Világgazdaság, 2000. február (32. évfolyam, 21/7785-41/7805. szám)

2000-02-02 / 22. (7786.) szám

101 Árvay János: céhmester és főborász Csúcson a hatputtonyos Noha Árvay János, a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet fő­borásza a második helyre szorult a tavalyi év végén rende­zett év borásza választáson, az egyebütt aratott sikerek iga­zolják, hogy jó úton jár. New Yorkban a Wine Experience­­en ’93-as hatputtonyos aszúja vitte el a pálmát, az “Ezred­végi üzenet egy palack borban” című honi versengésen pe­dig championdíjas lett a saját ötputtonyos, ’95-ös aszúja. MUNKATÁRSUNKTÓL Árvay János a Disznókő pin­cemesteri posztja mellett saját ültetvényt is gondoz Rátkán. Mind a kettőt azonos szakmai elvek alapján műveli a borász, aki erősíti a Pannon Bormíves Céhet is. Minden bor alfáj­a a terület, a talaj, az éghajlat, a mikroklíma összessége, ómegája pedig a jó design, hiszen a jó bornak is kell cégér — mondja Árvay. A Disznókő területe kitűnő: a déli lejtőn egy tagban fekvő 150 hektáros ültetvény talaja kö­zépkötött, perlites-andezittufás nyirok. 45 hektáron új telepítést látunk, a nagy ívű telepítési program ’96-ban ért véget, jö­vőre fordulnak termőre a fiatal tőkék. Az öregek a hetvenes évektől szolgálnak. Lényeges persze az ember is. A csiszolón múlik, mit hoz ki a drágakőből. Árvay és a Disznó­­kő menedzsmentje a szigorú művelési felfogás híve. Ennek mottója a kis terhelés, azaz a nagyon szigorú termeléskorlá­tozás, 8-9 válogatott fürt, más­fél kiló szőlő meghagyása tő­kénként. Ezeken a tőkéken a dupláj­át fennhagyták a kombi­­nátos ántivilágban, ám a bor­rendszerváltást követően a mennyiség átcsapott minőség­be. A leválogatott hajtásokat szellős, vékony lombfalak ve­szik körül, a jó gazda a nyár fo­lyamán állandóan megstuccolja a leveleket. A szüret Simon- Júda napján, október 28-án kez­dődik, a kíméletes módszer igyekszik minél kisebb sokkot, mechanikai-fizikai behatást gyakorolni a szőlőre, így a Disznókő-technológiát kíméle­tes sajtolás és a szokottnál ke­vesebb derítőszer alkalmazása jellemzi. Nagyon fontos vége­zetül a hordó minősége: egysé­ges, 225 literes tölgyfahordó­parkban érik a furmint, a sza­morodni és az aszúborok. Árvay egyébként inkább az újhullámos aszúk híve, azaz a megszokott nehézsúlyú, sűrű, klasszikus oxidatív erjesztéssel és érleléssel szemben a reduk­tív iskolázású, aromákban, il­latokban gazdagabb, gyümöl­csösebb nedűket kedveli, hang­súlyozva, hogy a fahordó ter­mészetesen mindenképpen ré­sze kell hogy maradjon a toka­ji bor életének. T.I. A Disznókő tulajdonosa 1992 óta a francia Axa-Millésimes, a biztosító borászati leányvállalata, melynek Bordeaux-ban, Bur­gundiában és Portugáliában is vannak birtokai. Az Axa jegyzett tőkéje 1,6 milliárd forint, ez a legnagyobb Tokaj-Hegyalján. Az új világszínvonalú szőlőfeldolgozóba és présházba, a telepíté­sekbe és a tölgyfa hordós érlelőpincébe 2,5 milliárd forintot ruháztak be. A birtok a borok kétharmadát exportálja. Domi­nique Arangoits vezérigazgató szerint a fő feladat a Tokaj név és Disznókő jobb megismertetése a nyugati piacon, ezért mind az anyacég, mind Disznókő jelentős pr-t végez, a marketingköltség az árbevétel 12 százalékára rúg, ami magas arány. A beruházás sikeres, a minőség jó, 1999-ben