Világgazdaság, 2006. január (38. évfolyam, 1/9266-22/9287. szám)
2006-01-02 / 1. (9266.) szám
2 VILÁGGAZDASÁG 2006. január 2., hétfő BELFÖLD RÖVIDEN A Magosz szerint fekete év volt a 2005-ös A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) szerint rossz évet zárt 2005- ben a magyar agrárium, bár a gazdálkodás körülményei alapján akár kedvezően is alakulhatott volna az ágazat helyzete. Jakab István, a Magosz elnöke pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján elmondta: ugyan az időjárás és az Európai Unió adta lehetőségek is segítették volna a gazdákat, ám a kormány nem megfelelő intézkedései miatt ezeket nem tudták kihasználni. (MTI-Eco) Átkeresztelik a gyógyhatású szereket Bár csak 2011-től lép hatályba az az új miniszteri rendelet, amely szerint a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények kizárólag vény nélkül kapható vagy hagyományos növényi alapú gyógyszerként kerülhetnek forgalomba, ám ilyen minősítéssel újabb termékek forgalmazására már nincs mód. Az Európai Unió irányelvének megfelelően ezen készítmények átminősítését 2011. márciusi határidővel bezárólag kell kérvényezni az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél. Azt követően a most forgalomban lévő gyógyhatású szerek is csak vény nélküli gyógyszerként vagy hagyományos növényi alapú gyógyszerként kerülhetnek a patikákba és a drogériákba. (VG) Kolber elégedett Az I. Nemzeti fejlesztési terv regionális operatív programjában a 2004-2006 között rendelkezésre álló 107 milliárd forintos keretet 93 százalékban már lekötötték, a szerződéskötések jól haladnak - mondta Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter az elmúlt évet értékelve. Kolber kijelentette: minden egyes forinthoz csupán 15 fillérnyi saját forrást kell hozzárendelni, ez jelentős fejlesztési lehetőségeket nyit meg. (MTI-Eco) Szigorodó munkaerő-kölcsönzés Az idén szigorúbb szabályok vonatkoznak a munkaerő-kölcsönzésre. Ezek az eddigieknél jobban ösztönzik majd a munkaadókat a közterhek vállalására, valamint arra, hogy a kölcsönzés ne jelentse egyben a nagyobb munkavállalói kiszolgáltatottságot. Ezentúl nem lesz lehetőség arra, hogy a munkaadó egy másik, kölcsönző céget létesítve saját alkalmazottait foglalkoztassa tovább mint kölcsönzött dolgozókat. A törvény megtiltja a munkaerő-kölcsönzést, ha a munkavállaló korábban a kölcsönbe vevőnél állt munkaviszonyban, illetve ha a két munkáltató egymással tulajdonosi kapcsolatban áll. (MTI-Eco) VILÁGVÁROSOK MAI IDŐJÁRÁS* A VG.hu hírei a www.hirkereso.hu hírportálon is elolvashatók Athén változó 16 °C Moszkva borús2 °C Bécs havazás 3 °C Párizs változó 7 °C Berlin borús 1 °C Prága hózáporok 1 °C Brüsszel változó 5 °C Róma zivatar 11 °C Budapest borús 5 °C New York eső 4 °C Isztambul változó 14 °C Peking változó 3 °C London felhős 6 °C Sydney eső 24 °C Madrid napos 12 °C Tokió eső 10 °C További információk a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu) European weather service Kit l A r r A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM költségvetési és pénzügy-politikai főcsoport államháztartási pénzügyek módszertani osztálya pályázatot hirdet végzett közgazdász részére. AZ ÁLLÁS BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: • közgazdász-, illetve okleveles közgazdászvégzettség • kiváló angol nyelvtudás, • európai uniós ismeretek • képesség önálló, precíz munkavégzésre • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Word, Excel, PowerPoint, internet, levelező program) ELŐNYT JELENT: • magyar, illetve EU-költségvetési kérdésekben való jártasság • számviteli és statisztikai ismeretek A pályázóval határozatlan időtartamú közszolgálati jogviszonyt létesítünk, besorolása és illetményének megállapítása a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései szerint történik. A pályázat érvényességi ideje a megjelenéstől számított 10 nap, ezalatt várjuk az angol és magyar nyelvű önéletrajzokat. apmso@Dm.gov.hu További felvilágosítás a 327-2374 telefonszámon kapható. i ! Változó Széchenyi-kártya A kamattámogatás 2008-ig fokozatosan megszűnik A Széchenyi-kártya programhoz - tízmillió forint értékig - a kis- és