Világgazdaság, 2006. április (38. évfolyam, 65/9330-83/9348. szám)

2006-04-03 / 65. (9330.) szám

2006. április 3., hétfő Drámaivá vált az árvízhelyzet Magyarországon ÁRVÍZ. Rendkívüli ülést tartott tegnap a kormány Budapesten az árvízhelyzet miatt. Gyur­­csány Ferenc miniszterelnök az ülés után bejelentette: az árvíz drámai, de egyelőre nincs szük­ség vészhelyzet kihirdetésére. A kormány egyébként a rendkí­vüli árvízvédelmi feladatok el­végzéséhez további egymilliárd forintot bocsát rendelkezésre. A Duna legmagasabb vízállá­sa holnap várhatóan eléri a 860 centiméteres szintet Budapes­ten. Ez azt jelenti, hogy a víz szintje meghaladja a 2002-es nagy dunai árvíz tetőzésekor mértet, azaz a 848 centimétert - idézték Persányi Miklós kör­nyezetvédelmi miniszter szava­it különböző hírügynökségek. Magyarországon egyébként több mint négyezer kilométer töltés van, összesen 3800 kilo­méteren tartanak fenn készült­séget, ez majdnem 100 kilomé­terrel több, mint eddig bármi­kor. A folyókon 669 kilométe­ren harmadfokú készültséget hirdettek meg. Az ár­ és a belvíz miatt a ki­telepítettek száma az ország egészében vasárnap délutánig 374-re nőtt. A védekezésben 5500 fő vesz részt. VG SOKÁIG TART Arad szinte minden je­lentősebb magyarországi folyó. Tátnál és Eszter­gomnál a legsúlyosabb a helyzet, a Duna várha­tóan az eddig mért leg­magasabb szinten tetőzik kedden, és elhúzódó ma­gas vízállásra kell számí­tani a Tiszán is. Gyurcsány Ferenc kormányfő összefogásra szólította fel az országot. Az árvízi védekezéssel kapcsolatos kormányzati teendők miatt lemondta mai kampányprogramjait. Tovább fejleszt a Zoltek Zrt. BERUHÁZÁS. A Zoltek Zrt. beruházásában a világ legna­gyobb szénszálgyártó létesít­ménye épül meg Nyerges­újfalun - jelentette be Kóka Já­nos gazdasági és közlekedési miniszter. A mintegy 20 milli­árd forint összértékű beruhá­zással a térségben 400 ember kaphat munkát. A fejlesztések többek között a korábban meg­lévő akril- és szénszálgyártó kapacitások korszerűsítését és bővítését jelentik, de sor kerül egy kutató és fejlesztő központ létrehozására is. 2007 végére az éves gyártókapacitás eléri a 8 ezer tonnát, szemben a tava­lyi ezer tonnával. A magyar üzem kulcsfontos­ságú szerepet tölt be az európai piac polgári felhasználású szén­szállal való ellátásában - hangsúlyozta Rumy Zsolt, a Zoltek Zrt. elnök-vezérigazgató­ja. A bizonyos felhasználási te­rületeken még újdonságnak számító anyag elsőként az űr­hajózásban jelent meg, de ma már számos iparág használja, közte a szélerőmű-iapar. A Zoltek hosszú távú szerződése­ket kötött olyan, a saját iparágá­ban vezető cégekkel, mint a dá­niai Veritas Wind Systems AS, illetve a spanyol Gamesca Eolica. VG BAKSA ROLAND Tavaly ismét - sorozatban a ne­gyedik évben - vetette el a kor­mányzat a költségvetési hiány­célt, ez világossá teszi, hogy a de­ficit a ciklusban magas szinten ragadt be. Ezek azonban a Pénz­ügyminisztériumot (PM) nem za­varják, a tárca az adatot győzelmi jelentésként próbálja eladni. A kormányzat pénteken küld­te el Brüsszelnek a Központi Sta­tisztikai Hivatal, a PM és a jegy­bank által elkészített jelentést a 2005. évi államháztartási egyen­legről és az államadósságról. A költségvetési hiány a tervezett­nek megfelelően alakult: a GDP 6,1 százalékát tette ki az uniós módszertan szerint - jelentette a pénzügyi tárca. Az adatot több okból is erős fenntartással kell kezelni. Az ugyanis a nyugdíj­­korrekcióval számolt adat. Sze­rettük volna megtudni, mekkora a nyugdíjreform fiatása nélküli deficit, a PM azonban erről nem kívánt tájékoztatást adni. Ám tmmmmmmmmmmmmmm megbízható forrásból úgy tud­juk, a korrekció mértéke na­gyobb lett a legutóbb közzétett­nél, így az e nélkül számolt hi­ány a bruttó hazai termék 7,5 százalékát tette ki a kormányzat 7,4 százalékos céljával szemben. Ráadásul azért nem 7,7 százalék* 2005 ) a kormányzat első adatközlése alapján. ?