nemcsak a szőlő-, hanem a pénztőkék is termőre fordultak, de a marketing és az eladás még hátravan, hangsúlyozza a vezérigazgató. VILÁGGAZDASÁG­­t. BORKI ISTORA /// ÜZLETI NAPILAP Dugóhúzó: mivel erősítenek a szekszárdiak a versengésben? Vörösök barátságos mérkőzése Szekszárd és Villány — nagypolgárok és arisztokraták a magyar bor “társadalmában”. Nyílt kardoskodás nincs közöttük, de a tolnai megyeszékhely vezető pincészeteiben egy kicsit a villányiaknak is meg akarják mutatni tudományukat, a vörösbor baranyai fővárosában pedig az árlisták szerkesztésekor okozhatnak fejtörést a szomszédok ár/érték arányban nehezen megszorítható nedűi. Ezúttal azt kóstolgattuk, vajon a szekszárdiak ez évben miként intéz­kednek a fogyasztók számára igen hasznos viadalban. MUNKATÁRSAINKTÓL A megkóstolt hatost Vesztergombi Ferenc 1998-as kadarkájával (Budapest Bortár­saság, 1390 forint) indítottuk. A még Szekszárdon is ritka faj­ta sajátos színét mintaszerűen “szállítja” a bor, a testes vörö­sökre nem jellemző cseresznye­szín már szemre is üdítő. A ko­mótosan lecsordogáló korona komolyságra inti a kóstolót, az illat sodró gyümölcsössége és fűszeressége nemkülönben, ízében visszaköszönnek az il­latjegyek: grépfrút, paprika, bors. Izgalmas savszerkezete okán a nehezebb étkezések (például disznótoros) ügyes se­­gítőj­e lehet ez a nedű. Szekszárdon nagyon otthon van a merlot, szinte mindegyik neves pincészet kínálja ezt a csúcsborok sorába tartozó faj­tát. A most kóstolt 1998-as pél­dány esetében (Heimann és fiai Pince, Budapest Bortársaság, 1390 forint) a szép rubinszín után nyomban örülhettünk a jel­­legzetes málnaillatnak, amely­be némi csipkebogyó és cse­resznye is beköltözött. A kor­­tyolgatás során enyhe savhang­súlyt tapasztaltunk, így volt okunk emlékezni az agyonáz­tatott 1998-as évjárat cudar idő­járására. A bor szerencsére jobb, mint amilyen a felejthe­tő év hangulata volt. Nagyobb üresség kongott a következő borban, pedig az már a Szekszárdon (is) a csúcsok csúcsaként elkönyvelt 1997-es esztendő gyermeke. A Sárosdi Pince 1997-es cabernet sauvignonja (Cora Áruház, 875 forint) színben és illatban (pap­rika) még hozta a fajtajelleget, ám ízben meglepő hirtelenség­gel lecsapja a biztosítékot. A második hármas az “ízelí­tő Szekszárd jeles cuvée-iből” munkacímet is kaphatná. Első­ül a T­akler Pince klasszikus há­­zasítása (a két cabernet és a merlot) került a poharakba. Arányok: cabernet franc 44, cabernet sauvignon 16, merlot 40 százalék. Az 1997-es Takler-cuvée (Borposta Állo­más, 1750 forint) az ebben az életkorban átlagos 15-30 perces levegőztetés többszörösét igényli, ám nagyon meghálál­ja a türelmet, a várakozás során el lehet merengeni a bor gránátalmaszínében, vagy fo­gyasztás előtt több órával sza­badítsuk ki a palackból a dugót. Az illat és az íz egyaránt hatal­mas komplexitást mutat: bor, szeder, fekete ribizli és papri­ka kavalkádját. Finom tanni­­nok, utóízben sok gyümölcs, kedves, melegséget árasztó összhatás. Vida Péter sok év óta egyen­­geti igen eredményesen a cabernet franc és a merlot fri­gyét. 1997-es cuvée-je (Buda­pest Bortársaság, 1750 forint) megaillattal tölti be a kóstoló tudatát. Fűszerek, paprika, va­nília, csokoládé, erdei gyümöl­csök — néhány elem a karne­váli hangulatból. ízben