középvállalkozói célelőirányzatából az idén két, 2007-ben egy százalékpont kamattámogatást nyújt a gazdasági tárca, de a 2008-tól kibocsátott kártyáknál ez megszűnik. A garanciadíj-támogatás 2010 végéig változatlan marad. MUNKATÁRSUNKTÓL A Széchenyi-kártya maximumát - mint arról lapunk korábban beszámolt - az eddigi tízmillió forintról az idén 25 millióra emelik. A vállalkozások körében népszerű program folyatásának feltételeiről is megszületett a döntés. E szerint a 2006-ban kibocsátott kártyák teljes kölcsönösszegére változatlan mértékű garanciadíjtámogatást nyújtanak, a kamattámogatás pedig tízmillió forint értékig lesz érvényben. Mértéke ez évben kibocsátott kártyák esetében két százalékpont, a jövő éviekre egy százalékpont, 2008. január 1-jétől pedig megszűnik a támogatás. A kamat és a garanciadíj támogatásának forrása a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kezelésében lévő kis- és középvállalkozói célelőirányzat. Az eddig átadott Széchenyikártyák száma megközelíti a 47 ezret, a beadott igénylések száma pedig már 65 ezer fölött van. A bankok az igénylések 14 százalékát utasították el, a kihelyezett hitelállomány 191,7 milliárd forint. A 2005. év nagyon „erős” volt, hiszen december közepéig több mint húszezer kártyát adtak át, ez 89,8 milliárd forintnyi hitel igénybevételére nyújt lehetőséget. Egyébként az ötmillió forintos kártya vezeti a toplistát, ez a típus teszi ki az összes átadott kártya harmadát. Eddig 23 505 Széchenyi-kártya szűnt meg, mivel tulajdonosaik nem hosszabbították meg azokat a lejáratkor, a hitelt azonban visszafizették. A bebukások aránya nem éri el a két százalékot. (MK) A Széchenyi-kártyához nyújtott kamattámogatás (2002-2008 között, a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból, százalékpont), ■ 2002 ■ 2003 ötszázezer és egymillió Ft-os kártyák 7-3-4-5 millió Ft-os kártyák ■ 2004 I. tízmillió forint értékig ■ 2006 tízmillió forint értékig ■ 2008 Forrás: GKM Mind több a szolgáltató központ Tavaly hat nagyvállalattal folytatott a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tárgyalást szolgáltató központ egyedi kormánydöntés útján való támogatásáról - tudtuk meg Garamhegyi Ábeltől, a GKM helyettes államtitkárától. Ezek a vállalatok 2008-ig több mint 2500 új munkahelyet hoznak létre. A beruházások megvalósulása által keletkezett állami háztartási bevételek sokszorosan fedezik a beruházásokhoz adott állami támogatásokat - mutatott rá. A megtelepedett központok magas színvonalú, tudásalapú tevékenységet folytatnak, közöttük megtalálható klasszikus call-center, az anyavállalat részére pénzügyi háttértevékenységet végző központ és világszínvonalú szoftverfejlesztő központ is. Az egész világon tapasztalható trendnek megfelelően Magyarországon is folyamatosan nő a szolgáltatói szektor gazdaságon belüli súlya. Nem véletlen, hogy a gazdasági tárca a működőtőke-beáramlás elősegítése érdekében az idén áprilisban 25 millióeuróról tízmilióra csökkentette a regionális szolgáltató központok egyedi kormánydöntés általi támogatásának beruházási értékhatárát. Részben ennek is köszönhető, hogy nőtt az érdeklődők száma. (A beruházási értéket a feldolgozóipari beruházásoktól eltérő módon határozzák meg, összegét a működés első három évében felvett alkalmazottak első 24 havi személyi jellegű ráfordításai adják.) A vállalatokkal folytatott tárgyalások során sokszor felmerültek olyan cégvezetői észrevételek, hogy - legalábbis részlegesen - telítődött már a hazai munkaerőpiac, pontosabban a SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTOK .1.4L+F KÖZPONTOK: Bosch, Zénón, Electrolux, IBM, Novartis, AstraZeneca, Siemens, Nokia, Philips, Ericsson »II. PÉNZÜGYI KÖZPONTOK: Alcoa, BAT, Avis, Exxon Mobil, IBM, GE Electric, Diageo »III. REGIONÁLIS CALL-CENTEREK: GE Hungary (európai központ), ING, Hewlett-Packard, General Motors »IV. OUTSOURCING: EDS, Sykes »V. LOGISZTIKAI KÖZPONTOK: Renault-Nissan, Porsche, Werder AG budapesti. A főváros ugyanis szinte az összes központ székhelye. Egyre nehezebb a megfelelő képzettségű munkaerőt megtalálni - panaszolják fel a cégek. Mivel a kedvező működési tapasztalatok miatt a közeljövőben újabb