-a Pénzügyminisztérium nem közölte. VG-GRAFIKA ________Forrás: Eurostat, PM­kos lett a deficit, mert tavaly év közben egy módszertani váltás (úgynevezett FISZM-korrekció) nyomán a nominális GDP felfele módosult, így pedig kisebb GDP- arányos hiány adódott. A kabinet eredetileg 4,7 száza­lékos célt határozott meg, ezt sró­folta feljebb tavaly szeptember­ben 7,4-re. Vagyis még a rossz­abb terv sem teljesült. Ez azt is jelenti, az államháztartási deficit a ciklus minden évében az ígére­tek ellenére rendre magasabb lett, a hangoztatott csökkenés he­lyett 7 százalék körül ragadt be. Ám a 7,5 százalék sem biztos: egy-két héten belül az Eurostat közzéteszi az általa első körben jóváhagyott számokat. Szeptem­berben lesz a második felülvizs­gálat, a végleges adat pedig 2007-re lesz meg. Tavaly az EU statisztikai hivatala mind az első, mind a második revízió során emelte a kormányzattól kapott 2004-es adatot. Lapunk azt is szerette volna megtudni, a tavaly év végi rep­tér-privatizáció, Mol-ügylet és a maradványképzés alól fel­szabadított pénzek elköltése hogyan érintette a szaldót, ám a pénzügyminisztérium hárí­totta a válaszadást, mondván, előbb Brüsszel ismerje meg a jelentést. FOTÓ: VG A hiánycél ismét elvétve Az államadósság megfelelne a maastrichti feltételnek - egyelőre Államháztartási hiány (a GDP százalékában, uniós módszertan, nyugdíjkorrekció nélkül) .............9,2........................ 2001 2002 2003 2004 2005* * VG-információ a kormányzat első adatközlése alapján. VOCRAFIKA Forrás: Eurostat ÁLLAMHÁZ­TARTÁS. E kormányza­ti ciklus há­rom pénz­ügyminiszte­re, László Csaba, Dras­kovics Tibor és Veres Já­nos sorra elvetette a hiánycélt Államadósság (a GDP százalékában) új nyugdíjkorrekcióval ■ korrekció nélkül 62.............................................. BELFÖLD VILAGGAZDASAG 13 MEGHÍVÓ Április 3-tól indul a 2006. évi GVOP 2.1.1 pályázati rendszer, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kis- és Középvállalkozás-fejlesztési Főosztály munkatársai kétórás ingyenes konzultációt tartanak a sikeres KKV-pályázatok kidolgozása érdekében. Az érintett témakörök: - KKV-pályázatok aktuális tudnivalói - a GVOP pályázatok során tapasztalt tipikus hibák - a KKV-státus helyes értelmezése - tanácsok a 2006. évi pályázatok sikere érdekében Előadók: Leskó Tamás főosztályvezető-h. Dr. Maróti László jogi főtanácsos A rendezvény időpontja: 2006. április 4. (kedd), 14.00 óra Helyszíne: MTESZ Központi Székház 1055 Budapest, Kossuth tér 6-8. 1. emeleti előadóterem. A rendezvény szervezői: Menedzserek Országos Szövetsége, Magyar Innovációs Szö­vetség, Joint Venture Szövetség, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Gépjárműipari Szövetség A nagy érdeklődésre tekintettel előzetes jelentkezés szükséges, a jelentkezési lap letölthető: www.menedzserklub.hu Bővebb információ aktuális fejlesztési pályázatokról: www.consultingcenter.hu ÁLLAMADÓSSÁG Az államadósság a 60 százalékos maast­richti kritérium alatt ma­radt a GDP 58,4 száza­lékával. Ám jövőre már a nyugdíjkorrekció nélkü­li számot kell közölni, s az eurókritériumoknak való megfelelés vizsgála­takor is azt figyelik. Utóbbi módszertan szerint az államadósság bizonnyal meghaladta a 60 százalékos korlátot: az évről évre növekvő korrekció mértéke 2004- ben 3,1 százalék volt. * ICEG EC International Centes for Lconomk Growth Az ICEG Európai Központ 2006. április 6-7.