beje­­­­lentkezik még a meggy és a ri­bizli. A tölgyfa hordó hibátlanul fuzionált a borral, a telt barrique hangulat erőt, és nem erőlködést sugároz. A műalkotásban az egyik kóstoló kissé nyers tan­­ninokat vélt felfedezni, ám az összkép alapján talán pontosabb azt mondani: hosszú fejlődési lehetősége van még a bornak. A végére egy “öreg” verseny­ző, Dúzsi Tamás 1996-os cuvée-je maradt (Budapest Bortársaság, 1300 forint). Dú­­zsiról elmondható: keveset be­szél, de sokat mond. A szek­szárdi kékfrankoskirály mind­össze háromféle nedűvel bol­dogítja a piacot: kékfrankos, ugyanilyen rozé és a kékfran­kos alapú, archaikus nevű Szegzárdi cuvée — katonásan tömör a Dúzsi-féle borlista. A maga kategóriáj­ában ugyanak­kor mindegyik nedű mester­munkának számít. A most du­góhúzó alá került cuvée 70 szá­zalékban kékfrankost tartal­maz, a további részen fele-fele arányban osztozik a merlot és a cabernet. A gránátvörös színt követő illat cukrászdás hangu­latot varázsolt elénk, az elegáns előadás keretében fellépő cso­koládé, szilva, narancs, szegfű­szeg és bors jóvoltából. Egy­szerre méltóságteljes és játékos bor, a nyelvre például izgalmas hűvösségérzetet varázsol. Nem sok idővel a felbontás után is je­lentkeznek vegetális jegyek, a hosszabb szellőztetéssel azon­ban a gyümölcsösség és a cso­koládé fő szerepét egyre inkább a növényi eredetű illat- és ízje­gyek veszik át. Ezt azonban egyik kóstoló sem sajnálta, csak azt, amikor a palackban végér­vényesen a levegő ragadta ma­gához az uralmat. A hazai mesterek hordói begurultak a világ élvonalába Kádár-korszak jöhet Magyarországon A magyar kádármesterek hordói a legjobbak közé tartoznak Európában—állítják egyhan­gúlag a büszke érintettek és a nekik “kiszolgáltatott” bortermelők. Noha a Kádár-korszak nagyüzemi borászkodása a kádároknak sem kedvezett, úgy tűnik, ma ezen a téren is min­den adott a felzárkózáshoz: ezt nemcsak a hazai piac visszajelzései, hanem a dinamikusan növekvő export is bizonyítani látszik. GAZDA ALBERT Ez idő szerint a franciák mö­gött a második helyen állunk— büszkélkedik Kalla Miklós, aki tizennyolc éve exportálj­a “mű­veit” a szélrózsa minden irányá­ba, Németországtól Ausztráli­áig, amellett, hogy Magyaror­szágon is a legjobb termelők keresik a jászberényi vállalko­zás barrique hordóit. A II. világ­háborút megelőzően a szlavón tölgy — amely neve ellenére gyökerétől koronájáig magyar — volt a legkeresettebb, teszi hozzá. Az ebben az évben vár­hatóan mintegy hatezer, külön­böző méretű—225,350,500 és 600 literes — hordót előállító, 40 alkalmazottat foglalkoztató cég első embere elmondja: há­romféle pörkölési metódust használnak, a világostól a köze­pesen át a sötétig, ami a meg­rendelő igényeitől függ. A Budapesti Kádár Kft. ket­tővel több kategóriát állított fel: eszerint a könnyűt a közepes, a közepesnél erősebb és az erős követi, de kívánságra a hordók fenekét is kiégetik. A Vylyan Rt., Bock József, Vida Péter vagy Szőke Mátyás mellett e cég is szállít az Egyesült Álla­mokba, méghozzá a világ leg­nagyobb termelőjének, a nem kevesebb mint évi 40 millió karton bort prezentáló Sonoma­­völgyi Gallónak (amely, mint nemrég meggyőződhettünk róla, a hihetetlen mennyiség el­lenére kitűnő minőségben kí­nálja a legolcsóbbak közé tar­tozó, 10 dolláros