szolgáltató központok létesítése és m a már működő egységek bővítése várható, megoldást jelenthet az úgynevezett vidéki egyetemi városok, elsősorban Szeged, Pécs, Debrecen irányában való terjeszkedés - véli Garamhegyi. Ezekben a városokban ugyanis nagy számban áll rendelkezésre a kellő ismeret és nyelvtudás birtokában lévő munkaerő, ugyanakkor mind a munkabér, mind az egyéb működési költség alacsonyabb, mint a fővárosban. (MZI) » * Nem javul a külső egyensúly MUNKATÁRSUNKTÓL Tavaly a harmadik negyedévben a nemzetgazdaságot 1,6 milliárd euróval finanszírozta a külföld, derül ki a fizetési mérleg adataiból. A szezonálisan igazított adatok a külső egyensúly romlásáról árulkodnak, a nyolcszázalékos GDP-arányos szint nemzetközi viszonylatban igen magasnak számít. A romlás egyik oka, hogy az áruforgalom területén megtorpant (az amúgy is módszertani kétségek által övezett) javuló trend, illetve a korábbinál kedvezőtlenebbül alakult az EU-tagsággal kapcsolatos tranzakciók egyenlege. Utóbbival kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank megjegyzi, hogy a fizetési mérlegben elszámolt EU-források negyedévente eltérő mértékét a források tényleges lehívásának időpontja befolyásolja, mivel az EU költségvetéséhez történő GNI-arányos hozzájárulásunkat egyenletesen számoljuk el, így a negyedéves egyenleg alakulása nem tekinthető trendszerű hatásnak. Figyelemre méltó, hogy a folyó hiányon belül egyre nagyobb a súlya a tőkejövedelmeknek. A közvetlen tőkebefektetésekhez kapcsolódóan a külföldi tulajdonosok negyedévente mintegy egymilliárd eurónyi jövedelmet realizálnak, ennek egy részét visszaforgatják a vállalkozásaikba. Érdekesség, hogy a nemzetgazdaság növekvő adósságállományán realizált külföldi kamatjövedelem nem emelkedett. Ennek oka feltehetően az, hogy az állománynövekedést ellensúlyozta az év során jelentősen csökkenő kamatszint - mondja Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő elemzője. Kedvező jelenségnek mondható, hogy megállni látszik az idegenforgalom egyenlegének négy éve tartó romlása, emellett a turizmuson kívüli szolgáltatások szaldója is lassan közelít az egyensúlyi állapothoz. Összességében a folyó fizetési mérleg tendenciáit tekintve megállapítható, hogy elsősorban a jövedelmek során keletkező magas hiány okozza az egyensúlyi problémák tartósságát. A tavalyi harmadik negyedévben - hosszú idő után először - a nemzetgazdaság finanszírozási igényét teljes egészében fedezni tudták a nem adóssággeneráló finanszírozási formák. Ezek egyenlege ugyanis csaknem kétmilliárd eurós többletet mutat. Egy negyedév adataiból csak óvatos következtetéseket lehet levonni, az eredményszemléletben összeállított pénzügyi mérlegnek számos olyan sajátossága van, ami nehezíti a tisztán látást. Ezért egyelőre többet nyom a latban az, hogy az első három negyedévben összességében mindössze 15 százalékos volt a fedezeti arány, vagyis a folyó hiány túlnyomó részét adóssággeneráló formában finanszírozta a külföld - hívja fel a figyelmet Forián Szabó Gergely. Ennek megfelelően látványosan emelkedik az ország nettó adóssága a külfölddel szemben. Az utóbbi egy évben például 20,3 milliárdról 24,8 milliárdra növekedett, ez 22 százalékos dinamikát jelent. A nemzetgazdasági szektorok ez évi várható teljesítményét figyelembe véve nem várható az egyensúlyi problémák mérséklődése - mondja Forián. A választási évben az államháztartás pozíciója tovább romik, ezt pedig a háztartások és a vállalatok némileg emelkedő finanszírozási képessége nem tudja kompenzálni, így a nemzetgazdaság várhatóan az idén is a GDP 8-9 százalékát kitevő külső forrásbevonásra szorul majd. (MI) Forián Szabó Gergely : A FOLYÓ FIZETÉSI MÉRLEG ALAKULÁSA________________ Forrás: MNB (i ill. negyedév, millió euró) 2003 2004 2005 Árumérleg -2 287 -2 085 -1 121 Szolgáltatások -173 157 158 Jövedelmek -2 710 -3 576 -4 165 Viszonzatlan átutalások 495 166 75 Folyó fizetési mérleg -4 676 -5 339 -5 053 Finanszírozási képesség -4 747 -5 214 -4 624 Nem adóssággeneráló finanszírozás 1 561 2 032 680 Nettó külföldi adósság* 15 285 20 290 24 773 * Az időszak végén, a közvetlen tőkebefektetéseken belüli egyéb tőke nélkül.