, hogy vélhe­tően távoznia kell posztjáról. Matolcsy menesztette az elődje, Chikán Attila által kine­vezett sajtófőnököt és humán­­politikai főosztályvezetőt — tudta meg a Világgazdaság. Nagy Anna utódja (az üzleti életben tevékenykedő) Szabó Diána, Kovács Gézáé pedig He­gedűs Zoltán lett. N.V.Zs. Az éves sztrádamatricából 20-25 ezer fogyott „Türelmes” ellenőrzés A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. az M1-es és az M3-as autópá­lyákon január 2-ától egységesen használható éves matricából saját ügyfélszolgálati irodáiban mintegy nyolcezret értékesített eddig — tudta meg lapunk. A haviból körülbelül 700, a heti­ből pedig 400 fogyott. Összességében az NA Rt. 20-25 ezerre becsüli a már eladott éves vignetták számát. MAGOS KATALIN Az M1 -es teljes szakaszán és az M3-ason január 2-ától beve­zetett, egységesen használható heti- (kilencnapos), havi- és éves matricákat mintegy 280 helyen árusítják — tudtuk meg Boros Pétertől, az NA Rt. díjbeszedé­si igazgatójától. A különböző kategóriájú, illetve más-más idő­távra szóló matricák összességé­ben 540 ezres nyitókészletének több mint a fele a bizományosi hálózatba került. Az ott eladott mennyiségről csak február ele­jén várható összesített adat. Az NA Rt. saját hálózatában — a tegnap délutáni adatok sze­rint —nyolcezer darab éves, 700 havi- és 350-400 hetimatricát ér­tékesítettek. Ez utóbbiak eladása tegnap indult be, és a vásárlás­kor megjelölt időponttól számí­tott kilencedik nap éjfélig érvé­nyesek. A havi matricák—a ha­gyományos BKV-bérlethez ha­sonlóan — a hónap első napjá­nak nulla órájától a következő hónap 5-ének éjféléig érvénye­sek, míg az éves matricák a tárgyévet követő esztendő janu­ár 10-éig. Mivel a tavaly janu­ártól díjasított M3-ason alkalma­zott éves matrica érvényessége nem a naptári évhez, hanem a vá­sárlási időponthoz kötődik, az idén év közben lejáró M3-as matricák—lejártuktól függően — különböző kiegészítő díjak­kal év végéig érvényessé tehe­tők mindkét (M 1-es, M3-as) au­tópályán való közlekedésre. Boros Péter elmondta, hogy a már tavaly is díjas M3-ason, va­lamint az M1-es Győr és He­gyeshalom közötti szakaszán a meglévő infrastruktúrán (díjsze­dő kapuk — a szerk.) is kapha­tók matricák. A meglévő kont­­rollpontokon folyamatosan vég­zik az ellenőrzést is. Az M1-es csak vasárnaptól díjasított — Budapest és Győr közötti—sza­kaszán azonban csak szúrópró­baszerű az ellenőrzés, ez napo­kon belül be is indul. Mint arról korábban beszámoltunk, a blic­celőkre százezer forintig terje­dő bírság szabható ki. A türelmi időszakban azonban várhatóan ennél kisebb lesz a büntetés. A matricák árusításában — döntően térítési gondok miatt— előforduló kisebb fennakadáso­kat egyebek között több benzin­kút bevonásával igyekeznek el­hárítani. A díjbeszedési igazgató szerint a határátkelőnél egyértel­műen ki vannak táblázva a ma­gyarországi egységes matrica­­rendszerrel kapcsolatos infor­mációk. Napokon belül elkészül a külföldiek eligazodását segí­tő, idegen nyelvű tájékoztató prospektus is. A lejáró matricák kiegészítő díjai (A meglévő, M3-asra szóló éves matricánál) Érvényességi időhatár Díjkülönbözet forintban D1 D2 D3 2000. január 31. 20 400 50 900 81 400 2000. február 29. 18 900 46 700 74 700 2000. március 31. 17 000 42 500 68 000 2000. április 30. 15 400 38 400 61 400 2000. május 31. 13 700 34 200 54 700 2000. június 30. 12 000 30 000 48 000 2000. július 31. 10 400 25 900 41 400 2000. augusztus 31. 8 700 21 800 34 700 2000. szeptember 30. 7 000 17 500 28 000 2000. október 31. 3 500 8 800 14 000 2000. november 30. 1 900 4 600 7 400 01: motorkerékpár, személygépkocsi D2: kisterherautó, kisbusz D3: a D1, D2 kategóriába nem sorolható valamennyi gépjármű Forrás: VG 3"

Next