cabernet-jét is). Csernyik János ügyvezető igazgató szerint sikerült elérni­ük a francia minőséget, ami már csak azért is figyelemre méltó, mert a magyar hordó ára még mindig fele-harmada a hason­ló kvalitású nyugat-európai­nak. Akadnak problémák is: tény és való, hogy a tölgy a Ká­dár-kor évtizedeinek “rabló­­gazdálkodása” miatt jobban fogyatkozik a kelleténél, de korai lenne kongatni a vészha­rangot — vélekedik Csernyik János. Jó a magyar tölgy, amit az is bizonyít, hogy nagy mennyisé­get visznek ki francia kádárok — erősíti meg ezt az informá­ciót Bacsó András, a Tokaj- Oremus ügyvezetője, aki sze­rint a csökkenő mennyiség mi­att elengedhetetlen lenne új te­lepítések megvalósítása. Magyar viszonylatban óriás­nak számít a szigetvári illetősé­gű Trust Hungary Rt. A hordót csak 99 márciusa óta gyártó cég —92-től kezdődően hordódon­­gával foglalkoztak — éves szinten 15-20 ezer darab elké­szítését tűzte célul. Ez Magyar­­országon sok, nemzetközileg nem annyira — mondja Feke­te Adrienn gazdasági igazgató. A főként kocsánytalan, de ko­csányos tölgyet is feldolgozó vállalkozás egyaránt preferál­ja a 225 literes barrique-ok hor­dói és burgundi változatát — előbbi 95 centi magas, tehát karcsúbb, utóbbi 89 centire nőtt, így pocakosabb —, de ké­szítenek nagyobb, 300 literes hordókat is. Kalla Miklós említ egy érde­kességet: a jól pörkölt hordó akkor is kiváló lehet, ha na­gyobb. A villányi Tiffán Ede kérésére készült egy 10 ezer li­teres “monstrum”, s a mester szerint a borász módfelett elé­gedett a művel. Az egri Vincze Béla is azt vallja: a szépen pör­költ hordónál az első évjáratban nem lehet észrevenni — az ab­ból kikerült boron, persze —, hogy 10hektós vagy 225 literes. A borászok véleménye alap­­j­án úgy tűnik, nemcsak a kádá­rok vannak tisztában értékeik­kel, hanem a termelők is. Az ország legjobb hordóit haszná­lom — dicséri például Tiffán Ede Kalla Miklóst, de maximá­lisan elégedett a Budapesti Ká­dár Kft.-től vásároló Debre­­czeni Pál, a Vylyan tulajdono­sa is. Tiffán szerint a kádárnak el­sősorban becsületesnek kell lennie, mivelhogy nem mind­egy, mennyi ideig szárítják a fát. Ettől függ ugyanis, hogy a hordó hozzáad a borhoz, vagy nyersessége miatt éppenséggel elvesz. Bacsó András közlése: előfordult, hogy kádárok a ja­nuárban kivágott tölgyből ab­ban az évben hordót készítettek, ami nem más, mint merénylet a borral szemben. A szárítási idő Kalla Miklósnál két-két és fél év. Tiffán azt mondja, bár a dolog nem mérhető, a rossz hor­dó a legjobb,bort is tönkre tud­ja tenni, a jó viszont 50 száza­lékot hozzátehet. Vannak olyanok is, akik sa­ját, “kizárólagos” kádárt foglal­koztatnak. A Tokaj-Oremus maga vásárolja a csakis zemp­léni tölgytönköt, s helyi kádár­ral készíttetik a hordókat, mi­után a dongákat 16 hónapig szá­rították — tudtuk meg Bacsó Andrástól. Az Oremus arra ké­szül, hogy saját üzemet építsen. A cég 136 literes gönci és 200- 220 literes szerednyei hordókat használ fele-fele alapon, de az arányt öt éven belül 80:20-ra módosítják a gönciek javára. Minél kisebb a hordó, annál jobb a mikrooxidáció, annál jobban érik a nemes bor­t ad magyarázatot törekvésükre Bacsó. Hozzáteszi: kísérletkép­pen vásároltak francia hordót is, s nagyon elégedettek voltak vele, de a jelentős árkülönbség