-én nagyszabású nemzetközi konferenciát rendez Növekedés és munkahelyek: a lisszaboni stratégia és az európai versenyképesség kihívásai címmel Budapesten, amelyre tisztelettel meghívjuk. A konferencia keretében az Európai Unió és a tagállamok verseny­képességét alapvetően meghatározó négy kérdéskör elemzésére kerül sor: - Milyen tényezők határozzák meg a növekedés és a versenyképes­ség alakulását a kibővített EU-ban? - Miképpen kell átalakítani az állami szektort a gyorsabb növekedés érdekében? - Hogyan járul hozzá a versenyképességhez az információs gazda­ság és társadalom bővülése? - Hogyan befolyásolja az EU délkelet-európai kibővítése a tagálla­mok és különösen a határmenti területek növekedését? A konferencián meghatározó európai közgazdasági kutatóintézetek igazgatói és vezető közgazdászai, a nemzetközi pénzügyi intézmé­nyek vezető regionális elemzői, volt és jelenlegi pénzügyminiszterek és jegybankelnökök és az EU Bizottságának vezető tisztviselői tarta­nak összesen mintegy 50 előadást. A konferencia munkanyelve angol. A konferenciával kapcsolatos további információkat megtalálhatja az ICEG Európai Központ honlapján a www.icegec.hu/annual/ annual.htm oldalon, illetve érdeklődjön a 248-1160-as telefonszá­mon vagy az annual2006@icegec.hu e-mail címen. T ■ -Com* * ■­­!I Ernst &Young it ii : : umsmm RÖVIDEN Hogyan harcoljunk a körbetartozás ellen? Bár a kormánynak a körbe­tartozás felszámolása érde­kében tervezett intézkedé­sei üdvözlendők, de nem elegendők - derült ki a lánctartozásokkal foglalkozó budapesti konferencián. A résztvevők egyetértett: szük­ség lenne egy hiteles és nyilvános adóslistára, s a kormány a piaci folyamatok tisztításában játszhatna erő­sebb szerepet.­­ Vz Egészségügyre 81 milliárd az EIB-től Három fővárosi kórház és a csepeli rendelőintézet újul meg az Európai Beruházási Bank 9,3 milliárd forintos hi­teléből. A kölcsön futamide­je 25 év, a türelmi idő hét esztendő, i VG Vajdasági üzleti lehetőségek A kétoldalú gazdasági kap­csolatok fejlesztése közös érdek - hangoztatta Buda­pesten Somogyi Ferenc külügyminiszter és Bóján Pajzic vajdasági tartományi kormányfő. Elhangzott: a magyar üzleti élet képviselői készek bekapcsolódni a vaj­dasági privatizációs folya­matba.­­ VG A miniszterek leadták vagyonnyilatkozatukat A kormány érintett tagjai be­tartották a törvényt és idő­ben - március végéig - le­adták vagyonnyilatkozatu­kat. Gyurcsány Ferenc ezt már egy hónapja megtette, és a most lejárt határidőig az érintett miniszterek is ele­get tettek kötelezettségük­nek. A vagyonnyilatkozatok­ból készült kivonatok mától olvashatók a Miniszterelnöki Hivatalnál, i VG Kátyúzás 48 óra alatt a 44-es úton Kísérleti jelleggel az év vé­géig A kategóriás szinten látja el a 44-es út egy 30 kilométeres szakaszán az üzemeltetési és karbantar­tási munkálatokat a Ma­gyar Közút Kht. Ezen a szinten a naponta ellenőr­zött úton a kátyúkat 48 óra alatt kijavítják, a nyomvá­lyúkat megszüntetik, a ko­pott felfestéseket pótolják. Jelenleg országszerte a C szolgáltatási szint van ér­vényben az állami közúthá­lózaton. i VG Áprilistól változó gyógyszerárak Tizenöt tb-támogatott gyógyszer árát csökkentet­ték áprilistól a gyártók, és 84 új generikus medicinával (szív-ér, gyomor-bél rend­szerre ható és rákellenes szerek) bővült a tb-lista.­­Öt­venhárom, a biztosító által nem támogatott gyógyszer viszont drágult, köztük fáj­dalomcsillapító, szemcsepp, dohányzásról leszoktató ké­szítmény.­­ VG @IDŐJÁRÁS Folyamatosan frissülő, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile wap­­portálján. http://wap.c-­ones.hu

Next