miatt nem rendszeresítik hasz­nálatát. A magyar és a francia hordók összemérésére készül az egri Gál Tibor is, aki egy 99- es évjáratú, azonos vörösborát használj­a a kísérletre. Bár a té­ren Bacsóék mögött van, egy másik szempontból megelőzte őket: Gál Tibor már tető alá hozta saját kádárműhelyét. B­acsó András szerint a magyar kádármesterek jó részének van még mit tanulnia, hiszen “ez is egy tudomány, amelynek fejlő­dését a Kádár-korszak nagy­üzemi borászkodása jelentősen hátráltatta”. A főborász szerint az ismeretanyag nem bővült kellő mértékben, s szerencsés lenne, ha nyíltan beszélnének a problémákról is, továbbá a szakmai kapcsolatok a kádárok között éppoly dinamikusan ala­kulnának nyugati társaikkal, mint ahogyan az a borászok esetében tapasztalható. Nincs okunk szégyenkezni kádáraink miatt — foglalja össze mégis a lényeget Deb­reczeni Pál, aki végezetül egy érdekességre hívja fel a figyel­met: a Magyarország legismer­tebb termelői körében szinte “elfeledett” nagyhordóknak is­mét komoly kultusza kezd ki­alakulni világszerte. A legkitűnőbb alapanyag az úgynevezett kocsánytalan tölgy — Quericus petrea —, amely mögött optimális esetben legalább 100-120 esztendő van, e szép kort több mint 600 méterrel a tengerszint felett érte meg, s törzsének átmérője meghaladja a 40 centimétert. Egyébiránt lehet barrique hordót kocsá­nyos tölgyből is készíteni, csak az ritkább szálú, mivel hirtelen nő. Márpedig az a lényeg, hogy “sűrű” legyen a fa. Amit a termelőktől lehet megtudni — e téren a mesterek, cégvezetők ugyanis nem túl közlékenyek —: a normál méretű barrique hordó 50-60 ezer forintba kerül, de “no name” kádároktól 40- ért is beszerezhető. A jó francia hordók 140-150 ezer forintot is kóstálhatnak. 2000. FEBRUÁR 2. Kamocsay az év bortermelője A Hilltop Neszmély Rt. főbo­rásza, Kamocsay Ákos a napok­ban vette át a még 1999 végén neki ítélt év bortermelője címet. A Magyar Bor Akadémia szer­vezésében negyedszer, összes­ségében kilencedszer ítélték oda Magyarországon a rangos címet. A kétfordulós szavazás után több mint százkilencven borér­tő szakember, vendéglátós és újságíró voksa alapján hirdet­tek eredményt. Az első körben öt bortermelő neve maradt a kalapban: a tokaj­hegyaljai Árvay Jánosé, a balatonfüredi Figula Mihályé, Kamocsay Ákosé, az ugyancsak tokaj­­hegyaljai Szepsy Istváné és a badacsonyi Szeremley Hubáé. (VG) Kevés az új telepítés A várt 4-4,5 millió helyett a múlt év őszén csupán mintegy 3,5 millió hektoliter bor került a pincékbe — tájékoztatott Urbán András, a Hegyközsé­gek Nemzeti T­anácsának főtit­kára a közelmúltban megrende­zett III. országos hegybíró-kon­ferencián. A főtitkár szerint a szőlősgazdák és a borágazat helyzete a múlt évben ellent­mondásosan alakult. A szőlő­termés ugyanis a vártnál lénye­gesen kisebb lett a mostoha idő­járás miatt. A bor minősége azonban a legtöbb helyen lé­nyegesen jobb, mint bármely más évben eddig. Vannak olyan területei az országnak, ahol ezt az évszázad minőségének tartják. A szőlősgazdák legnagyobb gondja jelenleg, hogy a magyar ültetvények egy része elörege­dett, és pótlásuk csak vontatot­tan halad. A múlt évben csupán 850 hektárt telepítettek, a főtit­kár szerint legalább 3000 hek­tár szőlő telepítésére lett volna szükség. (MTI)

Next